sorok között

sorok között

A demokrácia alternatívái

2012. augusztus 07. - Politikai Ateista

Tartottam egy kis nyári szbadságot, a blogot is csak félgőzzel csináltam. Ennek következtében számos olyan történettel kapcsolatban nem tudtam írni amelyekről egyébként szerettem volna, de akad azért olyan amely mellet így utólag sem tudok szó nélkül elsétálni.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének július 26-án megrendezett elnökségi ülésén maga a miniszterelnök vendégszerepelt, és előállt néhány meglehetősen érdekes elképzeléssel. Ezek közül is azt hiszem a legfigyelemreméltóbbak a demokrácia jövőjét firtató gondolatai voltak.

"Reméljük, a Jóisten megsegít bennünket, hogy a demokrácia helyett nem kell kigondolnunk más típusú politikai rendszereket, amelyeket a gazdasági túlélés érdekében aztán be kelljen vezetni."

Azt csak maga Orbán Viktor tudhatja, hogy pontosan mit is szeretett volna az értésünkre adni az általános megrökönyödést kiváltó kijelentésével. A kézenfekvő magyarázat az, amire eléggé el nem ítélhető módon a legtöbben asszociáltak: Orbán Viktor diktatúrát szeretne bevezetni, persze szigorúan a gazdasági túlélés érdekében, és akkor is csak abban az esetben, ha a Jóisten nem siet a segítségünkre. Én - anélkül, hogy a miniszterelnök vitatható megnyilvánulását védeni próbálnám - azért szeretném a mondatait egy más kontextusba helyezni. A Fidesz félreérthetetlen jeleit adta már annak, hogy a hatalmát szeretné betonba önteni, lehetőleg az örökkévalóság végéig, de mi van akkor, ha a miniszterelnök nem a saját pártjának, hanem egy külső erőnek a hazánkra erőltetett parancsuralmáról beszélt a munkaadók dzsemboriján. Kétségtelen, hogy a kádár-rendszer haszonélvezői ragaszkodtak a hatalomhoz, de ha az akkor politikai elit esetleg valamiféle reformokat eszel ki, a szovjet vezetés valószínűleg beavatkozott volna annak érdekében, hogy megállítsa az épülő szocializmus olvadását, úgy, ahogy ezt 1956-ban meg is tették.

A Szovjetunió már múlté, manapság az Európai Unió csatlósai vagyunk, ami hasonlóan a vörös blokk utolsó évtizedéhez komoly gazdasági kihívásokkal kénytelen szembesülni, és kétségbeesett küzdelmet folytat a túlélésért. Nem lehet nem észrevenni, hogy ezekben a viharos időkben az uniót alkotó, állítólag szuverén államok törvényhozói nem rendelkeznek különösebb mozgástérrel az Európai Bizottság, az IMF és az Európai Központi Bank diktálja az iramot, és nem nézik jó szemmel a különutas megoldásokat. Az ESM-paktumot például mindenkivel sikerült aláiratni, annak ellenére, hogy azt a förmedvényt egy valóban független, minimális józansággal rendelkező kormány nagyívben hajította volna a kukába. Nem várom el, hogy osztozz a véleményemben, de magad is meggyőződhetsz róla a későbbiekben, amikor néhány európai ország állampolgárai megelégelik az EU válságkezelési elképzeléseit, és megpróbálnak majd unió-ellenes pártokat és képviselőket a hatalomba juttatni.

Mindenesetre nem Orbán Viktor az egyetlen európai kormányfő aki a demokráciával kapcsolatos kétségeinek adott hangot az utóbbi időben. Vasárnap az olasz technokrata miniszterelnök, Mario Monti - akit soha senki nem választott a posztjára - azt nyilatkozta, hogy ha az európai államok vezetői túlságosan a parlamentjeik döntéseire hagyatkoznak, akkor az unió felbomlása sokkal valószínűbb, mint a szorosabb integráció.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr164698589

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.08.07. 10:48:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: 120 ok, ami miatt nem szavaznék a Fideszre 2012.08.07. 10:04:19

Bűnlajstrom 2010 áprilisától 2012 augusztus elejéig. A lista folyamatosan bővül. Ha kihagytam valamit, írd meg kommentben! * 1. A Kubatov-lista 2. Pintér Sándor belügyminiszteri kinevezése 3. Kósa és Szíjjártó nyilatkozatai az ország csődközeli helyzet...

Trackback: 120 ok, ami miatt nem szavaznék a Fideszre 2012.08.07. 10:03:20

Bűnlajstrom 2010 áprilisától 2012 augusztus elejéig. A lista folyamatosan bővül. Ha kihagytam valamit, írd meg kommentben! * 1. A Kubatov-lista 2. Pintér Sándor belügyminiszteri kinevezése 3. Kósa és Szíjjártó nyilatkozatai az ország csődközeli helyzet...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemsirunk 2012.08.07. 09:04:19

"Mario Monti - akit soha senki nem választott a posztjára"

Miért, Orbánt ki választotta meg? Vagy a többi kormánytagot? Lehetett rájuk közvetlenül szavazni?

Amúgy Monti javaslata tényleg hülyeség. Nem a kormányoknak kellene nagyobb hatáskört biztosítani, hanem az Európai Parlamentnek, a nemzeti parlamentek rovására. Azt tényleg közvetlenül választják, nem károghatna senki a demokrácia hiányáról.

Ráadásul nem nemzeti kvóták szerint, hanem az egész EU-ra nézve EGYSÉGES európai pártlistákra kellene szavazni.

Most az EP egy gittegylet, azt használják politikus-elfekvőnek, de csak azért, mert nincs valós hatalma. Egyből megváltozna a helyzet, ha végre leszámolnánk a nemzeti szuverenitások kártékony illúziójával, és tényleg demokratikusan választott közös európai törvényhozás működne.

Persze Orbán ebből pánikszerűen menekülne, a saját hatalmát mindenáron meg akarja őrizni.

okostojgli (törölt) 2012.08.07. 09:14:31

"manapság az Európai Unió csatlósai vagyunk"

Te meg hülye vagy.

Így van, bazmeg, ki kell lépni az unióból, a tót meg román vámosok vigyorgó pofával fogják szana meg széjjel szedni az összes magyar rendszámos autót, merthogy az EU területére akarnának lépni.
Plusz az EU akkora vámot fog a nyakunkba baszni, hogy nem belerokkanunk, hanem egyenesen belehalunk.

Maradtál volna a kertén soraid között, faszkalap.

K.Tomoceusz 2012.08.07. 09:22:00

Ha nem kéne találgatnod, hogy mit akart viktorunk mondani,

hanem behívnák a tévékbe és megkérdeznék tőle, tán megnyílna a föld ?

riporter 1.- Tessenszives elzagyválni, milyen rendszeren teccik gondolkodni, ha az Isten se segéli meg kendet ...-

viktor- jó.

riporter 2.- Aztán, ha nem segéli meg az Isten az országot, annak miért nem-e kend az oka Viktor úr ?

viktor - Mármint a jegybankelnök úr ?

www.youtube.com/watch?v=QN-jSHVIrjU

Netuddki. 2012.08.07. 09:24:47

"Azt csak maga Orbán Viktor tudhatja, hogy pontosan mit is szeretett volna az értésünkre adni az általános megrökönyödést kiváltó kijelentésével."

Freudi elszólás?
Ezek szerint azért akarják taccsra tenni a gazdaságunkat, hogy aztán bevezethessen egy kis diktatúrát.

"A Szovjetunió már múlté, manapság az Európai Unió csatlósai vagyunk"

Nettó hülyeség...

biobender 2012.08.07. 09:28:53

"A Szovjetunió már múlté, manapság az Európai Unió csatlósai vagyunk, ami hasonlóan a vörös blokk utolsó évtizedéhez komoly gazdasági kihívásokkal kénytelen szembesülni, és kétségbeesett küzdelmet folytat a túlélésért."

Hat oregem, te aztan biztosan nem eltel a szocilizmusban, maskeppen nem mosdatnad itt a SZU-t. Kepzeld el, annak idejen a kifele menekuloket tartotta eroszakkal bennt a hatarorseg, es szazaval oltek a menekulni akarokat a hataron, csak, hogy egy peldat mondjak. Manapsag mint az EU csatlosorszaganak a lakoja, menekulni szeretnel? Es hova? Var rad a napfenyes Eszak-Korea, ott talan meg az atlagos intelligenciaszintet is novelned ha odamennel. Es itthon is.

Subika 2012.08.07. 09:38:48

"A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg."
VS.
"manapság az Európai Unió csatlósai vagyunk + az Európai Bizottság, az IMF és az Európai Központi Bank diktálja az iramot"

hát, lehet, én nem vagyok igaz magyar, de rohadjak meg, ha értem ezt a gondolkodásmódot!!
58,000 HUF / ha földalapú támogatást adhatnak, de játékszabályokat megszabni nemgyerebe????

nemsirunk 2012.08.07. 09:39:59

Az EU "kétségbeesett küzdelmet folytat a túlélésért."

Hát ez az. Az EU küzd a túlélést jelentő integrációért, miközben egyes gátlástalan politikusok (mint Orbán) mindent megtesznek a szétveréséért. Nekik nem drága semmi, csak megtarthassák a saját szemétdombjukat, hatalmukat. És ebben a törekvésükben sajnos támogatókra is lelnek az EU szétesésében érdekelt hatalmak felől (ami mondjuk az ő szempontjukból érthető), valamint néhány ostoba, de annál hangosabb békemenet-birka részéről is.

nick066 2012.08.07. 09:45:37

Neked komám tényleg csak az egyik feled félázsiai, de a másik meg félhülye. Az ilyen elvakult narancsagyú barmok miatt van meg a reális veszélye, hogy ez az alcsúti tahótörpe még a nyakunkon marad rombolni újabb 4 (8, 12, 16, 20) évig.

nemsirunk 2012.08.07. 09:50:26

"és megpróbálnak majd unió-ellenes pártokat és képviselőket a hatalomba juttatni."

