sorok között

sorok között

Két félreérthetetlen jel, hogy a kormány hülyének néz

2013. február 07. - Politikai Ateista

Az egykori kettéosztott Németország keleti felének, az NDK-nak a hivatalos megnevezésében szerepelt a "demokratikus" kifejezés, holott az országnak sokkal kevesebb köze volt a demokráciához mint a nyugati szomszédjának. Észak és Dél-Korea tekintetében még manapság is ez a helyzet. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságra a demokrácia az egyik legkevésbé jellemző fogalom. Ki akartak átverni ezzel a baromsággal?

A kormányzati propaganda lényege, hogy a vezetők megpróbálják meggyőzni a lakosságot a láthatatlan sikerekről, és a valóság ellenkezőjéről. Ez odáig fajult, hogy ha egy kampányfilm egy bizonyos területen idilli állapotot tükröz, akkor majdnem biztosra vehetjük, hogy gáz van.

Az első példa már szakállas. A kormány Új Nemzedék Programjának propagandafilmje, amelynek segítségével 4 millió forintból próbálták megállítani az elvándorlást. Olcsóbb mint a vasfüggöny, de közel sem annyira hatékony. Az eredeti videó itt tekinthető meg, de nekem jobban bejött a remix:

Kár, hogy a szívszorító kampányfilmet félmillióan már csak az interneten csodálhatták meg.

Egyszerűbb lett volna kölcsönvenni a Napló január 27.-én leadott epizódját, és hozzátenni, hogy ha elhagyod az országot, akkor eltűnhet a házad.


Ebbe a másik társadalmi célú szemfényvesztésbe tegnap botlottam:

Ez a Széchenyi tervet, és a közös fejlődés örömét népszerűsíti, miközben tündérmesébe illő képet fest az oktatás helyzetéről.

Na igen, fejlesztések mínusz 42 milliárdból.


Szerintem felesleges ezekhez hasonló PR darabokat forgatni, mert viszonylag kevesen lehetnek azok akik 2 évvel ezelőtt elbarikádozták magukat a lakásukban, és kizárólag a közszolgálati csatornák, vagy a Hírtévé műsorain olvasztják az agyukat. A többség viszont jogosan érezheti úgy, hogy a kormány szellemi fogyatékosként kezeli őket.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr965066391

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fogtam egy fidesztrollt, éppen kopipésztelt! 2013.02.07. 18:34:39

Az előre megírt manipulatív propagandaszövegeket saját véleményként terjesztő fideszes bérkommentelők tényleg léteznek! Régóta sejtjük, hogy a napszámban a neten nyüzsgő, egy-egy kormányellenes hangot megütő poszt alatt rajokban támadó jobbertrollok n...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Khonsu 2013.02.07. 19:46:22

@Zuckerbrot: Dehogy zavarna engem, hogy hülyének néznek, ha az életszínvonalam legalább megközelítené az átlag amerikaiét. :D

Muzsikok közt 2013.02.07. 19:47:16

@Khonsu: Szív az relatív. Szívott az ország már nagyobbat is. Mesepárt nincs, A van vagy B.

Khonsu 2013.02.07. 19:49:41

@Zuckerbrot: Ez a baj, gyanítom az 500 ezer sem találta a C válasz, a másik kettő meg nem tetszett neki.

Muzsikok közt 2013.02.07. 19:51:11

@Khonsu: A magyar átlaghozzáállással(minden legyen ingyen a zállamtól) amerikában az árok szélén halsz éhen.

De ha értesz valamihez ne habozz, próbáld ki.

sanyix 2013.02.07. 19:54:55

igen hülyének néz, nem véletlenül. Látva hogy a választók 20 éve a fityisz és a maszop közt vergődnek, ez jogos.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.07. 19:58:35

az a baj, hogy rengeteg ilyen félreérthetetlen jel van.

Az imf elleni reklámykapány egy az egyben ilyen volt legutóbb, hogy csak egy példát említsek.

De ha mindenki említene 1et, akkor is vagy 100 komment lenne itt hirtlen. :S

Khonsu 2013.02.07. 19:59:28

@Zuckerbrot: Arrafelé kicsit alacsonyabb a munkanélküliség, és ha csak mosogatni is tudsz beállni, már nem halsz éhen. Nálunk meg lassan az is az árok szélére kerül aki dolgozik, aki meg kiesik a munkából vissza már nem kerül. Ezért ilyen birka ez a nép, valójában nem is birka csak fél kiállni, mert félti azt a keveset is ami még maradt neki.

Makkasz 2013.02.07. 20:04:00

@Zuckerbrot:
- Igen, Matolcsy becslese. Szerinted fole vagy alabecsuli az, aki erdekelt abban hogy kisebbitse a valos problemakat, es eddig is folyamatosan megtette?
- A realberek csokkentek, ha te bernovekedest latsz, akkor az az inflaciobol adodik es abbol, hogy a nem dolgozok juttatasai nincsenek az atlagberben,
- A kulfoldi munkavallalok jelentos resze emigrans, kisebb resze ingazo, meg akkor is, ha ket ev alatt nem lett mas orszag polgara, vissza akar terni. Adot igy is ott fizet, gyermekie ott jarnak iskolaba,
- A nepesseg csokkentesben nem a kivandorlas, haenm az alacsony szuletesszam a meghatarozo, ez igaz, de sulyosbitja a helyzetet,
- A foglalkoztatottsag kizarolag a kozmunka miatt nott, beruhazasok csokkennek, iparagak zuhannak,
- Persze, a masfel milliobol elvandoroltak helyet idovel betolti mas, nem is mondtam hogy munkaerohiany van Moon, csak hogy az ertekteremtesre kepesek kozt 10% feletti a kulfoldre menekulok aranya, nem 5%,
- a nagycsaladosok nagyon jol jarnak valoban, csak 80% az adoek Moon. Csak 27% az afa. En 3 gyermekemmel 10 ev alatt 1000 evnyi adot es jarulekot fizettem meg. Tudod mit, ott ahol a politika dont el mindent, es folyamatosan kiszolgaltatott helyzetben tartja polgarait, senkinek sem jo, se a nagycsaladosnak, se a minimalberesnek,
- Oktatasra csokken a raforditas, mikozben ezen megtakaritas tobbszoroseert stadionokat epitenek. Hol a moral, hol az erkolcs, a felelosseg. nyilvan az oktatas rombolasa is kedvez a nagycsaladosoknak.

Erdeke, lelkiismerete, penze csak az egyennek van, az allamnak egyik sincs, aki mast allit hazudik csalo.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.02.07. 20:10:05

szerintem úgy foglalható össze a probléma, hogy az emberek HINNI akarnak a kormányban. adott több százezer, vagy akár több millió állampolgár, aki a mindennapi életében ahhoz van szokva, hogy helyette hozzák a döntéseket. a főnökeik, a közös képviselő, az önkormányzat, bárki. kádár alatt nevelkedtek, nincs önálló életfelfogásuk és értékrendjük, nem szoktak hozzá az önálló döntésekhez sem. amit kapnak, elfogadják. számukra a politika, a gazdaság, az energiaárak mind-mind egy elvont, nehezen érthető és értelmezhető világ jelenségei. ők ezt megfejteni, pláne befolyásolni a világért sem akarják. nekik megvannak a maga problémáik. miután ezt a kiszolgáltatottságot ők maguk hozták létre a szavazataikkal, joggal gondolják (hiszik) úgy, hogy akiket ők maguk ültetnek oda, azok értenek a dolgukhoz, és ha vannak is ellenérvek és viták, ők "úgysem" tudják eldönteni egyszerű emberként, hogy kiknek van igazuk. ügyesen, a magyar politikában egyedülálló módon orbán tud a kedvükre tenni, érthetően kommunikálni feléjük a döntések hátterét és hatásait: ne az emberekkel fizettessék meg, extraprofit, kiviszik a pénzt az országból, stb. erre még gyurcsány volt alkalmas, de őt eldobta az MSZP és azóta sem talált a helyére alkalmas jelöltet (ezzel meg is ásva a saját sírját hosszú távra). véleményem szerint ezen választók megnyerésén áll, vagy bukik a mindenkori kormány, így a mostani leváltása is. míg 2002-ben az ellenzék könnyű helyzetben volt, orbán most felismerve a szociális juttatások és ígéretek előnyeit, már belekezdett a kampányba és bedobta (végig is viszi bármi áron) a rezsicsökkentést, ha nagyon muszáj, a 13. havi nyugdíjat. ezt majd bánja az energia szektor, a gazdasági növekedés, a stabilizáció, bármi, de ha kell, meglépi és lehet, hogy meg is nyeri vele a választásokat. természetesen a baloldal is ígérgethet, de simán lesöpörhető lesz azzal, hogy ő vette el a 13. havi nyugdíjat, és itt megint visszajutunk az egyszerű üzenetek világához.

szóval ezek a szavazók döntik el a választást, a többi már a lövészárkokban van évek, évtizedek óta (és a világért sem váltana pozíciót, bármennyire is tudja, hogy becsapta a pártja). van még egy kisebb rész, főleg az intelligensebb, de valamiért apátiában szenvedő réteg, de az ő megnyerésük nem olyan nehéz, inkább értelmi alapon döntenek, már ha szavaznak egyáltalán. szóval nagy a felelősség a kampánygurukon, ennyit akartam mondani.

Muzsikok közt 2013.02.07. 20:18:09

@Khonsu: Az biztos hogy az amerikaiak kezdeményezőkészsége sokkal magasabb szintü, ezt irigylem nagyon. És a naivitásukat is. Ők belevágnak olyan dolgokba, amiről a magyar már az indulás előtt meggyőzi magát, hogy ez így/úgy/amúgy nem fog müködni.

Több olyan amerikait ismerek, akik nálunk fogtak valamilyen kisvállalkozásba (mert valamiért tetszik nekik itt vagy magyar partner, házasság), és néhány év alatt sikeresek lettek (nyelvtudás és helyismeret nélkül). És arról hogy ugyanezt a lehetőséget nem egy magyar használta ki, nem tehet senki csakis mi. Ugyanezt a pesti kínaiakra is mondhatnám.

Mpatikus Eszetlenellenes 2013.02.07. 20:36:49

"Két félreérthetetlen jel, hogy a kormány hülyének néz..."

Csak kettő?

J.W. Booth 2013.02.07. 21:04:22

@kronosz6: Na végre, egy önként jelentkező!

Íme, neked szól a propaganda, no meg aki önként vállalja, hogy lemond a gondolkodás szabadságáról és minden terhéről.

Örül a vezér, hogy még nem szaladt szét (az egész) nyája.

Dr.Bio74 2013.02.07. 21:07:10

@Makkasz:
"- Oktatasra csokken a raforditas, mikozben ezen megtakaritas tobbszoroseert stadionokat epitenek. Hol a moral, hol az erkolcs, a felelosseg. nyilvan az oktatas rombolasa is kedvez a nagycsaladosoknak."

Csak megerősítésnek:
adott város tízenx milliárdos adósságát átvállaljuk,de csak akkor, ha a város megszavaz egy peremkerületi ismeretlen focicsapatnak 150 milliós támogatást, és megszavazták.

fidesz 6 tagkönyv 2013.02.07. 21:11:08

Ne is haragudjatok.Ez igy van jól csinálva az érdeketekben,csak ti (győzikék tudjuk 2mill vagytok)ti nem fogjátok fel ésszel,mert nektek ennyi van.Akik kimentek azok jó helyen vannak,még szeretnénk ha többen mennének ki.Itt ilyen emberek nem kellenek,még szavaznának,egy szart nem szavazhattok,nincs rá szükségünk.Még behívjuk a környező országok drága testvéreinket,és megvagyunk nélkületek is,nem kell a véleményetek.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.02.07. 21:29:16

Észak-Koreát sem akarják elhagyni. Inkább éhen hallnak! Ők is unortodox gazdaságpolitikát űznek...

