A kormány a megválasztása óta kísérletezik a versenyképesség növelésével. Óvatosan fogalmazva is felemás sikerrel.
A munkaerőpiac tekintetében sikerült némi eredményt elérni a munkavállalók jogainak fosztogatásával, de sajnos ez még nem volt elég ahhoz hogy a Világgazdasági Fórum versenyképességi listáján, vagy a Világbank Doing Business rangsorában is megnyilvánuljon.
Magyarországot két helyen említik a Világbank szakértői: azok között az országok között, amelyek csökkentették a kis- és középvállalkozások indításához szükséges minimális tőkekövetelményt, és ezzel elérték, hogy nőjön az újonnan bejegyzett cégek száma. A másik az éjszakai és a hét végi munkáért fizetendő bérkiegészítés mérséklése. - A kormány rosszul teljesít - a magas adón hasalt el Magyarország - Napi Gazdaság
Demján Sándor egyszer azt mondta, hogy az az ország ahol felborul "az okosok és a szorgalmasok aránya, az elveszíti versenyképességét".
A kormányzat a elsőként a munkavállalókat vette kezelésbe, pedig magyar munkaerő szorgalmával és versenyképességével nincs semmi probléma.
Az angol miniszterelnök a koronatanú:
A brit fiatalok nem képesek felvenni a versenyt a keményen dolgozó kelet-európai bevándorlókkal, mert nincsenek meg az alapvető képességeik és képzettségük – mondta David Cameron a Telegraph beszámolója szerint egy oxfordi üzemben. - Külföldi munka: üzent a kelet-európaiaknak a brit kormányfő - HVG
Máshol kell keresni a problémát.
Én talán ránéznék a versenyképességi felmérések során rendszeresen alulteljesítő tényezőre, az intézményi háttérre. Lehet, hogy nem is a szorgalmasokkal van a baj, hanem az okosokkal.