sorok között

sorok között

A választások tétje

2012. április 27. - Politikai Ateista

Sarkozynek az első forduló után nem áll túl jól a szénája. A magyar származású miniszterelnöknek kormányfői szerepbében nem csak a francia belpolitikában volt jelentősége, Angela Merkel német kancellárral karöltve az euró, és az EU megmentésének élharcosai, és az ESM-paktum zászlótartói, illetve végrehajtói voltak. Merkel hű szövetségesre talált francia kollégájában, még akkor is ha ellentétes ideológiai háttér, és szavazóbázis juttatta őket a trónjukra. A konzervatív Sarkozy, és a balos Merkel egymásra találtak a válság elleni küzdelem hevében.

Győzelme esetén Hollande hozzáállása a közös valutához, a válságkezelés módszeréhez, illetve a német kormányfőhöz meghatározó tényező lehet az eurózóna gazdaságpolitikájában, illetve a válságkezelés menetében. Véleményem szerint azonban nagy meglepetésre nem kell számítani, ami újabb ékes bizonyítéka lesz az Európai Unió tagállamaiban lezajló választások, és a domináns politikai ideológiák jelentéktelenségének.

Csak zárójelben tenném hozzá, hogy ha sikerült volna visszafognia magát a New York-i szállodában, akkor most Strauss-Kahn lenne Sarkozy kihívója.

Merkelnek a Sarkozy-bumeránggal kell szembenéznie

Világgazdaság online

Williambanzai7 via Maxkeiser

 

A bejegyzés publikálása után megjelent egy-két érdekes olvasnivaló a témában.

The Economist: Hollande veszélyes ember - Napi Gazdaság

 

Merkel keményen kritizálta a francia ötletet - 168 óra

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr584471872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bankvezér 2012.04.27. 10:56:55

Szóval mi is a választás tétje? A poszt nem adott rá választ. :))

bankvezér 2012.04.27. 17:27:42

@Politikai Ateista:
Talán mégis több a semminél, legfeljebb most még nem annyira nyilvánvaló. :)

Politikai Ateista · http://sorkoz.blog.hu 2012.04.27. 20:24:46

@bankvezér: Hollande lehet, hogy még populáris, és harcias nyilatkozatokat tesz, de megválasztása esetén rá fog jönni, hogy a francia bankok pengeélen táncolnak. Lehet, hogy nem lesz olyan látványos szövetségese Merkelnek mint amilyen Sarkozy volt, de a sorba kénytelen lesz beállni.
süti beállítások módosítása