sorok között

sorok között

A kormány hazudik

2013. július 14. - Politikai Ateista

Amikor a kormány kitalálta, hogy ők majd megcsinálják az e-útdíjat, azt gondoltam, hogy katasztrófa lesz. Nézőpont kérdése.


A narancsközeli médiaforrásokból tájékozódva egy klasszikus kormányzati sikersztori körvonalazódik. A tesztüzem nagyvonalú mellőzése, és az aljas "túlterheléses támadás" ellenére, a felhasználók mindössze 1 százaléka reklamált.

Az érintettek persze teljesen máshogy látják a dolgot: egy kalap szar.

Persze az egész a bevételek növeléséről szól.

Évente 4 milliárd forint többletkiadást hoz a Waberer's International Zrt.-nek az e-útdíj bevezetése – mondta Lajkó Ferenc, a cég fuvarozási és szállítmányozási vezérigazgató-helyettese hétfőn az Útdíjhírek szakportálnak. - Waberer's: 4 milliárddal többet kell fizetni az e-útdíj miatt - HVG

És gondolom azt is sejted, hogy a végén ki fogja megfizetni a Waberer's 4 milliárdos többletkiadását.

A cégek ezért átháríthatják megrendelőikre pluszterheiket, annak érdekében, hogy megőrizzék versenyképességüket, csakhogy közben más szektorok versenyképessége csökken, miután ezt egyik ágazat sem szívesen vállalja fel, mindenki igyekszik továbbhárítani a terheket − végső soron a lakosságra. - Meglepő áremelések jönnek az élelmiszerpiacon - az ön pénztárcája is megérzi - Napi Gazdaság

A Nemzet Fejési Minisztérium elismerte, hogy az e-útdíj esetleg drágíthatja az élelmiszereket. Azt viszont tagadták, hogy tervezik a személyautók bevonását a nemzeti használatarányosítási programba.

Lassan mondom, hazudnak.

A e-útdíj kiterjesztése a személygépkocsikra csak idő kérdése. A gyalogosok talán megússzák.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr995400162

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner.Média blogajánló 2013.07.15. 10:26:08

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner.Média blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toportyánzsóti 2013.07.14. 07:55:30

Narancsbetegség ez az átlátszó hazudozás,mindig az ellenkezőjét kell érteni az állításaiknak.Már csak 1 milka birka szopkodja be amit hazudoznak.

szist 2013.07.14. 08:38:16

@toportyánzsóti: lehet zsóóótii, de
a ballibes elvtársaidat ez nem vígasztalja,mert nekik 1 millió szimpatizánsa soha nem lessszzzzz!
faszfej

toportyánzsóti 2013.07.14. 10:08:46

Kérjél a ballibező chipped helyett másat,szánalmas hogy aki nem viktorbán szarát eszi az vereske neked és a narancsbolsi fajtádnak.

toportyánzsóti 2013.07.14. 10:15:24

@szist: Ortodox matek nagy ellenséged kolompkövető,az önképed korrekt.

antiforradalmár 2013.07.14. 11:29:03

@szist: Az a baj, hogy neked is csak egy narancs van az agyad helyén!

antiforradalmár 2013.07.14. 11:30:52

@szist: A legtöbb ballibes elvtárs a te hős kis vezéred pártjában van!

szist 2013.07.14. 11:34:28

bocs ...nem tudtam,hogy ez a hülyék és az atv különoldala bajnailibás és gyurcsótány fanok!

csikarcsi 2013.07.14. 12:25:31

@szist: Remélem azt viszont tudod, hogy mekkora fasz vagy?

calabria007 (törölt) 2013.07.14. 12:56:56

@toportyánzsóti:

szvsz

lényegében ugyanolyan szinten vagy mint szist:)

calabria007 (törölt) 2013.07.14. 13:04:47

visszatérve az e-útdíjra:

önmagában jó ötlet lenne...

(pl. megfelelő árazás mellett hatékonyabban lehet használni a meglévő infrastruktúrát)

DE

az a szomorú helyzet, hogy nem az üzemanyagadók _helyett_, hanem azok mellett vezetik be...

pedig a közúti közlekedés már masszívan túl van adóztatva...

lényegében mindenütt...

(nemrég olvastam egy brit tanulmányt, ott az állam cirka 5-ször több pénzt szed be üzemanyagadókból, mint amennyit a közutakra fordít...)

politikus-omm 2013.07.14. 14:04:00

Szlovákiában vagy 4 éve van E-Útdíj, teherautókra.

Tehát a sorok között hazudik.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.07.14. 14:09:04

Na ja...

Az emberek fizetik meg nyilvánvalóan a bankszektor megadóztatását, a pénztárgép bevezetését, és az e-útdíjat is.

A Maszop direkt adóemelései, önkormányzati pénzelvonásai meg direkt jó volt az embereknek.

Miközben szétprivatizálták az országot, és egyúttal rommá adósították, és megduplázták a munkanélküliséget.
Az direkt fasza volt a zembereknek.

Merthogy 2002-ben még a Szlovákok elött voltunk 2010-re meg tök utolsóak hála a Maszopnak.

De ez az 500ezer Maszopos birkát nem érdekli.

Argus 2013.07.14. 14:10:23

@szist: Rövid, de találó neved van "Faszfej"

calabria007 (törölt) 2013.07.14. 14:25:06

@toportyánzsóti:

Öröm látni, hogy hozod a formádat:)

calabria007 (törölt) 2013.07.14. 14:27:19

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

"Az emberek fizetik meg nyilvánvalóan a bankszektor megadóztatását, a pénztárgép bevezetését, és az e-útdíjat is."

ezt máshogy is meg lehet fogalmazni:

azt fizetik meg amit ebből fenntartanak... (un. aktív, "jóléti" állam)

a nép pedig imádja a szocialista álmokat...

általános választójogra alapozott demokráciában nem lehet piaci-fundamentalista programmal választást nyerni...

2013.07.14. 14:32:11

Nem mindenki ballib komcsi aki nem narancsgozos. Plusz nem mindenki narancsgozos agymosott aki nem ballib komcsi, teccik erteni?!

phaidros 2013.07.14. 14:37:36

@szist: nem kell aláírni, a nickneved látszik a hozzászólásod felett. :D

M_R 2013.07.14. 14:39:12

"Igény esetén a személyautókra is kiterjeszthető az elektronikus útdíjrendszer. Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára szerint az újfajta díjszedés akkor sem igazságtalan, ha az ígéretekkel ellentétben nem teljesen használatarányos. A fuvarozóknak el kell fogadniuk, hogy a fizetős szakaszok teljes díját az első méterek megtétele után leemelik számlájukról. Mert ez így működik."

M_R 2013.07.14. 14:43:27

A jelek szerint ha egy teherautó átmegy egy autópálya feletti felüljárón (az egyébként ingyenes úton), akkor is ki kell fizetnie az alatta levő autópálya szakaszdíját. Mert ez így működik.

Remélem ezért majd Völner Pálra is rárohad a műanyag lakat.

M_R 2013.07.14. 14:46:53

"Igény esetén a személyautókra is kiterjeszthető az elektronikus útdíjrendszer."

Ezt annyit jelent majd, hogy nem kötelező csatlakozni, de hanem csatlakozik akkor a súlyadó minden kg után 10.000 Ft és műszakit maximum 1 hónapra kap.. Aztán lehet önként csatlakozni.

Le_Penseur 2013.07.14. 14:51:55

A tervezett bevétel nem fog befolyni idén a költségvetésbe, ezért a fuvarozók kapnak egy egyszeri "nem jött, de kell a pénz" adót, vagy a személykocsiknak is fizetni kell az autópályákon kívül is.

ariskerase · https://puccsista.blogspot.com/ 2013.07.14. 14:58:27

Gyerekek olvasva ezeket a kommenteket, már megint egymást szidjuk! Pedig közös az "ellenség"! Teljesen mindegy, hogy narancsos vagy vörös, esetleg kék, lila vagy zöld, a végén mindig mi egyszerű kisemberek, a társadalom többségét kitevő állampolgárok szívunk, de egy nagyon nagyot! Eddig volt "elmúltnyócév" nem történt semmi, majd lesz "elmúltnégyév" megint nem történik semmi, azelőtt volt "elmúlthatvanév" de semmi nem történt, most azok ígérik a változást meg a korszakváltást - libás, szarházi, csótány -, akik a legkorruptabbak voltak, ezek a narancsos tetvek sem jobbak, de az alternatíva, egy biztos a fasznak a rossz végén vagyunk, mindegy kijét, de szopunk, abban meg nincs különbség!

Dzsok 2013.07.14. 15:07:15

Európában a gyorsforgalmi úthálózat 80%-án megtett úttal arányos díjfizetési rendszert alkalmaznak a tehergépjárművekre vonatkozóan.
Csehországban 2007-ben vezették be a teherszállító járművekre vonatkozó elektronikus útdíj rendszert, amely 2010-ben kb. 55milliárdFT-os bevételt hozott a Cseh költségvetésnek, Magyarország pedig mindössze 15milliárdFT-ot szed be ugyanebben a kategóriában.... Ugyanilyen rendszert alkalmaznak már Ausztriában, Szlovákiában és Lengyelországban is.

Magyarországon 2012-ben D4-es kategóriában is csak 3375FT-os napidíjjal használhatták a tehergépjárművek az autópályákat. (Ausztriában D4-ben 0,386€/km díjtételt számítanak fel)
Ha Ausztria úthasználatban kb. 35000FT-ot kér egy 330km-es Hegyeshalom-Röszke útnak megfelelő tranzit úthasználatért, akkor a 3000FT-os magyar napidíjjal mekkora veszteségünk keletkezett minden egyes tranzitban áthaladó D4-es kamion után?

Mennyivel támogatták a Magyar adófizetők pl. a Román tranzitban haladó kamionok infrastruktúra használatát? (a tranzitban áthaladó kamionok már rég nem tankolnak Magyarországon, csak az okozott balesetek, az elhasználódott utak maradnak utánuk)

Összességében Magyarországnak tranzitországként már régen 6-7 évvel ezelőtt be kellett volna vezetnie ezt a rendszert, hiszen mi autópályára arányaiban jóval több forrást fordítottunk mint pl. Szlovákia, Lengyelország, Csehország, ugyanakkor olyan mértékben el vagyunk adósodva, hogy a költségvetésnek szüksége lett volna arra a néhány száz milliárd forintra amit kidobtunk az elmúlt hat évben.

A megvalósítás minősége igazi Magyarosra sikeredett, általában minden ország ezzel a rendszerrel próbálja a hazai fuvarozókat előnybe hozni úgy, hogy az adót minden fuvarozótól beszedi, viszont a hazai vállalkozásoknak különböző kedvezményes hitelkonstrukciókat, üzemanyag adókedvezmények formájában próbálja előnybe hozni a versenytársakkal szemben. Kérdés, hogy ennek a résznek a megvalósítása, hogyan fog majd sikerülni itthon....

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.07.14. 15:07:42

@ariskerase:

Abban igazad van, hogy a narancsos tetvek is nagyon szarok.
De az MSZP-től szarabb nincs.

Se demokráciadeficitet, se gazdasági eredményeket tekintve.

Korszakváltás majd akkor lehet, ha a begőzölt ballibek elfelejtik az MSZP-t végleg.

Mert amíg az MSZP a Fidesz alternatívája, addig ennek csekély az esélye.

Totof 2013.07.14. 15:16:16

@Le_Penseur: Az e-útdíj bevezetése óta elkerülik a kamionióok az országot. Ha volt valaha, aki csak keresztülment és itt tankolt, az jóideig nem fog. Tehát innen is lesz egy kis adókiesés.

2llkedő 2013.07.14. 15:16:39

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
"Se demokráciadeficitet, se gazdasági eredményeket tekintve."

Óriási különbség van mindkét témában.

Dzsok 2013.07.14. 15:19:02

@Totof: Tranzitban közlekedő kamionok eddig sem tankoltak Magyarországon:
www.vg.hu/vallalatok/kozlekedes/a-kulfoldi-kamionosok-nem-tankolnak-magyarorszagon-403539

A kikerülés pedig érdekes, főleg, hogy Ausztriában, Szlovákiában, Csehországban is ilyen rendszer üzemel, a többi szomszédos ország úthálózata pedig olyan szinten rossz, hogy többet veszít a kikerüléssel időben és üzemanyagköltségben mint amennyit nyer az útdíjon.

Muzsikok közt 2013.07.14. 15:19:48

@Totof: Persze hogy elkerülik, hiszen az összes szomszédunknál már 5 éve van ilyen díj, csak magasabb...:))

Totof 2013.07.14. 15:20:40

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Rosszul gondolod, az MSZP többé-kevésbe el van felejtve. Ha majd a sok begőzölt fideszes döbben rá, hogy a fideszen kívül lehet választani mást is, na akkor lesz leváltva a cucc. Mert akkor már az MSZP se fog kelleni senkinek, azoknak se, akik most még fintorogva, de rá szavaznak.

Dzsok 2013.07.14. 15:20:48

"Ausztriában 2,5-szer annyi gázolaj fogy, mint Magyarországon – mondta el lapunknak Wilde György, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára, aki szerint egyebek közt azért, mert a török kamionok ott, és nem nálunk tankolnak. Ausztria ugyanis visszatéríti az áfát, Magyarország pedig nem. Így viszont az osztrák költségvetést gazdagítja például a gázolaj jövedéki adója.
A nagyszámú török kamion a magyar utakon szállítja az árut a Közel-Kelet és Nyugat-Európa között, de itthon nem költenek semmire, csupán a 3300 forintos egynapos matricát vásárolják meg. (Ausztriában használatarányos útdíj van, így Hegyeshalom és a német határon lévő Suben közötti 340 kilométert 110,7 euróért – több mint 30 ezer forintért teheti meg a kamion.)

A magyar költségvetésnek ugyanakkor a 3300 forinton felül semmiféle adóbevétele nem származik a külföldi kamionok áradatából – egészítette ki Erdei Péter, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) szolgáltatási igazgatója..."

Ere mondják azt, hogy Hángörien idiocccc...since 2007....

M_R 2013.07.14. 15:23:13

@Dzsok: "l, a többi szomszédos ország úthálózata pedig olyan szinten rossz, hogy többet veszít a kikerüléssel időben és üzemanyagköltségben mint amennyit nyer az útdíjon"

Ez 15 éve lehet hogy így volt. Most Magyarországon rosszabb az úthálózat állapota mint Romániában vagy Szerbiában. Horvátországot és Szlovéniát ne is említsük...

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.07.14. 15:24:19

@Totof:

A statisztika pedig azt mutatja, hogy igazam van, és te tévedsz.

Mert bár többen elégedetlenek a Fidesszel, mint nem (jogosan), de az MSZP és csatlósai le vannak maradva a Fidesztől jelentősen.

Mi több a bizonytalanok körében is több a mérések szerint, akik előbb szavaznak a Fideszre, mint az MSZP-re.

Azon egyszerű oknál fogva, hogy az MSZP-t többen, és jobban utálják.

Totof 2013.07.14. 15:27:31

@M_R: A tranzitutak többsége jó. A kivételek egyike, pl. a 86-oson simám kikerülik Ausztriát.

Dzsok 2013.07.14. 15:27:36

@M_R: Hát persze..álmodban... Románia főleg erről híres még azon a kevés autópályán is süllyedések minőségi gondok vannak amit sikerült megépíteni a közutak állapotáról nem is beszélve, Szerbia ugyanez.

Egyébként meg nyugodtan elkerülhetnek azok akik akarnak, legalább nem amortizálják 3000Ft-ért szét az utat úgy mint ahogy a 86-ossal is tették.

Totof 2013.07.14. 15:28:39

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Mondom, egészen addig, amíg nincs a fidesznek alternatívája

Hobbisebész 2013.07.14. 15:29:11

Drágulni fog a brazil répa az útdíj miatt? Tragédia!

Dzsok 2013.07.14. 15:33:49

@M_R: Google útvonaltervező:
Bukarest - Frankfurt am Main
1782km 18óra 18perc (Arad-Szeged-Budapest-Győr-Hegyeshalom útvonalon)

1877km 19óra 22perc (Belgrád-Zágráb-Maribor-Graz elkerülő úton) Ezen az úton az osztrák szakasz jóval hosszabb és drágább, +határátlépés Román-Szerb határon, majd a Szerb-Horvát határon.

Így összességében nem látom, hogy kamionok tömegei kerülnének ezért.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.14. 15:36:26

Miért baj az e-útdíj kiterjesztése a személygépkocsikra?

Totof 2013.07.14. 15:38:21

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Lehet, mert most csak az autópályákon kell fizetni, de a bevezetésével esetleg a főutakon? Nem tudom, de kinézem ezekből.

2llkedő 2013.07.14. 15:40:51

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
"A statisztika pedig azt mutatja,"

A statisztika mutat valamit. Ki, mit, hogyan akar értelmezni.

De a statisztikából ez nem adódik:

"Azon egyszerű oknál fogva, hogy az MSZP-t többen, és jobban utálják."

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.14. 15:41:26

@Totof:

Nincs hol elkerülni. A kerülőút nem olcsóbb.

Kerülni ott érdemes, ahol a Törökország és Nyugat-Európa déli része közti szakasz az útvonal, de aki ezen az úton ment, az eddig se ment Mo-n keresztül. Ez esetben ugyanis a Törökország-Bulgária-Szerbia-Horvátország-Szlovénia-Olaszország volt a legegyszerűbb megoldás.

2llkedő 2013.07.14. 15:41:54

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "Miért baj az e-útdíj kiterjesztése a személygépkocsikra?"

Mert a benzinben így is qrva sok adó van.

István Kun 2013.07.14. 15:45:05

Ennyi személyeskedő, ocsmány stílusú szöveget leírni pro és kontra, mely minősíti a kommentelőket, lehangoló. Ki tud nagyobb hülyeséget mondani, gratulálok, hajrá mint a kocsmában.

2llkedő 2013.07.14. 15:45:33

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Egy ezer fős mintából messzemenő következtetéseket levonni kissé nevetséges.

Totof 2013.07.14. 15:45:54

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Biztos igazad van, de én, mint exportáló nehezebben találok kamionokat. Úgyhogy valahol csak elkerülnek.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.14. 15:47:10

@ariskerase:

A magyar blogkommentelés szabályai:

Fideszes kormány csinál bármit:
- kormánypárti kommentelő: végre, itt a kánaán, felzárkózunk a világhoz, s a lépés maximálisan segíti országunk érdekeit is!
- ellenzéki kommentelő: felháborító, tűrhetetlen, mondjon le a kormány, s mindenki aki nem ellenzi a lépést teljes erejéből, az a kormány által fizetett bérkommentelő!

Ballib kormány csinál bármit:
- kormánypárti kommentelő: végre, itt a kánaán, felzárkózunk a világhoz, s a lépés maximálisan segíti országunk érdekeit is!
- ellenzéki kommentelő: felháborító, tűrhetetlen, mondjon le a kormány, s mindenki aki nem ellenzi a lépést teljes erejéből, az a kormány által fizetett bérkommentelő!

2llkedő 2013.07.14. 15:48:16

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Erre írtam, hogy mindenki azt hisz bele, amit akar.

Churchill meg aszondta, hogy:
"Csak azt a statisztikát hiszem el, amit én magam hamisítottam."

Totof 2013.07.14. 15:51:06

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Az a baj, hogy azok szopnak a legnagyobbat, akik egyik kategóriába se tartoznak - félek, ez a legnagyobb tábor. Nem feltétlenül a kommentelők között.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.07.14. 15:56:47

@félázsiai 2llkedő:
Minden statisztikai kutatásnak van jól behatárolható statisztikai szórása.

De tekintve a nagyobb számú közvélemény kutatásokat is, pl időközi választások eredményeit, nem hiszem, hogy ezen említett kutatás oly messze állna a valóságtól.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.14. 15:57:45

@félázsiai 2llkedő:

Ha ez egy pluszadó lenne, akkor nem igazán fogadható el, sőt nekem abszurduknak tűnik. Ha viszont kiváltja az eddigi autóadót és útdíjat, akkor kifejezetten jó lépés.

Azaz a konkrétumok ismerete nélkül nemigen lehet a témáról komoly véleményt mondani.

Amadeus62 2013.07.14. 16:02:58

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Úgy ismered te ezeket a geciket, hogy kiváltja egyik adó a másikat? Úgy mint a "pótdíj" buszokon, vonatokon?

Fideszes vagy-e?

toportyánzsóti 2013.07.14. 16:03:52

@calabria007: Tőled még a dicséret sem kell.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.07.14. 16:04:39

az autósok utána a bicajosok jönnek majd...

Amadeus62 2013.07.14. 16:04:58

@Hobbisebész:

Ja, meg a magyar krumplit, paprika, meg egyéb félkész, stb...élelmiszerek.

J.László 2013.07.14. 16:09:56

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Szerintem ezek a Föld nevű bolygó blogkommentelésének szabályai.

Bretschneider detektív 2013.07.14. 16:13:04

@István Kun: A kocsmában sokkal színvonalasabb a diskurzus.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.14. 16:13:43

@Amadeus62:

Fideszes vagyok-e? Ha a magyar blogszférát nézzük, akkor igen, hiszen mindenki aki alapból nem ellenzi az összes fideszes intézkedést, az nyilvánvalóan fideszes.

Egyébként meg, ha a normális emberek logikáját vesszük alapul, akkor viszont nem vagyok fideszes, hiszen nem értek egyet a Fidesz alapvető politikai vonalával. Meg se 2006-ban, se 2010-ben nem szavaztam a Fideszre, s jövőre sem fogom ezt tenni. (Igen, 1998-ban és 2002-ben rájuk szavaztam.)

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.07.14. 16:18:00

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Ez fordítva is igaz...
Aki kritizálni merészeli az MSZP-t, vagy csak biztosan állítani merészeli, hogy az MSZP-től szarabb nincs, annak se kell sokáig várnia a ballib sztereotípiákra pártosságot illetően.

2llkedő 2013.07.14. 16:18:04

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Olyan kérdés volt, hogy Ön jobban utálja-e az aszopot, mint a fideszt?

2llkedő 2013.07.14. 16:19:43

@Amadeus62:
"Úgy mint a "pótdíj" buszokon, vonatokon?"

Ez igenis kiváltja az ingyenes utazást.

Amadeus62 2013.07.14. 16:21:03

@félázsiai 2llkedő:
Milyen ingyenes utazást? Nekem is kell ezt fizetnem, annak ellenére, hogy teljes áruval utazom.

M_R 2013.07.14. 16:31:53

@Dzsok: Lehet hogy neked meglepő, de Belgrádból nem Arad felé mennek Frankfurtba.

2llkedő 2013.07.14. 16:32:27

@Amadeus62: A nyugdíjasoknál kiváltotta.

ariskerase · https://puccsista.blogspot.com/ 2013.07.14. 16:34:34

@félázsiai 2llkedő: És akinek két kipufogója van az duplán fizet! :D

igazi hős 2013.07.14. 16:35:20

@calabria007: Linkeld már be azt a tanulmányt, mert roppant érdekelne, hogy alig nagyobb fajlagos adóból, sokkal nagyobb bérek mellett, hogy lehet arányában ötödannyiból kihozni az utak karbantartását. Magyarországon teljes üa. jövedéki adó (+a mellette eltörpülő súlyadó) elmegy az utakra.

ariskerase · https://puccsista.blogspot.com/ 2013.07.14. 16:35:45

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Kihagytad azokat, akik se nem fityeszesek se nem szocik! :D Én hála Istennek, de egyikhez sem tartozok! :D

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.14. 16:39:02

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Sajnos ebben igazad van. Magam is rájöttem: az átlag szoclib kemény mag pont ugyanolyan bunkó, mint a fideszes kemény mag.

Amadeus62 2013.07.14. 16:45:22

@Lencsés István:

Figyelj! Húzzál már innen a sunyiba!

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.07.14. 16:46:13

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Én nem mondanám, hogy sajnos, mitöbb inkább szerencsére.

Ez az oka ugyanis, hogy értelmes lény, egyik formációval se azonosul semmilyen szinten sem.

A probléma gyökere sokkal inkább az, hogy a demagógiára harapó tömeg számosabb, mint akik elhajtanák mindkét formációt a búsba.
Beleértve egyenlőre az értelmiség jelentős részét is.

2llkedő 2013.07.14. 16:50:18

@Lencsés István:
A kormány EGYFOLYTÁBAN HAZUDIK!

igazi hős 2013.07.14. 16:53:42

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Legyen szolid 10 Ft/km a díj, ez egy ingázónak (napi 100 km, Vácról Pestre, ennél sokan járnak be messzebbről) havi 22 ezret jelent. Nem sok egy miniszteri fizetésből, de egy kétkezi melósnak az. Ráadásul itthon nagyon rossz a munkaerő mobilitása, ez tovább rontaná a helyzetet.

Totof 2013.07.14. 16:54:45

@Lencsés István: @félázsiai 2llkedő: Űristn, mostan kinek higgyek?
Jajajaj.

Nero Bianco 2013.07.14. 16:57:29

@Dzsok:

Nem a használatarányos útdíjjal van a probléma, hanem azzal, hogy a szakmai szervezetek alapértelmezésben vannak kitiltva a döntéshozatalokból.

A politika meg úgy hajlik mint a nád.
Anno a fidesz volt az élharcosa az autópálya fizetőkapuk lebontásának.
Össze-vissza beszélnek.

A megvalósítás viszont nagyjából botrányosra sikeredett.

Se előzetes hatástanulmányok, se korrekt rendszerépítés, se akkreditált beszállítók, se semmi, csak csapjunk össze valamit, és lesz ahogy lesz.

Pont mint a trafikmutyi.
Persze, csökkenjen a dohányzás az országban.
Oszt választották a világ legbarmabb megoldását, mert csak lázár három hülye ismerőse volt a közelben.

Nulla közlekedéspolitikai megfontolás sincs, csak ad hoc intézkedések.

Szakembereket baxtak ki a hóra, helyette fölvettek ifjú fideszes titánokat.
Csak hozzáértés nélkül nehezen mennek a dolgok.

2llkedő 2013.07.14. 16:57:57

@Totof: Ha rám hallgatsz, annak, akinek akarsz.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.07.14. 16:59:34

@Totof:
A kiterjesztett számegyenes egyik és másik vége között, nagyon sok más pont is van, ennyit segítek. ;)

_most_ 2013.07.14. 17:00:30

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: rohadt szánalmas, hogy a hozzád hasonló idióta mszp fóbok, kábé csak ennyit tudnak reagálni minden fidesz kritikára, hogy de az mszp szarabb volt, miközben a szomorú valóság az, hogy ennél még az mszp se volt szarabb.

gipsz.jakab 2013.07.14. 17:02:06

@Dzsok: "...kedvezményes hitelkonstrukciókat, üzemanyag adókedvezmények formájában próbálja előnybe hozni a versenytársakkal szemben. Kérdés, hogy ennek a résznek a megvalósítása, hogyan fog majd sikerülni itthon...."

nem kérdés...

amihez a fides hozzáér az XARRÁ válik...
romokat hagy maga után midenhol ez a bűnszervezet (mafia)

Nero Bianco 2013.07.14. 17:02:08

@igazi hős:
"Legyen szolid 10 Ft/km a díj"

Személyautók esetében nincs sok értelme bevezetni a használatarányost, mert a költség nincs arányban a haszonnal.
Ráadásul a személyautók több nagyságrenddel kevésbé rongálják a pályaszerkezetet, mint a nehézgépjárművek. Ebben az esetben bőven elég a matricás rendszer.

gipsz.jakab 2013.07.14. 17:03:57

@M_R: "Magyarországon rosszabb az úthálózat állapota mint Romániában vagy Szerbiában. "

az ótópáják még jók...
most rohadnak le...
de majd lesz stadion hejette minden pihenőben...

gipsz.jakab 2013.07.14. 17:05:57

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: ne mosakoggy ! fid eszes vagy ! akkor is ! :)

gipsz.jakab 2013.07.14. 17:07:50

@félázsiai 2llkedő: @Totof: @Lencsés István:

" A kormány NEM hazudik . "

egyetértek, mert
magyarországnak jelenleg NINCS kormánya,
pusztán egy bűnszervezet ejtette az országot túszul...

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.14. 17:09:52

@igazi hős:

Most is van autóadó. Ha a használat alapján szedjük, akkor egyszerűen igazságosabb lesz. Mert abszurdum, hogy ugyanannyit fizet a minden nap munkába járó ember, aki az aglomerációból bemegy dolgozni Bp-re és az, aki busszal jár, s alig használja a kocsit, nem?

rezsoatya (törölt) 2013.07.14. 17:21:40

Csak idezek: (tiszteletem a szerzonek!)

Most olvasom, hogy kötelezően le akarjátok cseréltetni a rendszámokat, mert kell a zsé! Hatalmas ötlet! Komolyan! És erre még mindig nem mondhatja a köcsög ellenzék, hogy ez megszorítás, meg hogy adó! A lófaszt! Kurva jól kitaláltátok! Figyelj! Ha gondolod, lenne még ötletem! Mert ugye manapság minden autóban van rádió! Mi következik ebből? ARTISJUS! Ennyi, bazmeg! Ha a kocsiban zenét hallgat, fizessen jogdíjat, a köcsög! Hát nehogy már! Majd ingyen hallgatja, nem?! Aztán, arra is gondoltam, hogy mi lenne, ha bevezetnétek a kötelező átfényezést! Narancssárgára, ofkórsz! Ebből is lehetne kaszálni! Nem? Szerintem fasza ötlet! Sőt!, ha előtte még felemelnétek a festékek adóját 60%-ra, még nagyobb kasza!
Ezt figyeld: TANKOLÁSI DÍJ! Minden tankolásnál 300 ft (Elég? Lehet több!) kötelezően fizetendő, úgy mint a telefonnál a kapcsolási díj! Mi kifogás lehetne ellene?? Nem adó! Vagy igen? NEM! Na és ugye, ha valakinek utasa van???? Személyszállítási hozzájárulás! Nem adó, mert az olyan kommunista csökevény! Vagy kötelezővé lehetne tenni a tetőcsomagtartót is! Államosítjátok a THULE-t, és máris hatalmas bevétel! És lehetne egy olyat, hogy aki felrak a tetőcsomagtartóra egy fidesz transzparenst, az kedvezményt kap! Amilyen fillérbaszó népek ezek, minden kocsin lesz transzparens! Ezzel a választási kampányt is megspóroljátok, azt is el lehet lopni!
Aztán még gondoltam olyanra is, hogy kötelező BKV bérlet! A vidékieknek is ám! Mert ne mondja nekem egy vidéki se, hogy nem járt még Pesten!? Akutyaúristenit! Hát már a kifogást keresi! És hát sajnos egy adót is javasolnék, de meg lehetne azzal magyarázni, hogy jó-jó, adó, de ez az egy csak! És ez is az emútnyocév miatt, különben eszetekbe sem jutna! És ez az adó tudod mi lenne, Vitya! Istenem, ha kimondom, Gyurinak keresztbe fog folyni a könnye ettől a hazafias ötlettől, és a bánattól, hogy nem ő találta ki! Na? Van ötleted? Nincs? Szabad a gazda? JÁRDAADÓ! Bzmg! Mekkora ötlet, mi? J Á R D A A D Ó ! Hát mutass egy embert, aki nem használja a járdát!? Ugyehogyugye! Faszom! Ez alól nincs kifogás! És ehhez lehetne kapcsolni egy kötelezően kiváltandó - persze borsos áron, állami monopóliumban - kártyát, amit mindenkinek kötelezően kellene hordania, és ha a rendőrök (vagy egy külön erre a célra felállított járdaőrség!) meglátják, hogy valaki nem fizette be a járdaadót, de mégis járdázik, annak teljes vagyonelkobzás!!!!!!!
Lesz itt rend! Na, Vitya! Most mennem kell, de ha kérdés van, hívjatok nyugodtan! Ha kicsit iszom, még komolyabb ötleteim lesznek! Bár, ahogy elnézem, ti is valami pszichotróp anyagot nyomtok! Viki-Viki! Nagy huncutok vagytok! Öllellek és kívánok sok erőt és kitartást!
Maradok Tisztelettel: VV BarDó!

P.S.: Édesanyádat üdvözlöm! Sokat gondolok rá mostanában!

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.14. 17:29:41

@gipsz.jakab:

Ez biztos. Sőt bérkommentelő is vagyok. Békaemberek hozzák a pénzt minden hónap elején ürgebőrbe burkolt dobozban.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.07.14. 17:32:56

@politikus-omm: Talán a Sorok között hazudik?

Talán politikus-omm egy utolsó párt- agitprop munkatárs, aki elvtelenül véd mindent, aminek narancs a színe. Ha kell ködösít, hazudik, terel. Voltak ilyenek a 90-es évek előtt is, csak azokat komcsizzuk.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2013.07.14. 17:37:52

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Nincs súlyadó, csak teljesítményadó van. Ezt nem jól tudtad. De a lényegen ez nem változtat.

belgabela 2013.07.14. 17:42:33

Szánalmas ez a folytonos jósolgatás. Egy se jött be eddig az utóbbi években, de azért csak folytassátok. ha ennyit tudtok, nem csoda, hogy nem tudjátok együttesen sem meghaladni a húsz százalékot. Csak az hisz ma nektek, aki maga is vérvörös.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.07.14. 17:47:45

@_most_:
Az MSZP fóbia korántsem annyira szánalmas, mintsem valódi veszély az ország tekintetében.

Sokkal szánalmasabb, az olyan ember akinek nincs MSZP és ugyanakkor Fidesz fóbiája egyszerre.

Mert az általában és leginkább egy balfasz hívő.

czjanos 2013.07.14. 17:49:32

Lassan olyan már a magyarországi helyzet, mint a faluké volt, az ötvenes években, a padlás-söprés idején: amit találnak, azt viszik.

2llkedő 2013.07.14. 17:50:09

@belgabela: "Szánalmas ez a folytonos jósolgatás. Egy se jött be eddig az utóbbi években, de azért csak folytassátok. "

Egy se? Csak egy példa: Trafikban csak és kizárólag dohányterméket lehet kapni.

czjanos 2013.07.14. 17:51:17

@rezsoatya: Ne adjál ötleteket, mert megvalósítják!

toportyánzsóti 2013.07.14. 17:52:04

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Látom beláttad hogy gyenge vagy.Néha olvasnod is kéne nem a cetlijeid tolnod.Megoldod?

Totof 2013.07.14. 17:57:15

@belgabela: Mondanék néhány további jóslatot, ami nem jött be: A fidesz nem fogja lenyúlni a manyupot. A fidesz nincs olyan pofátlan, hogy haveroknak ossza le a trafikokat. A fidesz csökkenti az államadósságot. Az egykulcsos szja felpörgeti a belső fogyasztást.
Na szóval, tudd a helyed.

czjanos 2013.07.14. 17:57:23

@gipsz.jakab: Két hete Hajdúszoboszlón jártam. A központi busz-pályaudvar aszfaltján fél négyzetméternyi kátyúk sokasága, amikben jól látszik az egykori vízzel kötött makadám altalaj. Viszont a mezőkövesdi focisták kapnak négyszáz millát. Ja, hogy az másik megye? Ha a buszsofőrök fociznának, az ő "pályájuk" is rendbe lenne hozva.

gipsz.jakab 2013.07.14. 17:58:56

@czjanos: erre csak anyit tudok mondanio hogy aki busszal jár az annyit is ér...

az audi A8asaink azok a föld felett 50cmvel lebegve hasítanak 200 zal... szirénázva...

te meg le vagy xarva !

lobster thermidor 2013.07.14. 18:00:29

@Dzsok:

Az okos trafiktörvénnyel az országon átutazók már a cigit sem vehetik meg az autópálya benzinkutak shopjaiban.
Maradnak tehát a parkolóban dolgozó lengén öltözött lányok, viszont ők nem adnak számlát, ezért a bevételeikből egy árva kanyit sem lát az állam...:)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.14. 18:00:44

@toportyánzsóti:

Te vagy egy fanatikus ballib vagy vagy pedig fideszes bérkommentelő. Még nem tudom eldönteni melyik lehetsz.

exlex 2013.07.14. 18:06:21

Anyád, az az utcaszéli hazudik.

Lencsés István 2013.07.14. 18:09:59

@Amadeus62: A témához ( azaz a tényhez ) amit a mocskos pofádba toltam , már nem tudsz mit szólni mi ? :D Ennyi vagy , egy tömegszerencsétlenség akinek fáj az igaz és elkezd személyeskedni , de még azt sem tudja hogy anz név nélkül anoniman fosva nem lehet .

@Totof: Ilyen nincs , hogy . : " Úristn ..... " .

@félázsiai 2llkedő: Szerinted , de a tények mást mutatnak .

@gipsz.jakab: 1 . Ha idézel , pontosan tedd , köszönöm szépen . :) 2 . MAGYARORSZÁG nagy kezdőbetű , azaz tanulj meg írni IS . 3 . Van kormány méghozzá a legjobb . Ha neked a jó dolog bűnszervezet akkor legyen a kedved szerint . :)

2llkedő 2013.07.14. 18:17:35

@Lencsés István: "Szerinted , de a tények mást mutatnak ."

Nem szerintem, hanem a tények szerint.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.07.14. 18:20:17

@belgabela: Mi a szarnak szólsz hozzá? Az ilyen hozzászólásoknak semmi de semmi értelme. Csak a végtelen ostobaság süt belőle, hogyaszongya, aki nem imádja a fideszt, az nyilván Bajnai rajongó.

Totof 2013.07.14. 18:20:36

@Lencsés István: Nem azt írtam, hogy Úristn. Pontosan idézz.

calabria007 (törölt) 2013.07.14. 18:21:54

@igazi hős:

"Motoring taxes were being used to fund general public expenditure, primarily on the welfare state. Spending on roads was only equivalent to about a fifth of the motoring tax take and a significant proportion was devoted to ‘anti-car’ schemes."

Time to Excise Fuel Duty?
www.iea.org.uk/publications/research/time-to-excise-fuel-duty

calabria007 (törölt) 2013.07.14. 18:23:05

@igazi hős:

"Magyarországon teljes üa. jövedéki adó (+a mellette eltörpülő súlyadó) elmegy az utakra."

ÁFA is van a benzinen...

mellesleg:

biztos vagy te a fenti állítás megalapozott voltában? :)

Totof 2013.07.14. 18:26:07

@félázsiai 2llkedő: Neki kétfajta tény van. Az egyik, amit OV mond, a másik, amit a Népsportban olvas.

calabria007 (törölt) 2013.07.14. 18:26:07

@igazi hős:

Tony Blair meglehetősen nyíltan beszélt arról, hogy mire használják a közúti közlekedésben keletkező bevételeket...

"By the year 2000, fuel and vehicle excise duties were producing 8% of UK tax revenues and tax comprised about 70% of the cost of a gallon of petrol (HM Treasury, 2000). Following protests by farmers and hauliers about high tax rates on road fuel, Prime Minister Tony Blair commented, ‘We could, of course, cut more off the fuel duty if we reversed the extra investment we have announced on schools, hospitals, transport and the police. Government is about choice"

Time To Excise Fuel Duty?
www.iea.org.uk/sites/default/files/publications/files/Time%20to%20excise%20fuel%20duty_0.pdf

Nero Bianco 2013.07.14. 18:26:45

A fidesz kormány megalakulása óta folyamatosan hazudik.
Mit kell ezen csodálkozni.

Akkor kellene csodálkozni, ha bármiben is igazat mondanának.

calabria007 (törölt) 2013.07.14. 18:30:16

@igazi hős:

"Nem sok egy miniszteri fizetésből, de egy kétkezi melósnak az. "

a kétkezi melóst már az ÁFA és a jövedéki adó is telibe találta...

A benzin kiskereskedelmi árának az összetevői
m.cdn.blog.hu/ki/kispest/image/benzin.jpeg

Lencsés István 2013.07.14. 18:33:08

@félázsiai 2llkedő: Te mint anonim , semmit nem tudsz a tényekről .

@Totof: Ú helyett Ű ennyit hibáztam én is , de én legalább belátom , veled ellentétben . :)

Gerardus A. Lodewijk 2013.07.14. 18:35:51

Csak azt nem értem, miért okozná az útdíj a közúton fuvarozott áruk észrevehető drágulását.

Nézzünk 2 példát! Gyorsforgalmi úton 500 km-re (azaz az ország méretéhez képest messzire) szállítunk, 4- v. többtengelyes (azaz nagytételű szállításra alkalmas), legalább euro3-as (aki ennél rosszabb besorolásút használ, az örüljön, hogy egyáltalán kiengedik közútra) kamionnal
a) egy teljes rakomány tojást (150ezer db),
b) egy teljes rakomány plazmatévét (50 db).

Az útdíj mindkét esetben 43350 Ft, azaz
a) tojásonként 28,9 fillér,
b) plazmatévénként 867 Ft.

Ez mindkét esetben kevesebb, mint a bruttó fogyasztói ár 1%-a!

Úgyhogy aki ennél jelentősebben emeli a fuvarozásintenzív áruk árait, annak az útdíj nem oka, hanem csak ürügye.

Ha meg majd esetleg 10x ennyi lesz az útdíj, akkor legalább érdekesek lesznek végre a helyi termékek.

Amadeus62 2013.07.14. 18:38:59

@Nero Bianco:

Dehogy hazudnak! Ez is csak véletlen:

www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/hirek/orban-viktor-es-bernadette-segol-doorstep-sajtotajekoztatoja

"Aki azt akarja, hogy Magyarországon az élethivatásszerűen mezőgazdaságból élő kis- és középgazdák domináljanak az agráriumban, annak jó oka volt a törvény megszavazására, én büszkén tettem meg"
-Orbán Viktor

Valójában nem szavazott.

És megszorítások nincsenek. Mindent a bank meg a multi fizet. A tranzakciós adó pedig 1%-nál nem lehet több, ja és ezt se mi fizetjük, hanem a bank meg a multi.

De hadd ne folytassam az "igazságáradatokat."

ob.szerver 2013.07.14. 18:43:50

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

"Merthogy 2002-ben még a Szlovákok elött voltunk 2010-re meg tök utolsóak hála a Maszopnak."

Ez a kedvenc mantrád. Pedig az élet egy kicsit komplexebb, mint ahogy te azt az egyszerű agyaddal fel tudod fogni.

1. 2003-2006 között a magyar GDP 19%-kal nőtt.
2011-2014 között 0%-kal fog.

2. A szlovákok európai viszonylatban is nagyon sikeres évtizedet produkáltak, és mindenkinél jobban teljesítettek. Az okot tudod? Mert megszabadultak Orbán helyi alteregójától, a nacionalista, etatista Meciartól, és kőkemény liberális gazdaságpolitikát vezettek be.

3. De ha már a szlovákok. Tavaly ők 3% felett nőttek, mi 1,7-tel csökkentünk. Ekkora különbség soha nem volt a két ország között.

De te csak szlovákozzál bátran továbbra is.

Totof 2013.07.14. 18:46:31

@Lencsés István: Mit nem látok be, te anonim, aki egy szerencsétlen balfék profilja mögé rejtőzöl?

2llkedő 2013.07.14. 18:58:15

@Lencsés István: "Te mint anonim , semmit nem tudsz a tényekről ."

A tények nem függenek attól, hogy valaki anonim, vagy nem anonim.

Csii 2013.07.14. 19:15:19

Isteni színvonalas vita ez. Ha másért nem, azért van 6-800 hozzászólás, kitüntetett figyelem a határátkelő blognak, mert ha valaki még meg is tudna élni ebben az országban, a fideszesek és a szocik szimpatizánsai elveszik a kultúrember kedvét attól, hogy ezt élvezzék hosszú távon.

Niebur 2013.07.14. 19:27:30

Ezek az útdíjak semmik ahhoz képest,amit szemétszállítás címén beszednek. Ez alapján anyósom (helyett én) kb. 12 000 Ft/km útdíjat fizet azért, mert hetente egyszer elmegy a háza előtt a kukáskocsi. Szemetet azt nem visz, mivel 80++ évével már nem lakik ott.Igaz, ők nem útdíjnak hívják. Csak én hívom rablásnak. (Mielőtt valaki félreértené, hivatalosan bejelentve nem lakik ott.)

