sorok között

sorok között

Barátunk a diktátor

2012. november 18. - Politikai Ateista

A diktatúra kifejezést definiálni nem különösebben nehéz feladat:

A diktatúra olyan politikai rendszer, ahol az állami főhatalom (a kormányzati hatalom) forrása nem a népakarat. A diktatúra valamely személynek vagy csoportnak az állam törvényeit figyelmen kívül hagyó, erőszakszervezetekre támaszkodó, kivételes törvényekkel szentesített korlátlan hatalma. A diktatúra lehet totális (ha az élet minden területére kiterjed) és puha (ha az élet bizonyos területeire nem terjed ki, például a gazdasági tevékenység módjára). A diktatorikus főhatalom élhet a nyílt terror eszközével és lehet csupán autoriter hatalomgyakorlás, amikor is a vezető tekintélye vagy más nem demokratikus politikai kényszer jellemzi az államhatalmat. - Wikipédia

Azt meghatározni azonban, hogy mely országok tekinthetők egyértelműen diktatúrának már valamivel bonyolultabb, és gyakran csak nézőpont kérdése. A nemzetközi megítélés a globális érdekszövetségi rendszerekben betöltött szerepekkel, és a domináns hatalmakhoz fűződő kapcsolatokkal is szorosan összefügg, és ebből kifolyólag gyakran ellentmondásokkal tarkított. Belföldi szemszögből a megítélés mindenhol sokkal egyszerűbb: a hatalom aktuális haszonélvezői általában még a felvetést is felháborítónak találják, ellenben a hatalomból kiszorultak, illetve a rendszer áldozatai minden lehetőséget megragadnak arra, hogy diktátort kiáltsanak.

Közben a keleti nyitás stratégiája váratlan fordulatot vett, az Európa utolsó diktatúrájaként elkönyvelt Fehéroroszország elnöke bizonyos jelekből most arra következtet, hogy mi magyarok is szívesen szakítanánk a demokráciával:

"Magyarország szocialista ország volt. Jó barátok voltunk régebben. Nagyon közeli volt a kapcsolatunk. Végül elegük lett a demokráciából és a piacgazdaságból és kijózanodtak" - mondta Alekszandr Lukasenka fehérorosz elnök. A fehérorosz hírügynökség tudósítása szerint az új magyar és francia nagykövetek kinevezésekor beszélt erről. - Lukasenka: Magyarországnak elege lett a demokráciából - Index

Persze az új nagykövetnek illik odavetni néhány elismerő mondatot, de ha Európa utolsó diktátora gratulál a hazánkban zajló folyamatokhoz, az minimum szarul hangzik. Azért szeretném tudni miből gondolja Lukasenko, hogy a magyarok már temetik a demokráciát. 

Valószínűleg nem a Századvég Alapítvány felméréséből tájékozódott, mert az megállapította, hogy Magyarországon nincs érzékelhető diktatúraveszély:

A Századvég 2012. november elején készített közvélemény-kutatásának tanúsága szerint a megkérdezettek döntő többsége nem érzékel Magyarországon diktatúraveszélyt. A kérdés megítélése szorosan összefügg a pártszimpátiával, az LMP és a Demokratikus Koalíció szavazói tudnak leginkább azonosulni az ország fasizálódásával kapcsolatos állításokkal. - Századvég Alapítvány

A nyugalmam most már csak az tudná megzavarni ha kiderülne, hogy az Alapítvány közvéleménybúvárai a rendszer haszonélvezői közé tartoznak.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr464911972

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lukasenka: nyíltan a magyar kérdésről 2012.11.19. 18:32:35

Bizonyítványt állított ki Lukasenka elnök a magyar kormány politikájáról, őszintén, keresetlenül. Egyrészt szégyellni való, másrészt nem nekem, illetve nekünk állampolgároknak, hanem a magyar kormánynak. Soha nem vártam Fehéroroszország ...

Trackback: kezdetét veszi a lehetetlen: LEHET MÁS A POLITIKA !!!! 2012.11.18. 15:22:46

A forradalmak mindig elbuknak, az LMP pedig pontosan ugyanúgy nézett ki, mint valami forradalom. Már láttuk is a bukását, mindent láttunk, az összes képregény kockát, egyszerűen így volt megírva, megtervezve. Magyarország a legdrámaibb és mondjuk ki, l...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.11.19. 07:04:07

Ha én is kaptam volna 3 milliárdot, akkor nálam sem lenne diktatúra. Ha meg arról kéne véleményt mondanom aki a pénzt adta, akkor a pénzért cserébe én is hangosan kiabálnék hogy mindenki hülye, csak a 3 milliárd nem és én!
Ja és nincs diktatúra, csak rosszul látnak egyesek.

blah 2012.11.19. 16:38:10

Ennél komolyabb kritikát el sem tudok képzelni... :) Még talán Kim Jong Un gratulációja tudná ezt überelni.

873ujr3rk 2012.11.19. 16:40:58

de viktor jó diktátor. Kádár atyánk is az volt, a demokrácia meg szar, mer a képviselők csak lopnak és nem lehet leváltani sem őket csak négy évente. egyébként is mi ezzel a baj ?

Örökké éljen Kádár János !

Nem Penny hajója 2012.11.19. 16:46:45

valaki már tisztába tehetné ezt a kérdést, hogy akkor ő Lukasenko, vagy Lukasenka

elwood 2012.11.19. 16:56:16

A Századvég kiemelkedően precíz és korrekt felmérésére már felhívták a figyelmet.

orulunkvincent.blog.hu/2012/11/17/hulye_nepnek_hulye_kozvelemeny-kutatas

("fasiszta diktatúráról" kérdezgelődtek, majd lelkendeztek, hogy ettől milyen kevesen félnek)

Jock Ewing 2012.11.19. 16:56:35

Dicsérjen meg téged a Gyurcsány.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.11.19. 16:56:57

"az emberek hozzáállása megváltozik a demokráciához és a piacgazdasághoz. "Ez történik Franciaországban is. Meglepő, de a mainstream média már időzített bombának nevezi Franciaországot"

Miért nem említetted egy szóval se hogy a Franciák kapcsán is megemlítette, hogy elegük lett a demokráciából.

Vagy ott téved szerinted ?

komplikato 2012.11.19. 16:58:02

en.wikipedia.org/wiki/Alexander_Lukashenko

"Аляксандр Рыгоравіч Лукашэнка"

A cirill betűs rész alapján az bizony KA végződés, nem értem angol átiratban mitől KO a vége. Amúgy jogos felvetés, miért van nőnemű végződése?

komplikato 2012.11.19. 17:00:05

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Ki hiszi el, hogy itthon az embereknek "elegük van a demokráciából"? Pláne, hogy itt olyan működő verzióban sosem volt ... szerintem a franciáknak sem azzal van baja. Néhány nagyon beteg agyú embert leszámítva.

elwood 2012.11.19. 17:00:35

amúgy sem kell nekünk a hanyatló nyugat által ránkkényszerített demokrácia,

ha szerencsénk van nem kell más rendszert bevezetnünk, ezt majd a legfőbb elme eldönti,

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.19. 17:03:24

@Erdélyben Miklós:

A Lukasenka a belarusz név átírása, a Lukasenko meg az orosz névváltozaté.

Belaruszul Лукашэнка, oroszul Лукашенко - egyébként a kettő ejtése UGYANAZ.

Az, hogy más nyelvekre hogyan írják át, ingadozó. A belarusz elnök saját honlapja angol változatában a Lukashenko verziót használja. Viszont pl. a londoni olimpián az összes belarusz sportoló az eredeti belarusz nevet írta át angolra, s nem az orosz változatot.

Azaz ha az elterjedtebb oroszos alakot akarod, akkor Lukasenko lesz magyarul. Ha meg az eredeti belarusz nevet, akkor Lukasenka.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.19. 17:04:52

@komplikato:

Hol látsz nőnemű végződést???

Az orosz és a belarusz változat ejtése UGYANAZ.

Angolul azért o, mert az oroszon keresztül írják át.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.11.19. 17:05:56

@komplikato:

Jobban belegondolva a fehérorosz elnök kritikája a hazai és a francia ellenzéknek szól.

Hisz azt írja nekünk magyaroknak és franciáknak van elegünk a demokráciából. Nem a kormányainknak.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.11.19. 17:06:14

már hogy lennének haszonélvezők?!

ők kérem a független elemzők mintaképei, főleg a gépont...

biobender 2012.11.19. 17:14:00

Franciaorszagban egy felmeres szerint 15% szerint jo a kapitalizmus, Kinaban 65% az Economist legujabb szama szerint.

Hat igen, mindig is az allamszocializmus volt az idealjuk, vagy egy farao vagy egy napkiraly kellett nekik.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.11.19. 17:30:22

Lukasenka mást is megdicsért mostanában?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.11.19. 17:32:34

@biobender: Ezek a felmérések pár hete a Figyelő utolsó oldalán is ott voltak a táblázatok között:
1. Jó-e a kapitalizmus?
2. Aki többet dolgozik, az jobban él?

Franciaország mindkettőben elég kommunista eredményeket mutatott, de náluk ugye parlamenti párt...

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.11.19. 17:37:58

@online távmunkás:
Mint azt magad is észrevetted a nemzet egyedinek igényéről beszélt Lukasenka (pl közvéleménykutatási adatok alapján), mikor diktatúráról beszél.

És a demokráciára való hajlandóság ha egy külföldi szemében nincs meg egy nemzetben, az kb azt jelenti, hogy az adott kormány ellenzékében nincs meg ez az igény.
Nehéz ezt máshogy érteni.

Szóval éppen az MSZP droidok diktatúra szomjáról nyilatkozott Lukasenka.

2012.11.19. 17:45:19

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Érdekes egy szövegértésed van.
Tehát, aki dicséri Magyarországot, az természetesen a Vezért és a pártot dicséri, aki bírálja, az pedig az ellenzéket.

Tehát mikor te elmúltnyócévezel, tulajdonképpen saját magadat köpöd arcon. Meg is érdemled, remélem jó bő a nyáltermelésed és darabos is.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.11.19. 17:53:31

@roli101:
A dícséret kapcsán soha nem mondtam semmit.

" Végül elegük lett a demokráciából és a piacgazdaságból és kijózanodtak"
"Lukasenka szerint egész Európára jellemző, hogy az emberek hozzáállása megváltozik a demokráciához és a piacgazdasághoz. "Ez történik Franciaországban is."

Ezt a nemzetre érti. magyarokra, franciákra, és általában EU-s trendnek.

Szerinted nem így érti ?
Persze nincs igaza, de mire érti szerinted ?

dr kíváncsivagyok 2012.11.19. 17:55:17

"

A Századvég 2012. november elején készített közvélemény-kutatásának tanúsága szerint a megkérdezettek döntő többsége nem érzékel Magyarországon diktatúraveszélyt. A kérdés megítélése szorosan összefügg a pártszimpátiával, az LMP és a Demokratikus Koalíció szavazói tudnak leginkább azonosulni az ország fasizálódásával kapcsolatos állításokkal. - Századvég Alapítvány

A nyugalmam most már csak az tudná megzavarni ha kiderülne, hogy az Alapítvány közvéleménybúvárai a rendszer haszonélvezői közé tartoznak."

Nem mondod....és odatartoznak ????

dr kíváncsivagyok 2012.11.19. 17:56:34

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
"Szóval éppen az MSZP droidok diktatúra szomjáról nyilatkozott Lukasenka. "

Mmivaaaan,...bazki ?

Észmegálló 2012.11.19. 18:03:21

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Nagyon gyenge vagy... :) A viccet is te súgtad Gírónak? Na az kb. annyira prosztó érvelés mint a tiéd. Ahogy fogy az erő, úgy gyengül a csapat, jó lesz ez így....

Csacsicska 2012.11.19. 18:05:19

Viktor! Welcome to Club! (Club of Eastern Democracy, Mr. Lucasenco)

2012.11.19. 18:07:09

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Tehát fogalmad sincs, hogy miként értelmezd, amit olvastál, de te mindenképpen a Nagy Vezért hozod ki belőle jól.

Szerinted Lukasenkohoz mi ér hivatalos szinten Magyarországról. Szerinted olvassa a blogokat vagy nézi az ATV-t vagy olvas magyar újságokat. Szerintem nem.
Mint minden más országban is, összekészítettek neki egy pár mondatos kivonatot a hivatalos magyar nyilatkozatokból, az elmúlt időszak történéseiből, és ő elolvasva, ezt szűrte le belőle.
Valószínűleg magasról tesz az ellenzékre, mert nála nincs is hivatalosan, úgyhogy más országok ellenzéke sem érdekli.
Na ezen gondolkodj egy kicsit.
Hozzád eljut mondjuk a kambodzsai vagy perui vagy kazah ellenzék véleménye?

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.19. 18:09:52

@dr kíváncsivagyok:

Ha egy külfődi diktátor is aszondja, Magyarországon bomlik a demokrácia, akkor értelemszerűen az ellenzékre gondol, illetve az elmúltnyolcévre, esetleg a HajdúBétre. Nem láttál még fideszerajongót -- pláne a retardáltabbjából? Vajon az mikor jön elő, hogy a maszop lefizette a fehérorosz elnököt, hogy jókat mondjon Hazánk Atyjáról? :)

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.11.19. 18:12:26

@roli101:
Én nem arról beszélek hogy Lukasenko mit olvas vag ír.
Hanem azzal hogy mit mondott adott esetben:

" Végül elegük lett a demokráciából és a piacgazdaságból és kijózanodtak"
"Lukasenka szerint egész Európára jellemző, hogy az emberek hozzáállása megváltozik a demokráciához és a piacgazdasághoz. "Ez történik Franciaországban is."

Itt egyértelműen nemzetekről és EU-s mentalitásról beszél, nem kormányokról.

Szerinted melyik szó utal arra hogy francia vagy magyar kormányról van szó ?
(Merthogy franciákról is beszél)

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.11.19. 18:13:26

@milyen szép a Vértes, ó:
Kurvára nem azt mondta..
Azt mondta hogy :

" az emberek hozzáállása megváltozik a demokráciához és a piacgazdasághoz"

reszeg tengeresz 2012.11.19. 18:16:02

Ha nem lett volna az szdsz meg gyurcsany, ma nincs 2/3, csak egy sima tobbsegu fidesz, nektek meg nem kene rinyalni. Ezt ertsetek meg.
Es ti most ezeket az arcokat akarjatok visszahozni. Osszefogas kell? Arrol pofaztok mindig! Egyszer osszefogtak sokan, es kurvara elzavartak a gyurcsanyt a picsaba, most ennek a kovetkezmenyeit szenvedjuk, azok akiknek se a bajnai se a gyurcsanybajnai nem istene.

reszeg tengeresz 2012.11.19. 18:17:01

@reszeg tengeresz:
javitas
***se a viktor, se a gyurcsanybajnai nem istene***

nemecsek ernő áruló 2012.11.19. 18:30:31

@Erdélyben Miklós: Аляксандр Рыгоравіч Лукашэнка, Alyaksandr Ryhoravich Lukashenka, de egyes angolszász helyeken Lukasenko, ahogy Usama bin Laden is egyes angol forrásokban Osamaként jelent meg.

nemecsek ernő áruló 2012.11.19. 18:34:15

@reszeg tengeresz: Ez hülyeség. Ha nem lett volna a fidesz irányában totálisan elfogult média, ma nem lenne 2/3!
m.blog.hu/te/tenytar/image/2012.%20okt%C3%B3ber/szereplesek_a_hirmusorokban.PNG

chemorin 2012.11.19. 18:36:05

Ugyan ez a diktátor Franciaországot is a "barátjának" tekinti...

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.19. 18:37:37

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Hoppá, igazad van, nagykövetek kinevezésekor egyértelműen az utca emberére, esetleg az LMP-re gondol, a szorosabb kapcsolatok kiépítésénél is.

2012.11.19. 18:38:18

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Te nem vagy a nemzet része? Ő a nemzetnek azt a részét látja, amelyik Viktorra szavazott és nem azt, amelyik nem.
Mivel ő csak a hivatalos országimázst látja, meg a kétharmadot, ezért feltételezi, hogy az az egész országra jellemző. A nemzet az ő szemében a jelenlegi kormányra szavazók tábora.

És melyik szó utal az ellenzékre?
A kijózanodást szerinted az ellenzékre értette vagy arra, aki szembe megy az Unióval, az IMF-el, aki unorthodox, aki maga arcára írja át az alkotmányt hetente?

nu pagagyí 2012.11.19. 18:46:27

Orbánnak most már arról is van papírja, hogy egy diktátor. Lukasenkó dícsérete ezt mutatja, aki mellesleg elismert szakember ezen a téren.

Kezd bejönni a keleti nyitás. Belorusszia máris felajánlotta, hogy kölcsönöz nekünk egymilliárd dollárt, ha mi is nekik. Sőt egy alma-krumpli barter is sínen van. Az elnökök közeljövőben várható találkozóján kitüntetést cserélnek.

chemorin 2012.11.19. 18:47:25

@félázsiai nemecsek ernő áruló: Figyelj már Afganisztáni nemecsek! Melyik média volt a fidesszel totálisan elfogult? Mert 2002-től 2010-ig a "közszolgálatinak" csúfolt MSZP-s TV a napi két Gyárfás Tamás által gyártott Párt keltével, nem hiszem, hogy a fideszt támogatta volna. Az RTL klub megalakulása óta mind a mai napig heti rendszerességgel fideszt lejárató politika show műsort készít az MSZP/SZDSZ-es szavazóknak! A TV2 szintén az MSZP kezében van. A fidesznek maradt a HírTv és az Echo amiket csak kábelen lehet fogni, ellentétben az előbb említett két MSZP-s Tv-vel, amelyek az egész országban sima antennával is foghatók.
Akkor hol volt itt a média fölény? (és akkor még az ATV-ről nem is szóltam...!)

chemorin 2012.11.19. 18:49:23

@nu pagagyí: Akkor a francia elnök is az, mert őt is dicsérte!

nemecsek ernő áruló 2012.11.19. 18:50:47

@chemorin: Engem nem a senki által nem nézett köztévé érdekel, hanem a grafikon, amit belinkeltem, és az emlékezetem, hogy Szíjjártó hazugságaival volt tele a média folyamatosan, és ezen hazugságokra egyetlen alkalommal sem emlékszem, hogy megadták volna a lehetőséget az MSZP számára a reagálásra. Nem érdekelnek a magad fajta droidok, a tények akkor is makacs dolgok! A jelenlegi 2/3 egyértelműen a legfontosabb médiák fidesz irányú vitathatatlan elfogultságának köszönhető.

nu pagagyí 2012.11.19. 18:50:48

@chemorin: A farnciák majd megoldják. Nekünk itt van a saját dícséretben részesített koloncunk.

nu pagagyí 2012.11.19. 18:56:07

@chemorin: A Kossuthon, ha jól tudom Kondor Katica osztotta az észt, na meg a Vasárnap Reggel, vagy hogy hívták. A közTV-n is ott volt Bethlen például, de Baló sem volt gyanusítható MSZP-s elfogultsággal. A hírműsorok tényszerűek voltak, Sz*gyártó is szabadon fröcsöghetett.

Psi Holo · http://psiholo.blogspot.com 2012.11.19. 18:58:34

Figyelem emberek! A nyugati országokban is lehet diktatúráról beszélni, nem csak a keletiekben: holopink.blogspot.com/2012/11/kapitalizmus.html

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.11.19. 19:02:14

jó, ez gáz de a zsidók gázában pont most belezik ki a csecsemőket, erről mi a gecis faszér nem írtok vazz

Tamás András György 2012.11.19. 19:17:09

miert nem takaritjatok ki innen a takony nacikat?

Email nyerés 2012.11.19. 19:21:33

Mai Magyarországnak sajnos nincs szüksége demokráciának mert 10 emberből 8 azt mondja hogy utálja a politikát, és nem is fog szavazni, míg régen a nők ezért küzdöttek, az emberek sajnos "birkák" és jó a diktatúra az olyanoknak!

Email olvasással nyerés:
Érdemes regisztrálni!

www.adreward.net/?ref=5906

parttalan 2012.11.19. 19:56:30

@chemorin: "A TV2 szintén az MSZP kezében van. "

Nézel Tényeket bazki, vagy csak ordítasz ki a fejedből?!

Mr. Waszabi 2012.11.19. 20:03:43

Távoli rokon felismerte vérét? Kabos Gyula forog a sírjában, ő sem tudta volna jobban előadni ezt a geget:)
Lukasenka elintézte azt egy őszinte, meleg, baráti üdvözlettel, amit a fél világ kritikával nem bírt 2 év alatt.
Gratulálok, Mr. President!

Mr. Waszabi 2012.11.19. 20:14:40

Nincs semmi új Lukasenka megnyilatkozásában. Orbán nem ugyanezt tette ? Dehogynem, csak cizelláltabban.
Hivatalos baráti látogatásai Chavezzel és Mubarakkal kezdődtek. Előtte meg azt nyilatkozta, hogy ne azt nézzük, amit mond, hanem amit tesz. Ha valaki összerakja a részleteket, rájöhet, hogy Orbán is felismerte az övéit mindjárt, csak nem szóval fejezte ki.

.com 2012.11.19. 20:50:28

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: azert logikailag most tokonszurtad magad...olvasd at megegyszer a kommented pls.

Chalky White 2012.11.19. 20:55:18

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
huvazze barátom hát tényleg kell az a regisztráció. Szerinted mit látnak belőlünk kintről? Hogy Viktor harcol az EU-val, IMF-fel meg mindenkivel, miközben baltás gyilkosokkal seftel, keletre kacsint, MIKÖZBEN egy raklap idióta békemenet gyanánt MELLETTE tüntet. Hát te nem ezt mondanád en bloc a magyarokról, hogy hiszen ezek tényleg ezt akarják?

2012.11.19. 21:01:49

@Schindler Pistája:
Persze, hogy nem a libsik döntik el.
A diktátor, mint vezető is csak libsi találmány, ők valójában a nép jóakaratú szolgái voltak.
A libsik csak észreveszik, bezzeg a hozzád hasonló "konzervatívok" meg nyalják a seggét.
Hitlerről se hitték el sokan konzervatívok, hogy diktátor, ahogy Kim-Ir-Szen is csak a nép jótevője volt.

Az a gond, hogy hiába is mond nektek bárki bármit, a szemellenző és az elcsökevényesedett agy megakadályoz benneteket a logikus gondolkodásban. Rátok nézve valóban meggondolandó, hogy ne járjon állampolgári jogon a szavazati jog, hanem csak bizonyos értelmi szint fölött.

Benece 2012.11.19. 21:36:52

Most akkor azért elmondom, mi a helyzet. - értelmetlenné téve például fentebb kialakult szövegértelmezési problémát, ami pont azért alakulhatott ki, mert nyilvánvalóan következik, a helyzet, fertelmesen, megbotránkoztatóan el nem gondolható jellegéből.

Szóval, aki itt azt hiszi bárhol bárki a világon, hogy szabad, és beleszólása, van, a hatalomba, tehát a demokrácia működése fennáll, működik. - az általános átbaszásba, téveszmébe, mentális és vizuális szuggeszióba, önbecsapásba, reménytelen szolgalelkűségbe, vagy ostoba tudatlanságba szenved.

monddazigazatmar 2012.11.19. 21:55:08

@Chalky White: "Szerinted mit látnak belőlünk kintről?" Ezt miért te döntöd el? Azt is láthatja valaki, hogy csökken az adosság, és uj buszok vannak...
Ha tényleg azt mondta, hogy franciák és magyarok kezdik unni, akkor miért csak a ránk eső részén csámcsogtok? Azt tudja valaki, hogy mit mondott a lengyel és spanyol nagyköveteknek?

Anti Anyag (törölt) 2012.11.19. 22:06:15

Diktatúra=azzal az ürüggyel, hogy onnan 500 méterre kővel megdobtak egy rendőrt (mint kiderült, kamu), brutálisan szétverik az ellenzék gyűlését. Meg úgy általában mindenkit aki arra jár, azt is, aki megkérdezi merre menjen elfelé.

A többi smafu.

