sorok között

sorok között

A testemmel védeném a Matolcsy Gyurit!

2012. augusztus 30. - Politikai Ateista

Hétfőn délután a Nemzetgazdasági Minisztérium nyilvánosságra hozta a Matolcsy György ötleteléseinek legújabb gyüjteményét, "A magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési stratégiája" címmel, közismerteb nevén a Wekerle Terv.

Ha nagyon rosszindulatú szeretnék lenni akkor azt mondhatnám, hogy első olvasatra úgy tűnik, Matolcsy gazdasági rohammal kivánja visszahódítani Nagy-Magyarország határait, de ezt biztosan megteszik mások, és nem is hiszem, hogy ez járt a fejében. Mondhatnám azt is, hogy először a határokon belül kellene rendet rakni, és a gazdasági csodát csak utána kiterjeszteni a Kárpát-medencére, de valószínűleg ezt is meg fogja kapni.

Végigolvastam a tervet, és azt gondolom, hogy van az elképzelésben némi ráció, legalábbis abban a tekintetben, hogy a valódi összefogás minden léptékben - legyen az csak település szintű, vagy Kárpát-medencei - a résztvevők hasznát szolgálja. A probléma csak az, hogy ugyan tartalmaz ésszerű elemeket, a nemzetgazdasági miniszter agymenése megmarad a tudományos-fantasztikum szintjén. A megvalósítás akadálya nem kizárólag pénzügyi síkon jelentkezik, hanem elsősorban politikain. A Wekerle Terv megvalósításának alapfeltétele lenne a Kárpát-medencén osztozó országok kormányainak hosszútávú együttműködése. Az adott helyzetben nehezen tudom elképzelni, hogy a magyar és a szlovák kormány közös infrastruktúrafejlesztési projektbe, vagy akár csak a fejlesztések összehangolásába kezdene, nem is beszélve Romániáról, Ukrajnáról, vagy Szerbiáról. A magyar kissebségre épülő gazdasági együttműködés? Azt hiszem ez ki fogja verni a biztosítékot a szomszédban.

Bele lehetne még kötni az olyan apró részletekbe mint a konkrét intézkedések hiánya, a túlértékelt és már régen eljátszott kelet-nyugati selyemút mantrája, illetve a válság utáni Európa gazdaságszerkezetével kapcsolatos jóslatok, de felesleges, mert az egész terv sansztalan. Az elkeseredettségre azonban semmi ok, ha a feltételek adottak akkor a határokon átívelő gazdasági integráció kormányzati közreműködés nélkül is virágzik. Amikor Ukrajnából csempészett cigivel a szánkban Ausztriába megyünk tankolni a szlovák rendszámú autóinkkal, és amikor a szlovákok hozzánk járnak vásárolni amikor éppen erős a pénzük a miénkhez képest.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr174737792

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Unorthodoxia-kiterjesztés Wekerle-módra 2012.08.30. 22:32:57

Mi jut eszünkbe Wekerléről? Egykori politikus? Szecessziós lakótelep Kispesten, világhírű unikum? Most már tervünk is van ilyen.  "A Wekerle Terv a magyar kormány Kárpát-medencei térséget érintő stratégiai szintű gazdaságfejlesztési dokumentuma,...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anti Anyag (törölt) 2012.08.30. 20:41:30

Jó az elgondolás. Pontosan ugyanezt csinálják az osztrákok, csak ők nem hozzák az elméletüket nyilvánosságra, hanem megcsinálták, akár vesztegetéssel is. (Ez működik egész Keleteurópában).

2012.08.30. 21:00:10

Ha politikai célt akarok keresni a háttérben, akkor a Fidesz azokat a vállalkozókat, cégeket próbálja megnyerni ezzel a tervvel, akik a magyar határ közelében működnek. Kellenek a támogatók a kampányhoz a határon túli szavazatok megszerzéséhez. (Eddig is voltak/vannak határon átnyúló projektek,regionális szinten, kevésbé átpolitizáltan, kulturális vagy gazdasági jelleggel.)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.08.30. 21:09:59

Amúgy ez nem lenne rossz meg kurvajó ötleteik vannak ám,de ezt itt Magyarországon mindig elbasszák.

Anti Anyag (törölt) 2012.08.30. 21:36:28

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Van benne fantázia, csak talán nem kellene nagydobra verni.

Vagy 18 éve Párkányban az ottani közért árukészlete 90%-ban magyar volt. Ma már nem hiszem.

lyia (törölt) 2012.08.30. 21:41:39

"Az imádság annak beismerése, hogy mi magunk tehetetlenek vagyunk."
(dr. Názáreti Jézus)

"Áll a kétharmad, mint a cövek."
(dr. Orbán Viktor)

"Vannak még néhányan, beteg lelkű, iskolázatlan, elmaradott emberek, vagy éppen a népi demokrácia ellenségei, akik szeretnék a szocializmus eredményeit kisebbíteni. Ma már ők is tudomásul veszik, hogy Magyarország a szocializmus útját választotta, és erről semmiféle kapitalista praktika nem téríti le, pártunk és kormányunk ezt a népet lecövekelte a szabad világ földjére, amíg világ a világ. Aki kétségbe vonja a munkásosztály jogát az államhatalom irányítására, az tulajdonképpen a magyar szabadságharcosok céljait kérdőjelezi meg, Martinovicstól II. Rákóczi Ferencen és Kossuth Lajoson át Bajcsy-Zsilinszki Endréig. Innen, a kongresszusi emelvényről üzenem ellenségeinknek, hogy állunk a vártán mint a cövek, és kösse föl a gatyáját, aki a szocializmus ügyének kíván ártani."
(Pióker Ignác)

"Szorgos népünk győzni fog!"
(Semjén Zsolt)

lyia (törölt) 2012.08.30. 21:44:28

@Anti Anyag: Ma már csak 18 %-a, viszont van róla papírja ...

hírfaló · http://www.hirfalo.hu 2012.08.30. 22:01:01

Nem értem, most ezzel mi a baj ?

Anti Anyag (törölt) 2012.08.30. 22:23:16

@lyia: Pedig rájuk férne a minőségi magyar áru. Néha járok át egy haveromhoz Szlovákiába és el szoktunk menni vásárolni.

Tragikus, ott nincs válogatás, azt a szart eszik, amit a multi ad, nincs piac, nincsenek olyan boltok ahol minőségi élelmiszer van. Van azon a környéken 3 multi és ennyi, pedig panel panel hátán.

Szóval szerintem ott simán elférnénk, csak azt a minőséget kell vinni, amit itt a piacon kapsz, vagy a megfelelő szaküzletekben.

will 2012.08.30. 22:33:50

Hát én nem tudom, de amit pár napja olvastam pont itt az Indexen, az érzésem szerint kicsit közelebb állhat a valósághoz. Én már semmi jóindulattal nem vagyok gyuri ötletkörei iránt. penzkerdes.blog.hu/2012/08/28/skizofren_volt-e_wekerle_sandor

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.08.30. 22:35:15

Természetesen jó volna hinni, hogy a magyar vállalkozások majd a kormány erőfeszítéseinek következtében betörnek a szomszédos országok piacaira, hogy aztán megerősödve megjelenjenek az unió más régióiban is, de tudomásul kell vennünk, hogy kölcsönösségi alapon ugyanerre fognak majd igényt tartani a határainkon túliak is, akár magyarok, akár nem. Ahogy valószínűleg abba sem nyugszanak bele szomszédaink, hogy míg egyik oldalról Trianon újratárgyalásáról (az egyezmény érvényét vesztéséről) monologizálnak kormánypárti képviselők, addig a másik oldalról az ő szempontjukból akár beszivárgásnak, majd gazdasági gyarmatosításnak is felfogható tervet fontolgat a kormány. Vajon mi lenne a magyarok első reakciója, ha a magyarországi kisebbségek gazdasági hálózatot kezdenének építeni anyaországuk finanszírozására támaszkodva?

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.08.30. 22:39:07

@hírfaló: az, hogy költségvetési támogatással magyar tőkeerős vállalkozások akarnak külföldön terjeszkedni, az ottani közbeszerzésekben tevékenyen részt venni. Miért nem teszik a saját pénzükből? Miért kell az adófizetőkét erre költeni? Ez nem a magyar gazdaság felemelkedése, hanem egy-két cég helyzetbe hozása.

Anti Anyag (törölt) 2012.08.30. 22:41:47

@morgás joga mindenkit megillet: Na ilyen kölcsönöségi alap kellene pld. Ausztriával szemben.

A piac önmagában is érték, ezért is nem értem, miért ágálnak egyesek a multik térnyerése mellett. Nem az az érték, hogy felhúznak egy max. egyébként csak raktárként hasznosítható épületet és foglalkoztatnak 50 embert, hanem az a 120.000 ember, aki odajár, aki a vonzáskörzetben van.

Nem véletlenül nincs Ausztriában egyetlen magyar közért sem, a helyi kormányzó párt már bukna is meg a következő helyhatóságin.

Anti Anyag (törölt) 2012.08.30. 22:43:29

@morgás joga mindenkit megillet: A külföldi kormányok támogatják sajátjaik külföldi terjeszkedését. Persze feltételekkel.

De nézd meg pld. a Bricostore-t, a legkisebb csavar is Made in German.

Anti Anyag (törölt) 2012.08.30. 22:54:32

@Anti Anyag: Most, hogy Orbánék befeszítettek, na meg végre a nép is megérti ennek fontosságát, egyre több a magyar áru is a multinál.

laci0011 2012.08.31. 10:15:48

Sem az eddigi életpályája,sem a kormányon mutatott teljesítménye,nem jogosítja fel arra hogy megszólaljon a jövőt illetően.Eddig csak pár ezer milliárdot vesztegetett el és még semmi nem jött be abból amit elképzelt.Neki már a recesszió is növekedés!
süti beállítások módosítása