Dzsok 2013.07.14. 19:46:19

@M_R: Nem írtam sehol Arad - Belgrád útvonalat, lehet hogy nem tudsz olvasni vagy mellékmondatot használó szöveget értelmezni?

Dr.Bio74 2013.07.14. 19:51:55

@Gerardus A. Lodewijk:
Két fuvar közt van üres menet is, meg persze lehet vinni kisebb értékű árut is. Másrészről viszont igazad van, hogy a drágulás mértéke nem mindegy. Persze lehet igen kis mértékű is, így már fel sem tűnik, hogy ezer helyen sarcolnak kis léptékben. Persze még ez sem lenne vészes, ha látni lehetne, hogy lassan átalakul az állam újraelosztó szerepe és erősödik a gazdaság ezáltal. De ha még ez sem igaz, hát tévedtek a "fijjúg", csak hát, tényleg nem tudom már elhinni egy szavukat sem, így a drágulás mértékét se árazzuk még be.

lobster thermidor 2013.07.14. 20:09:34

@Gerardus A. Lodewijk:

Még jó, hogy szinte minden faluban gyártanak gyógyszert, és a nagyvárosokban van komoly helyi tejfeldolgozó ipar...

Adalberto Gellenzeeri 2013.07.14. 20:11:07

Az E útdíjat áttételeken keresztül a lakosság fizeti orbán kasszájába. Legnagyobb részét a négymillió ember, aki a létminimum alatti jövedelemmel rendelkezik. A szegénység nőni fog. Ti fideszhívők úgy hiszitek, hogy ha már orbáné lesz minden, nektek majd meghálálja, és ha a többi meg is döglik, nektek majd jut a jóból. De tévedtek.Ha egy icipicit jobb is lesz nektek mint a többinek, de folyamatosan a ti életetek is egyre szarabb lesz. Minden tekintetben. Aztán ha majd elkezdtek morgolódni, ellenséggé váltok és nektek is jaj lesz. Majd akkor emlékezzetek, hogy ti is a "turulba születtetek". Utolsó pénzeteken vegyetek tűt, vásznat és hímzőcérnát, csináljatok magatoknak orbános faliáldásokat. S ha meghaltok és a rokonok kiásták a sírotokat jó lesz szemfedőnek is.Mert ti megérdemlitek.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2013.07.14. 20:12:00

@Bretschneider detektív: persze, mert ott az első "kurva anyád komcsi" elhangzásakor kiverik az illető fogait :)

lobster thermidor 2013.07.14. 20:14:35

@Csii:

Minő felemelő érzés megtudni, hogy csupa kultúrember kubikol, tisztítja a csatornát, mosogat a McDonald's-ban, vagy műveli a földet valahol messze távol országunk határaitól, ezzel is öregbítve hazánk jó hírét...

Lеncsés István 2013.07.14. 20:15:58

@Totof: @félázsiai 2llkedő: Ténye csak egy nem anonimnak lehet . Nekem van . Nektek meg fáj az igaz .

Lеncsés István 2013.07.14. 20:18:46

@Totof: Csak egy tényem van . Azt a miniszterelnök úr adta . Legyen áldott a neve !

Kivancsi 2013.07.14. 20:25:39

most hallottam:
a komcsik loptak, fityeszek rabolnak :):)

Nero Bianco 2013.07.14. 20:31:44

@Csii:
Tényleg, most hogy mondod, a bloghozzászólások az ország legnagyobb gondja.
Tiszta szerencse, hogy külföldről a magyar blogokat nem lehet olvasni, itthonról meg kötelező.
Így aztán muszáj emigrálni.
:)))))

replikátor · http://reszegekistene.blog.hu/ 2013.07.14. 20:32:31

én örülök neki, hogy bevezették, ugyanis eddig a sok buzi külföldi kamionosnak megérte az osztrákokat kikerülve, náluk agyonbaszni az utat, mert a száz kilométeres kitérővel is olcsóbban jöttek ki, mintha ott fizettek volna. Győrtől Szombathelyig pedig úgy nézett ki eddig az utazás, hogy beálltál egy kamion konvoj mögé, oszt Szhelynél pedig letértél az útról. Előzni? ha nem akartál meghalni, akkor nem tetted...

Lеncsés István 2013.07.14. 20:40:30

@Kivancsi: A fideszesek nem lopnak . Mi államosítunk . De azt jobban mint a komcsik ,

igazi hős 2013.07.14. 20:44:28

@Nero Bianco: Szerintem te is tudod, hogy ez is olyan mint a dugódíj: a cél a pénzbeszedés, és a mellé keresnek egy megfelelő ürügyet. Ha üres a kassza, akkor lesz "megfelelő" indoklás is...

Nero Bianco 2013.07.14. 20:46:13

@replikátor:
Alapvetően nem az útdíjjal van gond, hanem a bevezetés módjával.

Elég régóta tervezték a használatarányos díj bevezetését, csak 2010-ben megint kidobtak minden addig készült anyagot a kormányváltáskor a szakemberekkel együtt, oszt egész odáig senki nem foglalkozott a dologgal, mígnem valakinek eszébe nem jutott, hogy itt van egy remek 100 milliárdos tétel, nosza.
Tehát nem középtávú közlekedéspolitika van mögötte, hanem rövidtávú költségvetési.
A bevezetés technikailag pedig ha nem is katasztrofális, de ahhoz közeli.

igazi hős 2013.07.14. 20:47:20

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Ne keverd össze: a súlyadód az önkormányzathoz megy, ami a 150,000 km önkormányzati kezelésű út hozzá tartozó részére költi. Az útdíj az országos 30,000 km-es úthálózat egy részének igénybevételéről szól.

tingli-tangli 2013.07.14. 20:49:20

Persze, minden tökéletesen működik, aki mást mond, az hazudik. A class fm-en meg megy a propaganda, az igazságos útdíjról, amit a közúthálózat fejlesztésére fordítanak. Az autópályán kívül, amerre kamionok járnak, ott szakaszok vannak felújítva, valahol meg jobb, ha személyautó nem is közlekedik, pl. az hegyfalui körforgalomtól Csornáig, mert ott a kamionok állnak nyerésre, aztán lakott területen megelőznek, meg letolnak, mert a gázról le sem veszik a lábukat. A másik, hogy mikor július elején tüzifát akartunk venni, akkor mondták, hogy elfogyott és romániából nem jönnek a kamionok addig, amíg nem lesz normális számlázás, mert a mostani katasztrófa, több tíz km-rel többet számolnak, mint a tényleges. Mellesleg beépítik az útdíjat az árba és az bizony több száz Ft lesz mázsánként, és erre természetesen nem vonatkozik a rezsicsökkentés. Az pedig szomorú, hogy rosszabbak, mint a szocik, pedig azt hittem, azokat nem lehet őket überelni.

igazi hős 2013.07.14. 20:49:32

@Pirospöttyös seggű félázsiai The Lonewolf: Nekünk már súlyadó marad. Meg Moszkva tér, Felszab tér, stb.

igazi hős 2013.07.14. 20:58:44

@calabria007: Igen. Mármint abban, hogy útépítés és -elújítás címszóval elköltik a pénzünket, abban igen. Hogy ez a pénz teljes mértékben (azaz legalább 80%-ban) megjelenik az utakban, abban abszolút nem, sőt az ellenkezőjében inkább.

bananarepublica 2013.07.14. 21:09:38

Itt a kozepeuropai futboliaban barmi megtortenhet

igazi hős 2013.07.14. 21:13:37

@calabria007: Megnéztem, érdekes. GB-ben bő kétszer annyi út van mint Mo-on, és kevesebb mint kétszer annyi a főút, mint nálunk. (Nem tudom mit sorolnak "minor road"-nak, ami az összes, 245,000 mérföld 87%-a.)
Ellenben a jövedéki adó bevétel a 18-szorosa a mienknek, aminek az ötöde is a magyar érték 3,6-szorosa, azaz sokkal többet költenek egységnyi útra, mint mi.
Egyébként a GDP arányos jövedéki adó bevétel ott több mit a duplája a hazai értéknek. Érthető ha sokallják.

igazi hős 2013.07.14. 21:22:43

@Totof: Ne ugorj már be neki! Vedd észre, hogy ez nem az igazi, hanem a paródia Lencsés! Az eredetinek 40,000 körüli az id-ja és nem ír olyat, hogy "miniszterelnök", hanem csak azt, hogy "ORBÁN".

M_R 2013.07.14. 21:37:40

@Dzsok: Ja, csak a körte árát hasonlítod össze a külszíni fejtőgépével..

Amúgy meg: "határátlépés Román-Szerb határon"
Románia felől mi a viharnak menne Szerbia felé Frankfurtba?

"Bukarest - Frankfurt am Main
1782km 18óra 18perc (Arad-Szeged-Budapest-Győr-Hegyeshalom útvonalon)

1877km 19óra 22perc (Belgrád-Zágráb-Maribor-Graz elkerülő úton) Ezen az úton az osztrák szakasz jóval hosszabb és drágább, +határátlépés Román-Szerb határon, majd a Szerb-Horvát határon."

Szintén mi a ráknak tesz kitérőt Mariborba meg Graz-ba?

Hasonlítsd a Belgrád-Zágráb-Maribor-Graz útvonalat a Beélgrád-Röszke-Budapest-Hegyeshalom viszonlyattal:

1333 vs 1334.

subtotal 2013.07.14. 21:52:16

@igazi hős: Tehát azt állítod, hogy ebben az országban több, mint 500mrdFt-ot költenek az utak karbantartására?
Ugyanis az üzemanyagok utáni jövedéki adó e felett van.

Bretschneider detektív 2013.07.14. 21:55:36

@Zka: Egyszer merészkedj el kocsmába.

subtotal 2013.07.14. 21:55:53

@belgabela: 2014 után (választások után) tervbe van véve az opcionális csatlakozás szgk-nak, 2018 utánra tervezik a kötelező jellegű bevezetést. Ez nyilvános infó volt a tgk e-útdíj bevezetés tervezési fázisában...

Bretschneider detektív 2013.07.14. 21:58:03

@Zka: Ne értsd félre, én lassan huszonöt éve rendszeres kocsmalátogató vagyok, de még hangos viták se nagyon vannak. (Vidéki, pesti, budai IV. osztályú helyek, minimum). Sokkal jobban tisztelik és hallgatják meg egymás véleményét, mint itt.
Jó, az ittas barmokat meg kezeli a még józan többség. Abból is lehetne tanulni.

Bretschneider detektív 2013.07.14. 21:59:28

@Lеncsés István: Kicsit vegyél már vissza. Lásd másik posztnál a hozzádszólásomat.

Ha szóból nem értesz...

Bretschneider detektív 2013.07.14. 22:02:21

@Lеncsés István: Látom, már nem publikálhatsz a Cundernél, remélem nem emlegeted sokáig, hogy csak az egyen, aki dolgozik is. Ha van Isten, úgyis utolér a sorsod, nem is fogom erőltetni magam. Kommunikálj sportot, az most trendi, nem mondhatod, hogy nincs rá igény...

Amadeus62 2013.07.14. 22:03:00

@M_R:

Graz-ban leteszi a kamionos orbánt a pszichiátrián.

Bretschneider detektív 2013.07.14. 22:06:29

@Lеncsés István: Ha a másik vagy, akkor meg kérlek valami ironikus módon jelezd, pl. egy véletlenül helyesen elhelyezett központozással.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.07.14. 22:38:01

@Bretschneider detektív:

MSZP csicska nickhamisítók lepték el ezt a topikot is..

Hazudnak ahogy szoktak kedvenc komcsi elftársaik érdekében.

Lencsés István 2013.07.14. 22:39:41

@Totof: Nekem tényleg ez a nevem , akár hiszed akár nem .

@félázsiai 2llkedő: De függenek , te vagy rá az élő példa hisz anoniman hazudsz .

Állam-vizsga 2013.07.14. 23:19:17

Szerintem is csak idő kérdése hogy mikor kell a szgk-nak is.
Engem egy dolog aggaszt:
Azoknak a teherautóknak amelyeknek nincs a fedélzetén ilyen kütyü azok a rendszám alapján fizetnek. Minden kapun van rendszám leolvasó kamera. De a kamera nem teszz különbséget teherautó és szgk között leolvas minden rendszámot. Innentől kezdve pedig kb. 5 soros programkód kell rögzítse és tárolja ki, hol, mikor jár.
Szerintetek ebben a nagy kapkodásban ellenőrizte valaki is a rendszert hogy adatvédelmi szempontból megfelel-e? A következő szó biztosan ismeretlen nekik : validálta valaki a rendszert? Erősen kétlem.
Lehet paranoid vagyok, de szerintem nem vagyok egyedül.

igazi hős 2013.07.14. 23:35:27

@subtotal: 2 pontosítás:
1. Megvan az az adó 600 mrd is.
2. Építésre és karbantartásra.

dennisthemenace 2013.07.14. 23:58:40

@calabria007: Azt nem tudom, milyen arányú a visszafordítás Angliában, de tavasz óta kopkod mindenki, mert alig lhet kozlekedni a sok aszfaltszónygazéstol, útépítéstol.

dennisthemenace 2013.07.15. 00:02:06

@lobster thermidor: Tudom, hogy neked ez magas, mint malacnak a zsiráfvályú, de nem csak mosogatásból áll a vilag. De sebaj, maradj a Turulos hazában, jó kemeny Forintért.. Majd szólj, ha kell kuldeni kaját.

Indriq 2013.07.15. 00:40:56

@Lеncsés István:
" A fideszesek nem lopnak . Mi államosítunk . De azt jobban mint a komcsik ," (ponttal fejezzük be a mondatot, nem vesszővel).
De nem is ez a lényeg. Magyarázza meg nekem, mi a különbség a komcsi államosítás és a fidesz államosítás között! Lehetőség szerint a tulajdonos szempontjából.

Lеncsés István 2013.07.15. 02:39:57

@Indriq: A komcsik szétrohasztottak mindent . Nekem tényem van . Most visszaszerezzük amit elloptak és jó magyar vállalkozók kezébe adjuk . Fáj az igaz anonim ? Megyek melózni , mert reggel nem lesz kenyeretek különben anonimok !

@dennisthemenace: Elhagytad a hazád ? Már nem csak anonim hanem hontalan is vagy ? Itthon lehet tisztességesen dolgozni . Mi tudunk . Tényem van ! Meg sportkommunikációs diplomám !

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.07.15. 06:17:17

Sajnos a FIDESZ sem a régi már... az elmúlt 24 évben majd 40 évet öregedtek! Antimagyaríták meg MSZMP-és kiszolgáló terrorpufajkás pribékek szolgálják!

Elmegy egy polgári körbe az ember, és ott jehovíták, meg hitetők és agymosottak táboroznak, volt munkásőrökkel és más nyugdíjas besúgókkal!

Mégis kik vannak benne? Pokorni ami ellehetetlenítette a Xénialázt, olyan indokkal, hogy a gyermekek nem emberek és nem lehet politikai véleményük?! Vagy Kövérrel aki társadalmi csoportokról gyűjtött információkat az MSZMP-nek a terrordiktatúra alatt?! Vagy Lázárka aki több ízben uszított pl. a rovásírók ellen, sőt, még csak kereszténynek sem keresztény?!

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.07.15. 06:28:47

@Lеncsés István: Ehe... Szolnokon kb. 10 ezer munkanélküli van! Havonta kb. 20-42 állás van meghirdetve... Számolja már ki mekkora eséllyel kap valaki állást! 2% esélye ha van...

Hatalmas TV meg csinnadatra meg minden,ha beindítanak egy átképzést... 20 helyre 400 jelentkező van! Hol az EU-s jog, hogy mindenkinek legyen?!

Az elmúlt 17 évben amit ledolgoztam több millió forintot loptak el tőlem oktatásra! Mit kaptam belőle?! Soha semmit!

Nem tudok állatokat tartani, mert nemzetközi jogellenesen meg van adóztatva! Nincs közbiztonság vagy a libás gordonkák lopnak meg, vagy a megélhetési bűnözők.. mert nekik szabad ellopni a magyar élelmét, mert a magyar kiírtása az nem bűn... A legszörnyűbb, nincs is piac ahova kivigyem a tojást eladni, vagy az élőállatot! Ha meg véletlen van egy zöldségpiac, kft maffia uralkodik!

Mit akarnak?! Annyi a nyugdíjasok átlagjövedelme, mint a magyar fiataloké?! Nem is a nyugdíj a magas... a jövedelem az alacsony, mert nemzetközi jog ellenesen az import energiahordozók többszörösei a megengedettnek, és így gyarmat vagyunk... nincs miből élnünk!

Sírnak hogy el van adósodva az ország, erre mit pofáznak, külföldi tőke kell.. vagyis mégjobban el kell adósodnunk... van bennük valami jó?! hülyének nézik az embert?!

A közalkalmazotti állások el vannak titkolva a magyarok elől?! Munkaügyi kirendeltségeken soha megsincsennek hirdetve?! lolka...

Miért ne mennyen külföldre dolgozni a magyar fiatal?! Különben nem lesz családja és gyermeke..

Ez a rendszer már úgyis megdöglik! Majd szépen lesz egy nagy káosz és megzabálják egymást a nyugdíjasok meg a közalkalmazottak a nagy büdöss nullás teljesítményükkel a halálpénzükkel meg mindennel egyetemben!

Hol a jog?! Most is a halálpénz büntetési tételét megfelezték! Eddig legális volt?! Dehogy.. csak úgy csináltak... 3-5 év különösen kiszolgáltatott helyzetűvel szembeni anyagi zsarolás volt a neve... rosszabb esetben ha nem kapott ellátást, cserbenhagyás és gyilkosság, emberi méltóság megtagadása... most csak 0-3 év...

Ez a rendszer megdöglött... már nem lehet visszacsinálni.. ha 1989-ben nem volt rendszerváltás, a szükség úgyis elhozza magával... ez összeomlik...

nu pagagyí 2013.07.15. 07:03:29

Az utak fenntartására be kell szedni valahogy a pénzt. Eddig is fizetett mindenki (autópályán) egy rövid időt kivéve, amikor a fizetőkapukat éppen a focipályákra száműzték. A mérték és a cél érdekes. Az e-útdíj újdonsága, hogy mindenféle úttipusra kiterjesztették. Amíg a buzgalom megáll a teherszállítás extravámolásán, aminek nagy része tranzit, addig nincs vele bajom. Ha a beszedett pénz aránytalanul több, mint az útfenntartás költsége és nem az utakra fordítják, akkor viszont modernkori útonállásról beszélhetünk.

A személyforgalom generál terhelése viszont jogkorlátozást jelentene, a szabad mozgás gyakorlati ellehetetlenítését.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2013.07.15. 07:16:25

@igazi hős: Ebben nincs is vita, a Moszkva tér az Moszkva tér, a Felszabadulás tér az Felszab tér marad. A súlyadó és a teljesítményadó közötti különbségre csak valamelyik okoskodó Fideszes troll miatt világítottam rá.

dr. jenőke (jenőke) 2013.07.15. 07:38:24

Lehet, hogy a gyalogosok megússzák az e-útdíjat.
Viszont a liftek nem.
Mi lesz a légi úton szállítással?

toportyánzsóti 2013.07.15. 07:49:33

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Szégyent hozol a fajtabelijeidre,igyekezz jobban.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.07.15. 08:27:34

@nu pagagyí: Az utak fenntartása azért kerül az EU-s átlag többszörösébe, mert az útépítők nem tesznek betont a bitumen alá... Magyarországon nem utak vannak... hanem lebitumenezett földutak...

Nem is vizsgálják, hogy megvan-e a beton szilárdsága... érdemes-e arra ráaszfaltozni!

Láttál már a rendőröknél mérleget, amivel a tehergépjárművek 1 kerékre nehezedő súlyát megtudják mérni?! Az aszfaltnak van egy folyáshatára... ha túlterheli a barom széttörik... ott a kátyú... Nem a pénzlopás művészetét kell fejleszteni.. hanem az utak minőségét...

Dzsok 2013.07.15. 08:29:57

@M_R: Próbálj meg visszaolvasni arra amire reagálsz.

Bukarest - Frankfurt am Main volt az útvonal amire két útvonalat szerepeltettem:
1, (Bukarest)- Arad-Szeged-Budapest-Győr-Hegyeshalom - (Frankfurt)
majd ugyanez
2,(Bukarest) - Belgrád-Zágráb-Maribor-Graz elkerülő úton - (Frankfurt)

Ez a távolság nem 1300km és mindkettőnél azonos a kiinduló és a célállomás is.

Ha ez az útvonal szerinted 1300km-ből kihozható, akkor lehetőleg konkrét útvonalat is írj. :)

Mikrobi 2013.07.15. 08:39:32

Az, hogy a fuvarozók elégedetlenek, szubjektív ítélet. Az, hogy mindössze 1%-uk reklamált, tény.
Az, hogy a Waberernek többletkiadása lesz, normális, ez volt a cél. Úgy még senki se fizetett, hogy nem lett volna tőle kevesebb pénze. Ha továbbhárítja a költségeit a megrendelőire, azok elgondolkoznak más szállítási megoldásokon (pl. vasút), közelebbi forrásokból rendelnek, stb. Így kevesebb gázolajat égetnek el Magyarországon és kevésbé rongálják az útjainkat.
Az, hogy a személyautókra is kiterjesztenék az útdíjat, oltári nagy sötétségről tesz tanúbizonyságot. Ilyen sehol a világon nincs és nem is volna értelme. Hangulatkeltésnek viszont jó, sok primitív ember van a baloldal szavazótáborában, aki beveszi.

Mikrobi 2013.07.15. 08:41:54

@gipsz.jakab: Gyurcsány az elsíbolt képviselői kávéházzal és a kormányüdülővel, Bajnai a Hajdú-Béttel bezzeg nem volt maffia!

calabria007 (törölt) 2013.07.15. 08:44:33

@dennisthemenace:

ja, az útkarbantartónak nem fáj az ha csúcsidőszakban dolgozik:)

(ez nem befolyásolja a bevételeit...)

Rive 2013.07.15. 08:45:46

"A e-útdíj kiterjesztése a személygépkocsikra csak idő kérdése. "

Ez csak a sztori harmada.

Mer' ahogy az ügyes NERkerülő magyar rájön, hogy akkor bicikli, meg telekocsi, és nem folyik be annyi pénz a dologból, mint - hasraütéses alapon - jól megsaccolták...

... akkor f@szán behajtják majd a különbözetet a járműtulajdonosoktól, csak úgy, használat-nemarányosan.

gipsz.jakab 2013.07.15. 08:45:51

@Mikrobi: az még nem volt mafia

pusztán egy rohat tolvaj komcsi csapat

de a mostani az komoj bűnszervezet komcsi-náci-feudál mafia

kynorptor 2013.07.15. 08:54:03

@Pirospöttyös seggű félázsiai The Lonewolf:

Te sem jó tudod. Gépjárműadó van, amit a 3,5to alatti járművek esetében a teljesítmény alapján, 3,5to felettieknél pedig a raksúly alapján állapítanak meg.

Elijah_Baley 2013.07.15. 09:00:40

és jövőre jön a következő négy év, alig várom, h meglássam, mit találnak ki.
jó lesz, azt tudom.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2013.07.15. 09:12:27

@Mikrobi: Ha neked ez így tetszik, akkor kommunista maradok. Bár jó lenne ha végre valamelyik okos Fideszes leírná a kommunista meghatározását. Mert egyelőre nagyon úgy tűnik nekem, hogy a Fidesznél nyomatják a kommunista tempót.
Ha jobban megnézzük, akkor a Fidesz van tele komcsikkal Pozsgaytól kezdve Kövéren át Mikoláig és a többiekig. A teljes felsorolástól most hagy tekintek el. Mindenki utána nézhet, ha egyáltalán akar.

nu pagagyí 2013.07.15. 09:24:46

@Con Storm: Én is így gondolom. A beszedett pénzt csak utakra szabadna költeni, de félő, hogy ez a sarc is a benzinben egykor volt útadó sorsára jut, nyom nélkül felszívódik a költségvetés feneketlen bendőjében. Az pedig, hogy minőségi utakat kéne építeni evidencia. Semmivel nem épül itt olcsóbban út, mint nyugaton, ahol nem spórolják ki az anyagot a műből. Ahhoz, hogy a közpénz a legjobban hasznosuljon, öntudatos polgárok kellenének, akik megkövetelik adóik ellenértékét. Ilyen nálunk nincs és a politikai elit, különösen ez a mostani, pont azon ügyködik, hogy ne is legyen.

Flúgatlan 2013.07.15. 09:26:04

Elhiszem, hogy az útdíjrendszert bénán vezették be, de a kedves szerző a saját Fidesz-útálatán kívül több érvet is felhozhatna amellett, hogy a személyautókra is kiterjesztik az útdíjat.

Az, hogy párszor hazudtak már a Kormány részéről, nem jelenti, hogy mindig hazudnak.

Szóval ez csak handabanda.

kynorptor 2013.07.15. 09:28:39

@Con Storm: Úgy hívják, hogy Nemzeti Kölekedési Felügyelőség, az ellenőrzéseket pedig, hogy tengelysúly mérés. A szakmai szlengben tengelyes, vagy papucsos. Össztömeget és tengelyterhelést is mér. Ha valamelyik meghaladja a megengedett értéket, megtett úttal arányosan bírságolnak.

kynorptor 2013.07.15. 09:35:25

@Con Storm: Útépítő szabvány többféle szerkezetet ismer. Nem csak beton létezik. Zúzottkő útalap is van, sokféle, terhelés és altalaj függő, hogy mikor milyet kell alkalmazni. Ami pedig felül van nem bitumen, hanem aszfalt. A bitumen (pontosabban bitumen emulzió) csak egy összetevője. Azon kívül még sok minden alkotja, fajtától függően. Nem olyan egyszerű ez, hogy csak betonozunk oszt jónapot..

nu pagagyí 2013.07.15. 09:36:02

@Mikrobi: Ők nem voltak politikusok, amikor gazdagodtak. Ellentétben Orbánnal, akit mindig a köz tartott el, papíron szerényen, de ennek ellenére földbirtokok és ingatlanok garmadájának lett tényleges a tulajdonosa. Ami egy vállalkozónál érdem, az egy politikusnál bűn.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2013.07.15. 09:40:40

@Lеncsés István: Elolvastam a hozzászólásaidat, s levontam a következtetésem. Tuti, hogy nem vagy Fideszes, mert bár rengeteg birka van ebben az országban, de ekkora hülye, mint amilyennek beállítod magad, nem létezik.

déjá vu39 2013.07.15. 09:51:09

@belgabela: "Szánalmas ez a folytonos jósolgatás. Egy se jött be eddig az utóbbi években, de azért csak folytassátok"

Persze. Ami bejött, azt nem kell számbavenni. Ez a siker titka.

Szelid sunmalac 2013.07.15. 09:56:20

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: De igen. Lattad mar a csokat? Vagy a baratnojet? O tenyleg ilyen.

@kynorptor: De nem is olyan bonyulult, mint ahogy nalunk szeretnek azt elhitetni a joneppel. Amugy meg ezert vannak a mernokok, hogy azok tudjak a reszleteket. Az adofizetonek eleg ha tudja, hogy nem haromszor annyiert epitenek mindent szart, hogy aztan tizedannyi ideig tartson a minosege (mar ha volt neki egyalatalan merheto minosege!), mint mashol.

déjá vu39 2013.07.15. 10:06:03

@calabria007:
"A benzin kiskereskedelmi árának az összetevői
m.cdn.blog.hu/ki/kispest/image/benzin.jpeg"

Ez tehát kb 60%. Ha jól tudom, az ÁFA-t minden "alatta lévő" költség költség után (tehát a jövedéki adó után is) fizetni kell, tehát ez még magasabb.

Durván: 400 Ft-os benzin után kb 240 Ft megy az államkasszába.

Nyilvánvalóan magas a benzin ára...

szvsz 2013.07.15. 10:08:36

@Gerardus A. Lodewijk: nem jó. Duplán kell számolni: az útdí drágítani fogja az üzemanyagot, elvégre azt is közúton szállítják. Az üzemanyag drágulás meg beépül a termékek árába. :)
És akkor még sehol sincs bevéve az, amit a kamionos a kurvákra költ, a waberers-es nagyfőnök meg már mindjárt negyedik hónapja ugyanazt a lexust használja. Hát meddig mehet még ez így, kérem?
Kb. 2 éve a piacon néztem az árakat kedden. Szerdán asszondja a híradó, hogy az aszáj miatt MAJD drágulnak a zöldségek, gyümölcsök. Szombaton ugyanazon a piacon 50-100 Ft-tal minden drágább... Hú, de gyorsan jött az aszály.
Így megy ez. Amikor EU-s hiszti volt a tojással, ugyanez volt. Szerdán beszól a híradó, szombaton már az addigi 30-35 Ft-os ár 45-50. Kérdem a kedvenc tojásos nénimet, hogy most kiépítette a grand hotelt a csirkéinek? Áááá, nem, az övéi pajtában laknak, de hát mindenki drágított...

Ha lenne annyi tökünk mint a franciáknak, kiborítnánk pár kamion tartalmát az 1-esre, oszt máris nem hárulna át az az ár.

redriot77 2013.07.15. 10:12:31

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "Miért baj az e-útdíj kiterjesztése a személygépkocsikra?"

Azért, mert már így is épp elég sarc terheli a magyar autósokat. Amit egy tankolásért fizetsz abból jelentős hányad az államkasszát gyarapítja. Ott van még a teljesítményadó, az átiratási és regisztrációs díjak - nem elhanyagolható összegek. A négynapos autópálya-matrica eltörlése is plusz sarc - ha csak egy hétvégére le akarsz ugrani a Balatonra, akkor is a tíznapos díjat kell kifizetned, majdnem kétszer akkora összeget mint két évvel ezelőtt.
Legyen már elég ennyi!

Másfelől az utak többsége olyan szar állapotú, hogy már veszélyezteti a közlekedés biztonságát. Ezért díjat követelni olyan pofátlanság mint romlott ételért vagy szakadt ruháért pénzt kérni. Azért az, hogy az M30-ason még május végén is voltak igen komoly kátyúk - amikbe 130-as belehajtani életveszély - engedtessék már meg hogy elfogadhatatlannak tartsam egy autópályán.

kynorptor 2013.07.15. 10:12:45

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Azért ez is egy szakma, meg kell tanulni a trükkjeit és kell hozzá tapasztalat is. Sok mérnökből a tapasztalat is hiányzik, sok tervet láttam már, ami eleve sz.r volt.
Az biztos, hogy ha itthon is ráfordítanák, amit rá kellene, karbantartanák, felújítanák nem 50 évente, meg ha a pénzek nagyja nem folyna el a korrupciós csatornákon, meg a kivitelezőnek a tisztes haszon is meglenne, nem lenne kapzsi és nem lopná ki, amit odaszántak.. akkor nem is Magyarországon élnénk.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2013.07.15. 10:14:08

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Nem tudom. Én képtelen vagyok elhinni, hogy ekkora marha létezik.

szvsz 2013.07.15. 10:15:31

@Mikrobi: "Az, hogy a személyautókra is kiterjesztenék az útdíjat, [...] Ilyen sehol a világon nincs"
Román útdíjról hallottál (rovinieta)? 7 nap 3 Eur. Igaz, szerintem nincs is olyan a világon, hogy románia, de hát én nácifasiszta-irredenta vagyok.

redriot77 2013.07.15. 10:16:56

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: benzinár adótartalma elvileg értelmezhető használatarányos gépjárműadóként.

kynorptor 2013.07.15. 10:17:51

@redriot77: Ha jól értelmeztem a rádióban hallottakat, a személyautók használatarányos útdíja pont erről szólna, hogy ha csak egy Győr-Bp oda-visszát mész, azt fizeted ki, nem 10 napnyi matricát. Ez működne önkéntes alapon, illetve így terjesztenék ki személyautókra. Ha meg minden nap ezt az utat járod, veszed a 10 napost, mert úgy meg azzal jársz jobban. Én ezt értelmeztem a hallottak alapján, de nem lehet elhinni azt se már, ami elmúlt, hiszen divatba jött már a "visszamenőleges hatállyal" felkiáltás...

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.15. 10:22:14

@redriot77:

Mondtam: az e-útdíj igazságosabb. Persze, ha külön adó lenne, az elfogadhatatlan.

déjá vu39 2013.07.15. 10:22:46

@Lеncsés István:

"Csak egy tényem van"

Hát, ez nem sok. Igaz, akkor a valóság nem fog zavarni.

Jó neked, nem kínozod magad töprengéssel.

déjá vu39 2013.07.15. 10:27:10

@Nero Bianco: "Alapvetően nem az útdíjjal van gond, hanem a bevezetés módjával.

Elég régóta tervezték a használatarányos díj bevezetését, csak 2010-ben megint kidobtak minden addig készült anyagot a kormányváltáskor a szakemberekkel együtt,.."