HomicideWatch (törölt) 2013.02.07. 21:31:02

A legszebb az amikor a szocik akarják megmagyarázni, hogy a csődhelyzet, a 28%-os adósságráta növekedés és a 300%-os gázáremelés és a 9%-os hiány az jó volt, az siker. De amikor most van, az bukás... Hihi, ki is épít saját valóságot?

HomicideWatch (törölt) 2013.02.07. 21:33:28

@HomicideWatch:
Ez volt ám a gazdasági sikertörténet... Alig várom, hogy visszajöjjenek.

ppppalika 2013.02.07. 21:40:01

@kronosz6: "Nem a kormány, a balliberálisok nézik hűlyének a magyar embereket. Pedig nem azok: Gyulán 50 komcsi nyugger ment tüntetni a kormány ellen és 5000 ember ment támogatni."

Ezen jót röhögtem. Legyen 50 környékbeli, aki kisétált. Erre a reakció: utaztassunk oda, legyen legalább 5000. Mekkora baromság már. Ez a "győzelem" feleslegesen sokba került...

Khonsu 2013.02.07. 21:40:43

@HomicideWatch: Te is csak binárisan tudsz gondolkodni. Inkább azon törnéd a fejed, hogy kitalálj valamit helyettük, ha nem akarod hogy visszajöjjenek (én sem akarom).

2013.02.07. 21:46:13

Control the media, control the mind.

Khonsu 2013.02.07. 21:46:50

@ppppalika: De legalább a város jól járt, ingyen reklám. Meg is kéne szervezni a "tüntető turizmust". Délelőtt városnézés, fürdőzés, délután tüntetés/menetelés.

Zedder 2013.02.07. 21:59:32

@wotan: Ezek szubjektív állítások.

"1/ a legszebb ország a világon."

Neked a magyar táj tetszik, számomra pedig az a lényeges, hogy minél tovább éljek és a FÖLD minél több gyönyörű helyét járhassam be a szeretteimmel. Eddig jól haladok, és gondolom mostantól még jobban fogom, mert hát ennek vannak anyagi igényei is.:)

"2/ csak itt beszélik a magyart.Másutt idegen maradsz örökre."

Ez pont nem sokat számít, főleg a mai kommunikációs lehetőségek mellett. Ugyan már a kiköltözésem előtt is hosszú éveken át nemzetközi munkáim voltak, de pár hete elkezdtem "külföldiül" is álmodni, na persze még csak párszor. Gondolom ez is változni fog, egyre kevesebb magyar szó, magyar álom, hát most mit mondjak, köszi megvagyok, nem rémültem halálra!

"3/ másutt sem jobb"

Magadnak kell megteremtened a "jót". Nyilván igen fontos a környezet, de ha nem zaklat az állam feleslegesen, az már egy jó kezdet.

Pl. én most el sem tudom képzelni mit élhettek át odahaza ezzel az újfajta munkabér számítási rendszerrel, ti. ha szabira mentek bizonyos hónapokban jóval alacsonyabb munkabért kaptok majd. Tehetetlen düh lenne bennem, és ez csak 1 a sok száz apró kis otthoni baszogatásból.

milyen szép a Vértes, ó 2013.02.07. 22:37:21

@kronosz6:

A félanalfabéta idióta, aki azzal büszkélkedik, hogy a Kedves Vezető milyen szép nagy felvonulásokat tud szerveztetni saját maga mellett. És közben másokat komcsizik a szerencsétlen. :))

Vitéz László 2013.02.07. 22:56:31

nincs a meggebedeusok fölgyén kormányzás...

mexűnt az álam, mexűnt a jog és eltűnik minden KULTÚRA...

a fides az nem párt hanem mafia...
bűnözők szövecsége a kassza mexerzésére és megtartására...
a közkasszát és a közvagyont tejjesen lenullázzák...

"épül" a sötét középköri feudális ország...

Vitéz László 2013.02.07. 22:59:42

amugy nem minket néz hüjének a fides mafia...

ez nem nekünk szól. hanem annak a párszázezres ZOMBIRKA kisebségnek
akiknek a támogatásával jelenleg a léegnagyobb párt (bbűnszervezet)....

a fiatal de mokrata keresztyén bűnszervezetet
támogat zombirkák jellemzően...
BABONÁS vidéki egyedüláló vénlányok/nyuggerek !

szánalmas ország szánalmas "elitje" és az támogató parasztyai...

amig a 9 millió "kisebség" nem szervezi meg magát...
és nem aktivizálódik a közügyekre... addig lerabojja egy kisszámú de hatékony DAKOTA bűnszervezet...

Netuddki. 2013.02.07. 23:17:46

"A többség viszont jogosan érezheti úgy, hogy a kormány szellemi fogyatékosként kezeli őket."

Ó, ezek a reklámok és önfényezés csakis a fideszes droidhadseregnek vannak ám! Ócska fideszkampány közpénzen. Ha itt minden rendben menne akkor nem lenne szükség ezekre. Remélem 2014 után a remélhetőleg nem fidesz kormány első dolgai között lesz ezeknek a pártkampányoknak az elszámoltatása és a fidesz pártkasszából való befizettetése az államkasszába. Ha meg nem lenne pénz a fideszkasszába akkor nyugodtan be lehet hajtani a fidesz tagokon. Mindjárt lehet párttagkönyv sorszám szerint menni...

pucros 2013.02.07. 23:22:10

A hülyét miért ne nézzék hülyének? Pláne a saját háztáji hülyítésűt.

Torz rendszer, erre kondicionál, ami itt lett.

Sir Galahad 2013.02.08. 00:21:25

@a vég kezdete: @nemecsek ernő áruló: Igen, igazatok van. Baloldali kormány ilyet sose tett, azok talpig becsületes hazafiak mind egy szálig. Csak a Fidesz-kormány készít manipulatív propagandafilmeket, más soha.

