sorok között

sorok között

A titokzatos spekuláns

2013. április 19. - Politikai Ateista

A fősodratú gazdasági média mosolyra fakasztó fundamentális tényezőkkel magyarázta a múlt hét végi, és a hét eleji vérfürdőt a nemesfémek piacán.

Az igen erőltetettre sikerült "fundamentális tényezők" közül, nálam ez érdemelte ki az évszázad baromsága díjat:

"Az amerikai jegybank mindhárom eszközvásárlási programja jelentős katalizátorként hatott az arany árfolyamára, azonban az utóbbi hetekben egyre többet hallani, hogy a pénznyomda lassan leállhat, illetve lassulhat."


A pénznyomda nem fog leállni. És ezt azok tudják a legjobban akik az ellenkezőjét lebegtetik.

Sőt.

Az illetékes jegybankárok (és Paul Krugman) az arany alacsony árfolyamára is mutogatni fognak amikor majd azt magyarázzák, hogy a mennyiségi lazítás (aka pénznyomtatás) nem okoz inflációt. És ha nem okoz inflációt, akkor miért is ne lazíthatnának még egy kicsit jobban.

Az amerikai jegybank nem fog leállni az eszközvásárlással, hanem hamarosan ráadja a nitrót is. A QE4 már a spájzban van.


Az igen "meggyőző" tényezők ellenére a végén azért feltűnt a titokzatos spekuláns lehetősége is:

Adódik a kérdés, hogy a rövid távú meredek zuhanások után mi következik, ugyanis a korábbiakból is kiderült, hogy az egész piac beesését és a bizalom megingását piaci pletykák szerint egy nagyobb szereplő, tőkeáttételes short spekulációja váltotta ki, amire az is rásegített, hogy az árfolyam olyan szinteket léptett át, amelyeknél automatikusan aktiválódtak a stop-loss megbízások, vagyis tömegével került sor kényszerértékesítésre. - Most kell aranyat venni? - Portfolio

Persze ez csak egy pletyka...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr525233927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.04.19. 09:41:46

Naked short.. Ügyes húzás volt. A mainstream média persze -mint mindig- teljes erejével asszisztált.

Politikai Ateista · http://sorkoz.blog.hu 2013.04.19. 12:39:11

@Pensive: Némi haladás, hogy legalább meg merték említeni a lehetőséget.

2013.04.19. 14:43:16

"A pénznyomda nem fog leállni. És ezt azok tudják a legjobban akik az ellenkezőjét lebegtetik."

Nem hát. Próbálják húzni, amíg lehet - elkerülni az elkerülhetetlent. A baj csak az, hogy ha majd beszakad a készpénz, az aranyat ugyanúgy einstandolni fogják, ahogy ezt tették '33-ban.

zobod 2013.04.19. 17:44:43

Remek intézmény ám az árutőzsde, ahol nem csak az arany, hanem a mindennapi élet számára fontos nyersanyagok, élelmiszerek árát is a spekulánsok alakítják.

tóninéni 2013.04.19. 18:48:15

Volt itt szerintem minden, Ciprustól robotokon, meg stopokon át, fizikai eladásig minden. Még tán spekuláció is. Ezek egymást erősítették. A kérdés már csak az, hogy hol áll meg a zuhanás.

Brix 2013.04.19. 20:17:04

Az arany 10 év alatt meghatszorozta az árfolyamát, mert sokan azt gondolták , hogy az egyedüli értélálló eszköz lesz. Egy szignifikáns korrekció már ráfért az árfolyamra. A nagy csökkenésnek ez egyik fő oka, hogy a kitermelők növelni akarták a likvid pénzállományukat és eladásokat eszközöltek. Emellett nincs inflációs nyomás , ami az árnövekedésnek kedvezne.
A legtöbb gazdaságban deflációs nyomás van, munkanélküliség és fogyasztás csökkenés, ezt próbálják meg féktelen pénznyomtatással ellensúlyozni. Egy idő után, ha a fundamentális alapok nem változnak, minden eszköz ára csökkenni fog , még az aranyé is

Mr. Waszabi 2013.04.19. 20:24:53

Nem is értem, hogy nem tiltották még be a short ügyleteket. Normális gazdasági menet az , hogy amiből kevés van a piacon, az drága, amiből sok, az olcsó. De ez esetben a termék ott van kézzelfoghatóan, nem egy kölcsönözött valami, amivel a hagyományos kereskedést teszik tönkre.

Bolsi Buster 2013.04.19. 20:35:23

A portfólión még akkor is mentek a mindennapi 'most vegyél aranyat mer az jaó' cikkek amikor már elkezdődött a bukó. Meg hetekig előtte..:))

Persze az igazi befektetők hosszú távra vásárolnak, nem spekulálnak. Hosszú távon meg az arany csak jó lehet.

Mindfield 2013.04.19. 20:46:57

@Puskát kellett volna hozni: Mondjuk az tényleg vicces, hogy az ember elolvas egy cikket a Zindexen, utána megnyitja a MetaTradert és homokegyenest az ellenkezőjét mutatják a grafikonok.

2013.04.19. 20:54:51

@Brix: Én változatlanul állítom, hogy ez csak egy papíraranycirkusz. A FED és tsa. magánakciója, hogy megállítsák a felelőtlenül szaporított dollár zuhanását. A naked short amúgy sok helyen tiltott - de odaát persze mindent szabad. $1000 körüli mélységet sem tartok kizártnak. És persze apránként veszek, veszek, veszek.

Brix 2013.04.19. 21:14:09

@Mr. Waszabi: "Nem is értem, hogy nem tiltották még be a short ügyleteket" Miért kellene betiltani a short üzleteket? A nagy, likvid piacokon az áreséseket általában nem a spekuláció okozza, hanem legtöbb esetben fundamentális okai vannak
@Pensive: Elvileg az amerikai államnak nem érdeke az erős dollár, mivel a gazdaságot az "pörgeti" ha olcsó a dollár, és a rendkívüli mértékű USA adósságot is inflálni kellene valahogy. Most "valutaháború" folyik a világban. Az USA, Japán és jegybank rendkívüli mértékű likvidás-bőséget teremt, hogy megelőzzék a deflációs spirált a gazdaságban.

A halsütő 2013.04.19. 21:19:58

@Brix: Szerintem meg a hónapok óta lassan lecsorgó árfolyam el bizonytalanított jó néhány piaci szereplőt. Ebben a hangulatban jött igen rövid idő alatt néhány negatív hír. Pl:
- Ciprus kénytelen lesz értékesíteni aranykészletét.
-India mint az egyik legnagyobb fizikai arany felhasználó. Növelik az import aranyra kivetett adó mértékét.
-Másik nagy felhasználó Kína várakozásoknál kisebb mértékben nőt a GDP-je.
-Néhány száz ABN Ambro bank ügyfélnek jelezték nem tudja a bank fizikai arany igényét kielégíteni. Kifizetni tudná de oda adni nem.
Mindezek figyelembe véve és az árfolyam 2nap alatt bekövetkezett mozgását látva érthető a mini pánik.

Bolsi Buster 2013.04.19. 21:22:33

@A halsütő: 'Néhány száz ABN Ambro bank ügyfélnek jelezték nem tudja a bank fizikai arany igényét kielégíteni. Kifizetni tudná de oda adni nem.'

- Ez meg mi a picsa? Nem azért vesz valaki fizikai aranyat hogy kifizessék. Phásszeg.

A halsütő 2013.04.19. 21:25:24

@Puskát kellett volna hozni: Bé fektet fizikai aranyba de nem otthon tartja hanem bankba mondjuk nemesfém szálán kezeli.

A halsütő 2013.04.19. 21:39:50

Mondjuk bé fektetsz fizikai aranyba és nem otthon tárolod hanem a banknál vezetett nemesfém számládon tartod. A bank ígérte szerint bármikor kiveheted, megfoghatod, elviheted. Na ezt az ígéretet nem tudták most teljesíteni.

Mr. Waszabi 2013.04.19. 21:45:15

@Brix: az a gondolatsor futott végig a fejemen, hogy van pl. egy bányavállalat. Ércet bányászik, eladja. Valami igazit ad el. Aztán egy gyár, amely megveszi az ércet és csinál belőle félkész terméket, eladja, igazit ad el. Végül egy harmadik cég a félkészből készet csinál, eladja, igazit, igaziért. Végül egy üzletlánc polcáról, vagy egy autószalonban megveszi a végfelhasználó - igazi terméket vesz igazi pénzért.
Ez egy olyan láncolat, amelyben ugyan mindenki az olcsósításban érdekelt, és a forgalom növelésében.
A short ügylet viszont kilóg ebből a hagyományosnak mondható érdekeltségből, mivel nem állít elő igazi terméket, hanem mások vesztésére spekulál. Az még hagyján, hogy ha valaki spekulál, de egész iparág települt erre rá, és az már sajnos befolyásolja a világpiac mozgásait. Ezért nem tudunk kilábalni a válságból. Olyan világ nincsen, ahol egyre többen csak nagy pénzt akarnak akasztani a tőzsdéken, de semmi valós befektetést nem tesznek. Úgy értem, hogy ha a valós, hosszútávú befektetők száma kevesebb, mint a spekulánsoké, akkor állhat elő az a helyzet, hogy az előbbiek képtelenek megélni, hiába jó a tervük.
Hát valami ilyesmi gondolatok mentén gondolom, hogy nem kéne engedni a shortolást.Tudom nem kerek, de a lényeg benne van: valódi munka nélkül nem áll elő új érték, csak a meglevő rablása leend.
Régen ez más volt, amikor csak üzletemberek szűk köre tudta ezt művelni. A volumenek is kisebbek voltak, a kockázat is. De amióta interneten megy a kereskedés és egy csomó kisember, meg robotok kereskednek, azóta szerintem kontroll nélkülivé vált a kereskedés. Vagy ha Soros bulijait nézzük, hogy egész országokat, devizákat tudott bedönteni, hát szerintem az messze túl van a tisztességes üzlet határain.

Szaudi Herceg 2013.07.22. 01:44:54

@Brix: Az hogy jogilag mi a megengedett és az életben mi a korrekt, az etikus, a fair, a tisztességes, az arányos, a ... na Erről beszél Wasabi, hogy mekkora a szakadék. És ebben egyetértek vele én is és még sokan. Minket úgy hívnak, hogy kisemberek, átlagemberek, adófizetők, stb. Hívhatsz minket egyszóval balféknek is.
soros gyuri sem spekulázott, amikor elgáncsolta az angol fontot - csak mint a legismertebb fegyvertényét említve (pedig a töbi se volt piskóta) - hanem az üveggömb mondta neki hogy baj lesz a fundamentával albionba, mi? Én azon csodálkozom, hogy még senkinek nem jutott eszébe az ilyen szemétládákat kiiktatni, bár Tel-Aviv biztos vigyáz rá.
Évente x alkalommal, amikor egy-egy bróker "véletlenül" félreüt egy megbízást és kiüti az egész piacot vele stoppostul, trendestül, na az sem spekuláció.
Amikor egy komplett szektor (megnevezve: bank~) a saját mohósága miatt válságba kerül, az rendben van. Amikor az egész gazdaságot magával rántja, az nincs rendben. Amikor a szektor saját-, vagy az egyes szereplők (azaz bankok) egyéni veszteségeit az állam és az adófizetők nyakába varrják, az nagyon nincs rendben.
Amikor az általuk a teljes gazdaságban okozott kárt nem kell megtérítsék, az baszottul nincs rendben. Amikor viszont a tényleges "helyreállítás" megkezdődik és azt úgy hívják, hogy a bankok feltőkésítése, mert egyesek nem tudják elképzelni a gazdasági fellendülést hitelezés nélkül, akkor a kurva anyjukat...
süti beállítások módosítása