Chalky White 2012.11.19. 22:17:45

@monddazigazatmar: új buszok? Hol? Itt pl uazok a kivénhedt ikaruszok vannak mint 20 éve voltak. Az adósság úgy próbál meg csökkenni hogy a GDP is csökken. De ezt már annyian annyiszor elmondták...

Btw, én nem eldöntöttem, hanem ha pl ha olvasol nem magyar sajtót akkor kb benned is ez jöhet le. Huzavona az imffel, leminősítés, januári 320-as euró, tündérmese, -1.5% GDP növekedés, meg szimpátiatüntetés. De milyen fasza, csökkent az államadósság. Igaz persze hogy hitelt senki nem ad, de majd mi jól kitermeljük igaz? Ja hogy a merci, audi nem magyar cég ezért a nagy lé sem a mienk? Pech. Akkor majd gyártunk kis színes szarokat, azzal meghódítjuk a világot. De mi legalább fasza csávók vagyunk, majd mi megmutatjuk hogyan is kell növekedni.

Én nem unom a demokráciát, azt csak azok unhatják akiknek a hatalmára veszélyes. Ezt jól jegyezd meg.

komplikato 2012.11.19. 22:40:12

@monddazigazatmar: "Azt is láthatja valaki, hogy csökken az adosság, és uj buszok vannak..."

2009-ben is csökkent 3 milliárd euróval, utólag meg egyesek szerint még se. Új buszok? Az új használtakra gondolsz?

monddazigazatmar 2012.11.19. 22:44:09

@Chalky White: És ugye te mindenféle külföldi sajtót olvasol. A német jobbostol kezdve a francián át, a konzervativ amerikai-ig. Gondolom perfekt vagy a fenti nyelvekben, és még a politikai elemzéseket is érted.Hagyjuk már.
Annyira szánalmasan röhejes, hogy a baloldali ujságirás ajatollahja, bolgárur idéz a Detroit Times-bol, hogy mennyire van véleményuk magyarországrol.
Én meg láttam uj buszt, randa kéket, akkor most mi van? Te hazudsz, vagy én? Vagy 1:1? Vagy simán más helyen járunk, és más véleményunk van? Inkább az utobbi. Akkor hadd legyen már meg a saját kis véleménye a külföldnek is, ne tudd már te, hogy mit gondolnak.

monddazigazatmar 2012.11.19. 22:47:07

@komplikato: Nem, láttam ujat is. Meg ha ujra van festve, akkor az olyan mintha uj lenne. Ne döntse már el más hogy én mit gondolok. "szerinted ebbol mit lát a külföld".

monddazigazatmar 2012.11.19. 22:47:36

@komplikato: de irhatok metrót is, az aztán uj.

komplikato 2012.11.19. 22:57:36

@monddazigazatmar: Ja annak annyi köze van a jele arcokhoz, mint a Mercedes vagy Audi gyárnak. Semmi? :P
Nekem meg fáj, hogy használt buszt vesznek, majd felújítással együtt már új árában vannak és még undorító színűre is festetik őket, mert olcsóbb több ezer buszt bili-kékre festeni, mint az újakat sötét kékre.

monddazigazatmar 2012.11.19. 23:00:48

@komplikato: Már bocs, én az egészbe annyit szóltam bele, hogy ne tudja már XY innen, hogy mit gondol rólunk a külföld. Neked nem tetszik, nekem sem, harmadiknak tetszhet a busz szine.

monddazigazatmar 2012.11.19. 23:05:40

@komplikato: "Eredményesnek nyilvánította a busztendert a BKK és a BKV igazgatósága kedden. Ez azt jelenti, hogy jövőre 150 darab, alvállalkozók által üzemeltetett új Mercedes Citaro állhat forgalomba, kiváltva a régi Ikarusokat."

komplikato 2012.11.19. 23:15:15

@monddazigazatmar: Ez volt az a tender ami miatt Tarlós sírt, hogy a főváros véleményét nem hallgatták meg, illetve figyelmen kívül hagyták?

monddazigazatmar 2012.11.20. 00:12:29

@komplikato: a leghalványabb fogalmam sincs.
süti beállítások módosítása