Az lesz csak a jó világ, ha sikerül szétverniük az EU-t! Meglesz a hőn áhított "szuverenitás"!
Úgy mint egyes helyeken Afrikában. Ahol a helyi kiskirály látszólag függetlenül irányítja az országot, de valójában a nagy ásványkitermelő világcégek utasításait követi, akik aztán cserébe elnézik neki a "túlkapásokat" a rendfenntartásban, miközben mindenért a "szabadon választott független" helyi kormány a felelős.
Hát én ezt az állapotot nevezem valódi gyarmati viszonynak, nem az EU-t. Az EU nélkül itt hamarosan olyan állapotok lesznek munkakörülmények, munkajogok, környezetvédelem stb terén, amit eddig csak a harmadik világbeli hírekben olvashattunk.

nevetőharmadik 2012.08.07. 09:51:07

"Reméljük, (...) nem kell kigondolnunk más típusú politikai rendszereket..."

Az apropód sajnos ott bukik meg, hogy "kigondolnUNK"-ot mondott, és nem bármi mást (pl. "kigondolnak", "bevezetnünk" - ez utóbbinál még vélelmezhető lenne a külső forrás). Itt a Fidesz által kiokoskodható dologról beszélt.

Gyuri bá 2012.08.07. 09:51:44

jó sokáig gondolkozhattál a szabid ideje alatt,
hogy kiforgasd a javára azt amit mondott.
Kedves tőled nagyon, de talán még magad is gondolkoztál elég sokáig, -2 hétig, hogy hogyan is kellene másképp beállítani a szöveget amit OV mondott, -nem sikerült.

Brix 2012.08.07. 09:52:14

Orbán valami olyat képzel el, mint Augusto Pinochet diktatúrája volt. Minden lehetséges alkotmányos és azon kívüli eszközzel elfojtani az ellenzéket és megakadályozni a szabad választást. Létrehozni egy kiméletlen és nyílt osztályuralmon alapuló társadalmat, ahol nincs társadalmi szolidaritás és szociális rendszer. A munkavállalók félelemben és a maximális kiszolgáltatottságban dolgoznak, a munkaadók kénye-kedve szerint.
Ha valaki érdekit szolgálja ez a rendszer, az nem a többségi társadalom, hanem Orbán politkiai-gazdasági klientúrája, aki már az összes létező anyagi erőforrást elszívta a társadalomtól. A feudális érdekviszonyokat már a legalsóbb szintekig kialakitotta és fidesz közeli hűbéreseket ültetett mindenhova
Most abban a fázisban van az ország, hogy politikia hatalom stabil, működik az autokrácia, de az ország belül szétrohadt. A fiatalok jó része , akik akár erőszakkal eltudnák távolítani Orbánt, már elhúztak ebből az országból.

garrett27 2012.08.07. 09:53:03

Mindkét oldalban van igazság. Csatlósok is vagyunk, meg nem is. Arról, hogy mit jelentenek az EU-s követelmények, arról pl. érdemes lenne megkérdezni azokat az állattartókat, akik méregdrága beruházásokat kénytelenek végrehajtani, mert a tyúk nem aludhat szaros ólban. Vagy ott vannak az EU kompatibilis, szintén jó drága játszóterek, ahol a gyerekeink ugyanúgy leesnek a mászókáról, csak most már sokkal komfortosabb formában törik ki kezük lábuk, nem beszélve arról a jó érzésről, hogy minden szempontból szabályos volt a mászóka. Ez megnyugtató a szülőnek is, különösen a baleseti sebészeten várakozva.
A másik oldalról nézve viszont a s...ünk ki van a gatyából és nagyon kell az EU pénze, no meg az IMF-é is. Jó megoldás nincs. Csatlósok talán nem vagyunk, de ez a helyzet olyan, mint a kutyáé a rendszerváltás után (valahol Európában), most jó a kaja, a lánc ugyan kétszer olyan hosszú, de legalább annyit ugathatok, amennyit akarok.

sárkányfő 2012.08.07. 09:57:44

1. "Mario Monti - akit soha senki nem választott a posztjára"

Mario Montit 2011. novemberében az olasz törvényhozás többsége választotta meg a posztjára.

2. "Az ESM-paktumot például mindenkivel sikerült aláiratni, annak ellenére, hogy azt a förmedvényt egy valóban független, minimális józansággal rendelkező kormány nagyívben hajította volna a kukába."

Ja, inkább dőlt volna összes az egész EU, okos vagy.

3. "mi van akkor, ha a miniszterelnök nem a saját pártjának, hanem egy külső erőnek a hazánkra erőltetett parancsuralmáról beszélt a munkaadók dzsemboriján."

Orbán a "kigondolnunk" szót használta, így többes szám első személyben. Nem pedig a "ránk kényszerítenek" kifejezést többes szám 3. személyben. Elemi magyar nyelvtudás kéne ennek megértéséhez.

4. "manapság az Európai Unió csatlósai vagyunk"
Nem csatlósok vagyunk hanem tagok.

Megjegyzem egy fejlett demokráciában a saját választói küldenék el a halál faszára azt a miniszterelnököt, aki a demokrácia esetleges bezárásáról elmélkedne. Monti ilyet nem is tett, csak Orbán.

Ez a nép már csinált egy-két forradalmat és szabadságharcot, Orbán őrült ha azt hiszi majd ő korlátozza a szabadságunkat és nemzeti önrendelkezésünket. Csak próbálja meg, kap a szeme alá...

Azért pedig, hogy saját népét le fél-Ázsiai származékozza, azért kb. három órán belül le kéne mondania (vagy saját pártja dobná ki) nyugaton.

Nálunk azonban a fidesz szavazóinak nincs önbecsülése és igényessége, így nyugodtan szarba nyomhatja a fejüket Orbán, még meg is köszönik neki.

Blogger Géza 2012.08.07. 10:02:01

És ne feledjük a görög példát sem, amikor az EU hatalmas felhördüléssel reagált arra, hogy itt holmi népszavazást akarnak tartani görög politikusok... Pont az EU viselkedik úgy, hogy hát itt kérem gazdasági szükséghelyzet van, most nem érünk rá arra, hogy meghallgassuk, mit is gondol a nép.

parvenue 2012.08.07. 10:05:46

Ez a cikk a szerecsenmosdatás és csúsztatás klasszikus iskolapéldája. A cikk irója pedig azt hiszi, hogy körülötte mindenki hülye. Hát nem.

orient 2012.08.07. 10:09:15

@garrett27: "Csatlósok is vagyunk, meg nem is. Arról, hogy mit jelentenek az EU-s követelmények, arról pl. érdemes lenne megkérdezni azokat az állattartókat, akik méregdrága beruházásokat kénytelenek végrehajtani, mert a tyúk nem aludhat szaros ólban. "

Vagy tarthatsz tyúkot ahogy akarsz nagyüzemben, gusztustalanul a profitnövelésért, csak akkor ne csodálkozz ha lesz itt is egy madárinfluenza járvány mint ázsiában és hullanak majd az emberek. Ugye a szabályozatlan, fejletlen állattartásból alakulnak ki a durva járványok amiben nagyon sok ember hal meg. De igazad van minek mondja meg nekünk egy szervezet, hogyan tartsunk állatot, mikor lehetne összezsúfolni több ezer állatot pár négyzetméteren is, a független maffiaországban. Köszönöm, szerintem sokkal jobban járunk ha európai szabályokat kényszerítenek ránk mert különben csak egy szar balkáni nép vagyunk, akiknek sajnos meg kell mondani, mert magunktól nem csináljuk azt ami fejlett társadalmakban illene: lsd: korrupció.

Lehet itt a nyugat hanyatlásáról beszélni, de nyugaton szeretne élni a világon mindenki. Kelet meg egy kalap szar, mert hiába fejlődik orosz, kína, az átlagemberek úgyanúgy szarul élnek, mert egy szűk réteg zsebreteszi a hasznot, korrupció egeket veri...etc. Ezért sosem fognak nyugati szinten élni, és mi ehhez akarunk csatlakozni? Hogy Putyin, kína, észak-korea, féle politikai rendszerben egy szűk politikai réteg jól éljen a többi meg örüljön hogy nem döglik éhen. Persze válasz lenne mindig ahogy most is van:

1. a Gaz rohadt nyugati imperialisták tehetnek a nép nyomoráról, meg a gonosz zsidó tőkések. (érdekes módon cseh, lengyel, szlovákok nagyon jól elélnek az imperialista elnyomás alatt is)

2. vagy mint matolcsy mondja: majd 30 év múlva jobb lesz. Más kérdés hogy addigra én megdöglöttem már rég, de azért vígasztal hogy majd akkor jobb lesz. Ismétlem, közben a visegrádi oprszágokban már most is jó, nemcsak 30 év múlva. Érdekes igaz?

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.08.07. 10:09:42

"Európai Bizottság, az IMF és az Európai Központi Bank diktálja az iramot, és nem nézik jó szemmel a különutas megoldásokat."

Nekem erről a régi kupeces vicc jutott eszembe: "Nem vak ez, bátor!"

Matolcsy meg menjen vissza az Országos Tervhivatalba, ahol a szocializmus szerette volna megreformálni. Az való neki!

dr. mesterséges színezék 2012.08.07. 10:10:37

"Mi van akkor, ha a miniszterelnök nem a saját pártjának, hanem egy külső erőnek a hazánkra erőltetett parancsuralmáról beszélt a munkaadók dzsemboriján?"

Akkor legközelebb majd - szokásától eltérően - meggondolja, hogy mit pofázik a rajongói körében, ha más is hallhatja.

Nem mintha 1% esélyt is adnék ennek a verziónak. Tudja ő, hogy mit miért fenyegetőzik össze, hiszen többéves gyakorlata van.

tarquinius 2012.08.07. 10:12:01

Ajjaj, a néhai Szovjetúniót hasonlítani az EU-hoz, ez bizony nem helyénvaló. Az oroszok a szörnyű, mindent lerohasztó rendszerüket erőltették tűzzel-vassal az általuk katonailag is megszállt országokra, csak éppen a végefelé Magyarország volt a "legvidámabb barakk". Tessék csak átmenni a szomszédos Ausztriába vagy a távolibb Hollandiába, Belgiumba. Toronymagasan állnak felettünk életszínvonalban és igen, küzdenek, hogy a válság ne söpörje el a jólétet. Magyarország meg csak kapja az EU-s pénzeket, amiket az ottani adófizetők dobnak össze, aztán mégis zuhanunk lefele a nyomorba. Naná, igyekeznek beleszólni, hogy pénzüket mire és hogyan költjük el, mi meg ezért haragszunk rájuk. Vannak nekünk saját, nemzeti pénzszivattyúink, felesleges az EU-ra mutogatni.

sztd 2012.08.07. 10:12:50

Nekem elsikkadt a figyelmem a beszólás felett, és a nyaralás okán csak az utózöngék jutottak hozzám, de szerintem a többes szám első személy azt jelenti, hogy a rendszer kigondolásában OV minimum részt vesz.

