sorok között

sorok között

Mennyi állami tisztviselőt vásárolhatsz 1000 milliárdból?

2013. december 20. - Politikai Ateista

Varga Árpád, a NAV elnökhelyettese nemrégiben az áfacsalások megszüntetésének lehetetlenségéről nyilatkozott.

Varga szerint egyszerűen tudomásul kell venni, hogy az áfacsalást nem lehet felszámolni. "Lehet harcolni ellene új intézményekkel, hatékonyabb ellenőrzéssel, új eszközökkel, de ebben az áfarendszerben mindig lesznek, akik bűncselekményt követnek el, ahogy vagyon elleni bűncselekmények is mindig lesznek, és gyilkosságok is" - Nem tudunk mit kezdeni az áfacsalásokkal - Index

Varga szerint jobban tesszük, ha megtanulunk együtt élni a jelenséggel.

A cukros bácsikkal szemben ugyan tehetetlenek a hatóságok, de legalább a társadalomra rendkívül káros, jogosulatlan adatkezelőkre lecsapnak. Azért ez is valami.

Tudod, az adócsalóknak is vannak az adótitkokhoz fűződő jogai fontosak. Ezt már megmondta a Selmeczi is.

Csütörtök reggel fél nyolc körül négy nyomozó kereste fel lakásán Horváth Andrást, a NAV-botrány kirobbantóját, és házkutatást tartottak nála. A Nemzeti Nyomozó Iroda emberei a Közép-Magyarországi Regionális Adóigazgatóság főigazgatójának feljelentése nyomán jártak el, jogosulatlan adatkezeléssel gyanúsítják a volt NAV dolgozót, és olyan iratokat kerestek a lakásán, amelyek a hivatali működésével összefüggésben adótitkot képezhetnek – nyilatkozta Horváth az Átlátszónak. - Horváth: A zöld dossziét akarták a rendőrök – videóinterjú - Átlátszó

De mielőtt valakiben felmerülne az a pimasz gondolat, hogy Horváthot esetleg zaklatják a hatóságok, ilyesmiről szó sincs.

Csak teszik a dolgukat, elugrottak a bizonyítékokért:

A Fidesz mindig is arra kérte Horváth Andrást, tárja fel dokumentumait, álljon a hatóságok rendelkezésére, és adja át nekik a nála lévő konkrét bizonyítékokat, ha már a nyilvánosságnak vagy politikusoknak nem mutatja meg – mondta Kocsis. - Kocsis Máté: A hatóságok teszik a dolgukat - MNO

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr715700595

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toportyánzsóti 2013.12.20. 16:28:27

Vastag bőr van ennek a képén is,talán rá kéne küldeni a savazó bácsit.Ennyire hülyének nem kéne lenni még ezeknek sem,kilopják maguk alól az országot!

dr kíváncsivagyok 2013.12.20. 20:15:52

Nagy bukta lesz ez...és sokan lekvárosak lesznek ...

JT_Biopower 2013.12.20. 20:23:13

"de legalább a társadalomra rendkívül káros, jogosulatlan adatkezelőkre lecsapnak"

Kubatovot erről már megkérdezte valaki?

tobeor 2013.12.20. 20:44:56

batyu, géza, larry, vidéki, meg a horda többi tagja hogyhogy még nincs szétverni ezt a blogot is? fiúk, ha ilyen lassúak vagytok, ugrik a prémium...

A munka hőse, minden kommunista őse (törölt) 2013.12.20. 20:49:39

még ma is megdöbbenek rajta, hogy nekem tízmilliós visszaigényléseknél minden elképzelhető és elképzelhetetlen dokumentumot bekérnek. mindeközben másoknak milliárdos nagyságrendben utalnak ki áfa-t három-négy kézzel írott számla és egy szerződés ellenében.

de biztos csak én vagyok parás, és minden rendben van. amúgy pedig kicsi a lakásom, szóval csak két nyomozót küldjetek, úgysem fér be több.

Larry Silverstein 2013.12.20. 20:52:44

Teljen normális hogy elugrottak a bizonyítékokért.

Legalább kiderül van e ügy vagy nincs. Én mondjuk biztos vagyok benne hogy nincs ha 2 év alatt nem bírta Horvát bemutatni sehol.

Larry Silverstein 2013.12.20. 20:55:13

@dr kíváncsivagyok: Jaja mint a bajai vidió.

Bár ez nem olyan ott bizonyítékot hamisítottak, itt meg nincs bizonyíték. Csak annyi a közös hogy ugyanazok szopnak majd most is.

