sorok között

sorok között

A befektető aki megette Jézust

2013. június 19. - Politikai Ateista

A görög mentőcsomag elnevezés megtévesztő. Csak egy bankmentőcsomagról, és kreatív névadásról van szó. A hónap antimeglepetése:

A görög államháztartás stabilizálását célzó nemzetközi hitelek kétharmada bankokhoz és befektetőkhöz jutott - írta a Süddeutsche Zeitung című német lap az Attac nemzetközi globalizációkritikus szervezet számításai alapján.

Az Attac szerint az adatokból kitűnik, hogy "a politikai elit célja nem a görög emberek, hanem a pénzügyi szektor megmentése". A görög lakosságnak a mentőprogramokból csak a "katasztrofális társadalmi következményekkel járó brutális megszorítások jutottak" - idézte a Süddeutsche Zeitung a szervezet egy képviselőjét. - A bankokat mentették a görögök a nemzetközi hitelekből? - Privátbankár

Az úgynevezett görög mentőcsomag egyetlen célja az volt, hogy fenntartsa a fizetésképtelenné vált ország fizetőképességének a látszatát. Valójában azokat a befektetőket mentik, akik felelőtlenül hiteleztek egy felelőtlen kormánynak.

Az EU legújabb tervére általában mint a görög mentőcsomagra hivatkoznak, mintha a görögöket készülnének megmenteni vele. Ez azonban még véletlenül sem igaz, a mentőövnek nem Görögország, hanem az euró, az EU, a befektetők, és az adott pénzügyi rendszer megmentése a célja. Görögország gazdasági, és társadalmi hanyatlása senkit sem érdekel, a mentőcsomag elsősorban a pénzügyi szervezetek, a befektetők érdekeinek figyelembevételével készült. - Görögország Megmentői - Sorok Között

Ezt 2011-ben írtam.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr895366542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.06.19. 05:37:48

Ez így igaz. Annyit azonban illik hozzátenni, hogy a hitelből vásárolt jólét időszaka alatt, alighanem egy Görög sem volt, aki felkelt volna a délutáni sziesztájából azért, hogy szót emeljen: ennek nem lesz jó vége. Felélték a jövőjüket, most ennek az árát fizetik.

2013.06.19. 05:43:25

Ez így igaz. Annyit azonban tegyünk hozzá, hogy a hitelből megvásárolt jóléthez a Görögök is asszisztáltak. Alighanem egy sem akadt, aki felkelt volna a sziesztából azért, hogy szót emeljen: ennek rossz vége lesz. Felélték a jövőjüket, most ennek az árát fizetik.

vomit 2013.06.19. 13:08:02

semmi sem az, mint aminek lattatjak.
a ciprusi megmentes is osszedol eppen.
Revision of Cypriot bailout terms not likely - euro zone officials
uk.news.yahoo.com/revision-cypriot-bailout-terms-not-likely-euro-zone-075523767.html

Politikai Ateista · http://sorkoz.blog.hu 2013.06.19. 15:30:34

@Pensive: Azért valljuk be, a kormányzati túlköltekezés sehol sem vezet tüntetésekhez. Csak akkor amikor az adósság finanszírozásának nehézségei miatt elkezdődnek a megszorítások.

zobod 2013.06.19. 18:29:38

görög mentőcsomag =/= görögmentő csomag :)

sárkányfő 2013.06.19. 18:37:14

Miután Görögország iszonyat el van adósodva, elég érthető, hogy _végül_ a hitelezőikhez jutott a pénz egy része, mert éppen ezzel kerülték el az államcsődöt. A görög pénzügyi rendszerre is ráfér a stabilitás, mert ha az bedől, magával rántja az országot is.

Értem én hogy jobb lenne ha Jorgoséknak helikopterről szórnák le a pénzt, de az elmúlt 2-3 évtizedben lényegében ezt csinálták, és ez vezetett ide, szóval nem tűnik fenntartható megoldásnak.

kvadrillio 2013.06.19. 19:06:39

CSODÁLKOZNÉK, HA NEM ÚGY TÖRTÉNT VOLNA NÁLUK IS, MINT BÁRMELY MÁS ORSZÁGOKBAN !
..A TOVÁBBIAKBAN MAJD JÓL KI LESZ PRIVATIZÁLVA MINDEN KINCSÜK IS !