@nemsirunk:
"Miért, Orbánt ki választotta meg? Vagy a többi kormánytagot? Lehetett rájuk közvetlenül szavazni?"

Ha nagyon kekecek vagyunk, akkor OV a Fejér megyei listáról jutott be, és az ottani szavazó a nevét látva ikszelt.
Ettől függetlenül szerintem nem mondok újat azzal, hogy a Fideszt úgy választották meg 4 évre, hogy azt hitték, hogy OV lesz a korméányfő, és a Forza Italia-t is úgy választották meg, hogy arról volt szó, hogy Belrusconi, nem arról, hogy Monti.

Én egyébként Medgyesi bukása óta (pontosabban Gyurcsány 2004-2006-os tevékenysége óta) azt gondolom, hogy egy ciklusban csak egy miniszterelnök fér bele, a többi lehetőség minimum zavaros.

Az EU parlamenti gondolatot egészen a közelmúltig én is jónak tartottam, de most már látva, hogy mit tudnak, és engem nem nagyon győztek meg. Azt is nehéz elképzelni, hogy a szabályok változása rögtön minőségi politikusokat eredményezne ott.
Most azt gondolom az EU társadalmilag nemzetállamok szövetsége, és csak így irányítható, máshogy nem.

@okostojgli:
Nem azért, de a vámuniónak, és schengeni övezeti tagságnak sem feltétele az EU tagság.

kotov 2012.08.07. 10:14:37

Ha orbán ilyen kijelentéseket tesz, akkor 99.9%-ig biztosak lehettek benne, hogy innentől arra fog játszani, hogy a demokráciát megszüntesse. Annyira ki van éhezve a hatalomra, hogy ha kell az egész országot bedönti, csak hogy ő maradjon hatalmon.
Persze nincs ebben semmi új, ő egy szocialista érában nevelkedett egyén, aki mindig is csak az állandó helyezkedéseivel tudott előrébb jutni.
Most is ugyanezt csinálja.
Érteni semmihez nem ért, dolgozni az életben nem dolgozott, úgyhogy ezt az utat választotta. A takonygerincű férgek útját.

Most sem csinál mást, csak az ország és a mi kárunkra addig helyezkedik, amíg neki nem lesz jó. A többit meg szokás szerint letojja. Végtelenül naiv aki elhiszi azt, hogy orbánt és a holdudvarát a legcsekélyebb mértékig is érdekli az ország sorsa. Ők egy társasjátékot játszanak, aminek a lényege, hogy nekik mennyire legyen jó. Ennyi és nem több, az ország és lakossága beáldozható A-tól Z-ig mindenki.
Nem is értem mit látnak a fidesz rajongói ebben az emberben, mert a hozzáértés mint olyan köszönő viszonyban sincs vele.
Nem csodálkoznék rajta egyáltalán ha meglépné a demokrácia lebontásának tervét.
Ő a demokráciában nem érzi jól magát, mert nem neki való, nem tud vele mit kezdeni és egyszerűen nem érti a működését.
Egy szocialista érában felnőtt, velejéig romlott és korrupt bolseviktől nem is várok ennél többet.

graycivil 2012.08.07. 10:15:43

Szerintem elég húzós a bloggazda részéről ez a félremagyarázás.

Az EU esetében semmiképpen nem a demokrácia felváltásáról, hanem esetlegesen a nemzeti szintű demokratikus intézmények helyett az EU szintű demokratikus intézmények felé történő elmozdulásról lehet szó gazdasági területen.

dr. mesterséges színezék 2012.08.07. 10:16:21

@TrueY: "nem nézik jó szemmel a különutas megoldásokat."

Érdekes, hogy egy elsősorban gazdasági és csak másodsorban politikai szerveződésben az rója fel ezt, aki - miután egy kijáró választási vereség miatt kizárólagosan a saját nevéhez kötni nem tudta - számos alkalommal emlegette személyes szerepét a szerződéselőkészítésben. Ráadásul a szitokszóvá píározott elődjét azért is ekézte, mert az olykor szintén ignorálta a szerződést, illetve dehonesztálta a szervezetet a követeléseiért.

Kakimaki0123456789 2012.08.07. 10:20:32

Csatlos, mi? lepj ki az EU-bol a Zorbanoddal egyutt, nem tartoztatunk, var rad Putyin!
Na nem mintha nem ugy tancolnank ahogy Oroszorszag futyul, mer' ha nem, elzarjak a gazcsapot. Es nehogy alternativ energiakrol almodjunk, jo lesz nekunk az orosz atom!
Oke ez nem csatlossag - ez jobbagysag.

nemsirunk 2012.08.07. 10:21:57

@garrett27: nagyon nem mindegy, hogy mekkorát és hová esik a gyerek a mászókáról! lehet, hogy te nem látod a különbséget a beton és a puha talaj között, de attól még nagyon is különböznek.
Amúgy ezek mintájára nem csak a játszóterek és a csirkeólak követelményrendszere egyszerűsödne egy EU kilépéssel, hanem például a környezetvédelmi követelmények, a munkakörülmények, munkavédelmi szempontok is nagyon hamar áldozatul esnének a "szent versenyképesség" megőrzésének. Az egyes kis "független" államok nem győznének még inkább egymás alá ígérni, csak hogy odatelepüljön hozzájuk a máshol már betiltott környezetszennyező üzem.

Kakimaki0123456789 2012.08.07. 10:26:11

@kotov: "Nem is értem mit látnak a fidesz rajongói ebben az emberben,"
Sok szaz igen-igen jol fizetett mediamunkas dolgozik a fidesz rajongo-taboran, mar 20 eve. Mindenre van alternativ magyarazatuk, legalabbis amikor majd dontest kell hozni, es nam csak stikaban gyilkoljak az orszagot, ujra toluk lesz hangos a media.

Kakimaki0123456789 2012.08.07. 10:27:58

@graycivil: Ez sokaknak nem erdeke, az EU versenytarsai pedig a periferiakon probaljak megtepazni az egyseget (pld nalunk) nyilvan nem ingyen.

nemsirunk 2012.08.07. 10:36:40

@sztd: Orbánt képviselőnek választották meg, nem miniszterelnöknek. Ezzel az erővel új választást kellene kiírni mindig mindenhol, ha a kormányban személycserék történnek. De nem kell, mert ezekkel a szabályokkal lettek ők is megválasztva. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy a Fidesz választási ígéretei mennyire azonosak a tetteikkel… Ha azt néznénk, hogy milyen ígéretekre alapozva lettek megválasztva, akkor már réges-régen az országot is el kellett volna hagyniuk.

lavór 2012.08.07. 10:37:35

Ilyen már van a sarkalatos törvények közt?

"Az Alkotmány (sarkalatos törvény).... cikkelyének .... záradéka alapján ideiglenesen felmentem minden elnöki szolgálat alól, mivel képtelen az ország érdekeit a sajátjai elé helyezni."

A kipontozott részt be lehet helyettesíteni a kellő számokkal. :)

aaabbbccc 2012.08.07. 10:43:25

Az osszes demokrata aki felhordul OV szavaira rogton bologato uzemmodba kapcsol, ha arrol van szo, hogy teljesiteni kell az imf felteteleit. Ha az imf mondja meg, hogy mi legyen, akkor az imf kormanyoz ? Es ki szavazott az imf-re ???

Farkantoán Chatpartner 2012.08.07. 10:45:40

Azon, hogy a posztoló nem fogta fel a mondat jelentését és így tudatlanságában általános megrökönyödést vizionál, nem kell meglepődjünk. Azon sem, hogy a DK röhejes bohócai mit mivé torzítanak. De hogy szeretett szocialistáink se értsék meg, itt a többesszám első személy nem Orbán+Matolcsy+Kubatov, hanem az Unió, őt talán az emberiség, az már furcsa.
És ha már sikerült megértenünk, mit mondott Orbán, érdemes el is gondolkodnunk rajta. Dől magába a nyugdíjrendszer, a közös pénz, a hitelvilág, a kényelmünkért a természetből is sikerült kicsikarnunk egy kis klímaváltást, Afrika robbanásközeli, Izraelt a tengerbe fogják nyomni, Kína leteperi a világgazdaságot, Európában összeomlott a multikulti, a PC, a liberalizmus, Németországban neonáci sorozatgyilkosságok, toronymagas munkanélküliség, infláció, összedőlő nemzetgazdaságok, egyetemes bizalmi válság - ezt akarjátok ti demokratikus eszközökkel megfékezni?

aaabbbccc 2012.08.07. 10:48:43

@sárkányfő: "Ja, inkább dőlt volna összes az egész EU, okos vagy."
ha valasztani kellene az alig demokratikus, kozpontositott, atlathatatlan technokrata eu tulelje a valsagot a demokracia rovasara vagy osszedoljon es kezdjuk elolrol, en a masodikra szavazok, de tudom, hulye vagyok, kar leirnod.

Farkantoán Chatpartner 2012.08.07. 10:49:38

@Brix: "Orbán valami olyat képzel el, mint Augusto Pinochet diktatúrája volt" - írja valamelyik Népszava? Mennyire szupertutkó?

Farkantoán Chatpartner 2012.08.07. 10:51:02

@sárkányfő: fejezd már be az undorító trollkodásodat! Nem veszed észre, hogy rajtad röhög a blogvilág? :(

nick066 2012.08.07. 10:51:51

@aaabbbccc: Ha az imf mondja meg, hogy mi legyen..
az imf teljesen leszarná, hogy mit csinál a kis kedvenced viktor meg a kuszaszemű fantaszta jobbkeze, ha nem kunyerálna újabb 25 milliárd eurót tőlük a gazdasági ámokfutásához

tarquinius 2012.08.07. 10:53:04

Orbánt lehet fikázni vagy dícsérni, de az tény, hogy a fidesz fanok minden választáson, rendezvényen jelen vannak és nem kell őket puskatussal odakényszeríteni. Gyurcsány idején örökké tele volt a Kossuth tér.
Vajon az akkori tiltakozóknak mára minden
jobb lett? Aligha. A demokráciát meg lehet bírálni, de jobb eddig nem született, tehát sem elvetni, sem lebontani nem érdemes, mert arra eddig minden társadalom csúnyán ráfaragott. (Kivéve néhány speciális adottságokkal, feltételekkel rendelkező államot - Öböl emírségek, Vatikán, Szingapúr.)

Farkantoán Chatpartner 2012.08.07. 10:53:24

@Kakimaki0123456789: a Népszava dolgozói nem kapnak fizetést? (Hülye kérdés, ma már tényleg nem.)

nemsirunk 2012.08.07. 10:54:55

@aaabbbccc: Tudod az a különbség, hogy az IMF-től mi kérünk pénzt (vagy pénzzel egyenértékű garanciát), és neki pedig joga van feltételeket szabni. De nem kell teljesíteni a feltételeiket, egyszerűen csak nem kell tőlük pénzt kérni, és akkor nem is lesznek feltételek.
Vagy úgy gondolod, hogy adják ide a pénzt (vagy a garanciát) aztán pedig kuss legyen, ne szóljanak bele mire költjük?

Farkantoán Chatpartner 2012.08.07. 10:55:09

@tarquinius: "a demokráciát meg lehet bírálni, de jobb eddig nem született" - ezt a hazug közhelyet a tömeggyilkos Churchill-nek szoptad be?

Farkantoán Chatpartner 2012.08.07. 10:56:15

@aaabbbccc: pontos kérdések, mindjárt le is fognak nácizni értük.

Farkantoán Chatpartner 2012.08.07. 10:57:22

@nemsirunk: nincs szükségünk arra a pénzre. Azért "kérjük" a pénzt, mert Magyarországot megzsarolták, mi lesz akkor, ha nem "kér".

s 2012.08.07. 11:04:46

Figyelj ide, nem mondom el ennél részletesebben. VEDD KI A PÉNZED A BANKBÓL, MERT ITT KURVA NAGY BAZDMEG LESZ RÖVIDESEN. NEM VICC, EZ MOST NEM AZ.

orbán egy mocskos, hazug, cigány lótolvaj, a fajtája egyik legrosszabbja. Rohadék, hazudós rabló, nem érti a magántulajdon fogalmát, mert a cigányok ilyenek. Elveszi azt, amire épp szüksége van. Az MNB pénzét már nem fogja tudni lenyúlni, mert magára eresztette az IMF-t, de a miénket még igen. Ellopta a manyup pénzt is, el fogja venni a bankszámlán lévőt is, mert most már nem is tehetne mást. Nincs honnan elvenni. Szerintetek mégis mi a faszt jelent az, hogy a pénzintézetek 50%-a legyen magyar? Megmondom, kiseprik innen a külföldi bankokat és létrehoznak magyar szövetkezeteket. Ami állami tulajdon lesz, tehát ha oda beteszed a lóvét, akkor azt már nem látod viszont. Szerintetek mégis mi a faszt jelent az, hogy a magyar lakosság fogja finanszírozni a hazai vállkozásokat (mert küföldi tőke és hitel itt ugyebár nem nagyon lesz). Megmondom, a te megtakarításaidból fog ez menni, ha akarod, ha nem. Gondokozz el ezen, ameddig még lehet, és menekítsd meg a pénzed, ha van még egyáltalán.

A 2013-as költségvetésen egy kibaszott nagy - alsó hangon 600 milliárd HUF - luk tátong. A manyup pénz védhetelen volt, most is az. Akik ezt belátták, azok visszaléptek az államiba, ha nem is nagy örömmel. Bármikor lehet olyan intézkedést hozni, hogy a maradék is hagyja a picsába azt a pénzt. A bankban lévő pénzed nem ilyen. Elviheted. Nem olyan, mint a manyup pénz, hogy nem férhetsz hozzá. Vidd el. Az a biztos ami nálad van. NE ADJ A HAZUG CIGÁNYNAK LEHETŐSÉGET A RABLÁSRA. MENTSED, AMI MÉG MENTHETŐ. EL FOGJÁK LOPNI AZ ÖSSZES PÉNZT, MERT NINCS MÁR MÁS LEHETŐSÉGÜK. NEM LESZ IMF MEGÁLLAPODÁS. NE LEGYÉL HÜLYE!!!!!

Farkantoán Chatpartner 2012.08.07. 11:06:28

@s: nyomorult pánikkeltő bűnöző vagy, te szemétláda. Persze ki fog bedőlni a nyamvadt "hatred speech"-ednek...

elwood 2012.08.07. 11:06:59

azt mondja ami eszébe jut, és ami ott és akkor jól hangzik

elemezni amit "ignore what I say" viktor mond ... túl sok időtök van.

menjetek a strandra inkább, több hasznotok van belőle

nick066 2012.08.07. 11:09:41

Azért "kérjük" a pénzt, mert Magyarországot megzsarolták

Persze.... te meg iszod a Kedves Vezető szavait. Térképet láttál már ? A 'NY-TelAviv tengely' az se tudja hogy van ilyen ország. Mondjuk Szlovéniát, Szlovákiát vajon miért nem "zsarolják"?

nemsirunk 2012.08.07. 11:12:00

@Farkantoán Chatpartner: Baromság. Ha nincs szükség a pénzre vagy a garanciára, akkor csak el kell zavarni az IMF küldöttséget, ilyen egyszerű. Ha meg szükség van rá, akkor figyelembe kell venni a feltételeiket.

Farkantoán Chatpartner 2012.08.07. 11:13:47

@nick066: niki, te ne ferdíts, én nem azt mondtam, hogy Magyarországot "megzsarolták", hanem azt, hogy megzsarolták. És kitalálod, milyen céllal? Hogy olyan kezesbárány komprádorok legyünk, mint szeretett Szlovákiád és Szlovéniád.

citrix 2012.08.07. 11:16:08

A kedves vezető jó irányban halad hogy nemzetvezető lehessen.De akkor ki marad itt,ha csak egy csepp ész is van a fejében és azt gondolkodásra használja?

Farkantoán Chatpartner 2012.08.07. 11:16:13

@nemsirunk: ne hazudj, nem "ilyen egyszerű", hogy undok libbant szóhaszálatoddal éljek. Ki van próbálva. Ha elkergetjük az IMF-et, akkor a világ 150 sakálja egyesül, és súlyos anyagi veszteséget okoz Magyarországnak.

nookedli 2012.08.07. 11:16:45

@okostojgli: Nekünk nincs szükségünk az EU-ra, nekik van szükségünk rájuk. Ha nem rombolják szét a gazdaságunkat, önfenntartó államként működhetnénk, könyörögnének a magyar kukoricáért, búzáért, ásványvízért, cukorért. Európai mezőgazdasági nagyhatalom vagyunk, voltunk, de már nem leszünk, mert a balliberálisok eladták, kifosztották az országot. Ha valahogy nem lépünk ki az EU-ből és nem követjük ezt az utat, mi csak gyarmat és Európa szemétdombja leszünk.

Kurgán 2012.08.07. 11:17:06

@aaabbbccc: IMF arra van, hogy Banglagesnek meg Etiópiának adjon olcsó hitelt, nem arra, hogy "fejlett" EU-s országoknak. Az EU-ba csak úgy ad, ha abba az EU maga is beszáll. Az IMF/EU páros feltétele annyi, hogy olyan programot szeretnének látni, ami biztosítja őket arról, hogy mondjuk 5 év múlva nem megyünk hozzájuk újra pénzt kérni. Valószínűleg most azért megyünk hozzájuk, mert olyan baromi jól mennek nálunk a dolgok. Gondolhatod, hogy ha még az Orbán/Matolcsy duó is arra kényszerül, hogy tőlük kuncsorogjon hitelért, akkor milyen jól állhatunk...

Farkantoán Chatpartner 2012.08.07. 11:17:15

@citrix: menni készülsz? Rohanj, amíg szabad!

nemsirunk 2012.08.07. 11:18:02

@aaabbbccc: Merthogy köztes megoldás nincs? Az EU-t lehetne még demokratikusabbá, átláthatóbbá tenni, nem kell ezért összedönteni. Erre vannak is törekvések, csak sajnos egyes politikusok a saját hatalmuk sírásóját látják benne, és inkább szétszednék. Amúgy a magyar állam mennyivel demokratikusabb, átláthatóbb, kevésbé központosított? Gyakorlatilag már mindent közvetlenül Orbán irányít kézivezérléssel, kontrollálatlanul, átláthatatlanul.

nookedli 2012.08.07. 11:18:29

@Farkantoán Chatpartner: Hogy okoznának? Nekünk nem létszükséglet, hogy importáljunk és exportáljunk. Teljesen elszigetelve, elzárkózva is fenn tudjuk tartani az ország lakosságát. A világnak van szükségünk ránk, ezt kellene tudatosítani a magyarokban! Nem rabszolgának születtünk! A balliberálisok kényszerítették ránk ezt!

Farkantoán Chatpartner 2012.08.07. 11:18:36

@Kurgán: teljesen fals. Semmi szükségünk arra a pénzre.

zsg? 2012.08.07. 11:19:15

A törpe napóleonból kibuggyant egy újabb, mélyről jövő vágya, te meg nekiállsz magyarázni a magyarázhatatlant.

"Én ... azért szeretném a mondatait egy más kontextusba helyezni"

Az a baj, hogy csak te akarod más kontextusba helyezni, a mondatok mondója viszont halálosan komolyan gondolja. Olyannyira, hogy ha a jóisten nem segít meg bennünket, meg is valósítja. Ezért kell elmenni szavazni. Ez az ember nem maradhat ott tovább, mert ha kap még pár évet, egyszer csak észak koreában találjuk magunkat.

nookedli 2012.08.07. 11:20:38

@nemsirunk: Az IMF-től mi kérünk pénzt? Én nem! A zsidó kormányunk kér. Fizessék vissza ők!

Farkantoán Chatpartner 2012.08.07. 11:21:06

@nookedli: az igaz, hogy vidáman lehetünk önellátók, és ez óriási kushasztó pofon a sakáloknak. De a forint elleni támadássorozatuk lehet igenigen kellemetlen. Pl. elősegíti a közpénzen kistafírungozott egyetemistáink eltávozását.

Farkantoán Chatpartner 2012.08.07. 11:22:54

@zsg?: oda készülsz? Azt mondják, Észak-Korea bővelkedik természeti szépségekben.

aritus 2012.08.07. 11:23:09

Hú, itt aztán dúl az értelem.
Azért a csúcs ez:
"Teljesen elszigetelve, elzárkózva is fenn tudjuk tartani az ország lakosságát."
Komolyan nem tudom eldönteni, hogy lehet valaki, aki ennyire hülye, vagy csak poénkodik.

nookedli 2012.08.07. 11:23:48

@Farkantoán Chatpartner: Valahogy ezeket is meg lehet oldani. Rengeteg okos közgazdászt képeztünk ki :) Mondjuk most kérek bocsánatot, mert okoskodni könnyű, lopni is. Tenni valamit az országért, megfizethetetlen élmén! :)

Farkantoán Chatpartner 2012.08.07. 11:24:55

@nookedli: épp azért ezeken a pontokon harapnak, mert kialakítottak egy olyan világrendszert, amelyikben éppen ezek a nagy problémák.

Kurgán 2012.08.07. 11:25:16

@Farkantoán Chatpartner: Összekevered az okot az okozattal. Az IMF összes pénze se ment meg minket hosszú távon a sakáljaidtól, ha nagyon sürgőssen nem változtat a kormány a gazdasági ámokfutásán. A Matolcsy csak egy számot találna el végre legalább fél % pontossággal, és az agyament ötleteit legalább ne kéthetente eregetné bele a világba, már ennyi is sokat segítene.

nookedli 2012.08.07. 11:25:25

@Farkantoán Chatpartner: Azt olvastam, hogy azok az Észak-Koreai olimpikonok, akik nem teljesítenek jól, munkatáborba kerülnek :) Szerintem, azért mi humánusabbak vagyunk :)

aritus 2012.08.07. 11:25:39

Azt is nehezen tudom elképzelni, hogy 2 ilyen eszemnet hülye is van, mint nokedli és farkantoan, inkább arra gondolok, hogy magával beszélget az az egy hülye:)))

Farkantoán Chatpartner 2012.08.07. 11:26:52

@aritus: ötven év múlva térjünk vissza értelmes kérdésedre, amikor Magyarország, ha ki tudja védeni a sakálok támadását, mezőgazdasági világhatalomként vonzó célpontja lesz az éhség elől menekülőknek.

nemsirunk 2012.08.07. 11:27:03

@nookedli: Ilyen elképesztő ostobaságot leírni, ez hihetetlen! Ez a hozzászólás alulmúlt minden eddigit. (Vagy csak iróniának szántad, és én nem értettem?) Önfenntartó államként? :))))
Kb középkori szinten. Talán szekeret meg agyagedényt képesek lennénk előállítani... Ha az összes általunk megtermelt dolgot exportra vinnénk (és emiatt itt hiány lenne mindenből, meg jegyrendszer), akkor sem tudnánk a legalapvetőbb cuccokat sem beszerezni. Még a termeléshez szükséges gépeket és alkatrészeket sem, nemhogy egyebeket...

nick066 2012.08.07. 11:27:14

@Farkantoán Chatpartner: "mint szeretett Szlovákiád és Szlovéniád"

hát inkább mint Észak-Korea, Belorusz, Kuba(az ottani időjárás, tenger nélkül), és Venezuela (olaj nélkül)

aritus 2012.08.07. 11:27:39

@Kurgán: szerintem ne fáradozz, a troll olyan különleges példánya ő, ami tán nem is valódi, ilyet csak kitalálni lehet.

/manens 2012.08.07. 11:27:56

Várjatok, nem kell kapkodni. Ugye, a szocialista tábor tagja voltunk : tönkrement.
Az EU tagjai vagyunk : tönkremegy ?
Vigyázz Kína, vigyázz Észak-Korea !! Úgy belétek lépünk, hogy tuti felbomlatok !! ( oszt'jónapot ! )

Farkantoán Chatpartner 2012.08.07. 11:28:34

@Kurgán: ha az IMF diktátumait engedelmes Szlovákia-Szlovénia gyanánt elfogadjuk, a sakálbanda leszáll rólunk, akkor is, ha szlovák típusú szélsőjobb kerül hatalomra.

nookedli 2012.08.07. 11:28:57

@Farkantoán Chatpartner: Valahol olvastam, már megtalálni nem fogom, hogy vannak olyan országok, ahol már használnak fehér pénzt, ami a gazdaság beindítására, talpon maradására szolgál. Független minden külső tényezőtől, teljesen szabályos, okos közgazdászok találták ki.

nick066 2012.08.07. 11:29:07

@Farkantoán Chatpartner: ha ki tudja védeni a sakálok támadását

és harapnak is? fáj? a főorvos úrnak vizitkor mondtad már?

aritus 2012.08.07. 11:29:51

@nemsirunk: hát biza, akkor nem lenne gépe sem, amin ezeket a nagy okosságokat irogatja a légbe. Akkor meg mind benneszorul a mondanivaló, nem tud kijönni, képzelheted mi lenne a vége:)))

Farkantoán Chatpartner 2012.08.07. 11:30:33

@Kurgán: mert arra akarnak kényszeríteni, hogy engedelmesen elfogadjuk a diktátumokat. Különben újra beindul az egyesült sakálok támadása.

nyomasek 2012.08.07. 11:31:17

@Kurgán: A megoldás rém egyszerű lesz. Meg kell felezni a mai nyugdíjakat és kikúrni minden potyautast a TB-ből. Az IMF-nek nagyon bejön ez a magoldás.

Farkantoán Chatpartner 2012.08.07. 11:32:11

@nemsirunk: te a MOST-ról beszélsz. Mi meg a JÖVŐ-ről, a közeli jövőről, amelyben az számít, tudsz-e enni-inni.

blah 2012.08.07. 11:32:59

na itt egy újabb hülye aki kitalálja magának az ellenségeket és félhet a gyarmatosítástól meg mit tudom én... uncsi

Kurgán 2012.08.07. 11:33:28

@Farkantoán Chatpartner: Neked tényleg Észak-Kórea való, csak ott hisznek el ennyi baromságot, mint amit te összehordassz...
vagy túl sok Marxot olvastál?

Farkantoán Chatpartner 2012.08.07. 11:33:35

@aritus: magadra maradtál, gyurcsányista? Hozzád senki sem szól? Na majd tőlem kapsz egy barackot a kobakodra.

Irókéz 2012.08.07. 11:33:50

@nyomasek: "Meg kell felezni a mai nyugdíjakat"

Mondjuk inkább úgy, hogy maximálni kellene a nyugdíjakat. Egy havi 50 ezres járandóságot merénylet lenne lefelezni. A kérdés az, hogy hol húzzák meg a felső határt.

Farkantoán Chatpartner 2012.08.07. 11:34:42

@nick066: kívánom neked a szlovák szélsőjobbot és a szlovén Union sört...!

s 2012.08.07. 11:35:16

@Farkantoán Chatpartner: Gondoltam szólok. Persze mindenki azt csinál amit akar, csak aztán utána ne vinnyogjatok.

nookedli 2012.08.07. 11:36:08

@nemsirunk: Mi bajod a középkori, "idejét múlt" társadalommal? Voltak értékek, nem csak anyagi, hanem emberi. Ez a mostani társadalom beteg és nem civilizált. Nézz körül, gondolkozz el és lássuk be, nem jó irányba megyünk. Nem véletlen, hogy ahol megtehetik az emberek, önfenntartó, biogazdaságokat hoznak létre. Gyanítom, normálisabb életük van, mint annak, aki városban, társasházban él, mint a tenyészállat. Mert a globalizációs szocializáció ebbe az irányba vezet.
Ha ezt az utat elkezdjük kitaposni, a többi ország is követni fogja. Nem leszünk számkivetettek, nem kell félni. Sajnos a média és a pénzéhesek ránk erőltetik ezt a téveszmét, hogy csak ez a robot élet a normális és nincs választási lehetőség.

Farkantoán Chatpartner 2012.08.07. 11:36:40

@nick066: a korhadó, üszkösödő lábúaknak, amilyen te is vagy, nem fáj.

Kurgán 2012.08.07. 11:37:00

@nyomasek: Az IMF javaslataiból eddig pont az derült ki, hogy szociálisan jóval érzékenyebbek, mint a kormányunk.

Farkantoán Chatpartner 2012.08.07. 11:39:17

@s: aha, majd még te leszel a felelős...

Kurgán 2012.08.07. 11:40:20

@Farkantoán Chatpartner: Miért, ő is sok Marxot olvas?:)

nyomasek 2012.08.07. 11:40:32

@Irókéz: Tekintve hogy a 20-30 év múlva esedékes állami ellátás mai áron kb. ez a megfelezett 50 rugó, szerintem inkább az lesz a merénylet, megfejelve az állami eü teljes megszűnésével. Ja, és aki bízik a magánnyugdíjában, persze ha az is magyar pénzintézetnél van, na az is egy dinnye. Majd tapétázhat a sok tartozom cetlijével, de hogy egy vekni kenyeret se kap érte az tuti.

s 2012.08.07. 11:41:12

@aritus: Miért? a 2/3 -ba simán belefér ennyi idióta. Elvileg minden véletlenszerűen kialakult társaságban csak 5% értelmes egyén van. Ezért kell kerülni a 20 főnél kevesebb tagot számláló klubokat. :-)

s 2012.08.07. 11:44:10

@Farkantoán Chatpartner: Miért is leszek felelős? Mert a cigány barátod meglop valamennyiünket? Azért kurvára nem leszek felelős, azért csak ő lesz felelős. Én azért vagyok felelős, hogy a családomnak megmarad -e a pénze. Megmarad, ebben legyél egészen biztos. A tied felől viszont kétségeim vannak.

Farkantoán Chatpartner 2012.08.07. 11:46:07

@s: ugyan, cuki, akinek van családja, annak nem dől orrán-száján a gyűlölet. Végy példát rólunk, szocialistákról!

s 2012.08.07. 11:49:55

@Farkantoán Chatpartner: Dől bazdmeg, dől. Elég, ha megneszelem, hogy valakik ki akarnak baszni velük. Akkor jobb, ha messzire elkerülnek, mert hamar gyilkos hangulatba kerülök.

Kurgán 2012.08.07. 11:50:42

@nyomasek: Egyrészt a kormány eddig is bőszen próbálja rúgdosni kifele a potyautasokat a TB-ból, akár vannak ilyenek, akár nincsenek. Túl sokat nem szoktak se gondolkodni, se felmérni, se előre tervezni. A nyugdíjt ugyan nem bántják, mert az politikai okokból tabu, de a gyógyszerkasszát ész nélkül faragják.
Az IMF meg azzal jött pl., hogy talán az adójóváírás kivezetése nem volt túl jó ötlet, mert növeli a szociális feszültségeket. Nesze neked karvalytőke imf, meg emberekbarátja fidesz.

citrix 2012.08.07. 11:54:24

@Farkantoán Chatpartner: Nyitva tartom a lehetőséget,eszem ágában sincs egy kedves (nemzet) vezető 20 évre bebetonozott "más" politikai rendszerében élni.Arról kétségem sincs hogy a nemzeti érzelmű (árpádsávos) jóarcok minden számításukat megtalálják már most is a fideszben.

biobender 2012.08.07. 12:05:04

@Blogger Géza: "És ne feledjük a görög példát sem, amikor az EU hatalmas felhördüléssel reagált arra, hogy itt holmi népszavazást akarnak tartani görög politikusok.."

tortenetsen arrol, hogy visszafizessek -e az altaluk csalassal felvett EU-s penzeket, vagy ne. Ez aztan a diktatura, nenmcsak penzt adnak kolcson, de a szemetek elvarjak, hogy a kolcsont vissza ia fizessek, ez tenyleg olyan rossz mint a SZ volt. Igaz ott nem adtak, hanem elvettek es horodultek fel hanem lottek de a hulyek szerint ez ugyanaz.

Gyuri bá 2012.08.07. 12:06:13

Mit csináljon az, aki mégiscsak demokráciát akar és az európai kultúrában akar élni, de itthon?

blah 2012.08.07. 12:08:48

@Gyuri bá: na ez fogós kérdés...

Szerjózsa Mike 2012.08.07. 12:21:12

Érdekes ez az EU-s diktatúra kontra Orbán Viktor feltevés, meg ez az egész EU ellenesség, "nem vagyunk gyarmat" és hasonló megnyilvánulások a Fidesztől és a Fideszesektől, miközben az EU parlamentjében legtöbb képviselővel jelen lévő és így az EU politikájra legnagyobb hatással bíró Európai Néppárt egyik alelnökét történetesen úgy hívják, hogy ORBÁN VIKTOR.

Ez most akkor hogy van? Orbán tulajdonképpen az a EPP-s tagsávál és alelnöki statusával támogatott EU hatalom ellen lázád? Akkor miért nem lép ki az EPP-ből, vagy legalább mond le az alelnökségéről kezdetnek?

Ja persze, tudjuk: "ne figyeljenek arra, amit a megválasztásomért mondok"

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.07. 12:33:11

Valóban el kéne már dönteni, hogy mit akarunk Európában. Ha már Unió, jó lenne egy egységes, valódi hatalommal rendelkező európai kormány, az egyes országok kormányait meg leépíteni. Az legalább fejlődés lenne. Meg utópia.

Diktatúra meg nem ártana ebben az országban, persze nem a jelenlegi pártok kivitelezésében, hanem valami értelmesebb létforma által, ami konkrétan rendet rakna az országban. Azaz ezt vártam volna el a jelenlegi kormánytól is, de ezeknek sikerült ezzel is katasztrofális eredményeket elérniük. Kivéve talán a Közgép anyagi helyzetésnek javulásában.

nemsirunk 2012.08.07. 12:34:49

@nookedli: Ez a világ létezik: Észak Korában. Nekik aztán nem parancsol senki, büszkén, emelt fővel, egyenes gerinccel halnak éhen. De még ez sem igaz, hiszen ott is beleszól Kína, illetve a külső segélyszállítmányok tartják életben a hadsereget, hogy legyen aki leveri a többieket.
Biztosan lehetne mit javítani a jelenlegi körülményeinken, de az is biztos, hogy az út nem az önellátó bezárkózás felé visz. Az emberiség egész történelme bizonyítja, hogy minden folyamat annyira globalizálódott, amennyire csak a mindenkori technikai fejlettség lehetővé tette. Nincs ez másként most sem, a mai technika lehetővé teszi szinte az összes folyamatunk globalizált működését, tehát úgy is fog minden működni. A mi választásunk csak abban áll, hogy tudunk-e alkalmazkodni ehhez, vagyis tudunk-e megfelelő globális szabályozó-rendszert kiépíteni.

Szerjózsa Mike 2012.08.07. 12:40:02

@ColT:

"Diktatúra meg nem ártana ebben az országban, persze nem a jelenlegi pártok kivitelezésében, hanem valami értelmesebb létforma által"

A diktatúra és az értelmesebb létforma kifejezések alapból kizárják egymást. Diktatúra nem működhet a nép illetve az ország érdekében, a diktatúra létének lényege a hatalmon lévők érdekeinek kiszolgálása.

Elszomorító, hogy 50 év diktatúra után, egyaltalán eszébe jut bárkinek is, hogy a diktatúra bármire is megoldás lehet.

Éhes_ló 2012.08.07. 12:42:49

A post jó.
A megállapításai szintén.
A többi csak szamárköhögés, valahonnan a 0-8% körülről.
Nem tényezők és nem is lesznek még jó ideig ezzel.

ggaborx 2012.08.07. 12:45:58

Szerintem meg sem az EU, sem az IMF sem bármely hazai kormány (párt) sem különb a másiktól. Minden oldalról kőkemény gazdasági érdekcsoportok csatároznak. Miközben az egyszerű emberek, akik csupán nyugodtan és biztonságban szeretnének élni nagyívben le vannak szarva minden oldalról.

Nehogy azt gondolja bárki is, hogy a fidesz/mszp/lmp/jobbik/stb.. a saját pereputtyán és érdekszövetségén kívül bárkinek is bármi jót akar. Ugyanez igaz az EU, IMF és egyéb "nagy" nemzetközi hatalmak képviselőire is. Mindenki a saját pecsenyéjét próbálja sütögetni és ehhez mindnek szüksége van az egyszerű emberek tömegei által termelt érték gátlástalan sarcolására.

Ti meg itt ismét azon vitatkoztok, hogy melyik zsarnok szimpatikusabb és másik miért nem? Csináljátok csak napestig, de ettől sem nektek sem nekem nem lesz jobb. Másképp lesz szar!

nemsirunk 2012.08.07. 12:55:44

@nookedli: "Sajnos a média és a pénzéhesek ránk erőltetik ezt a téveszmét"

Ez már-már olyan, mint amikor a kommunisták azzal a dumával erőltették rá az elképzeléseiket a társadalomra, hogy ők az ideológiailag képzett élcsapat, a többiek úgysem értenék meg, tehát nincs más dolguk, mint végrehajtani a kapott parancsokat. Én azért megkérdezném az emberek véleményét, hogy akarnak-e középkori körülmények között élni, annak minden mérhetetlen nyomorával és bajával együtt. Mert ha nem, akkor ne akarja egy maroknyi önellátás-hívő ráerőltetni az akaratát a többségre. Amúgy most is ki lehet vonulni a társadalomból, van elég istenhátamögötti terület, ahol nincs működő állam, technika, oda kell költözni.

s 2012.08.07. 12:59:52

@Gyuri bá: Legyen Miniszterelnök!

Alf (törölt) 2012.08.07. 13:03:41

Mario Monti egy féreg báb.

szegény olaszok.

kotov 2012.08.07. 13:04:37

@Kakimaki0123456789:
Igazad van, látom is beette magát a fidesz zrt. fizetett mocskolódója, aki ha kell az élete árán is megpróbálja védeni a védhetetlent.
Tényleg csak ennyire tartja és becsüli magát egy olyan ember, aki egy bűnözőkből álló állami maffiát véd? Erre nincsenek szavak.

Achilles 2012.08.07. 13:04:43

Itt az idő!
Legyen Magyarország az Amerikai Egyesült Államok 51. tagállama!

www.facebook.com/Magyarorszag51

Támogass egy like-al!

kotov 2012.08.07. 13:09:04

@Gyuri bá:
Horvátországot és Lengyelországot tudom neked javasolni, ők mindig szívesen fogadják a Magyarországról menekülő politikai menekülteket.
Itthon sajnos nem lesz rá lehetőséged, mert megint egy bolsevikokból álló maffia van kormányon. Addig kell elmenni innen amíg lehet és nincsenek lezárva a határok.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.08.07. 13:15:03

@dr. mesterseges szinezek:
"Ráadásul a szitokszóvá píározott elődjét azért is ekézte, mert az olykor szintén ignorálta a szerződést, illetve dehonesztálta a szervezetet a követeléseiért."

Ork bán egy dilettáns szómágus. De hatékony, mint azt látjuk. És már mindenhová beültette a rokonságát.

Egy nem túl közeli ismerős mesélte, hogy egy minisztériumban kellett dolgoznia és az első kérdés az volt a kollegáktól, hogy ő kinek a kije. Nem akarták elhinni róla, hogy tényleg dolgozni jött és nem csak benyomták... Hmmm... Viccnek kicsit durva...

Balt 2012.08.07. 13:17:27

@orient: "Vagy tarthatsz tyúkot ahogy akarsz nagyüzemben, gusztustalanul a profitnövelésért, csak akkor ne csodálkozz ha lesz itt is egy madárinfluenza járvány mint ázsiában és hullanak majd az emberek."

Hát izéé, a dioxinos német hús meg a gyilkos osztrák uborka után csak lehet valamit a (kínai) tejbe aprítani...

rókafogta 2012.08.07. 13:17:40

Vajon ki kérte meg (fizette)a posztolót ,hogy ekkora hülyeséget írjon. Ez már megint semmi több csak Orbán mosdatás. Vagy más de az aztán tövig.....

Éhes Ló: Szeretem az "öntelt többséget"!

orient 2012.08.07. 13:21:48

@Balt: nem emlékszem gyilkos osztrák uborkára.
Ha a német fosós járványra gondolsz amiben sokan elhullottak, az valami szar egyiptomi csíra volt.

