sorok között

sorok között

Regisztráció helyett nyugdíj 13

2013. január 10. - Politikai Ateista

Miután a választási regisztráció egyelőre lekerült az étlapról, a kormány előrántotta a kabátujjból a 13. havi nyugdíj ötletét. Az Index értesüléseit még nem erősítették meg hivatalosan, de a háttérben állítólag már dübörögnek a számológépek.

A kormány erősen épít a nyugdíjas szavazókra 2014-ben, ezért felmerült az ötlet a 13. havi nyugdíj újbóli bevezetésére – értesült az Index; úgy tudjuk, az államkincstárban már háttérszámítások folynak. A szocialisták kormányzása idején bevezetett, majd 2009-ben eltörölt jóléti intézkedés igazi választási cukorka lehet, ha jól időzítik a bejelentést. - Ismét előkerült a 13. havi nyugdíj ötlete - Index

A nyugdíjasok hálás kampánycélpontnak számítanak, sokan vannak, és egy viszonylag könnyen megszólítható homogén válsztói csoportot alkotnak. A nyugdíjemelés ígérete nélkül nem könnyű választásokat nyerni, nincs olyan politikus aki magára akar haragítani 3000000 választópolgárt.

Az elemzők nem is kezelik másként a felvetést mint egyszerű kampányötletet, a nyugdíjasok életkörülményének esetleges javulása csak mellékhatás. Ne értsen félre senki, minden tiszteletem a nyugdíjasoké, és ha rajtam múlna, én minimum havonta kétszer fizetnék nyugdíjat, ha a gazdasági állapot ezt megengedné. De vajon tényleg megengedheti ezt magának az ország?

Megengedheti magának Magyarország, hogy extra 280 milliárdot költsön választási kampányra, illetve, hogy egy csak elméletileg létező tizenharmadik hónapra fizessen juttatásokat, miközben keserves kínok között az oktatási és az egészségügyi kiadásokon próbálnak néhány milliárdot megspórolni?

Számos, a magyarországinál lényegesen jobb gazdasági helyzetben levő országban rámutattak már a nyugdíjrendszer fenntarthatatlanságára, és Orbán Viktor is több alkalommal beszélt a jóléti államok korrekciójának szükségességéről. Úgy látszik ez hazánk vezetőit pillanatnyilag nem izgatja, még rá is akarnak dobni egy lapáttal. Ha közelednek a választások, semmi nem lehet elég drága, azonban lövésem sincs milyen a tervekkel rendelkeznek hosszútávon, mert háttérszámítások nélkül is egyértelmű, hogy a 13. havi nyugdíj nem a rendszer fenntarthatósága felé tett lépés.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr415008922

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hunhon nyugdíjba vonul 2013.01.10. 16:25:00

Ha nem tetszik a rendszer, az ember szavazhat a hangjával vagy a lábával. Azaz vagy elmegy (exit), vagy megpróbál  változtatni a helyzeten (voice).  A gazdaságtanban az első számú opció (exit) a default setting. Feltételezzük, hogy ha valami...

Trackback: A Jolly Joker 2013.01.10. 15:20:22

Ha a Fidesz bevezeti a 13. havi nyugdíjat, kiderül az, amit már régóta tudunk: a kormány gyáva és csak a hatalom érdekli, semmi más. Ha Orbán Viktor meglépi azt, amit meg fog lépni, egyszerűen nem ismeri el a vereségét, és mint oly sok kormány, rázoo...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

miskabá 2013.01.10. 14:33:00

Ezt legalább meg fogjuk kapni, nem úgy mint a Gyurcsány által a választások előtt törvénybe foglalt, majd a (meglepetés) győzelem után visszavont nyugdíjemelést

Biztos ami már zsebben van, a többi meg csak választási blabla

Clear-water 2013.01.10. 14:38:25

@miskabá: hát ha egyszer ők megígérik, akkor az úgy lesz :)

Uni1002 2013.01.10. 14:43:50

Ez ma már a harmadik blog, amiben azt a néhány tízezerforintos étkezési utalványt irigylik a nyugdíjasoktól, amit év végén kaphatnának ha a hírek igazak lennének. Bizonyára ettől fog a költségvetés összeomlani.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.01.10. 14:44:14

"homogén választói csoportot"

durva, hogy mindenki párt/bolt/akármi homogénnek véli őket.

Ha aktív korukban a felnőtt lakosság nem homogén ugyan mikor válik azzá???

hány éves kortól például?

Pszt! 2013.01.10. 14:52:08

Ezek a mocskok képesek nyomorba taszítani egy országot a győzelemért!

Steve123 2013.01.10. 14:52:42

Az alábbi egy régebbi cikk, de a dolgok nem változnak.
kerdezzbatran.blog.hu/2012/09/21/nyugdijas_hadsereggel_a_jovobe

Azt szeretném tudni, hogy miért nincs még csak szó sem arról, hogy ezt a pénzt, tanárok, orvosok, vállalkozók, stb., kapják? Vagy még kimondani is szörnyű, esetleg fizetnénk vissza az államadóságot?

világoszöld 2013.01.10. 15:03:01

Egy biztos. A nyugdijasok nem csak 3 Mios nagy tomegü választói csoport, hanem általában el is mennek szavazni, hiszen ennek a korosztálynak akkor " kötelező" volt elmenni szavazni, amikor még nem volt kire-mire, választási lehetőség. És ez, mint reflex , fenn is maradt , bár már nem kötelező a választásokon való részvétel. Mindaddig, amig a fiatalabb korosztály nem érez késztetést a demokráciában való aktivabb részvételre, nem tartja fontosnak , hogy leadja szavazatát, addig a mindenkori kormányok visszaélnek és vissza is fognak élni a nyugdijasok szavazatával. Mert a fentiekkel ők is tisztában vannak.

2013.01.10. 15:25:05

Megtanulta a leckét a Fidesz a szociktól.
Meg kell venni a nyugdíjasokat kilóra!

deruyter 2013.01.10. 15:30:55

@miskabá: Nekem meg adjanak 13. havi bért. Én is megérdemlem. Ja, hogy azt mástól kell elvenni? Hol érdekel az engem.
Oktatásra nem is kell költeni, hol érdekli az a nyugdíjast, hogy mi lesz az országból 20-30 év múlva. stb. stb.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.01.10. 15:40:15

Éljen Kádár János szelleme! Miért van az, hogy a parlamentben csak baloldali pártok vannak? :(

micsoda? 2013.01.10. 16:00:19

Az első Orbán kormány első intézkedése volt, hogy elvetette a 20 %-os nyugdíjemelést. Állítólag visszaadta, részletekben. Aztán a Bajnai kormány vette el a l3. havi nyugdíjat, viszont adott helyette kiemelt nyugdíjat annak az idős csoportnak aki ma is a legrosszabb körülmények között él. Az országnak nem volt nagy teher, de segített a nyomorgókon. Nem kell a 13. havi nyugdíj, de kiemelt nyugdíjat adjanak a 70 év körüli, és az idősebb korosztálynak. Nem ez a korosztály demonstrál a kormány mellett az is biztos.

micsoda? 2013.01.10. 16:03:51

@deruyter: Ahogy olvasni lehetett elég sok helyen adnak l3. havi bért. Pech, hogy rossz helyen dolgozol, mint ahogy az is, ha valaki ebben az országban öregszik meg:)

noirp 2013.01.10. 16:30:32

@Uni1002: Annyira sajnálom szegény éhező nyugdíjasokat, akiktől irigylik azt a "pár tízezer"-t akár pénzben, akár utalványban, kisírom a két szememet.
Mit fognak elb*ni krómedényre, mágneses matracra, ha nem lesz 13. havi nyugdíj? Jaj, jaj, jaj, szegények...

Az aktív nyugodtan éhendögölhet, ugye?
Aktív dolgozó éldegéljen 12 fokra "fűtött" albérletben télen, közlekedjen kilométerenként csillió forintért, igyekezzék eltartani 2-3 kölykét 85 eFt nettóból, lényeg, h a nyugdíjasoknak jó legyen.
Értem én.
Csak nem szeretem.

noirp 2013.01.10. 16:34:22

Ja, és: nekem se 13. havi bér, se jutalom, se ételutalvány, sem semmi nem kuncog a zsebemben. Csak egy diploma. Hogy minek?
Most már azért tudom: életem hivatása a nyugdíjasokat etetni.

nomad · http://szkaresz.blog.hu/ 2013.01.10. 16:47:45

A 13. at nem kérte senki, mint az ingyenutazást. Az átlag nyugdíjas ettől nem fog rájuk szavazni. A gyereke munkanélküli, az unokája külföldön. Ez csak egy feketítőfesték, hogy jobban haragudjanak az öregekre.
Matekosabb kérdés: ezeken az utalványokon ki keres és mennyit?

-Musashi- 2013.01.10. 17:07:21

Mikor élem meg azt,hogy olyan posztokat olvassak hogy igen én ezekre szavaztam de megbántam. Csak olyanokkal találkozom ahol mindenki diktatúrát kiált,és köpköd.Arra pedig hogy miért erre szavazott,a válasz hogy én nem ezekre szavaztam. De vajon hogy kerülnek hatalomra a kormányok ha senki nem szavazz rájuk. Ha tényleg lesz 13.havi nyugdíj,kíváncsi leszek hány becsületes,demokráciaszerető,hazafi fogja azt mondani hogy köszönöm szépen,de nem veszem fel ezt a pénzt,mert nem értek egyet ennek a pártnak a politikájával,vagy hogy engem nem lehet megvásárolni? Arra is kíváncsi lennék hányan lennének akik felveszik,és ők szidják a leghangosabban a jelen kormányt.Tuti ezek lennének többen.Na most akkor ezek az emberek elmennek szavazni,és majd megmondják mi legyen.Nem véletlen hogy a demokrácia kitalálói nem engedtek mindenkit szavazni. Másfelől meg felesleges azon egymás torkát marcangolni hogy melyik párt jobb,vagy rosszabb,mert eddig a szabad választások alatt arról lehetett szavazni hogy a róka,a farkas,vagy a medve faljon fel.Ez ezután is így lesz. Ami miatt nem is fog megváltozni semmi,arról itt egy dokumentumfilm:
indavideo.hu/video/Kapitalizmus_Szeretem_-_Michael_Moore_1

tede 2013.01.10. 17:08:13

@nomad: mindig ezek a sötét, aljas gondolatok

arra nem is gondolsz, hogy a nyugdíjas is kaphatna karácsonyi bónuszt, legalább egy keveset, ahogyan sokan felveszik a munkahelyükön, de a nyugdíjastól már sajnálják

lajafix1 2013.01.10. 17:15:11

@tede: a karácsonyi bónusz legtöbb helyen ismeretlen fogalom.
A nyugdíjrendszerre elmegy a járulékbevételeken felül plusszban vagy 600 milliárd, ez elég bónusz, csak nem akaródzik észrevenni. Ahogy a nyugdíjasok világbajnoki alacsony munkában eltöltött idejét és a vilagbajnoki magasan osztogatott 80% helyettesítési rátát. És a demográfiát.

a kmocsi péknek van igaza a pofa nagysága és a zsemle összefüggéssel.

micsoda? 2013.01.10. 17:17:35

Szerintem amit némelyik hozzászóló megenged magának megérne egy panaszt az EU felé. Addig is jó lenne, ha működne moderátor!

Amatőr 2013.01.10. 17:22:21

@Csekey Ildikó: "Meg kell venni a nyugdíjasokat kilóra! "

Egoista nyugger vagyok, aki kilóra megvehető.
Ahogyan azt már a klasszikus megénekelte;
"..nekünk már kifele áll,
betelt a pohár..."

Össze kell fogni 2013.01.10. 17:29:23

@Uni1002: ez nem irígység, pusztán a társadalom többi rétege nem érti, (vagy nagyon is érti) miért kell kivételezni egy réteggel?

Lord Snow 2013.01.10. 17:41:04

@Uni1002:
@tede:

Kis bónusz meg a néhány tízezer forint:

"Idén amúgy infláció feletti (+5,2%-os) nyugdíjemelést kapnak, ez már alapból több (+150 milliárd), mint amit a teljes magyar felsőoktatásra költ az állam (125 milliárd), sőt még a teljes bankadónál is nagyobb összeg."

vastagbor.blog.hu/2013/01/10/tizenharmadik_johet_a_tizennegyedik_is

A kis bónusz és a héhány tízezer forint tehát ezen a 150 milliárd forinton felül még plusz 240 milliárd.

Eközben a felsőoktatásra 2011-ben 189 milliárdot költöttek, 2012-ben 157 milliárdot költöttek, 2013-ban pedig 125 milliárdot fordítanak.

Tehát a nyugdíjasok kapnak egy kis 400 milliárdos bónuszt 2013-ban
A felsőoktatást pedig legejezik mínusz 60 milliárddal 2013-ban.

Mert ugye szabad tanulni "ingyen", csak nem fizetjük ki.

Ezek után menjetek tüntetni a gyerekeitek ellen, hogy ne csak a felük meneküljön el innen, hanem többi is!

Ilyen ostoba, sötét ország nincs még egy.

szabadmagyarnép · http://www.facebook.com/szabadmagyarnep 2013.01.10. 18:02:50

Nem akarom bántani szegény nyugdíjasokat , nem irigylem tőlük a pénzt. De egy pillanatra el lehet tűnődni azon, hogy vajon akkor is ilyen jelentős népszerűségre lenne a nyugdíjasok körében ennek a juttatásnak ha a média a akkurátusan elmagyarázta volna azt, hogy a kiosztott többletjuttatások nem Orbán Viktor miniszterelnök személyes ajándéka nekik, hanem az ő unokáiktól kölcsönvett pénz, amelyet azoknak kell a következő évben majd visszafizetni. Miért nem beszél erről a média? A kérdés a lényegen nem változtat, pusztán csak azt tisztázhatná, hogy a magyar szavazópolgárok mennyire tájékozatlanok és/vagy önzőek.
Nyugdíj: választási cukorka ami ma a nyugdíjasoknak édesnek tűnik az a jövőre a gyermekeire, unokáira nézve nagyon is keserűvé válhat, hiszen ők fogják a mostani juttatásokat kiizzadni, az ő életük lesz ezáltal rosszabb. Csak remélni tudjuk azt, hogy a nyugdíjasok átérzik ennek a súlyát és nem hozzák kellemetlen helyzetbe fiatalabb családtagjait, azaz megelégszenek a jelenlegi nyugdíj összegével, ugyanis 300 milliárdba kerülne a 13. nyugdíj kifizetése és nem is pénzt kapnának hanem a mostani állami cafeteria-elemek valamelyikében, például Szép-kártyán vagy Erzsébet utalványon kapnák meg a nyugdíjasok.
Ez semmi mást nem szolgál mint a választások megnyerésére meg akarja nyerni a nyugdíjasokat.
Csak rajtunk, szavazókon múlik az, hogy sikerül e neki ez a tett.

Nem engedjük, Az SZMN egy új civil tömörülés, a magyar demokrácia visszaállítására. a vezetője tiszta, sohasem volt egy pártnak sem tagja.
Csatlakozz hozzá.
www.facebook.com/szabadmagyarnep

Csak ámulok és bámulok 2013.01.10. 18:18:48

Hát csak tessék! Ahogy lenyúlta a Manyup-ot még üt egy jó nagy lukat a költségvetésen a 13. havival. Kegyelemdöfést a gazdaságnak ennél számítóbban kormány még nem adott.

Mint az egyszeri paraszt, amikor elverte a szőlőjét a jég és baltát ragadva kezdte kivagdalni a tőkéket, mondván: "Hadd látom Uram, mire megyünk ketten..."

Jolka40 2013.01.10. 18:50:59

Kérlek benneteket, ne minket, nyugdíjasokat bántsatok! Ezt a hülyeséget nem mi találtuk ki! Ha megtehetnénk, hogy nem vesszük fel ezt e kampánypénzt, megtennénk, de az unokáinkra gondolunk és mégiscsak felvesszük, azt hiszem.

politikus-omm 2013.01.10. 19:05:39

1) a költségvetés stabil, hiány 3 % alatt
2) szja 16%, sose volt ilyen alacsony elvonás
3) nyugdíjak reálértéken maradtak
4) csökken az államadósság
5) stabil a forint
6) 2013-ban 3 % infláció
7) a devizahitelesek megkönnyebbültek
8) a rezsi csökken mindenkinek 10%-al
9) nagy adókedvezmény a családoknak
10) béremelés az egészségügyben

Még kicsit sírjatok, hátha nyugdíjemelés is lesz.

Józsi bá' · http://jozan-parasztok.blog.hu/ 2013.01.10. 19:27:43

Off
Egy kis olvasnivaló a Bajnaitól megváltást remélőknek (nyugi, semmi Békemenetes szar):

jozan-parasztok.blog.hu/2013/01/10/bajnai_es_az_mszp_a_gyatra_hazassag

J.László 2013.01.10. 19:28:06

@politikus-omm:
Azt szeretnék, ha 10% lenne a költségvetési hiány (mint az ő idejükben), 500% lenne az államadósság, 90% lenne az SZJA, a multiknak és a bankoknak adót fizetne a kormány, évente kétszer nőne a rezsi, a MÁV és a BKV (mint az ő idejükben), az összes rendőr 30 évesen menne nyugdíjba és kizárólag devizában lehetne lakáshitelt felvenni.

Ebben az esetben lenne jó a kormány.

rohadjmegARCgeci 2013.01.10. 19:35:03

@Józsi bá': Picsát sem érdekli a libapásztor,annál érdekesebb a kép,ami az index tudományban van.
Víz a Marson?
index.hu/tudomany/2013/01/10/kozetretegek_mellett_haladt_el_a_curiosity/
Csak mert a képen mint ha egy pocsolyából tükröződnének vissza azok az árnyékok.

rohadjmegARCgeci 2013.01.10. 19:45:02

@politikus-omm: Nem is értem mi a lófaszt akar az egész országra kiterjedő éhségmenet.
Mondjuk remélem,hogy a felsorolt 10 pontot a seggedbe dugják majd fel közvetlenül.

veracity 2013.01.10. 19:48:48

Szépecsém! Politikai Ateista! Hamár blogírásra vetemedel, törekedj a jól tájékozottságra.

Az Index kötelességtudóan találta ki és tálalta fel a hülyeséget, hogy a Fidesz visszavezeti a Lúdmilla által kivezetett 13.-ik havi nyugdíjat.

Persze ez nem így van. Csak 2013-ban lesz nyugdíjkiegészítés, akkor, ha a gazdasági helyzet megengedi. Nem lesz 13.-ik havi!

De attól még minden nyugdíjas nagyon fog örülni, hogy kap majd év végére egy szép summát a kormánytól, a Fidesztől, végső soron Orbántól.

Szerencsére az ellenzék, a szocik meg a volt szocik a megfrissült szadeszosokkal koalícióban erősen szidják a nyugdíjkiegészítést! Hogy így de káros, úgy de káros, a multik még ki is vonulhatnak miatta!

Biztoos lesz olyan bebutított kisnyugdíjas aki visszautalja majd a karácsonyi kiegészítését! Mert a szocik így mondták, azok meg szakértők.

De azért az emberek nem hülyék, ugye? Akinek havi 75 000 forint a nyugdíja, 2013 Karácsonya előtt örülni fog a plusz 75 000 forintnak. Csak könnyebb lesz az ünnepeken! Legfeljebb nem köszöni meg az MSZP-nek a felháborodásukat!

DARTH HAJDU 2013.01.10. 19:49:25

@politikus-omm:

Már megint egy fizetett fidesz hazugság a pártközpontból.

1) a költségvetés stabil, hiány 3 % alatt - 3000 MILLIÁRD FT MANYUP PÉNZ LENYÚLÁSA UTÁN, GAZDASÁGI RECESSZIÓ MELLETT.
2) szja 16%, sose volt ilyen alacsony elvonás - EGY FELSŐ SZŰK RÉTEG JÓL JÁRT, A TÖBBSÉG KEVESEBBET KAPOTT UTÁNA KÉZHEZ VAGY UGYANANNYIT.
3) nyugdíjak reálértéken maradtak - ÉS EZ 1 ÉVBEN 150 MILLIÁRDBA KERÜLT, TÖBBE, MINT AMENNYIT A TELJES MAGYAR FELSŐOKTATÁSRA SZÁN MAGYARORSZÁG. MINDEN MÁSODIK FIATAL ELKÖLTÖZIK MAGYARORSZÁGRÓL.
4) csökken az államadósság - AHHOZ A REKORDMAGAS ARÁNYHOZ KÉPEST, AMIT A FIDESZ ÉRT EL. :))
5) stabil a forint - MINT AZ EGYLÁBÚ ASZTAL. A FIDESZ MEGDÖNTÖTTE ALL TIME REKORD EURO-FORINT ÁRFOLYAMOT. :))
6) 2013-ban 3 % infláció - AZ ÉLET MINDEN TERÜLETÉN MINDEN SOKKAL DRÁGÁBB, ÉS NEM 3%-KAL, HANEM MESSZE TÖBBEL.
7) a devizahitelesek megkönnyebbültek - ALJAS HAZUGSÁG, CSAK EGY SZŰK RÉTEG, A TEHETŐSEBB KISEBBSÉG.
8) a rezsi csökken mindenkinek 10%-al - HAZUDTÁK DECEMBERBEN, MÁR MOST LEHET TUDNI, HOGY NEM LESZ ANNYI, ÉS MÉG NEM TUDJUK, HOGY SZEDIK BE A KIESŐ BEVÉTELT, EDDIG MINDIG BESZEDTÉK.
9) nagy adókedvezmény a családoknak - AKIKNÉL JÓL KERESNEK A SZÜLŐK, TEHÁT MEGINT EGY FELSŐ, SZŰK RÉTEG, A SZEGÉNYEBB CSALÁDOK SZEGÉNYEBBEK LETTEK.
10) béremelés az egészségügyben - SIMA HAZUGSÁG. CSAK A FIATAL ORVOSOK KAPTAK ALAMIZSNÁT, ETTŐL FÜGGETLENÜL NŐTT AZ ORVOSELVÁNDORLÁS, 2012-BEN REKORD MENNYISÉGŰ ORVOS HAGYTA EL MAGYARORSZÁGOT.

MINÉL TÖBBET HAZUDOZTOK, SZEMÉT, ALJAS FIDESZESEK, ANNÁL NAGYOBB LESZ A NÉPHARAG.

veracity 2013.01.10. 19:57:45

@politikus-omm: Az elevenükre kell tapintani! Baromian fáj nekik az igazság! :)

DARTH HAJDU 2013.01.10. 20:00:51

@politikus-omm:

Háháá, ostoba fideszes, kiadták a kim-ben, hogy a neten köll megnyerrni a választást, mi? :))
Gondoltad, hazudozol, mivel nulla eredményt tudtok felmutatni 2010 óta.
Azt hiszed, jobban hisz bárki nektek, mint a saját szemének? Ostoba fasz.
Nem kell elolvasnod a nagybetűt, te is és mindenki tudja, hogy hazudsz, hazudtok.
1 éved maradt a közösből lopni, kapd össze magad.

DARTH HAJDU 2013.01.10. 20:03:37

@veracity: Jól mondod, a nagybetű az igazság, a lényegre tapintott rá az elvtársad. :)

kela-bá 2013.01.10. 20:08:03

Kedves Mindenki ! Tudják, az a "gond", hogy amit a lelkes politikusaink lelkesítőként hangoztattak a RENDSZERVÁLTÁSKOR,az nem jött be! Vagyis: elég volt a szovjetunió vezette rendszerből, szabad választások, meg igazi demokrácia lesz, függetlenek leszünk stb. Gyorsan felzárkózunk az addig ellenségünknek tekintett nyugathoz,végre megérdemeljük a jólétet ! NATO tagok, majd EU taggá "váltunk". Volt remény, doszt. Eredmények, így 22 év multán ? Van, óriási technikai minőség változás. És még valami, az árak tekintetében felzárkóztunk a nyugathoz, sőt... Keveseknek sokkal jobb lett,ez nem baj, csak, hogy nagyon sokaknak rosszabb.A sok munkanélküliről ne is beszéljünk.(nálunk4-500 ezer,az EU-ban 20 millió ember !)
A bérek és a nyugdíjak ? Mindenki tudja a magáét.( 44 éves munkaviszonyom után 52 ezer Ft., most épp az átlag)

A nyugdíj "hejzet" hogy alakult 1990 után? Akik akkortájt érték el a nyugdíjkorhatárt, azok az állami fizetések után kapták a járandóságukat.(Kivéve a maszekok,szabd úszók)

Akik maradtak továbbra is az állami szférába, azok jobban jártak, mint akik a magánszektorba kerültek. Az alakuló új magyar cégek ugyan is előszeretettel alkalmazták a minimálbér intézményét ami jóval kevesebb volt mint a korábbi állami átlagbér. Ez pontosan 8 ezer Ft. akkor. Persze ebből nehezen lehetett megélni, hisz az árak és a rezsi költségek is elindultak felfelé, ezért a munkaadó zsebből is fizetett.
És bizony a nyugdíj alap is a kevéske minimálbér arányába töltődött. Soha nem voltak olyan jószívűek a tulajok, hogy maguktól emelték volna minimálbért.Még jó, hogy a kormányok "törvényileg" emelték ha nem is egyforma elánnal.A mostani is jóval alatta van hőn vágyott nyugati színvonalnak. Nem volt könnyű, és most sem az !

Miért írtam mindezt le ? Azért, mert nem kellene egymásnak esni, feleslegesen szembe állítani egymást. Egy hajóban evezünk.Mi nyugdíjasok nagyon örülünk az unokáknak, dédunokáknak, és azok szüleinek, akik a mi gyermekeink, és csupa jót , jobbat kívánunk nekik, és úgy segítjük őket ahogy lehet.

Az, hogy a politikusok "ráhajtank" a nyugdíjasokra ? Lehet. De, szerintem nem mindenkit lehet megvezetni. Én biztos, hogy oda szavazok ahol az látom, hogy országunk össz érdeke a fő szempont. Ne feledjük gazdasági világ válság van, és szomorúan hallom hozzáértő elemzőktől, hogy az EU-ban még sokáig elhúzódik.Reménykedjünk, hogy mégsem.

Szóval,lehetőleg kerüljük a bántó szövegeket,mert az úgysem old meg semmit,de viszont a hatás - ellenhatás törvénye működik.Nem magamtól vagyok okos, javaslom ezt : www.baloghbela.hu

További szép estét !

politikus-omm 2013.01.10. 20:12:11

@kela-bá: Ne feledjük gazdasági világ válság van, és szomorúan hallom hozzáértő elemzőktől, hogy az EU-ban még sokáig elhúzódik.Reménykedjünk, hogy mégsem.

- sajnos ebben csak reménykedni lehet, és ennek pont ti EUs nyugdíjasok vagytok az okai. Nem rosszból, de a helyzet csak rosszabb lesz, mert a politikusok a passzívaknak akarnak megfelelni. Akkor mitől aktivizálódna az ország+EU?

É2I 2013.01.10. 20:40:13

Nos anyám, apám nyugdíjas, de ők fel tudják fogni ép ésszel azt, hogy ez egy kampány fogás. Nekik is jól jönne ez a pénz, mint bárkinek. De.
A gazdaság sehol sincs és nem is látszik kilábalás, köszönhetően a "gazdasági politikánknak" és persze a világ válságnak.
Negyven + évemmel én már felfogtam, hogy sosem lesz nyugdíjam: egyszerűen nem lesz ki termelje ki. És most újra 13. havi nyugdíj? Már megbocsásson az összes nyugdíjas, de nézzem már magába.
És akkor azt még nem is mondtam, hogy senki se mert hozzányúlni a szocialista nyugdíjakhoz.
Nem merte egyik fasz kormány se maximalizálni mondjuk úgy 200 ezerben ? És a maradékot kiossza a többi nyugdíjas közt a maradékot? Persze ez is cucilista, de legalább tényleg segít.
Tökre jó belegondolni, hogy ezer szám van olyan "nyugdíjas", aki jó időben, kurva jó pénzért ment nyugdíjba és most annyit kap, mint egy közepes nagyságú vállalkozás összes munkásainak hivatalosan kifizetett munkabére :S

engem gyíkká változtatott 2013.01.10. 20:55:46

@politikus-omm: Fáj az ma is mindenkinek aki nem mszp-s vagy fideszes.

„a nyolcvanas években nem a diktatúra ellen harcoltam, hanem azok ellen, akik csinálták a diktatúrát, ezek pedig az ön párttársai voltak”
Orbán Viktor, 2012.

kela-bá 2013.01.10. 21:14:45

@politikus-omm:"...ennek pont ti EUs nyugdíjasok vagytok az okai." Kösz. a válaszát !
Igaza lehet, vagy inkább lenne Önnek. Ha mi itt kishazánkban EU-s nyugdíjasok vagyunk, akkor a nem nyugdíjasok meg EU-s jövedelemmel bírnak,kivétel nélkül mindenki, gondolom Ön is ? Volt ilyesmi ígéret, de gondolom Ön még gyermek volt 1990-ben ?

Azt mondja a nyugdíjasok az okai? Hááát,rendben van, de mit tegyünk,megmondaná ?

Amig kitalálja, közbe olvassa ezt el :
www.hetek.hu archívum 2012.07.27. Magyarország elrablása

Vagy nézze meg ezt:youtube Háború a nemzet ellen.

További szép estét !

Zabaalint (törölt) 2013.01.10. 21:22:05

@politikus-omm:
1. A gazdaság 1%-os csökkenése mellett, tehát egyáltalán nem stabil az a költségvetés.

2. Amit aztán ostoba és ostoba módon kivetett adókkal pótoltak.

3. A bérek meg nem. A gazdaság meg csökkent. Emellett nagy luxus reálértéken tartani a nyugdíjakat.

4. A manyup pénzek lenyúlásával némileg csökkent, de kb. általános iskola 5. osztályos matematika, hogy negatív gazdasági növekedéssel és 3%-os hiánnyal ez nem fenntartható.

5. Ez igaz. Mondjuk ennek némi köze van ahhoz is, hogy szinte nincsen belső fogyasztás. Mondjuk lehet keresztet lehet venni a stabil Ft-ra, ha a kedvenceid ráteszik a kezüket a jegybankra. Ellenben cinikusan azt is mondhatnám, hogy pont az az egyetlen pozitívum, amit nem a kormány, hanem a jegybank csinált, eddig.

6. A tervezett. Az idei is jóval magasabb lett a tervezettnél. Mikor lesz az a nagy fordulat?

7. Melyik devizahitelesek? Akik valójában bajban sem voltak, és kedvezményesen végtörlesztettek, vagy akik az árfolyamgáttal tovább tologatják az adósságukat?

8. Ami egy tollvonás, mivel az állam határozza meg az árakat, másik kérdés, hogy mennyire lesznek így működőképesek a közszolgáltatók. Ellenben jó kérdés, hogy ha működőképesek lesznek így is, akkor a kormányzás első 2 évében miért nem csökkentette az árakat. Ha nem, akkor most miért csökkentette? Közeledik a választás?

9. Ami gyakorlatilag degresszívvé tette az adózást, ami a világon nincsen.

10. Egyetlen dolog, ami helyes.

6.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.01.10. 22:11:16

@politikus-omm: Ezt máshova is bemásoltad már fideszgollam! Végigmész mindenhol? Eddig milyen nicknéven kommenteltél, mert ilyen díszfasz nem lesz egyik pillanatról a másikra.

dzsugasvili 2013.01.10. 22:18:17

Azért azt tegyük tisztába, hogy a felsőoktatásnál pár tízmilliárdon folyik a balhé, nem százmilliárdon. Tehát nem azért vonják el, mert nincs pénz, hanem mert szívózni akarnak, mocskoskodni, akármit is hazudjanak. És ez még igaz nagyon sok minden más hasonló tételre is.

A 7,4 milliárdos egyetemi zárolás tavaly év végén is ilyesmi lehetett. Utána jött "kasszasöprés", amiből valami 27 milliárd jutott az egészségügynek. Hogy is megy ez akkor?

Úgy gyanítom, hogy a 13. havi nyugdíjat is bőven meg tudják csinálni, ha akarják, szükségszerűen senkit nem kéne megszívatni miatta. Persze nagy falat, nem is feltétlen szép dolog, de azért én a kormányhivatali és járási rendszerek felállítását, a házőrséget, a TEK és NMHH működését, a stadionépítéseket és még több más dolgot jóval értelmetlenebbnek látok. Itt legalább 3 millió ember kap majd valamit, azért az nem rossz. A többi meg csak hatalomösszpontosítás horribilis összegekért.

dzsugasvili 2013.01.10. 22:20:47

@dzsugasvili: Azt nem is írtam még, hogy ha beülnek az MNB élére, akkor egy pár milliárd eurócskát a devizatartalékból kivesznek, talán nem is lesz rossz döntés, és akkor abból ez a nyugdíj-dolog meg van oldva, és még kit tudja mennyi más (2014-re hasznosnak tekinthető) dolog is.

lipicai menés 2013.01.10. 22:23:28

Megmondaná valaki a kommentelők közül konkrétan annak a FIDESZES POLITIKUSNAK A NEVÉT, akinek a szájából elhangzott a 13. havi nyugdíj kifizetése ? Csodálkoznék ha valaki ezt tudná...
Vagy csak megint kitört a pánik egy baloldali provokációra...

dzsugasvili 2013.01.10. 22:50:42

@lipicai menés: A Magyar Nemzet baloldali provokátor? Mert én erről nem is tudtam, érdekes ötlet.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2013.01.10. 23:16:14

@doggfather: "Ha aktív korukban a felnőtt lakosság nem homogén ugyan mikor válik azzá???"

Ma Magyarországon, ha épp nem lejáratással és mocskolódással, akkor az a választási győzelem receptje, hogy nyugdíjemelés, tandíjtól elhatárolódás (sőt, mégtöbb használhatatlan szak nyitása, ingyen persze!) és esetleg egy vasutas kis bónusztámogatás, de ez már csak vészesetben.
Ezekkel gyakorlatilag tényleg lehet nyerni sajnos. Nem csak a nyugdíjas csoport tekinthető összességében homogénnak, hanem a diák is, annak ellenére, hogy a fiatal felnőttek pont annyira különböznek egymástól, mint az idősebb felnőttek. Mégis miért homogén? Gondolj bele, a nyugdíjas kap egy kis nyugdíjat (van aki nem kicsit) és minden fillért megszámol. Egy diáktömeget, úgy őszintén, érdekel bármi más azon kívül, hogy ingyen lébecoljanak el 5+ évet (illetve vannak aki tényleg keményen tanulnak, tudatosan olyan irányba, ahol el tudnak helyezkedni)? Hát nem. Vannak értelmes gondolatok mindenhonnan, egy diák sem butább, mint egy 30 éves, DE a diákok tömegben a saját helyzetükön kívül mással nem igazán törődnek...Nem mennek ki tüntetni, hogy nincs ipar és nincs elég normális munkahely. Egy hosszútávú, gazdaságélénkítő programmalfogsz megfogni 10-ből nyolc diéákot, vagy azzal, hogy nincs tandíj?

A nyugdíjasok többségét helyzetükből adódóan nem sok minden érdekli, nem sok mindenben vannak benne nap mint nap.. Ipar, cégek, adók..Mivel nem ebben élnek, többségük nem ismeri ki magát e témákban.. Ők abban vannak benne, hogy nyugdíj, meg gázártámogatás és csókolom. Természetes, hogy ezekben érdekeltek, ezért "harcolnak".

És más szempontból is eléggé homogénnek lehet kezelni, gondolj bele, hogy ez lényegében egy foglalkozás. Teszem azt van pár millió tűzoltó. Különböző értékeik és elveik vannak, de úgy összességében elég homogénként tudnak viselkedni, ha a tűzoltókat valami sérelem, vagy annak ellentéte, valami pozitív hatás éri, mondjuk minden tűzoltónak járó magasabb bér. Tehát technikai szempontból is, egy pártnak sokkal könnyebb egy ekkora csoporthoz szólni és tenni velük valami jót, mint mondjuk a 40-60 év köztiekhez.
És ide érkeztünk a lényeghez, sajnos, a magyar politika a felnőtt, dolgozó, családos réteggel törődik a legkevésbé. Nekik kedvezni egy lépésben nem lehet, csak szép lassan, nagyon átgondoltan és tudatosan.
És én ezért mondom azt, hogy 30 és 55 év közt kéne csak engedni a szavazást..senki sincs kizárva, mindenki volt vagy lesz ilyen döntéshelyzetben. A 30-55 év köztiekben ilyen szempontból az a jó, hogy ők aztán tényleg nem homogének, de ha egy kormány talál nekik olyan kedvezményt, amivel ők jól járnak, biztos lehetsz benne, hogy az az egész országnak jó.
Ők azok, akiknek többségében van családjuk. Vannak még szüleik, tehát nem kell riogatni a népet, nem hagynék éhen halni őket, ráadásul abban a korban vannak, amikor már saját maguk szempontjából sem olyan távoli a nyugdíjas kor. Vannak gyerekeik, tehát egyáltalán nem közömbösek az oktatási rendszer mikéntje iránt sem... És közben dolgoznak, adóznak és az államnak fő gondjának kéne lennie, hogy munkahelyeket teremtsen(ne fűkaszálást..) és biztos megélhetést.

Az is tény, hogy egy olyan országban, ahol van ipar, ahol az emberek válogathatnak a munkák közt és nem kihívás a megélhetés, ott bizony nem nagyon találsz nyomorgó nyugdíjast, de olyan diákot sem, akinek leküzdhetetlen akadály lenne a tanulás. Ez az elszórjuk a maradék pénzt nyugdíjas és diák kampánycélra, azt érjük el, hogy az én generációmnak gyakorlatilag biztos, hogy nem lesz állami nyugdíja, a gyerekeimnek rendes iskola és bármiféle kedvezménye nem lesz, az emberek meg nem élnek jól.

politikus-omm 2013.01.10. 23:21:44

@dzsugasvili: A Magyar Nemzet baloldali provokátor? Mert én erről nem is tudtam, érdekes ötlet.

- Persze szó sincs az MNOn 13. nyugdíjról az Index találta ki.

Amatőr 2013.01.11. 14:10:29

@sanche: " Ez az elszórjuk a maradék pénzt nyugdíjas és diák kampánycélra, azt érjük el, hogy az én generációmnak gyakorlatilag biztos, hogy nem lesz állami nyugdíja, a gyerekeimnek rendes iskola és bármiféle kedvezménye nem lesz, az emberek meg nem élnek jól. "

Mivel magam is nyugger vagyok, tehát közvetlenül érintett, nézzük inkább a diákok helyzetét.

A lakosság mintegy harmada szegény, ezért a tandíj bevezetése, illetve a költségek emelése a nevezett réteg kiszorítását jelenti a felsőoktatásból, valamint a jól profitáló tevékenységekből.
Vasmunkás Józsi, vagy Földtúró Pisti kölke eddig sem tévedt túl gyakran a jogi pályára,
inkább - ha esze engedte - csóró tanár lett belőle, de valószínűbb, hogy generációkon keresztül az esztergályos szakma öröklődött.
A tehetősebbeknél meg az ügyvédi talár.

Állítólag - különösen a szegény országok esetében - a legjobban megtérülő befektetés az oktatás. Tehát onnan nem elvenni, hanem abba minél inkább befektetni szükséges.

Hogy a Te generációdnak nem lesz nyugdíja? Nos, nem lesz. Ami roppant helytelen. Az enyémnek sincs. Sőt, a szüleimnek sem volt. Amit nyugdíj címén kapunk, az gyalázatos alamizsna. Ez is helytelen.

Sajnos a társadalmunk erősen megosztott. Immár két évtizede. Merthogy már nemcsak a komcsikat lehet utálni.Van bőven választék.
És sikeresen manipulálnak minket. Egymásnak ugrasztanak. Oszd meg és uralkodj.

Igen nyugger vagyok, de odáig még nem süllyedtem, hogy a társadalom bármely; dogozó, vagy tanuló rétegének rovására követeljem a nyugdíjam emelését.
De talán, ha visszaszorítanánk a pazarlást, a lopást...bocs, álmodozom.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2013.01.11. 22:02:51

@Amatőr:
Az a fő gond, hogy az oktatási rendszer egészében rossz és sürgősen megváltoztatandó.

A tandíj önmagában nem szorítja ki a szegényeket, ez azért nem így működik..Főleg egy átgondolt tandíj nem. Magyarországon gyakorlatilag ki vannak irtva a szakmák és lényegében szinte minden diák úgymond egyetemen és főiskolán tanul. Jó, ha a 10%-uk tanul tényleg ki valamit, amiből munkája is van.
Én nem vagyok bölcsész végzettségű, de nagy könyvolvasó vagyok és nem áll olyan távol tőlem a humán terület, de a humán oktatás mértéke a középiskolában nevetséges, ahogy az ELTE ingyenes bölcsésszakok mennyisége is. A többsége nem szakmát ad, mégcsak nem is igazi műveltséget..jobbik esetben egy hobbit.
Az ilyen szakokra és karokra ne legyen már sátánimádás, ha azt mondjuk, hogy legyen rá nagyon kevés ingyenes hely, a többi meg fizesse a hobbiját.. Más hobbi is pénzbe kerül.

Magyarországon a szakmákat is tönkretették azzal, hogy jóformán hülyének számít, akinek nincs valami főiskolai, vagy egyetemi diplomája, miközben ez így nagyon nem normális.. És nagyon szégyellem, de még bennem is akad előítélet... Egy budapesti átlagos gimnáziumból a végzősök 9X százaléka főiskolára, vagy egyetemre megy, melynek nagyrészük 5-8 év alatt kibukik és keres valami munkát, vagy kis képzést, vagy megcsinálják, de utána ugyancsak a területüktől elütő helyen keresnek munkát.

Na, Németországban viszont kb ez úgy működik, hogy egy osztálynak talán a fele, ha egyáltalán jelentkezik egyetemre. A többiek nem lébecolnak 5 évet, hanem egyből mennek olyan szakiskolákba, ahol x hét munka, x hét tanulást követ, felváltva, a cég pedig utalja a diáknak a fizetést az iskola ideje alatt is, mintha dolgozna. Egy-két év múlva a vizsgák után pedig amúgyis folyamatos munka után a többségnek meghosszabbítják a szerződését. És míg náluk teljesen természetes az ilyen szakmát tanult ember, addig nálunk az egyetemről lemorzsolódók, vagy ahogy említettem, feleslegesen elvégzők fognak ilyen munkákat végezni.

Teljesen, de tényleg teljesen igazad van, hogy az oktatás a legjobban megtérülő beruházás, lásd Finnország. És nem elvenni kell, hanem átgondoltam átszervezni, átcsoportosítani az egészet. A jelenlegi magyar oktatás nagyon nem térül meg az országnak, ez a rendszer jelenleg nem beruházás, hanem értelmetlen pénzkidobás. Legyen nagyon sok ingyenes hely ott, ahol olyat tanítanak, amivel van lehetőség elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Ahol nincs, ott legyen sokkal kevesebb ingyenes hely. A spórolt pénzt pedig az oktatásba kell visszaforgatni, a gimnáziumokba és abba, hogy a gimnázium után ne legyenek olyan tévhitek az emberekben, hogy nekik muszáj egyetemre menni... Az is mutatja ezt a torz rendszert, hogy _általában_ a szakközlépiskolába a leghülyébbek, meg a legrosszabbak mennek. Vannak kivételes jó szakközepek, amiknek jó hírűk is van, de ez a ritkább...És ez nagyon nincs jól így.

És ne hidd, hogy én hibáztatnék akármennyi "nyuggert" vagy diákot, ha arra szavaz, hogy lefordítva dolgozó nyelvre; magasabb gázsit kapjanak, mert ez a rövidtávú érdekük, aminek a pozitív hozamát azonnal érzik.
És nem gondolom, hogy az a nyugdíjas, aki a 13-ik havi nyugdíjért x pártra szavaz, az kifejezetten a dolgozó réteg rovására követel. Szó nincs erről.. Az más kérdés, hogy az Ő rovásukra megy, de erről a politika tehet...Éppen ezért sem nekik, sem a fiataloknak nem kéne szavazniuk, nem is maguk miatt, hanem a politika miatt, mert így meg se próbálnak olyan kampányokkal előállni, ami tényleg jót tenne az országnak.
És annyira nem törődnek a 30-55-ös korosztállyal, a dolgozókkal, hogy nemcsak kampány nem szól róluk, de már tényleg ott tartunk, hogy a magyar pártok, ha akarnák se tudják, hogyan kéne jólétet teremteni, gazdaságnövekedést stb... És ez önmagában majdnem olyan félelmetes, mint az, hogy a mostani nyugdíjas valóban csak alamizsnát kap, de szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy az enyém ennyit se fog kapni, ez már most halálosan biztos.

Álmodozás a lopás, pazarlás visszaszorításáról stb... Az sosem bűn, de én azt tartom helyesnek, ha egyszerre egy dologgal foglalkozunk és konzekvensek vagyunk. Sajnos azt látom, hogy nagyon sok minden azért nem működik jól és tisztességesen, mert az emberek kiskapuznak és más bűnökkel terelik el a figyelmet. Én nem fogadom el azt terelést, hogy a jelenleg igazságtalanul és felháborító pazarlóan és értelmetlen oktatási rendszerünknél több pénzt lopnak el a politikusok xy építkezésen. Nem azért, mert nem igaz, nem mondom, hogy azzal nem kell foglalkozni, de nem vagyunk abban a helyzetben, hogy szelektáljunk. Minden független mindentől, igenis az oktatás milliárdjait hasznosabban kell felhasználni az oktatásban. Következő téma lehet egy építkezés, meg egy politikus lopás, de a lényeg,. hogy egy rosszul működő dolgot nem menthetünk meg egy másik rosszul működő dolog bemutatásával.
Olyan ez, mint a szemetelés. Én azt mondom, hogy le kell törni a szemetelő kezét és ez független attól, hogy mennyire szemetes helyen dobta el a szemetét. Azért, mert más rosszat tett, nem jogosíthat fel senkit és semmit, hogy Ő is rosszat tegyen és utólagos cselekedetét nem lehet azzal menteni, hogy más is szemetel.

Amatőr 2013.01.12. 16:02:26

@sanche: „Az a fő gond, hogy az oktatási rendszer egészében rossz és sürgősen megváltoztatandó.”

Így igaz. A nagybetűs ÉLET-ben teljességgel hasznosíthatatlan tananyaggal tömik a delikvensek agyát, miközben az érettségizettek egy része sem írni, sem olvasni, sem beszélni nem tud elfogadható szinten.

”A tandíj önmagában nem szorítja ki a szegényeket, ez azért nem így működik..”

Nem is önmagában! Az már csak az utolsó csepp a pohárban! Épp annyi, hogy Vasmunkás Józsiék ne tudják kinyögni a költségeket.

”.....Az ilyen szakokra és karokra ne legyen már sátánimádás, ha azt mondjuk, hogy legyen rá nagyon kevés ingyenes hely, a többi meg fizesse a hobbiját.. Más hobbi is pénzbe kerül.”

Így igaz, de ne a jogi karon! Pont ott kellene a legtöbb ingyenes, tanulmányi eredményhez kötött hely, hogy az ész domináljon, ne a pénz!

””... akinek nincs valami főiskolai, vagy egyetemi diplomája, miközben ez így nagyon nem normális.. „”

Talán a szelektálás a megoldás! Fel kell venni minden jelentkezőt, kerül, amibe kerül, aztán csak az első 50-et kell megtartani, a többit ki kell rúgni, mint nem teljesítőt. A franciáknál bevált.

„”Na, Németországban viszont kb ez úgy működik, hogy...”

Na, ez meg a Balkán.....

”Legyen nagyon sok ingyenes hely ott, ahol olyat tanítanak, amivel van lehetőség elhelyezkedni a munkaerőpiacon.”

Négy évet seggelnek a középiskolában, így pl volna idő a jogsi megszerzésére. Az hasznosítható lenne.

„Éppen ezért sem nekik, sem a fiataloknak nem kéne szavazniuk, nem is maguk miatt, hanem a politika miatt, mert így meg se próbálnak olyan kampányokkal előállni, ami tényleg jót tenne az országnak.”

A legrosszabb taktika nem szavazni. A politika a bizonytalan és/vagy nem elkötelezett szavazótól retteg a legjobban!
Engem pedig vegyenek meg! Eladó vagyok, akár kilóra is! Bocs, de kevés az időm és én elsősorban egoista vagyok. Ja, és egyébként a hazafiasságra hivatkozás a gazemberek utolsó érve.

”...de szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy az enyém ennyit se fog kapni, ez már most halálosan biztos.””

Ühüm, de ez már a Te gondod! Rám ne számíts! Én ezt már NEM érem meg!

”Álmodozás a lopás, pazarlás visszaszorításáról stb... „

Szerintem ezt az országot évtizedek óta amatőrök irányítják amatőr tanácsadók segítségével.
Halvány fogalmuk sincs a gyakorlatról, a való világról.

A plebsz képtelen – több mint fél évszázada - TISZTESSÉGES úton annyit keresni, hogy abból ma elfogadható – huszonegyedik századi – színvonalon éljen. Tehát lop, csal, hazudik. A melós is, a vállalkozó is, a miniszterelnök is és a Nemzeti Bank elnöke is. Csak más-más okból és indokkal.
Soha egyetlen olyan kísérleti vállalkozásról nem hallottam, amelyet arra hoztak volna létre, hogy a törvényeket betartva bizonyítsa a szabályzók helyességét! Mert bizony, ha nem lop, csal, megveszteget, törvényszeg a vállalkozó, akkor bizony becsődöl.
Miért legyek tisztességes? Kiterítenek úgyis....
Tisztelem a költőt, de bele is pusztult. Ahogy azt már a költők szokták. De tőlem ezt ne várd.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2013.01.21. 07:38:02

@Amatőr:

"Nem is önmagában! Az már csak az utolsó csepp a pohárban! Épp annyi, hogy Vasmunkás Józsiék ne tudják kinyögni a költségeket."
Vasmunkás Józsi, ha nagyon ügyes és okos, akkor bejut ingyen ahova akar.. Ha Vasmunkás Józsi gyenge iskolákba járt és a szüleitől se kapott olyat, amit hasznosíthatna informatikusként, akkor az a helyzet, hogy nem a pénz miatt nem kerül be egyetemre, hanem azért, mert nem oda való... Ráadásul Vasmunkás Józsinak még több esélye van érvényesülni... Ő vidéken lehet, hogy tudja csinálni, amit a szülei csináltak, egy Városi Annácska viszont mit csinál, akinek a szülei irodai dolgozók? Nem tudnak neki egy szakmát adni, az iskolában semmi használhatót nem kapott... Ők azok, akik most egyetemek kamuszakjaira járnak, adópénzből milliókért és nem azért, mert ennek köszönhetően dolgozni fognak, hanem egyszerűen, mert ezt a rendszert építette ki az állam.

"Így igaz, de ne a jogi karon! Pont ott kellene a legtöbb ingyenes, tanulmányi eredményhez kötött hely!"

Szeretném leszögezni, hogy tandíj mellett vagyok, de nem a fidesz tandíj mellett.
De amúgy pont nem a jogi kart védeném. A jogi karokon a gondolkodásnak a csíráját is kiölik a diákokból... végtelenül buta emberek, hatalmas arc mellett magoltatják a tananyagot, a jogi szakma pedig hagyományosan rettentő belterjes dolog. Céges jogászoknál még nem, de bíróság, ügyvédek stbstb ezek azok a helyek, ahova válogatottan sötét embereket gyűjtenek be, mindenféle kapcsolattal. És nem utolsó sorban jogászból is jóval többet képezünk, mint amennyire szükség van.
Vagyis kellenek jogászok, kellenek ingyenes helyek, de ennél kevesebb...Azt, hogy mennyi, nem nekünk, hanem egy szakmai rétegnek kéne meghatároznia és valóban jussanak be a legjobban tanulók.

"az ész domináljon, ne a pénz!"
Szerintem sosem lehet itt igazságot tenni. A tanulmányi eredmény még az egyetemen sem garantálja azt, hogy jó szakember legyen a diákból, a Budapesti Műszaki Egyetemet is végig lehet csinálni kizárólagos magolással, semmi használható tudással, de született tehetséggel és nagy tudással is ki lehet könnyen esni onnan. Az sem jó, hogy felvesznek sokakat és aztán kirúgják a népet.. A mérnöki egyetemek és főiskolák ezt csinálják most is..felveszik az embereket, mert fejpénzt kapnak az államtól, aztán kiszórják őket, embertelen módon, amatőr és rossz módszerekkel, mert nem érdekli őket, hogy jó szakember lesz-e a diákból...Nekik csak az állam pénze kell, hivatástudat az nincs.
És mi van azokkal az emberekkel, akik X év alatt lemorzsolódnak? Felvette őket az egyetem ingyen, az elved alapján, hogy az "ész domináljon, ne a pénz", és akiknek mégse megy olyan nagyon jól, akkor éveket vettek el tőlük és akkor megint ott vagyunk, hogy feleslegesen, nekik és az államnak is rossz.
Én inkább azt preferálnám, ha külön mindenhova lenne felvételi, és nem is feltétlen kizárólag tárgyi, hanem inkább IQ-n alapuló teszt. Ahova kell sok munkaerő ott több ingyen hely legyen, ahol nem kell, ott meg fizetősből legyen több.

"A politika a bizonytalan és/vagy nem elkötelezett szavazótól retteg a legjobban!"
Bizony. Ilyen nem elkötelezett emberből vannak mindenhonnan: diákok, dolgozók, nyugdíjasok közt is. A lényeg, és megint itt vagyunk; közölük a diákoktól és a nyugdíjasoktól félnek legjobban a pártok, mert ez a két egyéniségekből álló csoport az, akiknek egy csapással könnyű jót és rosszat is tenni (rövid távon). Hát megint ott tartunk, hogy miért kellene a szavazóbázist csökkenteni. Apropó, a gyerekek miért nem szavazhatnak? Mert hülyék? Dehogy. Két okból nem. Az egyik az, hogy ők, csakúgy, mint a tanulók és nyugdíjasok, jelen állapotukban a a rendszerből élnek és már/még nem bele adnak. A gyerekek a családi kasszába se termelnek és a szülőkre bízzák magukat, hogy a költségeket beosszák.
A másik ok, hogy a gyerekek még annyira se látnak rá a világra, mint egy felnőtt. A gyerekeket egy csokival is le lehetne fizetni a szavazatért.. Képzeld csak el, hogy ,ha bárki szavazhatna, akkor a kampány nem csak 13-ik havi nyugdíjról szólna, hanem arról is, hogy perec jár az XY-ra szavazásért. És ebben most tulajdonképpen nincs túlzás, 13-ik havi nyugdíjra alapuló kampány pont olyan gusztustalan, mint a perecen alapuló. És ez nem a nyugdíjasok és nem is a gyerekek hibája, hanem a rendszeré... Onnantól haldoklik a rendszer, mikor az inaktívoknak vannak túlnyomó többségben szavazáskor. És egy dolgozó, gondolkodó embernek ma már nincs értelme szavazni mennie... Mert egyszerűen neki senki nem kínál alternatívát, a politika kisebbségeken és nyugdíjasokon és diákokon marakodnak, a többi, az adófizetők meg le vannak sz.rva, ennélfogva aki szavaz az is csak érzelmi alapon szavaz max, de, hogy jól nem jár, az biztos.

Amatőr 2013.01.21. 13:42:26

@sanche: „Ráadásul Vasmunkás Józsinak még több esélye van érvényesülni... Ő vidéken lehet, hogy tudja csinálni, amit a szülei csináltak....”
Má’ mé’ vidéken? A lakosság ötöde budapesti. A mi Józsink is az.

„.., egy Városi Annácska viszont mit csinál, akinek a szülei irodai dolgozók? Nem tudnak neki egy szakmát adni, az iskolában semmi használhatót nem kapott... Ők azok, akik most egyetemek kamuszakjaira járnak, adópénzből milliókért és nem azért, mert ennek köszönhetően dolgozni fognak, hanem egyszerűen, mert ezt a rendszert építette ki az állam.””

Bocs, de ez szerintem annyira alaptalan és súlytalan, hogy nem szeretném még vitatni sem.

”A jogi karokon a gondolkodásnak a csíráját is kiölik a diákokból... végtelenül buta emberek, hatalmas arc mellett magoltatják a tananyagot, a jogi szakma pedig hagyományosan rettentő belterjes dolog.....”

Nem ismerem a jogi kart; sem a színvonalat, sem az eredményeiket.

„ Céges jogászoknál még nem, .....valóban jussanak be a legjobban tanulók.”

Pl a Bárándy családban öröklődik a talár és a Gergő gyerek nem valószínű, hogy az utolsó a sorban. Ha okos, ha ostoba, jogvégzett lesz az utód. Ami nem baj, de ha az említett Józsink nem fér oda, akkor bizony belterjes MARAD a szakma. És azt tudjuk, hogy mivel jár: genetikai torzulásokkal. És a rothadás az ötvenes évek vérbíráitól napjainkig haladó hagyomány, folyamatos.

””Az sem jó, hogy felvesznek sokakat, és aztán kirúgják a népet.. A mérnöki egyetemek és főiskolák ezt csinálják most is..felveszik az embereket, mert fejpénzt kapnak az államtól, aztán kiszórják őket, embertelen módon, amatőr és rossz módszerekkel, mert nem érdekli őket, hogy jó szakember lesz-e a diákból...Nekik csak az állam pénze kell, hivatástudat az nincs.””

Nekem tetszik. Aki bírja és jól tanul, az ne fizessen. Akinek pedig nincs elegendő tehetsége, szorgalma, ereje, az vagy fizessen, vagy menjen máshová. Például cseréljen az esetleg nagyon okos és tehetséges Vasmunkás Józsi kölkével.
.
”És mi van azokkal az emberekkel, akik X év alatt lemorzsolódnak?”

T’án nem k’ék megvárni az ixedik évet: az első után kell kirúgni a gyengébbeket.

„Bizony. Ilyen nem elkötelezett emberből vannak mindenhonnan: diákok, dolgozók, nyugdíjasok közt is. A lényeg, és megint itt vagyunk; közölük a diákoktól és a nyugdíjasoktól félnek legjobban a pártok, mert ez a két egyéniségekből álló csoport az, akiknek egy csapással könnyű jót és rosszat is tenni (rövidtávon). „

Véleményem szerint az ember azért szerveződött társadalomba, mert többedmagával lényegesen jobb/könnyebb léteznie mint egymagában.
De, mint azt már az előzőekben mondtam, számomra az első a családom, aztán önmagam, és mindenki más csak azután következik: haza, nemzet, társadalom, ....., kedvenc focicsapat, stb.
És mielőtt még megköpködnél az őszinteségemért és/vagy egoizmusomért, egy nálam lényegesen okosabb ember mondta; „a hazafiság a gazemberek utolsó érve” !
(pontatlan, de a lényeg biztos)

.” Apropó, a gyerekek miért nem szavazhatnak?”

Azon kevés dolgok közé tartozik, ami helyesnek bizonyult napjainkig. Kár lenne változtatni rajta.

„Onnantól haldoklik a rendszer, mikor az inaktívaknak vannak túlnyomó többségben szavazáskor. És egy dolgozó, gondolkodó embernek ma már nincs értelme szavazni mennie...”

Ha így gondolod, akkor maradj otthon és sértődj meg.
Az a dolgozó ember, akinek csak ennyi jut az eszébe megoldásként....

„...az is csak érzelmi alapon szavaz max, de, hogy jól nem jár, az biztos.”

Aki csak érzelmi alapon, pártszimpátiából, netán megszokásból szavaz, az magára vessen.
Mint már azt írtam, engem elsősorban a saját sorsom érdekel. (Meggyőződésem, hogy aki mást mond, az vagy Teréz anya, vagy egyszerűen hazudik. És ez utóbbiból vannak többen, illetve – sajnos - Teréz anya csak egy volt.)

Nekem ne alamizsnát adjon a leendő kormány, mert az egyrészt sértő, másrészt joga sincs rá.
Mint mindenki más, én is élhető életet kívánok (amit nem a kormányok, hanem a társadalom biztosíthat), és a legmegfelelőbbnek látszó kormányra/pártra szavazok, akinek irányítása mellett ez leginkább megvalósulhat.

Hogy aztán tévedek e? Lehetséges, mert jogom van hozzá, és ahhoz is, hogy ennek hangot adjak. Hogy akikben bíztam, azok becsaptak. És a hasonló vesztesekkel megvitassam, hogyan lehet elkergetni a csalókat, hazugokat, hogy ne lehessen egymásnak ugrasztani a társdadalom különböző csoportjait.

Mert bizony bármilyen hitvány is a politikus, azt azért tudja; osztd meg és uralkodj!
És ezen a többezer éves igazságon érdemes elgondolkodni nekünk is.
Ugye, Barátom?
süti beállítások módosítása