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2013.06.19. 19:37:38

Maga az alapprobléma nem Görögország bedőlése, hanem a csőd következtében a görög állampapírok elértéktelenedése volt. Ha ez megtörténik, azok a francia, német és egyéb óriásbankok, melyek felelőtlen módon rengeteget bevásároltak ebből a papírból, összeomlottak volna, ami miatt megrogyott volna a teljes európai pénzügyi szektor.

Ugyanakkor az európai politikusok egyszerűen nem merték a lóvét közvetlenül ezeknek a bankoknak adni, mert ha így tesznek, a következő választást biztosan elvesztik. Így tehát Görögországon keresztül adták oda nekik. A vége ugyanaz.

De azért lássunk tisztán. Ez a helyzet nem csak a görögök hibája. Nem lehet elintézni annyival, hogy tücsök és hangya.

Egyrészt a válság előtt a globális pénzügyi rendszer szereplői és ellenőrei egyre felelőtlenebbek lettek. Pedig nekik mind tudásuk, mind eszközük meg lett volna rá, hogy kiszűrjék például a túl kockázatos papírokat, és ne vásárolják azokat. A pénzügyes közgazdászokat, akik a bankrendszert és a pénzügyi ellenőrző szervezeteket irányítják, elvileg erre képezik ki. Ez lenne úgymond az egyik legfőbb feladatuk a társadalmon belül. Ezt a feladatot nem, illetve nem jól hajtották végre. Ez nem a görögök hibája, hanem a pénzügyi rendszer szereplőié.

Másrészt ott van ugye a politika is. A görögökről lehetett tudni, hogy adatokat hamisítanak, és nem felelnek meg a Maastrichti kritériumoknak. Sőt egyre távolodnak azoktól. Ugyanakkor a EU legfontosabb magállamainak, Németországnak és Franciaországnak ez előnyös volt, hiszen a növekvő adósságból a görögök elsősorban náluk vásároltak (lásd pl. hadiipari beszerzések), hozzájárulva ezen országok gazdasági növekedéséhez. Mindaddig, míg nem lett belőle baj szemet hunytak a görögök viselkedésén és ezzel jelentősen hozzájárultak a probléma kialakulásához.

Nem tagadom, hogy a görögök is hibásak, a nép és a politikai elit is vastagon felelős a kialakult helyzetért. Ugyanakkor nevetséges dolog olyasmit elvárni tőlük, amit a legprudensebb országokban sem tesznek meg az emberek. A költekezés és adósságból való növekedés általános probléma a fejlett világban és még sehol sem mentek ki tüntetni az ebből finanszírozott jobb életkörülmények ellen. Nem igazságos ezt pont a görögök szemére hányni csak azért mert most éppen náluk a legnagyobb a gebasz.
Ami pedig a számok meghamisítását illeti, azzal sem állnak egyedül (mi magyarok is megpróbálkoztunk vele), csak politikai okokból nekik sokáig elnézték.

Summam summarum a görögök felelőssége nyilvánvaló, de ne tagadjuk vagy kisebbítsük a bankszektor és a politikusok bűneit sem.

Outlooker 2013.06.19. 19:48:53

Az EU érti a dolgát, hathatósan segít:
- Brusszeli vezetés (Goldman Sachs)
- Blackwater zsoldosok kormányvédők
- munkanélküliség (lakosség 27%, fiatalok 62,7%)
- bezárt közmédiumok
- privatizáció: szigetek, mg területek, energia

tiborc_47 2013.06.19. 19:49:54

@kvadrillio: Jó meglátás. Így gondolom én is. És egy vélemény: a megszorításokból és a kiigazításokból begyűjtött pénz max. 10 százaléka megy a megnevezett célokra, 90 száaléka pedig fidesz-kdnp zsebekbe...

vasgyuszi 2013.06.19. 19:56:27

Nem is értem a problémát. Azokat az embereket, akik hülyére keresték magukat, miért is kellett volna megmenteni? Habzsolják csak a 14-15-16. havi nyugdíjat meg az elnemkéstemmareggel-pótlékot? WTF? Nooormális?

Démonmac1 2013.06.19. 20:36:51

Azért kellett őket megmenteni, mert mint ahogy fenn is írták, a befektetőknek, vállalkozóknak voltak kinntlevőségeik a görögöknél.

