sorok között

sorok között

A Bankia bedobta a törölközőt

2012. június 04. - Politikai Ateista

Különösebb pénzügyi tájékozottság nélkül is nyilvánvaló, hogy a spanyol bankszektor, a nemrégiben államosított Bankia vezetésével nincs túl jó formában. Maga az államosítás ténye is árulkodó, egyszerűen azt jelenti, hogy a szóban forgó bank állami segítség nélkül csődbement volna. Demokratikus kormányaink valamilyen furcsa és költséges logikát követve szinte kizárólag veszteséges, vagy csődhatáron tangózó pénzügyi szervezeteket államosítanak.

A Bankia főhadiszállása Madridban - úgy tűnik megdőlt....

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A betétesek közül sokan vették az adást, és elkezdték kimenteni a pénzüket a 2010-ben egyszer már megmentett, a spanyol betétek 10%-át kezelő Bankia-ból. A bankpánik könnyedén öngerjesztő folyamattá válhat, ezért nehéz hiteltérdemlő információkat szerezni a betétkivonási láz valódi mértékéről.

A Bankia szorult helyzetéről árulkodik az egyik új akciójuk, amelynek keretein belül Pókember-mintás törölközőket osztogatnak azoknak akik új betétet helyeznek el náluk, vagy legalább 300 eurót megspórolnak (a számlájukon hagynak) a hónap végéig. Akik ügyesen gazdálkodnak egy sorsoláson is részt vehetnek, a fődíj egy útazás New York-ba.

A Reuters úgy kommentálta az eseményt, hogy a Bankia a Pókember segítségével próbál kimászni a gödörből.

A spanyol miniszterelnök annak ellenére optimista, hogy a legatyásodott ország két éven belül már a második bankmentéshez fogott hozzá, és a napokban azt találta nyilatkozni, hogy az "euróövezet problémái hamarosan elkezdődnek megoldódni".

Őszintén szólva ide egy pókemberes törölköző képét szántam illusztrációnak, de inkább csak egy linket szúrok be, ami Google képkeresőjének találataira mutat a "spiderman towel" kifejezésre keresve. A megoldás felülről a harmadik sorban.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr754564662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

valaki76 (törölt) 2012.06.04. 13:43:04

a caja madrid is ott van:) (zöld maci)

Politikai Ateista · http://sorkoz.blog.hu 2012.06.04. 16:25:28

@valaki76: Gyorsan reagálnak a keresők manapság :)

vomit 2012.06.04. 19:10:42

semmi baj nem lehet, minden totalmente garantizados :)
twitter.com/Bankia/statuses/202029823210696705

vomit 2012.06.04. 19:28:35

ezt az oreg csoka evekig azt hitte, hogy takarekszamlan kototte le a penzet. akkor nezte meg az aprobetut, amikor a radioban hallott valakit panaszkodni.
azota rajott, hogy a futamido majdnem 1000 (ezer) ev.
www.iahorro.com/ahorro/colaboradores/carta-abierta-a-goirigolzarri-de-bankia.html

bankvezér 2012.06.05. 10:14:51

" Demokratikus kormányaink valamilyen furcsa és költséges logikát követve szinte kizárólag veszteséges, vagy csődhatáron tangózó pénzügyi szervezeteket államosítanak."

Ezt a sikeres modellt az USA-tól vettük át. A nyereséget mi bankárok visszük el, az esetleges vesztességet pedig szétosztjuk a nép között. :))
Ez még Magyarországon is működik ...

protézisesh 2012.06.05. 12:09:49

@bankvezér: Sajnos így van. Amit nem értek a rendszer logikájában (kicsit elkanyarodva a spanyoloktól):

1.) magyar (vagy akármilyen) bank, nagy hitelállomány, kockázatos adósok, ingatlanhitelek.

2.) a bank "kockázatcsökkentés" jeligére kamatot emel és/vagy ingatlan pótfedezet bevonását írja elő (egyoldalú szerződésmódosításban, persze).

3.) a megemelt törlesztő és az esetleg nem megszerezhető pótfedezet miatt a bank felmondja a hitelszerződést, végrehajtót küld emberünkre, aki eddig rendesen fizette a havi x ezer forintját, de 1,5xet nem tud.

4.) a piac feltelik eladhatatlan ingatlanokkal, a bank bennragadt követelésként, veszteségként mutatja ki a nem fizetett hiteleket.

5.) a végrehajtáson élő hiénák bagóért viszik el életek munkáját, az addig hitelét rendesen fizető, szorgalmas ember meg bukja az élete során összekapart vagyonkáját, meg az évek során befizetett törlesztőt. Örülhetünk, ha nem lesz hajléktalan.

6.) zsíros bankunk az év végén sí-rí, veszteségként leírja a sosemvolt kintlévőségeit, ezzel ADÓALAPJÁT csökkenti, nehogy nyereségadót kelljen fizetnie. Holott a kamatemelés révén besöpri ugyanazt a össz-pénzmennyiséget, igaz kevesebb adósától.

7.) a csődbemenés elkerülésére állami segítséget kap, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy egy tollvonással eltüntetik a mérlegéből azt a sosemvolt pénzt, amit hiányként, bedőlt hitelként a bank felvázolt. Rémtörténetei mindenkinek vannak a kreatív költségfokozásról...

- ha az állam megakadályozná az erőfölénnyel való visszaélést, a szerződések önkényes és egyoldalú módosítását, sokkal kevesebb hitel dőlne be.

- ha az állam maximálná a THM-eket, szabályozná a bújtatott költségek rendjét, azzal megakadályozná a hitelek intézményesített uzsorává fajulását

- ha az állam a kovácsjánosokat mentené meg a bank helyett (bár nem lájkokom az adósmentést), a végeredményben a bank ugyanúgy a pénzénél lenne, de a kovácsjánosokból nem lenne hajléktalan, nincstelen.

- ha a bank önmérsékletet tanúsítva a törlesztőrészletet NEM emelné, de a futamidőt hosszabbítaná, akkor biztosan a pénzéhez jutna emberéletek megnyomorítása nélkül is. Sőt a hosszabb futamidő révén több pénzhez jutna, mint most.

Persze, hülye aki hitelt vett fel. Hülye aki devizahitelt vett fel. Nem kell megmenteni őket, vessenek magukra.

Szép szólamok ezek, de azt hiszem, NEM a hitelfelvevő okolható egyedül, ha egy hárommilliós autó törlesztőrészleteit 3-4 évig rendben fizetve, majd az elkobzott autó értékét levonva még mindig 4millió tartozást követel a bank...

Tán az sem a hitelfelvevő sara, ha 50% árfolyamváltozás 100% törlesztőrészlet-növekedést eredményez.

Sőt, azt sem tudom felróni a hitelfelvevőnek, ha a bank a számlakivonat díját is CHF-ben számlázza, hogy pluszban keressen. Sőt, a középárfolyam +/-15Ft árfolyamkülönbözet is vicces lenne (ha nem fájna ennyire), miközben az utcai pénzváltófülkéknél (ami mögött ugyanúgy bank áll!) +/-3Ft-tal is profitot termelnek...

Nagy divat a bankokat köpködni, meg bűnbakként beállítani, de nézzük már meg, hogy a 2008as válság - amit a bankok okoztak - után három évvel hány hajléktalan/öngyilkos/romba dőlt egzisztencia karistol az utcákon, illetve ugyanezen bankok vezére mekkora éves bónuszokat tettek zsebre a 2010-es üzleti év után!

Sőt, javasolt ezt végignézni: vimeo.com/32873157
hogy lássuk: semmi remény. A válságot előidéző személyek és szervezetek a válságból MEGERŐSÖDVE jöttek ki, jelenlegi (politikai és tőke-)erejük sokszorosa a 2008 előttinek, a rájuk vonatkozó törvények pedig sokkal gyengébbek, mint voltak.

Semmi jóra nem számíthatunk.

bankvezér 2012.06.05. 12:24:55

@protézisesh:
Eléggé részletesen leírtad.
Ha a magyar probléma gyökerét keresed, akkor olvasd el a blogomban, a "Rákosi pajtás és Gyurcsány pajtás" című posztomat. A google segítségével egyből megtalálod.

protézisesh 2012.06.05. 12:55:14

@bankvezér: miért nem teszed bele a blogod címét a nicked mellé? no offense.

protézisesh 2012.06.05. 13:10:39

@bankvezér: elolvastam, kicsit konteo-ízűnek érzem az általad felvázolt mozgatórugókat. Ami érdekes az USA-ban tisztán "belügy" volt/van az egész hitelbuborék-sztori, mégis ugyanígy nyírták ki azokat a hangyákat, mint nálunk.

A devizaALAPÚ hitelezés meg egy igazi nagy büdös humbug. Valahol kering egy ppt/video arról a materkól, hogy a magyar bankrendszer tulajdonképpen NEM IS VETT ANNYI DEVIZÁT, amennyit hitelezett, a kötelezettségei sem devizában állnak fenn. A forintját hitelezte ki 150Ft/CHF árfolyamon, és követeli vissza 250Ft/CHF árfolyamon. A keletkező 100Ft különbség tulképpen tiszta haszon, mivel a bankrendszer NEM tartozik "svájcnak" CHF-fel.

csak az istennek nem találom ezt a videot... :(

valaki76 (törölt) 2012.06.05. 15:02:00

@protézisesh:

a bankrendszer és a nyugati jóléti modell feltételezi egymást, ha a jelenlegi bankrendszert tönkreteszed, akkor - piaci körülmények között - vége az ún. aktív államnak (a szocialista opciót pedig már láttuk 1989 előtt... remek volt...)

protézisesh 2012.06.05. 15:48:31

@valaki76: Te szedsz erre valamit, vagy direkt trollkodni jársz a blogokra?

IGEN/NEM kérdés:

szerinted a bankok etikusan, felelősen viselkedve jártak/járnak el a hitelfelvevőikkel szemben?

Ha IGENnel válaszolsz, akkor valami csúnyán el van drótozva benned is, vagy csak nettó kötekedni akarsz.

Ha NEMmel válaszolsz, akkor a bánatért kezdesz el itt 89-ezni? Csak hogy kötekedhess?

A bankok/tőke korlátlan hatalmáról való informálódáshoz nézd meg ezt a kettőt, jó?

ez csak 4 perc, ennyi időd csak van:
youtu.be/EPcWHBPYOSU

ez meg másfél óra, viszont magyarul beszél:
vimeo.com/32873157

valaki76 (törölt) 2012.06.05. 16:24:18

@protézisesh:

a magyarul beszélő "leleplező" (LOL) filmed kapcsán pedig ismerkedjél meg a Sony Pictures Classics tulajdonosaival:)

en.wikipedia.org/wiki/Sony_Corporation_shareholders_and_subsidiaries#Shareholders

valaki76 (törölt) 2012.06.05. 16:30:30

amelyek között az első helyen az alábbi entitás áll

en.wikipedia.org/wiki/Moxley_%26_Co.

jó kis JPMorgan érdekeltség ez

ez a film tényleg Inside JoB:)

valaki76 (törölt) 2012.06.05. 16:31:27

@protézisesh:

egy jó filmkritika az Inside Job kapcsán:

GSL Movie Review: Inside Job
www.goldenstateliberty.com/2011/03/gsl-movie-review-inside-job.html

(félreértések elkerülése végett: lesújtó kritika...)

