sorok között

sorok között

Szómágia vagy fellendülés?

2013. június 14. - Politikai Ateista

A tegnapi tőzsdei fordulattal kapcsolatban ellentmondásos magyarázatok láttak napvilágot.

A Portfolio szerint a kedvező makroadatok állnak a háttérben:

Az amerikai piacokon már nyoma sincs az európai börzéket a nap jelentős részében jellemző pesszimista hangulatnak, miután délután két kedvező tengerentúli statisztikát is közzétettek. Az irányadó benchmarkok az első órákban közel fél százalékkal kerültek feljebb, majd a zárás felé közeledve folyamatosan erősödtek, végül mindhárom vezető tőzsdemutató több mint 1 százalékkal került feljebb. - Feltámadtak az amerikai tőzsdék - Portfolio

A Napi Gazdaság viszont a jegybanki szómágiára, a verbális intervencióra gyanakszik:

A rally egy Wall Street Journalban megjelent Fed-sztori volt az amerikai jegybank szerepét betöltő intézmény monetáris politikájáról. Eszerint vezető stratégák úgy vélik, a Fed a következő ülésén vélhetően nem tesz majd semmit, a Fed a következő ülését a piaci aggodalmak csillapítására használja majd: Ben Bernanke Fed-elnök megerősíti majd, hogy a bank szerint várhatóan "jelentős" idő telik majd el a kötvényvásárlási program vége és a rövid távú kamatok megemelése között. - Nagy rally volt Amerikában - Napi Gazdaság

Én a magam részéről az utóbbira szavazok.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr305360758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása