sorok között

sorok között

A te árfolyamveszteséged

2013. augusztus 04. - Politikai Ateista

Több mint egy másfél héttel a döntés után - amit a Fidesz-frakció látatlanban is támogatott - még mindig nem tudjuk hogy akarja a kormány újra megmenteni a devizahiteleseket.


A lendület azonban mintha megtört volna. Majd ősszel lesz valami.

A Magyar Nemzet szerint csak a forintosítás jöhet szóba.

Varga szerint nincs pénz a devizahiteles mentőcsomagra, nem a forintosítás az egyetlen megoldás, a forint gyengülése pedig csak átmeneti.

Szerintem egyelőre lövésük sincs mit csináljanak.

 

Közben egy újabb devizahiteles perben olyan döntés született amely Orbán Viktornak valószínűleg tetszik, Szász Károlynak viszont nem:

A társaság az általános szerződési feltételekben határozta meg az árfolyamváltozás fizetéséről szóló szabályait, a bíróság viszont úgy véli, nem egyértelmű, hogy ezt a költséget kamatként vagy pedig árfolyamváltozásként kéri az adóstól a pénzintézet.
Ezt a gyakorlatot tisztességtelennek mondta ki a Szegedi Törvényszék, így az árfolyamváltozásból adódó terheket a Lombard nem kérheti adósaitól - írja a lap, amely szerint, ha jogerőre emelkedik a döntés, az több százezer devizaadóst érinthet. - Újabb pert nyertek devizahitelesek - Portfolio

 

Sok a fekete folt, de az biztos, hogy az állam csak az adófizetők pénzéből tudja kisegíteni a devizahiteleseket, a bankok pedig át fogják hárítani az esetlegesen felmerülő extra költségeket.

 

Így vagy úgy, de a devizahiteleseket te fogod megmenteni.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr335439976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toportyánzsóti 2013.08.04. 10:18:54

Egyedülálló a világon a narancs kormány,még semmilyen előrejelzésük nem teljesült,mégis úgy tesznek mintha egyedülállóan sikeresek lennének.Banki különadókból befolyó 100 milliárdokból már rég normalizálhatták volna a devizahitelesek helyzetét!

defenestratio · http://www.youtube.com/watch?v=SEuBeH4LCyU 2013.08.04. 10:42:10

@toportyánzsóti: azt már rég hazatalicskázták a spanok! szarnak ezek is a hitelesekre, maszatolnak, köztudatban tartják a témát, egymásnak ugrasztják az különböző rétegeket (devizahiteles/forinthiteles/hitel nélküli), azt szajkózzák, hogy "bezzeg mi mentünk", miközben meg kurvára nem. Csak a szokásos menetrend.

pirimogyoró 2013.08.04. 12:25:39

Már alig várom, hogy megmenthessem a devizahiteleseket!

toportyánzsóti 2013.08.04. 14:36:05

@defenestratio: Már a saját birkáiknak is napi memóriát engedélyeznek,ami már a birkákra nézve is sértő!A vezírnél nem lehet okosabb senki,ez az ára a hatalomnak...

Prof. Dr. Sün (törölt) 2013.08.04. 16:45:49

Semmi bajom a devizahitelesekkel, azt kívánom, hogy mindenkinek legyen otthon néhány.

tisztapista 2013.08.04. 16:49:55

"Így vagy úgy, de a devizahiteleseket te fogod megmenteni."

Ezt eddig is így gondoltam. Azért fizetem a kétharmados kormányomat, hogy az IMF helyett a devizahiteleseket tudjam megmenteni. Baj?

2013.08.04. 16:50:12

Ha mindenáron mentünk, akkor:

devizatartalék + bankok (kamat, váltási árfolyam különbözet és némi adó) + adós + állam

együttesen kezelhető lett volna a probléma viszonylag kevés fájdalommal.

2013.08.04. 16:51:42

@tisztapista:

Nem baj, csak almát a körtével hasonlítottad.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.08.04. 16:58:10

Szegény nyommadt devizahitelesek. Három éve nem hallok mást, csak hogy folyton mentegetni kell őket. Nagyon ciki.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.08.04. 17:01:24

@tisztapista: "Azért fizetem a kétharmados kormányomat, hogy az IMF helyett a devizahiteleseket tudjam megmenteni."

Csak az a baj, hogy a kétharmados kormányod folyton hülyeségeket csinálj. Szólj már nekik légyszi, hogy ez gáz!

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2013.08.04. 17:06:00

A magyar nép nagyon jól csinál mindent. A fizikai munkások keményen dolgoznak, az értelmiség pedig nagyon okos és ügyes, ők is nagyon jól csinálnak mindent. A gyerekek nagyon jól tanulnak, és a tanárok nagyon jól tanítják őket. A fiatalokat kiváló oktatásban részesítik a főiskolákon, egyetemeken. Az orvosok sokat és nagyon jól dolgoznak. A mérnökeink nagyon jó programokat, gépeket, épületeket stb-ket terveznek és csinálnak. A többi értelmiség és fizikai munkás is jól dolgozik, most nem akarom mindet felsorolni. Az egyetlen probléma: a politikusaink. Mindenki más mindent jól csinál, és minden más nagyon jó Magyarországon. Sajnos esélyünk sincs a politikusaink ellen. Mindent elrontanak, pedig mi mindent jól csinálunk. Nincs megoldás sajnos...

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.08.04. 17:23:07

@endike:

A politikusokkal két baj van, amiért kártékonyabbak, mint egy random kiválasztott bármilyen tróger: ez az a szakma, amit tényleg lehet úgy is űzni, hogy semmihez, DE TÉNYLEG SEMMIHEZ nem értesz, és mindenhez DE TÉNYLEG: MINDENHEZ segg hülye vagy, valamint mert pozíciójukból fakadóan gyakorlatilag bármilyen folyamatba képesek bármely ponton beavatkozni. És be is avatkoznak.

exlex 2013.08.04. 17:25:17

A tököm tele van ezekkel a - véleményem szerinti - parazitákkal.

lapátkaszát 2013.08.04. 17:29:43

"Így vagy úgy, de a devizahiteleseket te fogod megmenteni."

Ahogy a kormány akarja menteni őket, úgy biztos!
Csakhogy a devizahitelesek nem a megmentésüket kérik, csupán egy normális, jogszerű elszámolást a bankoktól. Olyat, melyet Róna Péter már 3 évvel ezelőtt javasolt. Akkor, amikor Róna ezt először javasolta a kormány mutyi megállapodást kötött a bankokkal a károsultak teljes kizárásával. Ebből lett a bankadó, amit a bankok áthárítanak a lakosságra. A költségvetés viszont beszedi, ha akarja stadionok építésére fordítja. A devizahitelesek viszont abban szeretnének tisztán látni ( ezt kérik a bankoktól) hogy, ha az árfolyam csak 50%-kal emelkedett, miért emelkedett a törlesztő 300%-kal? Ha a CHF kamata 0,5%-ra csökkent, miért számoltak el a bankok jelentős kamatnövekedést? Jogos-e az árfolyamrés felszámolása? Ezekre a kérdésekre a bankok egyszerűen nem válaszolnak! A pénzbiztosnak se! A kormány pedig valamiért nem kíváncsi ezekre a válaszokra. A kormány MENTENI akarja a dev. hiteleseket anélkül, hogy ezeket a kérdéseket feltenné a bankoknak. Így aztán soha nem fog kiderülni, hogy a devizában eladósodottak voltak naívak vagy a bankok csalók.

bigthereal 2013.08.04. 17:30:17

azért kicsit informálódhattál volna, mielőtt sommás véleményt mondasz...

vagy csak hasonlítsd össze az erste ausztriai kölcsönfeltételeit és a magyarországit

ugyanez a axa belgiumban, és még sorolhatnám!

máshol ezt nem merték volna megtenni, és nem is tehették volna meg!

2013.08.04. 17:31:46

@Archenemy:

Gyanús, hogy nem tudod, milyen rettenetesen amatőr írás, amit belinkeltél!?

tisztapista 2013.08.04. 17:33:07

@maffiabaloldal az új mantra 2014re: "Csak az a baj, hogy a kétharmados kormányod folyton hülyeségeket csinálj. Szólj már nekik légyszi, hogy ez gáz!"

Szóljon az, akinek ez nem tetszik! Bajnai, Házmestery és a Gyurcsány már gyűjti az elégedetlenkedőket, lehet mögéjük állni. Ha mondanak valamit, amivel engem is meggyőznek, hát én is beállok mögéjük.

bigthereal 2013.08.04. 17:41:57

a deviza"hiteleseket" egyébként nem megmenteni kell, főleg nem a kormánynak.

a bankokkal kell megfelelő szerződési feltételeket kialkudni, a hatályos jogszabályoknak megfelelően, esetleg a kormány segítségével.

ha a bankok törvényt sértettek, márpedig ez egyre valószínűbb, felelniük kell.

azok felelőssége is felvetődik, akik hagyták, hogy a megtévesztett emberek tömegesen adósodjanak el olyan pénzügyi konstrukciókban, amiknek a következménye beláthatatlan.

hol volt a kormány és a pszáf 2006 és 2009 között? nem látták, mi fenyeget?

2013.08.04. 17:44:54

@bigthereal:

Egy valaki látta biztosan látta.
És az .......... Lázár János. ;)

Kelly és a szexi dög 2013.08.04. 17:52:58

mocsok bankok, végre valaki a nyakukra lép!

bunkó · http://bunko.blog.hu 2013.08.04. 17:55:21

@maffiabaloldal az új mantra 2014re: "Szegény nyommadt devizahitelesek. Három éve nem hallok mást, csak hogy folyton mentegetni kell őket."

Ráadásul
miközben folyton DEVIZAhitelt mondanak,
eközben JELZÁLOGhitelre gondolnak,
ami ugye vagy hozzánemértés, vagy parasztvakítás.
(ki-ki döntse el maga)

J.László 2013.08.04. 17:55:26

A "liberalizált, deregulált és privatizált" bankrendszer csak kétszer döntötte eddig romba a fél világot.

2013.08.04. 17:58:54

@bunkó:

Vagy a jelzáloghitel lehet deviza alapú is meg forint alapú is.

Henriette Ráczmolnár 2013.08.04. 18:30:25

nem igazán értem ezt az egész "megmentés" dolgot. hiszen több nem devizahoteles van, mint ahány devizahiteles. márpedig OV mindig mindennel csak szavazókat gyűjt. vagy éppen ez a 600 ezer kell a nagy birkatábor mellé?
(egyébként a devizahotelesek = nagypofájú, agresszív, magát politikai erővé stilizáló disznó banda, és nagyon remélem, hogy a kormányzati rizsán felül végül majd mégsem sokat kapnak)

Rwindx 2013.08.04. 18:49:02

@Henriette Ráczmolnár:
Ritka sötét baromnak tűnsz. Arra vigyázz: kilégzés, belégzés, kilégzés, belégzés, és így tovább.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2013.08.04. 18:55:07

Azért ennél kicsit árnyaltabb a kép. Nekem is van devizahitelem és hála istennek, egyelőre még tudom törlesztenil.
Nem is vettem igénybe semmiféle eddigi kedvezményes lehetőséget.
Alapvetően nem tetszik az egész eljárás és nem hiszem, hogy ez a megfelelő módszer. Ugyanakkor itt jön a dilemma, hogy ha mégis meglépik és én nagy büszkén és idealista módon lemondok róla, hogy megszabaduljak a hiteltől végre (amit 10 éve fizetek, már több mint dupla összegű törlesztéssel, de az elbaszott konstrukció miatt a tőkéből még egy kanyi vasat se fizettem vissza), akkor milliós veszteséget kell lenyelnem és további elég rémisztő kiszolgáltatottságot, miközben mások meg végre fellélegezhetnek.
Na, ki az, aki bevállalná?

tryml 2013.08.04. 18:59:06

Egyértelmű, hogy a kormány ezzel is csak egymásnak akarja ugrasztani az embereket.

Akinek nincs devizahitele, az jogosan hőbörög, hogy ne az ő adójából, illetve a megemelt banki költségeiből "mentsék meg" a devizahiteleseket.
A devizahitelesek meg jogosan vannak felháborodva a nem tisztázott, rosszul szabályozott, illetve sok helyen túlzott nyerészkedő szerződéseken.

Viszont a törvény nemismerete nem mentesít a hatálya alól, aki felvette a hitelt, annak számolnia kellett minden körülménnyel, vis majorral is (pl. CHF dupla árfolyama stb).

Ha például egy rossz építész miatt összedől a házam, jogosan hőbörgök, hogy átverés volt, meg semmis a szerződés, stb... de attól még össze van dőlve a ház és nem az ország túlvégén lakó ember kötelessége, hogy "kimentsen" a szarból. Természetesen sokan fognak segíteni önszántukból, de nem lehet ezt kötelezővé tenni, mint ahogy ezt a kormány tenné (mindegy, hogy most a büdzsé fizeti vagy a bank, aki áthárítja az adót).

Az ellentmondásra nem lehet rendes megoldást adni, ezt tökéletesen felismerte a kormány, amit profi módon ki is használ az emberek összeugrasztására, s ezáltal más problémákról elterelve a figyelmet.

Csetepaté márki 2013.08.04. 19:01:21

"Sok a fekete folt, de az biztos, hogy az állam csak az adófizetők pénzéből tudja kisegíteni a devizahiteleseket"

Az is biztos, hogy sokan ezt akarnák.
Ki tetszik lenni? Erste, Raiffeisen, IMF, Brüsszel?

high up! 2013.08.04. 19:08:43

@lapátkaszát: "Olyat, melyet Róna Péter már 3 évvel ezelőtt javasolt."

Jól beszoptátok Rónát, Bogárt meg a hasonló pénzügyi kóklereket. Kurva sokba kerül nektek, hogy ezekre a bulvár majmokra hallgattatok, ahelyett hogy elmentetek volna pénzügyre szakosodott ügyvédekhez.
Bolgár meg Bogár népe!

fidesz=mszp 2013.08.04. 19:10:54

Én a vízilovakat akarom megmenteni.

high up! 2013.08.04. 19:12:51

@tisztapista:

Hiába tartozol te Orbanescu alá, attól még épp olyan hülye birka vagy mint gyúrtcsány meg a maszop komcsijai. Ti köztetek nincs semmi különbség, fogalmam sincs, hogy minek szidod állandóan a vértestvéreidet.

high up! 2013.08.04. 19:17:23

@lapátkaszát: "Ha a CHF kamata 0,5%-ra csökkent, miért számoltak el a bankok jelentős kamatnövekedést?"

Azért, mert a magyar bankok nem 0,5%-on jutnak hozzá a CHF-hez, hanem drágábban!!!!!

Nem a kókler Rónát, Bogárt, Vámost meg Dubravszkyt kellett volna epekedve hallgatni, hanem egy szakügyvéddel kikövetelni, hogy a bank bizonyítsa az ügyfélnek, hogy jogosak az elszámolt költségtételei.

Csakhát Róna, Bogár, Vámos meg Dunravszky hibás termékek.

KopaszMercis 2013.08.04. 19:19:32

@tisztapista:
Az IMF alatt a nyugdijasokat erted, meg a MOL-t, amikre az IMFtol felvett hitelt koltottuk? Vagy azt hiszed, hogy az IMF adott nekunk penzt piacinal alacsonyabb kamatra, es azt az Orbanek eltapsoltak?

Csetepaté márki 2013.08.04. 19:29:21

@high up!: "Jól beszoptátok Rónát, Bogárt meg a hasonló pénzügyi kóklereket."

Az biztos, hogy jól beszopta a jónép a pénzügyi kóklereket.Nemcsak itt a kontroll nélkül módosítgatott szerződésekkel, az egész világon is megszopták a kóklerek miatt.
Meg is vannak nevezve:Róna meg Bogár.

Gera 2013.08.04. 19:36:02

Szerintem nem kell megmenteni őket, szépen csökken a deviza alapú lakáshitel-állomány, egy öt év alatt a nagy részét ledolgozzuk. Különösen, ha közben a kormány végre abbahagyja az ilyen fasságokat, hogy bejelentenek, de aztán nem jelentenek be semmit, hetekig lebegtetik a semmit, esetleg visszavonják vagy megmagyarázzák, hogy félre lettek ők értve. Ez b+ olyan szintű dilettantizmus, hogy ezért lógniuk kéne.

Budai Andris · http://polgarda.blog.hu 2013.08.04. 19:38:59

Nagytudásúak, nem kell megmenteni senkit. Korrekt elszámolás kell, ennyi.

De bizonyára nem érdekel, hogy ez tényleg kurva sok embert érint, akik ráadásul általában dolgoznak és jobban keresnek. Hiszen mi másért lettek volna hitelképesek.

Tehát ami az adósságszolgálatra megy, annyival kevesebbet tudnak fogyasztásra, befektetésre, meg a többi jótékonykodásra fordítani.

Mondjuk oks, ne "mentsünk meg senkit", de akkor ne kapjon pénzt az oktatás, a nyugdíjasok, a sport, a segélyesek, a kárpótlottak, az egészségügy, a közlekedés, senki. Majd mindenki eldönti, mire költi a pénzét.

Biztos jó lesz majd :)

dzsedáj 2013.08.04. 19:42:20

@tryml: Ez nem vis maior, az árfolyamkockázat, ugyan is hanem szerződéses feltétel, a szerződés maga erre épül, alacsony kamat érdekében vállalták a deviza árfolyam kockázatát. Vajon az is vis maior lenne, ha a forint erősödött volna?
Nekem egyébként nem fér a fejembe, miért kell megint valamilyen réteget megmenteni, akik ráadásul saját hibájukból kerültek ilyen helyzetbe. Egy szerencsétlen réteg, aki legalább néhány évig kiskirály lehetett a házával, az új autóval stb. Ha nem lett volna deviza hitel még pár évig sem szagolhattak volna bele ebbe az életbe!

2013.08.04. 19:46:13

@dzsedáj:

"Nekem egyébként nem fér a fejembe, miért kell megint valamilyen réteget megmenteni, akik ráadásul saját hibájukból kerültek ilyen helyzetbe. "

Nemzetgazdaságilag már érdemesebb a mentés.
Sőt valahol a bankok érdeke is.

high up! 2013.08.04. 19:51:17

@Csetepaté márki:

A világon sehol nincs devizahiteles lázadás, csak Gulyásországban, vajon miért?

Ahhoz meg látom túl hülye vagy megérteni, hogy Róna, Bogár meg többi pénzügyi kókler a falnak vezettett titeket az életképtelen "megoldásaikkal": hibás termék, meg kormányok által irányított globális bank összeesküvés meg hasonlók. A vesztes perköltségek adják a másik pofont az amúgy is fizetésképtelen devizahiteleseknek. Szerintem jobban járnátok ha Rónát meg Bogárt perelnétek nagy nyilvánosség előtt történt megtévesztért.

Amúgy meg ezek a kóklerek valók a ti szintteteknek, meg a Három plusz kettő.

dzsedáj 2013.08.04. 19:53:33

@MikeBoy: Ezen azért vitakoznék, ez amolyan politikai "rezsicsökkentés", szerintem semmi eredménye nem lenne, csupán társadalmi feszültséget szülne. Ezek a családok nagyrészt nem csak azért mentek tönkre, mert emelkedett a törlesztőrészlet, hanem mert elvesztette a családfő a munkahelyét stb. Így a belső fogyasztást a "mentőmellény" nem növelné. A probláma ott van, hogy volt itt már pannon puma, dübörgés, most jobban teljesítés stb., az egyén felelősségteljes gondolkodása meg egy 15 éves nyugat-európai szintjén van...

high up! 2013.08.04. 19:57:38

@Budai Andris: "Mondjuk oks, ne "mentsünk meg senkit", de akkor ne kapjon pénzt az oktatás, az egészségügy, a közlekedés, senki."

Ellentétben a devizahitelesekkel, a fenti területek nem mentőcsomagot kapnak, hanem fizetést meg fejlesztési pénzeket. Azt is jóval a névértékük alatt.

Budai Andris · http://polgarda.blog.hu 2013.08.04. 19:58:50

@high up!: Helló, milyen mentőcsomag?

Ha a rendőrség letartóztatja a csalót, a gyilkost, az mentőcsomag.

Nem. Az igazságszolgáltatás.

Egyedül ennyiről van szó.

DR. Smit Pal 2013.08.04. 20:01:16

A deviza hitelesek megmentese kurva egyszeru lenne.
Az mszp kenyszeritette ra az orszagra a svajci frankos hitelt, ezert fizesenek az mszp-sek.
Teljes vagyon elkobzas melett, felszamolni az mszp-t, es tagoktol minden vagyont elvenni. Ebbol siman kilehetne fizetne azt a par ezer milliard forintot, es meg boven maradna is.
Bonuszkent leloni, es lampavasra huzni ezeket a hazaarulokat.(a sorrend nem fontos)

Csetepaté márki 2013.08.04. 20:02:15

@high up!: "A világon sehol nincs devizahiteles lázadás, csak Gulyásországban, vajon miért?"

A világon sehol nem nőttek a svájci frank alapú devizahitelek kamatai, csak Gulyásországban, vajon miért?

Egyébként igazatok van, le kellene szarni az egészet. Egyre nő a törleszteni nem tudó adósok száma, majd meghasalnak az ingatlanpiaccal együtt, mint az USA-ban, magával rántva a "magyar" bankrendszert. Csak ezt nem mentenék meg pénznyomtatással, mert azt csak nekik lehet. Kit érdekel? Volt, nincs "magyar" bankrendszer. Hidd el, nekem egyik német, belga vagy osztrák bank se hiányozna, ha satugyalut kapna végre ez a szar.

Brix 2013.08.04. 20:07:34

A Fidesz-kormány nagy felelősséggel tartozik a devizahitelesek problémái miatt. Volt egy világválság 2008-2009-ben, amire nem számítottak a bankok sem.
Amikor a Fidesz 2010-ben átvette a kormányt, akkor az euró ára 270-275 között a CHF 180-190 ft között volt! Amióta a fidesz van hatalmon a forint árfolyama trendszerűen gyengül, a rendkívüli nemzetközi pénznyomtatás ellenére
Ha Orbán, Matolcsy, Varga nem pofázna és nem tennének " unortodox " lépéseket, akkor a forint- mivel egy magas kamattartalmú deviza - szépen megerősödne az alacsony kamatú pénzekhez képest.
Meg lehet nézni a charton, hogy jelentős forint-gyengüléseket mindig az unortodox lépések okozzák
Természetesen, vizsgálni kell a bankok által megfogalmazott egyoldalú oroszlánszerződéseket, és az ebben foglalt költségeket csökkenteni kell, de a fő bajt a fidesz gazdaságpolitikája okozza
Elég csak megnézni hogy a lengyelek 4%-körül a csehek 2% felett tudnak 10 éves államkötvényeket kibocsájtani, Orbánék pedig 6% körül!
Az új mentőcsomagnak , ha lesz egyáltalán, rendkívüli ára lesz
Ha jövőre Orbánék buknak , akkor rögtön megfordul a forint több éves gyengülő trendje és jobban jár a lakosság 99%-a.