Ha nem lenne eurózóna (sajnos azok) sokkal simábban hagyhatták volna őket.
És mégegyszer minden kevésbé Eu rajongónak: az az érdekünk, hogy a németeknek jól menjen (a Magyar gazdaság igen jelentős része a német exportból/importból él, az idegenforgalom, a befektetéseik.

Démonmac1 2013.06.19. 20:38:47

Tehát ha a piac valamelyik résztvevője inog, akkor a többinek segítenie kell, a saját jól felfogott céljai érdekében.

Nyomorult gazdaságtant kéne tanítani, már 5. osztálytól, mert rémes, hogy mennyire nem látják át az emberek.

fran7 2013.06.19. 20:57:15

@Démonmac1: Ha nem lennénk EU tagok akkor is ezen múlna. Kábé 1000 éve így van. Szent István nem véletlen hozta feleségül Bajor Gizellát, s vele a családját, a korabeli multikat. Ha nem lennénk az EU-ban legalább kicsit jobban védhetnénk magunkat tőlük. Mert azért a Vértes sem véletlenül Vértes, és zavarták el Orseolo Pétert. Ma már ezt nem teheted meg, de ők kizsákmányolhatnak Merkel elérte azt amit Hitler nem tudott.

tschangow 2013.06.19. 21:16:32

Nyilván qrvára mellékes, hogy a görögök óriási olajmezőn ülnek éppen.

Mindfield 2013.06.19. 21:20:49

@kvadrillio: "..A TOVÁBBIAKBAN MAJD JÓL KI LESZ PRIVATIZÁLVA MINDEN KINCSÜK IS ! "

Régen tankokkal hódítottak, most bankokkal rabolják a területet. Ami Hitlernek nem ment, az most Merkeléknek lazán összejön, nagyobb erőfeszítés nélkül. És élehet hogy a görögök csak elsők a sorban (utánuk mi jövünk).

Outlooker 2013.06.19. 21:32:46

Rémes, hogy az emberek nem értenek a gazdaságtanhoz és rémes, hogy ezt jól ki is használják.
Az EU tökéletes lenne, ha kölcsönös gazdasági érdekeket szolgálna nem csak Német és Francia érdekeket.

Netuddki. 2013.06.19. 21:38:28

@Mindfield: A balfasz orbán rezsimnél ehhez nem is asszisztálhatna senki jobban...

Verkaufsförderung 2013.06.19. 22:06:13

-Az állampapírok értékének kb 70%-át a privát bankok kénytelenek volt leírni veszteségként.

- ha a görög bankokat nem tőkésítik fel akkor bukik a "zemberek" bankbetéte....

További jó Bogár tanár úr féle összeesküvés elmélet gyártást te ostoba....

na4 2013.06.19. 22:34:58

A görögök az Isten pénzét is elqurták. Ki kell rúgni öket az EU-ból mielöbb.

zotyesz11 2013.06.19. 23:14:50

Itt a Portfolio.hu csapata az egy főre jutó GDP-n keresztül mutatja be a gazdasági fejlettség rangsorát:
www.portfolio.hu/gazdasag/beertek_minket_a_lengyelek_is.5.185491.html
Elég röhögséges, ha hozzápakoljuk a GDP arányos államadósságot, meg az adósság növekedésének ütemét...

@kovi1970: Nyilván nélkülük (Orbánék) jöhetne valami rendes suckértői kormány, amolyan olaszféle, aki jól megállapodna az IMF-fel, a befektetők (hitelezők) őrülnének és kitörne a boldogság.
Természetesen a feltétel az államháztartás tartós "STRUKTURÁLIS" rendbetétele lenne, röviden megszorítás.
Ami ugyan az IMF szerint is sokkal nagyobb gazdasági visszaesést okozna, de a zemberek érdekében meg kell hozni...

Ha nem jönne be, akkor még mindig fel lehet állni az asztaltól, oszt egy olyat nyilatkozni, hogy:
"Nem értetünk hozzá."

2013.06.20. 10:15:24

@Politikai Ateista: Nem, nyilván. A görögök viszont hosszú éveken át meghamisították a gazdasági mutatókat, és egy, a valósnál sokkal kedvezőbb képet mutattak az EU felé. Válság előtt sem volt képes Görögország teljesíteni a maastrichti kritériumokat. Nem tudom volt e valaki, aki erre felhívta a figyelmet pl. akkor, amikor bevezették az ajrót.
süti beállítások módosítása