sorok között

sorok között

Adózzanak a szegények!

2012. június 01. - Politikai Ateista

Néhány nappal ezelőtt tudósítottak a hírportálok Christine Lagarde nyilatkozatáról, amely szerint a görögöknek javítaniuk kellene az adózási moráljukon.

"Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója szerint a gazdasági válságtól szenvedő görögöknek az adók befizetésével kellene segíteniük magukon. Lagarde a The Guardian című brit napilapban szombaton megjelent interjújában hangsúlyozta, hogy az adóelkerülés komoly szerepet játszik Görögország pénzügyi nehézségeiben. Úgy fogalmazott, hogy a görög társadalomnak önmagán kellene segítenie azzal, hogy mindenki rendszeresen befizeti az adót." - INDEX

Kétségtelen, hogy sok igazság rejtőzik Lagarde szavai mögött, Görögországban szinte nemzeti hagyomány az adóelkerülés, és ennek valóban komoly szerepe van a jelenlegi helyzet kialakulásában.

De vajon mennyi adót fizet az IMF vezérigazgató?

Egy fillért sem.

Christine Lagarde 467940 dolláros éves fizetése, és az évi 83760 dolláros egyéb juttatásai  teljes adómentességet élveznek. Ezeken felül még természetesen nagyvonalú költségtérítés is megilleti az IMF vezért.

Így nem is olyan nehéz az adózási morálról moralizálni.

Christine Lagarde adókerülése természetesen legális, hasonlóan néhány egyéb nagy nemzetközi szervezet bürokratáinak adómentességéhez, akik a közteherviselést sokkal rugalmasabban értelmezik ha a saját zsebükről van szó.

A különböző nemzetközi szervezetek jól fizetett tisztségviselői szerint a magas fizetésekre azért van szükség, hogy a soraikba tudják csalogatni a privát szektor tehetségeit. Valójában azonban a vezető beosztású alkalmazottak szinte kizárólag kormányzati poziciókból érkeznek.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr304557628

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az érett narancs 2012.06.01. 15:09:51

Beérett a Fidesz tízéves munkájának gyümölcse. Gyönyörű, érett narancsként mosolyog ránk mindannak az eredménye, ahogyan ez a párt az elmúlt tíz évben működött. Ültettek egy fát, és most zavartan mustrálják a hatalmas gyümölcsöt. Az első lépés - a nar...

Trackback: Mennyibe került nekünk eddig a Fidesz szabadságharca? 2012.06.01. 11:52:22

Naponta 700 millió, hetente 5 milliárd, havonta 20 milliárd, éves szinten pedig 250 milliárd adóforintba. Fejenként naponta több, mint 70, hetente 500, havonta 2000, éves szinten 25.000 forintjába kerül minden egyes magyar adófizető polgárnak a Fidesz ...

Trackback: Mennyibe került nekünk eddig a Fidesz szabadságharca? 2012.06.01. 11:52:22

Naponta 700 millió, hetente 5 milliárd, havonta 20 milliárd, éves szinten pedig 250 milliárd adóforintba. Fejenként naponta több, mint 70, hetente 500, havonta 2000, éves szinten 25.000 forintjába kerül minden egyes magyar adófizető polgárnak a Fidesz ...

Trackback: Egyetért-e Ön azzal, hogy a fideszes képviselők napi 60-70.000 forintot keresnek, miközben a nettó minimálbér 3 éve változatlanul havonta 61.000 Ft? 2012.06.01. 11:49:26

Subba Vipera 16 pontos nemzeti inzultációs kérdőíve: 1. Örül-e Ön annak, hogy a Fidesz kampányban ígértünk “egymillió Új munkahelyet”, de összesen “csak egymillió munkahely lesz”? 2. Örül-e Ön annak, hogy “egyszeri, radiká...

Trackback: Főúr, három tenger és egy Nagy-Magyarország rendel! 2012.06.01. 11:38:53

Miért veszélyes a revizionista romantika? Miért nagy probléma, ha államtitkárok asszisztálnak vagy tesznek úgy, mintha asszisztálnának egy olyan halott író hamvainak a szomszédos országba történő becsempészésében, aki 1944–1945-ben a nyilasp...

Trackback: Főúr, három tenger és egy Nagy-Magyarország rendel! 2012.06.01. 11:38:33

Miért veszélyes a revizionista romantika? Miért nagy probléma, ha államtitkárok asszisztálnak vagy tesznek úgy, mintha asszisztálnának egy olyan halott író hamvainak a szomszédos országba történő becsempészésében, aki 1944–1945-ben a nyilasp...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.06.01. 14:35:15

"Görögországban szinte nemzeti hagyomány az adóelkerülés,"

nem csak ott, itt is, meg majdnem mindenhol...

Balt 2012.06.01. 14:35:59

@Kakimaki0123456789: Mivel kb. erről az időszakról van szó...

Gera 2012.06.01. 14:37:33

@Balt: Mégeccer megkérdezem: miért tettek volna ilyesmit?

phaidros 2012.06.01. 14:39:58

@dr. Bubó: most éppen a fideszes maffia. De az büntetőjogi kérdés, nem adózási.

Muad\\\'Dib 2012.06.01. 14:40:39

@Makkasz:
Mert megoldhatatlan feladat lenne, hogy a meghatározott összegű adót mondjuk a WHO, vagy bármely hasonló szervezet kapja, ugye?
Na ez a színtiszta demagógia, nem a cikk, amikor az jön elő, azért nem vesznek részt a közteherviselésben az ilyen szervezetek tisztségviselői, mert nem tartoznak egy országhoz sem.

Gogol 2012.06.01. 14:41:33

Úristen, de primitív ez a poszt.

savrola 2012.06.01. 14:42:01

@protézisesh: "ötszörös bér= hetvenszeres adóteher." Nem kötekedni akarok, de számszerűsítenéd ezt a teóriádat a jelenleg érvényes adószabályok szerint? Ha pusztán az SZJA arányát veszem figyelembe 500e és 100e havi fizetés között, akkor az 5,8x több adó, 5x-ös fizetésre. Egyébként jók az eszmefuttatásaid, de ez a momentum nem tiszta számomra.

Muad\\\'Dib 2012.06.01. 14:42:16

@Gogol:
Nem úgy, mint ez a magasröptű hozzászólás...

Gera 2012.06.01. 14:43:35

@Muad\\\'Dib: Aki az államtól kapja a fizetését, annál a közteherviselésben való részvételről beszélni eleve fikció.

AutosVilli 2012.06.01. 14:43:57

Na itt is pár beépített köcsög párbajozik.!!!

Gera 2012.06.01. 14:48:57

@Muad\\\'Dib: Mert az állam átteszi az egyik zsebéből a pénzt a másikba, aztán annyi. Ha mind adómentesek lennének, az se számítana semmit.

Muad\\\'Dib 2012.06.01. 14:51:07

@Gera:
Azért kíváncsi lennék, ha holnap bejelentené a fityesz, hogy mostantól minden állami fizetésből élő adómentes lesz, mekkora lenne a botrány.
Másrészt azért közgazdaságilag ez kissé bonyolultabb az egyik zsebből másikba pakolásnál...

nikk rivers 2012.06.01. 14:55:58

két okból bukó poszt:
1. a zemberek többsége át se tudja számolni mennyi a fizetése Christine-nek
2. aki képes átszámolni, az pedig tudja, hogy ez nettóban sem sok pénz.

driopios 2012.06.01. 15:00:38

Nem érzek itt ellentmondást. Ha Semjén Zsolt megmondhatja a nőknek, hogy bevehetik-e a tablettát vagy sem, akkor miért ne mondhatná Krisztina a görögöknek, hogy adózzanak? A helyes útmutatáshoz nincs szükség a személyes tapasztalásra.