2013.08.04. 20:09:50

@dzsedáj:

Nem csak a fogyasztásról van szó.
A bankoknak hatalmas veszteséget okozna, ha több százezer hiteles bedőlne.
Az ingatlanpiacot tönkre vágná az óriási túlkínálat.
Valamit kezdeni kellene ezekkel a pénzügyileg becsődült hitelesekkel, sokszor családokkal mindenféleképpen és ez kiadás az államnak.
Jelentős gazdasági visszaesést okozna biztosan a sok magáncsőd.

2013.08.04. 20:10:59

@Csetepaté márki:

"A világon sehol nem nőttek a svájci frank alapú devizahitelek kamatai, csak Gulyásországban, vajon miért?"

Gondolom ez egy blöff!?

explanatus 2013.08.04. 20:12:42

„Az én adómból ne mentsenek senkit” A következő az lesz, hogy az én adómból ne szirénázzon a mentő ????

Ez az igazi magyar szolidaritás. Ugyan számoljuk már össze hányan mondhatják, az én adómból. Ha ez az úgynevezett én adóm akkora összeg lenne, nem itt tartanánk. Azért a kérdést, miért engedtük, hogy ekkora cserearányromlás legyen a hitelfelvételt követő években csak fel kellene tenni.

Talán, a gazdaság teljesítőképessége itt az ok, nem pedig a hitelfelvevők voltak a felelőtlenek. Ha ez a hitelfajta olyan jóféle lett volna a bevetetéskor, akkor ennek mintájára ugye kellene lenni Svájcban forintalapú hitelnek. Hogyhogy erre a mai napig nincs példa? Így utólag persze könnyű okosakat/bunkóságokat mondani a devizahitelesekről.

Egy azonban biztos, a bank, a hitel szavaknak ebben az országban generációkig nem lesz pozitív kicsengése. A bakok jó időre elfelejthetik a magánszemélyeknek nyújtott kölcsönt. Inkább elmegy akár a világ végére is a magyar ember, hogy olyan munkát találjon, amivel nem kell a bankhoz fordulnia, még ha az pár lépésnyire is van tőle.

high up! 2013.08.04. 20:13:11

@Budai Andris:

Milyen letartóztatás van itt devizahiteles ügyben?????

Csetepaté márki 2013.08.04. 20:16:05

@MikeBoy: Ne gondolkodj, az nem mindenkinek sikerül, inkább kérdezz meg egy devizahitelest.

2013.08.04. 20:16:40

@explanatus:

"akkor ennek mintájára ugye kellene lenni Svájcban forintalapú hitelnek. Hogyhogy erre a mai napig nincs példa? "

Ez nem szimmetrikus ebből a szempontból.

dzsedáj 2013.08.04. 20:20:07

Én azt próbáltam volna mondani, hogy a mentőcsomaggal is be fog dőlni. A csomagra viszont sem az államnak sem a bankoknak nincs pénze. A kormány nyilván nem akar erre áldozni, hiszen ezzel a 3 %-os hiányt veszélyeztetni, ezzel pedig egyetlen forrását az uniós pénzeket. A bankoknak sincs már pénze, terjednek olyan hírek, hogy nem biztos, hogy minden anyacég szívesen adna további tőkét. Az ingatlan piac én úgy gondolom, már most is haldoklik. A végét annyival pontosítanám, hogy a magáncsőd azt jelenti (ha bevezetik), hogy az egyén szabályozozt keretek között fizet, sajnos most fezetésképtelenség van. Összegezve a nemzetgazdaságon a nemzetgazdaság javításával lehet segíteni, és nem azzal ha valamit nemzetinek hívunk vagy politikai "rezsicsökkentünk", ugyanis egyébként ezeknek a szerencsétlen embereknek és egyre többünknek kilátástalan a helyzete. Sajnos én a fidesztől sokkal többet vártam, nagyon csalódott és szomorú vagyok, hogy ennyit tudtak felmutatni, ez a versenyszférában kevés lenne....

2013.08.04. 20:22:26

@Csetepaté márki:

Egy devizahitelest kérdezzek meg arról, amit te állítasz, hogy a világon máshol hogyan alakulnak a svájci frank alapú devizahitel kamatai? Erre a hülyeségre hagy ne reagáljak.

Na nyomj egy forrást gyorsan gondolkodás helyett!

2013.08.04. 20:25:40

@dzsedáj:

"A csomagra viszont sem az államnak sem a bankoknak nincs pénze. "

Nem értelek!
Gyakorlatilag olcsóbb lett volna menteni rendesen menteni, mint magára hagyni a sok devizahitelest.
Az olcsóbbnak nem alternatívája az, hogy nincs rá pénz.

dzsedáj 2013.08.04. 20:26:19

@MikeBoy: Bocs, hogy beleszólók, de ugye nem azt akarod mondani, hogy az egy két százalék kamat, meg a eladás/vételi árfolyam a fő gond. Ez nagyábból néhány szézezer forint...ha ez a fő gond akkor, remélem ennél többet nem segít a kormány a devizahiteleseken és végre csend lesz....

high up! 2013.08.04. 20:28:35

@Csetepaté márki:

Te figyelj, vedd már ki az agyadat a Róna-Bogár-Vámos-Káser-Dubravszky és egyéb pénzügyi analfabéták világából és próbáld már megérteni a valóságot:

A CHF referencia kamat a legjobb bonitású, kb. egy tucat bank egymás között kialakuló adok-veszek kamatszintet jelenti. Ez mondjuk jelenleg majdnem 0%. De csak nekik.

