sorok között

sorok között

Állami Szerepvállalás Mandarinul

2011. október 15. - Politikai Ateista

Kínát lehet szeretni és gyűlölni egyaránt. Sok tekintetben érheti jogos bírálat őket ,de kétségtelen, hogy tanulni is lenne mit. Nekem a keleti nyitással tulajdonképpen nincs semmi bajom, csak annyi, hogy ennyi ideig kellett rá várni.

Az állami szerepvállalás tekintetben feltétlenül érdemes lenne leckéket venni, de nem hiszem, hogy néhány alapvető irányelvért azonnal a nagy falig kellene szaladni.

A szakirodalom szerint a banánköztársaságok egyik általános jellemzője, hogy az állam privatizálja a nyereséges "vállalkozásait" miközben a tartós kiadásokkal járó intézmények fenntartása az adófizetőkre hárul. Azt hiszem elmondhatjuk, hogy ez a gyakorlat nem kizárólag a banánköztársaságok jellegzetessége, de az is lehet, hogy csak túl szűken értelmezzük a meghatározást.

Ezt a folyamatot remekül példázza a MÁV Cargo "privatizációja". A MÁV csoport egyetlen nyereséges részlegét az állam eladta, miközben a folyamatosan veszteséges személyszállítás fenntartására továbbra is minden évben súlyos milliárdokat áldoznak az adófizetők pénzéből. Az állam rossz gazda jelige alatt megköttetett nagy üzletnek a további pikantériája, hogy a MÁV Cargot gyakorlatilag egy másik állam vásárolta meg, az osztrák.

Számtalan példát lehetne még felsorolni, és sajnos nem csak Hondurasból, de a mondanivalóm lényege nem ez.  Állami szerepvállalás alatt én inkább azt szeretném látni, hogy az állam beszáll az üzletbe. Véleményem szerint egy állami bank megalapításával kellene elkezdeni. Korábban már szenteltem egy bejegyzést az USA egyetlen állami bankjára a BND-re (Bank of North Dakota) , és tevékenységének pozitív hatásaira az állam gazdaságára. Már az USA más államai is tanulmányozzák a dakota-modellt, Kaliforniában már csak a kormányzó aláírására várnak.

Természetesen komoly hazai, és nemzetközi ellenállásra lehetne számítani, de úgy gondolom, hogy érdemes lenne vállalni a csörtét. Egy állami bank garantált bevételt jelentene az államnak, a bankok ezekben a nehéz időkben is komoly nyereséget produkálnak.

Mi van ha esetleg mégis veszteséges lenne?

Semmi, a jelenlegi gyakorlat szerint, a veszteséges magántulajdonban lévő bankokat is az adófizetők pénzén mentik meg. Biztos vagyok abban, hogy ha az OTP csődközelbe jutna akkor is az állam nyújtana segítő kezet.

Egy állami bank nem csak biztos bevételi forrást jelentene, de valódi versenyre kényszeríthetné a többi piaci szereplőt is. A kartellezés lehetősége rövid úton megszűnne. Az üzletpolitikája kialakításakor nem kizárólag a profitmaximalizálást, hanem a hosszútávú gazdasági, és társadalmi érdekeket is figyelembe tudná venni.

A bankszektorban történő állami szerepvállalás csak az első lépés lenne, egy állami bank finanszírozásának segítségével az állami (önkormányzati) cégek előtt megnyílna az út az egyéb területek felé is.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr163304963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása