sorok között

sorok között

Az államcsőd egy másik szemszögből

2011. december 27. - Politikai Ateista

Az államcsőd kifejezés egyre gyakrabban jelenik meg a hazai közbeszédben. Több remek bejegyzést is volt szerencsém olvasni a közelmúltban amelyek az államcsőd lehetőségével, és a feltételezhető következményekkel foglalkoztak. A szerzők a legtöbb esetben - teljesen természetes módon - az átlagember szemszögéből, a mindennapi életünkre gyakorolt esetleges hatások irányából közelítették meg a problémakört.

Ahogy már említettem ez teljesen természetes és nincs is ezzel semmi baj, én azonban a saját blog nyújtotta szabadságnál fogva egy másik nézőpontból szeretném megvizsgálni a kérdést, ami talán más megvilágításba helyezi az államcsőd lehetőségét: a befektetők szemszögéből.

Egy hitelügyletnek két főszereplője van, a hitelező aki a forrásokat biztosítja, és a hitel felhasználója, aki kötelezettséget vállal a tőke, és a kamatterhek visszafizetésére. Ebben az esetben a hitelezők azok a befektetők (bankok, befektetési alapok, nyugdíjalapok, magánszemélyek) akik az államkötvények, és kincstárjegyek vásárlásával biztosítanak forrásokat az állam számára.

Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy ki a fenét érdekel a befektetők, vagyis a hitelezőink álláspontja? Be kell látnunk azonban, hogy a hitelezőinknek világviszonylatban sokkal nagyobb az érdekérvényesítő képességük mint a magyar szavazópolgároké, vagy akár a magyar választott kormányoké. Sőt, azt gondolom nem túlzás azt állítani, hogy a belföldi gazdasági és politikai helyzet alakulására is komoly befolyást tudnak gyakorolni, ha az érdekeik úgy kívánják.

Ahogy már említettem egy államcsőd a hétköznapi emberek életére gyakorolt hatásairól  már jelentek meg bejegyzések, ezért ebbe én most nem kívánok belemászni.

A befektetők számára azonban egy államcsőd annyit jelent, hogy az állam fizetésképtelenné válik, vagyis elbukják a befektetett tőkéjüket, és a várható kamatjövedelmet. Ezt semmiképpen sem szeretnék ebben biztos vagyok. Magyarország esetében ez körülbelül 22000 milliárd forint (+ kamatok), vagy egy jelentős részének az elveszítését jelentené, valamint egy olyan pénzügyi lavina elindulását is okozhatná amelynek beláthatatlan következményei lennének az egész régióra nézve. (Bankbedőlések, CDS szerződések aktiválása, stb)

Korábban már utaltam erre a Minősíthetetlen címmel megjelent irományomban.

Az államcsőd tekintetében az átlagpolgárok és a befektetők érdeke megegyezik: lehetőleg el kell kerülni. Kitűnően illusztrálja ezt a gyakorlatilag már fizetésképtelenné vált országok, például Görögország víz felett tartására tett elkeseredett kísérletek.

Mit is tehetnek a befektetők ha egy látszólag együttműködésre képtelen (inkopetenciából kifolyólag vagy szándékosan) kormánnyal találják szemben magukat, amely nem tudja érdemben garantálni a befektetéseik biztonságát?

A válasz azt hiszem egyértelmű, meg kell szabadulniuk a kormánytól. Ezt történhet úgy, hogy minden szakértelmüket és erőforrásukat egy olyan párt támogatására fordítják amely eséllyel indul a parlamenti választásokon a kormányzók ellen, esteleg úgy, hogy a belföldi gazdasági folyamatokra gyakorolnak olyan negatív hatásokat amely az általános elégedetlenséget egy olyan szintre növeli, hogy a kormányt a saját népe űzi el. Olyan módszerek is számításba jöhetnek még amelyeknek a menetét én részletesen nem ismerem, de láthatóan nagyon hatásosnak mutatkoztak Görögország és Olaszország esetében, ahol a kormányfők "önként" lemondtak a szakértői kormányok javára. Természetesen az IMF, ECB, EU is hajlandó segítséget nyújtani, könnyen lehet, hogy ennek a segítségnek az ára volt a hatalomátadás a fent említett országok esetében is.

Az IMF a magyar államkötvényekbe fektetőket is szívesen kimentené, talán ez az oka, hogy Orbán Viktor annyira magabiztos a visszatérésükkel kapcsolatban.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr593498833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2011.12.28. 22:18:11

"Nem csak kenyérrel él az ember."

Az a politikai precedens, hogy egy EU állam letér a demokrácia útjáról, felülírhat mindent.

Dőljön be inkább, ne fizessen, de bukjon a rezsim! - gondolhatja Merkozy + USA.
süti beállítások módosítása