Muad\\\'Dib 2012.06.01. 15:00:39

@nick rivers:
A nem sok pénz meglehetősen relatív fogalom.

lüke 2012.06.01. 15:00:40

okoskák, az EU TISZTVISELÖK SE FIZETNEK

Muad\\\'Dib 2012.06.01. 15:02:23

@lüke:
Ennek mi köze a dologhoz?

Gera 2012.06.01. 15:02:26

@Muad\\\'Dib: Az lehet, hogy kitörne a botrány, de mivel az átlag kreténnek már a százalékszámítás is meghaladja a képességeit, ez nem túl meglepő. Miért is bonyolultabb? Az állam határozza meg a bruttó bérüket is meg az adókat is, ezzel az erővel kaphatnák rögtön a nettó bért adómentesen. Ne értsd félre, én most nem a közszféra ellen vagyok, de ettől az még tény. Talán valahogy úgy lehetne megfogalmazni a dolgot, hogy ők a munkájukkal vesznek részt a közteherviselésben, nem az adózással. Mert amíg mondjuk egy vállalkozó saját magának termeli a hasznot, addig egy tanár, vagy orvos a köznek.

Vahakomb 2012.06.01. 15:02:28

Szerintem az osztalékra 60%-os adót kell bevezetni! Ha sokallja az úr, akkor adja oda magának a pénzt fizetésképpen (szjával, ilyen-olyan hozzájárulással, anyám kínjával)!

protézisesh 2012.06.01. 15:03:43

@Makkasz: "Amit te példákként felsorolsz, illegális dolgok."

nem mondod... Igen, a bűnözés az bűnözés, csak az a baj, hogy a manapság a "tisztességes nagyiparos" szerepkörében tetszelgő trágyahalmok mind bűnös úton jutottak az ő első millióikhoz-milliárdjaikhoz. Ma ugyanők (vagy gyermekeik) "tisztességes" vállalkozók, politikusok, köztiszteletben álló (?) sikeres emberek, kis-nagyvárosok közéleti celebjei. És megfogni sem tudod őket, mert már sokminden elévült, ami meg nem, arról most ők hozzák a törvényeket. :(

@savrola: Nem tudom kapásból tételesen levezetni, de idén vagy 60-70 adóigazolást szignóztam, és 70-80eFt körüli adók szerepeltek rajtuk, évi másfélmilliós bruttó kereset mellett. Családi adókedvezmény (2011 adóévről beszélünk!), adójóváírás, nem tudom, de ilyen összegek voltak rajtuk. Tavaly még durvább volt, akkor olyan százszoros volt a szorzó a tízszeres bruttóbér-különbségnél.

savrola 2012.06.01. 15:05:09

@nick rivers: Havi 9 millió neked nem sok? Gondold csak végig a kis életedet, hogy miként változna meg, mit változtathatnál ennyi pénzből hirtelen.

röhögő 2012.06.01. 15:07:03

@endike: @newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):
endikének ebből áll a a tevékenysége.

endike 2012.06.01 09:44:01
Mi a baj, nem értem. Az ország hiteleket fog felvenni, abból lesz pénz fizetni a segélyeket. Nem kell dolgozni. Ezt imádja a nép, főleg az értelmiség.
endike 2012.05.31 18:27:45
hitelvisszafizetés lesz

kétpofára kell visszafizetni a kétpofára behabzsolt hiteleket

hajrá magyar értelmiség...

persze csak annak kell visszafizetnie aki azóta nem húzott el külföldre...
endike 2012.05.31 11:07:49
hajrámagyar! :)
hitelből mindig lesz pénz állami alkalmazottak fizetésére, tehát állami dolgozónak menjetek és akkor nem kell ilyen gonosz munkáltatókkal találkoznotok

hajrá magyar értelmiség...
endike 2012.05.31 10:15:02
nyugi emberek, megvan az imf hitel, 15 milliárd! végre, habzsolhatjuk megint kétpofára!

úúú hitel! imádunk!
endike 2012.05.30 20:21:25
Hahaha jó írás, kérünk egy ilyet arról is hogy egy adófizetőnek mennyibe kerül Mo hiteltörlesztése.

Hajrámagyar értelmiség, csak így tovább...
endike 2012.05.27 19:51:23
Felháborító! Szerintem hitelt kell még felvenni a problémák megoldására.

Aztán ha az ország csődbe jut, én húzok külföldre. :)

Hajrámatyar, hitelt, kétpofára.
endike 2012.05.27 23:45:08
@Zigomer Trubahin: persze. és a nép élvezi. bár az "előző 8 év" még jobban habzsolta, de a fidesz is menő

hajrámatyar, kétpofára, a nép élvezi

röhögő 2012.06.01. 15:08:33

Nem értem a problémátokat. Majd ha államosítjuk az IMF-et, akkor majd 98 százalékos adót vetünk ki a fizetésére visszamenőleg. Felesleges ezen vergődni!

Makkasz 2012.06.01. 15:09:56

@Muad\\\'Dib: Ezt nem is ertem. A WHO koltsegveteset is orszagok dobjak ossze. Mire lenne jo egy ilyen atlathatatlan rendszer, ahol egy nemzetkozi szervezet vezetoje, ahol meghatarozott aranyokban befizetok a tagorszagok, egy masik nemzetkozi szervezetnek (ahol mas aranyban, esetleg mas osszetetelben befizetok tagorszagok) adozna?
Amellet hogy unortodox szerevezeteknek adozni, ez teljes ertelmetlenseg, abbol indul ki, hogy IMF es Lagarde rossz, WHO jo.
Dehat ez hulyeseg.
Az adot is ugyanezek az orszagok tennek ossze.
Szerintem ez az egyik legnormalisabb dolog amit valaha lattam (nemzetkozi szervezet, vezetoje allamok altal osszedobott penzbol nem adozik).
Raadasul te ugy erted, neki csokkenne a nettoja. De ez a vilagon sehol nincs igy, valojaban a munkavallalo mindig a netto alapjan vallal el egy allast, tehat itt akkor a tagorszagoknak kene tobbet fizetni.
Es a WHO, Unicef, hulyesegek, persze adomanyozni szabad. Azt gondolom viszont hogy IMF igazgato nem jotekonykodhat tagorszagok penzebol (sajatjaval meg azt csinal amit akar), nem azert adjak neki.

Makkasz 2012.06.01. 15:10:58

Marmint WHO, Unicefnek adozni hulyesegek, nem a szervezetek.

teknős 2012.06.01. 15:11:12

@protézisesh: Nem tudom leírták-e már, de azért ne legyetek tévedésben. Magyarországon a felvett osztalék után ugyanúgy adóznod és járulékot kell fizetned, mint a munkabér után. Ez Szlovákiában nem így van, ott befizeted a társasági adót és felveszed a pénzt és csókolom. Szóval nem személyi jövedelemadót, de osztalékadót Simicska is fizet (már ha igaz, hogy osztalékot vett fel) Ezért szoktak nálunk offshorozni, mert nem akarnak az osztalék után további közterheket.

Mészáros Laci 2012.06.01. 15:12:01

micsoda poszt :-) vérpopulizmus a köbön.

bayer zsolt és andrassew iván megnyalnák egymás tíz körmét ha ilyeneket tudnának kitalálni.

nikk rivers 2012.06.01. 15:13:58

@savrola:
Mint fentebb is írták relatív a nem sok..
Mert ugyanennyi haviból jön ki a spanyol tengerparton jetski bérléssel foglalkozó vállalkozó is. Ég és föld a távolság szakmailag és felelőség szempontjából köztük.
9milla havi egy államok felett álló pénzügyi csúcsszervezet vezetőjének?? Másfelet megkaphatsz egy hazai multi osztályvezetőjeként is, pedig ott kb 6 embert irányítasz, nem országok sorsáról döntesz :-)

Szabványok 2012.06.01. 15:14:07

@protézisesh: "A valóban vagyonokat keresők NEM alkalmazottak, jövedelmük nem munkabérből származik, így nem fizetnek SZJA-t sem. A Simicska család idén felmarkolt a Közgépből 3milliárd forint osztalékot. Készpénzben. A teljes magyar SZJA-bevétel bő dupláját. Szerinted fizet utána 21% szuperbruttósított SZJA-t? A Demján (Trigránit tulaj) Mo egyik leggazdagabb embere. Szerinted fizet SZJA-t, ha egy újabb plázaépítéssel keres egymilliárdot?"
Adóztak ő!
Mert egyrészt a KÖZGÉP/Trigránit a nyeresége után fizetett adót. Másrészt a kifizetett osztalék után is fizetett adót.
Együttesen tán többet is, mint amennyi most az SZJA adókulcsa. TB terhek természetesen nincsenek rajta, de ez után nem is kap táppénzt sem, nyugdíjat sem.

savrola 2012.06.01. 15:16:18

@protézisesh: Igen, én 0 gyerekkel számoltam mindkét esetben (mármint a bérkalkulátor számolt helyettem :)). Egy gyerek estében a 100e Ft-os fizetésnél, 6e az SZJA, két gyerek esetében elvileg még az állam fizet 4e-t! :D Nominálisan mindkét esetben ugyanannyi a családi kedvezmény, tehát ilyenkor kezd el nőni a különbség. 70x-es különbség 1 gyerek esetében nincs, "csak" 12x-es. 2 illetve több gyerek esetében, viszont már valóban durva az eltérés. De ebben az esetben azt is be kell látnunk, hogy a gazdagabb még kedvezmény nélkül is vígan el tudja tartani a gyereket, míg a három gyerekes még családi kedvezményestül 120 ezerből is nehezen.

Makkasz 2012.06.01. 15:17:34

@protézisesh: Az hogy a nagyvallalkozok kozt van nem egy, nem ketto aki nem telejsen tisztan jutott elso milliojahoz, biztos igaz. Ugyanakkor van olyan, aki igen.
Az altalanositasod irigysegbol fakad.
Le tudod vetkozni, mert jol fogalmazol, szerintem muvelt, iskolazott vagy. Tedd felre ezt az erzest ha tudod, az hasznos.

Vallalkozok, es csakis a vallalkozok fizetnek, termelnek adot, erre ra kene ebredni vegre.

Lehet hogy van kostuk disznofulu, de a varoisi legendakkal le kell szamolni. Azzal hogy sok penzhez jutni csak csalassaL, bunozessel lehet.

Mindenkit a vallalkozok, a befektetett penzuk es tudasuk tart el.

Javaslom szetvalasztani, a bunozot, a cinkust, a kepmutatot, az adocsalot (az arroganst nem sorolom ide, sok tipusu uzletnel csak ilyen ervenyesulhet, ill. ok kerulnek helyzetbe - ez nem bun, max jellemhiba), es a nagyvallalkozo, gazdag, ill. milliardos fogalmakat.

Makkasz 2012.06.01. 15:18:43

@Szabványok: De, 2007 ota osztalek utan jarulekot is fizetsz, nem csak adot.

Muad\\\'Dib 2012.06.01. 15:19:41

@Makkasz:
Áruld már el, hogy a tagországok polgárai mikor döntötték el, hogy ezt a pénzt nekiadják? Igen, ez egy demagóg kérdés, de annyira bírom amikor a demokrácia koporsójába verik a szögeket az ilyen ENSZ, IMF stb. féle szervezetekkel. Pontosan annyira van beleszólása az átlagembereknek abba, hogy mekkora pénzeket kapnak ezek a személyek, mint abba, hogy Észak-Korea vezetősége milyen fizetést kapjon.

Szabványok 2012.06.01. 15:20:32

@savrola: "Havi 9 millió neked nem sok? Gondold csak végig a kis életedet, hogy miként változna meg, mit változtathatnál ennyi pénzből hirtelen."
Igen, aki havi 9M-t keres, annak más az élete, mint aki havi 0.1M-t. Havi 0.1-ből suzukit tartasz és a szomszéd garázsban okosban javítjátok együtt a féket. 9M-hez már nagy autó tartozik sofőrrel.
0.1M-es jövedelemhez tartozik egy életforma.
9M jövedelemhez tartozik egy másik életforma.

Mindkettő elkölti egy havi jövedelmét egy kéthetes nyaralásra. A 0.1M-ből a sógor horgásztanyáján bográcsban főznek, míg 9M-ből a titkárnő intézi a jegyeket és a szállodát Balin.

Szabványok 2012.06.01. 15:21:40

@Makkasz: Igen?
És táppénzbe, nyugdíjba is beleszámít?
Ha meg nem, akkor nem alkotmányellenes, hogy fizetek, de nem kapok érte ellenszolgáltatást?

hattyú 2012.06.01. 15:22:33

Atyaég micsoda ostoba, demagóg cikk ez... hányinger.

Globetrotter2014 2012.06.01. 15:24:47

Látom páran azért kszórták a cikkből áradó mérhetetlen demagógiát.

Ez a fizetés nem sok abban a ligában ahonnan az IMF toboroz.

Az alkalmazottak a világ egyik legdrágább székhelyén laknak, sokosk olyan tényezúővel amivel egy hátmköznapi jóléti társadalomban bnem biztos hogy találkozánl (pl családtagok oktatásának problémája).

Ugynazeket a mentersségeket amradéktalanul megkapja az össze diplomata is, akár titkárnő akár nagykövet.

kvadrillio 2012.06.01. 15:25:57

@Muad\\\'Dib: nu, azééé ez nem egészen így van ! Mert , ha ecder csak eljön az "AKASSZUK FEL A KIRÁLYOKAT !!!" akkor ugye hirtelen megváltoszhat minden evilágon ! :)

pláne, ha az EU-t is figyejjjük: "BOTRÁNYOS VIDEÓ A TRÜKKÖZŐ KÉPVISELŐKRŐL

Kiemelt fizetés az EP képviselőknek - 80 ezres napidíj a 2 milliós havi fizetés felett

Egyre nagyobb vihart kavar a német RTL televíziónak az Európai Parlamenti képviselőkről készült tudósítása. Miközben az EU legtöbb tagállamában szigorú takarékossági intézkedéseket vezettek be, addig Strassbourgban egy EP képviselő havi juttatása meghaladja a 4 millió forintot. A RTL felvételein jól látszik hogy a képiveselők az egyik ülésnap előtt reggel hétkor a regisztrációs irodánál sorban állnak, utazásra készen, hogy az egynapi 284 eurós, 82 ezer forintos költségtérítesüket jóváíratják, aztán bőröndeikkel sietve távoznak.

Az Európai Parlamentben ülő politikusok alapfizetése havi 7339 euró, ami attól függetlenül jár, hogy megjelennek-e a plenáris üléseken vagy sem. A több mint 2 milliós alapfizetés mellé 3980 eurós (1 130 ezer forint) költségtérítés jár a strasbourgi képviselőknek, ami ülésnaponként további 284 euróval egészül ki, ez 82 ezer forintnak felel meg. Vannak időszakok, amikor kevesebb ülésnappal működik a Parlament, de a képviselők így is körülbelül 14 700 eurót (4 263 ezer forintot) tehetnek zsebre havonta. Összesen 754 EP-képviselő van jelenleg.

