sorok között

sorok között

Sötét fellegek Irán felett

2011. december 03. - Politikai Ateista

Szorul a hurok az iráni vezetés nyaka körül, a katonai beavatkozás egyre valószínűbb forgatókönyvnek látszik.  A nyugati országok egymás után ürítik ki a követségeiket, az újabb gazdasági szankciók heti rendszerességgel követik egymást.

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség jelentésével megkezdődött a nemzetközi közvélemény etetése az iráni atomfenyegetéssel. Talán mindenki emlékszik még Szaddam Husszein mesebeli tömegpusztító fegyvereire, és az azokkal kapcsolatos szakértői véleményekre, hírverésre.

De nem csak diplomáciai, és gazdasági fronton eszkalálódik a konfliktus. A november 12-én történt robbanás a hivatalos iráni álláspont szerint baleset volt. Ez természetesen nem zárható ki, katonai létesítményekben előfordul az ilyesmi. A robbanás a Washinghton Post által nyilvánosságra hozott műholdképek alapján teljesen elpusztította a bázist. Miközben  Irán balesetről beszél, egy titokzatos forrás egy állítólagos szabotázsakció történetével bukkan fel a mainstream médiában, aki szerint Izrael áll a háttérben, és további támadások várhatók.

November 28-án egy újabb robbanás rázta meg Iránt, ezúttal Isfahan városa közelében, ez azonban nem lett akkora hír, ugyanis az iráni hivatalos források nem erősítették meg az információt, amiről elsőként az izraeli Haaretz tudósított az iráni FARS hírügynökség oldalán megjelent majd hirtelen eltűnt beszámolóra hivatkozva. Az iráni kormány tagadja, hogy robbanás történt volna 28-án, a megkeresett hatóságok vezetői viszont eleinte meglehetősen ellentmondásos nyilatkozatokat adtak. A hivatalos cáfolat ellenére műholdképek bizonyítják, hogy súlyosan megsérült az Isfahan közelében található nukleáris létesítmény.

Két robbanás, két héten belül, két kulcsfontosságú létesítményben lehet véletlen? Elképzelhető, de ennek megítélését inkább az olvasóra bízom.

Számomra inkább az az érdekes, ahogy az iráni vezetés megpróbálja elhallgatni, illetve bagatellizálni ezeket az eseményeket, közben úgy tűnik mintha Izrael szándékosan saját magát igyekezne gyanúba keverni. A The Australian jeruzsálemi tudósítója is beszámolt a robbanásról, és annak ellenére, hogy a nemzetközi médiában gyakorlatilag semmiféle visszhangja nincs az eseménynek a következő címet adta a cikkének: Minden szem Izraelre szegeződik a második iráni robbanás után. (All eyes on Israel after second Iranian blast)

Ha tényleg szabotázsról van szó elképzelhető, hogy meggondolatlan válaszlépére akarják kényszeríteni az iráni vezetést? Vagy inkább egy iráni zászló alatt végrehajtandó önmerénylet alapjainak a lefektetése zajlik, egy a világ előtt igazolható casus belli érdekében?

Egy Irán elleni katonai akció nem fog átmenni az ENSZ-ben, Oroszország és Kína vétójoga miatt. A nyílt katonai akciók megindításához egy olyan indok megteremtésére van szükség amelyett többé-kevésbe le lehet nyeletni a világ közvéleményével.

Az idő szorít, az USA egyre súlyosabb gazdasági problémákkal szembesül, miközben a riválisai, Oroszország, és Kína erősödnek. Jelenleg még kihátrálnának Irán mögül egy katonai csapás esetén, de nehéz lenne megjósolni, hogy ez meddig marad így. A gazdasági szankcióknak kettős éle van, nyugatról elszigetelik az országot, de ezzel párhuzamosan  keletre tolják, Kína felé.

Irán leghűségesebb szövetségesének hatalma Szíriában összeomlóban van, az események felgyorsultak az utóbbi hetekben, véleményem szerint egy Irán elleni csapás előkészítése folyik.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr853432293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása