sorok között

sorok között

Zavar a nemzetgazdasági misztériumban

2013. november 07. - Politikai Ateista

Oké, ez eddig tényleg nem szenzáció.


Tegnap reggel valamivel 8 után megjelent a Napi Gazdaságban egy cikk "Zuhanás cigarettafronton - meglepődött a kormány" címmel.

Iparági elemzők ülnek ma össze a Nemzetgazdasági Minisztériumban, hogy választ találjanak arra a kérdésre, miért csökken drasztikusan a cigarettaforgalom − értesült piaci körökből a Napi Gazdaság.

 

Mindez nem jelentene problémát, ha a drasztikus forgalomcsökkenés mögött valós fogyasztói (le)szokások állnának, ám a  korábbi hírek szerint a feketepiac növekedésével magyarázhatók a folyamatok - igaz, a NAV szerint egyelőre korai volna kijelenteni, hogy valóban előre tört volna az illegális szféra. Az NGM a szeptemberi szerény jövedékiadó-növekedést követően pedig azt jelezte, hogy nem lát aggodalomra okot. - Zuhanás cigarettafronton - meglepődött a kormány - Napi Gazdaság


Az iparági elemzők és a meglepett hivatalnokok találkozóján kívül az is kiderül, hogy az előzetes októberi adatok alapján komoly adóbevétel-kieséssel lehet számolni a csökkenő cigieladások miatt.

Az NGM délután reagált a cikkre:

A dohánytermékek utáni adóbefizetés hónapról hónapra változhatnak, ezért az egyes hónapok adatainak összehasonlításából nem indokolt messzemenő következtetéseket levonni - reagált az NGM a Napi Gazdaság mai számában megjelent cikkre, amely szerint az októberi előzetes adatok szerint a cigaretta jövedéki adójából származó bevétel alig több mint fele a szeptemberinek. - NGM: nőtt a dohánytermékek jövedéki adóbevétele - Napi Gazdaság

Én személy szerint örülök, hogy olyan megfontolt szakértők ülnek a Nemzetgazdasági Minisztériumban, akik nem sietnek messzemenő következtetéseket levonni, és nem tesznek korai kijelentéseket, még akkor sem, amikor tények a seggükben robbannak.

Mert miből is lehetne az illegális szféra előretörésére gyanakodni? Szinte minden napra jut egy lekapcsolt csempészcigi-szállítmány, néhány milliós értékben.

De az egyik legfontosabb tulajdonsága egy jó nemzetgazdásznak a hidegvér.

Ők nem látnak aggodalomra okot.

Én persze ezt is elhiszem.

Viszont ha tényleg nem látnak semmi okot az aggodalomra a kieső adóbevételek miatt, akkor nem értem mi az apropója ennek a randevúnak:

"Iparági elemzők ülnek ma össze a Nemzetgazdasági Minisztériumban, hogy választ találjanak arra a kérdésre, miért csökken drasztikusan a cigarettaforgalom − értesült piaci körökből a Napi Gazdaság."

A találkozó tényét az NGM a cáfolatban sem cáfolta.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr455618794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toportyánzsóti 2013.11.08. 09:31:32

Sok észt ne várjunk olyanoktól akik egymásra nyitnak 1 utcában 3-5 trafikot,így aztán 3-szoros haszonkulccsal is csődbe jutnak.Ép elme nyerítve röhög rajtuk akik azt hiszik áremeléssel automatikusan több pénz folyik be,fejőstehénnek hiszik a gondjukra bízott állampolgárokat!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.11.08. 09:36:19

Nos látszik ez is nagy húzás volt. Gratulálok a Nemzet vezetésének és a vezetés Bölcs Vezérének. Úgy általában ennyit számít az ország boldogulása a haverok helyzetbe hozásával szemben,amit mondjuk jórész szintén elqrtak. Ettől kezdve ez nettó károkozás.
De nem baj, ne aggódjunk az adóbevétel kiesés miatt. Majd útszáli útonálló módjára kivetnek egy két random szektorra különadót, amit nyilván majd nem a zemberek fizetnek meg.

vénkujon 2013.11.08. 09:46:10

egyszerűen leszoktak a prolik a donyánzásró', mert megértették a nemzeti kormány törekvéseit. éjen a ner. más magyarázat nem lehet. nincs. adóbevétel helyett, meg ott a csodálatos folyomány: sok egészséges proli menetel a futószalagok felé. fasza.

inebhedj - szerintem 2013.11.08. 10:05:44

Ő...
az nem lehet, hogy a fekete piac mellett (ami azelőtt is volt, és nem tudom mennyivel nőtt a részesedése, az én környezetemben semennyivel) sokan átálltak a nagyobb kiszerelésű sodródohányokra (amelyek ára valamivel kevesebb, mint a fele a dobozos ciginek)?

nu pagagyí 2013.11.08. 10:05:51

Inkább az "antidohányos" lobbi ellen szabadságharcolt volna idióta kormányunk. Európából is csak a hülyeségeket vesszük át, azt is megbuherálva, hogy a maffiérdekek se sérüljenek.

tcom 2013.11.08. 10:09:30

MTI: "Orbán Viktor a Krónika reggeli interjújában biztosította a hallgatókat, hogy a kormány anyagi felelősséget vállal a több 10 milliárdos adóbevétel kiesés miatt, amennyiben kiderül a kormányzat hibás döntése vezetett az eseményekhez. Orbán Viktor emlékeztette a hallgatókat, hogy pártja már az elmúlt kormányzati ciklusok alatt is szorgalmazta a politikai döntéshozók anyagi felelősségvállalását. A Fidesz, pedig nem szokott elfeledkezni az ígéreteiről". Mondta a miniszterelnök.

A kormányfő többek közt kijelentette, "hogy a kormány felkészült a probléma kivizsgálására. A múlt héten felállította a Nemzeti Dohány Bizniszt felügyelő vizsgálóbizottságot, amelynek élén a pártatlanságáról ismert Matolcsy György szerepel."

citrix 2013.11.08. 10:16:57

"Éljen a mi nagy bölcs vezérünk!" Úgy látszik az ötvenes évek személyi kultusza bejött a zembereknek.Ezt nem a gép dobta hanem őt választották.

csak egy néző 2013.11.08. 10:21:37

No komment!!!
" Rangos kitüntetést kapott Orbán Viktor az Egészségügyi Világszervezettől. Nyilván csak véletlen, hogy a miniszterelnöknek a dohányzás visszaszorításért vívott küzdelmét éppen 50. születésnapján ismerte el a WHO magyar irodája. Emlékezetes, hogy annak idején Leonyid Iljics Brezsnyev is számos kitüntetés birtokosa volt, egyedül a Hős Anya díj hiányzott a gyűjteményéből. A Magyar Trafikosok Szövetsége gratulál a világszervezetnek, amely valószínűleg elnyerte az év hülyéinek járó világkupát"
.„Az idei évben nagyon gondos mérlegelés következtében, néhány más prominens személyiség mellett Magyarország és Magyarország miniszterelnöke kapta meg ezt a díjat, elismeréseként annak, ami az elmúlt években történt a dohányzás visszaszorítása érdekében” – mondta az irodavezető"

Rémbódess 2013.11.08. 10:28:01

@tcom: "...a kormány anyagi felelősséget vállal a több 10 milliárdos adóbevétel kiesés miatt..."

Persze a köz pénzéből könnyű anyagi felelősséget vállalni. A sok marha meg beveszi...

Majd akkor adjon ki az MTI közleményt, ha a saját felcsúti birtokát adja el és teszi be a vételárat a közösbe "anyagi felelősségvállalás" címén...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.11.08. 10:28:10

@tcom: "Orbán Viktor a Krónika reggeli interjújában biztosította a hallgatókat, hogy a kormány anyagi felelősséget vállal a több 10 milliárdos adóbevétel kiesés miatt, amennyiben kiderül a kormányzat hibás döntése vezetett az eseményekhez."

Ezt hogyan kell elképzelni? Akik megszavazták odajárulnak a kasszához és a magánvagyonukból összeteszik a több 10 milliárdos kiesést? Vagy úgy, hogy felelősen, valami mókás különadóval az országra terhelik? A demagóg úristenit neki. Dehát a bírkák isszák a szavait.

_most_ 2013.11.08. 10:30:32

vessenek ki a fideszbirkákra különadót, máris meg van oldva az adókiesés.

tcom 2013.11.08. 10:39:12

@Rémbódess:

=;)

Már ne haragudjatok, de csak vicceltem. Ti elhinnétek, hogy Orbán ilyet kiadna a szájából? Tudjátok: "egy dolog a kampány, más dolog a kormányzás". =;-)

Ezt csak viccnek szántam, de jó lenne ha átvenné az MTI.

Egyébként egy szófosásában akkoriban Orbán még ezt is megígérte. Ez még kellett a 14. nyugdíj mellé a demagóg hülye fidesz szavazóknak.

tcom 2013.11.08. 10:43:31

@csak egy néző:

A vicc az, hogy nem pont ezt akarta Orbán. Elég lett volna, ha a fideszes slepp pénzhez jut, arról nem volt szó, hogy a magyar majd kevesebb cigit vesz.
De a tények alapján csökkent a cigi fogyasztás, így megérdemelt a kitüntetés.

De nyugaton egyszerűen így látszik. Ők nem tudnak magyarul gondolkodni. Vagyis hogyan tudjuk jó szándék mögé bújtatni a korrupciót, a pofátlan seggnyalók kifizetését.

Blogger Géza 2013.11.08. 10:56:16

Ha a szeptember-október együtt 8%-kal több bevételt produkált, mint a tavalyi szeptember - október együtt, akkor tényleg nem rétem, miért kéne pánikolni... Kivéve, ha valakinek ez a hobbija. :)

"A dohánytermékek után a szeptemberi jövedéki adóbevétel 36,2 milliárd forint, míg az októberi 28,8 milliárd volt. A két hónap adata a tavalyi év ugyanezen időszakához képest csaknem 5 milliárd forinttal, azaz 8,2 százalékkal több - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium(NGM)."

zsoltix 2013.11.08. 11:01:29

@inebhedj - szerintem: De. Biztos, hogy ez is benne van.

csak egy néző 2013.11.08. 11:05:30

Most ki hazudik?
"A dohánytermékek után a szeptemberi jövedéki adóbevétel 36,2 milliárd forint, míg az októberi 28,8 milliárd volt. A két hónap adata a tavalyi év ugyanezen időszakához képest csaknem 5 milliárd forinttal, azaz 8,2 százalékkal több - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium(NGM)."
"az októberi előzetes adatok szerint a cigaretta jövedéki adójából származó bevétel 18 milliárd forint, ami alig több, mint a szeptemberi bevétel fele. A trend miatt az NGM elemzői szinten 26 milliárd forint kieséssel számol, ami áfabevétel-csökkenéssel együtt nagyjából 40 milliárd forint mínuszt jelenthet"(NGM)

Blogger Géza 2013.11.08. 11:08:33

Bár inkább a blogoszférában érzékelek zavart, csak nem akarnak jönni a rossz hírek...

" a külkereskedelmi mérlegben ... utoljára két és fél éve láthattunk ekkora többletet. Így már az első három negyedév összesített aktívuma is történelmi rekordon áll."

"Szezonális igazítása szerint euróban mérvbe az exportunk történelmi csúcsra ért."

"Szeptemberben az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari termelési 1,8 százalékkal nőtt. Így az éves bővülés már 3,1 százalék. "

index.hu/gazdasag/2013/11/08/meglodult_az_ipar_jobban_megy_az_export_is/

"Szeptemberben 5,5 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest"

www.napi.hu/magyar_gazdasag/ujabb_jo_hir_jott_a_magyar_gazdasagbol.569040.html

ZX 2013.11.08. 11:18:03

@Blogger Géza: Tudod, statisztikával mindent be lehet bizonyítani, még az ellenkezőjét is. Én valahogy nem érzem ezt a szédületes iramú fejlődést.

_most_ 2013.11.08. 11:21:54

@Blogger Géza: "A fő hajtóerőt továbbra is a járműgyártás jelenti" - gonosz multik :D

Blogger Géza 2013.11.08. 11:41:37

@_most_: Nem tudom, ki mondta neked, hogy az itteni autógyártók gonoszak lennének, de ne higgy nekik. Egyrészt a teljesítményükben vastagon benne vannak a magyar munkavállalóik és vezetőik, másrészt a sok magyar beszállítójuk is. Mind az Audi, mind az Opel már a Fidesz-kormányzat idején eldöntött bővítése sokat lendített a magyar iparon.

dual824 2013.11.08. 11:49:56

@Blogger Géza: Na igen, és ki hozta ide őket?

Acsabi44 2013.11.08. 11:51:25

@Blogger Géza: Ja, az a bűvös statisztika... Kormánypártok igen szeretik...

Uccára ki teccett menni mostanában? Esetleg a Zemberekkel beszélgetni? 80% nak nincs megtakarítása, aka. nem tudja, hogyha hirtelen elmaradna a havi fizetés, akkor miből élne egy hónapig? Ez megvan?

uud 2013.11.08. 11:58:31

amióta ez a rezsim fosztogat a szükséges élelmiszeren kívül SEMMIT nem veszek magyar országon. meghagyom a csőcseléknek, hogy eltartsák új uraikat.

Blogger Géza 2013.11.08. 12:03:39

@dual824: Senki, ők jöttek maguktól. Amúgy mind az Audi (1993), mind az Opel (1990) még az MDF-kormányzat idején jött Magyarországra. Jajj, megint összedőlt egy ballib mítosz, sajnálom...

Blogger Géza 2013.11.08. 12:05:49

@Acsabi44: Ez valóban nem túl, de sajnos hagyományos magyar probléma, amelynek leginkább kulturális okai vannak. De azért vannak pozitív tendenciák:

"a háztartások továbbra is gőzerővel takarítanak meg, hiszen tavaly a magánnyugdíjpénztári korrekciókat is figyelembe véve 3 hónap alatt 362 milliárdot tudtak félretenni, addig idén 392 milliárd volt ez az összeg. "

www.mfor.hu/cikkek/Majdnem_3000_milliard_forinttal_lettek_gazdagabb_a_lakossag_2010_ota.html#

vattafakkabanda 2013.11.08. 12:08:53

Jé, itt a Blogger Géza! Neki is köszönettel tartozunk ennek a dalnak a megszületéséért! Géza, köszönjük! Küldjük ezt a dalt Neked szeretettel és mindenkinek, aki szereti.

Rock'nTroll!

youtu.be/JZemwMgcKOI

uud 2013.11.08. 12:09:10

@csak egy néző:

na szerinted ki hazudik? ki hiszi el a kormánytól függő szeervezetek "számait"......Kádárék idejében is minden szép volt papíron.

Totof 2013.11.08. 12:09:39

@Blogger Géza: És ez hogy fér bele a kommunista világképedbe?

Blogger Géza 2013.11.08. 12:11:53

@Totof: ?? Miféle kommunista világkép? Te valakivel összekeversz, nálam nagyobb antikommunista kevés van errefelé...

uud 2013.11.08. 12:12:20

@Blogger Géza: te elhiszed ezt a propagandát? szegény.

Blogger Géza 2013.11.08. 12:12:49

@Tökönrúgott Feleségek: Még ha magyar alkatrész nincs is, magyar munka és magyar profitszerzés azért van benne.

Totof 2013.11.08. 12:13:19

@Blogger Géza: A legtöbb exportpozitív dolgot az magyarázza, hogy visszaesett a kiskereskedelmni fogyasztás, csökkent az import. Így nőni tudtak a megtakarítások is. Tudod miért? Mert mindenki fél attól, hogy mi lesz a Fidesz kormány alatt, inkább félretesz, ha ezek végleg elbasznak valamit.

Totof 2013.11.08. 12:14:01

@Blogger Géza: Mármint papíron, mint a fidesz, az lehet. Kommunista vagy te, ízig vérig.

ZX 2013.11.08. 12:14:05

@Blogger Géza: Mégis a Fidesz és a Kedves Vezér seggét nyalod Bérblogger Géza.

dual824 2013.11.08. 12:14:21

@Blogger Géza: " Senki, ők jöttek maguktól. Amúgy mind az Audi (1993), mind az Opel (1990) még az MDF-kormányzat idején jött Magyarországra. Jajj, megint összedőlt egy ballib mítosz, sajnálom..." TEHÁT NEM A fidesz!!!!!!! Gézu ezt is benézted.. hihihih

_most_ 2013.11.08. 12:17:03

@Blogger Géza: hány autógyárat hozott ide a fidesz, szerintem egyet se, igaz tőlük már az is nagy érdem, hogy legalább nem üldözték el őket :D

high up! 2013.11.08. 12:36:00

@Blogger Géza:

Persze Fidióta Tenyészetem. Olyan ez is mint az államadósság. Minden intézet kimutatja, hogy egy büdös vas törlesztés nem történt a 3 év alatt az emberektől lenyúlt 6 ezer milliárd forintból.

De te képes vagy idejönni és egész évben hisztizni, hogy na de hogy azt nem úgy kell ám értelmezni!

Na meg a világrekorder IQ-d, miszerint 0%-os gazdasági stagnálás közepette Orbanisztánban 100 ezernyi új munkahelyek teremtődnek!

Te a troll-pótékért mutatatod magadon nap mint nap, hogy hogyan is néztek ki 30 éve a kőbuta komcsi pártlakájok?

csak egy néző 2013.11.08. 12:43:11

@Blogger Géza
Hogy is van ez Gejza komám?
"Egyszerűen sokkoló eredmények láttak napvilágot a közelmúltban. Míg korábban a takarékoskodók százalékarányban meghaladták a 60%-ot is, mára ez jelentősen lecsökkent, mára a lakosságnak maximum a fele gondol a későbbiekre. Ha tovább nézzük, akkor még lesújtóbb a helyzet,
hiszen ebben már a rövidebb, hosszabbak is benne vannak, vagyis a legtöbb embernek minimális félrerakott pénze van.
A legtöbb családnak mindössze 1-2 havi megtakarítása van, ami váratlan kiadásokra elegendő lehet, azonban egy esetleges munkanélküliség, hosszabb betegség esetén már nem elegendő. Főleg, ha gyermekek is vannak." (Bankárnet)
A háztartások megtakarításába, beleszámít Mészáros suttyó Lőrinc 7 milliárdos gyarapodása is????

Blogger Géza 2013.11.08. 12:44:15

@high up!: Nem én hisztizek, hanem minden hozzáértő a GDP-arányos adósságot vizsgálja (az eurózónához csatlakozásnál is az számít) és az bizony kb 6%pontos csökkenést fog produkálni 2010 közepe és 2014 közepe között. Miközben 2002 közepe és 2010 közepe között kb. 30%ponttal nőtt!

Ezt a gazdasági stagnálást meg nem tudom, honnan veszed, az idei EU-s előrejelzés +0,7%, a jövő évi +1,8%, a 2015-ös pedig +2,1%. Az egész ciklus összességében is +2-3-%os növekedést fog felmutatni.

béla a görög (törölt) 2013.11.08. 12:47:27

Szerintem azt sem tudják hol vannak.
És mivel nem tudják, nem is érdekli őket az egész.

Totof 2013.11.08. 12:56:36

@Blogger Géza: "6%pontos csökkenést fog produkálni" - f@szt égted magad ilyen hülyeségekkel. Ilyet már ígért a fidesz, de még tán egy teljes százalékpontnyit se csökkent. Ezzel szemben a Manyup betolása óta folyamatosan nő.

ZX 2013.11.08. 13:05:37

@Blogger Géza: De nagy teljesítmény Bérblogger komám, 4 év alatt 2-3% -ot nőni, miközben a szomszéd országok ennek a sokszorosát produkálják úgy, hogy nem lopták el a nyugdíjat.

buday008 2013.11.08. 13:06:42

Pedig a rendszer bevezetése előtt már kérték normálisan hogy ne vezessék be, mert a minimum az lesz hogy a fekete kereskedelem megerősödik.. Erre bevezették : hatása előre borítékolható volt noha a kormány ugy volt vele Gyurcsány után szabadon majd megbékélnek azt vesznek ujra (eredeti: megunják azt hazamennek:_))De nem igy történt. Mivel olyan hülye koncessziokat fogadtak el, hogy jelentős területein az országban egyáltalán nem lehet cigit kapni ezért 1-0 a házhoz szállító csempészeknek. hm még olcsóbb is: 2-0 . Ja és azzal sem kakuláltak hogy politikai alapon annyira felháborítja a lakosság egy mérhető részét az eddigi rokkantak, kisboltosok kisemmizése- hogy vagy nem vesz dohányt és inkább leszokik vagy mindegy kitől dea "fideszesnek" tekintett traikostól pláne nem. )-Most akkor kérdem én: Palcsó Úr miből fog így megélni?? ja és kinél venne az ember előbb cigit egy megváltozott képességű trafikostól vagy egy menedzselt énekestő?? ...lehet előbb gondolkodniuk kelett volna.. A bűnözés részére már ki sem térek mert egy vicc... Belegondolok mondjuk egy borsodi zsáktelepülésen ha lenne is trafik,, mekkora esélye lenne az alkalmazottnak egy esetleges rablásra??...vicc az egész

Blogger Géza 2013.11.08. 13:25:19

@ZX: Itt sem loptak el semmit. A nyugdíjasok szépen kapják a megemelt nyugdíjukat.

Várható növekedés 2013-ra Európai Bizottság szerint:

Csehország: -1%

Magyarország: +0,7%

Ez lenne a "sokszoros"?

Blogger Géza 2013.11.08. 13:27:35

@Totof: GDP-arányos államadósság Magyarországon

2010 közepe: 85%
2013 közepe: 81%
2014-re várható: 79%

Ha ez neked folyamatos emelkedés...

É2I 2013.11.08. 13:32:03

@Blogger Géza: Te Géza, te mindent beveszel? mert beveheted az enyémet is.

ZX 2013.11.08. 13:39:31

@Blogger Géza: Csehország a 42. Mo. meg az 58. az országok szerinti GDP listán 2012-es adatok szerint., szóval van némi különbség.

A mostani nyugdíjasok kapják a nyugdíjat, amit én nem fogok, mert az enyémet ellopták te fasz!

kvadrillio 2013.11.08. 13:48:33

Kitálalt egy adóellenőr: engedik csalni a nagyokat

Index

2013. november 8., péntek 12:18 |
Címkék
nav, kiemeltadózók, adózás

Feljelentést tett a NAV egyik munkatársa hivatali visszaélés miatt az ügyészségen. Horváth András, aki hosszú ideje ellenőrzési szakkordinátorként dolgozott, a Levegő Munkacsoport és a VÉSZ közös rendezvényén állt a nyilvánosság elé.

Az Indexnek elmondta, az adóhivatalnál úgy tapasztalta, a kiemelt adózókkal, vagyis a legnagyobb magyar cégekkel és multikkal elnézőbb a NAV az adócsalások ügyében. Szerinte nagyjából 1000 milliárdos tétel az, amit a legnagyobbak évente elcsalnak, miközben a NAV ezekben az ügyekben rendszeresen nem lép fel kellő erővel.

Horváth az Indexnek azt mondta, munkája során - amelyben főként a határon átnyúló áfacsalásokat vizsgálta - több esetben tapasztalta, hogy a hivatal vezetősége elnéző a nagy gazdasági érdekérvényesítő képességű multikkal és nagy cégekkel szemben. Az elmúlt években több ügyről is leállították, volt olyan, hogy személyesen kizárták a projektből, miután visszaélésre utaló nyomokat talált.

Horváth András adótitkok és üzleti titkok miatt konkrét cégek neveit nem említhetett, de az ügyészséghez benyújtott mellékletekben konkrét projektek és eseteket is megemlít. Szerinte a magas magyar áfakulcs miatt nagyon jövedelmező lett az áfacsalás, a nagy cégek pedig ezzel élnek is, amely felett a NAV nagyon gyakran szemet huny. Horváth elmondta, felmondását már beadta a hivatalnál, de még tegnap is próbálták visszatartani.

Megkérdeztük a NAV sajtóosztályát, hány kiemelt adózó van jelenleg, hány adócsalásra derítettek fényt tavaly ebben a körben, és milyen összegben. Egyelőre várunk a válaszra. :O))))))))) ... magyar Snowden ügy !!! :DDDDD

...MONDHATNÁM: egy újszülöttnek, minden vicc új ! DE EZ A FASZI MÁR RÉGEN NEM ÚJSZÜLÖTT !!! :o)

...nemtom Ő IS ALÁÍRTA A "NOFECSEGÉS !!!"-T ??????????

Blogger Géza 2013.11.08. 14:07:01

@ZX: Mondjuk ha IQ-hoz kötik, akkor tényleg bajban leszel. :)

martineden 2013.11.08. 14:08:53

@Blogger Géza: Szerintem a szocok erdeme hogy itt vannak,nem a csuti torpee

jogalany 2013.11.08. 14:12:04

A T. Minisztérium jó lenne ha hallgatna rádiót, pl. Vámos és Persching Mária Zita előadását.
A cigaretta fronton már 30 % visszaesés van a forgalomban, ez úgy néz ki a fekete piac erősődése miatt van így, a vámosok meg nem is veszik észre, talán érdekeltek?
Az egész állami gazdálkodás csuszik lefelé, vagy újabb adókat vetnek ki vagy a kiadásokat veszik vissza és várhatóan nem magukon fognak sporólni. A gazdaság köszöni szépen jól van, ezt mutatja a gazdagok számának és erejének nővekedése, de az állam gazdálkodása a mi pénzünkkel nem jó.
A GDP 13,2 % -a korrupciós pénz, és ez meg a 1000 milliárd fekete gazdaság, no meg a 1000 milliárd most felvetett nagy gazdálkodók általi adóeldugás már olyan sok, hogy abba mi lakosság fogunk belerokkanni.
Egy politikai erő sem foglalkozik egyikkel sem, mintha minden rendben lenne, holott még a Lottónál is csalásra lehetőséget adó adatbázis kezelés folyik és valszeg élnek is még vele. Az FBI az USA -ban 7 igazgatót tartóztatott le, mert csaltak ezzel a rendszerrel.
Hazudnak itt mindenről ezerrel, még most is azt szajkózzák a finnugor nyelvcsalád, holott tudósok bebizonyították semmi közünk hozzá.

ZX 2013.11.08. 14:18:03

@Blogger Géza: Merthogy 135 felett nem jár? Akkor örülj, mert 70-essel te igen sokat kapsz ezek szerint.

DarthVader 2013.11.08. 14:19:34

@Blogger Géza: te Geyza, nem-e lehetne-e a 2010-es államadósságot mondjuk nem 2010 közepétől számolni, hanem áprilistól? Merthogy májusban megszólalt a két idióta barom, és a magyar államadósság 2 hónap alatt 1100 milliárd forinttal emelkedett a forintárfolyam elszállása miatt.

Ha az áprilisi adatokat hasonlitjuk össze, akkor a GDP arányos adósságunk ugyanott van, nominálisan meg csökkent -2600 MD forinttal.

Jó neked :)

Totof 2013.11.08. 14:51:28

@Blogger Géza: Látod, hogy kommunista vagy? Csak az az adat érdekel, amit pozitívan tudsz magyarázni. Ezzel szemben:
2010q1: 82%
2011q1: 78,45% (Tudod, betolódott a manyup)
2012q1: 79,85%
2013q1: 82,35%
A kommunista párt jóslatait meg dugd el messzire, mert még sose jöttek be.
Hazug kommunista féreg/bérenc vagy, az a helyzet.

Blogger Géza 2013.11.08. 14:51:49

@martineden: Sajnos a te véleményed nem áll összhangban a tényekkel, mert a szocik 1990-es választási veresége UTÁN jöttek be. :)

Blogger Géza 2013.11.08. 14:54:15

@Totof: És miért ér nálad véget a naptár pont 2013 elején? Ja, mert akkor épp kibocsátottunk devizás kötvényeket, és átmenetileg megugrott? Hehe.

csak egy néző 2013.11.08. 15:03:36

@Blogger Géza:
Gejzukám!
Úgy néz ki, hogy te vagy itt a viccbéli vadász, aki csak szopni jár az erdőbe a macihoz. Egészségedre.

Blogger Géza 2013.11.08. 15:09:02

@DarthVader: Szerencsésebb olyan időszakokat választani, amikor a Ft kb. ugyanolyan erős, amivel kiszűröd a technikai árfolyam hatást, aminek kevés a közgazdasági tartalma. Vagy ha most 10Ft-t gyengül az euró, akkor elhisszük, hogy annyival csökkent az adósságunk? Frászt. Ha gyengül a Ft, az EUR-ban kifejezett adósságunk CSÖKKEN, márpedig valójában a külföld felé történő eladósodásunk a döntő instabilitási szempontból. Azt meg ugye nem hiszed, hogy bármelyik politikus képes tartósan meghatározni bármilyen árfolyamot... (amúgy japán és svájci politikusok sokszor mindent megpróbálnak, hogy nyilatkozatokkal gyengítsék nemzeti valutájukat, de tartósan nem szokott azért ez összejönni.)

Amúgy Bokros is barom volt, mert annak idején azonnal brutálisan leértékelte a Ft-ot (elvileg ugyanúgy "növelte" ezzel az adósságunkat)?

Totof 2013.11.08. 15:16:30

@Blogger Géza: Vagy mert még nincs 2014q1-es adat?
Ha téged olvasnak, még a normális fidesz szavazók is lemondanak a kormánypártról (mr ha még van)

Blogger Géza 2013.11.08. 15:28:37

@Totof: Erre ezt tudnám neked válaszolni:

"Látod, hogy kommunista vagy? Csak az az adat érdekel, amit negatívan tudsz magyarázni"

Inkább megállítod az időt, mert nem tetszik a trend. :)

Sebaj, azért a kommunista progaanda helyett olvass néha egy kis aktuális valóságot is:

"Magyarország az EU azon kevés állama közé tartozik, ahol csökkent az államadósság a harmadik negyedévben – közölte az Eurostat uniós statisztikai hivatal."

mandiner.hu/cikk/20131023_eurostat_csokkent_a_magyar_allamadossag

Totof 2013.11.08. 15:33:19

@Blogger Géza: A tények tehát továbbra sem zavarnak. Értem én, csak tudod a második negyedéves 81,4% még mindig magasabb, mint az egy évvel korábbi (tudod, 2012q2) 78,66%. És ez bizony növekedés. Ja, nem, unortodox csökkenés. Bocs.

Totof 2013.11.08. 15:37:37

@Blogger Géza: Mészáros Lőrinc Vagyona 6,9 mrd. Nem loptak el semmit mi? Hogy nem ég le a pofádról a bőr.

Blogger Géza 2013.11.08. 15:41:26

@Totof: Előtte meg sokaknak még több. Azok is tolvajok? Akkor mindenki tolvaj, aki neked személy szerint nem tetszik? De kíváncsi vagyok, konkrétan mit lopott el Mészáros Lőrinc. Mert azt tudjuk, hogy Gyurcsány úgy jutott a kormányüdülőhöz, hogy egy Ft-ot nem fizetett érte. Mészárosnál mi is ez?

Blogger Géza 2013.11.08. 15:43:14

@Totof: Mivel ez a dolog természetszerűleg hullámzik, mindig találhatsz két időpontot, ami között nő. A lényeg a tartós trend. És az minden hozzáértő szerint csökkenő.

Totof 2013.11.08. 15:47:28

@Blogger Géza: Gyurcsány lopott, akkor Mészáros Lőrinc lophat (pl. cigipiacot, allami földbérletet, adót nem meérdemelt állami támogatás formájában)?

Totof 2013.11.08. 15:50:03

@Blogger Géza: Lényeg a tartós trend, ezért minden évben ugyanazt a negyedévet néztük. Tehát nőtt. Másik két negyedévet kiválasztva is.
Ha a tartós trend az érdekes, nit jössz nekem két egymás utáni negyedévvel?
B+, legalább magad ne cáfold már meg, te szerencsétlen.

martineden 2013.11.08. 16:39:40

@Blogger Géza: Ne rohogtess,a Mercit is a szocik targyaltak le

martineden 2013.11.08. 16:41:37

@martineden: Ja meg annyit ,ha a fidesz marad el is viszik Braziliaba

Blogger Géza 2013.11.08. 16:44:30

@Totof: Mi az, hogy "nem megérdemelt"? Ki vagy te, hogy el döntsd, ki érdemli meg és ki nem? Továbbá kitől lopta el a földet? És kitől a trafikot?