Amikor kimegy pl az az Erstebank a piacra, amelyikre az osztrák állam 5 milliárd eurós garanciát vállalt mert komoly megrogyganás történt (többek közt Kelet-Európában), akkor ez az Erstebank vagy nem kap CHF-et senkitől vagy csak jóval magasabb kamatra.
Na ezért nincs marhára semmi köze egy Magyaro-i banknak sem ahhoz, hogy 0% a nemzetközi referencia kamat.

Fos ország fos bankjaiba csak sokkal magasabb kamatszintre tolják be a kereskedők a CHF-et.

christophe 2013.08.04. 20:29:12

Ahogy tobben megfogalmaztàk,èn is annak a hive vagyok ,hogy a pènzugyi felugyelet,szàmoltassa el a bankokat,arrol,hogy 50%àrfolyam vàltozàs mellett,hogy lett hàromszoros a torlesztorèszlet,ez szàmomra is èrthetetlen,elfogadhatatlan.Az àrfolyam vesztesèget pedig viseljèk a hitelezok,ez mindig is benne volt a ''pakliban''

dzsedáj 2013.08.04. 20:29:12

@MikeBoy: Egyszerűen nem értem mit értesz mentés alatt? Ha olyan helyzetbe hozzák őket mintha ereditel forinthitelt vettek volna fel ugyan ott vannak! Vagy az is magára hagyás lenne?

2013.08.04. 20:29:24

@dzsedáj:

De mondjuk fogalmazok árnyaltabban.
Ebben a környezetben, ahol ennyi devizahiteles dőlhet be.
A magyar gazdaságra is kiható hitelösszeomlás bizonyosan pénzbe kerül mind a bankoknak, mind az államnak.
Tehát minimum megvizsgálandó az, hogy valamilyen globális lépést meg lehet e tenni az ügy érdekében.

dzsedáj 2013.08.04. 20:30:30

@high up!: High-up tök igazad van, ez sajnos így van!

Csetepaté márki 2013.08.04. 20:34:03

@MikeBoy: Igazad van,csak a lengyelt tudom. Ott leestek a kamatok 4-5 százalékról(ami nagyjából itt is volt) 2 százalék alá, itt meg fel 6-8 százalékra. A zloty és a forint árfolyamában 3 százalék változás történt 2010 óta.
Elnézést kérek mindenkitől, mivel ebből következtetést levonva valótlanságot állítottam hamisan azt sugallva, hogy az itteni bankok ezzel a csökkentés helyett emeléssel vastagon, kb háromnegyedrészben tehetnek a törlesztőrészletek emelkedéséről.

christophe 2013.08.04. 20:35:05

Ja a màsik kèrdès vajon akik hitelt vettek fel fix kamatozàsu hitelt vettek -e fel(itt tènyleg csak az àrfolyamingadozàst lehet ràterhelni)vagy vàltozo kamatu hitelt,akkor viszont tènyleg bukta van mert ott bizony a aktuàlis piaci kamattal kell szàmolni,ami,M.o esetèben nem lehet tul elonyos.

2013.08.04. 20:35:25

@dzsedáj:

Nem, a kamaton nem nyerhető túl sok.

igazi hős 2013.08.04. 20:36:38

@MikeBoy: "Gyanús, hogy nem tudod" mi az a modoros blog. Egy kis segítség: modoros.blog.hu/2008/10/29/a_kozhelyszotartol_a_matula_hu_ig
Azon a blogon ez az írás egész jó, pont azért mert egy csomó ember hevesen bólogat rá olvasás közben, de ők sem tudják, hogy ez egy paródiablog.

Budai Andris · http://polgarda.blog.hu 2013.08.04. 20:37:03

@high up!: Erről van itt szó. Legyen is. Meg kárpótlás és tisztességes feltételek az uzsora helyett.

2013.08.04. 20:39:43

@igazi hős:

gyanús, hogy ezt beszoptam.... :)

high up! 2013.08.04. 20:41:51

@christophe: "Az àrfolyam vesztesèget pedig viseljèk a hitelezok,ez mindig is benne volt a ''pakliban''"

na már csak a te szakértelmed hiányzott ide Azerbajdzsánból.
Nem tudod, hogy hogy néz ki az egész devizahitelezés, de megoldásaid azért vannak! Remek, mindjárt kapsz érte egy Három plusz kettő CD-t, Róna összes Hibás termék megszólalásával.

Te, a pakliban csak az van benne, hogy a hitelfelvevő vállal minden kockázatot és előnyt az árfolyam és kamatmozgásból. Teccik tudni, ez volt minden szerződésben.

Azonkívül a magyar bank marhára nem hitelező, hanem közevetítő.

Az hogy ki a hitelező, csak 3 (6) hónapig fix, utána ki tudja, hogy a következő megújításkor éppen ki adja az újabb CHF hitelt.

Ilyen egyszerű ez. A devizahiteleseknek és a kókler tanácsadóiknak meg nem tüntetésre kellene járniuk, hanem könyvtárakba.

dzsedáj 2013.08.04. 20:42:00

@MikeBoy: Ezzel egyet értek, de először vizsgálunk és utána jelentünk be...egyébként feszültséget generálunk, egyébként a társadalmi divide et impera nem biztos, hogy jót tesz...

2013.08.04. 20:44:10

@dzsedáj:

Hááát a vizsgálódás nem volt jellemző az utóbbi években semmire.... :)

igazi hős 2013.08.04. 20:45:14

@Budai Andris: " akik ráadásul általában dolgoznak és jobban keresnek." Akik jól kerestek, azok szinte kivétel nélkül végtörlesztettek, a képviselőinkkel az élen. Akik akkor sem kerestek jól, de a forinthitelénél alacsonyabb törlesztést még kibírták, azok most nem bírják, pedig eddig nem törlesztettek többet, mint ha forinthitelt vettek volna fel. És persze azok, akik akkor még kerestek, ma meg nem vagy csak jóval kevesebbet az adórendszer változása és a minimálbér durva emelése miatt, na azok most nagyon szívnak.

dzsedáj 2013.08.04. 20:48:54

@MikeBoy: Akkor most nem értem, most szerinted a fidesz hangosan vizsgálódik vagy nem jelentett be semmit?

Budai Andris · http://polgarda.blog.hu 2013.08.04. 20:49:24

@igazi hős: OK, azokról beszélek most, akik sokak szerint gazdagnak számítanak (3-400 ezres bruttóval), akik MÁR jól jártak az egykulcsos adóval. De nevezhetjük alsó középosztálynak is.

Na nekik nem biztos, hogy volt zsebben mondjuk 20 millió, hogy a megugrott tőkét ki tudták volna hirtelen fizetni.

De mindegy, a lényeg az, hogy a Fidesz nem véletlenül nyomja ezt most.

1. Hatalmas réteg, ha igazuk van, ha nem.
2. Keresők, adózók.
3. És természetesen a Fidesz, az MSZP, mindenki érintett és károsult ebben.

Ha mégis elszámítják magukat, hát majd buknak, jön az Együtt 14 meg az MSZP, állítólag tarolnak az időköziken + a felméréseken is vezetnek.

2013.08.04. 20:54:34

@dzsedáj:

Állítottam én bármit eddig a Fideszről?
Menteni kell vagy kellett volna valahogy másképp. Magyarul a devizahitel problémára választ kell adni szerintem.
Az egy dolog, hogy ez egy politikai tragikomédiába ment át.

dzsedáj 2013.08.04. 20:55:21

Az a baj, hogy még egy csomóan hizstek a mesékben. Orbán Viktor azt nyilatkozta a magyar futbalról, hogy olyan mint a bográcsgúlyás folyamatosan pakolni kell bele és jó lesz... Vélhetően ezt gondolja mindenről, de felteszem a kérdést, ha abba a gűlyásba csak egy evőkanál szart teszünk ki eszi meg?

igazi hős 2013.08.04. 20:55:24

@Csetepaté márki: Arról milyen elegánsan megfeledkezel, hogy a hosszú lejáratú államkötvények is a lengyeleknél 2-2,5 %-kal alacsonyabbak. Semelyik bank nem tud sokkal olcsóbb forrást szerezni, mint az állam, ahol működik. És ott még a bankokat sem baszogatják.

igazi hős 2013.08.04. 20:56:20

@MikeBoy: Velem is megtörtént már, azóta jobban figyelek :-D

dzsedáj 2013.08.04. 20:57:29

@MikeBoy: Szerintem nem kell őket menteni, a másodikban egyet értünk.... (nem állítottál semmit, nem is mondtam)

Csetepaté márki 2013.08.04. 21:00:48

@igazi hős: "Akik jól kerestek, azok szinte kivétel nélkül végtörlesztettek, a képviselőinkkel az élen. "

A végtörlesztők nagy része egyáltalán nem volt rászorulva a kölcsönre. Ebből fakad az a nonszensz dolog, hogy pl a képviselői vagyonnyilatkozatokban van Móka Mikinek 40 milliós megtakarítása és 25 milliós adóssága. Főleg a jegybank idiótasága, hogy sok paraszt, akinek volt 15 milliója, és házat akart venni, inkább felvette a 4-5 százalékos kamatozású fasza devizahitelt, a 15 misit meg bebaszta a bankba 9-10 százalékon, mivel a jegybanki alapkamat finoman szólva is irreális, minden piaci törvényszerűséget, sőt a józan észt meghazudtolva nevetségesen magas volt. Évekig! Persze, hogy mindenki, még akinek van pénze, az is szarrá adósodik.
Ami itt folyt évekig, hogy a betéti kamat magasabb a kölcsönkamatnál, az minden volt, csak normális nem. Már le se merem írni, hogy ez akkora baromság és abnormalitás, hogy ilyen biztos nincs máshol a világon, de az előbb is rámszóltak.

komplikato 2013.08.04. 21:01:04

@J.László: Ha feltételezem igazad van és a bankgyűlöleted valós alapokon nyugszik is, akkor is kérdeném NEKED vagy Orbán Viktornak mekkora befolyása is van rájuk? Kb. mint hangyának az időjárás befolyásolására?

igazi hős 2013.08.04. 21:04:26

@Budai Andris: Szerintem ők is benne vannak a végtörlesztő 15%-ban, a keresetük alapján minden esetre beleesnek a felső 15%-ba. Ráadásul ha nem is tudtak zsebből végtörleszteni, de ők hitelképesek voltak egy kiváltó hitelre.

christophe 2013.08.04. 21:06:26

@high up!: hitelfelvevod akartam irni,akkor màr rendben van,ill.van egy màsik hozzàszolàsom is remèlem oda nem irtam hulyesèget.Mèg annyit nem M.o-n èlek,nemrèg vetunk fel hitelt hàz vàsàrlàsra,kevesebb mint 4% a hitel, fix kamatozàsut vettunk fel,a vàltozo jelenleg olcsobb lett volna,de rizikosabb,nem tudni 1;vagy 5èv mulva vàltozik-e,ès ha igen mennyire.Ràadàsul biztositàst is kotottunk,halàl,baleset,betegsèg,munkahelyelvesztès esetère.Jàrok konyvtàrba,is kikapcsolodàs cèljàbol :-)

igazi hős 2013.08.04. 21:09:27

@Csetepaté márki: "a betéti kamat magasabb a kölcsönkamatnál" Na ilyen sosem volt. Amikor 6% volt a CHF hitel, akkor kaptál 8-10%-os a forintbetétedre (mínusz kamatadó), de akkor a forinthitel 10-12%-on ment.

dzsedáj 2013.08.04. 21:14:17

@igazi hős: Szerintem gondold át, amit mondtál... pont ezt mondja a márki...

