sorok között

sorok között

Európa betegei

2013. május 15. - Politikai Ateista

A GDP, a munkanélküliségi, illetve az egyéb általános gazdasági adatok mellett az is árulkodó, hogy egy adott állam polgárai hogyan érzékelik a gazdasági helyzetet.

A Pew Research napokban nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásából többek között az is kiderül, hogy az unióban a németek járnak rózsaszín szemüvegben, Franciaország pedig sokkal perifériásabb mint gondolnánk.

Az Európai Unió Európa beteg embere – ezzel a felütéssel kezdi kutatásának ismertetését a washingtoni Pew Research Center, ami rendszeresen végez globális közvélemény-kutatásokat. A mostani felmérésükben nyolc EU-tagállam, Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Spanyolország, Olaszország, Görögország, Lengyelország és a Cseh Köztársaság lakosait kérdezték meg arról, mit is gondolnak az Európát sújtó válságról, az Unióról, valamint saját vezetőikről és életkilátásaikról. - Németország mintha nem is Európában lenne - Kitekintő

A megkérdezettek hány százaléka gondolta, hogy a gazdasággal minden rendben van:

Pew2013-EU-15.png

A válaszadók véleménye a következő 12 hónap kilátásaival kapcsolatban. A gazdasági helyzet javul, változatlan marad, rosszabbodik. A franciáknál csak a görögök látják sötétebben a jövőt.

PEW2013-EU-16.png

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr945300007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Globetrotter2014 2013.05.16. 15:40:53

Érdemes megnézni hogy a számok mennyire tükrözik a "közvéleményt"

innovacio.blog.hu 2013.10.25. 16:59:10

A nemzetek döntéshozó jobban tennék, ha valóban nem csak a GDP növekedésével, hanem sokkal inkább az embereke boldogságával foglalkoznának. Pl. a hetvenes évek óta köztudott, hogy rengeteget nőtt minden országban a GDP, ennek ellenére, a legtöbb országban vagy stagnált vagy alig emelkedett a tömegek gazdasági helyzete. Más országokban pedig egyenesen tömeges elszegényedés következett be, a GDP emelkedése és egy szűk réteg rendkívül vagyonossá válása mellett.
süti beállítások módosítása