Ez azt jelenti, hogy az EP-képviselők jobban keresnek, mint a német kancellár, Angela Merkel - holott bizonyosan nem akkora a felelősség a vállukon, mint Merkelnek, a teljesítményükről nem is beszélve.

Az RTL megdöbbentő felvételeket mutat be. Az EP-képviselők a plenáris ülés napján kora reggel gyűlekeznek a regisztrációs iroda előtt. Csakhogy a képviselők a napidíjra várnak, majd ahogy felvették azt, sietve távoznak is - bőröndjeikkel együtt, vagyis nem az ülésterembe tartanak. Az egyik képviselőnő szó szerint elmenekül a kamera elől, úgy takarja arcát, mintha bűnöző volna.

A német forgatócsoportot végül az EP főtitkárának utasítására elzavarják a helyszínről, ahol addig engedéllyel dolgoztak.

MHO/Privátbankár.hu
"...akko...mennyit is tett már félre az, aki 2004-óta kint kelleti magát minden irányba ????! :O)

...míg itthon kaparjuk a falat, hogy egy kis mész-hez jussunk !...a gerincünk védelmében.....

dr. Bubó 2012.06.01. 15:26:17

@lüke: hello. mizu... éled a "TG árvák" szürke szomorú életét ?

Peetee 2012.06.01. 15:28:39

Én adózzak közel 50%-ot a bruttó 130ból, ő meg négy kilót visza haza adómentesen évente dollárban + juttatások + kurvaanyja.
Miközben akár én is el tudnám látni a feladatát, mert én is tudom,h bizony görögországban probléma az adókerülés.

Ezeket a szemétládákat gyújtanám fel elsőnek, ha itt elszabadul a pokol...

Makkasz 2012.06.01. 15:31:07

@Muad\\\'Dib: Szerinted minden nemzetkozi szervezet vezetojenek fizeteserol a vilag polgarainak kene szavazni?
Ne haragudj, te tok hulyenek tunsz.

Raadasul ez meglehetosen bolcsen lett kitalalva.

Hogy akarod-e IMF letezzen, ez ebbol a szempontbol nem kerdes, en meg nem gondolkodtam rajta, mivel nagyon sok allam beleegyezett, bolcs dontesnek tartom. A mukodeserol szinten nincs kiforrott velemenyem.

Az hogy Lagarde sehova nem adozik, okos dolog, szilard meggyozodesem.

Makkasz 2012.06.01. 15:33:16

@Szabványok: Lagarde Amerikaban el. Amerikaban nincs tappenz, olyan egezsegbiztositast kot, amilyet akar.
Nyugdijjarulekot nem tudom hogy fizet, de abban biztos lehetsz, ha nem fizet juttatast sem fog kapni erte.

Ha masik orszagban elne, akkor valoszinuleg nemzetkozi szerzodesek szabalyozzak, hogyan fizetne a tb-t es a nyugdij jarulekot.

protézisesh 2012.06.01. 15:33:29

@teknős: már volt, illetve akkor is írtam, hogy az csak az egyszerű kisember fejében van, hogy a simicska "úr" odasétál a közgépben a pénztárhoz, aztán leszámolják neki azt a 2,9 milliárdot kápé. Persze hogy nem ő veszi fel, nem így és nem ennyit. De az ő cégbirodalmába (on és offshore) meg persze a pártkasszába folyik az a rengeteg pénz, de adó nem lesz belőle...

@Szabványok: Szóval szerinted ez így rendben van? Hogy közpénzből kistafírozzuk a céget, minden megrendelésért dupla árat fizetünk a piacihoz képest, aztán boldogok vagyunk, hogy fizet utána 19% társasági nyereségadót, a hárommilliárdot meg simán kifolyatja offshore? EZ ÍGY SZERINTED OKÉ?!

Hogy lehet valaki annyira vak, hogy akárcsak enyhítő körülményt mer felhozni az ilyen volumenű, nyílt színi rablás, országkifosztás érdekében?!

@savrola: "De ebben az esetben azt is be kell látnunk, hogy a gazdagabb még kedvezmény nélkül is vígan el tudja tartani a gyereket, míg a három gyerekes még családi kedvezményestül 120 ezerből is nehezen."

A kérdés nem is az, hogy havi 400ból könnyebb-e élni, mint havi 120ból. A kérdés az, hogy az "igazságos és egyenlő közteherviselés" hogyan valósul meg:
- akinek ötször annyi van, az ötszörösen járul hozzá

VAGY

- akinek ötször annyi van, az negyvenszeresen járul hozzá

Nálunk ez utóbbi működik. Ez ellen agitálok.

@Makkasz:
Vannak sikeres, eredményes vállalkozók, ők önerőből eljutnak a nulláról mondjuk az egymilliárdos ÁRBEVÉTELIG, és dolgoznak érte keményen. Meg vannak ezek a kirakat-mágnások (csányi, leisztinger, nyerges, simicska, pintér, meg akiknek a nevét se tudjuk), akikkel a kormány példálózik, akik dörgölőznek a hatalomhoz és diktálják a tempót az orbánnak is. A baj az, hogy a média meg a közélet egyenlőségjelet tesz egy csányi/simicska meg egy multinál dolgozó részlegvezető közé, aki valóban hajt és ezért neadjisten keres havi bruttó 800at, meg dugnak a segge alá egy Focust. A proliknak mindkettő "gazdag", akinek több adót kellene fizetnie. A populista politika meg erre bevezeti a többkulcsos adót (lásd Szlovákia most), amin a csányi röhög, a multis kisfőnök meg szopóágra kerül. Közben a kormányzat a középosztály erősítéséről papol. :(

savrola 2012.06.01. 15:34:09

@nick rivers: Persze, lehet relativizálni. C. Ronaldo 2 hét alatt keres ennyit. Ahhoz képest tényleg nem sok. De mivel nem egy profitorientált (legalábbis nyíltan nem az, kicsit a dolgok mögé nézve annál inkább) szervezetről beszélünk, így szerintem korrekt fizetésnek mondható.

Makkasz 2012.06.01. 15:35:17

@Szabványok: Ja bocs, masra valaszoltam, elnezest. Nyugdijat asszem nem fizetsz osztalek utan, csak tb-t. Az nem szamit sehova, igenybe veheted az orvosi ellatast ugy, mint mindenki mas aki fizet jarulekot.
nem vagyok ado es jarulekszakerto, ha szemelyesen erint kerdezz meg egyet.

Muad\\\'Dib 2012.06.01. 15:39:50

@Makkasz:
Én tűnök ostobának, miközben a te véleményed kimerül annyiban, hogy én bölcs döntésnek tartom, mert annyi állam (értsd: állami vezető réteg, értsd:Gyurcsányok, Orbánok, stb.) támogatta. Ebből látszik miért életbevágóan fontos a mai "demokráciának" a konzumidióták minél nagyobb tömegben való előállítása.

savrola 2012.06.01. 15:49:02

@protézisesh: Igen, de ha megnézed magának a szónak a tartalmát, akkor rájössz, hogy az a 16%-os teher a 100e Ft-ot fizetőnek nagyobb teher, mint az 500e Ft-ot fizetőnek. Tehát a kisebb bérből élőnek az a 16%-nyi adó sokkal jobban hiányzik a kasszából, mint a tehetősebbnek. Tehát, ha szigorúan szociális szempontokat veszünk figyelembe, akkor a 100e Ft-os jövedelműnek az a 16% nagyobb teher, mint az 500e-snek.

reálisan 2012.06.01. 15:49:28

A ballibant sutyerákok hetet havat összehordanak itt. Néha nehéz eldönteni, hogy tényleg ilyen buták, vagy még annál is butábbak.