Csetepaté márki 2013.08.04. 21:23:54

@igazi hős: Dehogynem, volt. Nem egy embert ismerek, aki benthagyta a pénzét a bankban 8-10 százalékon, a devizakölcsönt meg felvette 5 százalékon.
Egyébként az önkormányzatok tömegesen csinálták az efféle spekulációt, kihasználva ezt a debil állapotot. Talán emlékezni kellene a hőbörgésre emiatt, amikor bebukták.

Augustin 2013.08.04. 21:25:29

Az nem tudom számít-e, ha valaki már évek óta menti egy devizás rokonát, csak úgy, szeretetből, 0%-os kamatra kölcsönadva neki egy-két millát? Az nem maradhatna ki ebből?

Csii 2013.08.04. 21:43:50

Lényegtelen, hogy milyen kormány, melyik miniszterelnök - a mi pénzünkből mentik meg a devizaspekulánsokat.

igazi hős 2013.08.04. 22:04:47

@Csetepaté márki: @dzsedáj: Almát körtével? A 6%+kockázatot kell összehasonlítani a fix 10%-kal. Te felvennél úgy hitelt, hogy nincs kamat, de ha épp úgy alakul a piac, akkor kiköltöztetnek a lakásból és visszakapod a befizetett pénzt?
Első kézből tudom, hogy mit jelentett a kamatkülönbözet. Nekem is volt frankhitelem, miközben a pénz már rég megvolt forintban, mert addigra eladtam a régi lakást. (Én nyereséggel jöttem ki a buliból, de ez igazából lényegtelen, a forinthitelnél csak jobban járhattam.)

lenoardo999 2013.08.04. 22:08:48

Mivel a dohányosok kezelését is én fizettem eddig, akkor már inkább a devizahitelesekre költenék. Már ha a szokásos magyar álbaloldali, nihilista, egyedül álló középkorú volnék. De nem vagyok, mert többgyerekes, nagy családos devizahiteles vagyok, akinek a gyerekei majd eltartják a nihilista egyedülálló középkorúakat, ezért kérem őket, hogy a saját nyugdíjuk érdekében legyen már egy kis eszük.

Sákif za morro? 2013.08.04. 22:20:41

Ezt szimbiózisnak hívják. Ti megmentitek a devizahiteleseket, cserébe ők tudnak némi pénzt költeni, ami megmozgatja a gazdaságot, termel némi adóbevételt.

Csetepaté márki 2013.08.04. 22:21:14

@igazi hős: A parasztok forintokat láttak, és az alapján vették fel a devizahitelt, nem pedig a kockázatokat meg a te almáidat meg körtéidet.
A kockázatokról elhitették-mert a parasztok el is akarták hinni-,hogy gyakorlatilag zérus.Persze azt, hogy a betéti kamat magasabb a kölcsönkamatnál, és az egész abnormalitásra épül, minimum észre kellett volna venni. Én nem is vettem fel, (az ingatlanlufit nem is említem, amikor 100e Ft négyzetméter-önköltséggel épített kecókat nem 130-140, hanem 300e Ft négyzetméteráron vitte a jónép kölcsönből, mint a cukrot) inkább kijöttünk Németországba.
De igazság szerint az utólagos egyoldalú szerződésmódosításokkal durván átvágtak volna engem is, akármilyen óvatos is vagyok. Erre nem számítottam volna. Mák.

jamais 2013.08.05. 12:27:13

Ez a poszt egy kissé csúsztatás, pláne az idézet a Portfólióról. Az a Lombard Lízinggel kapcsolatos. A Lombard autó hitel- és lízingszerződéseket kötött a 2007-2009-es években. Főképp az autó lízingszerződésekre ment rá. Ami ugye nem képezi tárgyát a jelzálog alapú szerződéseknek amit a kormány annyira preferál. Az, hogy a Lombard Lízing nem tisztességes meg jól mutatja, hogy a cascót is devizában számolta el, ez nemrég kiderült,amikor a PSZÁF ezért elmarasztalta őket. Vagy ez is rendben van szerintetek? Az tisztességes, hogy a cascót svájci frankban számolja el? Ebben az ügyben, amit a poszt írója idézett az Üzletszabályzatokat találta tisztességtelennek a Szegedi Törvényszék, nem véletlenül. A Lombard - amely nem bank - adósai ha nem fizetik ki az árfolyam különbözetet az milyen hatással lesz a gazdaságra? A Lombard amely egyébként 90%-ban német és 10%-ban osztrák tulajdonban lévő pénzügyi intézet kivonul Magyarországról? És akkor mi van? Összeomlik a gazdaság?
Aki meg azzal jön, hogy " az én adómból ne", azt kérdezném az rendben van, hogy a te adódból stadionokat építenek, a haveroknak csúsztatnak, milliós fizetéseket osztanak maguknak, barátoknak, rokonoknak? Az nem zavar, hogy a te adód az ő zsebükbe vándorol? Azért miért nem hőbörög itt senki?
süti beállítások módosítása