sorok között

sorok között

Hogyan fejezzük le demokráciát?

2012. május 26. - Politikai Ateista

Érdekes elképzelésnek adott hangot, az Európai Központi Bank volt elnöke Jean-Claude Trichet.

A hivatalából tavaly novemberben leköszönt központi bankár szerint az Európai Unió döntéshozóit fel kellene hatalmazni arra, hogy bizonyos tagországokat fizetésképtelennek minősítsenek, és ezek után az EU átvenné a fiskális politika gyakorlásának jogát a kormányoktól. Trichet terve szerint közvetlenül Brüsszelből irányítanák bajba került országok költségvetését, szabályoznák az adóztatást, és az állami kiadásokat. Így képzeli  Trichet valutaunió megmentését, és szerinte ez a következő szükségszerű lépés az európai integráció erősítése érdekében.

 

A volt EKB vezér azt is elmondta, hogy a tervének megvalósításához szükséges keretek  rendelkezésre állnak, mivel a tagországok már áldásukat adták, hogy Brüsszel figyelemel kísérje a költségvetésük alakulását, és szankciókat foganatosítson azokkal az államokkal szemben amelyek túlságosan nagy költségvetési hiányt halmoznak fel. A fiskális felügyeleti hatalom már adott.

A következő lépés lenne, hogy "csődgondnokság" alá vennék azokat az országokat amelyeknek a kormányaik nem képesek végrehajtani az Európai Unió által meghatározott, illetve jóváhagyott költségvetési politikát.

Addig amíg csak egy magánvéleményről van szó, nincs miért aggódni, azonban Trichet-tervet előterjesztették az egybegyülteknek G8 találkozó előestéjén ahol a hírek szerint osztatlan elismerést aratott. A prezentáció ténye azt jelenti, hogy nem csak egy kótyagos exbankár beteges fantáziálásól van szó.

Ha sikerülne Trichet ötletét a gyakorlatba átültetni, akkor a demokratikusan választott kormányoknak nem sok mozgástere maradna. Az egyedüli funkciójuk az unió által meghatározott gazdaságpolitika érvényesítése lenne, és ha tudatosan, vagy a szándékaik ellenére sem járnának sikerrel Brüsszel egyszerűen átvenné tőlük az irányítást. Ebből egyenesen következik, hogy a választások a maradék értelmüket is elveszítik.

Azt hiszem, hogy a tervnek különös jelentőséget ad a közelgő görög parlamenti választás, és annak várható eredménytelensége. Korábban egyszer már megjegyeztem, hogy azért érdemes a görög eseményeket figyelemmel kísérni, mert a várhatóan az európai demokratikus színjáték utolsó felvonásának lehetünk tanúi. Ezt még mindig tartom.

Még ma sem lehet pontosan megállapítani, hogy mi lesz az euróválság vége, de az már az elején is biztos volt, hogy az unió tagországai sokat fognak veszíteni a függetlenségükből.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr314546832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tisztakéz · http://netes.8x.hu/ 2012.05.26. 20:25:10

Az UNIÓ nagyon megszenvedi az esetet!

bankvezér 2012.05.27. 00:11:32

Ami most itt a szemünk előtt formálódik azt leginkább úgy tudnám jellemezni, hogy "családon belüli erőszak".
Az agresszív apa rendszeresen veri a feleségét és e mellett a két lányával még nemi életet is él. Ráadásul a nőknek ezt a külvilág felé titkolniuk kell, mert ha kiderül, az apa megölheti őket.
Ez a kívülről demokráciának látszó kemény diktatúra.

Politikai Ateista · http://sorkoz.blog.hu 2012.05.27. 10:16:36

@tisztakéz: Azt még meglátjuk, hogy az unió milyen állapotban fog kikerülni ebből a viharból, feltéve valaha vége lesz, de akik igazán megszenvednik majd azok az EU polgárai.

bankvezér 2012.05.27. 12:00:27

@Politikai Ateista:
Köszönöm. :)
Bár szerintem nem illik tökéletesen a helyzetre, de már mindenképpen el akartam valahol "sütni". :)

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2012.05.31. 13:38:06

@bankvezér:

a szó, amit kerestél, az a nemi erőszak. az apák általában nem egyszerűen nemi életet élnek a lányaikkal, hanem konkrétan megerőszakolják őket.

egyébként a hasonlatod jó, én inkább úgy fogalmaznék, hogy ez az egész arra emlékeztet, mint amikor még a nőknek nem adták meg a financiális önrendelkezési jogot, és a pénzügyeik felett a legközelebbi férfi családtag (apa-férj-fiútestvér) gyámkodott, és hiába volt a nőnek fizető munkája, ha az érte kapott fizetés felett nem ő rendelkezett, hanem a férfi családtag vette fel, és ő osztotta be. a mai napig vannak ilyen férfiak, akik bemennek a "párjuk" (ingyenkurvájuk-házirabszolgájuk) munkahelyére, és kijelentik, hogy a nő fizetését majd ők veszik fel.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2012.05.31. 13:41:54

ha jól emlékszem, a rendszerváltás környékén meglett volna az országnak a lehetőség, hogy elengedjék az összes adósságunkat, de cserébe le kellett volna mondanunk a financiális önrendelkezésről, akkor nem vállaltuk be, inkább azt vállaltuk, hogy fizetjük az adósságainkat.

ha most elveszik tőlünk a financiális önrendelkezést, mint országtól, akkor minek rendszerváltottunk egyáltalán? akkor kb megint ott tartunk, ahol a part szakad.

személy szerint rohadtul elegem van már abból, hogy a nagyvállalati lobbisták, és a tőzsdei spekulánsok az eu és az usa kormányzata mögé bújva mondják meg, hogy mikor mennyit ér a forint és hogy mennyit ér a munkám és az egész életem.
süti beállítások módosítása