sorok között

sorok között

Titkos záradék

2012. február 12. - Politikai Ateista

A Malév csődjének számtalan vesztese lesz, a több mint 2000 munkavállalón túl azok is akik a Balkánra, Odesszába, Damaszkuszba esetleg Bejrútba készültek a közeljövőben.

Azonban nyertesek is lesznek, talán azok az utasok akik olcsóbban utazhatnak az élénkülő verseny miatt, de a tuti befutók azok a konkurens légitársaságok, amelyek betöltik majd a Malév megszűnése után keletkezett űrt. Vitathatatlan, hogy az egyik nyertese a Malév csődnek a Wizz Air, akik súgtak az Európai Bizottságnak a "piactorzító praktikákról". Nem szeretnék konspirációs teóriákat alapozni erre a fejleményre, hiszen állampolgári kötelességünk, hogy a jogsértésekről, és törvénysértésekről értesítsük az illetékes hatóságokat. Váradi kötelességtudó mintaeurópaiként cselekedett.

Oszkó Péter a blogján egy részletes, több részes bejegyzésben foglalkozik a Malév körüli viszontagságokkal, érdemes elolvasnia azoknak aki ezt még nem tették meg, és érdekli a légitársaságok, és a privatizáció titokzatos világa. Az aprólékos gonddal készített, hosszadalmas írásba ugyan nem fért bele a saját Wizz Air igazgatósági tagsága, de ez szerinte nem hírértékű információ. Belsősként annyival azért segíthette volna az olvasóit, hogy mi az amit a Wizz Air-nél jobban csinálnak.

"Közlése szerint minisztersége után kevesebb mint egy évvel ugyan valóban szakmai munkát vállalt egy másik légitársaság, a Wizz Air igazgatóságában, de azóta is folyamatosan a Malév megmentésének szükségessége mellett érvelt." - Index

LOL.

Vajon mi a realitása egy olyan igazgatósági tagnak egy magán-légitársaságnál, aki folyamatosan egy konkurens cég megmentése mellet érvel? Szerintem zéró.

Korábban azon a véleményen voltam, hogy az állam a Malév felszámolásával hosszútávon megtakarítja a légitársaságba öntött milliárdokat, de akkor még nem tudtam a repülőtér privatizációjának titkos záradékáról. A magyar privatizációs gyakorlat legújabb gyöngyszeme, ha a repülőtér veszteséges, majd az adófizetők megtérítik a kárt a befektetőnek. Ez a bankmentő csomagoknál tapasztalt szociál-kapitalizmushoz hasonlít, amikor a haszon a befektetőké, a veszteség az államé.

Buda Gyula szerint 1000 milliárdról van szó, de vannak akik szkeptikusak a záradék létezésével kapcsolatban. A Malév privatizációs kisérletének körülményeit szem előtt tartva azt hiszem valószínűsíthető, hogy az állami profitgarancia valamilyen formában létezik.

Kiváncsi lennék mi történt volna akkor - feltéve hogy a záradék létezik - ha a Malév egy sikeres privatizáció után magántulajdonban ment volna csődbe. Abban az esetben is a magyar állam vállalta volna a garanciákat? A titkos záradék szigorúan bizalmas bekezdéséből majd kiderül.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr614090614

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Több százezer kárigényre számít a Malév 2012.02.13. 14:57:04

Már több tízezer károsult jelentkezett, de a Malév összesen több százezer kárigényre számít. Akik bankkártyával váltottak Malév-jegyet, azok biztosan visszakapják a repülőjegy teljes árát.

Trackback: Az egykulcsos adó rohadtul aránytalan! 2012.02.13. 09:52:57

Támogatói azt az egy érvet szokták felhozni az egykulcsos személyi jövedelemadó mellett, hogy arányos, de ez sem igaz. Az alacsony jövedelműek aránylag többet adóznak!...

Trackback: Szőcs Géza államtitkár euró tízezreket remél civilként például a költségvetésből 2012.02.13. 09:23:39

Szőcs Géza a NEFMI kultúráért felelős államtitkára. Szőcs Géza december óta a Magyar PEN Club új elnöke. Szőcs Géza a napokban az MTI-hez eljuttatott sajtóközleményben beszél a Janus Pannonius-díjról, aminek megalapítására a PEN Club javaslatot te...

Trackback: Nokia: Milliárdokat veszíthet az állam, kihalhat Komárom 2012.02.13. 09:19:30

A Nokia komáromi gyárából 2300 embert küldenek el idén, és a költségvetés valamint a város is jelentős bevételkiesést könyvelhet majd el.Fotó:MTIMivel nem publikus, hogy az átszervezés milyen pénzügyi hatásokkal járhat majd a Nokia Komárom Kft-nél, a G...

Trackback: Az egykulcsos adó rohadtul aránytalan! 2012.02.13. 09:09:31

Támogatói azt az egy érvet szokták felhozni az egykulcsos személyi jövedelemadó mellett, hogy arányos, de ez sem igaz. Az alacsony jövedelműek aránylag többet adóznak!...

Trackback: Kik jártak jól az egykulcsos adóval? 2012.02.13. 08:42:52

Ebben az országban nem csak az alacsony jövedelműek, de a bruttó 220.000 Ft alatt keresők és gyerekeik is annyit érnek az államnak. Hogyan változtak az egykulcsos adó bevezetése és az adójóváírás eltörlése után a GYED és a nettó jövedelmek? Pontosan úg...

Trackback: A közmunkásokat meglopja az állam 2012.02.13. 08:42:25

Ami ma Magyarországon a közmunkásokkal történik, az a munkaképes korú, dolgozni akaró, ám állást nem találó emberek tudatos megalázása és kifosztása. Ma egy közmunkás 47.000 Ft-ért dolgozik havonta. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint ez ...

Trackback: Éhségmenet Miskolc - Budapest 2012.02.13. 08:41:24

Február 13-án este ér a Kossuth térre a kormány vidékpolitikája ellen tiltakozó "Munkát, kenyeret!" menet, az útközben érintett települések listáját közzétették, a szélsőséges pártok szimpátiájából nem kérnek. Facebook-csoportjuk oldala itt t...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kakimaki0123456789 2012.02.13. 10:17:00

@klausztro: Nem ez vitte csodbe a Malev-ot. Az EU elmeszelte a tamogatst de nem kotelezte azonnali visszafizetesre a ceget. A Malev azert dolt be mert a tamogatasok ellenere veszteseges volt es nem tudta kifizetni a folyo koltsegeit.
A tamogatas akkor megmentette a Malev-ot, de ezzel az esellyel sem tudtak elni.

szobatars 2012.02.13. 10:17:30

Adófizető polgárként a MALÉV várható megszűnését (a csőd még nem megszűnés, sőt gyakran épp az újrakezdés első lépése!), szóval a várható megszűnést, az elmúlt 10-12 év üzleti eredményei alapján csak üdvözölni tudom. Azt is mondhatnám, ennek a kormánynak volt végre bátorsága megszüntetni egy pénznyelőt. Most jöhet a jelenlegi MÁV, ismétlem: a jelenlegi.

Az olvasni tudóktól elnézést a duplázásokért...
:-)

Dr. Táskás Tóni 2012.02.13. 10:20:27

@Balt: Bárki írta alá és bármilyen paktum is élt a fidesz-szocik között, ki kellett volna vizsgálni MOST. Pontosan ez az ügy érdekessége, hogy bár a szociérában írták alá, mivel KÖZGÉP nem vizsgálják.

Kakimaki0123456789 2012.02.13. 10:21:25

@vezér01: Ja mert mi a Malevrol beszelgettunk eddig :) De ha a multba revedunk, beszelhetunk Ezusthajorol es Kaya Ibrahimrol... meg a III/III-as ugynoklistarol.

Dr. Táskás Tóni 2012.02.13. 10:22:53

@klausztro: Miért folytatta akkor a fidesz 2011-ben ezt a "rossz" szoci gyakorlatot. Ráadásul úgy, hogy még tárgyalni sem mentek Brüsszelbe a reorganizációról.

Gazsi bácsi lótetű 2012.02.13. 10:23:07

Akkor leírom érthetően, hogy a légiközlekedésben nem otthonosak is megértsék.
Vannak a "hagyományos" légitársaságok, és vannak a "fapados" légitársaságok. Mindkettő utasokat szállít, és sok embernek csak az ár a döntő szempont az utazásnál. Na, őket tudja elvenni a fapados a hagyományos légitársaságtól. Elég sok helyen jól megférnek egymás mellett, mert ez nem akkora szelet a tortából, hogy érdemes legyen harcolni.
Tehát a Wizz és a Malév igen kis részben konkuráltak egymással...

Igen, a Fidesz hagyta csődbe menni a Malévot. Tudták a fiúk, hogy mi van a reptér privatizációs szerződésében, és nem tettek semmit a megmentéséért. Nem elhanyagolható tény, hogy Fletó et. bandája elítélendő módon privatizálta Abramovicsnak, aki kilopott belőle mindent amit csak tudott, de adott volt a lehetőség a Malév Magyar Légiközlekedési Vállalat Zrt. csődbevitelére, és másnaptól Malév Magyar Légitársaság Zrt. néven újjáalakítani. ALITALIA ugyanezt csinálta, és az EU semmit nem szólt emiatt.

klausztro 2012.02.13. 10:26:25

@Dr. Táskás Tóni: Mert nem mindegy, mikor borítasz fel, milyen áron egy ekkora céget.
Sürgős volt a dolog, mert az idén el kellett volna kezdeni megvásárolni az Oroszokkal kötött szerződés értelmében az új orosz repülőgépeket is, tehát a veszteség mellé még újabb orosz elköteleződés is társult.
Mindegy. Úgy sem fogja egy ballibes reálisan végignézni a MALÉV és a reptér sztorit, nekik csak a patásorbán szidása a lényeg.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.02.13. 10:27:50

@Anti Anyag:
Most nem azért, de mennyivel jobb alkotmányba foglalni a lopást? (A Magyar Művészeti Akadémia Makoveczék egyesülete volt, amiből költségvetési intézményt csináltak)

@klausztro:
Igen hagyta. A Malév helyzete nem volt titok, évek óta konszolidációra várt. Volt idő felkészülni rá. Hovatovább voltak rá tervek is.
És az állam lett volna olyan helyzetben, ha nem szúrja tökön magát az adórendszer buherálásával. Illetve nem olyan baromságokra allokálja a pénzt, mint fociakadémia létrehozása 25 milliárdért, Fradi-pálya megvásárlása stb. Biztos, nagyon fontos dolgok ezek is, de azért, hogy a kormány a focit előbbre priorizálta, mint légközlekedést egyszerűen nem lehet senkit hibáztatni a kormányon kívül...

vezér01 2012.02.13. 10:28:35

@Kakimaki0123456789: A példa arról szólt,hogy
volt már számunkra hátrányos privatizációs szerződés ! /vagy csak olyan volt/.
De igazad van,beszélgethetünk a "zorbánbányákról" is.

Tangooo 2012.02.13. 10:29:25

@Lord_Valdez: Én elhiszem, hogy a bankok megsegítése a reálgazdaság érdekében történt, de hogy kik voltak a haszonélvezői az is egyértelmű (nem a reálgazdasá!). Kötelező irodalomként ajánlom:
vimeo.com/32873157

klausztro 2012.02.13. 10:32:20

@Lord_Valdez: "Mindegy. Úgy sem fogja egy ballibes reálisan végignézni a MALÉV és a reptér sztorit, nekik csak a patásorbán szidása a lényeg."

Füles [Göd.HU.EU] 2012.02.13. 10:33:38

Milyen titkos záradék lehet egy cégben, amiben tulajdonrésze van az államnak, amiről a kormány illetékes képviselői sem tudhatnak? Hülyén hangzik. Mondjuk én nem értek ehhez sem, de elsőre nehezen hihető...

Velence19 2012.02.13. 10:39:44

@vezér01: Ha a záradék "titkos" ki oldotta fel a titkosságot? Tudomásom szerint csak a 2 fél együttesen tehetné, már ha van egyáltalán "titkos" záradék. Ha a Budai egyoldalúan tette, súlyos szerződésszegést követett el, ami normális esetben azonnali szerződésbontást tenne lehetővé. Ennyire ő sem hülye. A másik variáció: nincs semmilyen "titkos" záradék, csak az aktuális hazugság, figyelemelterelés a Fidesz aktuális elszúrásáról.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.02.13. 10:39:48

@Tangooo:
Dehogynem. Lehet, hogy a bankár nagy jutalmat tett zsebre, de sok millió munkahelyet mentettek meg általa.

@klausztro:
1. Nem vagyok bal. A Fidesz sokkal balabb, mint én.
2. Én úgy látom, hogy magyar "jobboldalnak" sokkal több problémája van a realitásokkal. Pl. most a tények teljesen lényegtelenek, mert lehet szidni Oszkót.

VT Man 2012.02.13. 10:41:22

@Dr. Táskás Tóni:

Kérdés: az állam Oszkó Péter minisztersége alatt adott-e törvénytelenül milliárdokat a MALÉVnak, 2010-ben, a választások előtt?

Igen.

Törvényt (EU jogot) sértett-e Oszkó Péter miniszter ezzel?

Igen.

Felelősséget vállal-e? Nem.

Ennyit tud.

klausztro 2012.02.13. 10:44:03

@Lord_Valdez: Barátom, lehet filozofálgatni, ettől még úgy szétlopták az országot, mint ha a tatárok dúlták volna fel.
Én amúgy sokkal kevésbé nézem hülyének Oszkót, mint te. Vérprofi, gerinctelen pénzhajhásznak tartom, aki egy országgal fizetteti meg a saját gazdagodásának árát.
Ennyi.

Mr.Gupta - Európai származék (törölt) 2012.02.13. 10:48:23

Dobjon már meg valaki azzal az infoval, hogy mitől is utazhatnánk olcsóbban a Malév piaci kiesésével?
Remek portálok léteznek, ahol csak a start és célállomásokat kell megadni és listázza a lehetséges járatokat jegyárral és foglalási lehetőséggel. Ez nem fog piaci versenyt hozni, de lehet vele azokat ámítani, akik majd az OTP csődje után fognak rájönni, hogy mennyi bank van Magyarországon.

gigabursch 2012.02.13. 10:48:37

Az elmúlt négy év (szocik slágere)
meg az elmúlt nyolc év (fidesz sláger)

után a ha a Jobbik nyer, akkor majd jön az elmúlt 24 év c. sláger.

Pedig hányszor, de hányszor megmondta Hunyadi János:
- Ha a magyar állandóan az ellenségeit számolná, sose jutna ideje harcra
- A harchoz előre kell menni.

Nos, a jelek szerint ez a harc vár majd a Jobbikra.

Amúgy a Malévot és dolgozóit nem sajnálom.
Gyilkosok közt cinkos aki néma. Hányan terítették ki a bent lévő mocskot? JA, egy se? Mind cinkostárs. Mind a történelem szemétdombján van a helyük.

Ezt a lépést 20 éve meg kellett volna tenni, a MÁV-val és az összes többi hasonló vállalattal.

Aki nem volt képes két éven belül magát tisztázni és gatyába rázni, (volt ilyen is), azt mind el kellett volna zavarni egytől-egyig a búsba.

2012.02.13. 10:49:59

@klausztro: Jajj bazzeg.
Konyorgom, ne gyere nekem ezzel a 80M ft-vel.
OK. nem volt jogszeru. ok, vissza kellett volna fizetni. egyreszt nem azonnal.
masreszt az ugye megvan, hogy torvenyben van eloirva, hogy amennyiben az EU elmeszel 1-2 kivetett adot, vagy buntetest szab ki, akkor azt kulonadokkal beszedi a kormany, mert mar akkor tudta, hogy amit csinal, az jogellenes?
Dobalhatod a sarat, de akkor nezz korbe a sajat hazad tajan is.

csib · http://kapirgalo.blog.hu/ 2012.02.13. 10:52:12

@STX Joe:

Teszi ezt 20 éve minden kormány pártállástól függetlenül?

Igen.

Ez nem kisebbíti Oszkó törvénysértését, de a tény, hogy 20év alatt minden kormány öntötte a milliárdokat a Malévba különböző címszavak alatt, némileg árnyalja a képet..

magyar ember teli szájjal 2012.02.13. 10:52:46

Ne legyen már pusztán azért állami légitársaság, hogy könnyen lehessen Damaszkuszba utazni.

Temesvárra pedig eddig nem volt járat, és mostantól lesz.

Mr.Gupta - Európai származék (törölt) 2012.02.13. 10:58:34

@draci: Sírva fakadnál, ha megtudnád mit tartogat a fidesz csendes-óceáni és karib-szigeteki bankokban.

sárkányfő 2012.02.13. 11:02:52

@STX Joe:

Tehát neked az a bajod Oszkóval, hogy nem hagyta hogy csődbe menjen a Malév?
Igen.

Magyarul ha Oszkó megmenti a Malévot, az a baj, ha nem menti meg, az a baj, ugye?
Igen.

Megmentette az azonnali csődtől Oszkó a Malévet?
Igen.

Megmenthette-e volna Fidesz a Malévot az ALITALIA mintájára úgy, hogy csődbe viszik és másnap ugyanazzal a névvel elindul egy új cég tiszta lappal?
Igen.

Megtette ezt a Fidesz?
Nem.

Emiksz 2012.02.13. 11:04:16

"saját Wizz Air igazgatósági tagsága, de ez szerinte nem hírértékű információ. "

Csak nem akart dicsekedni azzal, hogy ő sikerrel pályázott egy profitorientált világcéghez vezető állásba, és felvették.
Ugyanis a mostani kormányból kb. senki nem csinált ilyet, de legalább Orbán és Matolcsy ziher, hogy nem.

hungarisztan 2012.02.13. 11:05:14

Tisztelt posztoló,

Nagyon nagyra értékelném, ha kiegészítené a bejegyzését, tekintettel arra, hogy az egész egy óriási nagy, légből kapott gondolatmenetet képvisel.
A WizzAir és a hasonló fapadosok semmiben nem konkurrenciái a Malévnak vagy bármilyen más reguláris légitársaságnak. Ha codeshare vagy jointly operated járatokat biztosító légitársaságokat írt volna konkurrenciának, az még talán megállja a helyét, de ezek meg sokan vannak, azaz a Malév bebukásával egyesével csak keveset nyernek, másrészt meg nem fér bele a képbe az összeesküvéselmélet, miszerint a közel 2 éve regnáló, teljhatalmú kormány helyett Oszkó döntötte be a Malévot.

Amúgy nem kell nagyon érteni sem a légiiparhoz, elég józan paraszti ésszel végiggondolni, miért hülyeség az a gondolatmenet, mely szerint a WizzAirnek (és ezáltal személy szerint egy ellenzéki politikusnak) jobb lesz attól, ha a Malév becsődöl. Tekintsünk el attól az egyszerű ténytől, hogy a két légitársaság nem ugyanazokat a desztinációkat repülte. Aki Beirutba akar repülni, annak a büdös életbe nem lesz konkurrencia a Charleroi-ra repülő Wizzair. De még csak annak sem, aki Brüsszelbe (Zaventem repterére) akar repülni, annak sem lesz konkurencia a nagyzolóan Brussels Southnak elkeresztelt, ám attól tömegközlekedéssel másfél órányira elhelyezkedő Charleroi. Itt van az első kutya elásva ugyanis: a fapadosok olcsó(bb), vidéki reptereket használnak: az utas simán elközlekedget 2x annyit a földön a repülés előtt/után, mint amennyi maga a légi út volt fél Európán át. Macerás és kiszámíthatatlan, esetekben pedig irreálisan drága tud lenni. Hogy a Charleroi példánál maradjunk: a Wizzair azt rendszeresen utolsó fordaként repülte, olyan időben, amikor a legkisebb késés is már az utolsó vonatok elszalasztását jelentette. A késés pedig szinte garantált, mert a fapadosok olyannyira csúcsra járatják a gépparkot, hogy alaposan alultervezik a földi időket. A légiiparban azonban úgynevezett slot time-ok vannak, a légiirányítás a forgalom zavartalansága miatt csak meghatározott ideig tudja nyitva tartani egy gép indítását vagy érkeztetését, ha erről egy járat lecsúszik, akkor várakozásra kényszerül, amíg újabb slotot (résidőt) nem kap. Egy várakozás azonban az összes napi hátralévő járatot borítja, minden felszállásnál/leszállásnál tovább növekszik a késés, a napi utolsó fordánál ez akár már több óra is lehet. Utas ilyenkor a vidéki reptérről már csak taxival tud eljutni bárhova, ami azt jelenti, hogy többet kifizet a földi utazására, mint a repülésre. Nem utolsó sorban pedig többet, mint amennyibe egy rendes légitársasággal rendes időben, rendes reptérre történő érkezés kerülne, az időről már nem is beszélve. Namármost a gyakorlott utas (tehát az, aki rendszeresen repül, aki a rendszeres pénzt viszi a légitársaságnak) ezt tudja. Akinek fontos dolga van, nem bízza a túlpörgetett és a késéseket bevállaló fapadosokra az érkezést. A legfontosabb utasok esetében tehát a fapados NEM konkurrencia a Malévnak.
Menjünk tovább: átszállási kapcsolatok. Semelyik fapados nem garantál ilyet, ha a járata késik (márpedig késik, ld. fentebb), és emiatt lekési a csatlakozó járatát, az utas bukta a pénzét. (Hacsak nem biztosította magát, de a biztosítók igencsak vonakodnak adott esetben többtízezres-százezres jegyet téríteni egy napi 2000 forintos utasbiztosítás terhére, és az apróbetűben csuda dolgokat szoktak kikötni, nameg aki fapadosra bízná az átszállási kapcsolatát, az bármire képes – leginkább azonban a fillérbaszásra, ergo biztosítása is a legritkább esetben van.) De még ha a pénzt nem is nézzük, a lényeg az, hogy utas nem fog eljutni A-ból B-n keresztül C-be, lemarad az állásinterjúról, üzleti megegyezésről, esküvőről, temetésről, miegymásról. Átszálló utasnak tehát megintcsak nem konkurrencia a fapados.
Ki marad? Aki nem bánja, hogy a célvárosától messzebb veszik föl/rakják le és elvonatozik, elbuszozik, eltaxizik még egy csomó időt/pénzt (gyakran ki sem számolja, hogy tán rosszabbul jár így, ha mindent összead) és aki nem akar továbbmenni: azaz azok, akik ritkán repülnek, nem ismerik a buktatókat és bedőlnek a látszólagos spórolásnak. Ebből van egy tekintélyes réteg, tény és való. Ám ezek az utasok EDDIG IS a fapadosokat választották. A Malév bedőlése tehát NEM okoz tömeges utasátvándorlást a fapadosokhoz, mert eddig is ott voltak. Megint csak nem konkurrencia.
És végül lássuk azokat, akik a Malév nélkül carrier nélkül maradtak: egyrészt nem feltétlenül maradtak carrier nélkül, mert ugye ott vannak azok a járatok, amelyeket a Malév és a desztinációbeli légitársaság közösen üzemeltetett hetente több alkalommal harmadházzal/félházzal, illetve ott vannak a Budapestre repülő egyéb hálózati légitársaságok (Lufi, Finnair, SN stb.), no a Malévról lemaradó utasokat ők fogják felszívni, mégpedig azért, mert ők tudják azt a szolgáltatás nyújtani, amiért a Malév utas eddig is fizetett, és ezután is fizetni fog. Akinek fontos az időbeli, kényelmes, megbízható érkezés vagy a garantált átszállási kapcsolat, vagy esetleg nem kívánna részt venni a fapadosok által biztosított balkáni életérzésben (ld. alulméretezett terminálokbeli tumultus, nem helyjegyes rendszer miatt kialakuló utasverseny, bunkóság, lökdösődés, inzultusok stb.), esetleg három centivel nagyobb lábtérre van szüksége, vagy szereti a mosolygós sztyuvikat és a nyugodt fedélzeti étkezést, netántán első osztályon akar repülni, nos, ők MIND jól nem fognak fapadost választani pusztán azért, mert a Malévet bedöntötték. Ők ugyanis okkal nem repültek Malévval eddig sem, és ugyanazon okból kifolyólag nem szeretnének ugyanerre a szolgáltatásra képtelen operátorral repülni a jövőben sem.
A WizzAir utasainak és a Malév utasainak a közös halmaza (ún. metszete) lényegében MARGINÁLIS. Ezen a marginális metszeten fog osztozni a Wizzair, a Ryanair és az összes többi fapados, amelyik megpróbál benyomulni a piaci résbe. Ennyiért baromira nem éri meg bedönteni egy légitársaságot, már csak azért se, mert a bedöntött légitársaság volt például Ferihegy legnagyobb fizető ügyfele – a kieső bevételt vagy az állam pótolja (azaz Te, kedves barátom, ha utazol, ha nem, csak erről Viktor/Feri mindig elfelejt tájékoztatni), vagy a maradék budapesti desztinációval rendelkező társaságok (azaz Te, kedves barátom). No, akkor ki nyert a bizniszen és mennyit?

„Vajon mi a realitása egy olyan igazgatósági tagnak egy magán-légitársaságnál, aki folyamatosan egy konkurens cég megmentése mellet érvel? Szerintem zéró.”
Szerinted zéró. Annak, aki a fejét is használja, annak viszont nem kevés.

További adalék a témában:
hungarisztan.blog.hu/2010/03/01/arulkodj_wizzair

A föntiek tükrében örülnék, ha valamit még hozzátenne az index címlapos cikkéhez, kezdetné mondjuk az eredeti cikk vastag piros áthúzásával, mert ez így nemcsakhogy ölég harmatos volt józan paraszti észből, formális logikából és társaiból, de kifejezetten megvezeti azokat, akik még ennyit sem tudnak összehordani saját kútfőből.
Minek mindig a hangulatot kelteni? Nem teljesen illatos módon?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.02.13. 11:06:03

@Anti Anyag: ..és Simicskával, Kaya Ibrahimmal, és társaival mi újság?

NA YA! 2012.02.13. 11:07:41

A posztnak azt a címet kellett volna adni, hogy: HA.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.02.13. 11:08:27

Engem igazából a titkos záradék titkos záradéka érdekelne. Állítólag abban az van, hogy ha Ork bán nem tud lenyúlni 10 000 milliárd forintot, akkor azt a nigériai árvák támogatásából veszik el! :)

Anti Anyag (törölt) 2012.02.13. 11:08:46

@Lord_Valdez: Nem érzed te ezt.

Más dolog egy havernak költségvetési pénzeket adni (amit egyébként amúgy is kellene) és megint más dolog levágni az aranytojást tojó tyúkokat, offshore cégekkel a hátunk mögött szétprivatizálni a nemzeti vagyon értékesebb elemeit. Aztán elmenni az így megerősödött konkurenciához és onnan osztani az észt.

Érzed a különbséget. Ha mégsem érzed, akkor ne is csodálkozz azon, hogy Gyurcsányék az utóbbit szakmányban csinálták.

dr. Bértollnok 2012.02.13. 11:09:53

@vezér01:
Az előbb már belinkelték:
tv2.hu/mokka/video/ki-a-felelos-a-malev-csodjeert
Nincs titkos záradék! Olyan mondja, aki látta a szerződést!
Jobban hiszek neki, mint Csontvázkereső Gyulánknak.

Anti Anyag (törölt) 2012.02.13. 11:10:26

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: Na ezért lophattak Gyurcsányék milliárdokat.

Neked elég volt az is, hogy de Simicskáék is.

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2012.02.13. 11:13:56

A legdurvább az egészben az, ahogyan szétpolarizálódnak az ilyen ügyek a fejekben. Adott egy korrupcióval, hozzánemértéssel, lenyúlásokkal, háttéralkukkal átitatott történet, ami ciklusokon átível, majd mikor borul a bili, 1-2 napig csönd, éppen mindenki elolvassa a saját táborának az újságában, hogy mit is kell gondolni, aztán hirtelen szakértővé válik mindenki. Abban, hogy hogyan és miért a másik oldal vezérei a hibásak egyedül. Félelmetes. Ha az egyik köcsög nagyobb kárt okozott, mint a másik, akkor a másik ezzel fel is van mentve? OMFG
Ébresztő birkák, évtizedek, évszázadok óta etetnek titeket ezzel a szarral, miért nem veszitek észre?! Hát nem furcsa, hogy folyamatosan jönnek elő az ilyen sztorik MINDKÉT oldalról? Nem gondoljátok, hogy esetleg MINDEN döntéshozó korrupt lehet? Nem furcsa, hogy ugyanolyan elvakult hévvel fröcsögtök a másikra MINDKÉT oldalon?
Lófasz lesz itt, nem rendszerváltás. Agymosott barmok.

Kakimaki0123456789 2012.02.13. 11:14:09

@STX Joe: Hat ez mind szemenszedett hazugsag, aki ezt terjeszti a sajtoban azt en Oszko helyeben beperelnem.
A tamogatas nem volt torvenytelen, az EU feltetelekhez kototte amiket kesobb kellett volna teljesiteni - de nem teljesitette oket senki.
Hallgast vegig a TV2-es riportot, a Magyar Nemzet/Budai/Orban allitasait meg ne fogadd el tenykent!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.02.13. 11:16:07

@Anti Anyag: Jellemző Fideszes duma. A másik rögtön, hülye, komcsi, liberálbolsi. Vagy valamit kihagytam? Az véletlenül sem jut eszedbe, hogy netán egyik sem tetszett, úgy egyben a 21 évben? Nekem ugyanis 1989 óta semi sem tetszett. Tanulj egy kicsit, nem árt:
www.kibulizottorszag.net/tartalom.html

miro1 2012.02.13. 11:19:31

@anonymand: A jelenlegi hatalom? A WizzAir nyomta fel a MALÉVET! (Ahol Oszkó ül az igazgató tanácsban) És ha jól emlékszem a Szocik adták a törvénytelen támogatást, amit most vissza kellet fizetni és ezt akkor is tudták, szép kis aknásítás volt tőlük, és miután állami támogatást nem adhattak, így be dőlt a cég.

miro1 2012.02.13. 11:23:17

@Mr.Gupta: Na, akkor elő a tényekkel

Rwindx 2012.02.13. 11:23:31

Na itt vannak a bégető birkák, és tolják hogy "az más" meg nem is számít, meg nem úgy volt, satöbbi.

Kár hogy melózok, bontanék egy sört.

dr. Bértollnok 2012.02.13. 11:29:59

@klausztro:
A Malév azért ment "azonnal" csődbe a brüsszeli döntés után, mert a támogatást vissza kell fizetni és ez mínusz előjellel bekerült a cég könyvelésébe. Ilyen feltételekkel a bankok azonnal leállították a forgóeszköz stb. hitelek folyósítását és ilyenkor egy amúgy minden nap (hétvégén is) 66 milliós veszteséget termelő cég AZONNAL csődbe megy.
A Fidesz kormánynak lett volna lehetősége, hogy visszaprivatizálja a Malév-ot. Nyilván nem kellett volna sokat fizetni érte, azonban állami garanciát kellett volna kapnia az átvállalt adósságokra is (mint a MÁV-nál). Ezzel megmentette volna, de egyetértek velük, gazdasági értelemben valóban nem biztos, hogy jó döntés lett volna, ennél még a MOL részvények felvásárlása is jobb üzlet.
Az a gusztustalan, hogy egy racionális gazdasági döntést most politikailag nyomnak rá korábbi kormányzat(ok)ra, mert a döntés erkölcsi következményeit már nem akarják vállalni.
A korábbi kormány a MALÉV (szabálytalan) támogatásával időt adott a cég talpra állásához. Lehet, hogy felesleges volt. Erről most kár vitázni.

Kakimaki0123456789 2012.02.13. 11:41:42

@miro1: Az allami tamogatast az EU akkor jovahagyta, igy nem volt se szabalytalan, kulonosen nem TORVENYTELEN. Csak eppen az EU felteteleket allitott, hogy a Malevet at kell alakitani - amit pld az orban-kormany nem tett meg.
Na akkir ki szegett itt torvenyt?

klausztro 2012.02.13. 11:42:56

@bértollnok: A korábbi kormány az oroszok keze alá dolgozott a MALÉV támogatásakor.
Ugyan úgy, mint ahogy az eladásakor is.
Egy kanyit nem fizetett érte az orosz fél. Amikor az állam lehívta a bankgaranciát, kiderült, hogy a privatizációs szerződés szerint ahogy az állam lehívja a 32 millió Euros bankgaranciát, a MALÉV-nak azonnal ugyan ilyen összegű fizetési kötelezettsége keletkezik a bank felé. Érted ezt, barátom?!?!?!
Mivel a MALÉV-nak nem volt erre pénze, kölcsönt vett fel - a bankgaranciát nyújtó, és egyben ugyanekkora összegre igényt tartó orosz banktól. Most már nem csak tartozik neki a MALÉV, hanem kamatot is fizet.
Oszkó, Gyurcsány, meg a többi, mint a gazdasági tisztesség lovagjai...
Gátlástalan csürhe.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.02.13. 11:44:03

@Jack Torrance: most döntött az eu bíróság, hogy állami pénzt nem kaphat a malév. amit kapott fizesse vissza. hogyan hagyta akkor csődbe menni könyörgöm????
csődbe ment magától.
(látom itt egy új balos legenda született)

kovacsguszti68 2012.02.13. 11:47:47

Nem tudom, hogy a repülőtér "titkos" záradéka miként került nyilvánosságra, illetve - ha valóban titkos - Budai úr miként ismerhette meg annak tartalmát. Magam sem ismerem a szerződést, de a befektetői elvárásokat van szerencsém ismerni. Ez alapján a következőket tudom mondani:
Vélhetően a Budapest Airport (BA) privatizációja során ismertette az Állam, hogy milyen hasznosítási szerződésekkel rendelkezik, milyen szerződések biztosítják a repülőtér bevételét és ezek a szerződések milyen időtávra szólnak. Különösen hangsúlyos lehetett a történetben a Malév, mint állami légitársaság. A befektető vélhetően ezen dokumentumok alapján árazta be azt a vételárat, amelyet annak idején az államnak kifizetett a Budapest airportért. (valamint vélhetően figyelembe vette még, hogy a saját üzleti tevékenységéből milyen forgalomnövekedést tud generálni, vagy költségcsökkentést elérni, stb.) Erre az üzleti tervre alapozva vállalta a terminálok fejlesztését, a Sky court megépítését és hasonlókat. Természetes, hogy ha az állam korábbi ígéreteit nem tudja teljesíteni (tehát felmondja a Malév által kötött szerződéseket) akkor azért fizetnie kell. (De ugyanígy fizetnie kellene az állam felé a BA üzemeltetőinek, ha ők nem vállalják a szerződésben vállalt kötelezettségeiket.) Erre lehetnek beépítve a szerződésbe oda-vissza alapon garanciák.
A hírekből jól látható, hogy a Malév mennyire meghatározó szereplő volt a budapesti repülőtéren. Ezt a kiesést a BA nehezen tudja rövid időn belül pótolni, így értelemszerűen vesztesége támad. Ennek - részbeni vagy teljes - megtérítését pedig minden további nélkül elvárhatja az államtól. De mondok másik példát: ha pl. a Lufthansa mondja fel idő előtt a bérleti szerződését a repülőtérrel, akkor a hátralévő időszakra eső veszteségét ugyanígy követelhetné a BA a Lufthansától. Így van ez az ingatlan befektetéseknél (márpedig a repülőtér is csak egy ingatlan...)

dr. Bértollnok 2012.02.13. 11:58:44

@klausztro:
Basszus kulcs, nézd már meg a fentebb többször (általam is) belinkelt mokkás beszélgetést és akkor nem beszélsz a világba magyarnemzetes zöldségeket. Olyan beszél, aki látta a szerződést, nem propagandista.

dr. Bértollnok 2012.02.13. 12:05:26

@FILTOL:
Csődbe magától ment. Ez igaz.
Az állami pénzt támogatás jogcímen nem kaphat. Ez igaz.

Az állam visszaprivatizálhatta volna, ha már annyira benne van a privatizációs lendületben és neki annyira fontos a MALÉV. Ez tény.
De nem éri meg az államnak visszavenni a napi 66 millió forintos veszteséget termelő cég. Ez valószínűleg igaz.

Akkor most hol az igazság? Középen: megmenthette volna (van rá hasonló példa Európában, pl. olaszoknál), de nem érte meg nekik és valljuk be, van ebben racionalitás, sajnos...
Inkább kommunikációval oldják meg a kérdést

ne most 2012.02.13. 12:08:05

@bértollnok: A cégeket a beszállítók döntik be. A bank soha nem kezdeményez csődeljárást az adós ellen, hanem viszi a biztosítékot.

ne most 2012.02.13. 12:11:55

Az állam ilyen alapon az országot is hagyhatná csődbe menni, mert nem éri meg.

solesz · www.index.hu 2012.02.13. 12:20:07

@hungarisztan: szép hosszú levezetés, sok mindenben igaz.

A való életben azonban az a helyzet, hogy Ryanair és a Wizzair elkezdték vásárolni a malév slot időket.

Azaz, egy MALÉV-Wizzair párhuzamosan működő rendszerben, egy régi status-quo-ban teljesen igaz amit írsz, de egy hirtelen felborult helyzetben már nem.

Ebből viszont az következik, hogy a Wizzairnek nem lehetett érdeke a fenti status quo felborítása... Most kiváló terep van a Ryanairnek, aki befészkeli magát a peer-to-peer utvonalakra, (nyilván az átszállásost nem oldja meg) és fokozatosan jelentősen meg tud erősödni a wizzair desztinációiban is. Ezt a wizzair nem akarta.

Ezt Oszkó nem akarta. (nem akarhatta wizzair igazgatósági tagként)

Ettől függetlenül, az Oszkó esete is alátámasztja, hogy a formális logika, a paraszti józanész és más hasonló komoly gondolatok mit sem érnek akkor, ha a tömeg az odavetett koncra ráveti magát.

Ebből következik, hogy Oszkó megnyilatkozása nagyon értelmes és emberi, de politikailag ritka szar.

Tipikus szakértői hozzállás, amit a nép soha nem fog a helyén kezelni.

Rókakígyó 2012.02.13. 12:21:11

A profitzáradék nem újdonság, többek közt a 90-es évek elején volt divat, mikor az állami cégek megvásárlásának ezt a feltételt szabták a vevők.

Oszkó nem hülye, biztos, hogy a malév mellett érvelésnek is van realitása még a wizzairben ülve is. De persze a fontos dolgokat a wizzairben kellett intézni. A malév ügy azért lerágott csont, mert a csődöt az eu döntése okozta és nem külső körülmények. Az eu nem hagyta jóvá a 20 éves gyakorlatot a folyamatos pénzpumpával, ezért be kellett csődölnie. Ennyi, emögött nem sok politika van.

dr. Bértollnok 2012.02.13. 12:23:13

@ne most:
Persze,de a beszállítóknak a MALÉV a bankon keresztül, forgóeszköz hitelből fizette. A MALÉV adósságait a bank kezeli. Ha a bank veszélyben látja a hitelek visszafizetését (erre utal a brüsszeli döntésből fakadó fizetési kötelezettség), akkor zárolja a számlát és él a hitelszerződésben megfogalmazott lehetőségeivel és bizonyosan nem ad újabb hitelt addig, amíg nincs biztosíték. A Kormány ezt azonnal megtehette volna, de legalábbis 24-48 órán belül, ha garanciát vállal. Természetesen ez is jogellenes lenne, de akkor is időt nyernek. Elő lehetett volna készíteni a privatizálást, de még egyszer írom, nem vagyok róla meggyőződve, hogy ez jó döntés lenne. A baj, hogy nem látom, hány ember kerül utcára, hány cég dől be a dominóban?
Az állam (a kormány) már döntött. Lelke rajta, ezért ők a kormány. A kommunikációval van a baj. Úgy néz ki, fizetési kötelezettség csak Budai (csontváz) Gyula levezetésében terheli az államot a MALÉV csődje után. Neki van példánya a "titkos" záradékból, amin kezdek gyanakodni és összeesküvés elméleteket gyártani, lehet, hogy most kezd megszáradni a tinta...

ne most 2012.02.13. 12:28:11

@Emiksz: "Csak nem akart dicsekedni azzal, hogy ő sikerrel pályázott egy profitorientált világcéghez vezető állásba, és felvették."
Tele van az újság ilyen pályázatokkal. Mit irt a pályázatot bíráló? - Péter, végül is bejött a tanácsod, kiváló szakember vagy, szükségünk van rád, mert más konkurenseink is vannak.

krausz2 2012.02.13. 12:28:40

vajon miért kellene a piacgazdaságban sajnálni a repülni szerető embereket?
Miért nem sajnáljuk a fűtettlen osztálytermekben
lévő tanárokat nebulókat.
A betegeket akiknek nincs pénze műtétre mert a társadalom biztosítás évekkel később akarja elvégezni azt.
A munkanélkülieket akiknek 28e.ft-os jövedelmét 25e.ft.-ra süllyesztette az állam.
Az autósokat akik egy liter kedvezmény nem kapnak a magyar olaj után.
A villanyszámlát fizető állampolgárokat akik a 8.5ft-ért megtermelt hazai energiát is vilápiaci áron kapják.
Ezek a sajnálkozó újságírók itt kezdhetnék a
sírást nem az amúgy mindig is nagypofájú MALÉV,BKV,MÁV stb cégeken.
Tömegek utaznak más pénzén vagy mert az állam mindent fizet vagy mert kedvezményünk van.

torró 2012.02.13. 12:32:21

Ahelyett hogy itt egyesek Oszkót mentegetnék,figyelni kéne az ebben a MALÉV ügyben nyilatkozókat! Az EU nem tudott erről a száz milliárdról tüdő! Azért jött a határozat a vissza fizetési kötelezettségről, sőt az Orbánéknak megtiltották a beavatkozást nagyokosok.Miért nem lehet figyelni a történetet, ha már vitatkozni akartok róla. Ha csak morzsáid vannak az egy túró.Ez ad nektek alapot a zorbánozásra.Nézzetek utána ha valamennyit tudni akartok róla. Amúgy bírom az olyan hozzáállást, hogy jobban hiszek az Oszkónak, mint az Orbánnak! :))) én meg nem hiszek egyiknek sem! Azokat hallgatom meg akik esetében érezhető a semlegesség.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2012.02.13. 12:34:30

Erről a "titkos záradék"-ról már évek óta lehet tudni. Ti nem olvastok újságot? És igen, ha a Malév magánkézben ment volna csődbe, akkor is fizetnie kellene az államnak.

dr. Bértollnok 2012.02.13. 12:35:06

@torró:
tv2.hu/mokka/video/ki-a-felelos-a-malev-csodjeert

Nézd meg, minden kérdésedre választ kapsz! Nem Oszkó, nem Orbán, de még csak nem is Budai...

ne most 2012.02.13. 12:38:41

@bértollnok: "A Kormány ezt azonnal megtehette volna, de legalábbis 24-48 órán belül, ha garanciát vállal. Természetesen ez is jogellenes lenne, de akkor is időt nyernek." Ennyi baromságot egy helyen.

Nem a bank döntötte be, hanem az egyik beszállító azonnal be akarta szedni valamennyi kinnlevőségét, ezért visszatartott egy gépet.

Nem csoda, hogy ezután a lizingelő cég is észbe kapott és visszarendelte az összes gépet. Ne már az ő gépeit foglalják le.

A bank az újságban olvasta mi történt.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.02.13. 12:40:31

@Anti Anyag:
Mégis miféle aranytojást tojó tyúkokról beszélsz? A különféle állam által üzemeltetett veszteségbányákról?

Nincs olyan, hogy nemzeti vagyon. Van olyan állami tulajdon, önkormányzati tulajdon, magántulajdon, köztulajdon. És az ország minden egyes köbcentije besorolható valamelyikbe, de nemzeti nincs. Ezt a Fidesz találta ki a természeti erőforrásokra, de azok alapból állami tulajdonban vannak (csak az nem hangzik olyan jól).

Mi az, hogy haveroknak költségvetési pénzt adni amúgy is kellene?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.02.13. 12:49:25

@kovacsguszti68: Budai úr miként ismerhette meg annak tartalmát."
egy C tipusú nemzetbizt. átvilágítással rendelkező képviselő minden iratba betekinthet...ilyen egyszerű

dr. Bértollnok 2012.02.13. 12:54:06

@ne most:
Már ne haragudj, de üldözési mániád van?
IGEN NEM KÖZVETLENÜL A BAK DÖNTÖTTE BE, de a bankszámlán nem volt pénz, amiből fizették volna a beszállítót! Mit tesz ilyenkor a számlatulajdonos, megpróbál tárgyalni a bankkal, hiszen alapjában véve egy határig a banknak sem érdeke, hogy bedőljön. Ha azonban a kilábalásra a bank már nem lát esélyt (itt jön be a brüsszeli döntés következménye), akkor a kisebb veszteség is nyereség alapon beint és nem hogy további hitelt nem ad, de még az opcióival, biztosítékaival is élni fog. A végső pontot persze hogy az a vállalkozás teszi fel az "i"-re, aki elindítja a lavinát, mert nem fizették ki...
Így már érthető voltam?

Velem az Architekton és a bankja ugyanezt megcsinálta. 8 millámba fájt... Alvállalkozó voltam és amikor a munkát kifizették, a hitelező bank zárolta a számlát és leemelte a rajta lévő pénzt. Tudta, hogy ezzel kevesebbet bukik, mintha tovább is életben tartja.

torró 2012.02.13. 12:57:04

bértollnok:
Én sem állítottam, ők tehetnek róla. Egyébként nem a MALÉV volt az első amely bedőlt, nemzetközi viszonylatban és nem is az utólsó.Úgy tudom jó pár légitársaság küzd hasonló problémákkal. Ugye az a helyzet hogy a lóvét szépen kiosztják fejlesztés semmi és szép lassan dől az oltár!

Jack Torrance 2012.02.13. 12:57:25

@FILTOL: sok módszerrel meg lehetett volna menteni, volt is rá egy kész forgatókönyv, Oszkóék csinálták és egyeztettek a Fidesszel (Varga Mihály) is.

A Fidesz viszont se a forgatókönyvet nem hajtotta végre, se saját tervet nem készített, inkább nem tett semmit, csak tömte a pénzt a Malévba, ami persze szabálytalan. Az EU bíróság döntése cseppet sem volt váratlan, fel kellett volna rá készülni, illetve megelőzni azt.

szakállasbácsi 2012.02.13. 12:57:54

Nyugi.
Rogán Antal és Simicska Lajos Abu Dzabiban tárgyalnak arab barátainkkal a légitársaság felélesztésén.
Manus manum lavat.

apanna 2012.02.13. 13:00:57

@Jack Torrance: A MALÉV állami támogatását meséld el annak a jó 9 millió polgárnak aki még életében nem repült, és nem is fog.

dr. Bértollnok 2012.02.13. 13:02:05

@torró:
Ez így van.
Épp a minap olvastam, hogy a nem fapados társaságokon túl Európában csak 2-3 koncentrálódó hagyományos légitársaság lenne életképes állami apanázs nélkül.
Ehhez képest a MALÉV, bármennyire is fáj ez nekünk... légyszar az ablakdeszkán. :-(

apanna 2012.02.13. 13:03:15

@szakállasbácsi: Milyen felélesztés? A MALÉVnak semmiféle vagyontárgya nincs. Mindent bérelt.
A repülőteret már rég privatizálták, német és orosz tulajdonosai vannak.

kovacsguszti68 2012.02.13. 13:05:45

@FILTOL: ez eddig rendben. de a C típusú akárki arra is fel van jogosítva, hogy a titkos dokumentum tartalmát nyilvánosságra hozza? Gyanítom, hogy nem.

ne most 2012.02.13. 13:06:10

@bértollnok: Ha a MALÉV légyszar, akkor mit ér a te kommneted?

Dr. Táskás Tóni 2012.02.13. 13:07:26

@STX Joe: Orbán a miniszterelnöksége idején adott-e pénzt a Malév-NAK 2011-ben? IGEN.
Felelősséget vállal-e ezért? NEM, hanem visszafelé mutogat.
Kérdés. Oszkó megtárgyalta-e a MALÉV megsegítését a legnagyobb ellenzéki párttal a fidesszel. IGEN. Akkor miről beszélsz?

ne most 2012.02.13. 13:07:46

@apanna: Aki nem repült és nem érdekli az helyettesítse be a MALÉV szó helyére a BKV vagy MÁV szavakat!

dr. Bértollnok 2012.02.13. 13:08:05

@apanna:
Mint ezt tették már máshol. Ha a kormány átvállalja a MALÉV-val szembeni követeléseket a tulajdonjog fejében, akkor kvázi birtokon belülre kerül. Kérdés, hogy miben? Mennyit ér ez? Azt kb tudjuk, hogy most mennyibe kerülne, de azt ki tudja, hogy mennyibe fog még akkor, ha remény sincs arra, hogy valaha is nyereséget termeljen?

Én elfogadom a kormány döntését, racionálisnak tartom. A kommunikációval van a baj. Ez a kormány egyszerűen nem tud népszerűtlen döntést hozni, ha mégis kell, akkor még két év után is műanyag csontvázakat szed elő a biológia szertárból...

dr. Bértollnok 2012.02.13. 13:09:43

@ne most:
Mit ér itt VALAMENNYI komment? Így is fel lehet fogni. A MALÉV csődjében a bővebben vett családom érdekelt, a vesztes oldalon...

ne most 2012.02.13. 13:10:43

@bértollnok: Éppen arról van szó a kormány nem döntött semmiben. A helyzet kinőtte magát.

elwood 2012.02.13. 13:13:14

ha a poszter megvenné 400 milliárdért Albánia repterét, kérne-e valami biztosítékot a szerződésben, hogy belátható időn belül egy unortodox kormány nem fogja ellehetleníteni a reptér működését. ha beleírnak egy ilyet, hazaáruló lesz-e aki beleírta

azzal együtt milyen jogi fogalom az a titkos záradék ?

dr. Bértollnok 2012.02.13. 13:17:24

@ne most:
A hallgatás is döntés, nem csak most, nagyon sokszor máskor is. Itt nem kinőtte magát az "ügy", hanem hagyták, hogy bedőljön.
Nagy különbség!

JumboJet 2012.02.13. 13:21:30

@Politikai Ateista:
Kedves Posztoló!
3 apró, de a történetet annál inkább árnyaló tényt felejtettél el közölni.
1.) A WizzAir még jóval Oszkónak a társasághoz való csatlakozása - 2011. áprilisa - előtt "viselkedett kötelességtudó mintaeurópaiként" - és "nyomta fel" a Malévot az EU-nál. Netán Oszkó magánemberként, vagy PÜ miniszterként szólóban készítette elő a Malév majdani WizzAir segítette becsődöltetését? LOL.
2.) Az EU-nak nem volt túl nagy szüksége Váradi úr figyelmeztetésére, ugyanis már jóval azelőtt kénytelen volt elbeszélgetni a magyar kormánnyal, ismerve a a Malév körüli viszonyokat, sőt, kormányokkal, hogy milyen fajta állami támogatás fogadható el számukra. Legutoljára 2010-ben.
3.) Az EU épp az Orbán kormánynak a korábbi megállapodásokkal teljesen ellentétes, az EU-val sosem egyeztetett "szóljatok, ha köll, küldünk egy kis lóvét" gyakorlata miatt gőzölt be, és minősítette visszamenőleg is érvénytelennek az előző kormány által ledumált dotációt, mert abba bizonyos feltételek mellett egyezett bele, amit Vityáék egyszerűen nem tartottak be. Így aztán borult az egész, és a korábbi támogatásokat is kénytelenek voltak visszafizetni.
Azért így egy kicsit más a lehányzó fekvése, nem?

dr. Bértollnok 2012.02.13. 13:26:10

@elwood:
Bármely szerződés egyik alapelve, hogy a szerződő feleknek biztosítékokat ad a másikkal szemben.
Példáddal élve biztos, hogy én is kikötném, hogy 75 éven belül legyen monopol helyzetem, nem létesíthetnek újabb repülőteret tőlem 20 km-re. Biztos kikötném, hogy a nemzeti légitársaság nem teheti át a székhelyét (pl. Pristinába) máshova. Na de ezért fizetek és nem is keveset!
A titkos záradék meg nem jogi, hanem nálunk politikai fogalom.
Ha egy záradék nem publikus, annak gazdasági okai vannak, lehetnek.
Mondjuk itt kétségbe lehet alapos okkal vonni, hogy létezik-e egyáltalán bármilyen "titkos" záradék.

anonymand 2012.02.13. 13:26:34

@miro1:

Tisztelt miro1!

"A jelenlegi hatalom?" - igen az, amelyiknek a reorganizációt végre kellett volna hajtani.
"A WizzAir nyomta fel a MALÉVET!" - teljesen mindegy hogy ki "nyomta fel", ha nincs igazságtartalom, nincs elítélő ítélet sem.
"(Ahol Oszkó ül az igazgató tanácsban)" - már megírtam, hogy hol ül.
"És ha jól emlékszem a Szocik adták a törvénytelen támogatást, amit most vissza kellet fizetni és ezt akkor is tudták, szép kis aknásítás volt tőlük, és miután állami támogatást nem adhattak, így be dőlt a cég." - jól emlékszel, oszt jön az Alzheimer kórod. A szocik adták és tárgyaltak róla. Ha a céget átszervezéssel, új cég indítással megmentik, akkor nem kőne fizetni. Arra is emlékezz, kérlek, a pénzt a működés érdekében (na épp ez a tilalmas) adta továbbra is az új hatalom, az újjászervezésből semmi nem lett. Emlékezz.
Az csak egy egészen mellékes, talán szóra sem méltatható megjegyzés, hogy erre más légitársaságok képesek voltak, tehát még követhető példa is akadt. Már ha valakinek erre nem van elég esze.
Például Papcsák Kálmán Olgánál tett látogatására. Hogy egy büdös szót nem volt hajlandó az elmúlt másfél évről ejteni. Maradt a zemútnyócév.

Tisztelettel:
anonymand

miro1 2012.02.13. 13:36:03

@anonymand: Tudfom, hogy fáj az igazság ez van, ezt még a szocik rontották el (remélem nem szándékosan...) és most a Fideszre akarják kenni... Nem beszélve arról, hogy 10 légitársaság maradhat talpon a világon a nagy légitársaságok közül és ezt az indexen olvastam

Bombaló 2012.02.13. 13:36:53

"klausztro 2012.02.13. 10:07:20
Ezt a sötétséget!"
"... És azt is tudta, hogy a kormányváltás után sem a MALÉV, sem az állam nem lesz abban a helyzetben, hogy visszafizesse."

Látod, itt derül ki, hogy neked is elkélne egy gyertya. Az Állam szerinted kinek fizesse vissza? Ugyanis a MALÉV-nak az Állam felé keletkezett visszafizetési kötelezettsége...

Esetleg kutasd elő a Wizz Air igazgatóját aki 2001 tájékán rendkívül előnytelen lízingszerződést kötött még a MALÉV vezéreként. Ki volt kormányon akkor? Pedig a Hingyi leányzót még elő sem vettük, aki mint tudjuk már gyerekkorában is csodálta a repülőgépeket. Ez pedig a legerősebb szakmai kötődése volt a MALÉV igazgatóságában részéről. Úgyhogy elemezd az elmúlt 20 évet, ha annyira profi akarsz lenni.

miro1 2012.02.13. 13:38:54

@Kakimaki0123456789: Nem így van tudod jól, az EU a verseny megsértése miatt fizettette vissza a már a szocik által utalt pénzt, amiről akkor is tudták hogy EU jogszabályba ütközik, nem volt EU engedély...

Muad\\\'Dib 2012.02.13. 13:42:25

Édes, ahogy itt öli egymást a sok ökör. Miközben szépen lenyúlták és tönkretették az előző huszon-egynéhány évben a MALÉV-ot. Nem ez, vagy az az oldal, hanem szép közös munkával együtt. Döglődött egyfolytában hála az össze-vissza lopásoknak, az EU pofátlan hülyesége csak az utolsó szög volt a rablási folyamatban.

ismeretlen_katona 2012.02.13. 13:50:31

Ha már ennyire képben vannak a kommentelők, azt elmondaná nekem valaki, hogyan lehetett volna megmenteni a Malévot? (Már anélkül persze, hogy hadat üzentünk volna az EU-nak.)

dr. Bértollnok 2012.02.13. 14:15:45

@ismeretlen_katona:
Már többször leírtuk. Valószínűleg az egyetlen megoldás a visszaállamosítás lett volna.
A hitelek átvállalását a tulajdonhányadért lehetett volna megtenni, ezek birtokon belülre kerül az állam, vagy az állam tulajdonában lévő bank, vagy vagyonkezelő. Az EU szabályok az állami cégre is vonatkoznak, tehát akárhogyan, akármilyen állami pénzekkel nem lehet dotálni az akkor már állami MALÉV-ot, viszont az államnak a MALÉV-ba történő bevásárlását semmi nem tiltotta volna.

A kérdés, hogy egy tartósan és reménytelenül veszteséges céget visszaállamosítani jobb üzlet, vagy hagyni csődbe menni. Szerintem az utóbbi, de persze ez a válasz nem érzelmi, hanem racionális síkon értelmezendő és nem ismerhetem az összes járulékos tényezőt, mint pl az elmaradó tranzit utasok (ha lesz ilyen), csökkenő idegenforgalom (ha lenne ilyen) stb.
Olyan ez, mint a Forma1-es futam. A bevétel legnagyobb része nem a pályán keletkezik, noha a kiadások zöme ott jelenik meg.
Ha a kormány ezzel számolt és nem tehetetlen hülyeségében, netalántán alantas politikai célok által vezérelve döntött, ahogy döntött, akkor egyet értek velük.

dr. Bértollnok 2012.02.13. 14:17:05

@ismeretlen_katona:
Már többször leírtuk. Valószínűleg az egyetlen megoldás a visszaállamosítás lett volna.
A hitelek átvállalását a tulajdonhányadért lehetett volna megtenni, ezek birtokon belülre kerül az állam, vagy az állam tulajdonában lévő bank, vagy vagyonkezelő. Az EU szabályok az állami cégre is vonatkoznak, tehát akárhogyan, akármilyen állami pénzekkel nem lehet dotálni az akkor már állami MALÉV-ot, viszont az államnak a MALÉV-ba történő bevásárlását semmi nem tiltotta volna.

A kérdés, hogy egy tartósan és reménytelenül veszteséges céget visszaállamosítani jobb üzlet, vagy hagyni csődbe menni. Szerintem az utóbbi, de persze ez a válasz nem érzelmi, hanem racionális síkon értelmezendő és nem ismerhetem az összes járulékos tényezőt, mint pl az elmaradó tranzit utasok (ha lesz ilyen), csökkenő idegenforgalom (ha lenne ilyen) stb.
Olyan ez, mint a Forma1-es futam. A bevétel legnagyobb része nem a pályán keletkezik, noha a kiadások zöme ott jelenik meg.
Ha a kormány ezzel számolt és nem tehetetlen hülyeségében, netalántán alantas politikai célok által vezérelve döntött, ahogy döntött, akkor egyet értek velük.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.02.13. 14:17:09

@ismeretlen_katona:
Pl. nyújthatott volna valamelyik állami bank sürgősségi hitelt a Malévnak és ezzel párhuzamosan kinevezhetett volna egy kormánybiztost (kvázi-csődbiztost)...

dr. Bértollnok 2012.02.13. 14:18:15

Bocsánat, lefagyott a blogmotor nálam.

dr. Bértollnok 2012.02.13. 14:23:31

@Lord_Valdez:
Ez sajnos szerintem nem lehetséges. Állami, vagy nem állami a bank, "csak úgy" nem adhat pénzt becsületszóra. Ha nincs mögötte biztosíték, üzleti terv, nincs minimális garancia a visszafizetésre, akkor ez ugyanúgy Brüsszelben kötne ki. Lehet. hogy elsőnek a Malév számláit amúgy kezelő bank rohanna oda. Már ne haragudj, de ha az állam "sürgősségi hitelt" ad, akkor a MALÉV miből és mikorra adja vissza úgy, hogy a saját hitelező kereskedelmi bankjának nem keletkezik érdeksérelme (vár a sorára?)?

dr. Bértollnok 2012.02.13. 14:28:25

@Lord_Valdez:
Na ezt nem tehette meg.
Csak úgy nincs pénz, az megint burkolt, meg nem engedett támogatás. Elsőnek a hitelező kereskedelmi bank rohanna Brüsszelbe. Szerinted hogy lehet "hitelt" adni az egyébként többi hitelt kezelő kereskedelmi bank megkerülésével? Kinek, miből, milyen sorrendben törleszt a MALÉV?

dr. Bértollnok 2012.02.13. 14:29:20

Már megint. Csak nálam?

Marengoo 2012.02.13. 14:39:27

Hungarisztánnak igaza van szerintem.
Valóban nem érdemi konkurenciája egymásnak a Malév és egy fapados.

S valószínűleg sokkal többe fog kerülni az államnak a Malév leállítása, mint a továbbüzemeltetetése.

apanna 2012.02.13. 14:40:59

@ne most: "Aki nem repült és nem érdekli az helyettesítse be a MALÉV szó helyére a BKV vagy MÁV szavakat!"

A BKV és MÁV tömegközlekedés. A MALÉV nem.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.02.13. 14:41:41

@bértollnok:
Addig hónapok telnek el, és ha a csődbiztos nem malmozással tölti az időt, akkor ki lehet használni likvidálásra, illetve járatok megszüntetésére, elbocsájtásokra.
Ad abszurdum még tőzsdére vitellel is lehet pénzt bevonni (azaz apránkénti privatizációval).

(Ezek mind fontos szempontok lennének máskor. most viszont fülkeforradalom van, ergo ha a kormány meg akarta volna lépni, meglépte volna)

Kakimaki0123456789 2012.02.13. 16:00:26

@miro1: Hallgasd mar meg a TV2-n a riportot!
tv2.hu/mokka/video/ki-a-felelos-a-malev-csodjeert

es csak azutan mondj velemenyt! Az allami tamogatasrol a riport vegefele van szo.

Emiksz 2012.02.13. 18:10:48

@ne most:
" Péter, végül is bejött a tanácsod, kiváló szakember vagy, szükségünk van rád, mert más konkurenseink is vannak. "

Jobbat mondok. Péter, ha a te tanácsod elég volt, hogy a magánnyugdíjmentő, visszamenőlegesen adóztató, egykulcsost kétharmadosító, alkotmánybíróságot kiherélő és felbruttósító kétharmad minden próbálkozása ellenére bedőlt a Malév, akkor Te akkora király vagy, hogy neked kell kormányoznod. Oszkó for prezident!

anonymand 2012.02.13. 21:58:23

@miro1:

Tisztelt miro1!

"Tudfom, hogy fáj az igazság ez van, ezt még a szocik rontották el (remélem nem szándékosan...)" - írd meg, hogy hol írtam azt a korábbi kormányzat nem hibázott.
Köszi!
Azt viszont sajnos elfelejted, hogy másfél év alatt mit hibázott ez ügyben a regnáló hatalom.
Fáj.
Az igazság.

"és most a Fideszre akarják kenni..." - Nekem úgy tűnik, a kenés fordított.
"Nem beszélve arról, hogy 10 légitársaság maradhat talpon a világon a nagy légitársaságok közül és ezt az indexen olvastam" - akkor most a szociknak kellet rontani, vagy mégsem? Akkor, ha ezt ilyen jól tudod, nem lehetett volna felkészülni, felkészülten megoldani?
Tudom, tudom!
A zemútnyócév, az a hibás.

Tisztelettel:
anonymand

ismeretlen_katona 2012.02.14. 12:44:34

@bértollnok: Köszönöm a választ, valahogy így gondoltam én is.
Akkor az igazi kérdés (nem az enyém, a Malévé) az volt, hogy kell-e nekünk állami légitársaság?
süti beállítások módosítása