sorok között

sorok között

Kötöttpályás alternatívák

2012. december 15. - Politikai Ateista

A napokban olvastam, hogy végre látszik az alagút vége, befejeződtek a vágányépítési munkálatok, a 4-es metró 77% -os műszaki készültségben van. Remélem a végére azért belehúznak, mert úgy néz ki, hogy a 3-as már csak maximum 33%-ban üzemképes, mondjuk ebben a hónapban még csak kétszer gyulladt ki, ami annyira nem is rossz.

Máshol sem sokkal jobb a helyzet, az Index beszámolója szerint tegnap Budapest legfelkapottabb turistalátványossága egy, a Batthyány téren füstölgő busz volt, a hónap elején pedig a második hópehely gyakorlatilag megsemmisítette a főváros buszközlekedését. Persze mindenhol adódhatnak olyan rendkívüli események amelyekre lehetetlen felkészülni, például olyanok mint decemberben a hideg. A BKV járműveinek spontán öngyulladására, illetve az egyéb üzemszerű zavarokra még nagyjából végtelen számú példát be lehetne linkelni, de nem sok értelme van. A lényeg, hogy a BKV amortizálódását a jelek szerint a vezetés nem tudja megállítani, és érdemi változásra a jövőben sem is számíthatnak a tömegközlekedők, pozitívra legalábbis biztosan nem:

Mint az a legutóbbi EU-csúcson is kiderült, 2014 és 2020 között 25-30 százalékkal csökken a Magyarországnak járó uniós forrás, ami érzékenyen érinti a fővárost és a BKV-t. Budapesten a következő 7 évben 180-300 milliárdos keretre számítanak, ami a rosszabb esetben még a 3-as metró megújítására is alig elég. Az 50 éves HÉV, a 45 éves földalatti, pláne az 5-ös metró már szóba se nagyon jöhet.  - A HÉV és a kisföldalatti is ránk rohadhat - Index

Már éppen javasolni akartam Tarlós Istvánnak, hogy adják le a budapesti tömegközlekedést maradványait valamelyik szinesfémtelepen - mielőtt ezt a távol-keleti bűnbandák teszik meg - a bevételből pedig vásároljanak minden fővárosinak egy terepjárót. (Azoknak akik képviselőkkel, polgármesterekkel, vagy alpolgármesterekkel laknak egy utcában egy normál személyautó is megteszi.) Erre kiderült, hogy a Barroso-maffia dugódíjat akar bevezetni Budapesten, és ha mégsem, akkor visszakérik a 4-es metrót:

A behajtási díjat legkésőbb 2015-ig - az uniós támogatás elszámolásának lezárásáig - be kell vezetni Budapesten. Ha a főváros mégsem tenné meg, akkor az unió kötelezettségi eljárást indíthat Budapest ellen, amelynek végén szerződést is bonthat. Ez a 4-es metrónak megítélt 181 milliárd forintos EU-támogatás visszafizetését vonhatja maga után, márpedig a főváros nem lenne képes a visszafizetésre. - 180 milliárd a tét a Főváros számára - Az EU ragaszkodik a dugódíjhoz - Portfolio.hu

Tarlós a dugódíj leszavazása után úgy nyilatkozott, hogy vannak alternatívák, de ezek szerint rosszul tudta. Moszkvában Brüsszelben már eldöntötték. Az eurokraták tényként kezelik, eltörlésről, elhalasztásról, és kötelezettségszegésről beszélnek ami alapján akár arra is lehetne következtetni, hogy a dugódíj eredetileg is szerepelt az uniós támogatások feltételei között, csak az illetékesek elfelejtették tájékoztatni a nagyérdeműt, vagy nem olvasták el az apróbetűs részt.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr254965804

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A hallgatók videóval válaszolnak Orbán Viktor szánalmasan gyenge próbálkozására 2012.12.16. 10:51:39

Az újabb kormányzati blöff remélhetőleg nem jön be. OVI megint szeretné eljátszani a gondoskodó apa szerepét, ő megnyugtat mindenkit, ő rendet tesz mindenhol, így lesz ez a felsőoktatási "reformmal" is, állítja. Hiszen minden csak félreértés, hiszen, h...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Semper Fidelis 2012.12.15. 20:43:28

Először talán az M0-ást kéne befejezni, a leállósáv nélküli részét pedig kibővíteni. Addig coki a dugódíjnak.

Kösz a halakat! 2012.12.15. 21:00:05

Még egy olyan jó főpolgármesterünk nem lesz mint az öreg Demszkájá!

Önnek megyünk (törölt) 2012.12.15. 21:06:43

@Semper Fidelis: E mellé valami elfogadható színvonalú és árú (az átlagkereset / tömegközlekedési bérlet hányadosban egyik csúcstartók vagyunk) tömegközlekedés. Aki ezt megígérte Brüsszelnek, az vagy egyáltalán nincs képe a helyi viszonyokkal, vagy... (inkább nem folytatom)

Gera 2012.12.15. 21:32:11

És akkor az Aquincumi híd és a Körvasúti körút elmaradása miatt miért nem? Meg még a franc tudja, mik voltak a dugódíj mellett.

is 2012.12.15. 21:48:00

Igen, ez egy nyilvános info, hogy dugódíj megígérése nélkül nem adták volna a pénzt az M4-re száz éve, amikor szerződtek, ezért beígérték.

Most meg olyan helyzetbe sikerült magát küzdenie a magyar kormánynak külpolitikailag, hogy bármi, ami az EU kezébe kerül, az szopatóeszközzé alakul hirtelen. Másik kormánnyal nem ez a helyzet lenne, de hát a mostanit szavazta meg magának a magyar.

kela-bá 2012.12.15. 21:54:22

Hát van gond bőven. Kár, hogy 242 milliárd dollár landolt az elmúlt 25 évben az adóparadicsomokba. (hetek.hu 2012.07.27-i szám) A minapi hírek: 60 milliárd Ft.értékben már "haza" jött a szép summából 10 %-kos adóval.
Meg, hát az sem "tesz jót" a közösségi közlekedésnek, hogy a rendszerváltás kori 20 milliárd dollár adósság mostanra 140 körül jár !?
Az EU-s csúcsvezetőkről érdekes sajtótájékoztatót adott Daniel Estulin : youtube Ki mozgatja a madzagot ?

coni 2012.12.15. 21:55:44

Egy ilyen összetartó szabadságharcos bandát mikor hozott zavarba ha valami nem sikerült Unió kompatibilisre?
Legfeljebb ha valami kis gond akad átalakítjuk az MNB-t értsd a MI KIS NEMZETI BANKUNKAT (mert van nagy is ám, az IMF) önkiszolgáló bolttá (ahova csak párttagságival lehet belépni).
Gond egy száll se (35Mrd ideig).

palackos 2012.12.15. 22:01:15

off. az alternatívának nincs többes száma. opció, verzió esetleg lehetőség.

campobaszo 2012.12.15. 22:38:03

Rohadjon meg Brüsszel!De a lóvéjuk jár nekünk!
@palackos: A nyelv változik.

Anti Anyag (törölt) 2012.12.15. 22:47:49

@Publius Cornelius Scipio Africanus: Ja, ő írta alá a 4-es metró támogatását, cserében a dugódíjért.

Mekkora baromság volt. (A 4-es metró és a dugódíj is).

Gyűrött Papír 2012.12.15. 23:07:05

Lehet, hogy 100%-ig a brüsszeliek most a "rosszak", de félve kérdezem: akkor is kategórikus szopoda lenne, ha jó kapcsolatot ápolnánk velük!?
Mert szerintem szopatni fognak minket, de nagyon, már csak a revans kedvéért is. :(

Anna Sussoger 2012.12.15. 23:40:43

@palackos: Nézd már: https://www.google.hu/search?q=alternatívák

rcfan 2012.12.15. 23:42:03

index.hu/belfold/budapest/0710kozop/

"Mit lehet tenni?" c. keretes részt ajánlom elolvasni. Ez mind kijött volna a 4-es szellemalagút árából.

Egyébként: ismereteim szerint úgy szólt a dugódíj, hogy 2015-re rengeteg P+R parkoló épül, fonott járatok, 1-es átvíve Budára, stb. és az így létrejött (gyak. elmaradt) normális tömegközlekedés után a ciklus végére jöhet ez a sarc.

A sarc úgy néz ki jönni fog, az előfeltételeiről azonban egyre kevésbé akarnak beszélni.

Kuruttya 2012.12.15. 23:51:39

@palackos: van többesszáma. Használjuk, értelmes, tehát van. Ahogy például angolul is.

balambher 2012.12.16. 00:31:27

Önmagában a dugódíj ténye még semmi. Tudni kéne, hogy hol, kinek és mennyi. Azt aligha írta elő az EU.

Firpó 2012.12.16. 01:20:19

Szóval így szopat Brüsszel?
Én erre válaszul akkor bevezetném a dugódíjat. Havonta gépkocsinként 1 Ft! :) Tessék, erre ugasson Barosso Brüsszelből!:) Ezen g*cik ellen a jó magyar észjárás kell, amolyan Mátyás királyos: hoztam is meg nem is. Nesze Brüsszel, így ugass bele mindenbe, de ne a mi szuverenitásunkba!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.12.16. 01:48:37

Csak azt nem értem, miért csodálkozik ennyire mindenki a dugódíjon. Ha valaki előbányássza a 2008-as és 2009-es híreket, akkor tisztán látja, hogy akkoriban 2012/2013 elejétől tervezték a dugódíj bevezetését.

Bélabáttya (törölt) 2012.12.16. 01:50:45

@Firpó: Hát, nem hinném, hogy pl. a Mátyás királyos adókat, akár a maiakhoz képest is(!), érdemes lenne visszasírni.

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2012.12.16. 01:59:45

@Firpó: Ember, 180 milliárdot nem adnak ingyen. Aki adja a pénzt, annak bizony joga van feltételeket is szabni hozzá, bármennyire is nem tetszik...

gozos 2012.12.16. 03:12:59

@airdace: főleg ha nem is ő szabta a feltételeket, hanem mi adtuk így be a pályázatot.

@rcfan: ha tényleg benne voltak az előfeltételek, pl. P+R parkolók létesítése például metrók mentén, stb, akkor másképp festene a dolog. De így egyértelmű, hogy csak adó.

dorian gray · http://doriangray82.blogspot.com/ 2012.12.16. 03:48:24

@Anna Sussoger: Azért mert összevissza használják még nincs igazuk. Nem merek rákeresni a "médiákra" ..pedig ott is a többesszám a média, médium az egyes.
Van egy adott dolog és annak van 1 db alternatívája...nincsenek alternatívák, még akkor sem ha (helytelenül) használják

CorollaVVTI 2012.12.16. 05:24:57

@dorian gray: Akkor ezek szerint nincs legjobb alternatíva sem, mert az ugye alternatívák közül kellene kiválasztani. Ez már a közgazdaságtan "alternatív költség" fogalmának definícióját is kezdi értelmetlenné tenni.

A nyel pedig olyan, mint amilyennek a törvénykezésnek is lennie kellene: az elvárásokat követi, minimálisan kontrollálva. Tehát amit sokat használnak, az idővel részévé válik. Pl.: flashelés, amitől én is falra mászok, de egyre elterjedtebb. A törvénykezésnek is a közerkölcsöt kellene betarthatóvá tennie legfőképp, de ez azért kicsit máshogy működik idehaza. :)

Gyurma73 · https://plus.google.com 2012.12.16. 07:17:03

Kérdés hogy ez így igaz e ahogy leírták.
Valóban kötelez minket az eu?
Hol lenne határ?
Kiskörút,nagykörút,hungária,vagy akár az M0?

nemsirunk 2012.12.16. 08:05:51

Milyen gennyes dolog ez a moszkvázás az EU kapcsán! A sok agyhalott egyből ugrik rá, jó magyar szokásként megint lehet máshol keresni a felelőst.

Moszkva egyszerűen utasította volna a magyar vezetést, Brüsszel irdatlan pénzért cserébe követeli meg azt, amit mi ajánlottunk érte!
Egy kis különbség nem?
Ja hogy a magyaroknak nem szokásuk betartani a megállapodásokat? Hát ez nem Brüsszel hibája.
Amúgy pedig a dugódíj nem rossz dolog, de előtte meg kellett volna teremteni a feltételeit (P+R parkolók, M0 stb). Volt rá idő, de senki nem végezte el, sokkal könnyebb az EU-t fikázni.

palackos 2012.12.16. 08:21:51

@Kuruttya: akkor a szar is jó. 10 milliárd légy nem tévedthet. jelentése két út közül a másik, szerintem abból csak egy lehet. szerencsére van más lehetőség, akkor minek bénázni?

Grgabácsi 2012.12.16. 08:27:20

Nagyon egyszerű. A 4-es metró idióta koncepciója miatt utas csak kétféleképpen lenne rajta: ha a teljes felszíni közlekedést szétvernék felette, vagy ha bevezetik a dugódíjat. Tetszettek volna anno normálisan kitalálni ennek a lyuknak a funkcióját, szerepét, akkor nem kéne dugódíjazni, mert a népek önszántukból és örömmel szálltak volna fel rá. De ez a hajó már elment, nekünk belvárosi játékmetró kellett.

Szibarita 2012.12.16. 08:40:01

Majd pont a dugodijat fizeto elovarosi ingazok fogjak megmondani a budapestieknek, hogy mikortol vezethetnek be dugodijat :D

Cukipofak vagytok, de tenyleg. Fizetni fogtok, mint a katonatiszt, vagy jottok vonattal vagy BKV-val reggelente es kesz.

Rettento jo dolog ez az EU, vegre nem kizarolag a takonygerincu, csuszomaszo, utolso populista geci politikusaink (es rajtuk keresztul ez a balkani csurhe, amit Magyarorszagnak hivunk) dontenek dolgokrol, hanem olyanok is, akik nem 2, hanem 6-8 evre neznek elore.

Ha mar a felelotlen tini itt a provinciakon keptelen tisztabantartani magat, mikozben nyugatrol van kitartva, akkor legalabb meg lesz neki mondva, hogy mit tehet es mit nem es ha kozben hisztizni akar azon, hogy mennyire ki van vele baszva (mert ugyan egy nagy kalap penzt kap allandoan, de az neki jar, mert o a bokreta isten kalapjan), akkor hisztizzen kedvere.

Vagy bevezetik a dugodijat, vagy fizetnek egy 100 milliardos birsagot. Kicsit remelem, hogy az utobbi, en mar eleg regen ugy vagyok vele, hogy minel rosszabb, annal jobb, annal elobb lesz talan felebredes ebbol a meciari remalombol, amiben mar regota szenvedunk.

kristoof 2012.12.16. 09:04:28

Az egészben az a vicces, hogy a metró uniós támogatásának fejében bizony Tarhálós is megszavazta, hogy legyen dugódíj. Hiszen ott ült a közgyűlésben.

dadddd 2012.12.16. 09:49:42

@nemsirunk: "Ja hogy a magyaroknak nem szokásuk betartani a megállapodásokat? Hát ez nem Brüsszel hibája.
Amúgy pedig a dugódíj nem rossz dolog, de előtte meg kellett volna teremteni a feltételeit (P+R parkolók, M0 stb). Volt rá idő, de senki nem végezte el, sokkal könnyebb az EU-t fikázni."

Ja igen. Gondolom, ezért is a két éve ott lévő Tarlós a felelős...

Kuruttya 2012.12.16. 09:57:13

@palackos: a legyes dolog erre az esetre marhára nem illik, itt tényleg a legyek csinálják a nyelvet...

A szó latin eredetije valóban arra utal, hogy csak két dolog közül választunk, de a hétköznapi nyelvben tetszőleges számú választási lehetőségre használjuk, és így van értelme a többesszámnak. Minthogy a nyelvet nem az MTA találja ki, hanem az emberek, ez nekem már bőven elég ahhoz, hogy elfogadhatónak tartsam az "alternatívák" használatát.

Angolul már a szótárakban is benne van, hogy nem feltétlenül kell két dologra vonatkoznia, pedig ugyanarról a szóról beszélünk.

Gera 2012.12.16. 11:10:34

@Kuruttya: Így van, az 1828-as Webster's még szigorúan kettő, de az 1913-as már kettő vagy több lehetőségről beszél. És már az is lassan száz éves. Úgy látszik, az amcsik szerint is változik a nyelv és nem latinul akarnak beszélni, hanem angolul :)

tede 2012.12.16. 11:14:53

Én akkor tudnám ezt elfogadni, ha kihajtási díj is lenne, nem csak behajtási.

nemsirunk 2012.12.16. 11:34:28

@dadddd: Nem azt írtam, hogy csak Tarlós a felelős. De Tarlós IS felelős, és persze Demszky is, meg minden érintett magyar döntéshozó.
Az undorító az, hogy mindezek saját döntéseik következményei miatt az EU-t hibáztatják. Minden hírben úgy jelenik meg, hogy "az EU kényszeríti ránk a dugódíjat", holott ez nem igaz.

dennisthemenace 2012.12.16. 11:37:12

@Firpó: A penzuk jo, de ne kelljen szot fogadni, mi? Magyar vagyol.

nemsirunk 2012.12.16. 11:42:24

@tede: Azt kellene látnia mindenkinek, hogy az agglomerációból (és más vidékről) Bp-re általában nem azért mennek az emberek, mert magára Bp-re kíváncsiak, hanem azért, mert oda kényszerítik őket a túlzott centralizáció által. Kicsit decentralizálni kellene (közlekedés, intézmények stb), és mindjárt nem menne annyi ember Bp-re.
És többnyire azért mennek autóval, mert a tömegközlekedés a legtöbb esetben aránytalanul kényelmetlenebb, drágább, lassabb, pontatlanabb.
Persze lustaságból is, de nagyon álságosnak érzem azt, amikor leegyszerűsítik az okokat a lustaságra.

