Tegnapi írásomban megpróbáltam rávilágítani az euróválság körüli cirkusz hátterében zajló eseményekre, egyúttal egy olyan hírértékelési modellt is szerettem volna megosztani ami világos tájékozódási pontokat ad az információk sűrűjében tévelygőknek.
Rövid és közérthető próbáltam maradni, de elismerem ez nem sikerült. A szándék megvolt, és az egyszerűség iránti törekvés miatt hagytam ki az ECB, az Európai Központi Bank szerepét. Mint minden valamirevaló központi bank a piacgazdaságokban, az ECB is a magántőke bankja. A nagy testvéreihez, az amerikai FED-hez vagy az angol Bank of England-hez képest a hatalma azonban - elsősorban a németeknek weimari inflációs rémálmának köszönhetően - meglehetősen korlátozott. Nem cserélheti kedvére a valutaunió országainak államkötvényeit fizetőeszközre, mint a FED az USA-ban, vagy a BoE az Egyesült Királyságban. Az euróválság azonban egy remek alkalomnak kínálkozik a hatáskör kiterjesztésére, amit a magántőke képviselői szorgalmaznak.
A londoni elemzők száján keresztül mindig a magántőke, a befektetők csoportja nyilvánul meg, a javaslataik, ötleteik, véleményük, az ő érdekeiket tükrözik.
Londoni elemzők: Az ECB szerepét még tisztázni kell
"Citybeli elemzők elismerik, hogy az uniós költségvetési csomag alapelvei segítenek egy újabb válság elkerülésében, azonban ideje lenne zöld utat adni az ECB kötvényvásárlásainak is."
Aki a mainstream gazdasági kiadványok által feltálalt elemzések tükrében illetve földrajzi, vagy kormányzati viszonylatokban gondolkodva vizsgálja az eseményeket, egy pillanatra zavarba jöhet, hogy mit is jelenthet ez pontosan. Az általam tegnap körvonalazott befektetők-politikusok-adófizetők modell azonban egyértelművé teszi: A befektetők, vagyis a magántőke, (Drábikul a pénzügyi magánhatalom) az egyik saját intézményének, az ECB-nek a befolyását akarja növelni a válság megoldásának elősegítésére hivatkozva.
Ez az opció nem most kerül először az asztalra, azonban heves ellenállásba ütközik Németország részéről, az inflációs félelmek miatt.
