sorok között

sorok között

Kollektivizált adósság

2012. november 03. - Politikai Ateista

Szokás szerint le vagyok maradva, a miniszterelnök egy héttel ezelőtt nyitotta meg az "eladósodás elleni küzdelem harmadik frontját".

Összesen 612 milliárd forintnyi adósságot vesz át az állam 1956 önkormányzattól - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Fidesz által szervezett, az Önkormányzatok az adósság csapdájában című budapesti rendezvényen, amelyen ismertette az állami adósságátvállalás részleteit. - Több mint 600 milliárdnyi önkormányzati adósságot vállal át az állam - Világgazdaság

Az önkormányzati adósságok konszolidációját sokan bírálják, még a Fidesz parlamenti frakcióján belül is vitákat váltott ki, érthető módon az okosan gazdálkodó önkormányzatok polgármesterei nem veszik jó néven a pazarló kollegáiknak dobott állami mentőcsomagot. Az önkormányzatok helyzete nem volt éppen rózsás az elmúlt években, a csökkenő állami támogatások mellett egyre több feladat ellátására kényszerültek, ennek ellenére voltak olyanok akiknek sikerült nullszadós vagy éppen pozitív mérleggel zárnia. A kormány azonban a szökőkútépítőket jutalmazza, azokat akik látványos, de soha meg nem térülő beruházásokra, vagy éppen a működési költségek fedezésére fordították a legtöbb esetben svájci frankban jegyzett hiteleiket.

A pénznyelő önkormányzatok gazdasági tevékenységének felülvizsgálata elmarad, erre ugyanis sem idő, sem pedig kapacitás nincs, a lényeg, hogy jövőre tiszta lappal indulhassanak. Az elszámoltatás kormánya kegyelmet gyakorol:

Az önkormányzatok állami adósságátvállalásakor nem vizsgálják, hogy egy adott település milyen célból vett fel hitelt, miért adósodott el - mondta Tállai András önkormányzati államtitkár kedden az M1 Ma reggel című műsorában. Hozzátette: a cél az, hogy az önkormányzati rendszer fizetésképes legyen, és január elsején tiszta lappal indulhasson. - A kormányt nem érdekli, mire mentek el a milliárdok - Napi Gazdaság

Az önkormányzati adósságteher pallosként lógott a kormány felett, a pénzügyi bűnbocsánat kényszerintézkedés, az adósságspirálba került önkormányzatok közül minden bizonnyal jónéhány csődbe ment volna a következő év során. A befuccsolt települések között szép számmal akadtak volna Fidesz vezetéssel dübörgők is, és a lassan kibontakozó választási kampány során nem vetett volna jó fényt a kétharmadra a fizetésképtelenné vált, vagy rendkívüli kormányzati segélyekért sorban álló narancsos bürgermatyikról beszámoló tudósítások. (Kósa Lajos nyilatkozata szerint az önkormányzati adósság államosítása "talált pénz" a hitelezők számára ami már önmagában is sokat elárul a törlesztési esélyekről.) Az esetleges csődeljárások esetén a ballib újságíróknak biztosan lett volna ideje szaglászni egy kicsit, reflektorfénybe állítva a problémás beruházások körüli kis háztáji mutyikat, a saját zsebre is dolgozó képviselőket, jegyzőket, polgármestereket. Lehet, hogy valakinek még az is eszébe jutott volna, hogy hűtlen kezelés gyanújával eljárást indítson. Na mindegy, ennek már lőttek, az adósság eltemetve, felelősök nincsenek, fátylat rá. Majd te fizetsz.

Arról gyorsan igyekeztek megnyugtatni a közvéleményt, hogy a váratlanul bejelentett intézkedés nem növeli az államadósságot, azt azonban nem kürtölték világgá, hogy az adósság nem vész el csak átalakul. Mostantól már nem az önkormányzatok kötelezettsége lesz a felhalmozott adósság visszafizetése, hanem minden magyar adófizetőé. Talán ezt jelenti a nemzeti együttműködés. Kétségtelen, hogy az állam jobb alkupozícióban lesz a hitelezőkkel szemben, és a jelek szerint ezt a kedvező pozíciót a végletekig ki is próbálják használni. Azért kiváncsi leszek mit üzen majd az Európai Bizottság.

Jó hír, hogy a kormány szigorúbb központi felügyelettel akadályozná az ész nélküli eladósodás megismétlődését, a hitelfelvétel engedélyezéséhez a kormány beleegyezése szükséges. Ezzel azonban könnyen vissza is lehet élni, a nem haveri önkormányzatoktól az ésszerű beruházások érdekében igényelt hiteleket is le lehet söpörni az asztalról.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr544884476

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Addig nyújtózkodj, ameddig a takaródat nyújtják 2012.11.03. 20:40:05

Népmesei fordulat: a tücskök jól járnak és jövőben indulhat a hangyák pazarlása is. Azt már egy hete tudjuk, hogy a központi költségvetés adóssága jövő év februárjára több, mint 610 milliárddal növekedni fog - ennyibe kerül az Orbán Viktor álta...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

czjanos 2012.11.03. 20:43:20

A hitel nem veszett el, csak gazdát cserélt. Eddig a felelőtlen önkormányzatok voltak az adósok, most meg te, meg én, meg mi, mindannyian.

dr Smittpálelnökúr 2012.11.03. 21:07:27

Örömmel fizetjük ki a lázár jános és kósa lajos által felvett hiteleket, esztergom meg pusztuljon!

Éljen a fidesz éljen viktor vezér, a felcsúti bugris!

Anti Anyag (törölt) 2012.11.03. 21:09:39

@czjanos: Szerintem az önkormányzatok esetében még inkább így van.

Viszont ha Orbánéknak van esze, egyben olcsóbban leírathatják. Ez is fog történni.

A bankszövetség elnöke pedig hiába mondja, hogy ez lehetetlen és mekkora szemétség, a bankok bele fognak menni. A jelenlegi állapot ugyanis az, hogy az önkormányzat nem tudja a hitelt visszafizetni, a bank pedig ezért nem tud neki hitelt adni.

Mintha a pék nem tudna kenyeret sütni, mert már senki nem képes kifizetni.

Ez inkább azt bizonyítja, hogy Orbán cseppet sem hülye.

Anti Anyag (törölt) 2012.11.03. 21:11:12

@dr Kangörény: Na ja. Kurvára meglepődnél, ha előtted lenne, a felvett hitelek többsége mely időpontokhoz és pártokhoz fűződik.

nu pagagyí 2012.11.03. 21:15:06

@Anti Anyag: A Fideszes önkormányzatok választási csaláshoz használt hiteleit rendezi most a kormány mindannyiunk adójából.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.11.03. 21:16:20

Én arra leszek kíváncsi, h a "talált pénz" nem arra utalt-e, hogy örüljenek, ha mondjuka felét visszakapják. Sajnos bármilyen állami, így az általa átvállalt adósság vissza nem fizetése csődesemény. És bár hülyeségnek tartom a hitelminősítés intézményét, (ha azt nem maga a hitelező csinálja) azért ez csúnyán venné ki magát. Ezt a minősítést nem teszik zsebre.

Ennyit a jobb alkupozícióval. A kormány öngyilkossággal fenyegetheti meg a hitelezőket. Ha nem fizet, vagy csak kevesebbet, akkor a kötvénypiacon csúnyán megcsinálják hátulról.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.11.03. 21:19:15

A lényeg az, hogy nem borul a szar a fideszes pógimesterek nyakába.
Ez minden pénzt megér!

söralátét 2012.11.03. 21:35:43

önkormányzatok adósságállománya 2002: 191,5 mrd Ft, 2010: 1246,6 mrd Ft. lehet lapátolni vissza a lóba a szart, amit a ballibsi kormányok csináltak. pl: 50%-os közalkalmazotti fizetésemelés, amit az önkormányzatokkal fizettettek ki. vagy az új Magyarország fejlesztési terv, aminek keretein belül több mint 500 mrd Ft hitelt vetettek fel az önkormányzatokkal, 2006-2008-ig, 80%-ban devizában. ezek a pénzek mentek leginkább a felesleges beruházásokra.

komplikato 2012.11.03. 21:36:35

Akkor ezzel legalizálták pl. az esztergomi kassza szét rablását, haveri fürdőbe "beépítését", töketlenség miatti elvesztését?

Az szép.

komplikato 2012.11.03. 21:37:54

@söralátét: Izé, hol voltál a hasonló felvetésekkel az előző 12-15 hónapban, amikor pl. ráverték a múzeumok üzemeltetési költségeit az önkormányzatokra, meg sok egyebet???

komplikato 2012.11.03. 21:40:19

Lézer Jani féle CHF bukó is le van tudva, ha már a "szemét bank" nem nyelte be a sikertelen eltözsdézést.

kerekes pereces 2012.11.03. 21:40:49

@söralátét: arra gondolsz, hogy 2006 után a legtöbb önkormányzat Fideszes volt? Hiszen maga OV mondta, hogy a 2006-os önkormányzati választás már kormányváltás volt.

különvélemény 2012.11.03. 21:42:56

@kerekes pereces: "arra gondolsz, hogy 2006 után a legtöbb önkormányzat Fideszes volt? Hiszen maga OV mondta, hogy a 2006-os önkormányzati választás már kormányváltás volt."

Vezesd le mennyivel csökkentette a maszop az ök támogatást légy oly szíves...

komissarlajos 2012.11.03. 21:45:13

Álmodozzunk! Amennyiben ezt az őrült bandát be lehetne zárni, (orbán, lázár, rogán, rapcsák, navracsics, stb..., stb...) börtönbe vagy zárt intézetbe, akkor eltünne az adósság? Nem! de a közérzetem egyensújba kerülne.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.11.03. 21:46:37

@különvélemény: Lázár szavaiból nem az derül ki, hogy a szocik az okai a fideszes önkormányzati adósságoknak!
Nem működésre vették fel a hitelt, hanem spekuláltak.
Csak kb annyi eszük van, mint nyeresége az önkormányzatoknak.

Plusz ellopódott.

nemsirunk 2012.11.03. 21:46:44

Állandóan azt szajkózzák, hogy a bankok irányítják a világot. Nagyon kevés igazságtartalma lehet ennek, ha most hagyják, hogy egy gumicsizmás alcsúti paraszt packázzon velük. Ha annyira bénák, hogy most még ebbe is belemennek és közben reménykednek hogy ezzel befejeződik a zsarolásuk, akkor meg is érdemlik a sorsukat. Nem lesz vége addig, amíg el nem szedi tőlük az összes vagyonukat, úgyhogy jobban tennék, ha még most összeszednék magukat, és nem hagynák hogy bohócot csináljanak belőlük.

tede 2012.11.03. 21:47:42

ok, hogy valamit kezdeni kell a rengeteg eladósodott önkormányzatnak, de keményebben kéne fogni őket és a segítség fejében garanciát kérni a jövőre nézve. Nem látom, hogy a kormány keményen fellépne ebben a tekintetben.
Az egész önkormányzatiságnak a rákfenéje a demokrácia eredménye, hogy sokszor snájdig, népszerű emberek lesznek a polgik, főleg kisebb településeken. Utána a botcsinálta polgimester meg síkhülye az ilyen nagy költségvetés és apparárus hatékony irányítására vagy rosszabb esetben velejéig korrupt (is).
Meg kéne tiltani vagy lényegesen megnehezíteni az önkormányzatok eladósítását és sokkal inkább felelős gazdálkodásra kényszeríteni őket.

lost hope 2012.11.03. 21:51:47

A lépés tragikusan szomorú üzenete minden adófizető (és adót nem fizető) állampolgár számára: az előrelátó, felelős gazdálkodás nem kifizetődő. Költsd a pénzt, vegyél fel hitelt, azt valami majd csak lesz.

Az orszäg sajnos menthetetlen...

söralátét 2012.11.03. 21:52:26

@kerekes pereces: inkább arra gondolok, amit a lamperth mónika mondott, hogy mindegy mi történt az önkormányzati választásokon, majd úgyis ők fogják a pénzt osztani. ennek megfelelően vetették föl a haveri önkormányzatokkal a hiteleket nyakra-főre, amihez valójában hozzá is tettek egy halom eu-s támogatást, majd építették belőle a szökőkutakat, meg az 50 centiméter magas kilátót, meg az eu konform játszóteret, ahol egy mászóka 5 millió Ft-ba került. mindezt span cégekkel, akik jó sok lóvét vissza tudnak osztani.

Squid 2012.11.03. 22:06:05

No álljunk meg egy pötit!

Az önkormányzatok hitelének a kezese mindig is a magyar állam volt. Nincs itt semmi változás, csupán annyi történt, hogy most átírták a kezesre a hitelt.

Eddig is mi fizettük volna ki, most is mi fizetjük ki!

Annyi történt, hogy a pénzt lenyúló és önkormányzatokat csődbe vivő Fideszes urak kérdés nélkül megússzák, és az önkormányzatok sem mennek csődbe. Ez a kampány része azért, hogy ne égjenek nyílt lángon a fideszes képviselők a választások előtt.

Ennyi

komplikato 2012.11.03. 22:32:26

@lost hope: "Költsd a pénzt, vegyél fel hitelt, azt valami majd csak lesz."

Költsd a pénzt és fuss??? :D

"Az ország sajnos menthetetlen..."
Hát ez az basszus. Esetleg csinálnunk kéne ez ellen valamit. valamit biztos lehet tenni, kéne egy agyafúrt Egon féle terv.

komplikato 2012.11.03. 22:33:17

@Squid: Hát ez az. Erről szól ez is, mint a "CHF hitelesek mentéséről", a saját embereik mentésére volt kihegyezve az is.

mákospacal 2012.11.03. 22:49:28

@söralátét:

"ennek megfelelően vetették föl a haveri önkormányzatokkal a hiteleket nyakra-főre..."

Hogy is van az a devizahiteleseknek szánt duma?: "senkinek nem nyomtak a fejéhez pisztolyt, hogy vegyen fel hitelt..." valami ilyesmi.

Egyébként meg, ha a kormány nem férgelődne, sunyiskodna éjjel nappal, és legalább úgy állna a forint, ahogy 2010 áprilisában, akkor nem lenne semmi komoly probléma az egyébként olcsó deviza-hiteltermékekkel. Szemét bankok mi? ehh.

NA YA! 2012.11.03. 22:52:10

A következő lesz a bankok államosítása, így az összes narancsvölgyi pógár is mentesíthető lesz a hitelétől, majd élünk egy szép virtuális világban a Zurunk és Kedves Vezetőnk dicsőségére, amíg meg nem halunk!;)

VT Man 2012.11.03. 22:54:06

@Squid:
"No álljunk meg egy pötit!

Az önkormányzatok hitelének a kezese mindig is a magyar állam volt. Nincs itt semmi változás, csupán annyi történt, hogy most átírták a kezesre a hitelt.

Eddig is mi fizettük volna ki, most is mi fizetjük ki!

Ez pontosan így van. Csak a posztoló is analfabéta a témához...

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.11.03. 23:07:51

@VT Man: Jah, de ha ez nem így megy, akkor azért elszámoltatják az önkormányzatot, hogy mégis hova lett a lóvé.

Így viszont mindenki megússza, aki benne van a buliban.

dr kíváncsivagyok 2012.11.03. 23:20:08

@dr Kangörény: "Örömmel fizetjük ki a lázár jános és kósa lajos által felvett hiteleket, esztergom meg pusztuljon!2

Esztergomot is a fideszes polgármester adósította el !

komplikato 2012.11.03. 23:23:48

@VT Man: Ja és akkor is megveregették vállukat ha elszabtak százmilliókat hülyeségre vagy bedőlt baromságokba öntöttek milliárdokat? Még meg is veregetik a vállukat, kitüntetést nem akarnak nekik osztani?

Gandhi szellemében 2012.11.04. 00:45:40

Orbán keze ezúttal is maga felé hajlik, ez ismét egy hatalomvédelmi manőver, hisz 2006-2008 közt épp maga biztatta a fideszes polgármestereket a kedvező hitelek felvételére.
Egy tömeges csőd esetén ez a tény is karcolgatva lenne, és a fideszes polgármesterek alkalmassága is napirendre kerülne. Márpedig a fidesz minden képviselő- vagy polgármesterjelöltje személyes felcsúti vizit után válhatott jelöltté, és nyilvánvalóan ezen beszélgetés során nem a szakmai alkalmassága méretett meg.
Különösen érdekes téma Hmvhely, ahol Lázár vaskos hitelt vett fel, de ezt elsősorban presztizsberuházásokra (pl a belváros átépítésére) fordította, munkahelyteremtő, jövedelemtermelő beruházás nem történt.

Lehet azt ismételni, hogy a korábbi kormány csökkentette a támogatást és növelte a terheket, de bagoly mondja verébnek, ugyanis a fidesz ezt tovább fokozta.

Nem véletlen az sem, hogy nem vizsgálják, mire ment el a pénz, nem vizsgálják, történt-e hiba, netalántán bűncselekmény...
A párttársak bűneit védeni kell, mert ha az ügyeknek csupán töredéke napvilágra kerülne, nem lenne, aki menetelne nekik a hatalmuk megőrzéséért.

Abban meg kár elringatni magunkat, hogy Orbán csak azért küzd, nehogy a sokkal rosszabbak kerüljenek hatalomra. Ez az önzetlen küzdés igencsak gyarapítja a haveri kör jogkörét, magánvagyonát, közben pedig hetente hangzik el szöges ellentétes állítás.
Még vannak, akik ujjonganak, hogy a fijjúk ki mindenkit átvertek és megloptak - ilyen kárörvendő fajta vagyunk -, s nem veszik észre, hogy már őket is meglopták és átverték, amin meg a másik ujjong...

adambum 2012.11.04. 02:12:36

@komissarlajos: Na és a helyesírásod mitôl javulhatna meg?

(A magadfajták szavazhatnak egyáltalán?)

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.11.04. 02:15:29

Erről van szó:

"Az önkormányzatok hitelének a kezese mindig is a magyar állam volt. Nincs itt semmi változás, csupán annyi történt, hogy most átírták a kezesre a hitelt.
Eddig is mi fizettük volna ki, most is mi fizetjük ki!
Annyi történt, hogy a pénzt lenyúló és önkormányzatokat csődbe vivő Fideszes urak kérdés nélkül megússzák, és az önkormányzatok sem mennek csődbe. Ez a kampány része azért, hogy ne égjenek nyílt lángon a fideszes képviselők a választások előtt."

Illetve erről:

"Nem véletlen az sem, hogy nem vizsgálják, mire ment el a pénz, nem vizsgálják, történt-e hiba, netalántán bűncselekmény...
A párttársak bűneit védeni kell, mert ha az ügyeknek csupán töredéke napvilágra kerülne, nem lenne, aki menetelne nekik a hatalmuk megőrzéséért."

No, és valóban, valaki írta itt: Orbán nem buta, üzent is még annak idején, miszerint a számla rendezve lesz.

ügyfélszolgálatos 2012.11.04. 02:22:13

Az államilag kötelezendően viselendő szopóálarcot, minden 15-199 közötti állampolgár postán fogja megkapni. Viselése kötelező, kivétel fidesz tagok és a haverjaik.

Mike36 2012.11.04. 02:30:12

A következő az önkormányzatok államositása lesz.

Spiro 2012.11.04. 03:19:32

Miért nem a teljes adósságot vállalják át, ha már ez eleve része a magyar államadósságnak, és állítólag az állam jobb feltételekkel tudja majd refinanszírozni? Minek félmunkát végezni.

Ha az adóságot átvállalja az állam, akkor jó lenne, ha az önkorik vagyonukat is átadnák az államnak (vagy az adófizetőknek), mielőtt lába kél, mert azért az elég furcsa, hogy újabb és újabb központi adókat vetnek ki, pl. ilyenek miatt.

Ebben az egészben az a legszebb, hogy ezek szerint eddig az önkorik úgy adósodtak el, kontroll nélkül, hogy mindig is az állam volt a kezes, de bele sem szólt, hogy ki mi a faszt csinál, vagy hova viszi a pénzt.

Amikor 2 évvel ez előtti elmúl 8 évben be akarták vezetni, hogy az önkorik számláit csak az államkincstár vezethesse, az összes Fideszes polgármester sírt-rít, mert nem tudtak volna felvenni újabb hiteleket (a párt finanszírozására). Most mit pampulásznak, hogy az újabb eladósodást megakadályozandó csak állami engedéllyel lehet hitelt felvenni.

Na most kiderült, hogy Lázár Jani S8-át mégsem azok a szavazói csöngetik be, akiknek szerinte ez miatta megérte, hanem azok is aki szerint nem.

A jó hír az, hogy így az önkoriknak sokkal kevesebb (kamat)kiadásuk lesz, így NYILVÁN sokkal kevesebb helyi adót kell beszedniük.
Remélem a Papcsák megszünteti jövőre az ingatlanadót Zuglóban, hiszen az eladósodásra hivatkozva vezették be (terjesztették ki).

s 2012.11.04. 03:22:14

Elmondom, miért vannak eladósodva az önkormányzatok, nem olyan bonyolult. Azok ugye az emberek napi életével kapcsolatos dolgokat intézik, mint közvilágítás, csatorna, iskola, ivóvíz, ilyesmik. Ezek nagy része piaci áron megy, mert az energiát, meg az anyagokat ehhez az európai piacról kell nagyrészt beszerezni. A költségek fedezetére viszont csak a helyi adók vannak, amit a lakosság fizet egy NEM EURÓPAI SZINTŰ munkabérből. Vannak persze cégek is, de ezek ravaszdi módokon nem fizetnek azért olyan kurva sokat, mert ügyesen optimalizálják az adófizetést. Az önkormányzatok tehát elsősorban azért szegények, mert szegények az emberek is. Másodsorban meg nyilván azért, mert azt a sok semmirekellőt (a hivatal túlméretezett vízfejét) is neki kellene eltartani (nem is rosszul). Ezen orbán okossága nem fog segíteni, mert ő csak annyit csinál, hogy elveszi a pénzt onnan, ahol van, és odateszi, ahol nincs. Ez lényegében a szocializmus hivatalosan is megbukott változata lesz, ahol senkinek nem érdeke, hogy bármit is kicsit jobban csináljon, mint a többiek. Egy biztos, Budapesten orbán és bandája nem lesz nagyon népszerű, de attól tartok, hogy Budaörsön sem.

M_R 2012.11.04. 05:36:27

@s: "csak annyit csinál, hogy elveszi a pénzt onnan, ahol van, és odateszi, ahol nincs"

Lényegében ennyi: aki jól gazdálkodott attól elveszünk, hogy kifizessük a pazarlókat.

Hogy mesebeli példát mondjak: elveszi a hangyától és odaadja a tücsöknek..

Ez is csak egy unortodox tündérmese :)

M_R 2012.11.04. 05:39:33

@Spiro: Na most kiderült, hogy Lázár Jani S8-át mégsem azok a szavazói csöngetik be, akiknek szerinte ez miatta megérte, hanem azok is aki szerint nem.

Korrekt meglátás. És ez igaz az összes többi hasonló "értelmes" pénzkihajításra is (M-lék point pl. mint egy jelentős lék ahol kifolyt a pénz)

M_R 2012.11.04. 05:46:34

@VT Man: "Az önkormányzatok hitelének a kezese mindig is a magyar állam volt. Nincs itt semmi változás, csupán annyi történt, hogy most átírták a kezesre a hitelt."

Te vagy hülye vagy, vagy hülye vagy..

Úgy tervezem hogy vennék fel pár millió euró hitelt egy luxusjacht, egy Ferrari meg egy szerényebb pár száz négyzetméteres kis villa építésére valami szerényebb környéken (a francia riviéra vagy Hawaii). Eddig nem volt hozzá kezes, de most rád számítanék :)

2012.11.04. 05:53:41

a fidesz nyolc ellenzéki évét nagyrészt az önkormányzatoktól lenyúlt pénzek fedezték,
természetes, hogy orbán most rendezi velük a mi pénzünkból, ja hogy a nagy rablás közben a pl. a lázár gyerek nevén svájcban bankszámlák keletkeztek, az járulékos nyereség, azt is kifizetjük, mit nekünk

magyar ember teli szájjal 2012.11.04. 06:04:46

Úgy beszéltek mintha eddig bárki is azt hitte volna hogy majd a hódmezővásárhelyiek vagy éppen maga Lázár állta volna a cehhet.

Kombi 2012.11.04. 07:04:46

A volt önkormányzati hitelezési rendszer egyedül a bankoknak volt jó, egy falu pl olyan kamatfeltételekkel kapott hitelt mint egy helyi vállalkozó 15 % kamattal, ezt az állam jelenleg 7%-on veszi fel.
Miről beszélünk, nem olcsóbb ha az állam felveszi egyben és kiossza.
Ennél jobb megoldás az lesz, ha az állam visszaveszi a pénzteremtés jogát is a bankoktól, akkor 0 %-on tudja folyósítani a hitelt.

Nagyon jól csinálják hogy átveszik az önkormányzati adósságot, Spanyolországban és más Ny Európai országokban a bankok hiteleit vették át és még jobban eladósodtak.

rezvez 2012.11.04. 07:12:10

@Anti Anyag: Amit írtál, magas lesz ide, a bírálóidat olvasva.
Mint tudjuk, az MSZP hiteleit a szavazói örömmel fizetik vissza. :)

buddha 2012.11.04. 07:21:04

@nu pagagyí: ott az igazság!
erről miért nem beszélnek?

na4 2012.11.04. 07:59:58

Ahelyett, hogy a pazarlókat mind kirúgnák, szétterítik a mocskot az egész társadalmon. A tintanyalókat mind ki kellene rúgni, az elektronikus államot kellene bevezetni. Nem ezt választották. Marad a stagnálás, a lecsúszás.

Báthory Ödönke 2012.11.04. 08:07:38

Azt mondja már meg valaki, hogy mért pont 1956? Mért nem 1848, vagy OV születésnapja?

Salzburg1 2012.11.04. 08:18:10

Ennek örülök,a 27% ÁFÁVAL ami Svájcban 8%,nem véletlenül, most már a Lézer Jani adósságát is én fogom fizetni,mi jöhet még?

biobender 2012.11.04. 09:35:33

De hiszen erre szavazott a ketharmad. Meg az allamcsodre amit szinten nemazemberek fizetnek meg.

Gera 2012.11.04. 09:47:46

Nyilván fájdalmas lett volna, ha az eladósodott önkormányzatok arra kényszerültek volna, hogy a lakosaikkal fizettessék ki az adósságokat pl ingatlanadóval, de az ország szempontjából hosszú távon határozottan építő lett volna, ha az emberek ráébrednek, hogy a narancs-szekfű csatározás helyett a pénzükkel való gazdálkodás hatékonyságára kellene koncentrálniuk, mert határozottan a bőrükre megy a dolog. Persze ez nyilván nem érdeke az élősködő elitünknek.

Mr. Waszabi 2012.11.04. 09:48:57

A dolog nem ilyen egyszerű. Nyilván, sok településen működött a mutyi, azonban a legtöbb településen azért köztereket vagy infrastruktúrát újítottak fel, esetleg ipari parkot alakítottak ki, mert ezekre lehet EU-s támogatást kapni. Gyárépítésre, közvetlen munkahelyteremtésre például nem lehet.
Azonban az ilyen projektek EU támogatásának feltétele valamennyi önerő, ami az önkormányzatoknak gyakran nem állt rendelkezésre a saját kasszájukban. Egy-egy projekthez kb. 70%-ban lehet EU-s támogatást igényelni, a maradékot az önkormányzatnak kell előteremtenie. Ezért jött divatba 2004 után a hitelfelvétel. Tulajdonképpen közvetett munkahelyteremtésről szóltak ezek ma projektek, mert ugye munkát adott az építő ipari, közműépítő és kertészeti vállalkozásoknak, ezeken keresztül a kkv-knak és alkalmazottaiknak. Szóval, még ha egy részét elmutyizták is a vállalkozásokon keresztül, azért sok embernek megélhetést is biztosítottak. Ha nem alakul ki válság, senkit nem zavart volna bizonyára.

Hertelendi 2012.11.04. 09:56:31

Tegnap már írtam valahol...Ismét módosítják a választási törvényeket.
Azok a szavazók, akik a kormánypártokra akarnak szavazni telefonon is leadhatják a szavazatukat. Annyi megkötés lesz, hogy egy telefonról maximum 100.000 szavazat adható le. Az ellenzékre szavazni akarók Röjtökmuzsajon szavazhatnak reggel 7-8 között.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2012.11.04. 10:06:36

@Anti Anyag: Persze, de azért jó pár önkormányzatot említhetnék, amik nem ballib vezetéssel működtek az elmúlt pár cikluson keresztül. Hódmezővásárhely, Debrecen, Esztergom, Bp-en a II. III. IV. V. XIV: kerületek rémlenek?

Hertelendi 2012.11.04. 10:21:22

Ezt azért nem árt elfelejteni...:

Jegyezd vele az égre
Örök tanúságúl:
Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!

Hertelendi 2012.11.04. 10:23:20

@Hertelendi: ajjajj
nem árt nem(!) elfelejteni...

Spiro 2012.11.04. 11:05:44

Ha mai árfolyamon ~1250 MRD Ft az önkormányzati hitel állomány (voltak olyan devizaárfolyam és kockázati felár pillanatok, amikor ez ~200 MRD-dal több volt).

Ennek kb. fele deviza hitel, illetve deviza kötvény, amit jellemzően 2007-2008-ban sikerült felvenniük, szinte kizárólag a jelenlegi kormánypártok által uralt önkoriknak.

