sorok között

sorok között

A hülyék viszik csődbe az országot

2013. július 20. - Politikai Ateista

Még kis sem hevertem Luis De Guindos gazdasági miniszter, a spanyol recesszió végével kapcsolatos ízléstelen poénját, amikor megszólalt a francia miniszterelnök is.

"A fellendülés itt van" - fogalmazott vasárnap a köztársasági elnök a nemzeti ünnep alkalmából az országos televízióknak élőben adott hagyományos elnöki interjúban. Hollande arra a kérdésre válaszolta ezt, miszerint nem nyugtalanítja-e, hogy a francia statisztikai hivatal (INSEE) alig 0,2 százalékos gazdasági növekedést jelez előre az idei évre. - Hollande: "itt a gazdasági fellendülés" - Menedzsment Fórum

Nem szerencsés a vágyakat a tényekkel összekeverni.

Még Michel Sapin munkaügyi miniszter, és a Fitch sem annyira optimista mint Hollande.A lakosságról nem is beszélve.

Amikor a megválasztása után is gazdaságélénkítésről beszélt már gyanítottam, hogy Hollande vagy nincs tisztában a helyzettel, vagy simán agyalágyult.

De mit is várhatunk egy olyan miniszterelnöktől, akinek a legforradalmibb ötlete a vagyonosok jövedelmének 75%-os adóztatása volt. Azoké a franciáké akik simán el tudnak költözni országból, és a legtöbb állam tárt karokkal fogadja őket.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr535414484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dödölle 2013.07.20. 11:09:11

" A hülyék viszik csődbe az országot..."
Ja, Franciaország ?... Én meg mán aszittem, megin' a zorbán meg a matelcsy a téma... Bocsika...

Szúrófény 2013.07.20. 15:51:02

„Mindinkább meggyőződöm, hogy az ország helyzete reménytelen, ez az ország nem képes magát megvédeni, mert nincsenek az állam kormányzatában becsületes emberek! (A pápai követ írja Rómának, 1526-ban!)

„…el nem tagadhatjuk, és nem szépíthetjük azt a példátlan önzést, amelynek durva konfliktusaiból áll e korszak úgynevezett politikai története. Keserű arra gondolni, hogy ez ország politikai vezetői méltatlan, alacsony lelkű, legjobb esetben tehetségtelen emberek voltak”
Szekfű Gyula Tomori című tanulmányából. Nincs új a nap alatt!

toportyánzsóti 2013.07.20. 16:48:38

Az eszetlen túladóztatás visz csődbe bármilyen országot,mióta ilyen fejlettek a tömegkommunikációs eszközök és a hatalmas tömegmanipulációs tudás is védtelenné teszi az átlag becsületes polgárt.

Paul Summers 2013.07.20. 19:57:25

Szarok Hollandra és Franciaországra.

defenestratio · http://www.youtube.com/watch?v=SEuBeH4LCyU 2013.07.20. 20:20:44

"amikor megszólalt a francia miniszterelnök"

javitsuk mán azt a titulust kéremszépen, mert a miniszterelnök az a Jean-Marc Ayrault.

bocs a szőrszálhasogatásért, "de egy hippi sem szereti, ha galambszar van a vállán"

Mr. Waszabi 2013.07.20. 20:25:45

Ez poén akart lenni? Ha igen, akkor nagyon talált:)
(Én is hüledeztem, egy korábbi hozzászólóhoz hasonlóan, mert az ország és a vezető neve akár elírás is lehetett volna.)

lobster thermidor 2013.07.20. 20:29:58

Tényleg!
Piszkosul szarul megy ezeknek a franciáknak, már a jubileumi 100. Tour befutóját is csak este tudják megrendezni.

Szárszó szépe 2013.07.20. 20:51:10

Pedig minden adott a sikerhez. Progresszív kormány az eleve legprogresszívabb országban, ez papíron maga a mennyország.

Eleve, mint tudjuk, Franciaországban az a francia, aki francia állampolgár, még ha suriname-i néger is, vagy kongói néger (nem mintha számontartanák). Ez az alap.

Ott nincs franciáskodás (ugye, már a szó is mennyire idegenül hangzik?), nincsenek mélyfranciák, nincs olyan, hogy valaki féltéglával veri a mellét, hogy mekkora francia.

És szerintem ez a lényeg, nem az, hogy most csak kicsit lett nagyobb a jólét a progresszív kormányzás eredményeképpen és az orbáni ámokfutás ellenére is, vagy sokkal.

Egyébként ha már így felmerült Orbán neve Franciaország kapcsán, érdemes megemlíteni, hogy még úgy is összejött egy szerény plusz, hogy a Sodexót antidemokratikusan fosztotta meg szerzett jogaitól az Orbán.

Flúgatlan 2013.07.20. 21:18:46

"nincsenek mélyfranciák, "

Kac-kac. A franciák közt elég sok a kemény nacionalista. Csak ők a saját nacionalistáikat nem "mélyfranciázzák" le. Az én tapasztalatom szerint az átlag francia sokkal nacionalistább, mitn az átlag magyar. Csak nekik szabad, ezért nem kényszerülnek (legalábbis a saját országukon belül) mindig magyarázkodni, ha a saját múltjuk dicsőbb vonásait emelik ki és nem állandóan magukat ostorozzák hibáik miatt. Emiatt nincs olyan csata, belháború a nemzeti érzés körül, mint amit itt nálunk a liberálisok gerjesztenek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.20. 21:36:16

@Szárszó szépe: ja
csak ha egy bretont lefranciazol akkor meg fog sertodni
jobban van francia, meg bretonoskodas, mint otthon
gondoltam szolok

parrre 2013.07.20. 22:02:31

Na.. ott is van fellendülés? Mert itt is..

sírjatok 2013.07.20. 22:28:58

@Szárszó szépe: te nem ittál meg még két sört egy franciával, ugye?

béla a görög (törölt) 2013.07.20. 23:08:42

Nézd franciaországban kicserélik a TGV-ket valami még gyorsabbra elkezdik újragyártani a Concorde-okat azt majd csak el lesznek valahogy...
Mialatt idehaza...

Szúnyog 2013.07.21. 00:50:06

Itt ez a nulla értékű blog, meg ezt a szart az a címlapra kitevők index.
A szerzőnek meg fogalma sincs az államfő és a kormányfő közötti különbségről.

buday008 2013.07.21. 01:20:56

Most őszintén hatalmon lévő Miniszterelnöktől mit várunk? próbálja nyugtatni az embereket..AMúgy meg oké Hollande 75 százalékos adót ígért a gazdagokra- megjegyzem pontosan tudhatta hány embert érint és milyen szinten. Gondolom naivan a gazdagok Franciaországban sem parkoltatják a vagyonukat mikor otta kis szomszéd MOnaco pl. De amelett játszotta a megszorítósdit és jó pár egyéb intézkedést is hozott. Szóval azért ne ítéljük el oylan gyorsan:_))

bretman 2013.07.21. 02:27:15

Hollande tényleg maga a probléma, de baszom, javítsátok már ki azt a miniszterelnököt!

Itt okoskodsz, és még azt sem tudod, hogy Franciaország elnöki rendszer és Hollande az elnök. És ez nem ugyanaz, mint az Egyesült Államok, ahol az elnök maga a kormányfő, mert Franciaországban van miniszterelnök. Ayrault-nak hívják.

Überkínos ez a bejegyzés így..

Battenfeld 2013.07.21. 02:36:41

@buday008: Monaco az a kb. 10 focipályányi terület Franciaország és a Földközi-tenger között azzal a brutális hadsereggel? Köszi, nincs több kérdésem.

lobster thermidor 2013.07.21. 07:23:11

Tulajdonképpen arról szól ez a poszt, hogy minél szarabbul megy nálunk minden, annál inkább ekézni kell az évszázadokkal előttünk járó, sokkal fejlettebb országokat.

Természetesen egy, két jól irányzott beszólással relativizálni kell a dolgokat, nehogy véletlenül valaki arra merjen gondolni, hogy Orbán eszement politikája miatt van ilyen tragikus helyzetben az ország.

mikka 2013.07.21. 07:31:57

1. a franciak nacionalisták, nem kicsit, nagyon.
2. a rasszizmus sokkal jelentősebb probléma ott
mint Magyarországon
3. az antiszemitizmus ott véres tettekben is
megnyilvánul időről időre.
4. a francia kormányzatnál "populistább" nincs
az európai unióban.
5. Hollande és a barátnője két igazi seggfej.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.07.21. 07:40:26

:x
kimaradt, hogy ezért is orbán a hibás
no majd valamelyik libbant bedobja...

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.07.21. 08:22:58

Ezek a beszűkült agyú libsik mindenütt csak a zorbánról dumálnak. nyitottak mindenre.

Pszt! 2013.07.21. 08:25:29

Kit érdekel ez? A komcsi. viktor lerebol mindent!

hot-spot (törölt) 2013.07.21. 08:52:47

@parrre: A csigazabálók azért nem mennek csődbe,mert időről időre szarrá verik a lázadóik a fél országot,így azt folyton újra kell építeni.
Ez pedig munkát és megélhetést ad sokaknak,és pénzt nyom a gazdaságba náluk.

szabadság elvtársak! 2013.07.21. 09:13:54

@Flúgatlan:
De Tudod miért? 45 után itt internacionalizmus volt a kötelező. Attól függetlenül, hogy szartak ránk.Na most, hogy nem lenne kötelező, ők még mindig ragaszkodnak, hogy leszarjanak bennünket. Ámbár, jó lenne tudni, hogy az EU szocialistái és liberálisai internacionalisták é vajon? Nemrég nyilatkozott egy osztrák EU képviselő, aki azt mondta, náluk olyan nem jöhet szóba, hogy egy EU képviselő rágalmazza a saját országát. Mert mi ilyenek vagyunk.
A poszt írónak egy mondatával egyetértek. A cím mondata igaz.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.21. 09:34:42

Érdekes, az ottani banksarcot nem ellenezte az EU.

Amúgy attól, hogy a francia elnök hülye, nem kéne a magyranak is annak lennie :D

Meg azért még mindig szeretném élvezni a francia "nyomort", na.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.21. 09:46:47

Hollande jól jelképezi a baloldal, mint olyan, teljes csődjét.

zotyesz11 2013.07.21. 09:49:35

@lobster thermidor: De!

Évszázadokkal járnak előttünk?
Miben?
Melegházasság?
Szociális rendszer?
35 órás munkahét, 3-szor akkora fizetésért?
Államadósság?

Vagy a romatelepek felszámolásában?
Ja, az tényleg profi volt...

studkell 2013.07.21. 09:53:56

Posztolónak: tanulj meg helyesen írni, kezdhetnéd mondjuk a központozás szabályaival (pl. vesszők helyes használata). Kösz.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.07.21. 09:57:08

Hát jó nagy kamuszövegek vannak ebben a blogban!

A magyar ipar azért van szarban, mert import energiahordozóból és nyersanyagból termel, vagyis gyarmat vagyunk! Az egy főre jutó vásárlóerő kb 73 ezer forint, ami arra a következtetésre juttat, hogy a GDP majd 40%-a hazugság! Meg az átlagbérek...

Eszerint az eladósodottságunk sem annyi amennyi, hanem majd 120%... a GDP arányos..

Amíg parasztvakítás és magyarítós náci csőcselék kormányoz ez így is marad...

Nah de mindenki megérti aki elolvassa a honlapom, ami gyakorlatilag az egyedüli gazdaságfilozófiai szakkönyv magyarban...

hot-spot (törölt) 2013.07.21. 10:02:02

@Con Storm: Ha nem lennék már lezsibbadva a sok gazdasági és bankszakértő kommentelőtől,még el is olvasnám a könyvedet.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.21. 10:03:40

@Szárszó szépe: Ö, én úgy tudom, hogy nagyon erős nemzeti öntudat van, csak max. nem faji alapon nézik ki maguk közül a nemfranciákat.

Másik. Egy alapból nem olyan szarul menő ország, mint a miénk, hova növekedjen? mert nekünk lenne honnan... :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.21. 10:05:31

@Con Storm: +1. Illetve külföldi cégek gyátóüzemei vannak itt, ami ugyan befektetés, de a nyereség nagy része nem itt csapódik le. Majd akkor lesz itt valami, ha magyar cégek gyártanak dolgokat exportra.

LallyPop 2013.07.21. 10:11:13

@ColT: 'Ö, én úgy tudom, hogy nagyon erős nemzeti öntudat van, csak max. nem faji alapon nézik ki maguk közül a nemfranciákat.'

- Öööö, de. Is.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.07.21. 10:33:30

@hot-spot: Ha egészséges lennék még feleségül is vennélek!

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.07.21. 10:34:41

@ColT: Ha az önellátását megoldja egy állam, akkor már csak a munkásai munkakedvén múlik milyen gazdagok!

Mert annyit gyártanak maguknak amennyit akarnak és mind meg is tudják venni...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.21. 10:41:15

@Con Storm: Igaz :) De mondjuk itthon nincs olyan irdatlan sok nyersanyag.
Viszont a mezőgazdasági termékek importja facepalm. Ugyanis abban rohadt jók lennénk.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.07.21. 10:46:24

@ColT: Ez csak mese... üzemanyag gyártáson kívül nagyon sok területet nem lehetne hasznosítani, mert nagyon magas a mindenféle nehézfémterhelés!

Igazából csak nagyon kevés terület alkalmas élelmiszer termelésre! Csak kussolnak róla.. a magyar bírja, mert alacsonyabba testhője... de a bevándorló népek 150 év alatt nullázzák a populációjukat... és ez nem rémhír.. ez a tényt már az 1100-as törvényeink közt is megemlítik...

Amúgy meg alternatív megoldás mindig van! Kocsit nem csak vasból lehet gyártani! Szilícium alapú kompozit technológiát is tudnánk használni.. a vicces az.. olcsóbb mint az acéltechnológia!

Szóval ez csak kamu....

LallyPop 2013.07.21. 10:55:29

@ColT: Viszont a francia afrikai-arab hip-hop az qrvanagy:

www.youtube.com/watch?v=tV3jhFbGz6M

lobster thermidor 2013.07.21. 10:59:31

@zotyesz11:

Kénytelen vagyok feltételezni rólad, hogy te még soha nem jártál Magyarország határain túl, de Franciaországban biztosan nem.
Ha pedig igen, akkor alighanem az irigység hangja szól belőled, ahogy egyébként sok más szerencsétlen honfitársunkból is, akik azzal próbálják magukat félrevezetni, hogy a nyugati világ éppen most készül örök időkre kiírni magát a világ vezető tényezői közül. Ellentétben Magyarországgal.

Mielőtt elhamarkodott következtetésekre jutsz, ajánlott volna néhány történelmi ténnyel megismerkedned, amelyek azt bizonyítják, hogy a gazdaságilag erős országok rendszerint néhány év, vagy évtized alatt megerősödve kerülnek ki a legnagyobb válságokból is. Ez nem Orbán Viktor jövendölésein múlik.

Akármennyire is az ellenkezőjét szeretnének sugallni az ellendrukkerek.

grani 2013.07.21. 11:47:15

@Szárszó szépe: De még mennyire van mélyfranciáskodást. Le Pen neve mond neked valamit? Ott kell élni pár évet, hogy megtudd, a legnagyobb nacionalisták a franciák. Elvégre ők találták ki a nacionalizmust...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.21. 11:58:54

@Con Storm: ? ? ? Ahhoz képest mindig is mezőgazdasági ország voltunk.

calabria007 (törölt) 2013.07.21. 12:25:53

@Flúgatlan:

ja, hisz már 200 éve tart a "homogenizálási projekt"...

zotyesz11 2013.07.21. 12:56:23

@lobster thermidor: Feltételezéseid nem teljesen alaptalanok, Franciaországban például tényleg nem voltam még, Skandináv országban viszont igen. 2 euróért vettem fél liter vizet (ugyanazt a naturaqua nevű Magyarországon is forgalmazott terméket).
Nem tagadom, biztosan jobb ma munkásnak lenni Franciaországban, mint Mo-on.
Valami amerikai cégvezér meg is jegyezte, hogy a franciák evés és csevegés közben még 2-3 órát dolgozni is képesek...
Azt sem kétlem, hogy jobb ma az angol, a francia vagy a német szociális rendszeren élősködni, mint valami kelet-európaival próbálkozni.
De hogy ez hova vezet, a két előbbinél szerintem erősen kétséges, a német meg elbírja. Egyelőre.
Csak ott az államadósság, ami a két előbbi esetében erősen növekszik...

A gazdaságilag erős országok megerősödve kerülnek ki a legnagyobb válságokból?
Mármint az a Franciaország, amin a 29-es nagy gazdasági válság után elfoglaltak a nácik?
Vagy Britannia, ami elvesztette összes gyarmatát, az egykor hatalmas flottáját pedig maga bontotta szét ócskavasnak, mert nem tudta tovább fenntartani?
Aha...

Na jó. Most már leszállok róluk.

@Con Storm: "Igazából csak nagyon kevés terület alkalmas élelmiszer termelésre! Csak kussolnak róla.. a magyar bírja, mert alacsonyabba testhője... de a bevándorló népek 150 év alatt nullázzák a populációjukat... és ez nem rémhír.. ez a tényt már az 1100-as törvényeink közt is megemlítik..."
JÁJ...
Akkor te ilyen összeesküvős tudós lehetsz...
Az király!

lobster thermidor 2013.07.21. 15:36:15

@zotyesz11:

Ehhez képest...
Az összes általad említett ország köszöni szépen, de elvan valahogy.
Elég bizarr dolog érvként a német megszállást, vagy a II. világháború eseményeit felemlíteni, mert ilyen alapon visszamehetnél akár a 100 éves háborúig is. Az azért elég egyoldalú dolog, hogy viszont a háború utáni fellendülést nem említed, pedig a két dolog nem nagyon választható el egymástól.

De a gyarmatbirodalom felbomlását sem intézheted el félvállról úgy, hogy közben ne vennéd figyelembe a háború befejezése és a békeszerződések aláírása nyomán a korábbi gyarmatokon végbement társadalmi és gazdasági változásokat. Ha a szétbontott hadiflottát említetted, akkor feltételezem, hogy talán hallottál már valamit Indiáról, vagy az Öböl - menti arab országok függetlenné válásáról is.

Ha az elmúlt hatvanegynéhány év fejlődését tekinted, akkor bizony nem nagyon kell szégyenkeznie Európának.
Orbán Viktor előtt meg pláne nem!

prolee 2013.07.21. 16:05:04

Há' mer nektek senki se jó! A Szarközi a Viktor baráttya vót, de ezt is ekézitek, pedig baloldali, Angela nem is akart szóbaállni vele, addig amíg nem volt muszáj.

Mert ugye más dolog ám ellenzékből pofázni, meg ígérgetni és megint más dolog választást nyerni, meg kormányozni.

Tényleg jó pedig az EU. A déliek (ciprusi, görög, olasz, spanyol, portugál ügyek) önmagukért beszélnek. az ír csoda elmúlt, benelux bajok még viselhetők. A britek már nem laknak otthon, bevándorlókkal van tele az ország, egyes falvak a nyírségi falvakkal vetélkednek, az állami egészségügy überelni tudja még a mienket is.Az északiaknak is arcukra fagyott a multikulti mosoly, a második generációs bevándorlók gyújtogatnak.
Szlovéneket menteni kell, kiderült, hogy Lengyelország mégsem annyira nyertese a csatlakozásnak, mint azt elsőre gondoltuk.

Az itt felsoroltak közül sehol sem Orbán Viktornak hívják a miniszterelnököt.

Ez van. Sok hülye van itt.....
süti beállítások módosítása