sorok között

sorok között

Hova tűnt 1500 milliárd?

2012. november 15. - Politikai Ateista

A kiterjedt központosított rendszerek szükségszerűen pazarlók.

Az Európai Unió kerget egy álmot, és mindeközben megalkotott egy dagadó kormányzati szuperstruktúrát, amelyet 41000 bürokrata, és jónéhány, a pozicióját választások nélkül megszerző politikus üzemeltet. 2011-ben 129 milliárd eurót költöttek ami a tagállamoktól és azok adófizetől származott. De most az Európai Számvevőszék kiadta a jelentését a 2011-es évre - egy meglehetősen kellemetlen dokumentumot amely körvonalazza, hogy hogyan szivárgott el az EU költségvetés 3.9 százaléka a repedéseken keresztül, mielőtt megközelítette volna a rendeltetési helyét. - Testosterone Pit

Az uniós kormánygépezet a költségvetésének emelését szeretné elérni, azt amit a tagállamok adófizetőinek kell majd állnia. Nem valószínű, hogy ezt egyszerű lesz lenyomni a költségvetési hiány lefaragásán keservesen munkálkodó, és kétségbeesetten megszorító kormányok torkán. Nem lesz egyszerű, de sikerülni fog. Mindenesetre érdekes lesz követni az alkudozási cirkuszt.

De vissza a jelentéshez, A számvevőszék megállapította, hogy a kifizetéseket jelentősen befolyásolták a hibák, és a felügyeleti és ellenőrzési rendszerek csak részben voltak hatékonyak. A számok ijesztőek: az összes tranzakció 44 százalékában találtak lényeges hibákat, és az egész költségvetés 3.9 százaléka megmagyarázhatatlan körülmények között eltűnt, anélkül, hogy bárki el tudna számolni vele.

Százalékos értelemben a legtöbb "hibát" a vidékfejlesztéssel, környezetvédelemmel, halászattal, és egészségüggyel foglalkozó munkacsoport követte el, akik 13.8 milliárd eurót költöttek, aminek 7.7 százaléka párolgott a világűrbe. A legnagyobb munkacsoport, a Mezőgazdasági Garancia Alap 43.8 milliárd eurónyi támogatást osztott ki földtulajdonosoknak és gazdáknak, miközben nyomát vesztette az összeg 2.9 százalékának.

De voltak gondok a bevételi oldalon is. A bevétel nagyobb részét ugyan vaskézzel hajtották be a tagállamok kormányain, de a cégekre kiszabott pénzbírságok terén már közel sem voltak ennyire hatékonyak: az esetek 57 százalékában nem sikerült érvényt szerezni a követeléseknek.

Ez volt az Európai Számvevőszék 18. jelentése amely kritizálta az Európai Bizottság pénzmozgások feletti ellenőrzésének hiányosságait, illetve rámutatott azokra a fekete lyukakra ahol évről-évre eurómilliárdok tűnnek el nyomtalanul. De szerintük ez még belefér:

A számvevőszék összegzése szerint 2011-ben az Európai Unió 129,4 milliárd eurót költött, aminek hozzávetőleg 80 százalékát a mezőgazdaság és a kohéziós támogatások tették ki. A pénzek sokszor nem érték el céljukat, vagy nem a legnagyobb hatékonysággal használták fel őket, a bizottság és a tagállamok mechanizmusai pedig csak részben működtek hatékonyan a kifizetések szabályosságának ellenőrzésekor. "Az ellenőrző rendszerek lehetőségeiken alul teljesítenek a hibák feltárása és kiküszöbölése területén" - fogalmazott a jelentés keddi ismertetésekor Vítor Caldeira, az Európai Számvevőszék elnöke, aki azt is hozzátette, hogy a tagállami hatóságoknak nagyobb elkötelezettséget kellene vállalniuk az uniós pénzek kezelésében és ellenőrzésében. - Európai Számvevőszék: nincsenek súlyos hibák az EU tavalyi büdzséjében - Webrádió

Egy 27 országon átívelő monstrum tekintetében talán nem is olyan rossz a 3.9% biztosra veszem, hogy vannak olyan magyar intézményrendszerek ahol ennél sokkal rosszabb az arány. De forintosítva közel 1500 milliárdról van szó ami eltűnt a bürokrácia útvesztőiben, csak tavaly. És volt már rosszabb év is.

Az Európai Bizottság szerint csalásokról nincs szó, csak jogosulatlan kifizetésekről. Most már én is boldogabb vagyok.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr464905339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Globetrotter2014 2012.11.15. 20:11:50

Megint kicsit el van szállva a poszt.

Pár apróságot tegyünk tisztába.
Az 129 Mrd EUR nem a feneketlen lyukba megy, hanem döntő részt vissza a tagállamokhoz, csak kicsit szociálisabb módon, ileltve a teléjes uniós mezőgazdasági rendszert finanszírozva.

Ezeket a pénzeket a tagállamok költik el. És ennek elköltését nem a 41 ezer eurokrata felügyele hanem gondolom a Számvevőszék és a Bizottság egy kis része.

A fenti létszám a teljes uniós intézméynrendszer mérete, az össze intézménynel és szervvel, ügynökséggel és kiszolgáló lltesítménnyel, ami azért nem rossz. Megnzném a német vagy az osztrák szövetségi kormány mekkora ehhez képest.

"A pozicióját választások nélkül megszerző politikus" ez is egy eléggé hatávadász és üres hangulatkeltés. Kiváncsi vagyok mire gondolt a szerző.

Anti Anyag (törölt) 2012.11.15. 20:13:56

Az EU fölé is kellene egy szervezet. Még több állás, még több lopnivaló.

A sok lúzer pedig kajálja az EU szellemiséget.

Sírköves Slomó 2012.11.15. 20:19:29

Mi magyrok méhetetlenül korruptak vagyunk.

Bárcsak jönne a Zunió és elzavarná a Zorbánt, soha többet nem lenne gondunk, a korupcijót Európában hírből sem ismerik.

kzoltana 2012.11.15. 20:29:27

Kósa Lajos városában egy egész új villamosberuházás pénzét tüntették el Demjánnal és az országos iparkamara alelnökének cégével.
www.vagy.hu/tartalom/cikk/3198_hol_a_penz_lajos
Az egyszerű alvállalkozóknak egy éve tartoznak, családok éheznek, az építkezés áll...

Nem taggyűlés volt · http://coub.com/view/3zq19 2012.11.15. 21:18:29

@kzoltana: Ez az, ami nálam ledobta az ékszíjjat. Demján a vosz elnökeként ilyen ügyekbe keveredik.
A vosz szerintem ugyanolyan gittegylet mint a Jakab féle magosz, vagy a Gaskó "gördülő sztrájk" féle szakszervezetek.
Persze a vén lókötő továbbra is a kapitalista szerepében tetszeleg, ááá itt inkább abba is hagyom...

lógós versenyszférás és állami dolgozó adócsaló 2012.11.15. 21:30:22

úúú, zsíros-lógós állami melók... a magyar értelmiség vágyálma!

Pas de probleme 2012.11.15. 21:41:07

A cikk eléggé homályosan fogalmaz, de úgy látom, három dolgot végzetesen összekutyul.
Vannak azok a pénzek, amelyeket ténylegesen ellopnak. Ezek EU szinten tizedszázalékban mérhetőek.
Aztán vannak azok a pénzek, amelyeknek a felhasználása során valamilyen szabálytalanságot követtek el. Nem ellopták, hanem pl. elnéztek valamit a rengeteg bonyolult szabály közül. De arra használták fel, amire egyébként kapták.
És végül vannak azok a források, amelyeket szabályosan használtak fel, csak a kitűzött hatást nem érték el.

Mielőtt az ember kardot ránt az Unióra, ezeket a dolgokat tisztába kéne tennie magában. Egyébként meg csendben nem elfelejteni, hogy nagyjából 6-8 éve nálunk SEMMI nem épül, amit nem az EU fizet.

dr kíváncsivagyok 2012.11.15. 21:48:07

"hogy hogyan szivárgott el az EU költségvetés 3.9 százaléka a repedéseken keresztül, 2

Oh, Uram....a boldogok...csak 3.9 % tűnt el .
Nálunk mennyi????

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.11.15. 22:50:28

@Nem taggyűlés volt: Az a cilinderes kapitalista előtted van a 19. századi karikatúrákról? :)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.11.15. 22:51:38

Szeretnék látni egy összehasonlítást a működési költségekre:
- EU 3,9%
- magyar kormány ??? %
- többi állam ??? %
- magyar önkormányzati rendszer ??? %

komplikato 2012.11.15. 23:51:13

@Pas de probleme: "Egyébként meg csendben nem elfelejteni, hogy nagyjából 6-8 éve nálunk SEMMI nem épül, amit nem az EU fizet."

Konkrétan az se mind. A munkahely teremtési támogatások eredménye NEGATÍV szám volt. Pedig nem fillérekről van szó. Amelyik pályázott dolog időre nem lesz kész, abból az EU kivonhatja a saját részt. Ezért megy a para most sok beruházásnál.

Viszont röhejes amikor valaki csak köpködi az EU-t, közben a röpke 28.000 milliárdból éppen épül valami valahol amire adták. Van ahol tele Széchenyi terves vagy EU beruházásos táblákkal a határ, a város közepe, stb. Az kis csillagos logó meg csak nem tűnik fel nekik.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2012.11.15. 23:52:46

A pécsi fideszes képviselők megszavazták maguknak, hogy csak 50 %-ot kell a pakolóbérletükért fizetniük. A fideszes szarháziság újabb ékes példája, magukkal megint kivételeznének.
23 millió forintot akarnak most kifizetni egy régi pécsi köztéri szoborért annak a Bencsiknek, akinek a fia szervezte a békemenetet. Hálás a fidesz ezért és a végletekig eladósodott város így hálálja meg a csürhemenetet!
A toronyház melletti építési gödröt horribilis összegért veszi meg a város a tulajoktól, de nagyon kilóg a lóláb. Itt sok millió visszakerül zsebbe a fideszeseknek!

Orbán banda takarodj!

And37 2012.11.15. 23:55:42

@online távmunkás: az a baj a működési költséggel, hogy nem számolható ki reálisan. Mert nekem az is működési költség, ha a falunkban megépült ugyan az új buszmegálló, de 1) senkinek nem volt baja a régivel, 2) nagyon keveseknek jó az új a régihez képest, mert rossz helyen van. Itt mondjuk 10-30% működési költség ha elment, de a maradék is fölöslegesen lett kidobva.

takant 2012.11.15. 23:57:44

policy group=munkacsoport? Mintha 5-6 eurokrata osztaná a pénzt...
Ateista, Ateista, legközelebb nézz utána annak, amiről ilyen harcos véleményt alkotsz

takant 2012.11.16. 00:01:14

@And37: Ugye, nem azt akarod mondani, h Brüsszel találta ki, h legyen - és hol - új buszmegálló? :)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.11.16. 00:08:36

@And37: Az ilyeneket elég nehéz kiszűrni. Ha bizonyíthatóan felesleges az a buszmegálló, akkor ott felmerül a hűtlen kezelés és valószínűleg a korrpució gyanúja is.

XtraP 2012.11.16. 02:17:27

Nem mintha ez lenne a lényeg, de Magyarországon tizedesvesszőt használnak.

Szúrófény 2012.11.16. 05:07:31

@Pas de probleme: Miből is fizet az EU? Pl. tagállamok lenyelt vámbevételeiből! . A saját pénzem arra költöm, amire én akarom, ami nekem fontos. Olyan dologra, beruházásra, ami később pénzt hoz. Ezzel ellentétben mire adják a támogatást? Csatornázásra, szemétlerakóra, (amiért a használat díjat majd nékik fizetjük, mivel előbb privatizálták, tehát a pénzüket magukra költik, a maguk „üzletébe” történik a beruházás!) környezetvédelemre, értsd: patakmeder, erdőtakarításra, stb., ami ugyan fontos, csak éppen „el nem adható”. Széchenyi tudta: „a legnagyobb baj, hogy túl sokat fordítunk nem termelő beruházásokra, anélkül, hogy az itthoni árualapunk meglenne. Ne fényűzési cikkekbe, hanem csak olyanba fektessük a pénzt, ami pénzt hoz!” A mai okosoknál ez nem szempont? Kaphatsz még területalapú támogatást, ha paraszt vagy, hogy megtermeld az alapanyagot, az általuk előzetesen már megvásárolt élelmiszeripar számára! Ki van ez találva. Akit be lehet csapni, az meg is érdemli”

And37 2012.11.16. 07:52:41

@takant: Nem, Brüsszel csak pénzt adott. A példát csak arra hoztam, hogy tökéletesen felesleges volt felvenni az önrészre hitelt, megépíteni a buszmegállót, és támogatni EU pénzből. De mivel voltak döntéshozók, akik ebből jól jártak (természetesen nem bizonyíthatóan, csak ez a közbeszéd), megépült. Mivel felesleges volt megépíteni, nehéz eldönteni hogy 100% kidobott pénz, vagy csak amennyi csurrant-cseppent a különböző szinteken, mert ami munkát kifizettek, azért valaki dolgozott, adózott stb.