Az időközi árfolyamváltozás kb. 40%-kal, a pl. 10 éves hitel esetén a kockázati felárváltozás további ~50%-kal növelte a visszafizetendő összeget (törlesztőt). A kettő együttes hatásaként a ~ 300 MRD Ft hitelállományon, jelenleg ~110% az extra fizetendő számszerűsíthető, ami ~325 MRD Ft árfolyam, illetve kamatveszteséget jelent mai árfolyamokon, kamatszinteken.

(Egyébként a devizahitelek kezelésénél is látszik a matematikai dilettantizmus, mert a kamatos kamat függvény exponenciális, míg az árfolyamváltozás lineáris függvény. Azaz 1%-nyi kamat (THM) változás 10-15 éves futamidő esetén ~11-16% törlesztő változást eredményez. Amennyiben a kockázati felár nem növekedett volna meg, akkor a deviza lakáshitelesek és önkormányzatok törlesztője CHF/HUF 220 árfolyam alatt kevesebb lenne, mint a 160-as árfolyamon történő lehíváskor, hiszen időközben a külföldi deviza kamatok ~3%-kal csökkentek (ezen kéne elmerengeni))

Ha abból indulunk ki, hogy a 300 MRD Ft hitel/kötvény 70-80%-ban EU-s társfinanszírozású projektekben hasznosult, akkor az EU-tól lehívott összeg ~1200 MRD Ft volt. Az önerővel együtt 1500 MRD.
Ha ez 2007-2008-ban „hasznosult”, akkor az akkori ezekben az években a GDP 2,8%-ban ennek lett volna köszönhető, de ez nem igazán látszik a statisztikákban, így ennek jó része valami másra fordítódott, amit sikerült egy masszív 325MRD-os árfolyam-, kamatbukással is megtoldani.

Ebből, és a kormány a devizahitelekkel kapcsolatos lépéseiből simán kinéz egy 100-200 MRD-os „előtörlesztési” bukás a bankok részéről.
Mivel ez a hitel a magyar államadósság része, és a hitel leírás csődesemény lenne, így csakis valami fasza árfolyamgát törvényben kaphatják meg az érintettek a savanyú cukrot.

inebhedj - szerintem 2012.11.04. 11:30:51

"Mostantól már nem az önkormányzatok kötelezettsége lesz a felhalmozott adósság visszafizetése, hanem minden magyar adófizetőé."

Én valahol elvesztettem a fonalat. Az önkormányzatok kötelezettsége nem az adófizetők kötelezettsége valójában? Vagy vannak munkahelyek, ahol nem a magyar adófizetők hányják a szenet, festik a falat, nyomják a komputert, hanem önkormányzatok? Te kivel csináltattad a konyhádat? A bivalybárándi önkormányzattal, kicsit drágán dolgoznak, de nagyon jól. Én a simagöröngyösit próbáltam, de felcsempéztek félig, aztán két hétig felém se néztek, a végén a síkhegyházaiakat kellett kihívni. Józan életű önkormányzatot keresek idény jellegű munkára.

inebhedj - szerintem 2012.11.04. 11:41:28

@Spiro:

Az egyáltalán elérhető EU-s támogatások nem elhanyagolható része közparkokról, szökőkutakról, játszóterekről, bicikliutakról és effélékről szól. Még ezekhez a projektekhez is hitelfelvétel szükséges, a GDP számára hasznosabb pályázatok a célcsoport számára - egyébként hagyományosan, így volt ez a Phare esetén is - mesék habbal. Nem véletlen az EU-pályázati közömbösség Magyarországon. A legtöbb önkormányzat azért pályázik, hogy a pályázati pénzből - az állami és versenyszférában egyaránt szokásos korrupciós és egyéb körökön túl - lecsípjen annyit, hogy a folyó kifizetésekre is jusson (és ezt is könyveljük okosba').

Bár lehet ebbe is politikai párt vonzódást belelátni (sőt, nem is vagyunk elég bloggerek, ha nem látjuk bele), igazából a pártállás teljesen közömbös, ellenzéki, kormánypárti és független vezetésű önkormányzatoknál ugyanolyan arányban van jelen az eladósodottság (ráadásul együtt is járnak vadászni).

Éhes_ló 2012.11.04. 11:52:01

Az adósság eddig is kollektivizált volt.
Gondoltam, csaxólok.
Ez nálunk 35-40 éve hagyomány, miszerint a kevesek, a kiválasztottak profitja, feketén, korrupcióval, kartellezéssel, erőfölénnyel visszaéléssel, csalással, trükkök ezreivel szerzett profitja magánügy és fellehetetlen, megbüntethetetlen, míg az ennek nyomán keletkező károk, a tartozások a társadalmat terhelik.
Eddig az önkormányzati adósságok a kisközösségeket terhelték.
Most a nagyot.
Tehát a poster kiindulási pontja téves.
Az adósságok (károk) eddig is kollektivizáltak voltak.

Persze a postokból és a kommentekből is kimaradt a legnagyobb adós: Budapest. Nem ok nélkül. Itt ugyanis degesz demszkíj szórta a pénzünket két kézzel és ma is röhög a horvát házának teraszán a birkákon akik 20 évnyi pusztítása kapcsán képtelenek voltak egy valamire való vádiratot összerakni.
Mondjuk érdekes lenne miért.
De erről nem szól egy post se.

A post találóan teszi meg fő okként azoknak a buktori helyi kiskirályokat (persze pokornik, rogán, nagy és pár fővárosi haverjuk kivételével, vajon miért is?) a megmentését és tisztára mosását, akik a forrásokban egyre szűkösebb 8 ellenzéki évben a buktori gépezetet finanszírozták.
Ehhez minden vagyont ami eladható volt eladtak, mindent ami megterhelhető volt megterheltek. Még többet is, mint meggyes.

De ne feledjük, elqró és bandája gondosan megfosztotta az ellenzéki kiskirályságokat minden lehetséges forrástól.
www.kormany.hu/hu/belugyminiszterium/onkormanyzati-allamtitkarsag/hirek/a-belugyminiszterium-velemenye-veres-janos-nyilatkozatarol

Még a kötelezően végrehajtandó feladataikra szükséges forrásokat sem folyósították.
www.origo.hu/gazdasag/hirek/20040217tizmilliarddal.html

Ennek okait elmondták ezerszer. A poster és a kommentelők persze erre nem emlékeznek szívesen, pedig a többséget ez tette padlóra. A takarékosokat, el nem adósodókat is.

