sorok között

sorok között

Elrettentő példák

2012. július 12. - Politikai Ateista

Eredetileg Kiszel Tündéről szerettem volna írni, de meggondoltam magam.

A szigorú börtönbüntetések nem kizárólag a társadalomra veszélyesnek ítélt személyek elkülönítését szolgálják, a szabadságvesztés lehetőségének általában elrettentő ereje is van. A bűnöző-aspiránsoknak mérlegelniük kell a tetteik következményeit, a bűncselekményből fakadó előnyöket illetve a lebukásból származó esetleges hátrányokat, retorziókat is.

A Fidesz által 2010-ben végrehajtott, a három csapásként elhíresült Btk. módosításnak a célja is elsősorban az elrettentés volt. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy a kormánynak valóban szándékában áll az elkövetők tömegeit hosszú évtizedekre börtönbe zárni, ez ugyanis hatalmas költségekkel járna, és büntetésvégrehajtási intézményrendszer kapacitását is alaposan próbára tenné. Idővel majd meglátjuk, hogy mennyire sikerült ráijeszteni a bűnelkövetőkre.

A napokban olvastam az újbudai telekügylet, a Kopaszi-gate legújabb fejleményeiről.

"Felfüggesztett börtön kiszabását kérte az ügyészség Molnár Gyulára, a XI. kerület volt szocialista polgármesterére. Helyettesét, a szabad demokrata Lakos Imre és egy vádlott-társuk ellen is ugyanzet kérte az eljáró ügyész a Fővárosi Törvényszéken." - Index

Ez annyit jelent, hogy a legsúlyosabb büntetés amit Molnárék kaphatnak az a felfüggesztett szabadságvesztés lehet, mert meglepne ha a védők súlyosbításért fellebeznének. A vád szerint Molnár Gyula és bandája egy állami telket próbált átjátszani egy magáncégnek. Az ügyészség álláspontja az, hogy az intézkedések ugyan nem ütköztek jogszabályokba, de a vádlottak szándékai jogszerűtlen célzatúak voltak. Az ügyvédek szerint az ügyfeleik ártatlanságához természetesen nem férhet kétség, de ha mégis akkor is csak aljas politikai támadásokról lehet szó. Ezt nem lehet kihagyni.

Nehezen tudok elképzelni olyan helyzetet, ahol az állami tulajdon átmentése egy céghálón keresztül "jogszerű célzattal" történhetne, és az sem túl megnyugtató, hogy ha valaki mégis jószándékkal szeretne átjátszani ezt-azt az ismerősei cégének, akkor erre a törvényi keretek tulajdonképpen adottak.

Molnárék védelmére legyen mondva, hogy a tervüket végül nem sikerült megvalósítaniuk, ebből kifolyólag anyagi kár nem keletkezett. Mondjuk megnézném a mélyen tisztelt bíróság arckifejezését ha egy terrorista hasonló érvekkel bizonygatná az ártatlanságát egy balul elsült merénylet után, de térjünk vissza a hazai fehérgalléros terroristákhoz. Képzeljük magunkat Molnár, vagy akármely olyan köztisztviselő zakójába akinek lehetőségében áll az állami, vagy az önkormányzati tulajdon felett rendelkezni. Ha néhány tízmilliónyi mellékesre szert lehet tenni úgy, hogy botrány, vagy bukta esetén maximum felfüggesztett szabadságvesztésre számíthatnak, mi tartaná vissza őket? A hivatali eskü?

Úgy tűnik, hogy bizonyos bűncselekmények tekintetében a jogalkotók sokkal kevesebb jelentőséget tulajdonítanak az elrettentés erejének mint általában. Nevezzük ezt nyugodtan a zéró csapás elvének.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr1004639028

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Facebook droidokkal a magány felszámolásáért 2012.07.12. 23:43:52

A hagyományos blogokkal ellentétben az Elvarázsolt Kastély nem csak osztja az észt ész nélkül, hanem tettekkel is hozzájárul a társadalmi fejlődéshez és a nemzet felemelkedéséhez. Ennek ékes bizonyítéka, hogy hosszú évek tudományos kutatómunkájának ere...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anti Anyag (törölt) 2012.07.12. 22:59:53

Nem sok "jogalkotó" van sitten, ez sajnos meg is látszik az országon, amelyet 1945 óta már jópárszor gatyáig lefosztottak.

Ez akár a Jobbik "szerencséje" lehet 2014-ben.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.07.12. 23:32:48

ezek a szocik már csak ilyenek, sok köztük a bűnöző.

Martian (törölt) 2012.07.12. 23:41:07

Bármelyik pártot nézzük, ugyanannak a sárkánynak a másik feje...

neoteny · http://word.blog.hu 2012.07.12. 23:46:16

@wmiki:

Mire gondolsz: a világegyetemnek, az életnek a Földön vagy az emberiségnek?

Advanced Flight 2012.07.13. 00:07:30

Függetlenül az ügy politikai vonatkozásától, poszternek mégis milyen megoldási javaslatai lennének? Mondja ki törvény, hogy állami tulajdont magáncégnek soha, semmilyen körülmények között nem lehet eladni?

Nem okvetlenül a jogszabállyal van a probléma, hanem a korrupt politikusokkal. A jogot emberek írják, nem tökéletes, vissza lehet vele élni. De ez nem a jog hibája.

svega 2012.07.13. 00:12:00

Egyszerű: aki állami vagy közös tulajdont lop/sikkaszt/csal, annak teljes családi (egyenesági rokonok is) vagyon elkobzás. Ne legyünk Kína, kivégezni nem kell, elég lenne ennyi.

tellybooksah 2012.07.13. 00:29:05

Az ügyészség álláspontja az, hogy az intézkedések ugyan nem ütköztek jogszabályokba, de a vádlottak szándékai jogszerűtlen célzatúak voltak.

Nullum crimen sine lege
Nulla poena sine lege

Szóval?

Interlock (törölt) 2012.07.13. 00:39:50

@tellybooksah: neked is igazad van, de valahol az ügyészségnek is, mert valahol már el kellene kezdeni megfékezni ezt az egészet; részemről nem bánom, ha egy közéleti szerepet, közvagyon kezelését nyilvánosan bevállaló egyént seggberúgnak a sunnyogásért.
Ha zsebrevágok pár alkatrészt a cégnél, de még a porta előtt berezelek, és visszaviszem, a biztonsági kamera felvételét átfutva másnap szó nélkül fognak kirúgni, pedig semmiféle kárt nem okoztam. És ez így helyes.
Fájjon a feje annak, aki belekeveredett - biztosan nem volt muszáj...

2012.07.13. 00:41:50

@svega: lehet, hogy nem jól, de úgy tudom, hogy az USA-ban az adóhatóság nem csak az eljárás alá vonttól kobozhat, hanem kivizsgálják, hogy mennyire valószínű, hogy az elsíbolt pénzt átmentette családtagok nevére, és ha úgy találják, hogy a feleség, testvér, nagypapa nagyértékű valamije valószínűleg az ebül szerzett pénzből van, akkor azt is viszik. Ilyet lehetne itthon is, sok a nincstelen sikkasztó, tolvaj, adócsaló, és sok a dúsgazdag feleség és gyerek. Rengeteget lehetne beszedni így, persze az érthető okokból ilyesmi a büdös életben nem lesz itt.

Káposztakukac 2012.07.13. 01:46:34

édes jó istenem... ezt a bejegyzést talán ki kellett volna hagyni.

szóval, az ügyészség szerint az intézkedések ugyan nem ütköztek jogszabályokba. ha nem ütköztek jogszabályokba, akkor mi a búbánatos faszra kér egyáltalán felfüggesztettet?

az a gond, hogy a "sorköz" a nevével ellentétben pont nem olvas a sorok között, és nem veszi észre, hogy ez basszus, tényleg egy politikai per, amelyből oly sok van mostanság. jah, tátrait most mentette fel a bíróság, pedig magyar bemzetben már szinte akasztását kérték...hoppá.

Dinkainka 2012.07.13. 03:57:45

@Anti Anyag: Baj az, hogy villanykarón sem.:-))

kód 2012.07.13. 05:05:37

@svega: ez így valóban nagyon egyszerű lenne, feltéve, ha csak azt a tisztségviselőt ítélnék el aki tényleg lopott/sikkasztott/csalt. A valóságban szerintem a fele ártatlan de legalábbis jóhiszeműen járt el. Ki vállalna bármilyen állami tisztséget, ha ezentúl nemcsak a ő pénzét venné el az állam (és osztaná szét ki tudja kiknek), de tiszteségben megőszült szüleiét is.

Badbitie 2012.07.13. 06:32:57

Nekem meg az ugrott be a cikkről, hogy ha sétálok az utcán és meglátok egy jó csajt és azt gondolom, hogy de megdugnám, akkor ezek az ügyészek felfüggesztett börtönt kérnek rám, mert ugyan nem tilos ilyet gondolni,na de a szándék! Éljen a gondolatrendőrség!

Badbitie 2012.07.13. 06:35:06

A három csapáshoz meg mondjuk jobban passzolna az a cikk, ami Polt nyilatkozatát elemzi arról, hogy tavaly volt a legtöbb bűncselekmény x ideje. Szóval a három csapás működik. Egy csapás a gazdaságra, egy csapás a közbiztonságra, egy csapás a jogbiztonságra/demokráciára. Csak így tovább polgártársak!

lobster thermidor 2012.07.13. 06:38:30

A posztíró szimplán hülye, vagy célzott vakságban szenved!

Ha a Polt - féle ügyészség ennyit tud kihozni az ügyből, és mindeközben kijelenti a bíróságon, hogy minden jogszerűen történt az per tárgyában, akkor mitől kell elrettenteni?
Esetleg a fidesz megrendelésére dolgozó ügyészségtől!
Nemde?

Inkább azzal kellene foglalkozni az ügy kapcsán, hogy a korábbi XI. kerületi polgármestert, aki egyébként nyerésre állt a fidesszel szemben, 2010-ben az országgyűlési választások első fordulója előtt egy héttel vádolták meg ebben az ügyben. A sajtóban jól megszellőztetett vád nyomán Molnár Gyula annak rendje, és módja szerint bukta a választást, igaz mindössze 100-200 szavazattal. Akkoriban természetesen tagadták, hogy az ügyészség politikai megrendelésre időzítette így a vádemelés időpontját, de a bíróság mostani ítélete megerősíti az ügyészséggel szemben támadt gyanút.

kirsten 2012.07.13. 06:43:01

@Disintegrator Rising: Háűt még a fityiszesek között. Vajon polt miért nem engedte kivizsgálni az 1998 és 2002 közötti orvbán és bandája bűncselekményeit ? A posztírónak ezzel is foglalkoznia kéne, no meg a lúzerjanival, pintérsanyabácsival, orvbánékkal a XIV. kerületi fityiszes polgármesterekkel ! Simlicskatalicskalajos és nyerges vajon mit érdemelne ? Kósa tekintetes úr ? Lehetne sorolni, de furcsa módon ezeknek a gazembereknek az ügyei rendre elakadnak az ügyészségen !!!

Link Elek 2012.07.13. 06:54:09

a simicska-puch egyezseg ad ezeknek mentesseget.
Mo-n szabad a lopas, ha a mszp-fidesz maffia tengely mindket oldala megkapja a reszesedeset.

pusztuljon mindketto

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.07.13. 06:56:23

Nem is értem az ügyészség okfejtését. Állami cég átjátszása magáncégnek jogszerűen? Az miféle állat? Vagy átjátszás vagy jogszerűen, a kettő együtt nem megy.

Itt van egy másik példa: ebben is egy politikus próbált meg állami vagyont átjátszani magánszemélynek, csak ő jogszerűtlenül. Ő sem járt sikerrel, az ügyészség pedig megszüntette az eljárást. Ja, el ne felejtsem: ez egy fideszes politikus volt.

A poszt teljesen rossz következtetést vont le Molnár ügyéből. Nem baj, azért vannak a kommentelők, hogy feljavítsák az oldalt. :)

magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/megszuntettek-a-nyomozast-a-fidesz-parlamenti-kepviselojenek-ugyeben-80727

a_tom 2012.07.13. 06:58:34

Úgy hívják magukat hogy az ELIT. Nyilván az úri becsület tartja vissza őket. Egyeseket még a keresztény erkölcsök is.

Cyric25 2012.07.13. 06:59:56

@Disintegrator Rising: Ezek a fideszesek már csak ilyenek, sok körtük a hülyegyerek.

Mellesleg ez nem annak szól hogy ártatlannak tartom a cikkben szereplö embereket, pusztán az álltalánosításodnak, valamint annak hogy süt a kijelentésedböl hogy azt hiszed a fidesz nem lop.

Bár nem csoda a Közgépröl szóló blogokban nem is nagyon láttam hogy oda merted volna tolni az orcádat. ;)

magyar ember teli szájjal 2012.07.13. 07:12:49

Ez nem baj, hanem jó. Csak kérdezd meg Gönczöl Katát.

mese1 2012.07.13. 08:01:49

@Badbitie: Nos azért így teljes, hogy nem csak megtetszett, hanem tisztességtelen ajánlattal zaklattad , csak elutasította...

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2012.07.13. 08:26:25

@Badbitie: ahogy mese1 is írta igencsak sántít a példád.

Három Nyulak · http://apamsecret.blog.hu/ 2012.07.13. 08:33:35

A politikus per definitionem lop. Ha a gyanú árnyéka vetül rá, akkor pedig biztos. Ugyan négyévente megválasztjuk őket, mert tolvajt választani jó, sőt tolvajok közül választani a legjobb.
A cikk ebből az előítéletből indul ki. Ha kicsit utána néz, akkor elképesztő az ügyészség érvelése, és azon kellett volna felháborodni. Minden jogszerű, no de a szándék?!
A korrupció tényleg jelentős Magyarországon, de ostoba eljárásokkal nem lehet visszaszorítani, sőt! És az ilyen bejegyzések sem viszik előre, mert rájátszanak egy előítéletre, megint lehet morogni egy kicsit, és tudomásul venni, amivel nem értünk egyet.

indapass90210 2012.07.13. 08:45:23

@wmiki: "úgyis vége lesz a világnak :&"

Ekkora vihar volt Tapolcán?

indapass90210 2012.07.13. 08:49:55

@Káposztakukac: "ha nem ütköztek jogszabályokba, akkor mi a búbánatos faszra kér egyáltalán felfüggesztettet?"

Gondolatbűn?

Mire lesz ítélet, addigra simán lehet törvény is, ami passzol hozzá. Természetesen visszamenőleges hatállyal :)

De az is lehet, hogy így üzen a szervezet, és azért csak felfüggesztett. A levágott lófej mostanában több törvénybe is ütközhet.

déjá vu39 2012.07.13. 08:58:10

"Senki nem gondolhatja komolyan, hogy a kormánynak valóban szándékában áll az elkövetők tömegeit hosszú évtizedekre börtönbe zárni"

De bizony, azt vélem.
Persze az is lehet, hogy az alkalmazást szelektíven alkalmazandónak gondolták: Haverokra nem vonatkozik, ellenfelekre/ellenségekre igen.

Ami meg a Molnár ügyet illeti: erősen valószínűsíthető, hogy a vád nem ült. Lehet, hogy volt szándék, de ha nem valósult meg, akkor nincs bűntett. Ha megnézek egy jó nőt és gondolotban meg... , attól ez még nem házasságtörés.

K.Tomoceusz 2012.07.13. 09:09:49

Elkövettetek valami törvénybe ütközőt?
Nem?
Akkor csak felfüggesztett börtönt kaptok.

Faszaaa.

K.Tomoceusz 2012.07.13. 09:14:52

Elrettentő példa ez.
Elrettent mindenkit.

Inkább el köll követni, mert az jobban megéri, mint a semmiért büntetést kapni ebben a rendőrállamban.

belekotty 2012.07.13. 09:40:04

@déjá vu39: De ha mondjuk Joó Abigélt megpróbálod megerőszakolni (kétszeres judo Európa bajnok) ami ugyan nem fog sikerülni és valószínűleg kezed lábad eltöri, attól még elítélnek.

belekotty 2012.07.13. 09:41:16

@wmiki: Jól vagy? Kicsit depisnek tűnsz, meg az értelmiséget sem szidod. Aggódunk érted.

Van itt orvos?

belekotty 2012.07.13. 09:41:51

@Cyric25: "Ezek a fideszesek már csak ilyenek, sok körtük a hülyegyerek." - mintha az emeszpében nem.

belekotty 2012.07.13. 09:42:55

@Badbitie: "ha sétálok az utcán és meglátok egy jó csajt és azt gondolom, hogy de megdugnám, akkor ezek az ügyészek felfüggesztett börtönt kérnek rám, mert ugyan nem tilos ilyet gondolni,na de a szándék! " - más hogy gondolsz rá és más ha megpróbálod.

wmiki · http://szuklatokoruekdemagabiztosak.blog.hu/ 2012.07.13. 10:04:42

@belekotty: persze, majd a szent orvostudomány segít :c

hiszen ha valami eltér a megszokottól vagy a fő csapásiránytól, akkor azt korrigálni kell, igaz? :@

szerencsésnek mondhatod magad, hogy ilyen ügyesen bele tudsz símulni a tömegbe...

tellybooksah 2012.07.13. 10:22:38

@belekotty:
A szügyészség _EGYÉRTELMŰEN_ leírta:
"...az intézkedések ugyan nem ütköztek jogszabályokba, de a vádlottak szándékai jogszerűtlen célzatúak voltak..."
Tehát _NEM ÜTKÖZTEK JOGSZABÁLYOKBA_!
Akkor mi a búbánatra _bármiféle_ ítélet? Milyen ügyész, aki ezek után nem ejti azonnal a vádat? Milyen bíró az, aki azonnal nem menti fel a vádlottakat bűncselekmény hiány miatt? Hát itt már sehol egy épeszű ember?
Még egyszer: a szügyészség szerint _NEM TÖRTÉNT TÖRVÉNYSÉRTÉS_!

Nullum crimen sine lege
Nulla poena sine lege

Kétezerötszáz éves alapvető jogelvek!

Cyric25 2012.07.13. 10:27:50

@belekotty: Nyilván elkerülte a figyelmedet ezért ajánlanám figyelmedbe amit utánna írtam:

"Mellesleg ez nem annak szól hogy ártatlannak tartom a cikkben szereplö embereket, ..."

De hogy tiszta legyen nem hiszem hogy a cikkben szereplö MSZP-sek ártatlanok lennének. A legkevésbé sem. Viszont ha egy Fideszes azt mondja egy MSZP-sre hogy lop azt kb olyan mintha a Közgép ordítana bárkire hogy OLIGARCHA!

Kopi3.14 2012.07.13. 10:41:54

Az értekezés az ingatlanátjátszásnál eyvalamit nem vesz figyelembe. Azt írja:
"Nehezen tudok elképzelni olyan helyzetet, ahol az állami tulajdon átmentése egy céghálón keresztül "jogszerű célzattal" történhetne, és az sem túl megnyugtató, hogy ha valaki mégis jószándékkal szeretne átjátszani ezt-azt az ismerősei cégének, akkor erre a törvényi keretek tulajdonképpen adottak."

Jószándékkal és jogszerüen is megtörténhet, nem is kell hozzá haver, elég egy jól érvelö vállalkozó, s egy hülye politikus, vezetö. már át is játszható, miközben a delikvens végig azt hiszi ö jót tesz.

Kopi3.14 2012.07.13. 10:43:21

@wmiki: csak nem hatalomátvételre készülsz?

wmiki · http://szuklatokoruekdemagabiztosak.blog.hu/ 2012.07.13. 10:51:17

@Kopi3.14: én nem :[

majd jön egy csodálatos mese párt Dopemannel az élen és akkor rendbe jön minden :s

belekotty 2012.07.13. 11:09:29

@wmiki: "símulni" - te nem SIMULSZ bele a tömegbe az biztos. :-))

Látom Dopeman is visszajött, tehát javult az állapotod.

Miért beleSIMULÁS a tömegbe az ha aggódom érted, mert nem szidod az értelmiséget és nem emlegeted Dopemant?

Szoktál SÍELNI? :-))

belekotty 2012.07.13. 11:10:26

@Cyric25: Ok, felületesen olvastam.
@tellybooksah: Ok, igazad van.

dr Smittpálelnökúr 2012.07.13. 11:17:32

A poszt teljesen jogos, sajnos amit ezek a gazemberek tettek, az megfelelt a törvény betűjének, pedig saját zsebre dolgoztak.

Ennél súlyosabb azonban az, amikor még csak eljárás sem indul a károkzók ellen, példának hadd említsem a kormányváltás utáni forintbedöntő kósa-rogán nyilatkozatokat.

Ha elvetem a feltételezést, hogy shortolásra játszott a két gazember, akkor is felmerül a súlyos gondatlansággal, elkövetett bűncselekmény lehetősége, hiszen milliárdos károkat okoztak a lakosságnak.

@wmiki: tudod, kezdem azt hinni, hogy még Dopeman is jobban kormányozná ezt az országot, mint az elmebajos felcsúti bugris.

wmiki · http://szuklatokoruekdemagabiztosak.blog.hu/ 2012.07.13. 11:26:22

@belekotty: nagyon jól érvelsz :/

bár a hyesesirásodra jobban ügyelhetnél. gondolom, most mások is velem kuncognak az ostoba hibán, hogy az első sorból kifelejtetted a tagmondatokat elválasztó vesszőt. :0

nwp 2012.07.13. 11:30:50

Én a három csapás elnevezésen akadtam fent. Mert ugyebár a baseballban 3 "strike" (ütőhiba) után kiesik az ütőjátékos, magyarul viszont inkább valami bibliai természeti katasztrófa sorozat jut az eszembe a csapásokról.

belekotty 2012.07.13. 12:50:05

@wmiki: "hyesesirásodra" :-))
És a tiédben most hány hiba van? Felkiáltójelek hiánya, mondatot nem kezdünk kisbetűvel. Jó,jó tudom, kisebbségi érzésed van az értelmiségiektől és erre minden okod meg is van. :-))

wmiki · http://szuklatokoruekdemagabiztosak.blog.hu/ 2012.07.13. 13:24:05

@belekotty: nos valóban lenyűgöző a szellemi teljesítményed :& gondolom, sokan elsiklottak volna a hiba fölött, de te irgalmat nem ismerve lecsaptál... mint egy jó liberális.

belekotty 2012.07.13. 14:16:15

@wmiki: Van ez így. Tudod ez értelmiségi szokás. Tudom hogy téged ez nagyon zavar, ki is mutatod minden nap kisebbségi komplexusodat a tanult emberekkel szemben. :-))
Ha annyit idő fordítanál arra hogy a dolgozók esti iskolájában tanulj, mint amennyit a neten az értelmiségiek ellen fröcsögsz, már régen egyetemi professzor lehetnél.

daito 2012.07.13. 14:39:36

Ti nem értitek. :)
Alapvetően igaza van annak, aki a nullum crimen elvet veszi elő, de értelmezzünk.

"A vád szerint Molnár és Lakos helyzetükkel visszaélve egy állami tulajdonú telket próbáltak átjátszani egy magáncégnek.
Az ügylet semmilyen vagyoni hátrányt nem okozott,"

Ebben már benne van a lényeg; próbáltak, semmilyen vagyoni hátrányt nem okoztak.
Az ilyen típusú bűncselekményeknél (ha lehet annak nevezni) - némileg elvárt dolog a vagyoni hátrány kimutatása. Mert különben mire fel bűncselekmény?

"és az egyes intézkedések is jogszerűek voltak."

Itt ugye olvasható az, amire írjátok, hogy nullum crimen és társai, de ott van, hogy "egyes". Az egy jó kérdés, hogy "minden egyes" vagy volt 1-2, ami nem jogszerű.
De jogszerű intézkedés, ami nem okoz vagyoni hátrányt - azt azért nehéz büntetni.

"Az ügyészség szerint azonban a folyamat összességében joszerűtlen célzatú volt, és csak a szerencsén múlt, hogy nem okozott kárt."