És nyilván nem annyira rossz helyen van, hogy ebből ügy lehessen. Amolyan falu főterének felújítása típusú projekt, szép új üres buszmegálló. Pénzt tuti nem hoz.

Globetrotter2014 2012.11.16. 08:21:59

@Szúrófény: azért egy valasmit tisztázzunk. Az EU általűában nem úgy ad pénzt hogy itt egy multi add oda neki.

Magyarország maga határozza meg a prioritásait, az adott keretrendszeren belül, állítja fel az elköltésre az intézményrednszerét.

Az EUs pénezket Magyarország (és a 26 többi tagállam) költi el ,nem az EU.

A Bizottság dolga annyi, hogy jóvá hagyja előzetesen a programokat és utólagosan ellenőrzi a projektekek egy részét.

Az hogy mi ebből csatornázunk vagy főteret újítunk, esetleg képzésre gfordítjuk vagy leosztjuk alibiből haveroknak (de elszámolunk vele), az már a mi hülyeségünk.

Viszont vannak bizonyos mköütelezettségeink is, mint pl hogy ne a saját xarunkban fetrengjünk ha már minket nem zavar, vagy ne az egykor "oly csodás" magya mezőgazdaság által szétnitrátozott talajvizet igyuk vidéken ("thermálvíz", hát persze).

És kifelé kötezettség az is, hogy ne úgy költsük el hogy a hazai vállalatokat szemtelenül széttámogatjuk, mert ha ezt midnenki megteszi úgyis az erősebb kutya nyerne.

A busznegállós példfa pedig egy vicc. Ilyet még a magyar irányító hatráság is kiröhög.

Legyen már annyira intelligens a magyar falu hogy tudja hova kell az az átkozott buszmegálló. Nehogy már az EU ellenőrizze hogy képes volt-e a krelétn falu város megoldani ezt a röhejsen egyszerű feladatot...

Tzio 2012.11.16. 08:29:18

Micsoda naív kérdés, mintha nem tudnád a választ...

rohadjmegARCgeci 2012.11.16. 08:33:49

Pénzt tuti nem hoz.
Válasz erre
Ezt ne kiabáld még el,lehet hogy ezért is fizetni kell hamarosan ha valaki várni akar a buszra.

preddy 2012.11.16. 08:38:01

Én sejtem hova kerül a pénzeknek ez a része! A talicskába, mely felváltotta a Nokiás dobozt...

preddy 2012.11.16. 08:41:18

@ZF2:
Az EU csak azt ellenőrzi, hogy oda építettük ahová terveztük, úgy ahogy terveztük, valamint vannak-e számlák a felhasznált anyagról, munkaerőről és ezek valósak-e...
Épp úgy nem mondják hogy hová építsük, mint ahogy az IMF is tőlünk várja a takarékossági terveket, nem pedig megmondja!

Globetrotter2014 2012.11.16. 08:48:37

@preddy: nem ezt Magyarország (gonodlom az NFÜ, de lehet hogy ez is lenetbbi szinten zajlik) ellenőrzi. És Magyaroprszág is találja ki.

Az EU elvi sznten ellenőrzi (a fejlesztési programot hagyja jóvá), illetve egy bizonyos számú projektet is szúrópróbaszerűen.

preddy 2012.11.16. 09:02:55

@ZF2: Igazad van, csak áttételesen ellenőrzi, mondhatnám úgy is, hogy az ellenőrzőt ellenőrzi! :-)

Globetrotter2014 2012.11.16. 09:22:12

@preddy: a német rendszer kicsit hasonló, és én jópár vicces riportto láttam a Németektől is, pl amikor felhúúztak egy felüljárót a semmi közepére, mert közben meggodolták magukat és megszűnt a keresztút (vagy sín, már nem emlékszem).

A nagy rendeszereknek mindig vannak ilyen hibái. Nálunk pedig már az is khívűs hoyg elékészüljön ÉS az alvállalkozókat kifizessék.

Pedig erre elég lenne egy egyszerű szabály hogyha ez elmarad akkor kiesik a pályázók köréből, vagy legalább felfüggesztik a tovbábbi kifizetéseket.

rohadjmegARCgeci 2012.11.16. 09:25:36

Hová tűnt 1500 milliárd?Hová tűnt Lora Palmer?

Globetrotter2014 2012.11.16. 09:29:51

@preddy: de még jó hogy az ellenőző ellőrzőjét is ellenőrzik. Erről szól most a poszt.
süti beállítások módosítása