sorok között

sorok között

Az Operaház Phantomja

2012. július 08. - Politikai Ateista

A Centrum Parkolási Kft. volt vezérigazgatójának autóját ismét a szabálytalan parkolás közben kapták le, ezúttal az Operaház előtt. Fürst Györgyöt - aki saját magát számos esetben parkolási szakemberként definiálta - bizonyos értesülések szerint már hatszor bűntették meg a belvárosban. Állítólag csak arról van szó, hogy a fizetős helyeket meg akarja hagyni nekünk.

Őszintén szólva nem tudom hibáztatni a Terézváros volt alpolgármesterét, a Rolls Royce Phantom méretei miatt a fővárosban gyakorlatilag lehetetlen vele szabályosan parkolni. Akármennyire is óvatos a tulaj, nehezen talál egy akkora helyet ahonnan az autójának valamelyik eleme ne lógna a tilosba. Törökbálinton sem állhat meg nyugodtan, mert a Rolls hátulja valószínűleg még valamelyik belvárosi parkolótársaság díjfizetési övezetén belül található. Esetleg kettőében.

Engem igazából nem is a példamutató parkolási szokások aggasztanak, hanem az, hogy vajon mit kereshetett Fürst György az Operaházban?

A telibemattolt, fenevad rendszámos Rolls Royce tulajdonosok ritkán járnak operába, egy ilyen autó egyszerűen nem az Operaház elé való. Ez körülbelül annyira életszerű mintha a rákkutatók éves nemzetközi konferenciájára valaki egy tigriscsíkos zakóban állítana be előadást tartani. (Ezt csak én találtam ki, olyan szörnyűség mint a tigriscsíkos zakó természetesen nem létezhet azon a bolygón, ahol a civilizáció már eljutott a sóder felfedezésének szintjére.) Személy szerint egy Fürst-stílusban felspécizett Rollst sokkal jobban el tudok képzelni két aranyozott Hummer között, a Balaton márciusi jegén parkolva, mint az Operaház előtt.

Találtam egy témába vágó videót, ahol Bakáts enyveskezű settenkedő, és a Fürst fenevad 01, a hajnali órákban éppen a fővárosi autósok felháborító díjfizetési moráljáról cserélnek eszmét.

Az interjú kapcsán csak annyit jegyeznék meg, hogy bezzeg-svájcban tényleg kedvezőbb a díjfizetési hajlandóság, de a közbeszerzési eljárások sincsenek feltétlenül lezsírozva. Fenevad úr elhiheti nekem, hogy itthon ön még mindig sokkal többre viheti.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr14634092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bankvezér 2012.07.08. 08:05:38

Lehet, hogy a hatóságok vizsgálatai semmilyen fogást nem találtak a Centrumon, de az biztos, hogy ha Fürst György Rolls Royce Phantom gépkocsit tud venni és tartani, akkor a főváros elherdálta a parkoltatási jogokat.
Ezt is vizsgálni kellett volna!

velaxin 2012.07.08. 09:17:16

meg kell karcolni az oldalát slusszkulccsal

velaxin 2012.07.08. 09:18:06

vagy leönteni sósavval

gibson 2012.07.08. 09:23:43

Hát meg ugye Svájcban az átlagkereset nettó egy-két millió forint förül van, míg a parkolás ugyanannyiba kerül, mint nálunk. Csak annyi, hogy cserébe sokkal több parkolóház van.

laci0011 2012.07.08. 09:25:56

Látszik az ország mutatóin kik vezetik és korábban kik vezették,már nem csak hogy nem fejlődünk,hanem lefelé csúszunk.Ma az az eredmény ha nem nő a lecsúszás sebessége!Olyan ostobák vezetnek akik gyakorlatilag már az országot fogják elveszíteni mert az ország vagyonát már elherdálták most azon szorgoskodnak ,hogy az itt élőkből rabszolgát csináljanak!

Karipapa01 2012.07.08. 09:48:02

"Őszintén szólva nem tudom hibáztatni a Terézváros volt alpolgármesterét, a Rolls Royce Phantom méretei miatt a fővárosban gyakorlatilag lehetetlen vele szabályosan parkolni. Akármennyire is óvatos a tulaj, nehezen talál egy akkora helyet ahonnan az autójának valamelyik eleme ne lógna a tilosba. "

Őszintén szólva én tudom hibáztatni! A fővárosban akkora méretű autóval kell közlekedni, hogy gyakorlatilag lehetséges legyen vele szabályosan parkolni: Fürst úr, mint parkolási szakember bizonyára tisztában van ezzel, tehát nagyon is tudatosan szabálytalankodik, amiért meg is érdemli a kellő büntetést.
Úgy tudom, nem is reklamál miatta.

Anti Anyag (törölt) 2012.07.08. 09:48:36

A csákó tipikus alakja az önkormányzati korrupciónak. Zsíros lehetőségek, méregdrága autó és ott parkolok ahol akarok. Ebből 12 egy tucat, legfeljebb nem mindegyik ennyire pofátlan.

MSZP-s önkormányzati politikus. Kell ennél több?

Anti Anyag (törölt) 2012.07.08. 09:50:05

@bankvezér: Kik vizsgálják? Akik ugyancsak benne voltak, vannak?

Ehhez minimum Jobbik kellene.

jozicsenko 2012.07.08. 09:51:46

fürst györgy mszp-s, ugye?

az életben nem jönnek vissza, ha ilyeneket lehet hozzájuk kapcsolni: tróger nagy autóval egy fillért sem fizet a "közösbe" :-S

Anti Anyag (törölt) 2012.07.08. 09:54:44

@jozicsenko: Ennek a csókának nem az a problémája hogy nem fizet a közösbe. Hanem, hogy kivesz onnan.

zmzm 2012.07.08. 10:09:18

ja a nagyeszű már megint nálunk a legolcsóbb a parkolás és nézzük meg svájc meg svédország. Csak a lényeget halhatja agyon hogy a fizetésekhez képest mintha nálunk 5 forintot kellene fizetni. Persze az általa harácsolt milliókhoz nem sok ,Hát oldja meg, hogyy 500.000 legyen a minimálbér Ezt arablást a semmi szolgáltatásért cserébe csodálkozik ez a tahó , hogy ennyien nem fizetnek, hogy ö milliomos lehessen Parkolási szakember röhej talán pénzbeszedesi az még elhihető

Karipapa01 2012.07.08. 10:15:15

"Viszont attól félek, hogy ha Fürstöt nem az előadás érdekelte akkor már csak egy ok maradt amiért az Operaház környékén bukkant fel: jó terézvárosi szokás szerint el akarják boltolni azt is - szigorúan okosba. Lehet, hogy éppen haveri értékbecslőket vezetett körbe, akik már meg is állapították, hogy a szóban forgó épület pontosan 3 forintot ér, a társulattal együtt."

Júj, de rosszindulatú vagy! :-) Ehhez nem kell odaállni a Rolls-szal és médiabotrányt provokálni, oda lehet menni taxival is szürke, kissé kopottas öltönyben, borostásan, kócos hajjal! Ha arra szánná el magát, hogy "...jó terézvárosi szokás szerint el akarják boltolni azt is - szigorúan okosba...." , valószinüleg így is teszi. Vagy az irodában négy fal között, hiszen mindenki tudja, hogy milyen az operaház és környéke, minek odamenni. Te is csak keresed a lyukat a gödörben...

Ember bácsi 2012.07.08. 10:34:45

Csak leszaladt a piacra, ne bántsátok:

- Jónapot! Kérek egyet abból a szép piros Ferrariból!
- Ööö kettő lett, maradhat...?
- Persze, hagyja csak. Egyszer élünk, nemigaz?
- Ahogy mondja. Másvalamit?
- Ha a héten hoznak még abból a szép 40 méteres jachtból, tegyen már félre egyet legyenszíves.

herut 2012.07.08. 10:35:15

Hazánk bűnüldöző és a NAV egyébként szorgalmas emberei Fürst esetében mérhetetlen tehetetlenséget mutatnak.

Morgó Muki 2012.07.08. 10:55:56

Régi mániám az autó értékével arányos büntetés! Jobb lenne a napi fizetéssel számolni, de ki gondolja, hogy Fürst úr jövedelmének nagyobb része adózott és ellenőrízhető?!

Wagem 2012.07.08. 10:57:09

Nem kéne egyszerűen lepuffantani??Ki ez a sejthalmaz??Jaaa...mszp-s??akkor más..

Shopping 2012.07.08. 11:00:00

Ez Magyarország.

Ha pénzed van, leszarhatod a törvényeket.

Én a pasi helyében legközelebb az Oktogon közepén parkolnék le...

Nem taggyűlés volt · http://coub.com/view/3zq19 2012.07.08. 11:06:32

Olyan jó kis földesúr feelingje van ennek a dolognak. Megnéztem a videót, rendesen el van szállva magától ez a mihaszna sz@rzsák.

Karipapa01 2012.07.08. 11:12:19

@Wegam: "Nem kéne egyszerűen lepuffantani??Ki ez a sejthalmaz??Jaaa...mszp-s??akkor más.."

Wegam, már megint kezded? Miért? Ha Fideszes, akkor más? Hagyd már ezt a demagóg hülyeséget!

rockjano 2012.07.08. 11:18:24

Ez a pasi Mszp-s képviselő..vagy volt legalább???

Elképesztő... És a Fidesz még ezeknél is rosszabb képzeljük el ott milyen figurák lehetnek (talán okosabbak és nincs ekkora feltünő autójuk)

Bakácsot kár basztatni, még légypiszok sincs ő ezekhez képest.

Pszt! 2012.07.08. 11:18:32

Ismét a jó magyar irigységre játszik a blog! Kiafaszomat érdekli, hogy Rolls-al vagy szakadt Suzukival parkol vki a tilosban?
Egyébként fideszes a csóka, csak mondom!

rockjano 2012.07.08. 11:18:57

@Karipapa01: Ha Fideszes lenne akkor ez egy megrágalmazott remek ember lenne :-)

Karipapa01 2012.07.08. 11:47:35

@rockjano: " Ha Fideszes lenne akkor ez egy megrágalmazott remek ember lenne :-)"

Muhaha!...! Szereztél nekem egy jó percet, kösz! :-))

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2012.07.08. 11:48:11

nem az operába jár ez a patkányképű hanem a sarki étterembe, tekintve hogy az övé (legalábbis ő volt a stróman amikorok el lehetett privatizélni)

rockjano 2012.07.08. 11:51:07

@Karipapa01: Ja ..igazán csak kínjában tud röhögni az ember mert bármilyen iszonyú is a fidesz azért azon is le kéne gondolkodni hogy ez a szimpatikus fiatalember tényleg mszp-s képviselő lehetett és ezért minden baloldali szimpatizánsnak szégyenkeznie kell...

És van annyi esze hogy ilyen autóval jár és ezzel a rendszámmal... elképesztő... (a világ kulturáltabb részén a saját párttársai utálták volna ki de nagyon gyorsan)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.07.08. 11:53:51

@Anti Anyag: Igen, kell. Fideszes önkormányzati politikus. Olyan vállalkozászsarolós fajta. Amelyik nem ad építési stb. engedélyt, ha nem kenik meg, és ha kinéz magának egy céget, akkor megzsorlja a tulajt, hogy tönkreteszi, ha nem adja el neki olcsón.
Amúgy nagyon meg kéne forgatni ezt a Fürst-öt, és úgy általában az összes politikust vagyonosodási vizsgálatilag. Attól tisztulna ám a közélet.

Ember bácsi 2012.07.08. 12:06:50

Az ilyeneknek egy bizonyos szint felett már nem számít a pártkötődés, mert nem ő függ a pártoktól, hanem a pártok függnek tőle.
Pont úgy, mint egy tehetségkutatón: a zenét ugyanaz "fütyüli", csak a piros-, narancssárga, nemzetiszínű táncosok cserélődnek a színpadon. Mindig az ropja, akit a kedvesnézők beszavaznak (és még fizetik is az emeltdíjat, haha).
Úgyhogy amíg pártok csak pártokat engedünk a porondra, nem lesz itt más műsor.
Persze, tudom bilibe lóg a kezem, mert egyéni indulóknak meg teljesen mások a játéxabályok - ki van ez találva rendesen...

Mr. Jerkow 2012.07.08. 12:12:34

Expanzívat gyomorba!

bankvezér 2012.07.08. 12:21:34

"...a Heti Válasz egy francia nyelvű, a Közép-afrikai Köztársaság külügyminisztere által 2008 januárjában aláírt diplomata útlevelet és más dokumentumokat is megszerzett, amelyek azt igazolják, hogy Fürst György az elmúlt éveket egyebek mellett arra használta fel, hogy "érinthetetlenné" váljon a magyar adóhatóság és a büntetőszervek számára.

Az iratok arról tanúskodnak, az egykori szocialista politikus 2009 végén "vette elő az afrikai kártyát", vagyis a diplomata-útlevéllel próbált mentességet szerezni, hogy kibújhasson az Andrássy út 47. szám alatti épület privatizációja miatt indított büntetőeljárás alól. A honlapon emlékeztetnek, hogy a Központi Nyomozó Főügyészségnek Fürst György ügyvédje korábban azt írta: "Őexc. Fürst György utazó nagykövet úr diplomáciai mentességének fennállását a Közép-afrikai Köztársaság budapesti nagykövete, őexc. Bernard Leclerc úr is megerősítette."

A Fővárosi Bíróságon azonban éppen akkor folyt egy per, amelynek vádirata szerint a közép-afrikai nagykövet meghatározott tarifáért kínált diplomáciai posztokat és útlevelet a magyar "felső tízezer" tagjainak. Fürst György ezen kívül a magyar adóhatóságnak "feltörhetetlen" módon magyarországi érdekeltségeinek anyavállalatait a Dominikai Közösségben jegyeztette be - írták.

A Heti Válasz arra is kitér, hogy Fürst György 100 millió forintért kínált Rolls-Royce Phantom típusú gépkocsija jelenleg az ország legdrágább eladó autója.

Fürst György, a VI. kerületi önkormányzat korábbi, vagyonügyekért felelős alpolgármestere másodrendű vádlott abban a perben, amelyben egy Andrássy úti ingatlannal összefüggő százmilliós hűtlen kezelés vádját vizsgálják. Az ügyészség szerint a műemlék épületet az önkormányzat a rendszerváltás után társasházzá alakítatta, és értékesíteni akarta, ám ehhez akkor az Országos Műemlékvédelmi Hivatal nem járult hozzá. Az önkormányzat 2003-ban újra megpróbálta eladni az épületet, és a reálisnál alacsonyabb lakott, illetve beköltözhető ingatlanértékekkel kalkulált.

A vételi ajánlatok közül Fürst György csak a Terézváros számára hátrányosabbat továbbította az önkormányzat tulajdonosi osztályához, azzal a szóbeli instrukcióval, hogy az ajánlattevő cég kérelmében foglalt feltételek szerint, versenytárgyalás mellőzésével dolgozzanak tovább, holott - az ügyészség szerint - az alpolgármester tudta, hogy a vételárként felajánlott összeg és az ingatlan versenytárgyaláson kívül történő elidegenítése jogszabályellenes. "

www.metropol.hu/itthon/cikk/909001

_netuddki 2012.07.08. 12:53:53

@Morgó Muki: A slusszkulcssal végigkarcolás megfelel a kritériumodnak...

vasgyuszi 2012.07.08. 12:57:58

Jól pofán kell b_szni ezt a g_cit! Fürst György egy aljadék gennyláda féreg, csak ennyi.

Karipapa01 2012.07.08. 12:59:14

@rockjano: " Ja ..igazán csak kínjában tud röhögni az ember mert bármilyen iszonyú is a fidesz azért azon is le kéne gondolkodni hogy ez a szimpatikus fiatalember tényleg mszp-s képviselő lehetett és ezért minden baloldali szimpatizánsnak szégyenkeznie kell.."

Nevetséges! Ha baloldali szimpatizáns lennék, miért kellene helyette szégyenkeznem? Nem őt választottam volna arra, hogy vezesse az országot, a nevét is csak a napokban ismertem meg! Honnan kellene tudnom, hogy neki bármilyen párton belüli haverjai vannak? És persze a másik akármilyen pártban ilyesmi elő sem fordulhat. :-))) Mennyiben vagyok én ezért felelős? Egyébként pedi az általad is elismert " szimpatikus fiatalember " nem lehet, hogy átkúrt engem (esetleg valaki mást) ? Az akármilyen oldali szimpátiától függetlenül a politikusok maradnak olyan embernek, mint eddig is voltak! Kár itt ezért egymást basztatni, okolni.

steamengine52 2012.07.08. 13:25:02

"saját magát számos esetben parkolási szakemberként definiálta"

Mi az a parkolási szakember?
Hol képeznek ilyen szakmára?
Hol lehet gyakorlatot szerezni rá?
Marhaság.

bankvezér 2012.07.08. 13:26:35

@defenestratio:
Ha leperkálsz kp-ben 100 milliót, akkor viheted a csajt is. :)))

bankvezér 2012.07.08. 13:31:05

@steamengine52:
A "parkolás" szó a végtelen és gátlástalan csalást, lopást, lenyúlást jelenti az mszp-szótárban. Olyan, mint a "tocsikolás". :))

Mindfield 2012.07.08. 13:31:33

Miért van az, hogy ezeknek az arcberendezése mind egyforma. Teljesen úgy néz ki ez a csávó, mint Lézerjani vagy mint Báyerzsoca.

rockjano 2012.07.08. 13:32:06

@Karipapa01: Én nagyon szeretném ha ezt a rohadt hatalmat leváltaná valaki 14-ben, márpedig erre másnak nem lesz lehetősége mint a jó öreg mszp-nek (legfeljebb valami ernyőszervezet alatt de akkor is mszp vezető szereppel)

Másrészt nagyon szeretném ha az mszp az ilyen unszimpatikus barmoktól mint ez a figura megszabadulna.

Akármennyire is utálom a regnáló rezsimet és akármennyire is tisztában vagyok azzal hogy más nem tudja leváltani őket mint az előzőek azért azt nagyon nem szeretném ha ugyanaz a korrupt rendszer jönne vissza mint előzőleg tudom ez a mostani még korruptabb de azért talán lehetne egy kicsivel jobb...nem???

átlátó 2012.07.08. 13:32:26

Dupla reklamszatyorban 3 liter kromofag es letesz valaminek a tetejere

vezérfika 2012.07.08. 13:32:52

A Jobbikot előbb utóbb hatalomra fogja juttatni a kisemberek Fürtst félékkel szembeni tehetetlenségéből fakadó dühe. Akkor vagy Izraelbe szökik a féreg Fürst, vagy börtönbe kerül a Lakatosok és Sztojkák közé, vagy úgy jár mint a Casino c. filmben Joe Pesci által alakított maffiózó: félig agyonverve de még élve elássák valahol az Alföldön.

lobster thermidor 2012.07.08. 13:46:36

@Karipapa01:

Igazad van, mert természetesen az volna a kívánatos, ha minden efféle gazembert pártállástól függetlenül fenéken billentenének a választók, és nem hagynák, hogy a pártok mögé bújva csaljanak-lopjanak. Amennyiben kiderül, hogy valamelyik politikusnak köze van a sötét üzletekhez, akkor annak is a süllyesztőben, de leginkább a börtönben a helye.
Csak az a baj, hogy a politikusoknak számtalan okból szükségük van a "baráti maffiózókra", hiszen rajtuk keresztül intézik ők is az "üzleti ügyeket".

Ami az Operaház előtt parkoló benga autót illeti, nyilván a volt alpolgármester meglátogatta egy kis tapasztalatcserére Ókovács Szilveszter kormánybiztos haverját. Aki hasonlóan magas lovon ül, mert láthatóan az Operában jóistennek képzeli magát.

pizzaboy 2012.07.08. 13:57:48

Ez egy igazi kis maffiózó geci, aki azt hiszi neki bármit szabad. (És úgy tűnik jól hiszi!)

septem 2012.07.08. 14:22:39

egy ősfürst a wikipediáról:

Fürst Sándor (Rum, 1903. november 27. – Budapest, 1932. július 29.) – kommunista politikus.
Élete [szerkesztés]

Édesanyja Wittmann Róza, vallása izraelita.[1] Budapesten a Ruggyanta Gyárban volt tisztviselő, valamint a Magyarországi Magántisztviselők Szövetségének tagja. 1926-ban lépett be a KMP-be, ezért 1928-tól kezdve sorozatosan letartóztatták, majd mivel nem tudtak rábizonyítani semmit, szabadlábra helyezték, de munkahelyét elvesztette. 1930-ban a pártvezetőség tagja lett, ezért hamarosan újra letartóztatták. 1932-ben a Budapest I. kerületi Kende utca 27. szám alatt lakott.[2]

A biatorbágyi merénylet elkövetésével a kormány a kommunistákat vádolta meg, majd statáriumot hirdetett. A közhangulat lecsillapítása végett Fürstöt Sallai Imrével együtt halálra ítélték. Hiába tiltakozott József Attila és Illyés Gyula is röpiratban a döntés ellen, 1932. július 29-én felakasztották őket.

napjaink fürstje:

Az iratok arról tanúskodnak, az egykori szocialista politikus 2009 végén a diplomata-útlevéllel próbált mentességet szerezni, hogy kibújhasson az Andrássy út 47. szám alatti épület privatizációja miatt indított büntetőeljárás alól. A honlapon emlékeztetnek, hogy a Központi Nyomozó Főügyészségnek Fürst György ügyvédje korábban azt írta: "Őexc. Fürst György utazó nagykövet úr diplomáciai mentességének fennállását a Közép-afrikai Köztársaság budapesti nagykövete, őexc. Bernard Leclerc úr is megerősítette."

index.hu/belfold/2012/07/04/furst_gyorgy_afrikai_nagykovet_akart_lenni/

vezérfika 2012.07.08. 14:28:07

az akasztás helyénvaló lenne ma is.

öt görög 2012.07.08. 14:40:20

ki csodálkozik a jobbik sikerességén?

manes 2012.07.08. 14:57:52

Nem kellene itt szarozni. Golyót neki mint a Fenyőnek oszt annyi.Az is megérdemelte meg ez is.

2012.07.08. 15:09:53

Én úgy tudom fürstgyé egy ideje nem mszp-s, sőt nekem ez valami nyilvánvaló mediahack-nek tűnik... hogy rágjuk a gittet a nyilvánvalóan sokkal nagyobb halak viselt dolgai helyett. nyerges, simicska stb. a csókának vannak ofsor cégei annak meg egy bazi nagy autója. vidéken meg száz hektárok, meg százmilliárdok röpködnek, na majd erre is kíváncsi leszek azért

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.07.08. 15:15:14

Még szerencse, hogy nem fizettem ki 800 ezres parkolási tartozásomat. Az idézéseket kidobtam. Rendőr keresett egyszer szüleimnél, ők meg mondták, nem tudják hol vagyok. Ügy lezárva, 800 ezer megspórolva.