Zorden 2013.02.08. 00:43:12

Nos akkor kezdeném a legnagyobb balf...gal amit csináltam ezek a barmok:
1kulcsos adó, tényleg nagyon jó dolog!, de nem egy globális pénzügyi válság közepén. Emiatt 600-700 milliárd esett ki a központi ktsg.vetésből. Következmény ezt valahonnan pótolni kell. Mi a legegyszerűbb, adókból.
1kulcsos adóval teszem hozzá azok jártak jól akiknek bruttó havi keresete 180-190 ezer Ft felett van, azon kívül mindenki csak bukott rajta. Tehát kevesebb nettó keresetből fizess plusz adókat, ez a keresőtevékenységet folytatók nagy többségének nem jó! Adójóváírás szintén ment a levesbe, szintén kevesebbet visznek haza nagyon sokan, ismét kevesebb fizetésből fizess plusz terheket. Ezenkívül ha kevesebb pénze van az embereknek, kevesebbet fognak bármire is költeni. Nem folyik be fogyasztás után annyi adóbevétel. Megint csak kevesebb pénz a költségvetésben.
Bankadó: most eljutottunk oda, hogy a bankok már nem nagyon adnak hitel senkinek és semmilyen beruházásra (nem csak ez az egy oka van ennek, de ez csak dobott rajta egy nagyot). Vállalkozások nem tudnak beruházni, nincs nagyobb termelés, több szolgáltatás, nincs több bevétel (adó formájában) az ezek után folytatott tevékenységekből.
Plusz annak a jelenlegi kormányszimpatizánsnak üzenem, hogy nem jár senki jobban a mostani minimálbérrel mint előtte. Nézd meg az előző Mt-t, és az új hatályos Mt-t, és ha van ismerős, aki munkaügyi területen dolgozik, csak meg kell kérni, hogy számoljatok egy minimálbért. Kevesebbet visznek haza az új Mt. miatt(sajnos). Ismét kevesebb pénz marad az emberek zsebében. Menj vissza a kommentem elejére, ezt mintha már írtam volna. Ehhez képest most nálunk Magyarországon 2013-ban "gazdasági fellendülés" lesz. A sok birka ezt el is hiszi. Csak gratulálni tudok a csökkent agyi képességgel rendelkezőknek. Csak mindenki gondolja át ezeket, és beszéljen közgazdás ismerőssel ha van, esetleg olvasson külföldi gazdasági hetilapokat, segítséggel ha kell. Egy jogász nem kompetens gazdasági kérdésekben, viszont van egy pár olyan aki jól tudja manipulálni a birkákat, na most olyanok ülnek ott. Uff, írtam.

Makkasz 2013.02.08. 01:22:02

@Dr.Bio74:
Hányinger. Mindez az adónkból, a mi és gyermekeink rovására.
Egyébként szépen erősíti a felelősséget, hogy devizaadóstól, adóstól átvállalják a visszafizetést, rezsit csökkentenek a 4 ből egy adófizető rovására.
Soha nem volt még ekora korrupció, és ilyen elfogadott az idiotizmus, patriarchizmus.

Ezeken röhög a világ:
- NER,
- nyugdíjbiztos,
- országvédelmi alap,
- látványsport,
- 13. havi nyugdíj,
- rezsicsökkentés,
- állami mobiltárasaság,
- Orbán arab körútja után összeomló arab hatalmak,
- Orbán olcsó gázt intéz, 10 szeres áron kifizeti EONt, elengedi baltás gyilkost, kiadja Paksot oroszoknak (az nem stratégiai, csak a Rába, Malév, Kaposvári Hús:)). Azt gondolja, majd azerek és oroszok betartják amit ígértek neki. Az ostoba.

Makkasz 2013.02.08. 01:33:33

@Zorden: Az egykulcsos adó tényleg hülyeség, nyilván regresszív igazságosabb lenne, felül határral. Hiszen nem lehet hogy néhány ember fizesse meg az összes ember igényét a hatalmas államra.

Az egykulcsos adó nem oka a válságnak és a progresszí adó nem megoldása, a válságból kivezető út. A progresszív a hírére nem jnnek vissza akik elmenekültek, nem özönlenek a befektetők.

Magyarországon az átlagos adószint óriási (kb 80% az adóék), az újraelosztás hatalmas, ebből adódóan a pazarlás őrületes (MÁV, BKV, állami cégek, korrupció, presztízs beruházások és költések mint stadion, főterek, parlament őrség), alacsonyak a jövedelmek, alacsony a munka hatékonysága, nincs beruházás.

Ha van valami pozitivum a jelen kormány "munkájában", hogy csaknem minden jövedelmet szerző fizet adót. Az időzítésről lehet vitatkozni, hogy szar volt, és tényleg azon kívül hogy igazságosabb nem hozott más, pl. gazdasági eredményt.

Tipikus buta kommunista mondást juttatsz eszembe, hogy "csökkenteni kell a társadalmi különbségeket". Mi a szarnak? Nem a szegénységet kell csökkenteni? A jólétet, gazdagodást támogatni? A jó adófizetők büntetése emigrációhoz, motiváció elvesztéséhez vezet, és a pillanatnyi haszonélvezők hamar rosszabbul járnak.

A merjünk kicsik lenni politikáját az álland megszorítással behozták a szocik, de fidesz sem különb. Nagy állam, kicsi polgár, ez minden magyar politikus álma, pártállástól függetlenül.

Érdeke, lelkiismerete, pénze csak az egyénnek van, az államnak egyik sincs, aki mást állít hazudik.

Makkasz 2013.02.08. 01:34:54

Miert jo politikusnak lenni?

Hatalom, sajat es masok sorsanak iranyitasa, szoborepites. Ez a felszin, a valosag mas.

Magyarorszagra erkezo EUs milliardok, amit mas, nalunk termelekenyebb orszagok adofizetoi dobnak ossze, jelentos igeret. Maffiakormany a gazdasag olyan oligarcha szereploivel mint Simicska, Nyerges es kozgep, ezen a penzcsapon ulnek, fejik EUt és adófizetőket.

Legtobb cseledkedetet, a sokszor erthetetlenul eros centralizaciot dontesekben, es vegrehajtasban a szolgalelkuseg elvarasat elsosorban ez okozza. Kar ertelmet keresni egyes dontesekben ezen kivul.

Termeszetesn ez nyomot hagy a moralban, totalis ertekvesztes az eredmeny a tarsadalom egeszeben, a gondolkodas, az elvarasok tamasztasanak elvesztese, a "gondoskodo" hatalom elfogadasa, beletorodes, alkalmazkodas.

NFU felszamolasar azert van szukseg, hogy EU kontrollt nehezitsek, EUnak tobb intezmenyt kelljen beszamoltatnia ill. NGM-on keresztul Orban jobban tudja befolyasolni a kijuto informaciokat.

A hatalomban maradas nem csak az elit gazdagodasat szolgalja mindannyiunk rovasara, hanem letkerdes, hiszen ez az eltorzult politizalas, jogserto es korrupt donteshozatal a lebukas kockazatat hordozza.
Senkit nem zavar hogy a foldpalyazatok titkosak? Kovetkezo kormany elso intezkedese kell hogy legyen a nyilvanossagra hozatal. Ettol is remegnek a gazemberek.

Amikor politikai eroterekrol, partokrol, nemzeti erdekekrol gondolkoztok, ezt tartsatok szemelott.

Persze vannak kisebb problemak, orbani patriarchizmus, jo oligarchasag (pl. tenyezo, hogy magat okosnak, es jol gondolkodonak veli), vagy a foci szeretete, egy kis vallasi rovidlatas.

windex 2013.02.08. 01:39:36

@politikus-omm: a kormány tett az elvándorlás ellen. :-D MUHAHA!!!! te viccelsz, ugye? nevetek, mintha csiklandoznának! kösz, feldobtad az estémet!

felcsutisuttyo 2013.02.08. 05:01:45

ha ez a banda nem takarodik el a kormányból, és az Orbán hatalmi igényét szolgálja ki, akkor nem 500 ezer, hanem még 2 millióan mennek el az országból. Itt maradnak az élősködő földesurak, és a seggnyaló Fidesz droidok..

felcsutisuttyo 2013.02.08. 05:04:16

az 1956 os forradalom idején 175 ezren mentek el az országból.......most a két év alatt 500 ezren. KÖSZÖNJÉTEK AZ ORBÁN HATALMI VÁGYÁNAK ÉS BANDÁJÁNAK AKI TÖNKRETETTE AZ ORSZÁGOT ÉS A NÉPET.
Nem Gyurcsány, nem Bajnai tette tönkre, hanem az a Rohadék kis Nemzeti Szardarab, aki még ellenzékben is rombolta az országot!!!!

felcsutisuttyo 2013.02.08. 05:06:45

Úgy gyűlölöm ezt a Nemzeti szót már minta szart, mert Orbán mindent lenemzetizik...még a szar is Nemzeti.Na meg ezek az elnevezések: Nemzeti "Erőforrás" minisztérium...és a társai...Nemzeti Vágta...Nemzeti Hazugság az egész Kormány!

felcsutisuttyo 2013.02.08. 05:08:00

a Nép csak arra vár, hogy valakik elkezdjék az " Lázadást" és bevezesse a pofon adó "Láz-adót":)

nemecsek ernő áruló 2013.02.08. 05:27:32

@Sir Galahad: Ennyire hülyének sose nézték a választóikat.

nemecsek ernő áruló 2013.02.08. 05:29:39

@felcsutisuttyo: A Nemzeti Erőforrás Minisztérium, és a Nemzeti Vágta esetében pont sikerült megtalálnod azt a kettőt, ami speciel pont nem fidesz találmány. ;)

Csak ámulok és bámulok 2013.02.08. 05:47:14

A helyzet az, hogy nem csak a közszolgálatinak nevezett hírcsatornákon megy az agymosás, hanem már az iskolákban, plusz a nyuggereknek a templomban.

És akkor most eszembe jut az átkosbeli vicc poénja, nevezetesen: "Aki nem hiszi, annak utánajárunk."

De hát kell a sok bamba birka, aki 2014-ben és a centrális erőtér még 40 évében -ami azért már majdnem annyi, mint az átkos volt-, nekik húzza az X-et.
És akkor még egy átkosbeli rigmus: "Ne törődjél semmivel! Egyél zsömlét kiflivel!" Már akinek még van pénze kiflire és/vagy zsömlére...

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.02.08. 05:53:59

@nemecsek ernő áruló: De van pl. Nemzeti Radioaktív Hulladék Tároló. :-) Komolyan.

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.02.08. 05:55:42

@TrueY: Hja, a Népi Demokratikus Koreában csökkentették a társadalmi agyonlőtlenséget (sic!).

collateral collector (törölt) 2013.02.08. 06:06:24

Megszálló hatalom nélkül ennyi kárt még senki nem okozott nekünk. Tatárok, törökök, osztrákok, oroszok... fidesz.

2013.02.08. 06:49:34

a magyar egy strapabíró fajta, valahogy túl kell élni ezt is...

nincs1itt 2013.02.08. 07:13:23

@wotan: A büdös életben többet be nem teszem a lábam, Hátsó Hátasztánba! Ha valóban 25 évet éltél Németországban, akkor elárulod, hogy miért mentél haza?

Kepa 2013.02.08. 07:36:54

Mindig megprobaljak, ha bejon akkor jo, ha nem, hat nem ! Erre azert joval kevesebbet koltottek, mint a "gonosz" IMF -es intezmenyre.
Mindig mosolygok, mikor belebotlok. Magyarorszag szeretne kolcsonkerni es nem tetszik, hogy vissza kell fizetni. (Most ne menjunk bele jobban.)

hot-spot (törölt) 2013.02.08. 08:14:32

Majd jönnek a dothrakiak és sárkánykirálynő!:)

Netuddki. 2013.02.08. 08:26:49

@Zorden: "Emiatt 600-700 milliárd esett ki a központi ktsg.vetésből. Következmény ezt valahonnan pótolni kell."

Pótolni? Nem B+, ennyivel kevesebbet kellett volna elkölteni. Csakhogy a felesleges stadionokat említsem...

Netuddki. 2013.02.08. 08:29:35

@Sir Galahad: "Igen, igazatok van. Baloldali kormány ilyet sose tett,"

Ostoba fideszdroid! Most a fidesz van kormányon, azt kell szidni. Sajnos minden okunk meg is van rá...

Zedder 2013.02.08. 08:33:36

@Sir Galahad: Hallod, ez aztán az érvelés. Most, hogy mondod, emlékszem is amikor a külföldi munkaszerződésem aláírása előtt komoly belharc dúlt a fejemben:

"bazzeg, a szocik is megszopattak, most a fidesz is folyamatosan szopat. le kéne még húzni Magyarországon 5 évet, és akkor 8-8 év szopatás után egálban leszünk. nem is fogok kivándorolni, ezaz!"

Oh, wait...

hot-spot (törölt) 2013.02.08. 08:45:42

@kovi1970: Majd ennyivel kevesebbet LOPNAK ŐK!:)

micsoda? 2013.02.08. 08:54:57

Soha nem hittem volna, hogy ennyire hülyének lehet nézni bennünket. A legújabb példa, a júliusi rezsicsökkentés. Akkor, amikor még a januári ígéret sem teljesült. Itt van a pedagógusok fizetése, tele hibával. Ezért senkit nem vonnak felelősségre. Hihetetlen. Ha annak idején a bér bruttósítása így történt volna,a forradalom tuti biztos. Pedig akkor nem is volt ennyi diplomás államtitkár:D

dennisthemenace 2013.02.08. 09:00:25

@wotan:1: Nem a legszebb. 2: Ezert kell nyelvet tanulni. 3: Mashol sokkal jobb, lassan mar Albaniaban is.

2013.02.08. 09:03:00

@wotan: "több pénzt akartam keresni, tanulni akartam, utazni. És visszajönni. Igy történt. Remélem, akik most kijöttek "utánnam", szintén ezt teszik. "
Hamár beszólsz másnak: Utánam. Hehe.
Hamár szép ország: most néztem megdöbbenve egy riportot, a Napló "színvonalas" munkájából, házakat lopnak el, csak a romok maradnak. Mindez a világ legszebb országában. Egyébként ez meg teljesen szubjektív. Mondjuk Új-Zéland sem csúnya.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.02.08. 09:05:44

mulatságos, ahogy a kb. 1/3 ellenzéki az index címlapon siránkozik a "nemzet" sorsa felől...

mintha őket egyáltalán érdekelné xd
shalom!

dennisthemenace 2013.02.08. 09:07:47

@politikus-omm: Nem mondod... Mit tesz?? Visszaepitik a vasfuggonyt?

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2013.02.08. 09:08:50

@Sir Galahad: "... meg ilyen is lesz." Ez egyáltalán nem szükségszerű, az emberek döntésén múlik.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2013.02.08. 09:11:32

@Makkasz: "Nem vagyunk genetikailag felkeszitve hogy a hazugsagot, csalast felismerjuk ugyanugy mint az elso szandekot."

Csak részben van igazad. Genetikailag rendelkezésre áll az agy, viszont az nincs belénk programozva, hogy azt hogyan kell használni, azt tanulni kell. Kritikus gondolkodású, helyes önismerettel rendelkező embert sokkal nehezebb átverni, mint akinek önértékelési problémái vannak, és/vagy csak az ösztönei/érzelmei alapján hoz döntéseket.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.02.08. 09:11:53

@Zuckerbrot: :0

hogy érted, hogy nincs MesePárt??
Szerinted nincs olyan párt, aki tökéletes emberekből áll, és csak jó döntéseket hoz???
No és Dopeman??? Meg a Bajnai/Kuncze/Gyurcsány szentháromság???

ugyehogy van!
ezt minden értelmiségi tuggya, hisz több bizonyíték van rá, mint az evo elméletre

hot-spot (törölt) 2013.02.08. 09:13:57

Én leszarom a kormányt,ő is leszar engem.
Kvittek vagyunk.:)

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.02.08. 09:21:34

egyébként engem úgy érdekelne, hogy ez a sok önállóan gondolkodó értelmiségi, aki egész nap index címlapos blogokon lebzsel, az melyik pártra fog szavazni 2014-ben
a sok önálló gondolatával

xd

hot-spot (törölt) 2013.02.08. 09:23:37

@wmiki: Én senkit nem ismerek,aki a fideszre akarna szavazni,pedig elég kiterjedt az ismerettségi köröm.
Szóval megnyugodhatsz,a jelenlegi kormány,( a statisztikák ellenére) fél lábbal sem fog a parlamentbe bekerülni.
Ezt borítékolom.

Sir Galahad 2013.02.08. 09:39:34

@stoic79: Naiv vagy, vagy nagyon fiatal, esetleg külföldön élsz. Bármelyik - irigyellek :).

Sir Galahad 2013.02.08. 09:40:43

@Zedder: Szerintem félreértettél. Én is nagyjából ugyanezt írtam: a politikai elit két fele közt nincs érdemi különbség.

Sir Galahad 2013.02.08. 09:42:34

@kovi1970: Megvan az okunk rá, igen, de azért ne felejtsük el azt se, mit csináltak az elődeik. A Fidesz pl. pont azért kapott legutóbb kétharmadot, mert neki már elfelejtették, amit korábban tett - az eredményt látod.

nemecsek ernő áruló 2013.02.08. 09:44:59

@Sir Galahad: Látod, most se tudtál példát hozni, csak semmitmondó mondatokat írogatni, amivel a kevésbé olvasottak elbizonytalaníthatóak. Fenntartom: ennyire hülyének soha nem nézte másik kormány a választóit.

Lencsés István 2013.02.08. 09:45:03

A sikerek láthatóak , csak nyitott szemmel kellene járni .... , ja és nem hazudozni név nélkül ....

2013.02.08. 10:07:54

@Zorden: @Makkasz: Mindkettőtöknek igaza van. De az egykulcsos adó tényleg hülyeség. És nem a fogyasztás oldaláról. A bérterhek oldaláról.
Az adó szétterítése, bár igazságosnak tűnik, öngól. A gazdaság szereplői ugyanis a magasabb beosztásokat meg fogják fizetni. Az alacsonyabb beosztásban lévők viszont -tömegüknél fogva - jelentősebb költséget jelentenek a munkáltatónak. Tehát a legfőbb érv, hogy itt olcsóbb a termelés, elvész.

Sir Galahad 2013.02.08. 10:11:54

@nemecsek ernő áruló: Én meg fenntartom, hogy az előző kormányok is nézték legalább ennyire hülyének a népet. Ha példát akarsz, tessék: az MSZP-SZDSZ úgy nyert másodjára, hogy - mint utóbb Őszödön maga Fletó elismerte - előtte hazudtak éjjel-nappal. Ha erre sem emlékszel, tényleg nincs miről beszélgetnünk.

nemecsek ernő áruló 2013.02.08. 10:13:13

@Sir Galahad: Fletó nem ismert el semmit, ez nettó hazugság. Hallgasd végig azt a két beszédet!

Sir Galahad 2013.02.08. 10:21:37

@nemecsek ernő áruló: Ne haragudj, de mellébeszélsz. Tessék, szó szerint: "Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél, két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy azt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok kormányzása azt valaha is megteszi."

nemecsek ernő áruló 2013.02.08. 10:24:26

@Sir Galahad: Ez a fidesz által lehozott manipulatív szöveg, nem egy beismerő vallomás. Egyébként hálás vagyok, hogy minden megnyilvánulásoddal igazolod az első hozzászólásomat.

Szakértő? az nem volt 2013.02.08. 10:35:32

A saját példámon keresztül tudom megmutatni miért vándorol ki sok ember. Két hónapja dolgozom Angliában és ez alatt a két hónap alatt háromhavi magyarországi keresetnek megfelelő összeget tudtam félrerakni (Egyszerű pizzafutárként dolgozom, mielőtt bárki komoly melóra gondol). És nem napi 12-14 órákat dolgozom, hanem heti átlag 6-ot. Egy hetet kellett munkára várnom (nem éveket), és van még lehetőségem plusz munkára is, ami már csak ajándék, ami a bevételi oldalt illeti. A FideSS droidoknak üzenem, egyszer a pártkassza is kiürül, és akkor nem lesz honnan kifizetni az agitpropért járó illetményt.

Szakértő? az nem volt 2013.02.08. 10:44:31

Bocs, napi átlag 6 órát akartam írni.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.08. 10:50:24

Nem árt figyelembe venni, hogy 2010-re az utolsóak lettünk az EU-ban versenyképességi mutatók tekintetében, pedig a szlovákok előtti szintről indultak a szocik 2002-ben.

Szóval nagyjából ez azt jelenti lefordítva, hogy minden kormány kénytelen lenne megszorításokat eszközölni a túlélés (államcsőd elkerülése) érdekében.

Persze aláírom hogy a Fidesz is pont olyan béna, mint az MSZP.

De önmagában ettől még az elvándorlás egy piaci helyzet következménye, melyből nem lesz kiút egy olyan profi leendő kormánynak se, ami nincs is jelenleg.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.08. 10:51:41

@Szakértő? az nem volt:

Ha az MSZP maradt volna kormányon, nem mentél volna külföldre ?

Sir Galahad 2013.02.08. 10:53:56

@nemecsek ernő áruló: Ez a hangfelvétel betű szerinti leirata, te szerencsétlen.

nemecsek ernő áruló 2013.02.08. 10:55:03

@Sir Galahad: Attól még nem beismerés, javaslom a magyar értelmező kéziszótár használatát. Más példát hozz!

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2013.02.08. 10:56:43

@Sir Galahad: "Naiv vagy, vagy nagyon fiatal, esetleg külföldön élsz. Bármelyik - irigyellek :)."

Ne ezért ezekért irigyelj (amúgy egyik sem igaz), hanem azért, mert nem hiszek a sorsszerűségben :). Ez ráadásul egy önbeteljesítő jóslat: ha úgy gondolod, hogy valami elrendeltetett, akkor nem fogsz azon gondolkodni, hogy hogyan lehet megváltoztatni, így mindenképpen be fog következni.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.08. 11:00:55

@nemecsek ernő áruló:
Nehéz nem beismerésnek venni, egy egyes szám többes személyben elhangzott monológot, mely a hibák felsorolásáról szól.

nemecsek ernő áruló 2013.02.08. 11:05:59

@Trompf: Csakhogy az a beszéd nem az emberek hülyének nézéséről szólt, akárhogyan is erőlteted. Hallgasd/olvasd végig mindkettőt!

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.02.08. 11:33:21

Elég már Trianonból meg ebből a székelyesdiből. Nyitott a világ oda mész, azt csinálsz, ott élsz ahol akarsz.
Nem kell mesterségesen gerjeszteni, magyarkodni, szart keverni.
Érdekes az erdélyi fiatalok már nem ide jönnek "az őshazába" hanem nyugatra mennek.
Annyi baj van itthon is , kár a milliárdokat oda küldeni.

Sir Galahad 2013.02.08. 11:58:01

@nemecsek ernő áruló: Nem az volt a kérdés, hogy erre ráillik-e a beismerés definíciója. A kérdés az volt, más kormányok is becsapták-e a választóikat. Te állítottad, hogy nem, én meg, hogy igen és ennek igazolására hoztam Gyurcsány szövegét. Mellékes, hogy ezt a szöveget beismerésnek hívod, vagy másnak, a lényeg a tartalma, ami engem igazol.

Sir Galahad 2013.02.08. 11:58:50

@stoic79: Nem önbeteljesítő jóslatról van szó, hanem arról, hogy ismerem a magyar politikai elitet.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.02.08. 11:59:01

@Rendíthetetlen Álamkatona: "Hja, a Népi Demokratikus Koreában csökkentették a társadalmi agyonlőtlenséget (sic!)."

Aha! Inkább éhen halnak... :(

nemecsek ernő áruló 2013.02.08. 12:12:15

@Sir Galahad: Gyurcsányék nem csapták be a választóikat. Nem kibontani a teljes igazságot, és sík hülyének nézni két külön dolog. Előbbi megáll Guyrcsányékra. Utóbbi csak Viktorra, és kormányára.

s 2013.02.08. 12:15:24

"Szerintem felesleges ezekhez hasonló PR darabokat forgatni, mert viszonylag kevesen lehetnek azok akik 2 évvel ezelőtt elbarikádozták magukat a lakásukban"

Eddig. A szám folyamatosan emelkedik.

"A többség viszont jogosan érezheti úgy, hogy a kormány szellemi fogyatékosként kezeli őket."

Ne ríjál, baszod. Ez már vagy három éve így volt. Akkor voltál a leghülyébb, amikor ezekre a faszkalapokra szavaztál, program nélkül - hogy máshogy - de nem, bazdmeg, neked ez sem volt elég. Te, bazdmeg békemenetekre járkálsz, mint egy elemháborodott idióta. A közvéleménykutatásokban ki van mutatva, hogy a fidesz népszerűsége alig csökken. Persze, hogy ezek után hülyének néznek. Én is annak nézlek simán. Mi a faszt pampogtok. Menjetek ki a picsába az utcára és basszatok össze mindent. Tényleg, kúrjatok szét a gecibe mindent, hogy füstöljön és égjen a város. Na, öreg, akkor nem fognak hülyének nézni, mert akkor igazoltad, hogy nem is vagy az. Addig meg kussoljál.

Sir Galahad 2013.02.08. 12:19:16

@nemecsek ernő áruló: Ja kérem, a szerelem vak... Akkor nincs mit tennem, további szép napot :) !

nemecsek ernő áruló 2013.02.08. 12:25:43

@Sir Galahad: Szó sincs szerelemről, de amit te említettél, az egy felesleges hiszti volt, amit nehezen nevezhetünk a választók becsapásának. Attól, hogy a fidesz szavazók kettő darab egyenként 2 és fél órás beszédből mindössze két mondatot képesek felfogni, és azt is azért, mert van benne trágár szó, az nem azt jelzi, hogy Gyurcsányék hülyének nézték a választóikat, hanem azt, hogy bizony Viktor okkal, és jogosan kezeli szellemi fogyatékosként a saját választóit, lévén ténylegesen csak erre képesek. Mint azt a mellékelt ábra mutatja.

Szakértő? az nem volt 2013.02.08. 12:44:18

@Trompf: Én inkább a gazdasági helyzetet veszem figyelembe. Most érett meg a helyzet a váltásra. Nálam ez kormánytól független dolog, ebben a gazdasági sikertelenségben benne van mind a 22 év. De a két oldal között kommunikációban hatalmas különbség van: a baloldal legalább nem kommunista módszerekkel próbálta jó hírét kelteni magának. És nem diktatórikus módszerekkel kormányzott. Ettől függetlenül nálam MINDEN politikus egy szinten van az élősködő férgekkel.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2013.02.08. 17:29:53

@kronosz6: Én meg is lepődtem, hogy csak 5000 ember annyira hülye, hogy kimenjen védeni a védhetetlen hazudozást.

A hülyék közszemlére tételéről van szó, akkor a magyar jobboldal általában ennél többre képes...

wotan 2013.02.08. 18:37:49

@Zedder: "...ezek szubjektiv állitások". Igen. Mi nem? De nézzük sorban:
1/ Miért a legkedvesebb nekem Magyarország? Nem tudom; de azt igen, hogy jártam már Japánbtól az USA-ig sok helyen, de otthon nem éreztem magam másutt. Ez - szerintem - egy adottság, de ahogyan egyre több ideje fogsz élni külföldön, magadban is felfedezed. Vagy csak azt, hogy valami hiányzik. Lirai is lehetnék: Föl-földobott kö stb.
2/ A nyelv szerepe: én Bajorországban éltem (még gyakran járok ide), és ha nem beszéled ezt az akcentust, itt csak "Zugroasta" (jöttment?) maradsz. De nem ez a probléma, hanem az, hogy nem érted meg ennyi év után sem Karl Valentin-t vagy Hans Söllner-t (helyi sztárok a multból s jelenböl)
3/ Másutt sem jobb:
"ez csak 1 a sok száz apró kis otthoni baszogatásból...". Ezen mosolyognom kell. Itt megértem 100x100-at; Nálad is csak idö kérdése!

wotan 2013.02.08. 18:40:13

@nincs_itt: Hát ne tedd be, lehet, hogy nem fogsz hiányozni. Hogy én miért jöttem haza? Mert nekem hiányzik. Ez a különbség, lehet, hogy eltart vagy 25 évig, hogy megértsél.

wotan 2013.02.08. 18:46:00

@dennisthemenace: :
"1.Nem a legszebb."
De. Ha otthon a Balaton-Felvidéken járok, én legalább igy látom. ha ebben nem találod meg a szépet, hiába keresed majd Rio-ban vagy a Maledivokon, csak egyre több helyet unsz meg. Persze, addig szupi lehet...
"2: Ezert kell nyelvet tanulni."
Lásd amit a bajor nyelvröl irtam. Ès bajor mindenütt van...
"3: Mashol sokkal jobb, lassan mar Albaniaban is"
JÀRTÀL MÀR OTT? Ès hol egyáltalán turistaúton kivül? Más odamenni, és ott élni!!!

wotan 2013.02.08. 18:46:54

@dennisthemenace: Hoppá, touche! Köszönet, magamba szállok!

wotan 2013.02.08. 18:47:55

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Hoppá, touche! Köszönet, magamba szállok!" - ez Neked szólt!

Lencsés lstván 2013.02.09. 01:21:46

Hazudoztok anonimak ! Fáj az igaz ? A sikerek láthatóak ! Nekem tényem van !
Tanuljatok meg írni ! Addig nem reagálok !

Lencsés lstván 2013.02.09. 01:25:16

@stark: Hazudsz anonim ! Sokkal többen voltak ! Fáj az igaz ? Nekem tényem van !
süti beállítások módosítása