sorok között

sorok között

Vissza az ókorba

2012. április 19. - Politikai Ateista

Görög válság kirobbanása, pontosabban nyilvánvalóvá válása óta számos spekuláció látott napvilágot az ország eurozónából történő kiválásával, illetve a drahma, a görög nemzeti fizetőeszkösz visszavezetésével kapcsolatban. Ez természetesen nem történhet meg addig amíg az országot egy Brüsszelből, Washingtonból, valamint Berlinből kézivezérelt báb irányítja.

Ez azonban nem zárja ki (egyelőre) a helyi, alternatív fizetőeszközök megjelenését. Volos városában terjedőben van a cserekereskedelem, és egyre népszerűbbé, és elfogadottabbá válik egy új, alternatív fizetőeszköz a Tem. Volos lakóközössége saját magának teremtette meg az új pénzpótló eszközt amelyett az euróval párhuzamosan használnak, és a városban előállított javak, illetve szolgáltatások ellentételezéseként használható. A polgármester támogatja az új kezdeményezést, amely példaként szolgálhat további görög településeknek is.

 

A lokális fizetőeszközök jelentősége a helyi gazdaság erősítésén kívül még abban rejlik, hogy ellentétben például az euróval illetve az egyéb nemzeti bankok által teremtett fizetőeszközökkel, nem adósságként jön létre, azaz kamatmentes, a kereskedelem megkönnyítését célzó eszköznek nincsenek vámszedői, akik pusztán a pénzforgalomból profitálhatnak.

Az ötlet nem új, Magyarországon is találhatunk rá példákat. A legismertebb a soproni kékfrank, amelynek sikerét bizonyítja, hogy a példa alapján számos önkormányzat tanulmányozza a helyi pénz bevezetésének lehetőségét. Számomra a legjobb, sőt talán az egyetlen pozitív hazai gazdasági fejlemény idén a balatoni korona megjelenése volt, még akkor is ha országos léptékben csak egy igen jelentéktelen jelenségről beszélhetünk.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr574461344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása