A sokmilliós kérdés. A halálbiztos választ viszont itt sem találod meg.
A Pénzügyi Szemle egyébként kitűnő blogja is lehozott egy elemzést az évszázados dilemmával kapcsolatban, amely szerint az ingatlantulajdon veszélyes játékszer, érdemes kétszer is meggondolni.
A magas lakástulajdon-hányad növeli a munkanélküliséget, elnyújtja a munkába járással töltött időt, ráadásul az ingatlanpiac gyakran összeomlik, maga alá temetve a lakástulajdonosok egy jelentős részét. - Óvakodj a saját lakástól! - Pénzügyi Szemle Online
A bejegyzés alapjául szolgáló Adam S. Posen elemzés elsősorban az amerikai és a brit kormány ingatlanpiaci fellendülésre épített, vásárlást ösztönző gazdasági programjait támadja.
Nem is alaptalanul.
George Osborne brit pénzügyminiszter a jelzáloghitelezőkkel és az ingatlanszektor képviselőivel tartott egyeztetést, amely során a pénzügyminiszter döntött annak a néhány hónapja indított programnak a bővítéséről, amely a lakáscélú hitelezést hivatott támogatni - írja a BBC. A program szélesítése szakértők szerint ingatlanpiaci lufihoz vezethet. - Ingatlapiaci lufit fúj Nagy-Britannia? - Portfolio
Az amerikai és brit buborékveszély valós, és az állami beavatkozás tényleg elsülhet még visszafelé. Azonban nem gondolom, hogy fel lehet állítani egy, az egész világra vonatkozó általános érvényű szabályt, amely szerint az egyetlen jó megoldás az albérlet.
A különböző országok aktuális ingatlanpiaci, és ingatlanfinanszírozási viszonyai, illetve az egyén anyagi lehetőségei együtt határozzák meg, hogy érdemes-e saját tulajdonú ingatlanba fektetni. Persze még a legkörültekintőbb vásárlókat is érhetik meglepetések.
Bármikor megjelenhet egy menekülttábor, vagy egy autópálya a környéken.
Pedig jó befektetésnek tűnt...
Az eredeti írásban van egy részlet ami a magyarosításba nem került be. Posen azért is károsnak tartja a saját tulajdonú ingatlanokat, mert szerinte előnybe hozza a középosztály azon tagjait akik "pusztán a vakszerencsének köszönhetően" ingatlanvagyont örökölnek, vagy pénzt kapnak a vásárlás céljára a szüleiktől, nagyszüleiktől. A szerző szerint ez a verseny csökkenéséhez, és a társadalmi egyenlőtlenség növekedéséhez vezet.
Két kérdésem maradt:
Azok a felmenők aki vásárlásra adták a fejüket, végül mégis jól döntöttek, legalábbis a leszármazottaik szempontjából?
Abban nem lát egyenlőtlenségi veszélyeket Posen úr, ha az ingatlanvagyon jelentős része a kiadásukból tengődő szűk elit réteg kezében van?
