sorok között

sorok között

Kilóra vett GDP

2011. december 30. - Politikai Ateista

Elképedve vettem tudomásul amikor Orbán Viktor egy parlamenti felszólalásában képes volt rezzenéstelen arcal ecsetelni a növekedési prognózisát, amit Matolcsy György még el sem készült növekedési tervére alapozott. Igen arra a növekedési tervre amelyhez Matolcsy a közönség segítségét kérte.

Komolyan gondolja a miniszterelnök, hogy ez lehetséges? Elképzelhető, hogy Matolcsy összedob néhány nap, vagy hét leforgása alatt egy olyan tervet amelynek segítségével képes lesz az ország érdembeli gazdasági növekedést produkálni, figyelembevéve az adott világgazdasági körülményeket? (Kizárólag akkor ha láthatatlan, vagy mérhetetlen gazdasági növekedésre gondolt a miniszterelnök.)

Ha a nemzetgazdasági miniszter képes lenne erre akkor nagyon sok helyen igényt tartanának a szolgálataira, egy néhány hetes turné keretein belül megmenthetné a világot.

Érthető, hogy a gazdasági növekedés fontos a kormány számára, mert a növekedéssel járó állami bevételnövekedésre óriási szükség lenne a következő évben.

 

Említettem korábban is, hogy véleményem szerint a GDP egyáltalán nem fejezi ki egy ország fejlődését, vagy a lakosság életszínvonalának növekedését. Ezzel kapcsolatban már felraktam egy videót, amit beszúrok ide is ha akkor kihagytad volna.

 

Van egy másik problémám is a GDP-vel amiről ebben videóban nem esik szó, mégpedig az, hogy nem mutatja ki a gazdaság élénküléséhez hozzájáruló folyamatok összetevőit, például a források adósságtartalmát. Ha egy állami beruházás megvalósul az értéke (költségei) megjelenik a GDP mutatókban, de ha a szóban forgó beruházást mondjuk sokéves lejáratú államkötvények kibocsátásából fedezték a költségvetésre rakódó teher csak hosszabb távon, az államadósság növekedésében fog jelentkezni. Természetesen ha a szóban forgó beruházás egy jól átgondolt, gazdaságilag életképes, vagy társadalmilag kiemelten hasznos befektetés, akkor az képes ellensúlyozni az adósság jelentette terheket.

Ellenkező esetben viszont körülbelül olyan mintha bankjegyekkel fűtenénk a házunkat.

Az olcsó hitelek időszakában nem nehéz GDP növekedést elérni, korlátlan források esetén pedig a határ a csillagos ég is lehetne. Na itt az egyik probléma: az olcsó hitelek időszaka lejárt. Az olcsó hitelek hiánya nem csak az állami beruházásokra van negatív hatással, hanem a részben hitelekből finanszírozott lakossági fogyasztásra is. (Emlékezzünk vissza a devizahitelek virágkorában tapasztalható újautó eladási rekordokra.)

 

Ha az állam a kötvényeladásokból származó forrásokból kizárólag luxusautókat vásárol a kormány tagjainak rövid távon az is a GDP növekedését eredményezi.

 

 Azt hiszem a mondanivalómat megfelelően illusztrálják a következő grafikonok, az első Magyarország GDP növekedését ábrázolja 1990-től 2010-ig, a második pedig az államadósság növekedését ugyanebben az időszakban.

 

 

 

Forrás: Portfolio.hu

A GDP növekedés nagyon sokba került, és az államadósság összegének folyamatos emelkedése miatt úgy gondolom, hogy nyugodtan nevezhetjük látszólagos növekedésnek. Sokkal kevésbé szembetűnő a jelenség ha az általános gyakorlatnak megfelelően az államadósság a GDP százalékában kerül kifejezésre. Mindenesetre érdekes lenne kiszámolni, hogy melyik időszakban mennyi hitelre volt szükség mondjuk 1 millió dollár GDP előállításához, de ezt én inkább kihagyom.

Véleményem szerint ezek grafikonok ebből a nézőpontból vizsgálva a hitelek hibás felhasználására, és a gazdaság hatékonyságának a hiányára utalnak, de valószínűleg a pazarlás, és a korrupció is komoly szerepet játszik.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr203489905

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az évismétlő kormány 2011.12.31. 13:53:46

Megbukott a kormány gazdaságpolitikája. Ez az évértékelő mondat tényszerűen leírható, és aligha vitatkozik vele bárki kormányzaton kívüli emberfia....

Trackback: Súúúhanterz: Miben buliznak politikusaink idén szilveszterkor? 2011.12.31. 10:51:50

Miután politikusaink még karácsonykor sem hagytak nekünk békét és már készülőben van az utószilveszteri perpatvar is az operaház előtt, mi Súúúhanterek arra voltunk kíváncsiak, miben buliznak országunk vezető politikusai szilveszterkor.   &nb...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

is 2011.12.30. 22:15:45

meg kell nézni, hogy Peruban egy indián család hogyan él. kicsit rosszabbul, mint nálunk egy cigánysori düledező vályogházas család (orvos, iskola, víz, villany, táplálék stb.). vigyünk le 7 millió magyart erre a szintre, onnantól mi is vissza fogjuk tudni fizetni könnyen, gyorsan az államadósságot.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2011.12.30. 22:26:14

@is: ugyan, már ilyen apróságokkal ne zavard össze a szélsőliberális gazdasági zseniket :)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.12.30. 22:27:17

Matolcsyval növekedés? Ez olyan, mintha azt mondanád, hogy Orbánnal demokráciát! Oxymoron!

Martian (törölt) 2011.12.30. 22:53:02

@TrueY: végülis ha Matolcsy sikerre viszi az elképzeléseit, még a közgazdasági Nobel-díjat is megkaphatja. :)

Közgáz ig-Nobel is létezik:

hu.wikipedia.org/wiki/Ignobel-d%C3%ADj

J.László 2011.12.30. 23:05:30

Néhány érdekes infó Peruról (de.wikipedia.org/wiki/Peru):

A világ kokaültetvényeinek 38%-a Peruban van. A gazdaságban jelentős szerepet játszik a kábítószer kereskedelem.
A beruházásokra és közbeszerzésekre fordított közpénzek 10-15%-át emészti fel a korrupció.
A világ egyik legjelentősebb ezüst és aranykitermelője. Jelentős gázkészletekkel rendelkezik.
Az utóbbi évek jelentős gazdasági növekedése leginkább az arany és az ezüst magas világpiaci árának köszönhető.

svdkert 2011.12.30. 23:20:24

De hát nincs olcsó, drága, hitel. Nyomda van, talán Izraelben de már ebben sem hiszek. Ha minden gazdaság mínuszos akkor ki a kurva anyja ad KÖLCSÖN PÉNZT. Az ET ?

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2011.12.30. 23:34:03

Lázár nálad aljasabb, sunyibb, szarházibb nincs a világon!!

Eladósítottad Vásárhelyt, most meg a bankokra hárítod a a kötvénybukta dolgot?
Te miattad ennyi a svájci fran te büdös paraszt!
Befenyítesz, hogy a Parlamenthez fordulsz?

Ha sokat nyertél volna azt is visszaosztod a banknak te mocsok?

Hétfőn országos nyílt, ingyenes Operabál este 6-kor az Operánál.

MIndenki legyen ott, akiben van egy kis jóérzés!

high up! 2011.12.30. 23:34:08

Te bloggazdi,

ha a közgáz egyetemen a második félévre is bementél volna, akkor már nem bámulnál úgy ki a világba, mint aki jó úton van a spanyolviasz felfedezése útján.

Persze ne szonytyolodj el, mert pl Matolcsy még az elsö féléves közgáz anyag megtanulásánál se jár.
Szóval csak így tovább, aztán egy nap talán még az államvizsgán is átmész.

high up! 2011.12.30. 23:36:20

@Lázár az igazi szarjankó!:

gyúrtcsótány a komcsi-libsi bandájával az egész országot adósította el, minimum egy generációra, mégse hisztizik meg nem tüntet rajta minden nap az ország.
Te is inkább mennél valami GDP-t termelni, ahelyett hogy lopnád.

delvideki 2011.12.30. 23:38:28

@svdkert: a soltvadkerti Arany Háromszög triád.

HRes 2011.12.30. 23:42:15

Ha már 'sorok között', akkor tessék elolvasni a következő tanulmányt:

www.oecd.org/dataoecd/5/52/35149431.pdf

Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy szuper jó a magyar gazdaságpolitika és minden happy, de tényeket ne ferdítsünk el.
Perunak és a dokumentumban felsorolt többi országnak az adósságát elengedték vagy átstrukturálták és kitömték őket pénzzel... Így nekünk is menne, de ez nem érdeke senkinek. Sajnos.

BejgliFolt 2011.12.30. 23:56:01

@is: de peruban akkor is így él a lakosság nagyrésze, amikor a graf szerint közel 200% volt a gdp arányos adósság, és most is, amikor 20% közeli - ott a gdp és az adósság más szerkezeti átalakuáson esett át, mint itt

ráadásul, ha itt elkezdene az állam erőteljesen szegényíteni, csak pillanatokig javulnának az eredmények, már éven belül is zuhanna a gdp és így nőne a gdp arányos adóüsság

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.12.31. 00:01:41

Én sem vagyok elégedett Matolcsyval, de a problémákért Simorka a felelős...

Ugyanis 2.1 billió forint van forgalomban! A bankoknak egy likviditási mennyiséget kell tartalékolniuk, ami ellensúlyozza a hitelállomány péngyártási inflációját, ezzel nagyjából stabil valutát hoznak létre, mert a likvid tőke, olyan mint a bevont vagy nemlétező valuta...

De Simokra átváltotta Euróra az IMF utasítására, és így 500 milliárd forintot visszalökött a forgalomba, ezzel 25-30%-os pénzromlást okozva!

Simorkát hazaárulásért sittre, az IMFet meg be kell perelni 3-4 billiós károkozásért és kártérítésért...

A maffia a probléma..

delvideki 2011.12.31. 00:06:28

@Con Storm: ja. a soltvadkerti Arany Háromszög triád.

Tapogatott Kukorica 2011.12.31. 00:08:38

@high up!: +1. Sikeres javitast kivanok a bloggazdanak a potvizsgan!

2011.12.31. 00:33:48

@Con Storm: Ez akkora idiotizmus, hogy fideszért kiált!

2011.12.31. 00:35:58

@Con Storm: Te gyógyegér! Nem infláció van, hanem forintromlás, a devizákhoz képest!!!

Ben Franklin 2011.12.31. 00:41:30

Azon gondolkodott-e a posztríró, hogy államadósságot a vagyon eladásával is lehet csökkenteni? Ezt csinálja Görögország.

jocóka 2011.12.31. 01:02:10

imponálóak a perui adatok, de azt nem értem, hogy a '90-es 190%-os adósságot hogyan dolgozták le '91-re 80%-ra? a teljes éves bevételük dupláját, plusz még egy kicsit adósságtörlesztésre fordítottak? hogyan? nem lehet, hogy ott valami nemzetközi adósságelengedés volt?

KANADA 2011.12.31. 01:02:14

De hát Peruban 28 millió ember él, még jó hogy termelnek annyit, mint Magyarország!
Olyan országgal kell Magyarországot összehasonlítani, ahol a népesség is azonos, mert ez így falsch.

KANADA 2011.12.31. 01:06:52

@jocóka: Hát igen, vagy elengedték nekik egy részét vagy csak simán visszafizették. Amilyen nyomorban tartják a nép többségét simán megtehették.

szobatars 2011.12.31. 01:11:05

@Ben Franklin: Azon gondolkodott-e a posztríró, hogy államadósságot a vagyon eladásával is lehet csökkenteni?

Nálunk, a spontán privatizációnak nevezett folyamat alatt (1987-1989) úgy adták el az állami vagyont, hogy közben az adósság egy fikarcnyit sem csökkent...

pongesz 2011.12.31. 02:04:06

@endike: itt nem a liberalizmusról van szó, a jólét szóba sem került, mintahogy a matolcsy-féle növekedési terv (ha lesz ilyen) sem ezzel foglalkozik. a gdp nem erről szól, hanem az országban elköltött forintokról (vagy milyen pénz van peruban), az államadósság pedig nem az emberek adóssága. most pont az történik, hogy az emberek fogják megfizetni a hibás gazdaságpolitika árát, különadók formájában. a cikk teljesen átgondolt, és jólfelépített, ha ilyeneket pl tanítanának a gimnáziumban, kevesebb embert lehetne átverni a hagymázas dumákkal. nem véletlenül nem tanítják, lesz helyette kötelező hittan.

savrola 2011.12.31. 02:06:53

Az rendben, hogy a Perui - nem kicsit hatásvadász - hasonlat sántít, de a GDP-ről tett általános vonatkozású megállapításai helytállóak.

Vincenzo90 2011.12.31. 03:14:48

@TrueY: Te tényleg nagyon hülye lehetsz.

Vincenzo90 2011.12.31. 03:17:02

@pongesz: hülyegyerek, nem lesz kötelező hittan.

úgy látom inkább a szövegértés oktatásával van baj. majd ha olvasni tudsz, akkor jöhet a közgazdaságtan.

Vincenzo90 2011.12.31. 03:17:39

@pongesz: jólfelépített. a nyelvtan oktatással is bajok vannak.

is 2011.12.31. 03:20:13

@BejgliFolt: viszont, ahogy @J.László: írta: ott van nyersanyag is. lehet, hogy az elmúlt 20 évben iparosítottak, és megnőtt a kitermelés. mivel eddig az államadósságot fizették vissza, ezért nem emelték az életszínvonalat. ezt lehetne nálunk is, és ezzel vissza is tértem az előző kommentemhez.

J.László 2011.12.31. 03:23:03

@jocóka:
Úgy dolgozták le, hogy elengedték. Jó reggelt. Ezt nem Neked mondom, hanem a kedves cikkírónak.

is 2011.12.31. 03:28:01

@Vincenzo90: tehát ha egy faluban/városban az egyház átvette az _összes_ iskolát, akkor majd nem hittant fog tanítani? te is abból próbálsz okos lenni, hogy a törvénnyel takarózol. Magyarországon százával vannak települések, ahol de facto kötelező lesz a hittan, mert nincs állami iskola többé. jól írom: hülyegyerek?

BalintK 2011.12.31. 03:31:29

Sziasztok,

Tényleg ritkrán blogozok.
Miért lehet az, hogy szemezgetve elolvastam néhány kommentet - név nélkül, ha valakit érdekel véletlenszerűen rákereshet: (1) 2011.12.30. 22:15:45 / (2) maffia / (3) Görögország / (4) népesség - és azt veszem észre, hogy itt mindenki olyan süket - finom vagyok nagyon - hogy az kemény.
És nem vagyok geci, ha azt mondom, hogy én kiválóan elélek ebben a még mindig szép országban, de hát lassan kifolyik a víz.

Bálint

TheSlaydo 2011.12.31. 05:26:47

Te jó isten micsoda összeállítás!

Nyersanyagok, Kokain, tengeri kijárat, a lakosság fiatal kora, népességnövekedés.... Na ezekből szerintem még El Tolcsy is összerakna pár százalék GDP növekedést.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.12.31. 06:25:07

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Bárhogy neonáci magyartgyűlölködsz, én is vissza tudok vágni, úgy hogy lesnél!

A válságot bizonyíthatóan az IMF okozta, az Euro deviza felhalmozással és a Forint valuta kiszórással! Ez egyértelmű, bizonyítható! Simorka szakmailag nem laikus, tudta mit csinál, van róla még diplomája is, tehát felelősséggel tartozik a devizahiteleseknek és az államnak!

Az IMF-et pedig nemzetözi bíróságon kártérítésre kell kötelezni, a kár nem kicsi, legalább 3-4 billió forint...

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.12.31. 06:51:50

@SchindIer Pistája:

Te akartad! Akkor egy részlet az eredeti nevén gazdasági vallás és esélyegyenlőségi törvényről, amit Hágában 1901-ben fogadtattak el a világgal, és Genf 1936-os felszólítására 1939-ben a magyargyűlölő neonácik kénytelenek voltak törvénybe is iktatni:

"Zsidó csak az összes választók közül választás, továbbá a vallásfelekezetek képviselete jogcímén lehet a törvényhatósági bizottság tagja. "

Hát igen, az alacsonyabbrendű magyar fajt be lehetett választani ezek után az önkormányzatokhoz és a parlamentbe, kár hogy erre 1989-ig nem került sor... azért milyen nagy hasraesés nem? Az állatokkal kellett megmérkőzniük, igaz ők két helyről indulhattak, minden pozícióba, de hát akkor is...

Ez kb. olyan, mint a nyilasok kiírtották az a magyar állatokat a felsőbbrendű faj számára a "gettó"-nak csúfolt elitvárosnegyedből Pestről, vagy Bakiékat csak úgy kivégezték mert a gyűlölt felsőbbrendű fajt nem szerették... ügye ügye...

Még valami... 1901 -óta a Hágai egyezmények erre az országra is érvényesek.. A Nemzeti Önrendelkezés Joga... Sajnos mivel Magyarrszág keresztény nemzetállam, így mindenki aki felelős vagy mások fölé rendelt pozícióban van és volt, és nem keresztény és nem magyar nemzetiségű 8-40 évre büntethető... Jelenleg is... Nemzetközi jog alapján...

DSityu 2011.12.31. 07:46:07

Matolcsynak nagyon össze kellene szednie magát ha "nemi" növekedést akar elérni jövőre...

Ez valójában csak Matolcsynéra tartozik. Szerintem.

sfi 2011.12.31. 08:00:26

Uramisten, hova tévedtem...

komplikato 2011.12.31. 08:15:23

@J.László: "A beruházásokra és közbeszerzésekre fordított közpénzek 10-15%-át emészti fel a korrupció."

Akkor megelőztük Perut, hurrá! Nálunk 16%-ot kell csak a megfelelő delikvenseknek leadni. :D

Egyébként a világ teljes legális opiát termeléssének 40%-át Magyarország adja. Igaz ebből nem narkó készül, hanem gyógyszerek.

komplikato 2011.12.31. 08:19:21

Érdekes az adóssággőrbe. Ha jól megnézem egy állandó és folyamatos növekedés látszik ott ... ami most is tart ugye. Valami azt súgja, hogy nem annyira egyszerű az az államadósság elleni küzdelem, mint ahogy a propaganda szeretné elhitetni ...

delvideki 2011.12.31. 08:21:05

@sfi: a soltvadkerti Arany Háromszög triád területére.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.12.31. 09:06:10

@Martian: ...már is be kellene neveznünk Matolcsyt az ig Nobel díjra! Megkapná.

Netuddki. 2011.12.31. 10:14:11

Na és ki a tökömet érdekli mi van Peruban? Amikor itt már nyakig ér a sz...

LiberAll 2011.12.31. 10:17:57

@endike: Jah Matolcsy is ezt akarja mi leszünk a 9 millió koldus országa, ha nem zavarjuk el ezeket a faszokat a picsába :(

KGyST · http://repules.tumblr.com 2011.12.31. 10:49:11

Mennyivel szebb lett volna, ha az utsó grafikon nem 20-ról, hanem nulláról indul. Így az ember nem érezné zsigerből, hogy át akarják baszni.

Lacdelo 2011.12.31. 12:03:05

BOVLI FIDESZ, BOVLIBB JOBBIK!

Sikerult megszavazniuk a jegybanktorvenyt ami a forintot megint bedontotte es az allamadossagot tartosan megnovelte. Az orszagbol rohamosan tavozik a toke!

A Fidesz es Jobbik gazdasagpolitikaja megbukott! Mar csak ido kerdese, hogy mikor veszi at a hatalmat egy uj demokratikus partokbol allo szervezodes. Ennek a nacionalista, magyarsagellenes kulonutas politikanak befellegzett. A Fidesz es Jobbik nemzetellenes part, csak a magyar gazdasag tonkreteteleben ertek el eddig hathatos sikereket!

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.12.31. 12:08:25

@SchindIer Pistája: Miaz?! Tagadod a holokausztot? Ezekre nemzetközi dokumentumok vannak!

Öcsi... ezért felelni fogtok... Khon Béla Dunábalövetéseitől, a nyilasok rémtettei a PRO és ÁVO-s pufalykások kulákírtásai miatt!

Öcsi... a terrordiktatúrának vége... most jön majd a számonkérés...

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.12.31. 12:10:47

@LiberAll: Senki sem fogja palesztínát megsíratni... és nem jóllátod.. már koldusok vagytok... nah mennyetek haza szépen.. Magyarország nem a ti hazátok...

delvideki 2011.12.31. 12:15:39

@Con Storm: mi van csimpasz, elfolyt a hűtővized és csikorogva zakatolsz egymagadban?

Vkat118 2011.12.31. 12:17:33

@Lacdelo: Én már nem tudom kitalálni mire játszhat a Fidesz. Lassan elkezdem elhinni az összeesküvés elméleteket, hogy direkt be akarják dönteni az országot, az EU-ból való kilépés és egy Belorusz típusú berendezkedés kiépítéséhez.

Vkat118 2011.12.31. 12:22:47

@Con Storm: A zsidókat és a holokausztot hagyjuk már ki. Egyértelmű, hogy bármelyik 80+ ember visszaemlékszik, hogy bizony elcipelték a zsidókat a faluból és az is, hogy a politika szent tehenet csinált az ügyből és nem barátkozik a matematikával. Kár, hogy köze sincs a fenti témához.

Lacdelo 2011.12.31. 12:31:11

@Vkat118:

Minel rosszabb az orszagnak, az emberek annal radikalisabbakka valnak. Ha a Fidesz es Jobbik az orszag rossz allapotat sikerul a nyugati EU szovetsegeseinkre kenni sikeresen es nem az elhibazott, igazsagtalan gazdasagpolitikajukra, akkor meg azt is elhitethetik az emberekkel, hogy az EU-bol valo kilepes az az orszag javara valhat.

Sok birka Fidesz es Jobbik szimpatizans mar nyiltan az EU ellen beszel es arrol almodoznak, hogy mikor lepunk ki belole.

Ha kilepunk az EU-bol, akkor mar Orban es kesobb az esetleges Jobbik antidemokratikus diktatorikus hatalmatgyakorlasat mar semmi se allithatja meg. Teljesen kiszolgaltatto valnank a Fidesz es Jobbik kenyenek, kedvenek.

pongesz 2011.12.31. 13:43:26

@Vincenzo90: khmm, a stílus maga az ember.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.12.31. 14:17:27

@SchindIer Pistája:

Ez igaz hogy tényleg elvitték... Természetesen a dohányutcai gettóba, ahonnan a dunába lötték a nyilasok a keresztény magyarokat!

Nem hallottál róla, hog huszon valahány csontvázat kiemeltek, és mind keresztény magyar volt?

Majd ki lesz a többi is! Te komolyan veszed, hogy a magyarok olyan hülyék, hogy jajj adjuk oda a házainkat kastályainkat üzeleteinket a gyűlölt felsőbbrendű fajnak? Bakiékat meg kivégzik mert jajj, munkaszolgálatra akarták vezényelni a felsőbbrendű fajt?!

Hova lettek a magyarok a gettó területéről? Ott fekszenek a Duna alján.. mint kiderült...

licsipancsi hites hajszakértő 2011.12.31. 14:45:28

Ez egy átgondolatlan, amatőr, hatásvadász, demagóg poszt volt.

Peru GDP-je ugyan hasonló Magyarországéhoz, viszont a népesség kb. két és félszerese a magyarnak. Mennyi is akkor a GDP?

"...A „perui csodához” hozzátartozik, hogy a növekedés mögött a természeti kincsek kíméletlen kizsákmányolása zajlik a külföldi, főleg olajkitermelő cégek részéről..."

link: kitekinto.hu/latin-amerika/2011/06/19/vilagbank_peru_a_regio_legdinamikusabb_gazdasaga

"
PERUI ADÓSSÁGMEGÁLLAPODÁS

Mintegy 10 milliárd dollárnyi külföldi adósság átütemezéséről állapodott meg Peru a múlt héten hitelezőivel, s ezzel a latin-amerikai ország végleg visszatért a nemzetközi pénzpiacokra. Az egykori amerikai pénzügyminiszterről, Nicholas Bradyről elnevezett adósságcsökkentési program keretében kötött egyezmény értelmében Peru összesen 4,4 milliárd dollár tőkerészre és az 1984-ben bejelentett törlesztési moratórium óta felhalmozódott közel 6 milliárd dollárnyi kamattartozásra vonatkozik. A hitelező külföldi bankok átlagban 45 százalékos csökkentést ajánlottak fel, s 20, illetve 30 év lejáratú, eltérő kamatozású és törlesztésű – amerikai kincstárjegyekkel fedezett – perui államkötvények között választhatnak. A megállapodás részét képezi egy – limai remények szerint – legalább 1 milliárd dollár értékű adósságvisszavásárlási konstrukció is. A külföldi hitelezők a perui törlesztések felújításával és a gazdaság stabilizálásában a kormány által elért eredményekkel indokolták a megállapodást, amelyet valamikor az év vége felé véglegesítenek. A 23 millió lakosú, jelenleg a térség leggyorsabb gazdasági fejlődését produkáló Peru teljes külföldi adósságának összege 26,1 milliárd dollár."

link: archivum.hvg.hu/article/199544PERUI_ADOSSAGMEGALLAPODAS.aspx

Gyenge poszt, rossz következtetések.

licsipancsi hites hajszakértő 2011.12.31. 15:00:00

@licsipancsi hites hajszakértő:

Kiegészítés az előzőhöz:

Perut tehát a 80-as években nyakig eladósították, majd a 90-es évek elején adósságelengedéssel "konszolidálták", azaz az adósság fejében a létfontosságú erőforrásait rablóprivatizálták az IMF és a WB mögött álló nemzetközi cégkonglomerátumok.

Azóta Perunak valóban nincsen számottevő adóssága, a "GDP"-jét pedig az adósságelengedés fejében az ország erőforrásait megkaparintó országok és cégeik termelik, ill. viszik ki az országból. Az első ilyen módon "konszolidált" európai ország Görögország lesz, ennek a technikai kivitelezését most látjuk.

Ez az igazság, lehet választani a módszerek közül.

Lucky Larry Silverstein 2011.12.31. 15:03:09

@licsipancsi hites hajszakértő: Jó meglátás. Jó észjárás. Nem akarsz nekem dolgozni?...:)

licsipancsi hites hajszakértő 2011.12.31. 16:23:08

@Silverstein -'I was lucky'-: 2011.12.31. 15:03:09

"...Incidentally, it’'s worth noting that one of Lucky Larry'’s closest friends —a person with whom it'’s said he speaks almost daily by phone —is none other than..."

www.informationliberation.com/?id=15459

Köszi az ajánlatot Larry boy, majd még gondolkodok rajta. ;-)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.12.31. 21:08:58

@Martian: "végülis ha Matolcsy sikerre viszi az elképzeléseit, még a közgazdasági Nobel-díjat is megkaphatja."
Szerintem Matolcsy tényleg tankönyvi anyag lesz! Hogyan NE csináljunk gazdaságirányítást! :(

@Vincenzo90: "Te tényleg nagyon hülye lehetsz."
Hát persze. De ettől még igazam van. Sajnos!

@Pussy_cinE7lCPgPX: "Az Index.hu meghamisította a CNN hírét:"
És ez most hol csatlakozik ahhoz, amit írtam?

BÚÉK! Bár én nagyobb összeggel nem fogadnék, hogy jobb lesz. :(

2012.01.01. 12:40:24

@Con Storm: "A válságot bizonyíthatóan az IMF okozta, az Euro deviza felhalmozással és a Forint valuta kiszórással! "
1, a Magyar Nemzeti Bank devizatartalékait devizában kell tartani, nem Magyarországon. Nem IMF, EU előírás.Nem újkeletű szabály ez.
2, ha csak egy kicsit gondolkoznál: ha forintban lenne a devizatartalékunk, az ország méginkább támadható lenne, a forint romlásával csökkenne a tartalék is. Mindegy, külső hatásra , vagy akár a pénzjegynyomtatás inflációs hatására, de értéke csökkenne!!!!

2012.01.01. 12:43:06

@licsipancsi hites hajszakértő: "Azóta Perunak valóban nincsen számottevő adóssága, a "GDP"-jét pedig az adósságelengedés fejében az ország erőforrásait megkaparintó országok és cégeik termelik, ill. viszik ki az országból. Az első ilyen módon "konszolidált" európai ország Görögország lesz, ennek a technikai kivitelezését most látjuk."

Nálunk erre már esély sincs. Mit privatizálnának, a MÁV-ot?

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.01.01. 14:03:27

@Könnyen elkaptuk, uram!:

NAh szóval, nem beszélünk olyanba bele amihez nem értünk!

1., Nincs előírva a devizatartalék mennyisége
2., Az viszont elő van írva, hogy mennyi legyen a hitelállományhoz képest a likviditási valuta tartalék! Ugyanis a hitelezés az egyfajta banki pénzgyártás a fedezetből, hogy az infációt elkerüljük, elő van írva a likviditási tartalék!
3., Ez egyértalmű, hogy Forintba kell lennie, ha Forint a hitelező eszköz!
4., Simorka ezt váltotta át devizára, és ugrált hogy jaj mekkora a devizatartalék...
5., Tudod egy rendszerben van 10 tégla 10 nyomtatott pénz, akkor 1 tégla 1 pénzbe kerül... ha löksz ki még pénzt, akkor infláció lesz.. mert pl. 15 pénz 10 téglára oszlik el, akkor 1.5 pénz egy tégla!
6., 2.1 billió forint nyomtatott pénzünk van, amiből olyan 700 milliárdnak likvidtartaléknak kellett volna lennie...
7., De nincs meg a likvidtartalék... mert devizában van... ezért járna Simorkának vagy 500 év sitt, meg az IMF-től Magyarországnak 3-4 Billió forintnyi kártérítés...

2012.01.01. 15:22:28

@Con Storm:
Nah szóval:
1, nem cáfoltál, mert az érveimre más a válaszod. Én azt írtam, hogy a devizatartalékot máshol kell tartani. Erre a cáfolatod, hogy nincs megszabva a mértéke!??
Én azt írtam, hogy ha devizában van, kevésbé érinti a forint árfolyama, illetve az infláció. Te azt írod, hogy a hitelkihelyezés tartalékának azonos devizában kell lennie.!!
Tehát nem válasz, valamint eme második nem normális. Mert kevered a dolgokat: Ha hitelt veszel fel, azt abban a devizanemben érdemes, amiben megkeresed.
Ha hitelt helyezel ki, ez már nem igaz!!!!

Amúgy az IMF hitelt mióta forintban kell visszafizetni?????

Benyalod a fidesz mantrát!!!

Politikai Ateista · http://sorkoz.blog.hu 2012.01.01. 16:11:59

Tisztelt olvasók és hozzászólók! Nem voltam gépközelben a bejegyzés publikációját követően, ezért nem tudtam reagálni a kritikákra, amelyek az esetek túlnyomó többségében jogosak. Óriási baklövés volt a részemről Perut belekeverni a mondanivalómba. Nem állt szándékomban Perut mintagazdaságként beállítani, az összehasonlítás pedig két ennyire különböző adottságokkal rendelkező ország tekintetében valóban nem szerencsés. Ezzel a bejegyzéssel tulajdonképpen csak annyit szerettem volna mondani, hogy Magyarország gazdasági növekedését csak a folyamatos eladósodás eredményeként lehetett (tudták) fenntartani, amit a körülmények nem tesznek tovább lehetővé.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.01.01. 16:24:59

@Könnyen elkaptuk, uram!: Azért mert nem ismeri a Pénzügyi Igazgatásról szóló törvénykönyvet, még nem lesznek érvei...

A likviditási tartalék elő van írva, úgy tudom 9%-a felhalmozott hitelállománynak, ennek a hiteles pénznemben kell lennie a Nemzeti Bank páncéltermében! Ez nem felhasználható! Ebből kell kifizetni csőd esetén a betéteseket a bankoknak! Ha ezt átváltották devizába, az bűncselekmény! Simorkát meg erre az IMF utasította, hogy az Euro erősödjön!

Simorka törvénysértett az IMF pedig nagyon súlyos gazdasági bűncselekményt hajtott végre, beleavatkozott a belügyeinkbe, és kártérítéssel tartozik mind a hazai bankoknak, mind az árfolyam kárt szenvedett költségvetéseknek és jogi személyeknek!

2012.01.01. 18:25:45

@Con Storm:
A likviditási tartalék a Magyarországon működő bankok felé kötelező. Tehát a bank likviditási tartalékot képez, oly módon, hogy befizeti az MNB-nek. Ezt a tartalékot kell az MNB-nek kezelni. Általában állampapírokba fektetik. Ugyanis lehet, hogy kamatot kell utána fizetni a bankoknak.
Ez kötelező jelleggel más ország állampapírját jelenti, nem IMF, hanem EU előírás. Pont a bizonytalanságok kiszűrése miatt.
Azért prüszköl a fidesz, mert ezt az összeget nem hajlandó a Simor magyar kötvényekbe fektetni, mert ezzel a forint romlása esetén nem tudná visszafizetni a bankoknak. Amik túlnyomó részt devizában vannak eladósodva az anyabankok felé, tehát sok szükség nem lenne a forintra. de jól odabasszarinthatnánk a bankszférának: "itt a pénzed, mit kezdesz vele? Csak idehaza tudod kihelyezni, ugye mondtam, hogy beindul a hitelezés Magyarországon!"

2012.01.01. 18:29:48

@Con Storm: "Azért mert nem ismeri a Pénzügyi Igazgatásról szóló törvénykönyvet, még nem lesznek érvei..."

Nehéz ismerni, ami nincs!

2012.01.01. 18:43:59

@Con Storm:" NAh szóval, nem beszélünk olyanba bele amihez nem értünk!"

Akkor ne tedd!
Kevered a likviditási tartalékot a devizatartalékkal!

sajnos, a devizatartalék nevében benne van, hogy deviza.- Nehéz is lenne forintért forintot vásárolni!
NAh szóval, nem beszélünk olyanba bele amihez nem értünk!
Magyarországon a devizatartalék tartásának több célja is van. A kormányzat devizaszámláinak vezetésén túl a legfontosabb az, hogy a jegybank a devizatartalékkal mint eszközzel demonstrálja a pénzügyi piacokat érő sokkok ellensúlyozására irányuló szándékát és a képességét. A másik fontos cél a forint védelme, a tartalék ugyanis egy esetleges devizapiaci beavatkozáshoz biztosít forrást - egyfajta pajzsról van szó, ha az országot kinézik maguknak a befektetők. A jegybank gyengülés esetén forintot vásárol, ami erősíti a hazai devizát, túlzottnak ítélt erősödés esetén pedig ellenkezőleg jár el. Minél nagyobb a tartalék, annál hatékonyabban és hosszabban tud védekezni az adott ország jegybankja egy esetleges spekulációval szemben.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.01.01. 20:51:35

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Lol, legalább olvasná el amit írok, mielőtt teljesen kinevetteti magát...

Legyenszíves határozza meg az országban a hitelállomány számszerű összegét, az erre kötelezően felhalmozott likviditási tartalékot, a valós tartalékot, és a devizatartalék mennyiségét...

Azonkívül, spekulációkkal nem tud mit kezdeni a jegybank, ha devizában van a valutatartalék... ez egyszerű logikai dolog... a forinttal csak akkor tud manipulálni, ha az forintban van... egy belső rendszert nem lehet kívülről befolyásolni!

A külföldnek nincs forintja, hogy hirtelen lerontsa, azt csak fölvásárolhatja, amitől az erősödik, az meg jó...

Szóval gondolkodjon...

A forint árfolyamát sem lehet belülről kifele devizavásárlással vagy eladással szabályozni... csak belső tartalék kihelyezésével vagy bevonásával... Magyarországnak nem ad semmiféle biztonságot a devizatartalék, nem jó semmire! Valutát bármikor lehet vásárolni...

2012.01.01. 21:46:20

@Con Storm:

Uram! Olvasgasson szakirodalmat!

Részemről befejeztem! Aki nem tud különbséget tenni deviza és valuta,likviditási tartalék és devizatartalék között, aki nem tudja, hogy 5% a kötelező likviditási tartalék, hogy a devizatartalék NEM PÉNZ, hanem követelés, az OV szintjén van, aki úgy képzeli, hogy ez a tartalék az MNB páncélszekrényében van elzárva!

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.01.02. 17:05:33

Köszönöm az elismerést, hogy egy oxfordi diplomás és a világbankban gyakorlatot szerzett államelnökhöz hasonlít!

licsipancsi hites hajszakértő 2012.01.02. 18:36:43

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"...Nálunk erre már esély sincs. Mit privatizálnának, a MÁV-ot?..."

:))

Hát azzal jelenleg tényleg nem járnának valami jól, hacsak nem úgy, hogy az övék lesz a MÁV tulajdonjoga és bevételei, a költségeit viszont a magyar állam és a magyar nép állja (lásd az M5-ös "rendkívül előnyös" AKA-féle francia koncessziós szerződés nagyon is hasonló felépítését). Abból is csodálatosan "jöttünk ki" a végén. Elölről-hátulról jó alaposan helybenhagyva, aztán végül felpofozva és megköpdösve. De legalább élveztük elejétől-végéig... A legszebb az egészben az volt, hogy mindegyik kormány vastagon bennevolt (benne van) a buliban 1994-től egészen a mai napig... :(((

Viszont mondjuk az állami (termő)földek, az édesvízkészletek és az "örökös" (általában 99 évre szóló) nyersanyagkitermelési koncessziók (szén, gáz ill. olaj) már egészen vonzó falatkák lehetnének az IMF és Co. számára. Aztán indulhatna a külső betelepítés és a magyar lakosság lassú de szisztematikus kiszorítása a saját erőforrásaiból...

Történetet meg gyorsan kerekítenének hozzá, hogy tulajdonképpen "mi szerettük volna, hogy így legyen".

Utópisztikus???

licsipancsi hites hajszakértő 2012.01.02. 19:09:51

@Politikai Ateista:

Köszönjük az önkritikát! Perutól eltekintve, a posztban vannak jó meglátások is.

Ami pedig azt a forró és top-aktuális témát illeti, hogy a nem versenyképes országok virtuális "GDP-alapú gazdasági növekedésének" a külső eladósítás az egyetlen tüneti kezelési módszere, külön posztot érdemelne, dupla vagy tripla ekkora terjedelemben!

A magyar érdekeltségű és magyar gyökerű hazai cégek jelenleg nem képesek arra, hogy nemzetközileg is versenyképes termékekkel ill. szolgáltatásokkal megtermeljék az ország közkiadásaihoz és a magyar polgárok valós gyarapodásához szükséges pénzeszközöket, tisztelet a nagyon kevés kivételnek!

Nincsen fölös és nagymennyiségű nyersanyagvagyonunk, melyet gazdaságosan és hosszútávon is előnyös szerződések alapján exportálhatnánk. Turisztikai vonzerőnk inkább átlag alatti, legyünk őszinték. Ahol kitörhetnénk - mint pld. a finnek tették az utóbbi 40 évben - az a tudásintenzív szektor lehetne, de az ehhez szükséges infrastruktúrát és oktatási keretrendszert vagy nem engedik kívülről, vagy nem vagyunk képesek belülről felépíteni, lásd az oktatás hányattatásait az elmúlt 21 évben.

Marad hát a külső eladósítás és az egyre gyorsabb lecsúszás az európai szegényházba.

2012.01.02. 22:48:53

@Con Storm: oxfordi diplomás

Egy évet volt ott, és tanulmányozta a nemtudommit! Lófaszt diploma! Nekem van angol diplomám. Bár nem oxfordi.

2012.01.02. 22:49:55

@Con Storm: "államelnökhöz hasonlít!"

Szintén 2/3-os? Egy átlag magyar férfi testmagasságának?

2012.01.02. 22:54:50

@licsipancsi hites hajszakértő: "Viszont mondjuk az állami (termő)földek, az édesvízkészletek és az "örökös" (általában 99 évre szóló) nyersanyagkitermelési koncessziók (szén, gáz ill. olaj) már egészen vonzó falatkák lehetnének az IMF és Co. számára. Aztán indulhatna a külső betelepítés és a magyar lakosság lassú de szisztematikus kiszorítása a saját erőforrásaiból..."

Oké, nézzük a másik oldalt: nyugatnak kuss. Kelet? Az orosz jobb? Bár éppen leszarja kis hazánkat.
Kína szintúgy.
Ha ők bejönnek, kilóra veszik az embereket, ásványvíz nélkül, vagy azzal, tökmindegy!
Ja, van szén, kőolaj?
Esetleg arany? bauxit?

Lázálom. Egyenlőre azt látni, hogy még mindig az EU vissza nem térítendő(mit is jelenthet ez?) hiteleit hívjuk le. Amíg lehet, ugye! Mert mi, MAGYAROK gerincesek vagyunk!

2012.01.02. 22:56:56

@licsipancsi hites hajszakértő:
Ja, félreértés ne essék, ennek a helyzetnek a kialakulásáért nem a fideszt hibáztatom egyedül.
Nyakig van benne az egész "uralkodóosztály", politikusokkal együtt és nélkülük.

2012.01.02. 22:58:55

@licsipancsi hites hajszakértő: "Nincsen fölös és nagymennyiségű nyersanyagvagyonunk, melyet gazdaságosan és hosszútávon is előnyös szerződések alapján exportálhatnánk. Turisztikai vonzerőnk inkább átlag alatti, legyünk őszinték. Ahol kitörhetnénk - mint pld. a finnek tették az utóbbi 40 évben - az a tudásintenzív szektor lehetne, de az ehhez szükséges infrastruktúrát és oktatási keretrendszert vagy nem engedik kívülről, vagy nem vagyunk képesek belülről felépíteni, lásd az oktatás hányattatásait az elmúlt 21 évben."

Látod, ezzel egyetértek. Bár mintha magadat cáfolnád.

licsipancsi hites hajszakértő 2012.01.03. 10:12:40

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Az öncáfolat csak látszólagos.

Az, hogy mi nem vagyunk képesek a relatív szűkösen rendelkezésre álló ásványkincseinket gazdaságosan kitermelni és exportálni, még nem jelenti azt, hogy nagyságrendekkel nagyobb tőkeerővel rendelkező global player cégeknek ez ne érné meg. Kína pld. szívesen elhordaná akár napi rendszerességű vasúti szerelvényekkel a szénkészletünket, ha odaengednénk 20-30-XXXezer olcsó kínai vendégmunkást a bezárt bányákhoz.

A drágán kitermelhető kőaljunkra és gázkészletünkre is volna jelentkező, ha megfelelően olcsón tudnának hozzájutni. Makó mellett már volt ilyen jellegű mocorgás az elmúlt években.

Az ásványvízkészletünkről ne is beszéljek. A Közel-Keletről igen-igen sokan tolonganának érte, ha végre kellően ocsóé vihetnék...

Ha pedig végül nem marad más, amivel törleszteni tudjuk a drágán felvett egykori és frissen felvett hiteleinket, akkor onnantól a törlesztés feltételeit sem mi diktáljuk többé...

Peru, Görögország,...

2012.01.03. 10:30:26

@licsipancsi hites hajszakértő:

Szerintem ne ringasd magad hiú ábrándokba.
Ezt a mennyiséget nagyjából leszarja Kína. Többe kerülne a hajóztatása.
Közelebb van neki az óceánok alatti olajmező.
Víz? ne röhögtess!
Ez olyan álhír, mint a fogorvosi turizmus.
Nem tétel egy ország megítélésében.
Majd ötven év múlva. De addigra lehet, kitalálják, hogyan kell a sósvízből ivóvizet előállítani, olcsón.

A törlesztés feltételeit nem mi diktáljuk már most se.

Érdekes, mikor egy gyarmat fellázad, rádöbben gyarmati mivoltára. A történelem azt mutatja, mindenhol életszínvonal romlás következett be, és később is ott lett jobb, ahol együttműködtek/kollaboráltak korábbi gyarmatosítójukkal. India, Tunézia...

2012.01.03. 10:44:37

@licsipancsi hites hajszakértő:" Ha pedig végül nem marad más, amivel törleszteni tudjuk a drágán felvett egykori és frissen felvett hiteleinket, akkor onnantól a törlesztés feltételeit sem mi diktáljuk többé..."

Szerintem 4,5 kevesebb, mint 8,2%, de lehet, hogy én még az ortodox matekot ismerem.
Ja, az államkötvények 9,4% fölött cserélnek gazdát a piacon!!!!

Ja, a rövid lejáratúra NINCS vevő!

Ez azt jelenti, hogy nem bíznak a kormány válságmegoldó képességében, de hosszú távon úgyis lesz valami jeligére jó drágán még jegyeznek. Na kik? Igen, az Orbán által vizionált karrrrvalytőke! Fúj! Miért hagyjuk? Miért kell eladósítani az országot a karvalytőkéseknek? ORBÁN mást ígért! Függetlenség!

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.01.03. 17:53:34

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Ideje lenne felfognotok, Magyarország a magyaroké, ti nem bírjátok a nyomort és elhúztatok mint a vadlibák, és nem hiszem, hogy valaha bármikor is sikerülne újra a magyarírtó Khón Bélás, Szálasi, Szapolyai, Kádár, vagy MASzoPos terror diktatúrát kialakítanotok...

De egy biztos... mindenért fizetni fogtok... mert a világ ilyennek lett teremtve...

2012.01.04. 22:43:55

@Con Storm:
Te is kinn voltál az ellentüntetésen? A tizenöt HŐS!

Beszarok, te nem vagy magyar!
Kón sturm!

2012.01.04. 22:53:56

@Con Storm: "A parányi részecskék között pedig olyan távolságok uralkodnak, hogy a mérések alapján 99,999 százaléka nem létezik az anyagnak, üres tér! Távolság?! Ez is relatív: egy " atommagban" galaxisok rejtõzhetnek, és a mi világmindenségünk is csak egy parányi élõlény egyetlen elemi részecskéje lehet. "

Idézet a pszichohistóriából.

Most akkor nem létezik, vagy világmindenség van benne.
Pszichológusért kiált!

Egyébként ez a dilemma engem is foglalkoztatott. Voltam vagy 12 éves.

Aztán jött valami kvantumelmélet, kvantummechanika....

és kiderült, az anyag energia halmozódás, tehát nem lehet benne új galaxis. Így a másik véglet , hogy egy élő szervezet egyetlen atomja lennénk, szintén értelmét veszti.

Kicsit többet kéne tanulnod, és kevesebbet kéne hülyeségeket olvasnod.

Hát igen, amikor a butaság arroganciával párosul, megjelenik a mélymagyar.

2012.01.04. 22:55:38

@Con Storm: "Ideje lenne felfognotok, Magyarország a magyaroké,"

Én 1650-ig tudom visszavezetni a családfámat.
Szóval takarodj! Kifelé az országból!!!

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.01.05. 03:45:49

Az, hogy van családfád, nem arra bizonyíték, hogy milyen...

1982-es világbanki egyezmény szerint, a bankok devizatartaléka limitált, és az árfolyam manipulációk tiltott banki tevékenységek közé tartozik!

A devizatartalékunk kb. a GDP arányos limit felső határának a háromszorosa... és azzal magyarázzák, hogy ez a tiltott árfolyam manipulációhoz kell...

A különbözetnek a hitelezési folyamat biztonsági tartalékának kellene lennie, hogy a forint ne gyengüljön, egyfajta likviditási valutatartalékban!

2.1 billió forint van forgalomban, majd 600 milliárd forint értékű devizatartalékkal, amiből 400 milliárdnak forintban kellene lennie, mert a hitelállomány növekedés pénzhígulással jár, lévén negatív forgótőke, és a kötelezően befizetett pénz a pénzkibocsátó bankba utána, ezt ellensúlyozza, amihez az nem nyúlhat! Az, hogy ezt a hitelállományt Simorka kinyomta a valuta gazdasági határon belül, hogy az Euro erősödjön... kb 25-40% forint árfolyam romlást okoz...

Ezzel az Európai Központi bank, számos nemzetközi törvényt megsértett, Simorka segédletével, és a magyarországi bankoknak és embereknek olyan 3-4 billió forintos kárt okoztak...

A kérdés, miért vannak még szabadlábon ezek a mussolini féle fasiszta bűnelkövetők?!
süti beállítások módosítása