cierre 2012.07.08. 15:36:36

Megint egy lerágott csont… Ennyire kell terelni a szót a hatalmasokról Simi nyergi? Nincs vélemény?Erről mikor fogsz írni?

magyarnarancs.hu/belpol/megint-nem-nyert-80666

cierre 2012.07.08. 15:40:07

@Max, A Gondolkodó Birca: erre azért nem legyél büszke, ha igényben veszel egy szolgáltatást akkor ki kell fizetni! Ha nem értesz vele egyet akkor fordulj a hatóságokhoz, fogyasztó védelem, bíróság, vagy fideszes képviselőd...
vagy ahogy mostanában megy a kormányzati duma, ha tudsz törvénysértésről akkor fordulj a rendőrséghez.

qtics 2012.07.08. 15:42:41

az ilyen fürst fèle hulladèkok normàlis országban màr a hüvösön lennènek...

qtics 2012.07.08. 15:43:43

az ilyen fürst fèle hulladèkok normàlis országban màr a hüvösön lennènek...

Martian (törölt) 2012.07.08. 15:48:36

"parkolási szakember" LOL :)

Akkor Al Capone nyilván "italforgalmazó szakember" volt! :))

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.07.08. 15:51:59

@cierre:

Kénytelen vagyok igénybe venni a szolgáltatást, így nincs ilyen lehetőségem.

Mivel a parkolási szolgáltatás nem sért jogszabályt, értelmetlenség lenne hatósághoz fordulni.

Marad egyetlen lehetőség: nem fizetni és elmenni az országból.

jazzcool 2012.07.08. 15:56:06

épp ideje, hogy egy pár évig börtönben parkoljon...

pizzaboy 2012.07.08. 16:15:29

@qtics: "az ilyen fürst fèle hulladèkok normàlis országban màr a hüvösön lennènek..."

Álmodban. Olaszország volt miniszterelnöke megvan?

bucbuc 2012.07.08. 16:48:49

Elnézve ezt a videót ahogy dumál, a következő gondolat futott át az agyamon:

"A büdös kurva anyádat te pofátlan féreg."

bucbuc 2012.07.08. 16:51:00

@septem: Ez is komcsi és ez is izraelita, ez is lop és ez is ... lehetne folytatni.

Micsoda véletlenek.

Measurer 2012.07.08. 17:17:53

A Parking Kft sikeresen közreműködött a budapesti tehergépkocsi-forgalom és az ezzel járó ipari tevékenység visszaszorításában.
www.magyarhirlap.hu/gazdasag/europaszerte_ismert_a_budapesti_modell_sikere.html
A következő nagy feladat a személygépkocsi forgalom és a kapcsolódó hivatás tevékenység kiiktatása Budapest közigazgatási határain belül, de legalábbis a külső körutak által behatárolt területről. Nem tudom hogyan birkózik meg ezzel a főváros egy outsourcing company nélkül.

IP gyűjtögető 2012.07.09. 02:11:11

@rockjano: az mszp melyik seggéből jutott a nyelvedre ez a nem létező szó? ("unszimpatikus"). Mi a horn-hagyó-demcky által gruppenelt női szülődnek akarsz ógörög szavakat használni, ha csak a pártmunkás-zsebkönyvig tart az értelmed? (patia-érzelem; a szim már egy képző, nem elé teszünk még egy másikat, hanem az "anti" képzőt tesszük az alap szó elé..) Vagy megtanulsz legalább magyarul, bazmeg, és aszondod: ellenszenves (amilyen te és mindenmaszopos vagytok)

rockjano 2012.07.09. 02:29:27

@IP gyűjtögető: Az ilyen primitív kis nácikkal mint amilyen te is vagy kedves barátom nem kommunikálunk....

Sajnos szinten alul vagy...

Viner Spicli 2012.07.09. 07:17:19

@velaxin: jó paraszt magyar szokás
foteltroll ;)
süti beállítások módosítása