sorok között

sorok között

Olaj a Tűzre

2011. október 07. - Politikai Ateista

Dennis Kucinich kongresszusi képviselő videóüzenetében biztosította szolidaritásáról a Wall Street tüntetőit.

 

 

Többek között azt is elmondta, hogy beterjesztette a "H.R. 2990, the National Emergency Employment Defense Act" elnevezésű törvényjavaslatát, amely a gyakorlatilag a Federal Reserve, a "nemzeti" bankrendszer amerikai leányvállalatának az államosítását jelentené. Ezt a minimum eretnek javaslatot biztosan nem fogják megszavazni a bankárok pénzén hízó képviselők, de már az is egy óriási áttörés, hogy egyáltalán felmerült ez a gondolat, ráadásul egy kongresszusi képviselő hozakodik elő vele. Többek között azért is mert eloszlatja azt a legendát, hogy a bankjegynyomtatás állami kezekben van, és megerősíti azt az amerikai köztudatban egyelőre konspirációs teória szintjén tengődő feltételezést, hogy az USA fizetőeszközét az állam gyakorlatilag magánbankároktól kölcsönzi, és kamatot fizet minden egyes dollár után. Az biztos, hogy Kucinich üzenete nem fog széleskörű nyilvánosságot kapni, a törvényjavaslat pedig olvasatlanul fog a kukában landolni.

A világ egyik utolsó valóban állami kezekben lévő nemzeti bankját, a líbiait, március 19-én "privatizálták" a bengázi felkelők segítségével, alig egy hónappal a zavargások kirobbanása után.

 

Libyan Rebels Form Their Own Central Bank

CNBC

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr623285481

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása