Tartottam egy kis nyári szbadságot, a blogot is csak félgőzzel csináltam. Ennek következtében számos olyan történettel kapcsolatban nem tudtam írni amelyekről egyébként szerettem volna, de akad azért olyan amely mellet így utólag sem tudok szó nélkül elsétálni.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének július 26-án megrendezett elnökségi ülésén maga a miniszterelnök vendégszerepelt, és előállt néhány meglehetősen érdekes elképzeléssel. Ezek közül is azt hiszem a legfigyelemreméltóbbak a demokrácia jövőjét firtató gondolatai voltak.

"Reméljük, a Jóisten megsegít bennünket, hogy a demokrácia helyett nem kell kigondolnunk más típusú politikai rendszereket, amelyeket a gazdasági túlélés érdekében aztán be kelljen vezetni."

Azt csak maga Orbán Viktor tudhatja, hogy pontosan mit is szeretett volna az értésünkre adni az általános megrökönyödést kiváltó kijelentésével. A kézenfekvő magyarázat az, amire eléggé el nem ítélhető módon a legtöbben asszociáltak: Orbán Viktor diktatúrát szeretne bevezetni, persze szigorúan a gazdasági túlélés érdekében, és akkor is csak abban az esetben, ha a Jóisten nem siet a segítségünkre. Én - anélkül, hogy a miniszterelnök vitatható megnyilvánulását védeni próbálnám - azért szeretném a mondatait egy más kontextusba helyezni. A Fidesz félreérthetetlen jeleit adta már annak, hogy a hatalmát szeretné betonba önteni, lehetőleg az örökkévalóság végéig, de mi van akkor, ha a miniszterelnök nem a saját pártjának, hanem egy külső erőnek a hazánkra erőltetett parancsuralmáról beszélt a munkaadók dzsemboriján. Kétségtelen, hogy a kádár-rendszer haszonélvezői ragaszkodtak a hatalomhoz, de ha az akkor politikai elit esetleg valamiféle reformokat eszel ki, a szovjet vezetés valószínűleg beavatkozott volna annak érdekében, hogy megállítsa az épülő szocializmus olvadását, úgy, ahogy ezt 1956-ban meg is tették.

A Szovjetunió már múlté, manapság az Európai Unió csatlósai vagyunk, ami hasonlóan a vörös blokk utolsó évtizedéhez komoly gazdasági kihívásokkal kénytelen szembesülni, és kétségbeesett küzdelmet folytat a túlélésért. Nem lehet nem észrevenni, hogy ezekben a viharos időkben az uniót alkotó, állítólag szuverén államok törvényhozói nem rendelkeznek különösebb mozgástérrel az Európai Bizottság, az IMF és az Európai Központi Bank diktálja az iramot, és nem nézik jó szemmel a különutas megoldásokat. Az ESM-paktumot például mindenkivel sikerült aláiratni, annak ellenére, hogy azt a förmedvényt egy valóban független, minimális józansággal rendelkező kormány nagyívben hajította volna a kukába. Nem várom el, hogy osztozz a véleményemben, de magad is meggyőződhetsz róla a későbbiekben, amikor néhány európai ország állampolgárai megelégelik az EU válságkezelési elképzeléseit, és megpróbálnak majd unió-ellenes pártokat és képviselőket a hatalomba juttatni.

Mindenesetre nem Orbán Viktor az egyetlen európai kormányfő aki a demokráciával kapcsolatos kétségeinek adott hangot az utóbbi időben. Vasárnap az olasz technokrata miniszterelnök, Mario Monti - akit soha senki nem választott a posztjára - azt nyilatkozta, hogy ha az európai államok vezetői túlságosan a parlamentjeik döntéseire hagyatkoznak, akkor az unió felbomlása sokkal valószínűbb, mint a szorosabb integráció.