sorok között

sorok között

A hónap vicce

2013. július 15. - Politikai Ateista

A spanyol gazdasági miniszter elképesztően optimista, mindenkit hülyének néz, vagy iszonyat morbid humora van.


Hölgyeim és Uraim, Luis De Guindos szerint a spanyol recessziónak vége:

"A recessziónak vége. A kérdés az, hogy milyen gyors lesz a kilábalás" - mondta a miniszter, hozzátéve, hogy a növekedés "egy aprócska virág egy üvegházban, amit gondozni kell". - Viszlát spanyol recesszió? - Napi Gazdaság

Persze a 2011-óta zuhanó gazdasági teljesítmény után a stagnálásnak is lehet örülni. Mondjuk kíváncsi lennék, hogy a gazdasági miniszter mit ért  "lényegében stagnálás" alatt. Mindegy, év végén majd kiderül.

Az IMF az érdemek elismerése mellett azért rámutatott, hogy mire illik feltétlenül odafigyelni a lélegzetelállító  stagnálás közepette is:

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) júniusban kiadott országértékelésében azt emelte ki, hogy Spanyolország már az idén növekedési pályára állhat, de arra hívta fel a figyelmet, hogy az országnak továbbra is védenie kell sérülékeny bankjait, ahogy még sokat kell tennie a rendkívül magas munkanélküliségi ráta csökkentése érdekében. - Viszlát spanyol recesszió? - Napi Gazdaság

A trükköző bankokat minden áron menteni kell.

Viszlát spanyol recesszió?

Baromság.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr385404732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.07.15. 16:44:34

Most néztem meg a tegnapi Top Gear-t. Az egész epizód Spanyolországban játszódik, hol félig felépült, elhagyatott és lakatlan lakóparkokban, hol kihalt, töküres autópályákon, hol egy, egy éve bezárt, szintén elhagyatott repülőtéren. Kísérteties, és rémísztő, atomháború utáni állapothoz hasonlatos.

vomit 2013.07.15. 19:47:34

ekozben igazabol
Spain's Rajoy rejects resignation calls
www.bbc.co.uk/news/world-europe-23318473

Politikai Ateista · http://sorkoz.blog.hu 2013.07.19. 08:57:15

@Pensive: Basszus azt én is láttam. Be is akartam rakni a videót, de nem sikerült. Majd később megpróbálom.

Politikai Ateista · http://sorkoz.blog.hu 2013.07.19. 08:59:38

@vomit: Igen, korrupciós felhők is gyülekeznek. Szerinted lesz ebből valami? Én szkeptikus vagyok, szőnyeg alá az egész.

vomit 2013.07.22. 23:04:32

a dumb es dumberben is milyen ugyesen kicsereltek a taska penzt tartozom neked cetlikre. pont annyit ert, mint ez:
Insolvent Spain Forced To "Borrow" From Social Security Fund To Pay Pensions
www.zerohedge.com/news/2013-07-22/insolvent-spain-forced-borrow-social-security-fund-pay-pensions
süti beállítások módosítása