sorok között

sorok között

Brüsszel megint a pénzedre pályázik

2013. október 25. - Politikai Ateista

Az Európai Unió kifutott a keretből:

Az Európai Bizottság kifut a pénzéből novemberre, ha nem kap a tagországoktól 2,7 milliárd euró friss forrást a közös büdzsébe - figyelmeztette José Manuel Barroso, a bizottság elnöke Martin Schulzot, az Európai Parlament (EP) elnökét. Ez azt jelentené, hogy Brüsszel november közepén már nem tudná teljesíteni a tagállamokkal szembeni kötelezettségeit - azaz nem tudná a közösen elfogadott módon újraosztani a pénzüket. A pluszbefizetésre azért van szükség, mert az unió vámbevételei ötödükkel zuhantak. - Veszélyben vannak az uniós pénzek - Brüsszel lehúzza a rolót? - Napi Gazdaság

Amerikai típusú kormányzati shutdown-ra azonban nem kell számítani.

Brüsszelből csak üzennek a tagállamoknak, hogy küldjenek még pénzt. Ennyi.

Az új forrásokat majd a saját meglátásaik, illetve szakértelmük alapján visszaosztják, (vagyis a tagállamok pályázhatnak, és majd meglátjuk) persze csak miután levették a fizetésüket és a bürokratikus szörnyinfrastruktúra működtetésének a költségeit.

A központosítás rossz dolog.

És az őrület fokozódik:

Angela Merkel komoly kompetenciákat adna az Európai Bizottságnak, hogy az széles körben ellenőrizhesse az eurót használó országok pénzügyi- és gazdaságpolitikáját. Az eurócsoport tagjai cserébe egy külön büdzséből is gazdálkodhatnának, valamint kapnának egy euró-pénzügyminisztert is. A SPIEGEL információi szerint a német pénzügyminisztérium már hozzá is látott a szerződésmódosító tervezet megszövegezéséhez. - Merkel a nemzeti szuverenitás újabb szeletét küldené Brüsszelbe - Kitekintő

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr605595739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toportyánzsóti 2013.10.25. 08:25:49

8:1-et hozott a nemzeti szuverenitás,a pofátlan koldusunknak,aki a multik egyik legnagyobb seggnyalója,csak azokkal van problémája aki nem adja le a 20%-os védelmi pénzét.

2013.10.25. 10:13:12

@toportyánzsóti: DDDD ...bazzeg Venezuela tanulhatna tőlünk.:))

protézisesh 2013.10.25. 12:22:48

Amerika amiatt van előbbre az EU-nál, mert van közös KÜLÜGY-HADÜGY-PÉNZÜGY náluk. Nálunk meg nemzeti öntudatból a szövetségi apparátust sokszázszor felülmúló méretű gigabürokrata gépezet legnagyobb eredménye, hogy minden falusi önkormányzatba liftet építenek (megduplázva ezzel az épület értékét), térkövezik a harangláb előtt az árokpartot, illetve gumilabdát határoznak meg a disznóólba.

Közben nem tudunk egységesen fellépni harmadik világból érkező fenyegetettség ellen. Nincs egységes bevándorláspolitika. Nincs egységes és 1:1-ben átjárható oktatási rendszer. Nincs egységes adórendszer (beleértve a védő- és büntetővámokat/adókat sem). Akkor mi a f@szt akar Európa?! :(

Szelid sunmalac 2013.10.25. 16:08:55

@protézisesh: Nem igaz! Dokumentumokkal cafolhato, hogy NEM hataroztak meg gumilabdat a disznoolba! Igaz, kesobb kristalygombot, de azt is fele fele EU-s penzbol, a masik fele az onkormanyzat altal kulon kivetett adobol volt finanszirozva! Mocskos hazug komcsi!

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.10.25. 16:48:58

Hogy építsünk így közpénzből minden faluba a helyi lakosság tízszeresét befogadó stadiont a hozzá tartozó kisvasúttal, ha Brüsszel elszipkázza a forrásokat?!
Nyúljuk le a lakossági folyószámlákat is?!
(szünet)
Öcsém, ez mekkora ötlet! Elő a laptopot, írjuk azt az egyéni módosító javaslatot!
Magyarország jobban tejel!
:)

Don Quixote de la Ferko 2013.10.25. 16:53:14

Ajaj.
Nem lesz pénz a kampányra.

Nem baj. Ugrik a bankszámla. Annak aki a fidesz rablók mellett bankban meri még tartani a pénzét. A cigókat meg kell valahogy venni, orsós elvtársnak újabb négy évig kell uralkodni.

Stabilo 2013.10.25. 17:35:11

Novemberre elfogyott a pénz...és ezek akarnak irányt mutatni kifelé a válságból. Eszem megáll.

Szádbafingok 2013.10.25. 17:47:58

@Stabilo: Fizessünk be többet, akkor majd Decemberben is dőzsölhetünk!

2013.10.25. 18:49:02

Ez az óriási brüsszeli bürokrácia és annak költségei, ez egy vicc. A brüsszeli bürokrácia lényegesen több feladatot lát el lényegesen jobban, mint pl. egy magyar állami szerv.

A költségeket hagyjuk, mert az EU-nak ha már csak annyi értelme van, hogy nincs háború a határain belül, akkor már a legolcsóbb és leghatékonyabb dolog, amit valaha kitaláltak a vén kontinensen (vagy a világon). Hogy őszinte legyek, szívesen beszállok én is pár csúcsdiplomata és külügyes luxushotelének finanszírozásába, mintsem a saját felfegyverzésembe és értelmetlen legyilkoltatásomba sorkatonaként.

A falusi térkövezést, a cukorgyárakat és az összes szabályozással kapcsolatban pedig jobb lenne egyszer s mindenkorra megérteni, hogy ezek a teljesen töketlen magyar külpolitika és a korrupcióval átszőtt hazai rendszer következménye.

Bolsi Buster 2013.10.25. 19:17:52

'Amerikai típusú kormányzati shutdown-ra azonban nem kell számítani.'

Az még bebaszna a tagállamok GDPjének 1%-a a közös (túrós) pénz. Sose legyen több.

ob.szerver 2013.10.25. 19:36:48

Ha az amerikaiak lehallgatták Orbán magánbeszélgetéseit is beleértve a Simicskával folytatottakat - tartok tőle, hogy ehhez túl jelentéktelen - akkor kibaszott nagy bajban van.

Outlooker 2013.10.25. 20:02:38

@Trollcsány rising: Majd ha kell lesz mivel zsarolni.

Bolsi Buster 2013.10.25. 20:07:55

@Outlooker: Az már a vidiónál is bejött.
süti beállítások módosítása