sorok között

sorok között

Békés Átmenet

2011. október 25. - Politikai Ateista

 

Légvédelmi ágyúkkal ünnepelnek

Index

Kicsit talán cinikusan hangzik, de ez a cím sokat elárul a líbiai békés átmenet esélyeiről, a jóléti rendszerváltás valószínűleg ott is elmarad. A Kadhafi rezsim után maradt hatalmi vákumot sokan szeretnék majd betölteni, a forradalom győzelmének babérjait maguknak követelőkből nem lesz hiány. A Kadhafi raktáraiból, és a nyugati fegyverszállítmányokból jól felszerelt szabadságharcosok rövidesen a demokrácia még-egyenlőbbjei lesznek akik veszett kutyákként fognak marakodni a hatalom koncain.

Nem a semmiért kockáztatták az életüket, úgy fogják érezni, hogy nekik valami jár.

A fegyveresek mellett ott vannak még az előző rezsim kivételezettjei is akik nem szivesen mondanak majd le a kiváltságaikról, illetve azok a prominens külföldön élő emigránsok akik most mind úgy érzik, hogy eljött az ő idejük.

Az életszínvonal azonban fokozatosan csökkenni fog, a Líbia olajbevételeiből származó jelentős profitot forgató állami befektetési vállalat vagyonát nyugaton befagyasztották, és ha valaha vissza is adják, akkor az "önzetlen segítség" költségeit le fogják vonni belőle.

Mindezek mellett az országot is újjá kell építeniük, amihez szervezés, együttműködés, és anyagi források is szükségesek.

Nem csodálkoznék ha az eddig államadósság nélkül működő Líbia repülőterén hamarosan az IMF egyik küldöttsége landolna.

Nógrádi: "a líbiai helyzet Afganisztánhoz és Irakhoz hasonlít"

Gazdasági Rádió

Líbia Irakizálódása

Sorok Között 2011.03.19

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr553324226

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kadhafi családja beperli a NATO-t 2011.10.27. 15:45:01

A meggyilkolt líbiai vezér családja háborús bűncselekmény miatt tesz feljelentést a hágai Nemzetközi Bíróságon.

Trackback: Líbia: Maradjon még a NATO 2011.10.26. 16:50:01

Az új líbiai vezetés biztonságosabbnak érezné a helyzetet, ha a NATO még maradna.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

melimeli 2011.10.30. 09:56:58

"Az életszínvonal azonban fokozatosan csökkenni fog"

WHA-HA-HA-HA, így is lehet mondani
Libya Truth
www.youtube.com/watch?v=aJURNC0e6Ek

Prior to the NATO invasion of Libya, did you know this?

· There is no electricity bill in Libya; electricity is free for all its citizens.

· There is no interest on loans, banks in Libya are state-owned and loans given to all its citizens at zero percent interest by law.

· Having a home considered a human right in Libya.

· All newlyweds in Libya receive $60,000 dinar (U.S.$50,000) by the government to buy their first apartment so to help start up the family.

· Education and medical treatments are free in Libya. Before Gaddafi only 25 percent of Libyans were literate. Today, the figure is 83 percent.

· Should Libyans want to take up farming career, they would receive farming land, a farming house, equipment's, seeds and livestock to kick start their farms are all for free.

· If Libyans cannot find the education or medical facilities they need, the government funds them to go abroad, for it is not only paid for, but they get a U.S.$2,300/month for accommodation and car allowance.

· If a Libyan buys a car, the government subsidizes 50 percent of the price.

· The price of petrol in Libya is $0.14 per liter.

· Libya has no external debt and its reserves amounting to $150 billion are now frozen globally.

· If a Libyan is unable to get employment after graduation the state would pay the average salary of the profession, as if he or she is employed, until employment is found.

· A portion of every Libyan oil sale is credited directly to the bank accounts of all Libyan citizens.

· A mother who gives birth to a child receive U.S.$5,000.

· 40 loaves of bread in Libya costs $0.15.

· 25 percent of Libyans have a university degree.

· Gaddafi carried out the world’s largest irrigation project, known as the Great Manmade River project, to make water readily available throughout the desert country.

Will the mainstream news discuss any of this? You decide.
süti beállítások módosítása