sorok között

sorok között

A drachma záradék

2012. május 06. - Politikai Ateista

Ma megjelent egy cikk a Portfolio.hu oldalán, amely szerint egyes német cégek -a háttérben- megpróbálnak felkészülni görög fizetőeszköz, a drachma visszatérésére.

A drachma esetleges újbóli bevezetésére való készülés nem nyilvános. Mindössze néhány vállalat beszél róla olyan nyíltan, mint a Tui. Az utazási iroda német igazgatója még novemberben mondta, hogy felkészülnek arra a helyzetre, hogy az előfoglalásokat nem euróban, hanem drachmában kell kifizetniük. - Portfolio

Az lehet, hogy nem nyilvános, de valójában nem csak néhány vállalat óvatos tapogatózásáról van szó, vannak akik már konkrét lépéseket is tettek.

Az Európai Befektetési Bank (EIB) április közepe óta drachma záradékot iktat a görög állami vállalatokkal kötött hitelszerződéseibe - arra az esetre ha Görögország kiválna az euróövezetből, vagy az eurózóna széthullana.

Az EIB vészjósló magatartására felkapták a fejüket a brüsszeli bürokraták, Olli Rehn az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyekért felelős biztosa nyilatkozatában sajnálatosnak, és érthetetlennek ítélte az EIB lépését, valamint ígéretet tett arra, hogy közbenjár a dolog rendezése érdekében.

Na ja, utazási irodák.......

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr864491416

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.05.06. 14:45:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bankvezér 2012.05.06. 17:42:10

" Az utazási iroda német igazgatója még novemberben mondta, hogy felkészülnek arra a helyzetre, hogy az előfoglalásokat nem euróban, hanem drachmában kell kifizetniük. "
Van is miért aggódniuk. Mert mi lesz, ha a fránya görögök majd nem fogadják el az eurót??? :)))
süti beállítások módosítása