Ez a blabla a lényeg. Ez egy tipikus szöveg a pszeudo magyar államtól - igazságszolgáltatás, ügyészség, akármi részéről. Jogszerűtlen célzat, egy meg nem valósult ügylet esetén, az az "izé" kategória.
Gyk. tolni fognak egy ügyet - jó eséllyel éveken át; aminek így se füle, se farka. Egy ilyen ügyet, ha a vádlottak csont nélkül benyelnek, akkor is jó eséllyel kapnának 1-2 év felfüggesztettet; de nem fogják benyelni.
Gyk. nincs bizonyítéka az ügyészségnek - mire is volna - ugye nullum crimen és nulla poena; az ügyvédnek különösebben erőlködnie sem kell.
Ezért majd megy a bírósági tilitoli, elnapolás, ítélet, első és másodfok, fellebbezés - a lényeg az, hogy mondjuk 3 éven át 3-5 havonta szóba kerül ez a dolog. Ha neadjaisten el is ítélik őket, akár jogerősen is, akkor is, előbb-utóbb olyan fórum elé kerül az ügy, amelyik kimondja, hogy ez "lósz.r" és persze a magyar állam fizesse ki az egészet, meg még kárt is térítsen.

Miért baj?
Megint egy halott ügy rugdosásával tölti az idejét az állam, ami idő, pénz és terhelés a rendszeren. Gyk. az egyik érdekcsoportnak az az érdeke, hogy x időnként szerepeljen a tévében/újságban/rádióban az, hogy M.Gy és társa lopott/bíróság/ügyészség. Az, hogy ez végül 60m forint ügyrendi költségbe kerül, azt meg senki sem számolja.
Baj azért is, mert továbbra is látni fogja az "ember", hogy rendelésre az igazságszolgáltatás bármilyen ügyet bevállal.

A 3 csapás meg egy buta politikai ötlet; hatalmon lévő hülyéktől a lent lévő hülyéknek. Egy fejlett jogi kultúrával rendelkező országban azt mondom, hogy el lehet rajta gondolkozni, de ez nem az az ország. :)

wmiki · http://szuklatokoruekdemagabiztosak.blog.hu/ 2012.07.13. 14:47:24

@belekotty: tekintve, hogy te - velem ellentétben - nem a neten fröcsögéssel töltöd az időt, feltételezem már birtoklod is az emlegetett professzori státuszt :@

ehhez mérten viszonylag ostobának tűnsz, de persze megszokhattuk, hogy a túlpallérozott elmék szociális képességei első blikkre deprimáltnak tűnnek. :s oda se neki

nem általánosságban az értelmiséggel van a baj, hanem a magadfajta pöffeszkedő, arrogáns "értelmiségiekkel", akik mindenhez "értenek" mindent "jobban" tudnak másoknál, mindenbe belekotyognak. mindamellett képtelenek elfogadni a másként vélekedőket és a maguk által, saját maguknak vindikált erkölcsi és szellemi magasságokból pöknek le másokat.

elképzelhető, hogy fura neked, hogy az én gondolataim rendre ugyanazon témák körül forognak, de közben észre sem veszed saját korlátoltságodat :c te nagy és okos "értelmiségi" te

bankvezér 2012.07.15. 23:32:08

Hűha! :))
Kedves szerző, egyre olvasmányosabb a blog, de egyre kevésbé helyesek a következtetések...
( Felzárkózni a pokolhoz)

belekotty 2012.07.16. 10:12:02

@wmiki: Mi van öcsi? Agyadra ment az iskolatej? Ha hülyébb vagy még mindig mint egy ötödikes, ne kompenzáld a kisebbségi komplexusod, hanem húzzál esti iskolába!

wmiki · http://szuklatokoruekdemagabiztosak.blog.hu/ 2012.07.16. 19:57:52

@belekotty: látom, telistele vagy frusztrációval... :c

ez szomorú. remélem, nem haragszol meg, ha rávilágítok, egy ilyen bernei kommunikációs trükktől jómagad magasabb szintre pozicionálása nem marad más, mint wishful thinking. felesleges bárkinek - még magadnak is - bizonygatnod, hogy mennyivel különb vagy. ha majd egyszer úgy lesz, tudni fogod legbelül. most menj békével, próbálj több szeretettel élni, meglásd kiegyensúlyozottabb és elégedettebb leszel.

belekotty 2012.07.18. 14:31:38

@wmiki: Ez gyenge volt. Ne próbálj értelmiségieskedni, magas ez neked!

wmiki · http://szuklatokoruekdemagabiztosak.blog.hu/ 2012.07.19. 07:14:21

@belekotty: elnézést, ha túl bonyolultan írtam, de nem lehettem tisztában - kommentem megírásakor - szövegértési nehézségeiddel :c

amennyiben kiemeled a szövegből a számodra nehezen érthető részeket, igény szerint megkísérlem lefordítani ó-neander-völgyire.

mellesleg megjegyzem, hozzászólásod zseniális, frappáns és hatalmas szellemi tőkét feltételez, őszintén gratulálok! :p

belekotty 2012.07.19. 08:28:31

@wmiki: Mikike! Megnéztem az utóbbi egy hét termését tőled. Ebből mesélj, mi lett volna az érdemi hozzászólásod bármihez is?
Megértem a tanulatlan bunkókra jellemző frusztráltságod, hogy kényszert érzel hogy mindenhez hozzá kell szólnod, de csak annyi jut eszedben hogy fúj liberális, fúj értelmiség, fúj Dopeman.
De megcáfolhatsz, ha kiemeled érdemi érveidet egy heti "munkásságodból".
Ja és a mondat kezdő betűje nagybetű!

wmiki 2012.07.13 14:47:24
@belekotty: tekintve, hogy te - velem ellentétben - nem a neten fröcsögéssel töltöd az időt, feltételezem már birtoklod is az emlegetett professzori státuszt :@

ehhez mérten viszonylag ostobának tűnsz, de persze megszokhattuk, hogy a túlpallérozott elmék szociális képességei első blikkre deprimáltnak tűnnek. :s oda se neki

nem általánosságban az értelmiséggel van a baj, hanem a magadfajta pöffeszkedő, arrogáns "értelmiségiekkel", akik mindenhez "értenek" mindent "jobban" tudnak másoknál, mindenbe belekotyognak. mindamellett képtelenek elfogadni a másként vélekedőket és a maguk által, saját maguknak vindikált erkölcsi és szellemi magasságokból pöknek le másokat.

elképzelhető, hogy fura neked, hogy az én gondolataim rendre ugyanazon témák körül forognak, de közben észre sem veszed saját korlátoltságodat :c te nagy és okos "értelmiségi" te
wmiki 2012.07.16 19:57:52
@belekotty: látom, telistele vagy frusztrációval... :c

ez szomorú. remélem, nem haragszol meg, ha rávilágítok, egy ilyen bernei kommunikációs trükktől jómagad magasabb szintre pozicionálása nem marad más, mint wishful thinking. felesleges bárkinek - még magadnak is - bizonygatnod, hogy mennyivel különb vagy. ha majd egyszer úgy lesz, tudni fogod legbelül. most menj békével, próbálj több szeretettel élni, meglásd kiegyensúlyozottabb és elégedettebb leszel.
wmiki 2012.07.19 07:14:21
@belekotty: elnézést, ha túl bonyolultan írtam, de nem lehettem tisztában - kommentem megírásakor - szövegértési nehézségeiddel :c

amennyiben kiemeled a szövegből a számodra nehezen érthető részeket, igény szerint megkísérlem lefordítani ó-neander-völgyire.

mellesleg megjegyzem, hozzászólásod zseniális, frappáns és hatalmas szellemi tőkét feltételez, őszintén gratulálok! :p

wmiki 2012.07.16 21:04:07
@Makkasz: azért a káoszról hallottál már? :s
wmiki 2012.07.16 21:13:19
@ccactus: vagy - tegyük hozzá - akár tanulmányok nélkül is :P
wmiki 2012.07.16 21:16:46
@ccactus: csak Dopemannek volna esélye, szerintem is!

wmiki 2012.07.11 00:36:25
@Spadla z oblakov: :Ű

itt náladnál sokkal hatalmasabb erők munkálkodnak, barátom... ne akard, hogy minden hatalmamat és földöntúli kapcsolati hálómat mozgásba lendítsem
wmiki 2012.07.14 08:10:12
@captpicard: :s

csak azokat tiltja ki a véletlen, akik oktalanul fröcsögnek és képtelenek a kulturált eszmecserére... szóval ne keltsd rossz híremet itt az új barátaim előtt!
wmiki 2012.07.14 08:17:46
@captpicard: :/ csak mocskolódni tudsz, te hívő troll

wmiki 2012.07.13 09:57:30
@radairosseb: szóval azt állítod, hogy létezik egy magasabb hatalom, ami eltűnteti vagy megváltoztatja a hozzászólásokat? :s

nem sokkal valószínűbb a szent tudomány szerint, hogy csupán véletlen az egész? :o
wmiki 2012.07.13 10:17:43
@radairosseb: habár a szívcsakrám csillog villog, mint a Salamon töke, de bizony mondom néked, úgy járhatsz, mint a rendőrkutya a felvonuláson, ha megpróbálod! >C
wmiki 2012.07.13 10:49:13
@radairosseb: próbálkozz inkább Dopemannél :>

ő szőrösebb is meg szarosabb is, mint én. és hozzád hasonlóan liberális nézeteket vall :|

wmiki 2012.07.13 09:01:30
már alig várom :@

kiváló kikapcsolódás lesz ez a számítógépes program az ateista liberális értelmiségnek :c

wmiki 2012.07.13 07:05:21
éljen és virágozzék a csodálatos Mesepárt! :L

wmiki 2012.07.10 21:37:37
@igazságos: nézd, az érdes stylusnak is megvan a létjogosultsága, amennyiben a másik oldalon helyet foglaló társalkodó - hogy' is mondjam - esetleg egy árnyékoltabb világból tekingél kifelé. a jószándékú felajánlkozásodat köszönöm, de vissza kell utasítanom.
@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: köszönöm a megnyugtató szavakat, eszemben sem volt általánosítani
wmiki 2012.07.10 21:41:35
@igazságos: lófaszt!
wmiki 2012.07.10 21:48:00
@igazságos: miféle ördögi praktikákat űzöl?! a bolondját járatod velem?
@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: sajnos én már nem vagyok oly üde és friss, mint kegyed

wmiki 2012.07.10 19:13:17
szóval a bankok mentik majd meg a Földet... :o hallelujah!
wmiki 2012.07.10 18:24:41
@NextGeneration: amennyiben félreértettem a szándékaidat, úgy elnézésedet kérem

mindamellett oximoronnak tűnt a hitem mögötti racionalitást firtató kérdésed. ez okozhatta a sajnálatos félreértést
wmiki 2012.07.10 18:28:38
@lobster thermidor: vagy a Hajdú-Bét
wmiki 2012.07.10 18:52:12
@dr. mesterseges szinezek: mert osztinátó a tudás anyja

wmiki 2012.07.10 16:17:07
nekem Dopeman

wmiki 2012.07.10 15:34:28
:/ a levélírónak kevesebb dizájnerdrogot kellene fogyasztania és akkor nem tudnák így csőbe húzni...

egyébként felfoghatja úgy is, hogy megfizette a tizedet az új liberális, kozmopolitaegyháznak :P

wmiki 2012.07.12 23:25:47
Dopeman :@

wmiki 2012.07.10 14:55:35
:S

ezt is jól megtervezték az okos mérnökök! erre való a tudomány
wmiki 2012.07.10 15:06:26
@Bobby Newmark: :P

remélem, időközben evolválódtál kicsit

a tudomány szerint az egyszerű létformáknál ez dinamikusabban történik... kifejlődött már a központi idegrendszered? :o

wmiki · http://szuklatokoruekdemagabiztosak.blog.hu/ 2012.07.19. 09:09:18

@belekotty: roppant eredeti, hogy amennyiben önálló gondolatokat próbálsz elővezetni, kénytelen vagy tőlem citálni... ez megtisztelő. :)

ha nem haragszol meg, én nem nézem meg a te szellemi termésedet az elmúlt két hétből. no nem, mintha nem lenne érdekfeszítő és tanulságos olvasmány, csakhát a nap nekem is 24 órából áll, meg kell válogatnom, mire áldozom az időmet. semmi személyes ;I

amennyiben tudsz személyeskedésen túlmenően kommunikálni, kérlek, próbálkozz azzal, én imádkozom érted és a megvilágosodásodért.

belekotty 2012.07.19. 10:15:32

@wmiki: Látom komoly gondjaid vannak az olvasással. Pont az írtam, hogy semmiféle érvet, gondolatot, érdemleges írást nem találtam nálad.
Melyik mondatomat nem sikerült megértened ebből? :-))

"Megnéztem az utóbbi egy hét termését tőled. Ebből mesélj, mi lett volna az érdemi hozzászólásod bármihez is?
Megértem a tanulatlan bunkókra jellemző frusztráltságod, hogy kényszert érzel hogy mindenhez hozzá kell szólnod, de csak annyi jut eszedben hogy fúj liberális, fúj értelmiség, fúj Dopeman.
De megcáfolhatsz, ha kiemeled érdemi érveidet egy heti "munkásságodból"."

wmiki · http://szuklatokoruekdemagabiztosak.blog.hu/ 2012.07.19. 12:04:58

@belekotty: a kérdés az, egyáltalán miért kerestél nálam "érvet, gondolatot, érdemleges írást" :@ egyáltalán milyen összefüggésben?

az én korábbi, másokkal, más témában folytatott eszmecseréimnek miféle relevanciája van ebben a kontextusban?

ez a szomorú, hogy gondolkodni nem tanítottak meg az állami intézményekben... :c kopipésztelni viszont fantasztikusan tudsz, ezt azért el kell ismerni

kétszer köszöntem el tőled finoman itt, de úgy tűnik, az interperszonális kapcsolatokban oly' kimagasló jelentőséggel bíró szocio-szenzoraid nem fejlődtek ki kellőképp, hogy érts a szóból.

megadom magam hát, beszélgessünk tovább a te kiválóságodról különös tekintettel a velem való összevetés axiomatikus mibenlétére :/

belekotty 2012.07.19. 12:20:22

@wmiki: "a kérdés az, egyáltalán miért kerestél nálam "érvet, gondolatot, érdemleges írást" :@ egyáltalán milyen összefüggésben?"
- Teljesen világos, az értelmiséget szidod csak úgy általában, ne is keressünk bármiféle saját gondolatot, vagy érvet nálad. Neked egy a lényeg hogy mindenhová beokádd hogy kisebbségi komplexusod van az értelmiséggel szemben. Én egy sikeres, életemmel elégedett, két egyetemi diplomával rendelkező ember vagyok, ha már rólam akarsz beszélni. Igen sok nagy informatikai rendszert építettem fel az országban és sok külföldi projektben vettem részt. Egy csomó operációs rendszert ismerek, nyolc programozási nyelvek írok programokat és három különböző japán harcművészetből van fekete övem, sok világversenyt megjártam. Szenzoraim remekek, kiválóan látszik, hogy egy iskolázatlan ember vagy, aki ettől rendkívül frusztrált. Írás kényszered van, de nincs mondanivalód.

belekotty 2012.07.19. 12:23:52

@wmiki: "megadom magam hát, beszélgessünk tovább a te kiválóságodról különös tekintettel a velem való összevetés axiomatikus mibenlétére"
- az axiomatikus magyarázatra nem szoruló. :-)) Akkor miről beszélgessünk?
Én nem vetlek össze magammal, ez a te kényszeres viselkedésed, amikor folyton az értelmiségről lekezelően nyilatkozol.
Beszólok neked, te kis pöcs, hogy még frusztráltabb legyél és ezt ráadásul nagyon élvezem. :-))

wmiki · http://szuklatokoruekdemagabiztosak.blog.hu/ 2012.07.19. 12:48:27

@belekotty: fantasztikus, mennyi mindent felsoroltál itt :% derék-derék! diploma meg fekete öv! és még a kompjuter is!

ilyen ambíciókkal lenyűgöző főnyeremény lehetsz majd egy szerencsés amazon számára ha nagykorú leszel... addig persze marad az álmodozás, de hát ilyen a gyermeki elme, na.
majdnem beugrattál, te pajkos kis lurkó. már kezdtem arra gondolni, hogy csak egy felfuvalkodott, korlátolt hülyével akadtam össze, aki egy netszerte trollnak tartott felhasználóval napokon át vív, hogy meggyőzze, ő milyen csudája a teremtésnek... kacagtató csíny volt ez, tudod-e?! :))))))))

belekotty 2012.07.19. 12:54:55

@wmiki: Ez eléggé gyenge volt kispofám! Rólad csak néhány dolgot tudunk, nevezetesen hogy utálod az értelmiséget. Az is látszik hogy tanulatlan ember vagy, aki idegen szavak használatával igyekszik műveletlenségét elrejteni, ráadásul olyanokkal amiknek még a jelentését sem tudja.
Ha a belekotty-ra rákeresel mondjuk a www.harcosokklubja.hu oldalon, akkor elgondolkozhatsz rajta, hogy vajon kis lurkó vagyok-e! :-))

wmiki · http://szuklatokoruekdemagabiztosak.blog.hu/ 2012.07.19. 13:03:59

@belekotty: ó, szót se többet, nem gondoltam volna, hogy azért vagy ilyen, mert sokat ütlegelték a fejedet... a híres nevezetes orvostudomány még talán segíthet... vagy nem. :C

amennyiben zavar a sok idegen szó, majd igyekszem egyszerűbben fogalmazni a kedvedért. egyébként köszi, hogy megmagyaráztad az axiomatikus jelentését, legalább a külső szemlélők is értik mostantól, amit kigoogleztál

wmiki · http://szuklatokoruekdemagabiztosak.blog.hu/ 2012.07.19. 13:22:58

@belekotty: mondjuk a 3 különböző japán harcművészetben elért fekete övet elhiszem.

nekem 4 van gyermekkorom óta, de észrevehető az utóbbi években a színvonalesés. sajnos manapság örülnek, ha a csoffadt kis lurkók elsajátítják többé-kevésbé helyesen az alapvető technikákat, nem fektetnek hangsúlyt a mögöttes filozófiára. ezért nem tudsz te sem az önfegyelem, az alázat sem a békésen szemlélődő konfliktuskerülés fontosságáról.

belekotty 2012.07.19. 15:35:22

@wmiki: Hát ezzel peched van kisöreg, mert én ezeket még a 80-as években szereztem.
Engem nem zavar a sok idegen szó, azon röhögök hogy rosszul használod őket. :-))
Gyerek korod óta neked maximum fekete pontjaid vannak, szerintem még az óvodában is rakás szar volt a jeled. :-))
De tényleg idézhetnél már valamit a röfijeidből, amikor hozzáértőként, érdemileg nyilatkoztál bármiről is az interneten.
Én informatikai, nukleáris fizikai, valamint harcművészeti témákban eléggé sokat. Visszakereshető. Mondjuk keresel a belekotty karate judo urán mainframe szavakra, utána járhatsz mennyi érdemi hozzászólásom van az ezekhez kapcsolódó témákban.
Bezzeg a wmiki értelmiség keresésre előjön több ezer találat. :-))

wmiki · http://szuklatokoruekdemagabiztosak.blog.hu/ 2012.07.19. 15:50:39

@belekotty: mindig kész vagyok tanulni, ezért hálásan fogadnám, ha rámutatnál, hogy melyik idegen szót alkalmaztam helytelenül. persze csak ha nem félsz, hogy még nagyobb majmot csinálsz magadból. :s tudod mit, hagyjuk is. van, amit nem értesz és a netről sem tudod levadászni az infot.

súlyos gondjaid vannak pubikám. túldimenzionálod kicsit saját fontosságodat, az iróniát nem érted és nem vagy szórakoztatóbb, mint egy kucsmagomba. nem keresek vissza a munkásságodra, itt épp eléggé bemutatkoztál már. sajnállak.

belekotty 2012.07.20. 08:38:03

@wmiki: "ehhez mérten viszonylag ostobának tűnsz, de persze megszokhattuk, hogy a túlpallérozott elmék szociális képességei első blikkre deprimáltnak tűnnek. :s oda se neki"

- szociális képesség deprimált. :-))

"beszélgessünk tovább a te kiválóságodról különös tekintettel a velem való összevetés axiomatikus mibenlétére" - velem való összevetés axiomatikus mibenlétére. :-))

Na ess neki miért használtad ezeket az idegen szavakat! De előbb nézz utána a jelentésüknek.

Hiába erőlködsz, egy tanulatlan bunkó vagy, tele kisebbségi komplexusokkal az értelmiségiekkel szemben, ezt próbálod kompenzálni. Még egy értelmes, tartalommal bíró mondatod nem volt. Miről beszélgethetek veled? IV generációs atomerőművek? A nage no katában milyen hibákat szoktak elkövetni vizsgán? A basai dai kata értelmezésén? Az otoshi mawashi geri technikájáról? A z/OS rendszerek tranzakció kezelői alkalmazható Java appletekről?
Na mesélj! :-))

wmiki · http://szuklatokoruekdemagabiztosak.blog.hu/ 2012.07.20. 13:55:45

@belekotty: nos, be kell valljam, hogy az elsővel kapcsolatban igazad van, depriváltat akartam írni. ha nagyon akarom, kimagyarázhatnám, de az hazugság volna. :/

a másodikat nem csodálom, hogy nem érted, hisz szarkazmus, utalva a prekoncepciódra, miszerint a nikkem és a hozzá kapcsolódó korábbi kommentek egyértelműsítik számodra, hogy én hülye vagyok, te meg okos. tovább magyarázhatom, ha még mindig nem világos, te atomtudós. :c

az igen szerteágazó ismeretanyagod megsüvegelendő, láthatóan igyekeztél, hogy minél lenyűgözőbb és kuriózumnak számító témaköröket sorakoztass fel. nagyjából már be tudom lőni, hogy figyelemre és elismerésre vágyó, de bizonytalan ember vagy, aki talán gyermekkori szeretetlenség vagy párkapcsolati kudarc miatt igyekszik feltűnni, dícséretet kicsikarni. szóval tényleg nagyon okos vagy, senki sem vonja kétségbe ezek után.
azt viszont fenntartom, hogy ezzel a mentalitással szégyent hozol a valamikori mestereidre; Jigoro Kano is foroghat a sírjában, ha judoból tényleg neked is megvan 1-2 dan. az ilyen hencegó hólyagok a mi dojonkban felmosórongyot kaptak edzés előtt és után.
ha feldolgozatlan düh van benned eredj és törj el egy-két betonlapot a fejeden. nem érzed, mennyire szánalmas ez az erőlködés, hogy "legyőzz"?

belekotty 2012.07.20. 14:19:02

@wmiki: Na ha Jigoro Kanozol, akkor ideröffentheted a nage no kata felosztását.
Esetleg a 15 dobás saját szavaiddal való leírását is. :-)) Hehehe.. ezt nem guglizod ki.
A vita azon indult el, hogy te állandóan az értelmiséget szidod, mire felróttam neked, hogy te soha semmit érdemit nem írsz, az állandó témád az értelmiség csepülése. Akkor mutass te fel valamit! Továbbra sem tudsz idézni a "termésedből" olyat ami bármilyen tudásra utalna. Nem tudsz felmutatni semmit hogy te miben vagy jártas. De ha már Jigoro Kanot emlegetted, akkor kielemezheted, hogy miért alakult abban a formában a karate, amilyen az ortodox formája, nem a mai modern, mi köze van annak a judohoz. Hehehe.. ezt se guglizod ki.
De mesélhetsz nekem a gyorsreaktorok és termikus reaktorok szaporítási tényezőjének különbségéről, hogy annak mi az oka. Azt se guglizod ki, mert ha elolvasod a Szatmári jegyzetet, az is kevés lesz neked. Bár szerintem te a Szatmári jegyzet tartalom jegyzékénél elakadsz.
Tök mindegy, hozz valamit, amiből te jó vagy! :-))
Én imádom az ilyen kis pöcsöket szívatni, imádom demonstrálni mennyivel okosabb vagyok náluk és imádom őket leugatni. :-))
Te erre az egyik legjobb áldozat vagy és kifejezetten élvezem a veled való szórakozást.
Nemsokára még a termodinamikát is előveszem, mert a szkeptikus fórumon írtál baromságokat és lehet még a kinetikus gázelméletet is előkapom, hogy tudd miért mozog egy molekula.
Aztán megtárgyalhatjuk mi a különbség az entalpia és a belső energia között. :-))
Nyami, nyami... :-))

wmiki · http://szuklatokoruekdemagabiztosak.blog.hu/ 2012.07.20. 14:48:47

@belekotty: nos, egyre egyértelműbb a kép a lelki felépítményedet tekintve ti.: egyetlen téma van a válaszodban, amit nem érintettél, a pszichés zavaraid. illetve érintetted, csak nem a szavak szintjén. komolyan mondom, hogy szakemberhez kellene fordulnod. te vagy az a típus, akit nem lehet megelőzni a pályán, mert akkor kezdesz tüfekedni, amikor más melléd ér. a kisebbségi komplexussal való dobálózásod tipikus projekció. plusz 1: csak egy pszichopata talál örömet abban, ha egy netszerte ostobának tartott nikket próbál alázgatni reaktortémában. miféle sportértéke van ennek? azért keresed a vitát a hülyékkel, mert csak így tudod az egód jutalmazni. belül üres vagy és a felnőtt környezeted feltehetőleg nem szeret. az utolsó mondatod is orális fixációt sejtet, talán korán elválasztottak, és a rácsos ágyban hagytak búslakodni. remélhetőleg az ágybavizelést már elhagytad (ha nem, az sem szégyen), de az energiavámpírság és a folytonos függőség megmaradt.

a nyolcvanas években nem volt akkora ritkaság a judo egyébként, mint hiszed. randoriztam én is eleget, elhiheted. ha meg fel is sorolnám a kategóriákat, egy két példával illusztrálva, semmit nem bizonyítana, mert gondolom, minden megtalálható a neten.

nem a bebiflázott könyvek tesznek értékes emberré. gondolkodni, érvelni, dönteni nem tanítanak meg a vaskos könyveid. azért vagy nyomorult, mert embernek szar lettél és azért vagy szerencsés, mert soha, senki nem szembesít ezzel és magad képtelen vagy magaddal szembenézni.

és most jöhet a thermodinamika, a szingularitások és minden egyéb, amit el tudsz darálni, tudóskám

Stеfánia kisasszony (teuto-nordikus parasztlány) 2012.07.22. 11:50:13

@belekotty: Eteted a trollt? :-((
Itt van wmiki bemutatkozása. A nevét, címét, telefonszámát nem teszem fel neked.

"itt is születtem, 1975-ben. Régóta érdekel a spiritualitás. Sok problémám van a munka, a pénz és a párkapcsolat területén. Kerestem az okokat, a miérteket, és a megoldási lehetőségeket.

Először az asztrológiával kerültem kapcsolatba. Akkor még nem hittem a szabad akaratban. Aztán javasolták, hogy keressek fel egy kineziológust. Megpróbáltam azt is. Kiderült, hogy Tapolcán is van kineziológus, ő is jó, a kezelések után mindig jobban éreztem magam. Nagyon jól tud bánni az ingával is, kipróbáltam vele az SVT-t. Elmentemagykontroll tanfolyamra, hogy még tudatosabban irányítsam az életemet. Nem volt átütő siker, mert nem bírom ellazítani magam, de láttam, hogy másoknál jól működik a módszer. Voltam családállításokon, születésterápián, energiakezeléseken. Járok homeopata orvoshoz. Beszéltem médiumokkal. Gondolkoztam a pszichoterápián, atranszformáció önismereti játékon. Elsajátítottam a reiki2-t, majd a pszichotronikát. Ezeket jó lenne gyakorolni valakikkel. Közben spirituális témájú könyveket olvastam.EFT-ztem, pozítiv hanganyagokat hallgattam. Mióta utána olvastam, hogy mik az egészséges életmód alapjai, próbálok áttérni a nyers vegan étrendre. Ez elég nehéz, nemcsak a szokások miatt. Sokféle könyv van a témában, amik ellentmondanak egymásnak, ezért kiteszteltük, mi lenne a számomra legmegfelelőbb étrend. 2009-ben elvégeztem egy természetgyógyász tanfolyamot, és levizsgáztam az ETI-nél. Most szakosodnom kellene. Ezekről bővebben írok a blogomban.
Utoljára a főiskolán éreztem jól magam, ott voltak olyanok, akikkel meg tudtam beszélni a gondolataimat. Ezért szeretnék most egy klubot létrehozni."

Szerinted kell ezzel az alakkal foglalkozni?

@wmiki: Ne másra vetítsd ki a nyomorod, hanem menj pszichoterápiára, te lelki nyomoronc!

Stеfánia kisasszony (teuto-nordikus parasztlány) 2012.07.22. 11:52:27

@belekotty: Ja, és csak egy félévet járt főiskolára, onnan kibukott!

wmiki · http://szuklatokoruekdemagabiztosak.blog.hu/ 2012.07.22. 21:52:47

@Stеfánia kisasszony (teuto-nordikus parasztlány): te volnál a felmentő sereg? :s

talán, ha mondanál pár szót a reaktoroktól vagy a vetődéses technikákról...

egyébként nem emlékszem, mikor húztam ki nálad a gyufát, de ha könnyebb úgy a lelkednek, hogy rámzúdíthatod a felgyülemlett keserű nyáladat, hát rajta.

belekotty 2012.07.23. 08:22:06

@wmiki: Hehehe... álStefike (mert ez az álStefi) tényleg felmentő sereg, mert már világos miért vagy ilyen szerencsétlen. :-))
Nézegettem a netet, de ezt nem találtam meg.
Az viszont feltűnt, hogy nagy "népszerűségnek" örvendesz a neten, még blogot is szenteltek neked.

wmiki.blog.hu/

Vajon miért? :-))

Te kis szerencsétlen! Vedd észre minden tanult embernél kihúzod a gyufát! A nulla tudásodra vered itt magad, köpködöd az értelmiségieket. Ezt sokan veszik rossz néven, akik megdolgoztak egy, esetleg több diplomáért és főképp hasznos tagjai a társadalomnak. Nem tetszik nekik hogy egy ilyen féreg mint te megkérdőjelezi tudásukat és értékeiket.
A tudományban vannak bizonytalan pontok. Én magam a termodinamika 2. főtételét tartom egy nagy tévedésnek és kapok is a szkeptikusoktól rendesen. De mögöttem egyetemi diplomák, kísérleti eredmények, tudományos publikációk és nemzetközi szabadalmak állnak. Mögötted csak egy agykontroll tanfolyam. :-))

wmiki · http://szuklatokoruekdemagabiztosak.blog.hu/ 2012.07.23. 09:05:38

@belekotty: fantasztikusan intelligens lehetsz, ha ilyen könnyedén felismered, hogy egy nikk - jelen esetben Stefánia - mögött nem az eredeti nikktulaj búvik meg. felteszem, ehhez rengeteg könyvet kellett elolvasnod, hosszú órákat tölthettél levéltárakban, ódon kódexeket lapozgatva. :/

szóval, ha jól értem, büszkeségedben megbántva érzed magad, ha egy tanulatlan, buta valaki hangoztatja a véleményét. akkor bocsánat :DDDDD

belekotty 2012.07.23. 14:00:18

@wmiki: "Stеfánia kisasszony (teuto-nordikus parasztlány) 0 bejegyzést írt és 14 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban."

Stefike vesszőfutása ebben az ügyben ismert a varánusz blogon. A nick hamisítás régi trükk, még én terjesztettem el 10 éve amikor az MNO-n volt kb 500 kitiltásom. Téged is se perc alatt hamisítalak. :-))

Semmilyen büszkeségemet te nem bántottad. Egy zavaró kártevő vagy, amire szívesen lecsapok élvezve vergődésed. :-))

wmiki · http://szuklatokoruekdemagabiztosak.blog.hu/ 2012.07.23. 14:35:13

@belekotty: Na fjejj, te majomfasz. Ha még mindig nem tűnt volna fel, nem te vagy az egyetlen, aki nikket hamisít.
Röhejes, ahogy produkálod magad egy netszerte ismert, elvarázsolt figurának, te pökhendi pojáca. Önhitten tetszelegsz magad előtt, hogy megint milyen jól megmondtad a magadét, de a kezdet kezdetétől forgatlak, te ostobenkó reaktortudós! Szó se róla: szépen torokra vetted a hosszúcicit. Na eredj, csiszold még azt a csodálatos elmédet!

belekotty 2012.07.23. 15:32:45

@wmiki: Ki mondta te nagyon retardáld, hogy csak én hamisítok? Az én trükkömet használják!
Az álStefi hamisítót meg sejtem, hogy ki, nem olyan nagy kunszt rájönni. Ahogy az összes eredeti Stefi sem ugyanaz, az avatarból látszik hogy nem az eredeti kép van kint.
Mellesleg a belekotty nick már 2000 óta ismert a neten a 168 órától az judoinfoig, te nagyon frusztrált. :-))
Mégis menjél el a pszichoterápiára! :-))

wmiki · http://szuklatokoruekdemagabiztosak.blog.hu/ 2012.07.23. 15:44:48

@belekotty: Ha minden reaktortudós ennyire okos, mint te, akkor egy percig sem csodálkozom az atomkatasztrófákon.
A te trükköd, mi, te öntelt pöcs. Akkor megpróbálom egyszerűbben mondani: wmikit is hamisítják. Épp most is. Mit nem adnék, ha láthatnám az arcodon elömlő tanácstalan bárgyúságot, amikor majd egyszer végre felfogod, hogy nem az előtt a wmiki előtt parádézol, akiről hitted. Le is rajzoljam neked, te fogyatékkal élő?

belekotty 2012.07.23. 15:57:41

@wmiki: Na és? Kit érdekel te hülyegyerek hogy van egy klónod? Majd azt hiszed én azt fogom nézegetni?
Látom beszartál, a sok álstefi után, gyorsan lefoglaltad az egyik klónt. :-))
De nagyon eltértél az eredeti témától, hogy hol böfögtél te fel valamilyen eredeti gondolatot, az értelmiség piszkálásán túl?

belekotty 2012.07.23. 16:01:52

@wmiki: "Először az asztrológiával kerültem kapcsolatba. Akkor még nem hittem a szabad akaratban. Aztán javasolták, hogy keressek fel egy kineziológust. Megpróbáltam azt is. Kiderült, hogy Tapolcán is van kineziológus, ő is jó, a kezelések után mindig jobban éreztem magam. Nagyon jól tud bánni az ingával is, kipróbáltam vele az SVT-t." :-))

wmiki · http://szuklatokoruekdemagabiztosak.blog.hu/ 2012.07.23. 16:03:08

@belekotty: Ekkora idióta tényleg nem lehetsz. Most csevegsz épp egy klónnal, az igazi wmiki hozzá sem szólt ehhez a poszthoz.
Nárcizmusodnál csak a korlátoltságod szembetűnőbb, te tudományos főmunkatárs.

belekotty 2012.07.23. 16:41:33

@wmiki: Ó, mekkora balga állat voltam! Alaposan lóvá tettél. Be kell látnom, hogy mégsem vagyok akkora lángelme, mint hittem... Megkövetlek és igyekszem levonni a tanulságokat. Azt hiszem, ez egy életre szóló lecke volt. Köszönöm, hogy segítettél jobb emberré válnom!

wmiki · http://szuklatokoruekdemagabiztosak.blog.hu/ 2012.07.23. 16:46:38

@belekotty: Ugyan, szóra sem érdemes! Szívesen tettem, mert jót cselekedni jó.
Bocsánat, ha imitt-amott elvetettem a sulykot, de szükségesnek éreztem, hogy rádöbbenj gyarlóságaidra. Béke veled!

belekotty 2012.07.23. 17:06:09

@wmiki: És most büszke vagy magadra hogy hamisítottál egy belekottyot? :-))
Ez mutatja igazi énedet. A vitát ott kezdtük, hogy valaha értelmesen hozzászóltál-e valamihez.
Ilyet még nem produkáltál, azzal tereled el a témát sivár kis életedről, hogy csináltál egy klón wmikit és hamisítasz engem. Eléggé gyengén. :-))
Na, most abbahagyom a GDP termelést, elmegyek haza. Majd holnap folytatom a kezelésed!

wmiki · http://szuklatokoruekdemagabiztosak.blog.hu/ 2012.07.23. 17:18:25

@belekotty: Az az igazság - már meg ne bántódj - hogy borzasztóan uncsi vagy. Azért elmesélem, hogy igen, rendszeresen hozzászólok elég változatos témákban, igen különböző blogokban. Először wmikit akartam csak idegesíteni ezzel a kamunikkel, de láss csodát, az úgynevezett felvilágosult, liberálisnak mondott értelmiség volt az, aki a legjobban kijött a sodrából. Sajnos miattuk, miattatok tart itt a közbeszéd, ezért nincs sehol párbeszéd, csak kioktatás és acsarkodás. Őszintén remélem, hogy megérted, amiről most írok. Több tiszteletet a másiknak, még ha nem is értesz egyet vele...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.07.23. 21:02:24

@belekotty: :0

engem érdekel miért mozognak a molekulák

nyilván a tudomány, ami mindent tud a világról, és sosem téved, ezt könnyen meg tuggya válaszolni, ahogy Dopeman, az értelmiségiek kiválasztottja azt, hogy milyen gazdaságpolitikai lépésekkel jutunk el a kánaánba

szóval: miért? miért nem vannak békibe?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.07.23. 21:33:45

@wmiki: (am engem különösebben nem zavar, hogy értelmileg, és érzelmileg visszamaradottak próbálnak rámakaszkodni

megértem őket, hogy túlságosan gyengék az élethez, ezért kell nekik valaki, akibe csimpaszkodhatnak

én pedig, jézus urunk tanait követve, szivesen segítek ezeknek a szegény nyomorultaknak)

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.07.23. 22:15:47

@belekotty: esetleg beszélhetnél még az EPR paradoxon-ról, a koppenhágai modell-ről, vagy a Bootstrap hipotézisről, mert engem is érdekel az atomelmélet, csak én (veled ellentétben :s) igyekszem követni is a legújabb eredményeket **

wmiki · http://szuklatokoruekdemagabiztosak.blog.hu/ 2012.07.23. 22:47:40

@wmiki: Azért a védelmükben el kell mondjam, hogy időnként valóban bicskanyitogató és finoman szólva egysíkú a dópmenezés. Ez persze nem menti az arrogáns mindentudó képében tetszelgésüket, azt az útszéli stílust, amit megengednek maguknak.
Szóval ha nem is értek egyet veled, öröm volt a saját piszkába tuszkolni @belekotty: úr nóziját.
Innentől átadom, tiéd a pálya.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.07.25. 19:04:24

@wmiki: nos...
ő inkább elment sírni (kényszeredetten röhögcsélni) az elvtársaihoz, hogy ezzel is igazolja, hogy ő mennyivel felsőbbrendű, mint ateista/liberális értelmiségi... ahogy a példaképe dopeman... :x

végülis igaza van...
sírdogálni sokkal egyszerűbb, mint gondolkodni

wmiki · http://szuklatokoruekdemagabiztosak.blog.hu/ 2012.07.25. 19:49:27

@wmiki: Ezek csak hordában tudnak létezni. Folyamatosan megerősítésre van szükségük és ezt megadja nekik ez a virtuális akol.
Lehet, hogy naiv vagyok, de tényleg azt vártam, hogy előbb-utóbb magábanéz és elszégyelli magát. Jófejkedő, mainstream blogokon moralizál és ítélkezik mások felett, pedig lövése sincs etikáról vagy akár stílusról. És igazad van, ez az un. liberálisnak, értelmiséginek mondott blogközönségre jellemző, de ne tévesszenek meg, 2010 előtt azokat fikázták, akiknek most nyalnak és 2014 után azokat fogják köpködni is. Ostoba, korlátolt és erkölcstelen népség.

déjá vu39 2012.08.03. 17:27:47

@belekotty: "De ha mondjuk Joó Abigélt megpróbálod..."

Igaz, de ennek a megjegyzésnek semmi de semmi köze sem a cikkhez, sem a hozzászólásomhoz"
süti beállítások módosítása