Gera 2012.12.16. 11:54:50

@nemsirunk: A decentralizáció abban az értelemben ostobaság, hogy központi intézményeket a fővárosból máshova kellene áthelyezni, ez mindenkinek kényelmetlenebb lenne, kivéve az adott városnak. Abban az értelemben van értelme, hogy ne kelljen minden szarért Budapestre rohangálni, de szerintem ezen a téren nincs probléma. Ugyan mi az a dolog, ami miatt az átlagembernek folyton a fővárosba kellene utazgatnia?

nemsirunk 2012.12.16. 12:12:52

@Gera: Például a hidak miatt, vagy a vasúthálózat szerkezete miatt. De amúgy persze egy szintig jogos a centralizálás, csak akkor ne úgy hangozzék el, hogy "ha be akarnak jönni akkor fizessenek".

Gera 2012.12.16. 12:51:14

@nemsirunk: Délről és északról sem kell beautózni a városba, hogy átkelj a Dunán, ott a két M0 híd. Délebbre meg ott az M8, a dunaföldvári, a bajai és az M9 híd, több már nem nagyon lesz.

Firpó 2012.12.16. 14:51:45

@dennisthemenace:

Milyen pénzükről beszélsz? Jól megvagy vezetve és nyomod ezt az EU maszlagot! Gondolom te már akkor cukrászdát is nyitottál Bécsben:)
Szerinted az EU-s pénzeket azt csak úgy ajándékból a két szép szemünkért adják?
Örülni kell ha épp nem vagyunk netto befizetők, mert minden ürüggyel visszatartják azt is amit elvileg elkölthetnénk.
Az egész EU csak 1-2 országnak, mint pl. Németország érte meg azzal, hogy a termékeikre korlátlan felvevőpiac lettünk vámok nélkül, amiben az egyéb országok ipara is beledöglött. Nézz már körül, hogy hány periférikus ország a csődben fulladozik.
Ti ugyanolyan seggnyalók vagytok most Brüsszel felé, ahogy anno Moszkva felé voltatok. Az ország közben meg beledöglik, de ez rendszerint titeket érdekel legkevésbé!

dennisthemenace 2012.12.17. 10:54:29

Te meg a koszos felcsuti kokero fele vagy seggnyalo. En mellesleg egy fillert sem adnek nektek.

Szúrófény 2012.12.18. 17:26:26

@Firpó:
Eurónarkózis
(idejében szóltam: 1994-ből Demokratában)

Hat éve tart a bódítás: Európa majd mindent megold nekünk, helyettünk. Csak feléjük kell menetelnünk, be kell lépnünk. Mindenki jó lesz, szép lesz, gazdag lesz. Európa maga a mennyország a mezítlábas pusztaiaknak!
Ez az Európa-narkotikum máris feloldotta a józanész gátlásait. Mintha a szocializmus is ehhez hasonló rózsaszín ködök felé csábított volna bennünket: egészen a pofára esésig! Most mégis, még nagyobb vehemenciával vetik magukat az új délibáb után. A bódító szerek utáni beteges vágyódással, méregszomjúsággal.
Csodálatosan hat az Európa-altató. Minden kételyt és kétkedőt elaltat, érzéstelenít minden fájdalmas következménnyel szemben. Persze minden nap tart az altatás, amely a tudat teljes kikapcsolásával, és a valóság iránti érzéketlenséggel jár. Európa a bódítók (bódultak) szerint olyan buta, hogy nekünk akar jót, a maga kárára. Tenyerén hordoz majd bennünket, munka nélkül, követelmények nélkül, mint mi tesszük ma a kisebbséggel, akkor is, ha mi belé gebedünk.
Félő, hogy a valódi európaiak nem ismerik, és nem veszik be a nekünk adagolt kábítószert!

Szúrófény 2012.12.18. 17:36:58

@is: Fizika, ált.isk. 7. oszt. "A kötött pályán haladók max. sebessége a leglassabb jármű sebességével egyenlő!" Tehát a tanulókat össze kell zárni, egy osztályba (kötött pálya!) és így akarjuk, fogjuk megelőzni Európát, mint Szovjetunió előzte a kapitalizmust!
süti beállítások módosítása