A munka hőse, minden kommunista őse (törölt) 2013.12.20. 20:56:13

@Larry Silverstein: ha elmondanám, meg kellene öljelek :-D

egyébként minden benne van a zöld dossziémban.

Larry Silverstein 2013.12.20. 20:59:29

@A munka hőse, minden kommunista őse: Ja az a zöld dosszié már a rendőröknél van, úgyhogy minden OK.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2013.12.20. 21:39:31

Én nagyon meg vagyok elégedve az állami dolgozó diplomás értelmiségünk munkájával.

Nem értem hogy gondolhatja valaki, hogy bűnös dolgok folynak a NAV-nál. Állítólag dolgozik ott 20ezer ember, gondolom nagy részük diplomás értelmiségi.
Na most hogy lenne esélye pár gonosz embernek 20ezer diplomás állami dolgozó értelmiség ellen???

soproni1 2013.12.20. 21:55:50

Horváth úr pont most verte szét az adóhivatalt, amikor a sok útfelújítás meg stadion építés van, aminek 80 százaléka fekete ? Érdekes. Illetve ügyes...

sanyix 2013.12.20. 21:55:54

@endike: jaja. Csak az lényeg hogy vegyenek fel sok sok hitelt is, mert attól fejlődik a zország!

sanyix 2013.12.20. 21:57:34

@soproni1: azokra nem jelent gondot, ugyan is a stadion építést és az útfelújításokat azok rendelik akik az adóhivataltól is rendelik a vizsgálatokat, vagy tiltják a vizsgálatokat :)

soproni1 2013.12.20. 22:02:04

@sanyix: igaz! :) úgy hívják, hogy " közérdekű bejelentés" . :)))

Amúgy Földesi szabó is vinné a mai napig a CBA-ba a hülye konzerveit, ha nem egy vámos nőt dobott volna Toncsiért. Volt nagy sürgés-forgás az áruházban.

sanyix 2013.12.20. 22:11:55

@soproni1: nem, úgy hívják állam és kormány ;)

soproni1 2013.12.20. 22:19:58

@sanyix: még a feltételezés is sértő ! :) illetve csak a nemzet érdekében. Mer' rezsicsökkentés....

monddazigazatmar 2013.12.20. 22:24:39

@tobeor: Miért nem irjátok ki, hogy ballib blogra csak olyan írhat, aki ugyanazt fújja mint ti?
Engem kitiltottak, mert azt írtam, hogy anyád melle szottyadt. Pedig bizonyítékaim vannak rá, benne van egy zöld dossziéban. Tehát az így van

JohnHenry 2013.12.20. 22:43:01

@monddazigazatmar: téged azért tiltottak ki, mert egy primitív barom vagy.

Larry Silverstein 2013.12.20. 22:50:47

@JohnHenry: Várjál már mennyivel primitívebb mint Horvát?

nekem is van bizonyítékom hogy tobeor anyjának szottyadt a melle igaz nálam piros dossziéban van

kvadrillio 2013.12.20. 22:51:34

Rossz szomszéd volt, ezért verte halálra a rendőr
2013-12-19 05:28:00
Andornaktálya - Elképesztő indulatoknak kell tombolniuk egy emberben ahhoz, hogy végül ne tudja megfékezni őket: ki tudja, K. László (31) mióta forralta már magában a bosszút, amikor elszakadt a cérna, és halálra verte egykori szomszédját, Sanyi bácsit (†72).
Hirdetés

A rendőr évtizedes sérelmeit torolhatta meg a szülei háza mellett éldegélő öregen, aki szinte minden héten borsot tört a család orra alá.

...háááát....n emtom, lehet, hopgy ezt a 72 éves faszit én is kinyírtam volna !
feltéve, hogy igaz az, nagyon hosszú ideje direkt bosszantotta, megalázta, idegesítette a rendőr srácot....., avagy....IGYEKEZETT KIKÉSZÍTENI IDEGILEG !!!!!

soproni1 2013.12.20. 22:52:37

@Larry Silverstein: az azért előnyös, mert nem kell lehajolni baba szoptatáskor. Ezért jó idősen szülni. :)

monddazigazatmar 2013.12.20. 22:57:24

@JohnHenry: Igen, lehet. A kettős mércét nem értem csak. Ha ballib patkányozik, gecizik, faszozik azt lehet, másoknak nem, mert az primitív.

Larry Silverstein 2013.12.20. 22:58:35

Az én dossziémban vidió is van meg fényképalbum

Larry Silverstein 2013.12.20. 23:00:09

@Larry Silverstein: És bár nem mondom meg kit érint elvárom hogy mondjon azonnal le és az is aki nem határolódik el tőle

monddazigazatmar 2013.12.20. 23:00:18

@kvadrillio: Az, hogy neked mi meg mikor szakad el a te dolgod. Egy rendőrnek nem kell valami pszichiátriai alkalmassági?