Valamelyik címzetes azt kérdezi, hogy mibe kerül a Fidesz szabadságharca. Hát annyi a hozadéka, hogy jobban él a középosztály, Te meg én, meg a többiek!
A kétkulcsos adó, amiért a balibek sóvárognak a totális kizsákmányolás eszköze. Amig 1 adókulcs van, akkor addig lehet húzni a nadrágszíjat, amig a szegények kibírják. Akkor még marad valami a középosztálynál. A kétkulcsos adóval viszont már azokat is ki lehet fosztani.
Na ennyit a libant-komcsi jószívről! Hess veletek a sunyiba!

popocatepetl 2012.06.01. 15:52:44

Bántod szegény imf-est? Antiszemita vagy-e?

Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.01. 15:54:13

@savrola:

Már baj, ha nagyobb teher? Nem baj. Az egyenlőség káros, a teher egyenlő mértéke pont elég. Ha ugyanis szociálpolitikát csinálunk az adórendszerből, akkor egy milliárdosnak el kell venni jövedelme 99,99 %-át hogy neki ugyanannyi terhe legyen érzésileg mint a minimálbéresnek.

popocatepetl 2012.06.01. 15:55:10

@dr. Bubó: Viccesnek hiszed magad, tetűhintás? Nem vagy az.

popocatepetl 2012.06.01. 15:55:52

@Gogol: Primitív a poszt, mert bántja szegény horgasluvnyát?

popocatepetl 2012.06.01. 15:57:28

@hattyú: Azért az Orbán-ház méretéről írogatni nem demagóg, ugye? Nyald ki a kilincsorrú büdös szukát!

Globetrotter2014 2012.06.01. 16:03:02

@Peetee: közöd nincs ahhoz a munkához, ha oda álíltanának fél alatt be tudnád dönteni az egész IMFet pár hülye húzással.

protézisesh 2012.06.01. 16:04:29

@savrola: na ez a faszság, tudod?! Én egész életemben azért güriztem, hogy több legyen. Tanultam, iskola mellett dolgoztam, nyáron dolgoztam, a munkahelyeimen aktív voltam, kockázatokat vállaltam azért, hogy feljebb jussak a ranglétrán, hogy magasabb fizetésért dolgozhassak. Leszarom, hogy a 100ezret kereső nehezebben fizet adót. Az emberek 98%a előtt ott állt a lehetőség, de egyszerűbb volt műkörmös tanfolyamra menni, vagy a "balcsira a fijuúm béjemvéjével", mint tanulni, vizsgaidőszakkal szopni. Akkor ne csodálkozzunk, ha most kevesebb a pénz a betanított munkáért, mint a főnökségért!

Az IGAZSÁGOS közteherviselés az, ha minden megszerzett forintodból 16 fillért adózol. Ha béna és szerencsétlen vagy, akkor csak 100.000x16fillért, ha ügyes és szerencsés és szorgalmas, akkor tízmilliószor 16 fillért.

Nézd már meg a LEGELSŐ hozzászólást itt. A hozzád hasonló gondolkodásúak miatt a lakosság kurva nagy része kibaszottul nem fizet adót, összesen 180.000 ember (száznyolcvanezer) ember dobja össze a tízmillió ember adójának a háromnegyedét. Mi a f@szt kéne még többet fizetnem, he?

protézisesh 2012.06.01. 16:05:38

ja, amúgy index-címlap vagyunk, fel lehet készülni a trolláradatra. inkább lelépek.

Gera 2012.06.01. 16:07:54

@finalNmbr: Te meg hüje, beeeeee.

savrola 2012.06.01. 16:08:30

@Max val Birca: De ha nem csinálunk szociálpolitikát az adó rendszerből (legalább egy kicsit), akkor oda jutunk, hogy évente több ezerrel csökken annak a fizetése, akinek amúgy is kevés van. Én is így jártam... Nagyon boldog vagyok tőle. Egyébként én is egyetértek az egy kulcsos adóval gazdaságilag, csak az érint szarul, amikor nekem úgy csökken a fizetésem, hogy a főnökömnek nő, úgy, hogy a vállalat semmilyen ez irányú lépést nem tett.

sanyix 2012.06.01. 16:10:41

ez mindig is így volt, a tolvajok pofáznak, hogy az áldozatnál nincs elég pénz elérhető helyen :)

savrola 2012.06.01. 16:10:43

@protézisesh: De azt honnan tudod, hogy valaki képességeihez mérten nem tesz meg ugyanannyit, mint te megtettél, és mégis csak a két műszakig jut? Azt meg te is tudhatod, hogy nem jár mindenkinek lehetőség sem. Olyan nincs, hogy mindenki eljusson addig, mint te, ha bele szakad akkor sem.

VT Man 2012.06.01. 16:14:35

@protézisesh:
"A valóban gazdagok (akik Porschét, Ferrarit, Lamborghinit vesznek, ezereurós kurvákat dugnak, milliárdokat érő budai villákban laknak, hogy csak a látható jeleket említsem) SOHA NEM BÉRBŐL ÉLNEK, nem fizetnek SZJA-t. Az SZJA emelése/többkulcsossá tétele őket NEM ÉRI EL, nincs értelme, felesleges, rossz irányba vezet!"

Így van.

De amikor az MSZP gyűlölködni akar, ahogy szokott, akkor mindig a "gazdagokat támogatta az SZJA csökkentés" mantrát, hazugságot nyomja.

A sok birka meg béget, hogy igen, emeljük meg az SZJA-t, pusztuljon az aki adózik, SZJA-t fizet!

VT Man 2012.06.01. 16:16:21

@dr. Bubó:
"egyetértek... a fides mafia meg lopja el... "

Ja. Ha épp nem az MSZP van hatalmon, mert akkor meg autópályát építenek a legelő alá (az nem lopás??)

sanyix 2012.06.01. 16:17:46

@protézisesh: "Nézd már meg a LEGELSŐ hozzászólást itt. A hozzád hasonló gondolkodásúak miatt a lakosság kurva nagy része kibaszottul nem fizet adót, összesen 180.000 ember (száznyolcvanezer) ember dobja össze a tízmillió ember adójának a háromnegyedét. Mi a f@szt kéne még többet fizetnem, he?"

Ez akkor működne, ha valós értékek alapján menne a kereskedés a világgazdaságban, és nem a szajkózott "minden annyit ér amennyit hajlandóak fizetni érte" alapon. Mivel általában a nagyokat kaszálók gyakran kisebb valós értéket állítanak elő, mint egy utcaseprő ;) (pl semmit, virtuális pénzt, és hasonlókat).

VT Man 2012.06.01. 16:18:15

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):
"Tényleg, b+? Habzsolja? Te kaptál belőle? Nem? Képzeld én sem. "

Nyugdíjat bezzeg fizettek hitelből pár éve, az volt ám a zseniális!

sanyix 2012.06.01. 16:24:02

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): Nem habzsolja? Akkor mi is volt/van az a kis probléma a devizahitelekkel?

nu pagagyí 2012.06.01. 16:43:28

@VT Man: Miért pont nyugdíjat? Mondjuk azt, hogy a családi pótlékodat, vagy a gyerekeid iskoláját, tanárok fizetését stb.

nu pagagyí 2012.06.01. 16:45:24

@VT Man: Az azért jobb, ha megfogható dologra költik. Most úgy tűnik el a pénz, hogy semmi nyoma nincs.

Makkasz 2012.06.01. 16:51:49

@protézisesh: Ertem en az erzeseidet, sot, olvasva valasziad (amit masoknak is irtal), latom nincs messze allaspontunk egymastol.
En is voltam multinal felsovezeto 7 evig. Az allam a bort is lenyuzta rolam.
Kuncze vezette be ezt a "raszorultsag" fogalmat, ami kegeszult a fizessenek a gazdagokkal.
Egyik, merheto "eredmenye" ennek a transzparens szuperprogressziv adorendszer lett, es a nem transzparens resze, hogy milyen tamogatasoktol estel el, csak azert, mert tobb adot fizetsz! Kezdve a csaladi adokedvezmenytol a hazra felvett hitelig (ami vicc, mert mindkettorol az akkori allapotok ismereteben dontottel, es visszavonni nem lehet), a sulineten es a gazartamogatson at egy csomo atlathatatlan elem, amivel buntettek. Az mondtam erre a barataimnak, hogy majd a tescoba is jovedelemigazolas kell, es ha tobbet keresel, dragabb lesza a kefir.

De a sulyosabb teher, amit mar cipelunk 1989 ota, es Kuncze csak hivatalossa tette, bevitte a kozbeszedbe, a "gazdagok", "magas jovedelmuek" megbelyegzese, amiu semmi mason mint a baloldal nagy osszetarto erejen, az irigysegen alapszik.

Emiatt vedem en a vallalkozokat, hiszen minden adot ok termelnek meg, es igazad van, a legnagyobbak, a kirakatermberek joban vannak a politikaval, politikusokkal, hiszen az elprivatilazalas es kozbeszerzes mocsaraban igy lehetett legsikeresebbnek lenni,. Ezt diszno politikusaink es mi, valasztopolgarok is hagytuk.

De nem mindegyik nagyvallalkozo, vallalkozo ilyen, es nem csak 1 mrd-ot lehet becsuletsen megkeresni. Ezek hitek.

Ugyanugy, ahogy sokan azt mondjak, nagy autodra, te biztos csalo vagy, nem vagy becsuletes, azert, mert o a biciklijet is reszletre vette, nem tudja elkepzelni, hogy tanulassal, szorgalommal, tehetseggel es szerencsevel lehet maskeppen.

Sogorom kerdezte, mennyit keresek, mondtam jol vagyok koszonom. Erre betippelt egy szamot, ami az o szemszogebol sok volt, a negyede sem mint a valosag, hiteben hagytam, o is megnyugodott, hogy jol keresek, de az altalata belathato intervallumban.

Nagyon lassan fog megvaltozni, hogy a jo adozot tiszteljek, becsuljek, meg akarjak az orszagban tartani. Csak acsarkodo sakalokat latok folyton. Dobaloznak adosavokkal olyanok, akiknek soha nem kuszott a legalso adosav fole a fizuja, vagy kozalkalmazottkent nem netto adofizeto, hanem felhasznalo, otletelnek hogy nyuljak le toled a penzt. Olyanok akikbol 50 nem fizet be annyi adot, jarulekot egesz eleteben mint en 10 ev alatt. Nekem ez faj.

Ahogy neked faj a megbelyegzes, "gazdag" (mi ebben a rossz?), ugyanugy te'ves a vallalkozok megbelyegzese.

Gogol 2012.06.01. 16:54:36

@popocatepetl: Primitív, mert ilyen primitív embereknek tetszik, mint te vagy.

Makkasz 2012.06.01. 16:57:02

@sanyix: Te jo eg, ez is micsoda hit. Ha szerinted a virualis vilagban, vagy penzvilagban szerzett penz nem ertek? Jajj.
Persze, lehet ugy gondolni, hogy nem termel semmit, de a muveszek sem termelnek semmit, a burokratak sem termelnek semmit, akkor nem valos a teljesitmenyuk????
De igen.
Fura, hogy valakinek nem az a baja, hogy allam vagy munkaltato erofolenyevel visszaelve szetadoztatja vagy alacsony berert foglalkoztatja, hanem az, ha valaki egy cegnek nagy hasznot hoz, azt jol megfizetik, es sokat adozik. OMG

Makkasz 2012.06.01. 17:06:24

@savrola: Szocialpolitikat csinalni az adorendszerbol oriasi hiba, es az is volt. A szuperprogressziv adorendszer az atlathato es lathatatlan elvonasi es tamogatasi rendszerevel maga a katasztrofa. Adokedvezmenyek sem kellenek (egyebkent azok sem szocialpolitikai eszkozok, hanem gazdasag, tarsadalom egeszet kene szolgaljak, erre pl jo pelda volt a sulinet vagy mi, segiteni az internet penetraciot, nem feloldani a szegenyseget, de Kuncyze ezt is megizelte).

A szocialis ha'lonak transzparensnek kell lenni. Az kapjon segelyt, egy helyrol egy felet, aki raszorul. Ne ezerfele kedvezmeny formajaban (mit kezd agazartamogatassl a borsodi dobkalyhas csalad), mert csak folyik a penz a baromsagra. Annyi segelyt kapjon, amennyi osztonzi hogy munkat keressen. Csak annyi korlatja legyen a segely felhasznalasnak, amennyi mas erdekeben 9kiskoruak, csaladtagok) muszaj, legjobb ha azokat kozvetlenul segitik, ingyenes iskola, ebed, egyetemre osztondij, poztitiv diszkriminacio.

Az adorendszer szocialis celokra valo hasznalata bun, tragedia, az allam mindig is apa szerepben marad igy.

Olyan felreertesek novik ki magukat, hogy pl. a mav penztarosnotol megkerdezik miert sztrajkol? Azt mondja, mert nem eleg a penz a lakasberletre, gyerekekre, stb. (sztrajkolhat azert, mert a MAV kihasznalja, kevesebbet fizet mint mashol a penztarosoknak, stb.).

A ber nem szocilis juttatas, es az ado sem.

popocatepetl 2012.06.01. 17:11:05

@Gogol: Tőled ez dicséret, hazátlan szardarab.

sanyix 2012.06.01. 17:12:40

@Makkasz: de valós a teljesítményük, mert szolgáltatnak. Bár a bürokraták nem mindig. De a pénzügyi világ nagy része tényleg nem állít elő semmit, kb az intézményesített lopás rendszere.

A virtuális világban szerzett pénz hogyne lenne érték hiszen ott is előállítanak valamit, csak kézzel nem megfogható? Ki írta hogy nem? Én is IT-ben dolgozom, végül is virtuális világban szerzem a pénzem. A virtuális pénz előállítása viszont nem érték pl fedezet nélküli hitel adás, pénznyomtatás gazdasági előrejelzések szerint, tehát ami a bankrendszerben történik, és lássuk be a legtöbbet kaszálók ebben a szektorban "dolgoznak" (mutyiznak)).
Persze az attól még igaz, hogy bizonyos termékek nagyon túlértékeltek, és mások meg nagyon alulértékeltek, szóval nem valós az értékük hanem a már írt nettó baromság alapján határozzák meg.

Makkasz 2012.06.01. 17:13:55

@Max val Birca: Abban egyetertek, nagy bun szocialpolitikat csinalni az adorendszerbol. Az viszont tevedes, hogy a gazdagoktol 99,9%ot kell elvenni hogy ugy erezzek magukat mint az alacsony jovedelmu. Eleg pont ugyanannyi %-ot elvenni.
Sot, van degressziv adorendszer is, ugyanis egy megfizetett ado osszeg utan, te mar az atlagosnal 10-1000-szer hozaajarultal a terhekhez, nem terhelnek tovabb.

Persze van ennek pszichologiaja, es racionalitasa is. 20% alatti linearis ado valoszinuleg nem faj annak sem annira, aki 100m Ft-ra fizet adot (nem tudom sajnos), a folott mar igencsak neki faj jobban, progresszivnel is a gazdagnak faj jobban, ill. bejon a racionalitas, ha 50% feletti az elvonas (Moon kb. 80%), akkor menekul ki merre lat, ki akar rabszolga lenni. Raadasul minden nap lekopik.

Gogol 2012.06.01. 17:15:22

@popocatepetl: Ismét engem igazolsz, primitív.

Makkasz 2012.06.01. 17:16:35

@sanyix: A bankrendszer mukodese nekem sem atlathato. nem hiszem hogy barmely csoporto meg kellen belyegezni. Ha nem lenne rajuk szukseg, akkor nem lennenek. masreszrol azert hibaztatni okos embereket, hogy elmennek jol fizeto szektorba, megint felesleges.

Pont a bankokrol, bankrendszerrol, IMF-rol szolo donteseket nem a banki alkalmazottak, meg csak nem is a legnagyobb hatalmu bankarok hozzak meg.

bkkzol 2012.06.01. 17:19:06

Szépen be kellene fognia a száját Christinnek, legalább ne moralizáljon a szutyok! Egyszer csak lesz egy világforradalom és nem értik majd meg, hogy miért kerültek a lámpavasra. A tömeg lesz "barbár".

sanyix 2012.06.01. 17:29:05

@Makkasz: "Ha nem lenne rajuk szukseg, akkor nem lennenek."
Ez nagy marhaság.
gyilkosokra szükség van? Mutyizó politikusokra szükség van? katasztrófákra szükség van? És még is vannak...

"masreszrol azert hibaztatni okos embereket, hogy elmennek jol fizeto szektorba, megint felesleges."
Nem mindig okosok, de a közös bennük, hogy erkölcstelenek, ügyes nyelvük van, és nincsenek gátlásaik.

"Pont a bankokrol, bankrendszerrol, IMF-rol szolo donteseket nem a banki alkalmazottak"

Azt hitted a fiókokban ülő banki ügyintézőkre gondolok? Hát nem, hanem a magasabb szintekre.
"meg csak nem is a legnagyobb hatalmu bankarok hozzak meg." Nem? Hanem az állami tisztviselők? Ja első blikkre úgy látszik... Valójában pedig a megfelelő mennyiségű pénzzel rendelkező emberek megfelelő zsebekbe csúsztatott pénzkötegei hozzák meg a döntéseket, és megfelelő érdekcsoportok összehangolt pénzmozgásai szabályozzák "természetes módon" a piacot ;) Persze a fidesz vagy maszop oligarchái ezekhez képest senkik.

Makkasz 2012.06.01. 17:55:14

@sanyix: Csusztatsz es nagyot, nem azt mondtam, hogy amire nincs szukseg az nincs.

A bankokat mindenki onkent veszi igenybe, aki betesz es aki kivesz ugyszinten.

Tobbezereves tradicioja van a hitelezesnek, tobb szaz a reszvenyeknek, tobb mint ezer a kozos tulajdonu vallalkozasoknak (ahol pusztan tokevel is be lehet szallni).
Ugyanigy tobb ezer eves gyakorlata van a hitelezes tiltasanak.

En azt mondtam, azert van bank, mert szukseg van ra, es aki ott dolgozik, sot maga a bankigaztgato sem dont a bank letrehozasarol.

Az meg hulyeseg, hogy szerinted a bankban dolgozok erkolcstelenek (szerintem egyebkent pontosan elony es elvaras egy banki szerevezetben, hogy sok becsuletes ember dolgozzon benne, es igy is van, bar nem tudnam megmondani, mennyivel nagyobb aranyban mint mondjuk a peksegekben, tehat erre nem teszek kiserletet:)).

A bankvilaggal kapcsolatos osszeeskuves elmeletekre vevo vagyok, mindig erdekesek (tudsz valami - marmint az idedobott altalanossagokon kivul?).

Mas kerdes, hogy ezeknek az osszeeskuves elmeleteknek a bankban dolgozok fizetesehez, altaluk vegzett becsuletes munkahoz semmi kozuk.

Penzt kapni jo, fizetni nem annyira, szerintem innet ered a bankszektor elitelese. Biztos sok hiba van a penzugyi szektorban, indokolatlan penzkiszivas, pazarlas. Mondjuk a tranzakcios ado is ilyen lesz.

Te csak ne feltsd az oligarchakat. Lopnak azok eleget.

M. Péter 2012.06.01. 17:55:23

@Balt: A grafikon hogy bizonyít ok-okozati összefüggést?

M. Péter 2012.06.01. 17:59:34

@protézisesh: Nemcsak munkabér után kell szja-t fizetni.

protézisesh 2012.06.01. 18:26:30

@Makkasz: amit az adózás szociális vonatkozásairól írsz, azzal tökéletesen egyetértek.

A vállalkozó nálunk pejoratív szó lett, az ügyeskedő szinonimája. Ez van. :( Nem én tehetek róla, hanem azok a (másként) vállalkozók, akik lejáratták azt a sportágat.

Amikor általánosítok, legyen szó akár iparmágnásról, oligarcháról, bankvezérről, akkor mindig azt a legfelső, arctalan réteget értem, akinek a nevét sem tudjuk, azt sem tudjuk, hogy egyáltalán a ténykedésük hatása alatt állunk.

De sajnos mindig lesz, aki elfogadja a harminc ezüstöt. Egy "banki termék" megtervezésénél, bevezetésénél SENKI nem csap az asztalra, hogy "ugyanmár, ne szivassuk meg ennyire az embereket!". A Csányi miért nem szól, hogy a HAZÁJÁBAN pont kétszer akkora kamatra adja a kölcsönt az OTP, mint Romániában? A gyáregységvezető miért nem szól, amikor el akarják venni az emberei túlórapótlékát? Mert félti a rongyos kis állását, mert "ha ő nem csinálná meg, megcsinálná helyette más". Ezzel takarózva minden embertelenséget meg lehet indokolni? Ez a szent feloldozás?

@M. Péter: tizenkilencedik vagy, gratulálok. :) Olvasd végig a kommenteket, közte a válaszom a felvetésedre.

Guillaume sous guillotine 2012.06.01. 18:26:50

látom más olvassa a Le Figarot. de posztoló, ez egy kicsit populista. nem hiszem hogy egy ember szja-ján múlik. mint ahogy populista volt a jegybankelnök 8 millás fizetésének visszavágása is.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.06.01. 18:30:06

Bányatűz” van, össze kell fogni! – fogalmazott Gaál Gábor, a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezetének (BDSZ) tanácsosa. A résztvevők helyeslően morogtak, akárcsak akkor, amikor Rabi Ferenc, a BDSZ elnöke közölte, felkeresték az illetékes hivatalokat javaslataikkal, és amennyiben június 30-ig nem rendezik megnyugtatóan a bányászok rokkantsági nyugdíjának kérdését, a tárgyalásokon túl egyéb eszközökhöz is folyamodnak majd. Az idő ugyanis sürgeti őket, hiszen egyre több volt bányászt minősítenek rehabilitálhatóvá, vagyis veszik el tőlük egyik napról a másikra a nyugdíjukat. Ez a számok tükrében 120 ezer forint helyett 28 ezer forintot jelent.

– Az egész felülvizsgálat egy vicc! – fakadt ki egy érintett pécsi bányász, aki nemrég esett át a procedúrán. – Az orvosi véleményt egyszerűen semmibe vették, a szociális és rehabilitációs bizottság egyetlen tollvonással felülbírálta a döntést, és közölték velem, hogy mehetek vissza dolgozni. Mégis hova?

És hova menjen az a diplomás 55 éves 10 éve rokkantnyugdíjas, aki kiesett a szakmájából, megszakadtak a kapcsolatai, hitelt vett fel a nyugdíjára, ebből élt a családja és 70 ezer a pályakezdő munkanélküli?