Nem mintha felmenteni akarnám a magyar ugar pártgépezeteket közpénzeken, pályázati pénzeken, közvagyonon finanszírozó kiskirályait, de a váltópártok tolvajbandáinak garázdálkodása közepette illene a kettős mércének is gátat szabni és emlékezni arra, bizony a korrupt politikai osztály nem válogatott az eszközökben, ha saját zsebének tömködéséről volt szó.
Már ha a gondolkodó és értelmes ember benyomását próbáljuk kelteni.

Sem a jobb sem a bal, sem a "liberális" oldalnak hazudott, csak éppen az egyik kormányzó erőként tette, teszi ezt, a másik meg ellenzékben.

Nem az oldalakban és a módszerekben volt különbség, hanem a pénzekhez hozzáférésben. Akiknél a hatalom volt, ott jutott több, ahol több hatalom volt ott még több.
Azokat kell sajnálni, akik feleősen gazdálkodtak.
Őket és polgáraikat ez a korrupt rendszer duplán bünteti. Ez az egyetlen amit a poster helyesen hangsúlyoz.
ráadásul ez a legnagyobb disznóság az egész korrupt és mocsok kavarásban.

Spiro 2012.11.04. 12:21:13

@inebhedj - szerintem:
Ne haragudj, de amikor az önkorik többsége Fideszes volt, és ezeknek egyszerre jutott eszébe a devizahitel-, devizakötvény finanszírozás, zéró deviza bevétel mellett. Akkor nem nehéz ebben a tudatosságot és a szervezettséget felismerni.
Továbbá annak ignorálása, hogy ezeket majd vissza is kell fizetni (attól függetlenül, hogy a lopás, a nem átgondolt, pazarló, a külső körülményeket figyelmen kívül hagyó gazdálkodás, vagy más volt az oka), az minden józan ember fejébe szöget út.
Ezt csak úgy engedheti meg magának valaki, ha tök hülye, vagy valami biankó ígérvénye van (azért az elég furcsa, hogy az esztergomi story ellenére a Medgyes Tamás nem tudott a Fideszben megbukni? )
Nekem nem az a problémám, hogy az EU-s talált pénzekért lehajoltak, hanem az, hogy a devizahiteleken, kötvényeken elbuktak 325 MRD-ot, és még a jelét sem látom annak, hogy a nyilvánosság megtudhatná, hogy kik, miért, mire vettek fel olyan pénzeket, ami visszafizetésére esélyük sem volt.

Másrészről, ha tudjuk, hogy az önkorik úgysem tudják visszafizetni a hiteleiket (és nincs mögöttük fedezet), akkor mi a fasznak ezeket átvállalni, hiszen a csőd esetén a hitelező jár rosszul. Talán még annál is rosszabbul, mint amit az állam el fog tudni érni.
Ha pedig van mögötte fedezet, akkor annak átvételéről miért nincs szó.
Itt pusztán –józan ésszel kikövetkeztetve – arról van szó, hogy amikor a fideszben szorított a naci, ezek tették lélegeztető gépre a pártot, és a jelenlegi „konszolidációval” ezek mind ellepleződnek (de miért devizában kellett ezt csinálniuk, ami megduplázta a fizetendőt?).

Spiro 2012.11.04. 13:03:42

@Éhes_ló:
A normális emberek tudják, hogy Budapesti eladósodottság abból fakadt, hogy az állami SZJA bevételek önkormányzati visszaosztása, nem a lakósok adóbefizetései arányában/alapján történt/történik, hanem – az állítólagos felzárkóztatás jegyében- egy Bp.-et hátrányos helyzetbe hozó rendszer szerint.
Egyébként a most felvázolt konszolidáció Bp.-et érinti ismét a leghátrányosabban, hiszen itt a legmagasabb az adóbeszedési potenciál, így csak a 40%-os átvállalás játszik, míg a Fideszes fellegvárak nyalják a 60%-ot.
2/3-es egyetértés híján, a múltban az összes önkormányzati rendszert megváltoztatni szándékozó törekvés elbukott, és hiába próbálták a finanszírozás csökkentésével ráébreszteni az önkorikat a kistérségi összefogásra, és a felesleges feladatok megszüntetésére, ezt hitelfelvételekkel cselezték ki (hiszen most már látszik, hogy a Fidesz sem ad több forrást neki, sőt függetlenségüket korlátozza).

Csak elmebetegek gondolhatták, gondolhatják, hogy a ~3200 önkori fenntartására módunk van, amikor ezek éves kiadásai az összes adóbevétel ~12-17%-ra rúgtak/rúgnak (kvázi azért fizettünk SZJA-t, hogy ezeket finanszírozni tudjuk).

Jelezném, anno ~ 700 Tanács volt és azt sem tudtuk finanszírozni, a közigazgatást, önkormányzati rendszert pedig a ~106 városi/kerületi (leánykori nevükön járási) bíróság hatáskörzetének megfelelően kellene szabályozni, és ezek lehetnének a választó körzetek is.

Éhes_ló 2012.11.04. 13:23:14

@Spiro: persze.
A normális emberek azt is tudják, hogy:
- az ország lakosságának majd ötöde él a fővárosban és több mint a harmada annak vonzáskörzetében;
- a degesz demszkíj és a szocik által tolt 20 év alatt a budapesti felhalmozott adósságállomány és vagyonvesztés meghaladta a többi önkormányzatét EGYÜTT ÖSSZESEN.

Ezért ha önkormányzatiságról és az önkormányzatok eladósodottságáról szólva fikázza egy poster a 3200 közül a buktor hátországának számítható pár százat, akkor meglehetős elfogultságnak tűnik ezt figyelmen kívül hagyni.
Az szja visszatérítés nem csak BP-et sújtotta, hanem minden magas hozzáadott értékű iparral és jó foglalkoztatási arányszámokkal rendelkező önkormányzatot.
Ennek ellnére demszkíj a fővárosban képes volt még jobban lemenni kutyába.
Nektek pedig még mindig tabu a felelőtlen garázdálkodás eme kirívóan pofátlan mintaképe.

Spiro 2012.11.04. 16:25:32

@Éhes_ló:
Nekem semmi sem tabu, és nincs semmi örömködni való Bp. helyzetén, de azért azt próbáld már meg kellő helyiértéken kezelni, hogy az SZJA visszatérítések torz szerkezete, és pl. a Bp.-re lőcsölt Bp. és vonzáskörzetének közlekedés finanszírozása (illetve ennek arányos megosztásának hiánya) évről, évre hatalmas lyukakat ütögetett a ladikon.
(én már egy évtized óta csak a tényleges fizetőképes kereslet szerint indítottam volna BKV járatokat, és lehet, hogy több kerékpárosunk lenne, mint Kínának, de nem adósodtunk volna el - lehet, hogyha én lettem volna a polgármester, akkor pár nap alatt visszavontam volna ezt az ötletemet, ha minden nap szarral öntöttek volna le, mert nem tudhatjuk ki, mit viselt volna el a jóléti kiadások nyirbálásából (lásd a Fidesz, milyen „remek győzelmet aratott a vizitdíj ellen (szerintem érted miről beszélek))-

De te az arányokat nem érzékeled jól, mert nem a nominális eladósodás a lényeg, a többiekhez képest, hanem a törlesztő képesség. Ebben Bp. fényévekkel jobb, mint azok akiket te védeni próbálsz.
Már leírtam, hogy azokon túl, akik nem adósodtak el, azok járnak rosszul, akik amúgy is törlesztő képesebbek (pl. Bp. –ezen nincs mit vitatkoznunk -).

Ahogy azt is feszegettem, hogy a csőd elől való megmentés, nem racionális döntés (ha nincs mit elbukniuk), és a mostani módszer csak a felelősök tisztára mosására jó, ha Bp.-i, ha vidéki önkori az elkövető.
(ez pont olyan ostobaság, mint a MOL részvények megvásárlása, amivel az volt a fő gond, hogy a LEX MOL-lal befagyasztott nem szavazó, a jogszabály miatt másnak is érdektelen részesedésért fizettünk piaci árat. Holott csak meg kellett volna várni, amíg ezt kényszer értékesítik gombokért, és addig finanszíroznunk sem kellett volna (évi 35-40 MRD-ért).

Éhes_ló 2012.11.04. 16:51:15

@Spiro: szerintem elbeszélünk egymás mellett.
Ez a post az adósság kollektivizálásáról szól.
Ennek kapcsán le mertem írni, hogy ez az adósság kollektív volt mindig is.
a másik felvetésem az volt, hogy a kollektivizált adósság kapcsán csak a buktori rendszert finanszírozó kiskirályokról esett szó, holott adósságban és vagyonfelélésben degesz demszkíj és a főváros volt a bajnok.

Ennek kapcsán nem értem milyen arányokat keversz ide?

(Nyilvánvaló és nem is vitattam sehol, hogy a GDP 45%-át megtermelő főváros és környéke teherviselő képessége nagyobb mint Szabolcs-Szatmáré. De az adóssága ettől nominálisan a sokszorosa és az adósság terhei is azok.
Ráadásul rendkívül fontos, hogy az országunk egyre kevésbé legyen főváros központú.
Ennek érdekében kellene is valamit tenni végre és ez pont nem a 4-es metro.)

Spiro 2012.11.04. 17:59:43

@Éhes_ló:
Az adósságnak csak az a része lehetett kollektív, ami mögött nem állt helyi fedezet. Így, nem igaz amit állítasz, mert az állami szerepvállalás nélkül is lenne mód ezek rendezésére. Csak akkora királyok vagyunk, hogy nem baszakodunk néhány 100 MRD Ft-nyi aprópénzzel (ehhez képest a Budai Gyula színes üveggolyók, és kagylók után kutatott )

Csak aki nem saját pénzét költi, az lehet annyira idióta (de itt másról van szó, nem hülyeségről), hogy bevállalja más tartozást az esetleges fedezet megléte esetén is. Már csak azért lenne érdemes a fedezetet is elvonni, mert legalább nem reprodukálódna a helyzet újra.

A lényeget már egyszer leírtam, a deviza hiteleken kb. 325 MRD kamat, és árfolyam vesztesége keletkezett az önkormányzatoknak, ami a jelenlegi teljes hitelállomány ~ 26%-a. De ezt sem vizsgálja senki, mert ez kit érdekel.

A post így fogalmaz: „…A befuccsolt települések között szép számmal akadtak volna Fidesz vezetéssel dübörgők is…”

Szóval neked az egészből a BUDAPEST szó látványa okoz hiányérzetet, bár egyetlen települést sem nevesítettek, de mindenki tudja, hogy az utobbi idQben alig akadt baloldali vezetésq önkori (egyébként a fenti kijelentés Bp.-t is magában foglalja, a jelenlegi állapot szerint, ha szőrszálat hasogatunk).

Na, én már mindent leírtam, amit akartam, és remélem a Papcsák Zuglóban eltörli a lakó ingatlanokra is bevezetett adót, amit az önkori eladósodottságával indokoltak, ha megszabadulnak a hiteleik jó részétől.
Minden jót.

Éhes_ló 2012.11.04. 18:16:21

@Spiro: amennyiben igaz lenne amit írsz (nem igaz) miszerint az önkormányzati adósságok fejében betáblázott önkormányzati vagyon nem kollektív tulajdon, akkor sem értem, miért tabu neked és a többi orbánékról kommentelőnek is demszkíj és a szoci támogatóinak ámokfutása.

De mivel az önkormányzati tulajdon is köztulajdon (kollektív tulajdon) ezért a kiindulásod (neked is) téves.

A többiben - mivel nem volt sem állításom, sem eltérő véleményem - nem értem miért vitáznál velem?
süti beállítások módosítása