Dioxinos hús az rendben, de itt legalább kiderül, megbüntetik a céget, és fellépnek ellene. Kínában meg szarnak rá és eheted életed végéig, ez a különbség. Ezért kell szabály és ezért kell betartatni. Németek sem tartják be mindig, nem ezt mondtam, de itt legalább van komoly szabályozás amit komolyan is ellenőriznek.

Muzsikok közt 2012.08.07. 13:25:03

A leendő diktatúra központja Brüsszel. mostmég lehet különbékéért folyamodni.

Balt 2012.08.07. 13:25:59

@Farkantoán Chatpartner: Hmm, azért talán érdemes azt is hozzá venni, hogy Pinochet a világ legnagyobb demokráciája, az USA erős "közreműködéssel" került hatalomra (és maradt ott bő 20 évig), mellesleg a korabeli Dél-Amerika legprosperálóbb gazdaságát hozta össze néhány év alatt.

Muzsikok közt 2012.08.07. 13:26:55

@TrueY: Én minisztériumban dolgozom 10 éve és mindig kiröhögöm a sok blogoló agyrokkantat.

Balt 2012.08.07. 13:32:48

@s: @s: Az a nagy helyzet, hogy a "magyarnak" (általában) csak adóssága van (egyénileg és állami szinten is), tehát ez most mellé ment. Sőt, visszájára fordul a logika: ilyenkor jó tartozni... :) (Már legalábbis vkinek. Mert a vhova fel sem merül...)

Balt 2012.08.07. 13:36:56

@nick066: Talán azért, mert euró van náluk egy ideje - mellesleg kb. azóta nálunk is az lehetett volna. (Nem biztos, hogy csak előnye lenne, de ebből a szempontból valamiféle védettséget jelentene. Lásd Görögo., ennek köszönhető, hogy nincs teljes káosz és anarchia. Még...)

Balt 2012.08.07. 13:39:11

@Kurgán: "Az IMF/EU páros feltétele annyi, hogy olyan programot szeretnének látni, ami biztosítja őket arról, hogy mondjuk 5 év múlva nem megyünk hozzájuk újra pénzt kérni."

2008-ban még bizonyára nem volt ilyen feltétel...

graycivil 2012.08.07. 13:40:57

@aaabbbccc:

-Ha a bankhoz megyek pénzért, akkor a bank sok megszorító feltételt fog állítani elém.
-De választhatom a szabadságot is az "út szélén, repedt sarokkal", hiszen "ott is adnak pénzt". Csak annyi a feltétel, hogy "adjam a magamét".
-Vagy zsarolhatom és kifoszthatom a környezetemet, ha nem akarok a "kintiektől függeni". Ez is egyfajta szabadság, a "zsarnokok szabadsága".

Csak ízlés kérdése, hogy melyik "kötöttség" vagy "szabadság" az elfogadhatóbb valaki számára.

Balt 2012.08.07. 13:43:24

@nemsirunk: "Erre vannak is törekvések, csak sajnos egyes politikusok a saját hatalmuk sírásóját látják benne, és inkább szétszednék."

Szerintem főleg az EU-n kívülről...

Lukapop Simon 2012.08.07. 13:56:30

Kedves Vezetőnknek igaza van.
Nem kell demokrácia egy fél-ázsiai népnek, és ezt joggal mondhatja, mivel Ő teljesen ázsiai, sokak szerint indiai származású.
Tanulmányait többek között Soros, akarom mondani Swartz György intézményében szerezte a mi pénzünkön. Az, hogy egy zsidók által okított cigányt választ vezetőül egy olyan ország, ahol nagyban dívik az antiszemitizmus és rasszizmus, olyan, mintha Obamát a Ku Klux Klan választotta volna elnöknek.
Hülye lenne, ha nem használná ki a tömegek mérhetetlen butaságát, fanatizmusát.
A teljesség igénye nélkül: meg kell szerezni a termőföldek feletti uralmat, ahol a jobbágyok közmunkában robotolhatnak, be kell tiltani az olyan médiát, amelyik kritizálja politikáját, a tapasztalt szakembereket el kell távolítani posztjukról (bírák, pedagógusok, orvosok stb),
el kell hallgattatni minden olyan értelmiséget, legyen az közgazdász, művész, jogász, politikus akik nem az ők dilettáns gazdasági, oktatási, önkormányzati, egészségügyi stb politikájukat dicsőíti és teret adni a sikert és dicshimnuszt zengő talpnyalóiknak, el kell lehetetleníteni, hogy hatalmuktól demokratikus úton meg lehessen fosztani őket, erre szolgál az egyfordulós választás, a szavazókörzetek nekik kedvező átszabása, a regisztráció és a határon túliak levélben történő szavazatai.
Persze méretének megfelelően ezek kicsinyes dolgok. Én megadnám minden kínainak a magyar állampolgárságot és sms-ben is lehetne szavazni. Azonnal több száz milliós voksom lenne és ahogy azt anno nemzetünk orvosa mondta hosszú időre bebetonoznánk magunkat.
És ezzel én egyet is értek.
Hajrá magyarok.

nemsirunk 2012.08.07. 13:57:37

@Balt: Persze, főleg kívülről. Ez az ő szempontjukból még érthető is, a döbbenetes az, hogy ehhez partnert találnak EU-s politikusok személyében! Például Orbánban. Egy szétforgácsolt, megosztott, felaprózott Európa sokkal kedvezőbb mondjuk az USA vagy Kína számára, mint egy egységes EU gazdaság, sokkal jobban egymás ellen lehet fordítani a verseny nevében az országokat. Sokkal jobb feltételeket, több engedményt lehet elérni, ha egymás vetélytársaként sorozatosan egymás alá ígérnek egy beruházás elnyerésének reményében. Ezzel együtt pedig akár egy Pinochet-szerű diktátort is támogathatnak, aki kordában tartja az alattvalókat, nem enged sztrájkokat, nem köt bele a beruházásokba mindenféle környezetvédelmi "ürügyek" okán, cserébe őt hatalomban tartják.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2012.08.07. 14:03:51

ha így is van, és külső hatalomra gondolt — az csakis Kína lehet. :)

s 2012.08.07. 14:04:13

@Balt: Nem ment mellé. Nem mindenkinek szól, csak egy szűkebb rétegnek. Azoknak, akiknek a megtakarításából már mentettek devizahiteleseket, (gazdag, faszkalap csótányokat, mint pl, kósa, lázár) szétbaszták a nyugdíjmegtakarításait, kezelésbe vették a baba kötvényeket. Azoknak szól, akiknek van valamilye, de nem akarja, hogy ez a cigány rablóhorda a saját hatalmi céljait szolgálja vele, miközben a jogos tulajdonost megfosztja az anyagi függetlenség általa károsnak ítélt lehetőségétől.

Tehát nem szól mindenkinek, de azért elég sok embernek szól.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.07. 14:14:11

@rókafogta: A fideszdroid ellentéte az, aki bármiben, ami kicsit is igazolná a kormány közleményeit, hülyeséget lát.

Az igazság valószínű aközött amit a kormány mond, és aközött, amit az ellenzék mond, van.
Valószínű igaz az is, hogy kívülről bizonyos szervezetek szeretnék növelni az országra a befolyásukat, de a jelenlegi gazdasági helyzet nem csak ettől sz@r, hanem attól is, hogy hős kormányunk hülye/gonosz.
Sajnos a világ nem fekete, vagy fehér.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.08.07. 14:22:40

"Orbán Viktor diktatúrát szeretne bevezetni, persze szigorúan a gazdasági túlélés érdekében"

Ti erre assziciáltok 2010 óta.

Azaz még pontosabban erre assziciáltok minduntalan amikor épp nem az MSZP kormányoz 1990 óta.
nagyjából ennyi az MSZP kampány minduntalan, plussz antiszemitizmustól való bérrettegés.

Jó látni, hogy önként csatlakozol a kampányhoz.

Kurgán 2012.08.07. 14:23:03

@Balt: Dehogynem, nem emlékszel, el lettek zavarva a választások után, mert kellett az unortodoxhoz a mozgástér. Kár, hogy nálunk nincs is olyan, hogy unortodox gazdaságpolitika, csak dilettáns (előző), meg még dilettánsabb (mostani). Matolcsynak több, mint két év alatt egyetlen gazdasági mutatót nem sikerült előre rendesen megadnia, lehet a dumálás meg ötletelés helyett érteni kéne hozzá. Akkor tényleg nem lenne szükség az IMF pénzére.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.08.07. 14:24:40

HOMO POLITICUS
(avagy a párthálózatfüggetlen tévékészüléken
miért nézünk inkább brazil szappanoperát?)

Bővített mondatok
Hagyják el szájadat,
S nincs bennük ráció,
Csak pár mű számadat.

Beszéded lényege
Számomra nagy talány,
S elfér egy tűhegyen,
Ha van egyáltalán.

Szózatod nem ápol,
Inkább csak eltakar.
Távkapcsolóért nyúl
S emígy ad jelt a kar.

ILLUSZTRÁLVA:
fradyendre.blogspot.hu/2011/10/homo-politicus.html
:)

labrabbit 2012.08.07. 14:58:54

@Farkantoán Chatpartner:
" Rohanj, amíg szabad! "

No, csak kigyütt...

fletwwod_mac (törölt) · http://fusimisi.blog.hu 2012.08.07. 15:33:54

@Blogger Géza: Gézuka, tetszik vagy sem, a görögök családtagok, mi pedig csak jó szomszédok
(esetleg vőjelöltek) vagyunk az unni jó-ban.

Az megvan, hogy a szomszéd (vőjelölt, leendő rokon) kicsit más súllyal esik a család költségvetésébe, mint mondjuk a kártyázó nagyfiú? (Mellesleg lehet a görögökre mutogatni, de elsősorban politikai okokból kerültek be. Gazdasági okokból Törökország talán szerencsésebb lett volna.)

dr. mesterséges színezék 2012.08.07. 15:41:03

@TrueY: Ha jót akar, mielőbb találjon ki egy rokont...

dr. mesterséges színezék 2012.08.07. 15:42:12

@Zuckerbrot: "Én minisztériumban dolgozom 10 éve"

Ezt mindjárt sejtettem a helyesírásodból.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.08.07. 15:46:47

@Zuckerbrot: " Én minisztériumban dolgozom 10 éve és mindig kiröhögöm a sok blogoló agyrokkantat."

Te tudod. Nekem volt olyan munkatársam, aki azért jött el az államigazgatásból, mert unta a sok pletyózást és kávé szürcsölgetést. Inkább dolgozni szeretett volna.

A parlamenti képviselő is folyton sírnak, hogy mihez kezdjenek, ha nem választják újra őket. Ez már csak egy ilyen pálya... :)

@dr. mesterseges szinezek: Jó 5let! És az a legjobb, ha Vitézyre magyarosít! ;)

dr. mesterséges színezék 2012.08.07. 16:01:50

@TrueY: "zért jött el az államigazgatásból, mert unta a sok pletyózást és kávé szürcsölgetést. Inkább dolgozni szeretett volna."

Lehet ott durva sokat is gürizni (értelme, haszna eseti kérdés), de akkor meg azért lép le, aki tud, és mentálisan ép, mert egyrészt mindig az kap még egy kis terhet, aki húz, másrészt látja, hogy gyakorlatilag semmi nem múlik a honoráláskor a teljesítményén.

fletwwod_mac (törölt) · http://fusimisi.blog.hu 2012.08.07. 16:15:18

Posztoló írja: ,,...Én - anélkül, hogy a miniszterelnök vitatható megnyilvánulását védeni próbálnám - azért szeretném a mondatait egy más kontextusba helyezni...''

Oksa, ám legyen! Tőlem pedig itt egy újabb interpretáció: Mi a helyzet akkor, ha pontosan az *ellenkezőjét* gondolta annak, amit mond a
,,Reméljük a Jóisten megsegít bennünket...'' kezdetű szövege esetén?
(Gy.k.: vagyis éppen hogy szeretné az égiek segítségét kérni egy szép (kis) általa vezetett diktatúrához.)

Posztoló logikája szerint ez a változat érvényes kell legyen! Sajnálom, kedves/kedvetlen posztoló, de cikked maximum szerecsenmosdatásra elég!

Más: Felelős politikus így nem nyilatkozhat, ha azt szeretné, hogy komolyan (szavahihetőnek) vegyék, ráadásul meggondolatlan sületlenségeivel ne adjon támadási felületet ellenfelei számára. Azért van ott, hogy oldja meg azt a feladatot, amire felesküdött(ebben, ha nem tévedek a demokrácia védelme is benne foglaltatik!). És ne a csodára várjon. Pont. Különben hiteltelenné válhat.

A probléma nem csupán az 1 árva, mindentől független ;) nyilatkozattal van, hanem az események láncolatával.
Jelesül:
1) ellenforradalomra hivatkozni. (Volt forradalom? Melyik WC-fülkében?)
2) demokrácia helyett esetleg nem lehetne-e?
3) félázsiai népség (lásd uo.),
4) választási lista,
Mindezt bő egy hét alatt. Írasson mindenki szemüveget, aki úgy látja, hogy az események sorozatai erősen nem demokratikus irányt vesznek?
Manyup-ról, söralátétről, 1millió munkahelyről nem is szóltam, bár ez utóbbi már nincs nagyon távol (amikor már csak 1milla dolgozó lesz).

Összefoglalva:
Elméletnek szép, csak más az Abszurdisztáni valóság. Kétségeid se legyenek arról, hogy a szembenálló pártok elfogytával nem fog a Jobbik ellen is kíméletlenül fellépni! (max. jelentéktelen segédpárttá zülleszti).

rókafogta 2012.08.07. 16:24:37

@ColT: Én se mondtam ,hogy fekete vagy fehér(bár inkább most fekete)

fletwwod_mac (törölt) · http://fusimisi.blog.hu 2012.08.07. 16:28:12

@fletwwod_mac: Van néhány gépelési hiba a fenti hsz-emben (amiért elnézést kérek), de remélem így is érthető voltam.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.07. 16:30:28

@rókafogta: A sötétség a fejekből sugárzik. Mármint Kusza Szeméből...

rókafogta 2012.08.07. 16:32:04

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Mi az a ti meg mi az a mi? Szerintem csak mi van, már ha a lakósságról beszélünk, vagyis mindenkinek lehet véleménye-egyenlőre , és az itt megszólalók között nem hiszem ,hogy bérrettegők lennének (szerintem senkinek se fizetnek a leírt véleményért.) Még a FIDESZ fanoknak se.Vagy igen?

rókafogta 2012.08.07. 16:38:35

@fletwwod_mac: Egyetértek! De úgy látszik nincs annyi szemüveg amennyi kéne!

Makkasz 2012.08.07. 16:40:41

@nookedli: Ironizalni akartal? Nem jon at irasban.

Makkasz 2012.08.07. 16:43:59

@Farkantoán Chatpartner: megis felbuggyant bennem a gondolat, te nem ironizalsz, hanem tenyleg azt gondolod, sakalok vesznek korul minket, mi vilaghatalom leszunk, nincs szuksegunk az exporta-importra? Szolj mar ha igen, mert akkor tudok nevetni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.07. 16:47:30

@Makkasz: A sakálokkal igaza van. Gazdasági téren nincs kegyelem senkinek.

Az önellátás meg azért erős utópia...

fletwwod_mac (törölt) · http://fusimisi.blog.hu 2012.08.07. 17:20:44

@nemsirunk: Írod, hogy van olyan hely, ahol nincs működő állam, stb. és nyugodtan ki lehet oda költözni. Ezt már sokadszor olvasom...

Hol van ez a csodálatos hely kies hazánkban? :D :D
Édeni hely lehet! Nem is tudom, miért nem ott él mindenki?
Ahol nem támad meg a mezőőr vag az erdész, ha szénát vagy épületfát vinnék sk. építendő házacskámhoz. Ahol halászhatnék hálóval a patakban, néha nyulat, madarat vagy őzet fognék csapdával téli eleség miatt és nem járna folyton arra vadőr (mint a Maci Laci c. rajzfilmben).
A rút hivatalok sem packáznának a földhasználat és az építési engedély miatt, stb.

Ahol én élek, a saját telken fúrt kútra is vízórát rakatnak, és fizetni kell a vízóráért(!) plusz a portádon ásott kutadból ,,kitermelt'' vízért. Ha patakból szivattyúzod a vizet, azért már nem.

Gondold át mégegyszer hsz-ednek ezt a részét! Ha *komolyan* tudsz ilyen helyet, nyugodtan jelezd. Köszönöm!

nemsirunk 2012.08.07. 17:42:41

@fletwwod_mac: És persze a nem létező mezőőr azt sem zavarná el, aki az épülő házacskád anyagát és a napi zsákmányodat vinné el magával, jó esetben az életedet esetleg meghagyva. Nem gyógyítana senki amikor betegen fekszel az árokparton. És persze előtte valahogy ki kellene irtanod a lakosság jelentős részét, mert azokban az "idillikus" időkben még sokkal ritkásabban éltek az emberek. A középkorban 2-3 millió lakos jutott a mainál sokkal nagyobb területre. Amúgy egy kollégám most vett tanyát Kecskemét mellett (nem állandó ottlakásra), szerintem te is vehetsz egyet.

Arról nem is beszélve, hogy kies hazánk határain túl is rengeteg ilyen hely van, pénzzé teszed mindened, kiköltözöl, és boldogan élsz amíg meg nem halsz.

"Nem is tudom, miért nem ott él mindenki?"
Mert az embereknek általában több eszük van ennél.

Kis ember 2012.08.07. 20:28:32

"A Szovjetunió már múlté, manapság az Európai Unió csatlósai vagyunk"
Ezt így leírni pont ugyanaz mintha azt írnád le, hogy az MSZMP a múlté, most a Fidesz zsarnokoskodik rajtunk.
Szabad választás kontra erőszakos hódítás mond neked valamit, kedves posztíró?
Nem hiszem.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.08.07. 22:11:17

@dr. mesterseges szinezek: "Lehet ott durva sokat is gürizni..."

Persze vannak, akik lelkiismeretesen és sokat dolgoznak. De sajnos nem jellemző! De nem is meglepő, hiszen minden kormány tele teszi saját haverjaival a posztokat, így nincs becsülete a szaktudásnak és teljesítménynek! :(

Szúrófény 2012.08.17. 03:59:47

@Farkantoán Chatpartner: Pedig igazi gyakorlati-tapasztalati szakértője vagy a nyomornak, és volna néhány tanácsod arra nézve is, hogy vezetőid mit vezessenek (lovat, ökröt, szamarat) ország helyett. Félő, hogy hozzáértésük ott hamarabb kiderülne, mint emitt, mert ha árokba vezették a szekeret az rögtön látható! De ha mindnyájan rajta ülünk a szekéren, inkább féljük, mint látjuk a gödröt.
Csak holmi valuta és költségvetés ostort suhogtat a fejünk felett a felkapaszkodott kocsis, míg le nem taszítják onnan, mint annyi elődjét. 1995 írtam

Szúrófény 2012.08.17. 04:02:34

@Kis ember: Az európai uniós karámba a támogatás ígéretével csalogatják, terelgetik a Kelet-európai marhákat. Önérzet már régen nincsen, csak a potyalesők tátott szája, zsebe. Régen, csak a beteg, a törött lábú, vagy a részeg ember szorult „támogatásra”
De miből lészen a támogatás? Természetesen a tagállamok befizetéséből. Az agyon reklámozott támogatás, 300 millió Euróval több a saját befizetésünknél! Akkor mi az értelme? Ki nem találják, (az ostobák). Józan paraszti ésszel gyorsan kitalálható. A saját pénzem arra költöm, amire én akarom, ami nekem fontos. Olyan dologra, beruházásra, ami később pénzt hoz. Ezzel ellentétben mire adják a támogatást? Csatornázásra, szemétlerakóra, (amiért a használat díjat majd nékik fizetjük, mivel előbb privatizálták, tehát a pénzüket magukra költik, a maguk „üzletébe” történik a beruházás!) környezetvédelemre, értsd: patakmeder, erdőtakarításra, stb., ami ugyan fontos, csak éppen „el nem adható”. Széchenyi tudta: „a legnagyobb baj, hogy túl sokat fordítunk nem termelő beruházásokra, anélkül, hogy az itthoni árualapunk meglenne. Ne fényűzési cikkekbe, hanem csak olyanba fektessük a pénzt, ami pénzt hoz!” A mai okosoknál ez nem szempont?
süti beállítások módosítása