sorok között

sorok között

A másodgenerációs oligarchák születése

2013. február 28. - Politikai Ateista

Számos bejegyzésben bíráltam már a kormány államosítási törekvéseit, abból a személyes meggyőződésből kiindulva, hogy a hazai állami cégek hatékonysága egy orosz benzinmotoros konyhai répaszeletelőével vetekszik.

Pedig léteznek nyereséges vállalkozások közkézben is, Észak-Dakota állami bankjáról korábban már ejtettem néhány szót.

A magyar állami cégek sikertelenségének a titka elsősorban az, hogy a cégek vezetőinek kiválasztása nem szakmai, hanem politikai alapon történik, illetve hiányoznak a megfelelő ösztönző, és retorziós mechanizmusok. Az állami vállalatok vezető beosztású alkalmazottainak akkor is jár az év végi jutalom, ha az országban nincs növekedés, és ha a cég a veszteségen kívül semmit sem tud produkálni.

Ezért is döbbent meg a kormány államosítási mániája, aminek a jelek szerint még koránt sincs vége.

A napokban röppent fel a Vodafone hazai érdekeltségeinek ( a távközlési cég cáfol ), illetve a közvilágítás államosításának a híre.

Meglepő és érthetetlen szakmai vélemények szerint az, a villamos energia törvényt (Vet) módosítani szándékozó javaslat, amely szerint közvilágítási közmű kizárólag az állam és az ellátásért felelős (önkormányzatok) tulajdonába tartozhat. - Itt az újabb "meglepő és érthetetlen" kormányzati ötlet - folytatódhat az államosítás - Napi Gazdaság

Ma nem a hatékonyság hiányáról, az állami szektort behálózó korrupcióról, és a 20 milliós fénymásoló-állomány felmérésről szeretnék anekdotázni, hanem az államosítás esetleges hosszútávú következményeiről.

A 90-es évek privatizációja, és az azt megelőző házon belüli, közismertebb nevén "spontán" privatizáció nem volt éppen sikertörténet. Pontosabban a lakosság túlnyomó részének nem volt az. A napjaink Magyarországát meghatározó gazdasági-politikai elit melldöngetői közül azonban sokan ennek köszönhették a vagyonosodásukat. A kormány jelenlegi államosítási ámokfutása a későbbiekben megteremtheti a lehetőségét egy második - spontán - privatizációnak, amelynek keretein belül a tűzhöz közel ülők bagóért megszerezhetik az Orbán-kormány regnálása alatt újrahalmozott közvagyon értékesebb darabjait.

Nem azt akarom mondani, hogy az Fidesz-KDNP államosításnak ez lenne a konkrét célja, de a 2014-es, vagy 2018-as választások után hatalomra kerülő kormány, könnyedén nekieshet például az állami gázbiznisz újraprivatizálásának.

Majd azt mondják, hogy az állam nem jó gazda.

priv.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr795106278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toportyánzsóti 2013.02.28. 09:13:21

A félkarú rablók lerendezése óta tudható,az orosz benzinmotoros répaszeletelő nagyságrendekkel hatékonyabb valami a magyar kormányzatnál.Más nem tudná megbuktatni őket ilyen hatékonyan csak saját maguk.Először letépik a karod és utána gondolkodnak mi legyen a továbbiakban...A saját analfabétaságukkal küzdenek ma már,nem is kell nekik már konkurencia sem,hehe.

Politikai Ateista · http://sorkoz.blog.hu 2013.02.28. 10:38:14

@toportyánzsóti: Igazad van, az a répaszeletelő nem is olyan rossz.

mrZ (törölt) 2013.02.28. 14:24:15

A világ már csak ilyen, apáról fiúra száll a mesterség.
Van aki genetikailag politikus, polgármester, állami cég vezető, bíró, bürokrata, tolvaj, rabló.
Lehet hogy a genetikai determináció (ie: kiválasztottság) erősebb mint gondolnánk?

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.02.28. 16:18:47

Nem egészen értem a félelmeidet.

A közművek 99%-át az MSZP kótyavetyélte el haverjaiknak bagóért.

Nem látom jelét, hogy a Fidesz szándékozna eladni közművet.

tarackos 2013.02.28. 16:57:00

Ez benne van a pakliban.

A sikertelenségnek sztem a tulajdonosi elvárások hiánya az oka. A politikus nem ért a cégvezetéshez ezért csak egy dolgot vár el: ne legyen botrány. Azért választanak politikai alapon vezetőket mert kéz kezet mos, elsimitják egymás között.

Amíg ilyen selejt elitünk van ez nem fog megváltozni. Ráadásul bejött egy újabb tényező: a tisztán politikai kormányzás ahol a szakértelemre egyáltalán nincs igény.

Makkasz 2013.02.28. 17:28:53

Erdeke, lelkiismerete, penze csak az egyennek van, az allamnak egyik sincs. Aki mast allit hazudik, csalo.

Az allami ceg ertelmetlen. Kie? Ki iranyitja? Kie az eredmenye? Ki erdekelt a jo r]eredmenyben? Hogy van kontrollja az erdekeltnek a munkodesen?

Aki allamosit bunozo, kommunista.

bananarepublica 2013.02.28. 17:36:29

Mivel a nagy multicegeket nemlehet allamositani, a meglevo minden egyebet benyel a kisgomboc majd ezet a vagyon elemeket kimazsolazzak, atfolynak a maganszferaba.

babo81 2013.02.28. 17:45:42

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: A. Fidesz nem eladni,hanem mindent bekebelezni akar! Maffia!Köcsög majom gecik!

komplikato 2013.02.28. 18:16:49

Ha jól sejtem eleve az "állami" telefontársaság csak azért jött volna létre, hogy a tízmilliárdokért megszervezett céget X év múlva úgy "mentse meg" valamelyik haveri cég.

Don Quixote de la Ferko 2013.02.28. 18:17:00

@monyon le:

Néhány adat a listádból. Biztos nem pont ezért raktad fel, de ez is benne van:

1990 - 1994 bevétel: 394 milliárd
1994 - 1998 bevétel: 1069 milliárd
1998 - 2002 bevétel: 157 milliárd
2002 - 2010 bevétel: 746 milliárd
2010 - 2013 bevétel: 37 milliárd
az eladási érték alapján számolva.

Magyarul:

szocik : 1815 milliárd 12 év alatt
nácik: 588 milliárd 11 év alatt.

Ha ebből a nézetből vizsgáljuk, akkor az derül ki, hogy a szocik hasonló idő alatt négyszer annyit kerestek az eladással.
Még magyarabbra lefordítva a narancsnáci orbán és tolvaj kommunista leszármazott kompániája fillérekért vásárolja fel az országot.
Lehet örülni, hogy ilyen ügyesen kirabolnak.

Don Quixote de la Ferko 2013.02.28. 18:18:39

@monyon le:

És ennek örömére hirtelen hogy megváltozik a vörösen kiemelt rész jelentősége...

windex 2013.02.28. 18:20:47

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: mert ha igen, persze már most nagydobra veri, de neked külön kézzel írott levelet ír ez ügyben, nem? nem látod jelét... krisztusom, fogj le :-)

Mpatikus Eszetlenellenes 2013.02.28. 19:33:44

Az mszp-nek semmi sem drága.
A háttérmegállapodás megvan, ők nincs ügynöktörvény és egyéb Orbán szívességek mentén túl tudnak élni. A LMP meg egyéb szalámisorsú kicsik meg kuka.

Bajmai megszívatta a bandát anno, aláírtak neki ijedtükben és onnantól vége volt a nokiásdobozos aranyélet időszaknak.

Gyurcsány, Bajnai egyre megy, nekik kell még egy kis tarhálásra idő ha 70 évesek akkor is.
A szellemiséget meg a viktorgyerek kiválóan viszi tovább.
Egy PÁRT mind felett, az egypárt kegyetlen...

Link Elek 2013.02.28. 19:43:31

@Don Quixote de la Ferko:
a narancsosok nem eladtak, hanem elloptak a dolgokat

dr yetee 69 2013.02.28. 20:55:58

@Don Quixote de la Ferko: Akkor az Antal-kormány nem is privatizált?

kiskutyauto 2013.02.28. 21:27:24

hajár Orbánfasisztán hajrá Abszurdisztán

brunn 2013.03.04. 16:24:48

A most államosított/államosítandó cégek néhány év múlva történő újra-privatizálása egy klientúraépítés és megerősítés jó módszere.
Addig is, az állami cégeknek "bedolgozó" cégek is jól megélnek. Többségében ezek is a klientúrához tartoznak. Látjuk, halljuk naponta.

Globetrotter2014 2013.03.05. 16:53:11

A belinkelt bank nem állami tulajdonú keresekdelmi bank, hanem közcélú pénzintézet, mint a legtöbb fejlesztlési bank. Erre számtalan példa van, ezek egy része egy államé (pl nálunk az MFB vagy a Németeknél a Kreditanstalt für Wiederaufbau) vagy lehet regionális vagy globális multilaterális intézmény (pl VIlágbank, EIB).

Nem értem a cikk alapfelvetését. Ezek nem állami (pláne allamosított) kereskedelmi vállalkozások (erre is van példa, lásd a Quick gyorsétteeremlánc), hanem a működő piacgazdaságot igyekeznek kiegészíteni.
süti beállítások módosítása