sorok között

sorok között

A pofádat befogod ugye?

2013. január 16. - Politikai Ateista

Az Index megkérte a frissen államosított oktatási intézmények munkatársait, hogy osszák meg a tapasztalataikat az átállás sikeréről. A megkeresésre jobbára anonim válaszok érkeztek.

A sanda gyanúm azt súgja, hogy ennek az üzenetnek köze lehet a névtelenségeskedéshez:

"Felhívom szíves figyelmüket, hogy valamennyien a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ munkatársai vagyunk. Az állami intézményfenntartó központot az elnök képviseli. A kommunikációs szabályzat kiadásáig az intézményvezetők közvetlenül nem nyilatkozhatnak. Kérem, hogy a média munkatársaitól a kérdéseket kérjék be, a rá adandó válaszokat fogalmazzák meg és küldjék be az e-mail címemen a KIK-központba, ahol a kommunikációs munkatársak érdemben foglalkoznak a megkeresésekkel” – szól a rövid levél. - Szájkosarat kaptak az iskolaigazgatók - FN24

Nem csak a krétapénzért kell majd a központba szólni, ezentúl az egyes intézményeket érintő kérdésekre is központilag fognak válaszolni. Nehogy a felelőtlen igazgatócskák a süketelésükkel azt a látszatot keltsék a közvéleményben, hogy itt valaminek a sikeres elkúrása zajlik.

A történet egyébként ismerős lehet. Tavaly októberben a kórházigazgatóknak küldték el azokat az előre megírt sablonválaszokat amelyeket a sajtó érdeklődése esetén kell előkapni a fiókból:

A főigazgatóknak részben – a levél tartalma szerint – azt kell mondaniuk, mindenkinek mindene megvan, illetve ki kell térniük a válasz elől, mondván: az adósságokról adat csak a jövő hónap közepén várható, de azt is majd az államtitkárság kommunikálja, mint minden negyedévben. Ezen kívül azt kell állítaniuk, hogy a Semmelweis-terv alapvetésének megfelelően, amely szerint mindenkinek, bárhol lakjon is az ország területén, egyenlő eséllyel, azonos szintű egészségügyi ellátást kell kapnia, a kórházban a betegek ellátása folyamatos, zavartalan, megbízható és biztonságos. - Hazugságra kéri a kórházakat egy körlevél - HVG

Egyáltalán nincs szükség a médiacenzúrára, elég ha azokat az intényményvezetőknek, illetve alkalmazottaknak a száját cenzúrázzák akik nem egészen úgy értelmezik a siker jelentését ahogy a kormány.

blackmail.jpg

Nagyjából azt is el tudom képzelni, hogy mi fog azokkal történni akik esetleg megsértik a centralizált kommunikációs együttműködés alapelveit. Túlzásba esnék ha ellőném a zsarolás kifejezést így a bejegyzés vége felé?

Urak, lassan ideje lenne a Mártha Imrének is küldeni egy levelet mielőtt eloszlatja az E.On bevásárlással kapcsolatos "siker" legendáját.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr25020148

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.01.16. 11:13:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

felcsutisuttyo 2013.01.16. 07:25:30

EZ DIKTATÚRA !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Az ok is tegnap kiderült!!
Tegnap kiderült a Fidesz szervezett "LÁNCSZAVAZÁS"-a..pénzért....Eu Botrány lesz ami tegnap kiderült.
Most már mindenki egész Európa és Magyarország tudja, hogy a 2010 es VÁLASZTÁS FIDESZ CSALÁS VOLT...A 2/3 egy nagy kamu CSALÁS!!!!....és a FIDESZ KORMÁNY ILLEGITIM!!!!!!
Ezért lett ez a Diktatúra!!!!
Sőt..A 2014 es Fidesz Banditák csalási választási törvény helyett "ELZAVARÁS" szükséges, mert a Diktatúrát csak megdönteni lehet!!! Demokratikus úton ezt a ROHADÉK csaló Korrupt, Tolvaj BANDÁT NEM LEHET LEVÁLTANI !!!!!!

felcsutisuttyo 2013.01.16. 07:27:14

EZ DIKTATÚRA !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Az ok is tegnap kiderült!!
Tegnap kiderült a Fidesz szervezett "LÁNCSZAVAZÁS"-a..pénzért....Eu Botrány lesz ami tegnap kiderült.
Most már mindenki egész Európa és Magyarország tudja, hogy a 2010 es VÁLASZTÁS FIDESZ CSALÁS VOLT...A 2/3 egy nagy kamu CSALÁS!!!!....és a FIDESZ KORMÁNY ILLEGITIM!!!!!!
Ezért lett ez a Diktatúra!!!!
Sőt..A 2014 es Fidesz Banditák csalási választási törvény helyett "ELZAVARÁS" szükséges, mert a Diktatúrát csak megdönteni lehet!!! Demokratikus úton ezt a ROHADÉK csaló Korrupt, Tolvaj BANDÁT NEM LEHET LEVÁLTANI !!!!!!
ÉBRESZTŐŐŐŐŐŐŐŐŐ MÍG NEM KÉSŐŐŐ!!!!!

kublerek · www.vasalobolt.hu 2013.01.16. 08:06:29

Az biztos, hogy nagyon nagyon rossz irányba mennek a dolgok!!!!Orbán egy politikai bünüző!!! A sleppje meg aszisztál hozzá!!!! Tehát őket is felelőssé kell tenni a elmúlt időszakban elkövetett bűnökért!!!!

Wallstreetbull 2013.01.16. 10:43:52

@kublerek: "Orbán egy politikai bünüző!!!"

Pontosítsunk, ahogy többen is már beletrafáltak: Orbán egy piti balkáni lótolvaj, aki azt hiszi át tud verni mindenkit.
(Először egy igazi politikai bűnöző tette helyre, aki a baltás gyilkos ügyében b***ta át a palánkon...)

szist 2013.01.16. 10:47:59

@felcsutisuttyo:
suttyóóó te mekkora suttyó vagy!!!
mekkora pofára sés lesz 2014-ben , már előre látom a paraszt pofádat, ahogy sírásra görbül az a mocskos ,lázító kis szád.....
de addig is irogass szorgalmasan

dr kíváncsivagyok 2013.01.16. 10:52:42

Mit akartok , Ilyen volt régebben is ! No...Kádár alatt ,a késői szocializmusban már nem,...de Rákosi pajtás alatt ez volt a trend !!!!!

dr kíváncsivagyok 2013.01.16. 10:55:30

@szist:
Nono,...igaz hogy a kolléga kissé felhevült állapotban nyomja,...de ne igyál azért előre Orvbán bőrére....
Nektek bukta lesz ,...nagy bukta !

TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.01.16. 11:00:28

Csak nekem sejlenek vissza az 1984 jelenetei? Vagy inkább kezdjünk el könyveket tanulni, mert szükség lehet rá az autodafék idején. :(

rágógumó 2013.01.16. 11:08:54

Jókat röhögök az egészen :D nekem és sok tízezernyi más MAGÁNszférában dolgozó, adót fizető, nyelveket beszélő fiatalnak el kellett menni külföldre, mert odahaza minden romlott, minden korrupt és kibírhatatlan, ez természetesen nem csak az Orbán kormány hibája! De, az a pofátlan hazugságkampány amivel nyertek csak úgy lehetett sikeres, hogy azok akik majd most visszaszavaznak az MSZMP-re, vagy az újnáci Jobbikra semmit nem tanultak és soha nem is fognak, mindig, minden győzelemre áhítozó politikai párt ezeket szolgálja ki, csak nekik ígérgetnek, csak őket akarják "menteni", csak szavazzanak rájuk, ha kell kapnak nyugdíjemeleést, ha kell kapnak egy kiadós cigányozást, vagy éppen létrehoznak nekik új járásokat, pozíciókat. Csak a mocsok kapitalizmus, magángazdálkodás ne legyen! Jaj, csak verseny ne legyen! Ezt érdemlitek!!! Lógjatok csak az állambácsi csöcsén :DDD Hajrá magyarok! :D

Bretschneider detektív 2013.01.16. 11:30:30

Ez az ország beült egy hintába. Ide-oda, ide-oda. Persze, addig a négy-nyolc évig, amíg egy irányba lendül, azt hiszi, hogy száll, repül. Amíg tart a lendület.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.01.16. 12:17:47

hát igen, ezek szerint olyan hülyéket sikerült kinevezni igazgatóknak akik még a pártutasítást se tudják hibátlanul visszaadni.

deneskata 2013.01.16. 12:22:23

@rágógumó: Hát épp ez a gond. Nincs alternatíva. Vagy FIDESZ vagy MSZP vagy JOBBIK vagy LMP. Egyik se tetszik. Lehet, nekem is ki kellene vándorolni. A mai Magyarországon nincs politikai erő, amelyik felelősen tudná irányítani az országot.

szabadmagyarnép · http://www.facebook.com/szabadmagyarnep 2013.01.16. 13:13:24

Kormány hibái : nem őszinte, nem következetes, szociálisan érzéketlen, gőgös, erőszakkal kormányoz, kiszámíthatatlan, hazug, csaló, nem keresztény beállítottságú, pökhendi,öntelt, cezaromániás, nem a magyar nép érdekeit nézi, önös érdekei fontosabbak számára (pártérdekből szavazás és nem meggyőződésből), naiv ( a német gazdaság húz majd minket), nem előrelátó, nem tud folyamatokban gondolkodni, nem látja az összefüggéseket, álmodozó, víziókat kergető........ugyanez igaz a szocikra is !
És ti ezeknek hisztek? Szegény fidesz, szocik, E14 szimpatizánsok, Isten óvjon benneteket a még nagyobb tévedésektől. Hát hol az "igazi magyarságotok" eladtátok lelketeket a rossznak. Minden nap érzitek bőrötökön a sarcot otthon, gyermekeitek az iskolában és az ovodában, amikor tankolsz, amikor vásárolsz, .... duzzogva morog az orrod alatt, hogy a kenyér már megint emelkedik de észre sem veszed azt (vagy nem akarod észrevenni), hogy a te életed is minden nappal rosszabb és rosszabb lesz a vezíretek áldásos munkájának köszönhetően.
Nyíljon már fel végre a szemetek ! Lássatok tisztán ! Cselekedjetek emberhez méltóan, az SZMN megbocsát nektek vétkeitekért, csak egyet kér tőletek ne gyalázzátok, ne osztjátok meg a magyart , ne közösítsétek ki egy párt láthatatlan a semmibe mutató vízióiért. Ha elveszíted ezzel magyar testvéredet amíg élsz bánni fogod és hiába kérsz majd segítséget ha rászorulsz, bűnhődni fogy halálod napjáig. És ez rettenetes, őrjítő lesz számodra ! Kedves szimpatizánsok, gondolkodjatok el ezen, remélem nem akarjátok azt, hogy a helyzet romlásával "magyar a magyart bántsa" !

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.01.16. 13:16:03

@TrueY: Többen mondtuk már, hogy az 1984-et nem használati útmutatóként kellene értelmezni a kormányzáshoz...

szabadmagyarnép · http://www.facebook.com/szabadmagyarnep 2013.01.16. 13:35:03

@felcsutisuttyo:

Elindult már a magyarok új jobb oldali szerveződése, igaz hazafiak tenni is akarnak valamit ezért az országért, nemcsak beszélni.
Olvasd el az SZMN tájékoztatóját a face-n. Nemsokára fent lesz a programunk is.

Mi hisszük, kellő létszámú összefogással választással meg lehet dönteni ezt a balfasz kormányt amely a nép ellen kormányoz. Remélem ebben az országban van még 2-3 millió ember aki a VÁLTOZÁS mellett teszi le a voksát és vége lesz a nép KIFOSZTÁSÁNAK !

A mi országunk MAGYARORSZÁG !
Magyarország a magyar népé és nem valamelyik párté, kormányé, vagy érdekcsoporté !

Ha kell mi harcolni is fogunk érte !
Igaz magyarokat (hazafiakat) várunk sorainkba, hogy változtassunk az életünkön.

A vezetőnk KIKEZDHETETLEN, politikailag TISZTA ! és ez nagy erő.
Az SZMN pártoktól független politikai szerveződés és annak új arcokból álló tehetséges, szakmájukban elismert szakértői kormánya ki fogja tudni vezetni az országunkat a válságból, hogy visszaadja neked a tisztességes megélhetés lehetőségét, az országba vetett hitedet és a bizalmadat, gyermekeidnek, unokáidnak biztos jövőt és megélhetést fog biztosítani. A mozgalom vezetője sohasem volt tagja egyetlen pártnak sem. Politikailag tiszta és elég bölcs és tapasztalt (59 éves) ahhoz, hogy országunkat kivezesse a válságból amíg azt meg lehet tenni.

www.facebook.com/szabadmagyarnep

dr yetee 69 2013.01.16. 13:49:46

@szist: Te suttyózol,hol vannak az érveid?

Netuddki. 2013.01.16. 13:58:32

Amit "kérnek" azt egyszerűen bűncselekménynek hívják. A választópolgárok nem ismerhetik meg az igazságot a médiából mivel ezt a közpénzből fizetett, "választott" vezetőink akadályozzák meg. Felelősöket megbüntetni, közügyektől eltiltani, börtönbe velük. Ennyi...

felcsutisuttyo 2013.01.16. 14:00:57

ILLEGITIM A KORMÁNY!!!!!!!Csalással kormányoz és alkotja a Diktatórikus törvényeit..saját alkotmányát. SEMMI NEM ÉRVÉNYES!!!!!!! CSALÓ KORRUPT TOLVAJ HAZUG NEMZETI SZAR VAN !!!!!!
Azonnal be kell vezetni az ellenzéknek a "LÁZADÓT" Ez az egyetlen "Adó" amit szívesen visel a Magyra NÉP de SÜRGŐSEN !!!! Míg nem késő!!!!!

J.László 2013.01.16. 14:40:20

@felcsutisuttyo:
Halálra fogom röhögni magam rajtatok 2014-ben, az biztos.

kzoltana 2013.01.16. 14:53:30

Eközben Bajnai fórumának megzavarására készülnek Debrecenben. Engedi Kósa?
www.vagy.hu/tartalom/cikk/3713_bajnai_forumanak_megzavarasara_keszulnek

TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.01.16. 15:37:20

@Távmunkás: "Többen mondtuk már, hogy az 1984-et nem használati útmutatóként kellene értelmezni a kormányzáshoz..."

Az a gond, hogy a gazdasági szakkönyvekben is csak az első fejezetekig jutottak el "szakértőink". Viszont az apuka polcán megtalált Marxizmus-Leninzmus pol.gazd. tankönyveket sikerült végigolvasniuk. :) Gondolom most Sztálin összest olvasgatják...

cindbl 2013.01.16. 16:23:05

@szabadmagyarnép: "Elindult már a magyarok új jobb oldali szerveződése, igaz hazafiak tenni is akarnak valamit ezért az országért, nemcsak beszélni."

latod a hibat? ti is csak oldalakban tudtok gondolkodni, mitol mas ez, mint barmelyik jelenlegi?

J.László 2013.01.16. 16:27:13

@csikarcsi:
Íme a toleráns liberális lovasszobra.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.01.16. 16:34:05

@TrueY: A könyvek első fejezetig olvasásának tipikus példája a legtöbb menedzser. Elolvassák a menedzsment történetét addig, hogy Ford bevezette a futószalagot és utána csodálkoznak, ha a szellemi munkát végző alkalmazottaknak nem tetszik, hogy gyári munkásként kezelik őket...

TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.01.17. 15:04:23

@Távmunkás: Nekem volt egy ilyen főnököm! Ha A héten a Toyotában meghonosodott vezetési stílusról olvasott, akkor az volt a tuti, ha meg valami USA-beli fővezér könyvét, akkor meg az. Hiába mondtam minden lelkendezése után, hogy ne az egészet próbálja átvenni, mert a kultúránk tök más. Nem jutott el hozzá az üzenet...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.01.17. 16:12:48

@TrueY: Ő legalább végigolvasta a könyveket :) Nem tudom, hogy a lelkes amatőr vagy a profin buta főnök a jobb...

TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.01.17. 16:43:59

@Távmunkás: Szerintem inkább csak végiglapozta és utána nem értette meg a lényeget. :)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.01.17. 17:24:35

@TrueY: Azt nem értik sokan, hogy a sikeres menedzsmentnek csak az egyik összetevője a módszer, a másik fontos összetevő az ember.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.01.18. 13:42:36

@Távmunkás: És jó esetben a kettő találkozik. Hiába jó az ember, ha rossz módszert használ (mert azt kényszerítik rá).
süti beállítások módosítása