valaki76 (törölt) 2012.06.05. 16:35:49

@protézisesh:

az Inside Job helyett inkább az alábbi filmet ajánlom

Overdose The Next Financial Crisis 1/3
www.youtube.com/watch?v=OWKkPjwphKY

valaki76 (törölt) 2012.06.05. 16:38:54

@protézisesh:

ami pedig az igen/nem kérdésedet illeti

ez nem eldöntendő kérdés

ez egy gordiuszi csomó, egy etikai mocsár, minden jó szándékú "megoldás" újabb etikai kérdések tömegét veti fel

pl. ok szolidáris vagy a hitelesekkel, de akkor nem vagy szolidáris a betétesekkel, ill. azokkal akik járadékból, pl. nyugdíjból élnek, stb.

valaki76 (törölt) 2012.06.05. 17:06:43

@protézisesh:

+ még 7 perces zseniális klip, angol felirattal (ha nincs sok időd)

www.youtube.com/watch?v=-WRCrUjWUCo

bankvezér 2012.06.05. 17:07:37

@Politikai Ateista:
Persze, hogy kirakhatod.
(Bár így utólag hadd kérdezzem meg, hogy az mi?) :)))

bankvezér 2012.06.05. 17:13:41

@valaki76:
Erről a válaszodról a "megélhetési bankárbűnözés" kifejezés ugrott be. :))
Nyilvánvaló, hogy a "megélhetési bűzözést" sokkal enyhébben kell megítélni. :))

bankvezér 2012.06.05. 17:17:38

@protézisesh:
Sajnos ez nem konteo.
Felhívtam telefonon Gereben Ágnes Oroszország-szakértőt . Megkérdeztem, hogy tudja-e ezt? Azt felelte, hogy persze.

valaki76 (törölt) 2012.06.05. 17:18:44

@bankvezér:

te is csíped a megabankok által gyártott Inside Job-ot? :)

bankvezér 2012.06.05. 17:25:38

@protézisesh:
" a magyar bankrendszer tulajdonképpen NEM IS VETT ANNYI DEVIZÁT, amennyit hitelezett, a kötelezettségei sem devizában állnak fenn. A forintját hitelezte ki 150Ft/CHF árfolyamon, és követeli vissza 250Ft/CHF árfolyamon. A keletkező 100Ft különbség tulképpen tiszta haszon, mivel a bankrendszer NEM tartozik "svájcnak" CHF-fel."

Leegyszerűsítve úgy van, ahogy írod.
Ráadásul még a hitelkamatot is az égbe emelik.

Érdekes módon a "CHF-hiteleket" az osztrák bankok szórták ki és érdekes módon csak a volt szovjet érdekszféra országaiban.
Kifejezetten az volt a cél, hogy minél többen vegyenek fel hitelt.

protézisesh 2012.06.06. 08:40:04

@valaki76: elolvastam, baromira nem értem, hogyan kapcsolódik mindez a bankok etikus/etikátlan viselkedéséhez. Ezek szerint te meg nem értetted meg, hogy én miről beszéltem.

A Sony Pictures és annak tulajdonosi köre szép, de úgy látom, fogalmad sincs a "pénzügyi" és a "szakmai" befektető között. Tudod, ha a Citibank felvásárolja a Skodát, attól még nem lesz autóipari szaktekintély. Csak sok pénzt akar látni az év végén. Ha a VW vásárolja fel a Skodát, akkor bele is fog szólni a "hogyan"-ba. Ezért más az Octavia, mint a 120L.

A SP/JPM-től - mint a film jogainak tulajdonosaitól - függetlenül a film azt állítja:
- a korábbi bankvezérek, a derivatív pénzpiaci termékeket kitalálók, elterjesztők és azzal spekulálók okozták a válságot. Tudjuk, hogy ez így van.
- ugyanők ma az amerikai kormányban ülnek
- ugyanők erősen (és sajnos sikeresen) lobbiznak azért, hogy minél KISEBB korlátozás legyen az ilyen derivatív termékekre vonatkozóan
- ezzel tovább tudják fújni az újabbnál újabb lufikat, amivel újabb milliókat, újabb nemzeteket tudnak szegénységbe/nyomorba dönteni

A rövidfilm meg az ESM (Európai Stabilitási Mechanizmus) létrejöttéről szól, melynek tagjai visszahívhatatlanok, működésüket egyetlen nemzet törvényhozása sem ítélheti meg/el, senkinek nem tartoznak semmilyen elszámolási kötelezettséggel vagy felelősséggel, viszont 700mrd euró vagyon sorsáról döntenek. Mi ez, ha nem a globáltőke korlátlan hatalma bármilyen demokratikus intézmény felett?

Ha nem érted meg, hogy ez ROSSZ, akkor sajnos menthetetlen vagy. Mint azt korábban írtam, és több poszt utáni beszélgetésben is bizonyítottad, egy céltalan kötekedő vagy, aki nem tud egyszerű eldöntendő kérdésekre igen/nem választ adni, továbbá mindenféle hülye tereléssel próbálja elterelni a figyelmet a mondani valóm lényegről. Ennél a konkrét példánál maradva: még mindig nem derült ki, hogy SZERINTED helyes-e a bankok működésének etikája, illetve hitelezési/behajtási politikája. Nem tudjuk továbbá, hogy az állam(ok) bankmentő politikáját TE helyesnek tartod-e.

Egyszerű kérdések, te meg előhozakodsz osztrák iskolákkal, közgazdaságelméleti hablatyokkal.

Részemről befejeztem. Megköszönném, ha a továbbiakban teljesen figyelmen kívül hagynád a hozzászólásaimat. Ne is reagálj rá, ugord át, nézd üvegnek. Szívesen beszélgetek/vitázom értelmes emberekkel, értelmesen. Veled nem lehet. Nem akarok veled beszélgetni, nem érdekel a véleményed. Hagyj békén.

valaki76 (törölt) 2012.06.06. 09:35:02

@protézisesh:

BTW

Inside Job = sekélyes bankárpropaganda:)

valaki76 (törölt) 2012.06.06. 10:36:17

@protézisesh:

„szerinted a bankok etikusan, felelősen viselkedve jártak/járnak el a hitelfelvevőikkel szemben?”

Törvényesen jártak/járnak el

„a korábbi bankvezérek, a derivatív pénzpiaci termékeket kitalálók, elterjesztők és azzal spekulálók okozták a válságot. Tudjuk, hogy ez így van.”

Klikk az alábbi grafikonra:
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/3/31/Federal_Funds_Rate_1954_thru_2009_effective.svg/640px-Federal_Funds_Rate_1954_thru_2009_effective.svg.png

2001 és 2006 között a FED 6%-ról 1%-ra csökkentette a jegybanki alapkamatot, lényegében olajat öntött a tűzre… inkább vhol itt kéne kutakodni…

BTW az összes többi nagy jegybank követte a jó példát… ki akar kimaradni egy jó partiból…

„ugyanők ma az amerikai kormányban ülnek”

A monetáris politika, mint olyan mond vmit? A kétszintű bankrendszer mindig is masszívan politika volt…

„ugyanők erősen (és sajnos sikeresen) lobbiznak azért, hogy minél KISEBB korlátozás ”

Jegybankpénz nélkül nem jutnának sokáig…

„ezzel tovább tudják fújni az újabbnál újabb lufikat”

Újra belinkelem a jegybanki alapkamat grafit…
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/3/31/Federal_Funds_Rate_1954_thru_2009_effective.svg/640px-Federal_Funds_Rate_1954_thru_2009_effective.svg.png

„újabb nemzeteket tudnak szegénységbe/nyomorba dönteni”

Az utóbbi 30 évben az ún. fejlett világ – pontosan ennek az egyébként tényleg kétes etikai alapokon álló rendszernek köszönhetően – több tízmillió állást exportált a fejlődő világba…

Az utóbbi 30 év NYERTESE A FEJLŐDŐ VILÁG…

Pl. Kína, India, Kelet-Ázsia… Több száz millió ember emelkedett ki a nyomorból…

Hidd el nem szeretem ezt a rendszert, de ha vmi valódi értéket fel kell fedeznem az utóbbi 30 év történetében, akkor én azt a HARMADIK VILÁG FELEMELKEDÉSÉBEN találom meg…

„A rövidfilm meg az ESM (Európai Stabilitási Mechanizmus) létrejöttéről szól, ”

kb. 2010 februárja óta olvasgatok az euró-válságról…

Egy 2010 februári cikk…
www.marketoracle.co.uk/Article17332.html

„Mi ez, ha nem a globáltőke korlátlan hatalma bármilyen demokratikus intézmény felett?”

Az ECB és az Euro politikai vállalkozás…

Cél: Európai Egyesült Államok…

„Ha nem érted meg, hogy ez ROSSZ, akkor sajnos menthetetlen vagy”

Ez a sztori nem fekete fehér…

Ez a sztori a potenciális politikai-gazdasági berendezkedésről szól

Piaci bankrendszer akarsz?

OK, megkapod, de egy piaci bankrendszer csak egy szabadpiaci modell mellett életképes… a mai rendszer pedig nem ilyen, a mai európai modell lényegében szocializmus markáns piaci elemekkel

A mainál szabályozottabb bankrendszer akarsz?

Az bizony csak egy újabb szocialista kaland mellett működőképes… mármint úgy-ahogy működőképes… kb. úgy, mint ahogy anno a keleti blokkban…

Egyébként csak egy inflációsrobbanást tudsz eléri az efféle központilag vezérelt bankrendszerrel…

„SZERINTED helyes-e a bankok működésének etikája,”

A kétszintű bankrendszer nem egyes bankokról szól… a kétszintű bankrendszer RENDSZER…. Egész pontosan a jegybank körül létrehozott rendszer… ez bizony egy modell… politikai modell… a nemzetállam monetáris politikai modellje…

BTW

ha etikus, piaci bankokat akarsz, akkor mivel fogod finanszírozni a jelenlegi rendszert???

etikus, piaci bankok mellett rendkívül DRÁGA A HITEL…

anno 1914 előtt a klasszikus (részleges tartalékolású) aranystandard idején nem volt olyan, hogy „lakossági hitelezés”, kizárólag az a csóka volt hitelképes, aki FEDEZETET tudott felajánlani,

pl. egy dzsentri 500 hold földdel már hitelképes volt… egy ingatlantulajdonnal nem rendelkező gyári munkás azonban max a zálogházban jutott hitelhez…

„illetve hitelezési/behajtási politikája”

Klikk alább, újabb grafikon
dshort.com/inflation/inflation-recessions-1872-present.gif

a jelenlegi rendszer kialakítása előtt (klasszikus aranystandard rendszer) senkit sem mentettek meg…

a rendszer kb. az árupénzalap 10-szeresére tudta felmultiplikálni a forgalomban lévő számlapénz mennyiséget utána azonban a korlátozott aranyfedezetnek köszönhetően drasztikus korrekció következett, CSŐDHULLÁMMAL, amely rövid idő alatt véget is ért…

Piaci viszonyok között 2008-ban senkit sem mentettek volna meg… az egész rendszer összeomlott volna... tetszett volna????

„Nem tudjuk továbbá, hogy az állam(ok) bankmentő politikáját TE helyesnek tartod-e.”

Bankmentő politika = állammentő politika

ezek a bankok ugyanis fő profilban az államot finanszírozzák... ez nem tiszta piaci rendszer...

OK a rendszer szerintem (no de mit számít az én véleményem???) egy etikai mocsár

DE

Ha nem vagy arra kész (és a jelenlegi társadalom erre EGYÁLTALÁN NEM KÉSZ és a kommentjeidből ítélve te sem vagy kész…), hogy piaci rendszerben gondolkodj, akkor csak két verzió marad: 1. ezekkel a bankokkal dolgozol, 2. az állam közvetlenül kezd el pénzt nyomtatni…

Mindenki, aki egy icipicit ismeri a monetáris történelmet (sajnos nagyon kevesen vannak…), és nem hithű szocialista, tisztában van azzal, hogy a közvetlen állami pénzteremtés című „csodaelixírt” már számtalanszor kipróbálták és ez mindig, MINDIG sokkal rosszabbul végződött az állam közeli, de operatív ügyekben önálló, simlis bankok által jegyzett sztorinál…

Ami pedig a stílusodat illeti azt inkább nem kommentálom…

Te kb. azzal tudsz elmésen eszmét cserélni, aki veled egy véleményen van…

BTW

A filmrecenziót pedig ajánlom, hogy olvasd el…

valaki76 (törölt) 2012.06.06. 16:30:56

@protézisesh:

„a derivatív pénzpiaci termékeket kitaláló”

Miért is találták ki ezeket a termékeket?

Azért, hogy a hitelfelvevők, pl. az államok, olcsón jussanak hitelhez…

Olcsón is jutottak, pl. a legtöbb állam, inflációval kiigazítva, lényegében ingyen kapott pénzt (még mi is…)

Derivatív termékek (pl. CDS-ek) nélkül robbanna a hitelek refinanszírozási költsége, egymás után mennének csődbe a hitelfelvevő államok/ill. a magánszemélyek

Vagy
A bankópréshez nyúlnának és elinflálnak a felvett hiteleket

Ebben az esettben azonban nagyon durván kitolsz azokkal, akik megtakarítottak…

A takarékoskodást, a távlatos gondolkodást és a józan mértékletességet bünteted…

A pazarlást, a felelőtlenséget és a SPEKULÁCIÓT PEDIG MEGJUTALMAZOD…

No, ennyit az „eldöntendő kérdésekről” és az etikáról…

(a stílust pedig inkább hagyjuk…)

valaki76 (törölt) 2012.06.06. 16:33:21

@protézisesh:

ja és nem csak a felszínt kéne kapargatni... nemcsak az okozattal, hanem az okkal is érdemes lenne foglalkozni...

valaki76 (törölt) 2012.06.06. 16:52:48

@protézisesh:

és, hogy egy kissé jobban értsed a sztorit, a jelenlegi rendszerben az állam nemcsak közvetlenül jut olcsó hitelekhez, hanem adó és járulékbevételekre tesz szert a magánszemélyek és a vállalatok számára kihelyezett hitelek után is

pl. a bank 20 millió forint hitelt ad egy ház felépítésére

ebből a 20 millió forintból ÁFÁ-t fognak fizetni a központi költségvetésbe, a munkások munkabére után is adóznak és járulékot fizetnek (valamennyit biztos), társasági adó és egyéb adók is vannak a világon

és a munkabért el is költik – újabb 27% ÁFA

a pénz pedig tovább cirkulál a gazdaságban a boltos szintén adózik és szintén fogyaszt ÁFA mellett

amit pedig bankbetétként félretesz, a mögött pedig újabb hiteleket helyeznek ki, amelyek után újra egy rakás adót szednek (hogy a kamatadót meg se említsük)

ja és a „gazdag bankjaid”

a „gazdag” bankjaid a jegybank nélkül egy napig se tudnának élni

lényegében egyik napról a másikra élnek (alig van tartalékjuk), mindössze egy rakás felinflált kinnlevőségük van

a bankok megadóztatásán keresztül elsősorban a betéteseket fogod megtalálni

ha pedig közvetlenül, pénznyomtatással, inflálsz akkor elinflálod a megtakarításokat és a járadék jövedelmeket, pl. a nyugdíjakat

ja és ingyen ebédet adsz a spekulánsoknak… ilyenkor szokott őrült ütemben szárnyalni a tőzsde…

no itt tegyél rendet… hol van itt az etikus megoldás?????????

ez lenne a te „fekete-fehér” világod…
süti beállítások módosítása