Nem árt emlékezni, hogy az 1. Orbán kormány azonnal lebontatta az M1/M7 már megépült fizetőkapukat, és helyette bevezette a matricás rendszert.

Nem mintha szeretném a kapus rendszert, de az legalább valóban használatarányos rendszer.

lobster thermidor 2013.07.15. 10:28:18

@dennisthemenace:

Mondjuk ha elolvasva hozzászólásomat, és annak előzményét ennyit értettél meg a dolog lényegéből, akkor te sajnos még mosogatónak sem felelnél meg!

Szelid sunmalac 2013.07.15. 10:29:14

@kynorptor: Nem is a szakma trukkjeirol beszeltem. Senki nem vitatja el, hogy bonyolult es rengeteg tudast es tervezest igenyel. Csak epp ez az emberek 99,5%-at nem erdekli. Illetve ha erdekli is, akkor is tobbnyire a tudasszomj kielegitese vegett. Ami itt es most erdekli az embereket, hogy ha ennyire tudasigenyes, akkor miert nem olyanok csinaljak, akik ertenek hozza es miert nem a legjobb tudasuk szerint. A Pesti ut egy 200 meteres szakaszat egy eve turjak, es most toltak ki megint a hataridot, mikozben ahol kesz vannak vele, ott rosszabb, mint volt. A vadonatuj burkolat katyus, a csatornafedel nincs szintben stb.

kynorptor 2013.07.15. 10:33:31

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Azért, amiért máshol sem a hozzáértők érvényesülnek, hanem a slepp, a seggnyalók, a haverok. Mert minden komolyabb beruházásnál az első és legfontosabb szempont, hogy kinek adják ki, mennyi pénzt csorgat vissza a pártkasszába, milyen módon írják ki, hogy az nyerje a közbeszerzést, akinek nyerni kell és ha mindez megvan akkor talán valaki foglalkozik a szakmai résszel is...

Dr. Bélus___ 2013.07.15. 10:34:29

Bárcsak lenne egy egyszerűen mérhető, jól adóztatható dolog, aminek a segítségével jó közelítéssel mérhetnénk, hogy ki mennyit használja a közutakat! Még jobb lenne, ha ennek a dolognak a mérése már megoldott lenne, és nem kellene állami pénzből sok-sok mérőpontot telepíteni. Oooopsz, basszus, van ilyen, az ÜZEMANYAG! Minden kúton mérik! Adóztassuk azt meg! A francba, azt már szarrá adóztattuk...

lobster thermidor 2013.07.15. 10:34:51

@déjá vu39:

És természetesen kirúgták az építésért cserébe koncessziót kapott cégeket, állami kézbe vették az addig magánüzemeltetésű autópályákat, mondván a kapus rendszer nélkül egy matricával az összes meglévő autópályát lehet használni. Ezután úgy állapították mag a matrica díját, ahogy akarták.
Az volt a visszaállamosítási folyamat egyik első lépése. Nincs min meglepődni, hiszen most csak a korábban megkezdett elvek alapján vesznek el, és osztanak újra mindent.

Kacsura 2013.07.15. 10:57:43

@Dzsok: A magyar gazdaság szereplői nem bírják ezt. Ezt is tudomásul kellene venni.

Kacsura 2013.07.15. 11:00:03

@Hobbisebész: Nem csak az, hanem a magyar szalonna is. Meg a magyar tej, magyar kenyér, meg ilyesmi. Meg minden, amit 3,5 tonnánál nagyobb teherautó visz. Úgy ám!

Kacsura 2013.07.15. 11:03:08

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Nem vált ki semmit, melléjük kaptuk.
Élőállatszállítóknak teljesen áthárítani nem lehet, az már tuti, úgyhogy egy részük biztos abba kell hogy hagyja, de a húsok árát emelniük kell még így is, az is biztos.

blah 2013.07.15. 11:08:18

Először is, elég kíváncsi vagyok rá, hogy mennyi pénzt fognak ebből visszatolni az utak karbantartására. Van egy tippem, kb mint a benzinből, szóval konvergálni fog a semmi felé… a kátyúk kerülgetéséért meg pénzt elkérni elég necces. Ezek után erősen kétlem, hogy meg mernék lépni a személyautók e-útdíjazását.

Kacsura 2013.07.15. 11:08:25

@belgabela: De hogy jön ez az e-útdíjhoz?

Kacsura 2013.07.15. 11:14:58

@Gerardus A. Lodewijk: Kedves Hozzáértő!
Az e-útdíj mértéke nagyban függ attól is, hogy honnan hová megyek, vagyis mennyit kell esetleg autópályán mennem. De kalkuláljunk a te számoddal. Elküldted a teherautót 500 km-re 43 ezer Ft-os útdíjjal. Nagyszerű. Haza nem fog jönni? A visszafele úton felmerülő útdíjat szerinted ki a rosseb fizeti?

Kacsura 2013.07.15. 11:16:27

@Csii: Akkor nemcsak én látom úgy, hogy az e-útdíjról nem sok szó esik a hozzászólások között? Már kezdtem aggódni..

Mondjuk elkeserítő. Kérdezzetek már meg fuvarosokat, aztán lehet osztani az észt.
(Ez nem rád vonatkozik, csak itt írom).

Kacsura 2013.07.15. 11:18:23

@replikátor: De nem a sok buzi külföldi fog fizetni, hanem a sok szegény magyar. Vagy ez nem érdekel?

Kacsura 2013.07.15. 11:21:59

@Mikrobi: Akkor most mondom: A fuvarozók elégedetlenek. Nyugodt lehetsz, az összes.

Nem hinném, hogy csak 1 %-uk reklamált volna, annál sokkal nagyobb volt a felháborodás.
Csak téged az nem érdekel.

Az, hogy a személygépkocsikra be fogják vezetni, úgy gondolom, idő kérdése.

Kacsura 2013.07.15. 11:26:07

@szvsz: Bárcsak a kamionosok is tökösebbek lennének, egy ideig nem is ennél tojást!

qwertzu 2013.07.15. 11:59:35

@lobster thermidor: Ne vicceljünk már, a kapus rendszer rossz. Amit láttam az drága volt, és nehézkes a kezelése. Ha jól emlékszem 50km autópályahasználat Olaszországban kb. annyi, mint egy 10 napos Magyarországon. És álltam már 2 órát fizetőkapu előtt sorba Horvátországban. A kapus rendszer a létező legrosszabb.

lobster thermidor 2013.07.15. 13:31:09

@qwertzu:

Nem dicsértem egy árva szóval sem a kapus rendszert, és ne gyere más országokban szerzett élményeiddel Ilyeneket mindenki tudna mesélni!
Ellenben ha már így emlékeztetsz rá, hát el kell mondanom, hogy a fizetőkapu minden baja ellenére sokkal igazságosabb, mint a matricás rendszer.
Mert ha mondjuk egyszer valamiért le akarsz Budapestről Fehérvárra menni, akkor a kapunál kihúzod a jegyet, és a kijáratnál leadod a cetlit, majd kifizeted a 60 km-re eső útdíjat. Szabadon választhatsz, hogy hazafelé a 7-esen jössz ingyért, vagy ismét fizeted az autópálya díját. Ellenben a matricában azt is ki kell csengetned, mintha pont háromszor elmennél Letenyéig, meg vissza. Nyilván az utat kevesebbet használó sokkal rosszabbul jár!
Az üdvözítő megoldás ennek ellenére nem a forgalmi dugókat generáló, kissé régimódi kapu, hanem az a megoldás, amelyik a valós úthasználat alapján fizetteti a díjat. A 21. században nem nagy kunszt felépíteni, és bevezetni egy ilyen elektronikus alapon működő rendszer.

Gerardus A. Lodewijk 2013.07.15. 13:34:20

@Kacsura: Kedves Hozzáértőbb!
A 43ezer Ft-os példa 500 km autópályás útra vonatkozott, ha nem végig autópályán megyünk, akkor kevesebb az összeg. Tehát max. 43ezer.
Az 500 km meg felőlem akár úgy is kijöhet, hogy 1 km-re visszük az árut és utána 499-et megyünk üresen, ez a példám elméleti érvényességén nem változtat. Ha a fuvarozónak minden egyes km fizetett fuvarra ugyanennyi ures menete jut, akkor valamit nagyon elszámost, és valószínűleg hamarosan be kell zárnia a boltot.

@szvsz: Hát igen, az inflációt már maga az inflációs várakozás is gerjeszti.

@lobster thermidor: A gyógyszert többnyire 3,5 t alatti járművel szállítják, arra (most még) nincs e-útdíj. Tejfeldolgozó ipar pedig nyugodtan lehetne 50 km-en belül ott, ahol szükség van rá.

lobster thermidor 2013.07.15. 13:45:35

@Gerardus A. Lodewijk:

Nem kell itt a tudatlant játszani. Attól nem változik a helyzet, hogy jópofának gondolt válaszokat írsz érvek helyett!
Az alapanyagot természetesen egy nagyobb feldolgozóüzembe sem furgonokkal szállítják, teljesen mindegy, hogy tejtereméket, vagy sósperecet gyártanak. Ráadásul az elosztóhelyekre a speditőrök is kamionokkal szállítják az árút. Onnan valóban kisteherautók terítik a készterméket, de azt sem minden esetben.

Csii 2013.07.15. 15:55:29

@lobster thermidor: Pontosan. Ahelyett, hogy itt figyelné ezt a szart, ami megy. Ahogy mondod.

@Nero Bianco: Kész szerencse, hogy észreveszed a hozzászólásom lényegét. Gratula.

lobster thermidor 2013.07.15. 16:52:52

@Csii:

Azért, mert más országban találja meg valaki a boldogulását, semmi nem jogosítja fel arra, hogy "ex cathedra" lekezelően nyilatkozzon másokról.
Mellesleg azt a szart ami itt van, azok is gyártották, többek között a nem jó helyre adott szavazataikkal, akik most lelépnek, és kibicként próbálják az észt osztani.

M_R 2013.07.16. 04:56:13

@Dzsok: Látom nem erősséged a földrajz...

",(Bukarest) - Belgrád"

Mocskos nagy kerülő.. Ezzel az erővel írhattad volna érvnek hogy Bukarest-Kalkutta-...mert az még hosszabb...

dennisthemenace 2013.07.26. 13:28:09

@lobster thermidor: Nem barátom, a sok sotét magyar alkotta, aki húsz éve megy birkaként a hulye vezetoi után. Sebaj, már nem tart soka az agónia. Jon az államcsod.

lobster thermidor 2013.07.26. 16:13:18

@dennisthemenace:

Azokból kint is bent is van bőven.
Egyébként én szintén azt mondom, hogy essünk túl a dolgokon minél előbb, azután lehet kezdeni előröl az egészet .

dennisthemenace 2013.07.26. 16:53:48

@lobster thermidor: Sok sikert az újrakezdéshez, már, ha lesz kivel.

lobster thermidor 2013.07.26. 17:34:03

@dennisthemenace:

Ha nem lesz, hát nem lesz...
Így jártatok...!

dennisthemenace 2013.07.27. 09:04:41

@lobster thermidor: En ugyan nem. Nekem mindig lesz mit ennem, ti meg majd jóllaktok dakota mondasokkal.
süti beállítások módosítása