_most_ 2013.12.20. 23:06:52

@monddazigazatmar: csak fidesztrollokra jellemző az általad leírt vulgáris szavak használata, mondjuk egy fidesz szavazótól nem is vár el senki kulturált hozzászólást, hisz nekik a foci a kultúra csúcsa :D

monddazigazatmar 2013.12.20. 23:12:07

@_most_: na igen. tobeor kazinczy díjas, az ő írásában a 'geci', 'patkány' 'húzzanyádba'nem vulgáris ugye?
Amúgy nem belterjes kicsit a ballib? Itt vagytok pár százan, ha valaki máshogy gondolkodik, akkor kitiltjátok, az ország felét/kétharmadát lenézitek.
Az egész hozzáállásotokban kódolva van még pár év anyázás, meg romkocsmában merengés :D

RÖVIDLÁTÓ 2013.12.20. 23:26:37

".. csak a dolgukat végzik.."
A kicsit?
Vagy a nagyot?

tobeor 2013.12.20. 23:30:27

@monddazigazatmar: istenem de szánalmas vagy... és még észre sem veszed magad...

_most_ 2013.12.20. 23:39:03

@monddazigazatmar: nem tudom kit tiltanak ki, engem nem szoktak, ha meg kitiltanak valahonnan, leszarom és nem kommentelek többet oda, ilyen egyszerű. Amúgy meg minden emberben benne van, hogy lenézi a magánál ostobább embereket, és ügye a fidesz szavazóinál nincs ostobább, szerintem még a VV Alekoszra szavazóknak is több eszük volt :D

monddazigazatmar 2013.12.20. 23:39:05

@tobeor: mondtam, a netet neked találták ki. Az életben egy senki vagy, de itt uralkodsz

Hutyibetyár 2013.12.20. 23:42:23

@Larry Silverstein: "..Én mondjuk biztos vagyok benne hogy nincs ha 2 év alatt nem bírta Horvát bemutatni sehol."
Minden fideszcsicska így gondolkodik. Bezzeg a Célpontban, akire ráhúzzák a vizes lepedőt. Az egyből statáriális kiközösítés és örök életre szóló bélyeg. De ha a mi kutyánk kölykeit bántják, akkor bármilyen nüanszi kis ellenérv elég. Pl. hogy hogy néz mán ki ez a Horváth, nézzed mán a fejét. Meg hogy két évig tartott a bizonyítékok összegyűjtése. Hát ez tényleg rettenetesen hangzik. Akkor mondjuk Vizoviczki se csinált semmit ugye? Meg az ároktői banda sem ilyen alapon...
fú de szánalmas bazzeg...

monddazigazatmar 2013.12.20. 23:48:37

@Hutyibetyár: Egyébként, ez a horváth mondta egyszer is azt a szót, hogy fidesz? Mi az, hogy a 'mi kutyánk kölykét bántják'?
Egyébként nem a bizonyítékok gyűjtése tartott 2 évig, hanem addig ült rajta.
Amiről lehet bizonyítéka az a 2011 előtti valamik. De ugye konkrétat nem mondott, csak annyit, hogy ott van.

Kapitány_1 2013.12.21. 00:00:53

Remélem volt annyi esze, hogy rengeteg hitelesített másolatot csinált és eltette jó helyekre.

monddazigazatmar 2013.12.21. 00:12:55

@Kapitány_1: nem volt, azt mondta.
Csak a sok mindent eldöntő bizonyíték volt meg a kezében, amit most már elvittek, és már nincs a kezében. És a rendőrök nyilván elkavarják, és eltussolják, mert ez egy maffiaállam.

2013.12.21. 00:17:01

@monddazigazatmar:

"Mi az, hogy a 'mi kutyánk kölykét bántják'?"

Mondjuk az, amikor egy országgyűlési képviselő egy telefonbeszélgetésben (amiről felvétel készült)közli a frissen megválasztott polgármesternek, hogy fiam én illetve mi döntünk a pénzekről, hát te sok jóra ne számíts, mert nem tetszik a pofád.

És az ügy ennyiben marad, mert az a takony a "mi kutyánk kölyke" volt.
Hozok másik példát, ha még mindig nem tudod, miről van szó.

monddazigazatmar 2013.12.21. 00:22:38

@MikeBoy: Ebben az esetben hol volt az megemlítve, hogy a 'mi' gondolom fidesz kölykét bántja valaki?

monddazigazatmar 2013.12.21. 00:24:45

@_most_: Az a jó, amikor a buta lenéz másokat, hogy azok a hülyék.
Mesélj, melyik párt az, amire érdemes szavazni. Mi az alternatíva?

prolee 2013.12.21. 00:40:23

Ki az a hülye, aki azt hiszi, hogy a NAV-korrupció bizonyítékai Horváth zöld dossziéjában vannak? Horváthnál legfeljebb fénymásolt iratok lehetnek, azoknak az eredeti példánya mind megvan az adóhatóság irattárában.

No para. A bizonyítás egyébként NEM a Horváth dolga. Ő felhívta a figyelmet arra, hogy szar van a palacsintában és ennyi.

prolee 2013.12.21. 00:44:13

Azzal egyetértek, hogy most meg kell félemlíteni a többi NAV-ost, hogy ne merjen előbújni, de szerintem ez már nem fog enni.
Ezt az ügyet már nem lehet visszalapátolni a lóba.

Az meg minősíthetetlen, hogy a fostalicska NAV és állami főfunkcik mit össze töketlenkednek.

2013.12.21. 10:08:13

@monddazigazatmar:

Elképesztően bugyuta kérdést tettél fel! :) :(

Adott egy politikus.
Nyilvánosságra hoznak róla egy kompromittáló felvételt.
Majd felszólítják, hogy tűnjön el a politikából.
Ez mi, ha nem a "bántás" kategóriája, egy politikus esetén??

Ekkor a "saját alomnak" két választása van. Kidobja vagy megvédi. Hát megvédte.
Nos ezek után ennyit a Fideszről és Orbánról....
Mivel a prioritás ma a lojalitás a párthoz és a hatalomhoz (figyelem nem Magyarországhoz és a társadalomhoz, a választókhoz, akihez kellene), ezért addig amíg nem nagy politikai veszteség, mindenkit megvéd a párt!
Na ez a mi kutyánk kölyke szindróma itt.....

A másik "oldalon" lásd Horváth esetében pedig minden lehetséges eszközzel üldözendő.

Nem hiszem, hogy felfogod, de vajon melyik rendszerek sajátossága ez szerinted???

Kapitány_1 2013.12.21. 13:44:08

Nem az a szomorú, hogy az állam terrorizál. Ez nem csak az orbáni diktatúra és vadkapitalizmus, oligarcha mentalitás sajátossága, hanem valamennyi formátumé. Legyen az jobb vagy bal. Az igazán szomorú az, hogy a tömegek mindent lenyelnek, minden marad a nihilben és az elvétve hallható ugatáson kívül semmi nem történik. Mert mindenki kussol, fél, őrzi a kis semmijét. A nép alapvetően ketté van osztva, a győztes (sic!) oldal inkább lenyeli mert nehogy a másik oldalnak pozíciója legyen, a másik oldal meg nem tud csinálni semmit mert impotens. És ez fordítva is igaz lenne. Ez a nép gyáva. Ez a nép gyűlölködő és inkább hagyja pusztulni a szomszéd tehenét, csak nehogy igaza legyen. Ez a nép meg van átkozva.

Hutyibetyár 2013.12.24. 00:27:15

@monddazigazatmar: Hát ez az, hogy nem a fidesz ellen lépett fel, sőt, először Rogánt kereste fel az aggodalmával. Ezért nem értem ezt a fidesz pártkatonaság által vezetett népharagot ellene, Dajcstomival az élén. Hogy Horváth futóbolond és társai. Ha igaza van, ki kell vizsgálni és meg kell nyugtatni a közvéleményt polkorrekt lépésekkel. Ha nincs igaza, akkor ki kell vizsgálni és megnyugtatni a közvéleményt tárgyilagosan, bizonyítékok bemutatásával. Mire ez a nagy közfelháborodás? Ugyanazt csinálja a kormánypárt, mint amit a szlovákok csináltak Malina Hedviggel. Nekem ez felettébb gyanús. Nem az, hogy két évig ült a bizonyítékokon. Az még nem bizonyítja azt, hogy a bizonyítékok nem fedik a valóságot. Pusmus ellenkampányra is elég silányak, mégha némelyeknek ez elég is. Mert némelyeknek egy címke is elég, hogy komics, libsi, bibsi, némánn a fejét, stb.
Megértem én is hogy retteg a rajongó tábor, hogy mit borított most ki az ember választások előtt az asztalra, de éppen ezért kellett volna Rogánéknak már az elején lépniük. Vannak olyan tapasztalt politikusok a fiúk, hogy ezt megoldották volna. Az elbizakodottság és az arrogancia soha sem jó tanácsadók.
süti beállítások módosítása