sorok között

sorok között

A jövő fizetőeszköze?

2012. december 24. - Politikai Ateista

A Reuters értesülései szerint a német, az osztrák, és a svájci magánbefektetők körében óriási népszerűségnek örvend a svájci Valcambi legújabb terméke. A bankártya méretű 50 grammos befektetési aranyból öntött lap, a bemetszések mentén viszonylag egyszerűen 1 grammos egységekre tördelhető.

A Valcambi ügyvezető igazgatója, Michael Mesaric szerint jellemzően a 40-70 év közötti korosztály vásárol fizikai aranyat, "ők még hallottak történeteket a szüleiktől a háborúkról és a gazdasági krízisekről, amelyek következtében a pénz elértéktelenedett" - tette hozzá.

Egy pénzügyi összeomlás esetén kétségtelen, hogy jelentősen megnőne a nemesfémek jelentősége. Erre az aktuális példa Irán. A gazdasági szankciók mesterséges pénzügyi válságot idéztek elő az országban, ami a nemzeti valuta rohamos értéktelenédését is magával vonta. Az iráni kormány azonnal az aranyhoz nyúlt, és az olajkereskedelem egy részét azóta aranyban bonyolítja.

2002 óta a világon az aranyrudak és aranyérmék piacának forgalma a 22 szeresére nőtt, és őszintén szólva ezen nem is nagyon csodálkozom.

Mindenkitől elnézést kérek, ezzel az ajándékötlettel azt hiszem, hogy egy kicsit elkéstem.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr344980220

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Martin Blake · http://varositulelo.blog.hu 2012.12.24. 21:06:05

Engem még meglephetsz vele akár holnap is, nem gond.

zembertelen 2012.12.24. 21:34:15

Aranyérnél ez nem működik?
Grammonként letörögetnénk.

Netuddki. 2012.12.24. 21:51:05

Nagyon nyomják, gyanús. Csak nem lefele fog menni az arany ára?

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2012.12.24. 21:58:55

@kovi1970: fog? Már megy.

2001-ben 235 dollár volt egy uncia arany, aztán 11 év töretlen növekedés után lett 1900 dollár. Most elkezdett visszaesni, nem a legokosabb időpont a vásárlásra.

Itt írtam róla: kiszamolo.hu/aranyar-venni-kell-most-vagy-eladni/

bat4 2012.12.24. 22:04:20

"Erre az aktuális példa Irán."
Irán arra jó példa, hogy mire képes a judeonácizmus.

OkoskaTo:rp 2012.12.24. 23:06:52

@tiborc2008: Ezt mai áron 632ezer forintért kapni meg itthon. Ugyanilyen, 50*1 g-os kivitelben. Igaz, talán a szabványos bankkártya-méretnél valamivel kisebb táblában.

bkkzol 2012.12.24. 23:20:21

Nem újdonság ez. Az ókori, középkori aranyérmeket is vágdosták a pénzváltók. Az aranynak is ingadozik az ára, de hosszútávon még mindig az egyik legmegbízhatóbb értékörző. Azt sem kell elfeledni, hogy könnyen mobilizálható.

bkkzol 2012.12.24. 23:22:42

@bat4: Mi van? Elgurult a gyógyszer? Akkor védjed ennyira az arab testvéreidet ,mikor nagymecsetet húznak fel a Deák téren!
Ha útálod a zsidókat nem biztos , hogy az a legjobb ha az arabok seggét nyalod.

phaszfej 2012.12.24. 23:56:33

@bkkzol: nem írta, hogy bármelyiket is utálná. miért ez a paranoia? csak nem rossz a lelkiismeret? a zsidók nem is léteznek. mondvafingott nép.

indapass90210 2012.12.25. 00:03:54

@bkkzol: így van, könnyen mobilizálható. Amikor a pénzrendszerrel együtt összeomlott a törvényes rend is, simán elveszik tőled :)

Fehér Folt 2012.12.25. 00:04:40

Ez lesz a jövőbe, hogy mindenki ilyen aranyrudakkal fog rohangálni. Kell egy hamburger, előveszed a bárban a KICSI GYEREKEK SZEME LÁTTÁRA a karácsonyi aranyvibrit, lecsapod a pultra, hogy egy gombásat kérsz, erre az eladó felteszi a pultra a mocskos, büdös, gombás lábát.

manyuska 2012.12.25. 00:14:51

@anyádnak Én tolom: Sose legyen ennél jobb szórakozásod.

Fehér Folt 2012.12.25. 00:21:46

@manyuska: ki akarod nyalni a seggem?

flippant 2012.12.25. 00:21:52

Viszont a letörésnél pontatlanság mutatkozik. A piréz kereskedő bankárok sem véletlenül vezették be a pénzt mivel az aranyérmék széleit apránként leharapdálták élelmesebb testvéreik csökkentve így a tényleges értéküket

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2012.12.25. 01:29:42

Oké, és hogy adnak vissza belőle, ha kicsit kevesebbért vásárolok, mint egy rubrika?Vagy vinni kell lemezollót magával az embernek?

De villantani vele mindenképpen macsó dolog.

bioLarzen 2012.12.25. 02:23:18

Dubajban már évek óta automatából lehet kis aranylapokat venni. Gondolom, futja nekik rá... :)

Fizetni pedig nyilván nem nagyon lehet vele - mármint például boltban. Sokkal kevésbé strapabíróbb, mint a pénz - és pláne a bankkártáyás "virtuális pénz", visszaadni is bajos belőle...

De azért elképzelem a boltban:

- Mennyi lesz, aranyom?
- Három platina, két arany, Bözsi néni.
- Tud egy gyémántból visszaadni, Marikám?

bio

Cervisia 2012.12.25. 02:29:22

Na, ha lenne aranyam most adnám el :)

innig 2012.12.25. 05:17:56

@Cervisia:
Ha ékszerben lenne egyáltalán nem lenne érdemes. Annyit sem kapnál érte, mint a tíz évvel ezelőtti új ára. Akinek ékszere van, legjobb, ha viseli ( persze kabát alatt, nehogy laszakítsák róla az utcán:((
Rúdban, lemezben a bankok most nem szívesen vesznek, helyette eladásra törekednek. Venni majd akkor fognak, ha lemegy az ára.

2012.12.25. 06:26:59

jó ötlet szivesen vennék ilyet azzal a feltételezéssel, hogy sose legyen rá szükség.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2012.12.25. 07:56:17

@innig: Ööö, itt felénk az újságok tele voltak nyáron-ősszel az aranyat venni akaró cégekkel...Kijöttek volna házhoz, lemérni, felbecsülni, bármit...Mostanában mondjuk nem látom már ezeket a reklámokat..

mojszipupi 2012.12.25. 08:24:01

@geegee: Lehet jár mellé egy arany tolómérő is vagy vonalzó :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.25. 08:36:34

tényleg szólhattál volna hamarabb, és vettem volna vagy 3at. :D

indapass90210 2012.12.25. 09:09:39

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: annyi, hogy ezek a perzsák meg arabok innen nézve tök egyformák!

kpityu2 2012.12.25. 09:14:42

A sarki ékszerboltban 9000FT - 10%(anyád) veszik az aranyat. Nyáron még 8500Ft - 10%(anyád) volt.

röhögő 2012.12.25. 09:41:07

Egy ismerősöm sokat foglalkozik arannyal. Ő nézett utána. Aranyban kifejezve az USA-ban az ingatlanok ára kb ugyanaz volt a nagy világgazdasági válság előtt, mint manapság. Az arany reálértéke csak egyszer zuhant nagyot, amikor a spanyolok elöntötték Európát vele.
Az hogy tíz évvel ezelőtt az arany ára alacsonyan volt, az annak az oka hogy az euro a dollár konkurrense lett. Ez a nemzetközi pénzügyi rendszerben való nagyobb bizalmat jelentett, ami mára szertefoszlott.

bigyibogyo 2012.12.25. 10:00:47

bat4, te szegény ostoba pára ;(

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.12.25. 10:20:58

És hogyan fizetek vele? OK, letörnek egy grammot, azt gyűjtik valami edénybe és pénztár záráskor összeolvasszák? Nem tudom, mekkora egy gramm arany, de gondolom kicsit könnyen elveszik, beszorul.

ggaborx 2012.12.25. 11:07:03

Csillogó kis bizbasz, aztán a "modern" ember még mindig el van ájulva tőle? Hihetetlen primitív dolog ennyi idő után is apró fémdarabokra társadalmi értékeket alapozni. De ti tudjátok.

Snowheart 2012.12.25. 11:12:55

@ggaborx: Mert aztán a papirpénz mivel ér többet...? Az is csak egy megállapodás, hogy oké ez most ér ennyit. Az arany is kb ennyi, annyi plusszal, hogy nincs belőle végtelen.

The okos 2012.12.25. 11:13:21

sztm pedig most kell aranyat venni, jövő májusra 2k felett lesz az uncia ára

Magnat 2012.12.25. 11:15:25

@Member: én inkább arra lennék kíváncsi, honnan tudják, h nem hamis... Főleg az olyan darabkákról, amikre éppen nem jutott minta.

ggaborx 2012.12.25. 11:16:16

@Snowheart: Mert aztán én írtam olyat, hogy a papírpénz bármivel is jobb lenne?

2012.12.25. 11:20:47

Ez természetesen nem a jövő fizetőeszköze, a használata nehézkes. A múltban, amikor aranyalapú gazdaság volt eszük ágában sem volt ilyen tábláscsoki-pénzeket csinálni, ha kisebb címletre volt szükség, ott voltak az ezüst-, réz- és bronzpénzek. Az aranyak a hétköznapi használatban alig játszottak szerepet, hiszen Károly Róbert aranyforintja 3,5 gr 23 karátos arany volt, míg a napi használatú dénárok erősen változó tisztaságú ezüstből 0,3-0,5 gr súlyúak voltak. Az arany és ezüst értékaránya ingadozva, de 1:9, 1:10 körül alakult a középkorban. Jellemzően egy aranyforint 100 dénárt tett ki, de ez a felfedezések után Dél-Amerikából beáramlott nagy mennyiségű ezüst miatt egyre magasabb lett, a 18. században már meghaladta a 400-at.
Arany befektetéssel foglalkozó cégek ajánlanak ilyen törhető táblákat, de igazából sosem láttam ennek értelmét, teljesen életszerűtlen, hogy majd letörögetve darabonként adja el az ember.
Az aranyár csökkenhet ugyan, de jelentősen aligha fog, összeomlás nem fog jönni, ugyanis egyrészt elég komoly forgalma van a lakosság körében a befektetési aranynak. Az elmúlt évek bizalmi válsága szerte a világon az aranyba hajszolta a biztonságra törekvőket, az arany pedig hosszú távú befektetés, csak valódi szükség esetén kerül vissza a piacra. Másrészt egyre extrémebb helyekről egyre drágábban folyik az aranykitermelés, ha kipukkadna az arany árfolyama, akkor leállna és annak kiszámíthatatlan hatása lenne. Állítólag 10 év alatt a mostani ütem mellett egyébkén is elfogy a kitermelhető arany (ezt azért nagyon kétlem), akkor újabb árrobbanás várható. Szerintem aki évtizedekre akar megtakarítani, az nyugodtan rakja aranyba, aki fél a napi áringadozásoktól, az meg vegyen numizmatikai aranyat, annak az értékét csak részben adja az anyag ára, a numizmatikai gyűjtői értéktöbbletre meg nincs hatással a tőzsdei jegyzési ár.

2012.12.25. 11:22:44

@Magnat: Szerintem a hátoldalon egyenként rajta van a hitelesítés, mint ezen: www.aranypiac.hu/images/stories/arlista/50%20g%20aranytabla.jpg

mis 2012.12.25. 11:48:13

@Magnat: Próbáld meg végignézni a videót...

Yagry 2012.12.25. 12:02:43

Szerintem a cikk író menjen vissza az általános iskolába, és ki se jöjjön addig amíg le nem tudja írni helyesen azt hogy bank kártya, és fel nem fogja hogy ez a "bank" és a "kártya" szó egymás mellé írásából születik, és nem egy elharapott kiejtést kell ejtés szerint írni.

Balhé az van 2012.12.25. 13:00:14

@kpityu2: Ez elég jó árnak tűnik. Megadnád az üzlet címét, jöhet privátban is. Köszi!

Cervisia 2012.12.25. 13:45:07

@nemorino: De a piacot nem a lakosság mozgatja. Igazából nem az a kérdés, hogy összeomlik-e az arany, csak az, hogy mikor. A nagybefektetők előbb-utóbb vissza fognak térni a részvényekhez, mert a fellendüléssel nagy növekedés várható, és piacra öntik ehhez az aranyat. És mivel szinte mindenki vár ilyen hatást, elég pár nagyobb hal, és a többség pánikszerűen megy utánuk. Szokták mondani, hogy valami akkor áll a kipukkadás előtt, ha már a háziasszonyok is azt veszik. Ehhez most nagyon közel vagyunk, vagy el is értük.

vomit 2012.12.25. 14:10:23

@Cervisia: vagy pedig pont az ellenkezoje
www.jsmineset.com/2012/12/20/a-move-of-desperation-by-the-fed/
kingworldnews.com/kingworldnews/KWN_DailyWeb/Entries/2012/12/24_Embry__Catastrophic_Loss_Of_Confidence_To_Spike_Gold_%26_Silver.html
"You cannot fix the problems of the Western Economic system by breaking the telltale thermometer, which is the price of gold."

#szájbergyerek# 2012.12.25. 14:21:08

"2007. évi CXXVII. törvény
az általános forgalmi adóról

[...]

235. § (1) E fejezet alkalmazásában befektetési arany:

a) legalább 995 ezrelék, vagy azt meghaladó tisztaságú, a nemesfémpiacokon elfogadott, de legalább egy grammot meghaladó súlyú, rúd vagy lemez formájú arany...

[...]

236. § (1) Mentes az adó alól a befektetési arany értékesítése..."

Ennek fényében 1 gramm vagy az alatti súlyú arany eladása adóköteles.
Így viszont nagyon nem éri meg ezt a csodálatos terméket grammonként eltördelni és úgy eladogatni.

Rosszul látom?

Snowheart 2012.12.25. 16:00:39

@#szájbergyerek#: Jól látod. Bár ha tördelgetni kell az aranyat, mert azzal fizetsz, nem az lesz a legnagyobb gondod, hogy a sarki közértben áfával számolgass, akár veszed akár adnád.

@ggaborx: Nem mondtad. Akkor mégis mire alapozod a "társadalmi érték"edet? Egyébként ez a megfogalmazás kicsit zavaros is igy.

#szájbergyerek# 2012.12.25. 20:22:46

@Snowheart:
Nyilván majd az Állam is elnéző lesz velem, ha ilyen ínséges időben adót csalnék. :/

Bár azt is kétlem, hogy lenne mire beváltanom, ha tényleg ennyire eldurvul a helyzet. Mondjuk véletlenül sem fogják kifosztani a sarki boltokat.

kronstadt (törölt) 2012.12.25. 21:19:09

@Kiszámoló:

eredetileg 25 USD volt egy uncia arany

egy tanulságos grafikon
pricedingold.com/charts/USD-1787-log.pdf

a rövid táv mindig bizonytalan

a hosszú táv azonban egyértelmű

kronstadt (törölt) 2012.12.25. 21:25:41

@bkkzol:

tudtad azt, hogy Pestet böszörmények, azaz mohamedán vallású bolgár törökök alapították?

"Taksony fejed. MUSZLIM kereskedőket és szolgálóikat telepítette a pesti várba. - A Pest szó bolgár eredetű. Jelentése kemence (sütő, égető, mészégető) v. barlang"

"A MUSZLIM kereskedők és pénzemberek meggazdagodtak, r. jövedelemforrásokat vettek bérbe. ~ gazd. fontosságát mutatja a ~i vámjövedelmek nagysága s az azok megszerzésére tett kísérletek Imre (ur. 1196-1204) és II. András alatt. Erre az időszakra tehető a városprivilégium megszerzése is, mely a tatárdúláskor (1241-42) elpusztult."

" A privilégium II. Andráshoz kapcsolását az is indokolja, hogy ~ legkorábbi pecsétje (1292) a kir. címerét mutatja. - ~et ekkor a magyarok mellett MUSZLIMOK és németek (1220 k. letelepült kereskedők és kézművesek) is lakták."

Pest
lexikon.katolikus.hu/P/Pest.html

kronstadt (törölt) 2012.12.25. 21:27:26

@anyádnak Én tolom:

anno ezüstpénz is volt + a papírpénz is egykor látra szóló aranycertifikát volt

kronstadt (törölt) 2012.12.25. 21:29:48

@flippant:

a pénzt nem a bankárok vezették be

az árupénz teljesen organikus módon jelent meg a piaci tranzakciók során

a sztenderdizált érmeverés politikai vállalkozás volt, Krőzushoz Lüdia királyához kapcsolják ezt az innovációt, de valószínűleg már korábban is ismert volt a nemesfém rudak állami hitelesítése

kronstadt (törölt) 2012.12.25. 21:31:27

@geegee:

anno évezredeken át efféle érmékkel folyt a játék

persze a mindennapi forgalomban leginkább ezüst, bronz és rézérmék voltak

+ minden fém-standard mögött ki lehet bocsátani látra szóló certifikátot

kronstadt (törölt) 2012.12.25. 21:32:29

@bioLarzen:

Dubaiban az ékszervásárlás is leginkább befektetés, az arabok és a kínaiak imádják a 24 karátos befektetési ékszereket

kronstadt (törölt) 2012.12.25. 21:40:13

@röhögő:

"Az hogy tíz évvel ezelőtt az arany ára alacsonyan volt, az annak az oka hogy az euro a dollár konkurrense lett. "

inkább a monetáris és a fiskális politika által kiváltott menedzselt üzleti ciklus volt az oka

pricedingold.com/charts/DJIA-1900.pdf

kronstadt (törölt) 2012.12.25. 21:44:32

@nemorino:

"Jellemzően egy aranyforint 100 dénárt tett ki, de ez a felfedezések után Dél-Amerikából beáramlott nagy mennyiségű ezüst miatt egyre magasabb lett, a 18. században már meghaladta a 400-at."

ezt is lehet vizualizálni

www.rapidtrends.com/wp-content/uploads/2010/02/600yrsilver.gif

PS: az arany-ezüst arányon szerintem még egy kicsit finomítanod kéne:)

kronstadt (törölt) 2012.12.25. 21:46:29

@nemorino:

nagyon kevés ember vásárol fizikai aranyat, a rövid táv sohasem biztos, az azonban szerintem nagyon valószínű, hogy valamikor az elkövetkező években valódi aranymániával is fogunk találkozni

kronstadt (törölt) 2012.12.25. 21:47:23

@nemorino:

aranymánia esetén a numizmatikai prémium minimális lesz, a tömeg a legjobban felismerhető érméket fogja keresni

kronstadt (törölt) 2012.12.25. 21:48:18

@Cervisia:

az ún. modern pénzrendszerben az árupénz az alfa és az omega:)

kronstadt (törölt) 2012.12.25. 21:49:32

@#szájbergyerek#:

szvsz árfolyamnyereség-adó azonban van rajta + eho is mivel nem ellenőrzött tőkepiaci ügylethez kapcsolódik

bkkzol 2012.12.26. 02:02:31

@kronstadt: érdekes info. azt hiszem mindenki tudja, hogy nem a böszörmények kései leszármazottaira gondolok a probléma kapcsán.

Fehér Folt 2012.12.26. 05:14:12

@kronstadt: de az nem modern kapitális piacgazdagodásban volt hanem régen amikor az emberek olyan hülyék voltak hogy jé csillog akkor az biztos értékes. ma már az határozza meg vminek az értékét h mekkora kereslet van rá és van kereslet aranyra is de csak ilyen ékszer meg ilyen szarok miatt most az olaj aMI A lényeg mert azt tudom beletölteni az autókba hogy így furikázzak a sztrádán vrrrröööömmmm vrööööömmmmm stb. De azt nem tudom megcsinálni h beviszem hamburgereshez az olajat és oda leteszem neki mert ráfröcsköl a kajára és akkor baszhatom az egészet. Ezért kell a pénz.

büdösbanka 2012.12.28. 04:35:16

Emberek ez egy nagy marhaság! Miért kellene aranytömbökkel a zsebünkben futkározni. A bankkártyáé a jövő,higgyétek el!

MEGATrader I www.forexkezeltszamlak.blog.hu · http://forexkezeltszamlak.blog.hu/ 2013.02.19. 09:39:38

Reális a kérdés! Már régóta szó van erről. Évekkel ezelőtt találkoztam egy svájci úriemberrel, aki már akkor arról beszélt, hogy hasonlóan mint a készpénzfelvételi automaták ATM-ek, lesznek arany automaták is...
süti beállítások módosítása