Orbán szégyeld magad, jellemtelen, sunyi, szarházi vagy!

Verjen meg az Isten!

Yeto 2012.06.01. 19:15:18

A közalkalmazottak bérét nettósítanák, nyilván senki nem hörögne mert ugyanannyit kapnának mint eddig, csak nem mozogna a pénz állambácsi egyik zsebéből a másikba.
Viszont mindenfajta jövedelemhez kötött értékhatárt ezerszer bonyolultabb lenne kiszámolni esetükben, nem beszélve azon kevesekről, akiknek bejelentett adózott jövedelme van állami és nem állami forrásból egyaránt.
Az hogy Krisztike IMF jövedelme nettósítva van nyilván sehol nem okoz bonyodalmat, semmi értelme nem lenne a fizetését összedobó államok között vissaosztani belőle valamennyit, vagy másik zsebbe áttenni (WHO).
Emiatt hülyeség azon morogni hogy az itthon valaki a bruttó 130ból adózik, ha véletlenül be van jelentve, Krisztike meg nem. Magánszektorban ennek többszörösét keresné, nem adómentesen, ami egy másik probléma, annak tükrében hogy afrikában és ázsiában meg centekért dolgoznak emberek, de a poszt nem erről szól, hanem a mások által is többször leírt nettó és demagóg baromságról, miszerint mekkora geciség hogy a nemzetközi, több állam által kasszájából működtetett szervezetek, akik az itthoni mércével mérve a bejelentett jövedelmekhez képest sok fizetést adnak, nettóban adják azt, Krisztikétől a takarítónőig mindenkinek.
Na jó, a takarítónő nincs állományban hanem egy külsős cégnek dolgozik, de mondjuk a titkárnőnek.

Freddy a Krüger 2012.06.01. 19:48:12

net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=98200006.TVR

Itt van.
IX. cikk, jogállás, mentességek, stb.

De hát kell az IMF, nyilván a javunkat akarják.

Petyat 2012.06.01. 19:52:06

Csak a címere válas: A feudális társadalmakban kizárólag a szegények adóztak. Mondjuk az müködött évszázadokon át, a piacgazdaság hamarosan kilehelli a lelkét.

Petyat 2012.06.01. 19:52:58

...Csak a címre válasz...

Makkasz 2012.06.01. 19:58:54

@Muad\\\'Dib: Igen, butacskanak tunsz. USA elnoke, francia elnok, nemet kancellar..... mind mind buta dontes hoztak IMF megalapitasaval, de tudod a jot.
Nezd lehet hogy nem jo dolog az IMF, vagy nem jol mukodik. Pontaosan azt irtam, hogy komolyabb vizsgalodas nelkul ezt nem tudom megitelni, de mivel sok allam vezetoje, elso emberei (teljesen kulonbozo vilaglatasu, partallasu, erdeku, muveltsegu) dontottek rola, ebbol kiindulva jo dontesnek tunkik.

Ezek szerint te jobban ismered az IMF-et mint az alapitoi, es kozgazdasagi, vilaggazdasagi isemereteid alapjan, maskepp dontenel.

Te, aki azt javaslod, hogy vlaki egy szervezetnek, ne allamnak adozzon. Te aki nem erted, hogy egy nemzetkozi szervezetet nem egy masik szervezetnek valo adakozasra talalnak ki.

Agyember, a WHO elnoke kinek adozzon? Te jo eg.
En vagyok a konzumidiota?
Akkora gyoker vagy feltorod a betont.

savrola 2012.06.01. 20:06:31

@protézisesh: És egyébként is te értelmes vagy, láthatóan tájékozott és jártas gazdasági ügyekben, pontosan tudnod kell, hogy nem juthat mindenkinek jól fizető állás (munka meg pláne nem, de ez más téma). Ezen felül nem minden állás jól fizető, amelyikhez sokat kell tanulni és küzdeni, ugyanúgy, mint ahogy te is tetted (tanár, orvos, gyógypedagógus, stb).

Makkasz 2012.06.01. 20:08:20

@protézisesh:
Értem én miért pejoratív (ez nagyon szomorú) a vállalkozó, csak meg kell érteni, az ország összes bevétele a vállalkozoktól van. Mindenki azt osztogatja, fosztogatja.

Szerintem OTp nem jóságból adja olcsóbban vagy drágábban hitelt, banki terméket, egyszerűen alkalmazkodik a piachoz. Romániában kicsi, új szereplő, Magyarországon árdiktáló óriás.

Itt maximum ay oligopol banpiacot és OTP erőfölényét tudjuk okolni.

Van más, ami egyértelműen OTP Mo ügy. Miért van ha OTP romániából utalsz külföldra 1 nap, ha Magayrorszagról akkor 4 nap mig megérkezik (Erste Mo is egy nap, tehát nem hiszem hogy magyar jogszabályok, vagy technika miatt).

Az országokat eluraló oligarchák, bérenceik tényleg vasmarokkal préselik ki az utolsó fillérét is a magyarnak.

Makkasz 2012.06.01. 20:16:48

@savrola: Mi ez hogy nem juthat jól fizető állás mindenkinek? A munkaerőpiacon is verseny van, ahol a tudás a tapasztalat, a rátermettség alapján oda mész ahová akarsz, ha felvesznek. Biztos kell szerencse is. De nem ingyen adják a jólfizető állást, és az egyén döntéseinek sorozatára jut ilyenhez, vagy nem.

Biztos hogy kell szerencse is. Biztos hogy vannak csoportok, akik költségvetési pénzből élnek, és nem becsülik meg őket (orvosok, tanárok.....).

Mindazonáltal miutána vállalkozók tartanak el mindenkit, a cégekben a jól megfizetett vezetők, szakemberek hozzák, termelik a pénzt, versenyben a pozícióhoz jutva, ennek a jogosságát megkérdőjelezni fura.

Persz, a Lázár szerint az az ember, ami vagyont fel tud mutatni, hányingert keltő, az emberek értékét nem ehet így mérni.

Lehet egy jó tanár vagy orvos többel járult hozzá a közjóhoz (ha nem is adóban), mint én valaha képes leszek. Ezeket a helyén kéne kezelni, de nem szabad a teljesítéktől elvenni a lehetőséget hogy még jobban teljesítsenek, még többet adózzanak, és szabadásgukat, magukat kiteljesítsék.

Qqriq 2012.06.01. 20:22:27

@ZZidane:

Hát ha egy ember szja-ján nem múlik semmi, akkor én sem fizetném. Meg a sógorom se, az apám se, meg a szomszéd se. Mind csak egy ember a maga szempontjából.

Qqriq 2012.06.01. 20:27:00

"... csak meg kell érteni, az ország összes bevétele a vállalkozoktól van."

A tankönyvekben.
Mo.n meg a multiktól. (ami lehet magyar is: MOL, OTP, Richter stb.) Mo.on a "vállalkozó" is ezeket próbálja pumpolni.

cavecanem 2012.06.01. 21:04:25

@Kotkodus: Az eu dolgozói fizetnek adót.+ tb-t is. Az eu-nak, s nem is keveset.

Kotkodus 2012.06.02. 08:13:57

@cavecanem: jogos, sorry:
Taxes
As a European civil servant, your salary is not subject to national income tax. Instead, salaries paid by the Commission to its officials are directly subject to a Community tax which is paid directly back into the EU's budget. This tax is levied progressively at a rate of between 8% and 45% of the taxable portion of your salary. An additional special levy is in place until 2012.

tisztakéz · http://netes.8x.hu/ 2012.06.03. 19:52:01

Ez az eset, amikor a bagoly mondja a verébnek, hogy nagyfejű!
süti beállítások módosítása