Blogger Géza 2013.11.08. 16:45:15

@Totof:

2010 közepe: 85%
2013 közepe: 81%

Ugyanaz a negyedév... És lám, csökkent!

Blogger Géza 2013.11.08. 16:45:50

@martineden: Azt az egyet igen. A többit meg nem.

Blogger Géza 2013.11.08. 16:53:08

@Totof: Azt még tegyük hozzá, hogy a 2. negyedév nagyobbik részében még a Bajnai-kabinet volt hatalmon, tehát azt a negyedévet az Orbán-kormányhoz beírni nem lehet.. Bárhogy is erőlködsz. :)

Totof 2013.11.08. 17:17:29

@Blogger Géza: Azt írtam, hogy a manyup betolása óta nőtt. Tanulj meg olvasni.

Blogger Géza 2013.11.08. 17:19:25

@Totof: Ideiglenesen. Senki nem számol azzal hogy, 82% lenne tartósan, inkább 80% alatti értékek várhatóak.

tcom 2013.11.08. 17:36:07

@Blogger Géza:

Mikor jön az, hogy a tavalyi GDP-hez mérve az idei világrekord lesz?

Te mindent a tavalyi siralmas, katasztrofális számokhoz igazítasz.

Nem unod még ezt a fidesz-segg nyalást?

Nézzél már körül! A cégek fulladoznak. Azt a staisztikát sem említetted még, hogy tavaly és idén mennyi cég ment tönkre. rekord ez is. És még akkor is ha több újat alapítottak.

Én azt látom, hogy a boltok bezárnak, a cégek elbocsátanak. igaz van közmunka.

Unalmas vagy.

martineden 2013.11.08. 17:58:06

@Blogger Géza: Az Audi 93ban jott,a kedves fidesz meg 8 szazalekos LIBERALIS part volt.Bar a csuti torpe mar akkor is gyanus volt a komcsi multja miatt

Totof 2013.11.08. 18:06:05

@Blogger Géza: Idézlek:
"A lényeg a tartós trend"
2010q1: 82%
2011q1: 78,45% (Tudod, betolódott a manyup)
2012q1: 79,85%
2013q1: 82,35%
Tartós trend a növekedés. Igen, csökkent a 2013q1-q2. Ezt akartad olvasni?
0,6%-kal alacsonyabb, mint kormányváltáskor. Ez neked eredmény?
Hülye szemellenzős bérnyalonc.

Blogger Géza 2013.11.08. 18:24:17

@Totof: Nem, az kb 5-8%os csökkenés az eredmény, ami a kormányzati ciklus egészére (2010 közepe - 2014 közepe) közöttre várható.

Totof 2013.11.08. 18:26:41

@Blogger Géza: Beszéljünk arról, ami megtörtént, jó? Mert a fidesz Matolcsí-féle jóslatai megegyeznek a lóf@sszal karikára vágva.

martineden 2013.11.08. 18:39:26

@Blogger Géza: Es az ertelmisegi meszaros mennyit fizetett a foldekert?

Blogger Géza 2013.11.08. 18:41:04

@martineden: Azt nem tudom, de mivel nem az övé, nem hinném, hogy sokat. :)

martineden 2013.11.08. 18:50:07

@Blogger Géza: Hat bizony sokat nem fizetett erte de a tamogatast folmarkolja,nem beszelve a fold hasznarol.Jo uzlet.Te mennyit kaptal?Ja az audira nem valaszoltal.Tudod amiben irtam ,hogy akkor meg a csuti torpe gyanus volt a komcsi multja miatt.A 8 szazalekos LIBERALIS fideszben lopta a napot es a kovetkezo hazugsagra keszult

Blogger Géza 2013.11.08. 18:53:34

@martineden: Te is foglalkozz mezőgazdasággal (mint ahogy neki évtizedes múltja van ebben), és akkor majd te is kapsz támogatást. Senki nem tiltja. :)

Hülyeségekre nem válaszolok. :)

martineden 2013.11.08. 19:08:55

@Blogger Géza: Az hulyeseg hogy a FIDESZ 8 SZAZALEKOS LIBERALIS part volt 93-ban?Ja es a komcsi multat?Az apu part titkar a csuti torpe KISZ TITKAR,MI AZ HA NEM KOMCSI MULT?Ja es egy csoszerelo miota parasztgazda?Az igaz hogy paraszt de nem gazda,marmint a lorinc.Ja es elkene akkor donteni ,hogy paraszt vagy kereskedo.mert ha az elobbi mert kapott trafikot?Te is kaptal mi?Amugy akartam kerdezeni ,nem tudsz beszerezni ,aztan ketten nyomhatnank.Idovel csak el tanulnam toled,hogy kell hazudni ekkorakat
süti beállítások módosítása