sorok között

sorok között

Megremegett a láthatatlan kéz

2013. július 24. - Politikai Ateista

Azt hiszem az vitán felül áll, hogy a piacokat elsősorban Ben Bernanke, az amerikai  jegybank elnökének a szavai határozzák meg mostanában. A láthatatlan kéz a fejét vakargatja.


Júniusban a mennyiségi lazítás megszorításának lebegtetése egy kisebbfajta pánikot okozott a piacokon:

Ben Bernanke a Fed monetáris tanácsának kétnapos ülését követően sajtótájékoztatón jelezte, hogy még az idei évben csökkenthetnek a mennyiségi enyhítés harmadik fordulójának jelenlegi, havi 85 milliárd dolláros méretén. Az amerikai gazdaság megfelelő teljesítménye esetén pedig a jövő év közepén meg is szüntethetik a programot. - Lefelé száguldanak Európában - Privátbankár

Én szkeptikus voltam:

A lazítás végének már csak a szele is rekordmértékű tőkekiáramlást okozott a kötvénypiacokról. Ilyen körülmények között nehezen tudom elképzelni, hogy komolyan lehetne venni a lazítás megszorítására vonatkozó kijelentéseket. - Még lazíthatunk egy darabig - Sorok Között

Most már Bernanke is az:

A bizottság előtti meghallgatáson a Fed elnöke elmondta, hogy az inflációs cél alatti áremelkedés, illetve a változatlanul magas, viszont bizonyos szempontból a tényleges foglalkoztatási helyzetet túl optimista színben feltüntető munkanélküliségi ráta, vagyis a Fed monetáris politikai mandátumának két fő döntési szempontja a laza monetáris politika folytatásának belátható időn belüli szükségessége mellett szól. És pontosan ezt is fogjuk tenni - jelentette ki. - Bernanke: Korai még a lazítás végéről beszélni - Portfolio

A nagytiszteletű jegybankelnök nem azért beszél össze-vissza, hogy összezavarja a piaci szereplőket, hanem azért, mert fogalma sincs mit csináljon.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr375414286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása