sorok között

sorok között

Mitől retteg a világ elitje?

2014. január 18. - Politikai Ateista

Január 22-25 között gyűlnek össze megint a világ befolyásosai a svájci Davosban. Többek között megtárgyalják a világra leselkedő legnagyobb veszedelmeket is.

 


Idén ez a top 5 globális kockázat:

davos1.jpg

5. Cybertámadások

 

davos3.jpg4. Klímaváltozás

 

davos6.jpg3. Munkanélküliség

 

davosstorm.jpg2. Extrém időjárási események

 

davos5.jpg1. Jövedelmi különbségek

Mindenekelőtt a következő évtizedben érzékelhető erős jövedelemkülönbségek okoznak majd valószínűleg súlyos károkat - olvasható a fórum elé terjesztett jelentésben, amely a Globális kockázatok 2014 címet viseli. - A szegények és gazdagok közti különbség a legnagyobb veszély - Világgazdaság

Davosban a fokozódó társadalmi különbségeket a klímaváltozásnál is nagyobb problémának tartják, és úgy gondolják, hogy a következő évtizedben növekedni fog a szakadék a szegények és a gazdagok között. (Ennyit a válság közelgő végéről.) Persze nem amiatt aggódnak, hogy te mit fogsz adni enni a gyerekednek. Hanem amiatt, hogy a lecsúszó társadalmi csoportoknak esetleg elege lesz, forradalmat csinálnak, és nekimennek a felső tízezernek.

Abban is biztos lehetsz, hogy nem a különbségek csökkentésének a lehetőségeiről fognak diskurálni, hanem arról, hogy hogyan lehet kordában tartani a népet, illetve megőrizni a saját hatalmukat a növekvő társadalmi különbségek, és az ezzel járó fokozódó elégedetlenség ellenére.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr785765014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szúrófény 2014.01.18. 11:43:47

Gazemberség

Gazemberség átlátszó, mint az üveg,
Sokszor ettől, ezért nem látod meg!
Nekirepülsz, akár a menekülő fecske,
Nincs hozzá látásod, hogy észrevegye!
Mára természetes térhatároló!
Mindenütt, mindig a hazug szó!
Ellene még, küzdeni se tudsz,
Ha nem látod meg, észrevétlen,
Élsz az átvertek tévhitében,
Hogy ez egészen, jól van.
Bután, és meglopottan!

toyoda 2014.01.18. 11:55:56

@Pensive: Milyen tüntetések? Valami kapcsolatot teremts már a mondanivalód és a cikk között.

2014.01.18. 12:49:51

Majd a felső tízezer nyilván ölbe rakott kézzel fogja hagyni,hogy elszedjék mindenét a kommenisták.
Hülye poszter.

2014.01.18. 13:22:08

@toyoda: A "társadalmi különbségekből fakadó elégedetlenség, és elkeseredés", vagy valami ilyesmi címmel szokta a marxista elit, korunk uralkodó nyugati eszméjének zászlóvivője megideologizálni a dühöngő söpredéket. A muzlim bevándorlók, akik épp megszállják Európát, könnyen lehet, hogy ugyanezt az eszközt fogják -természesetesen a fentebb említett komi elit, a belőlük, vagyis az "elnyomott kisebbségekből" és a "menekültekből" remekül élő köztörvényes bűnözők segítségével- felhasználni azon őslakosok maradéka ellen, akik azt a kultúrát, civilizációt és jólétet alkották meg, vérrel és verítékkel, amit ők lerabolnak.

2014.01.18. 13:24:44

A felső tízezer legnagyobb bűne, hogy neki van valamije, ami a tehetségtelen és sikertelen tömegeknek nincs. Ergo: el kell tőle venni. Marx és Lenin dogmái vannak, a mai napig a legnagyobb hatással ezen tömegekre.

Kerek négyszög 2014.01.18. 16:11:45

@Pensive: Azért az sem természetes dolog, hogy ha egy népcsoport 1% -a birtokolja a javak 90% -át. Ennyire nincs nagy különbség egy társadalom tagjai között szellemi értelemben. Ez könnyen belátható. De akkor viszont valahol valami nem jól működik. Ez miatt meg igen is kell háborogni. Nem a gazdagok eddig megszerzett javai miatt, hanem azon folyamatok miatt (ellen), aminek a végeredménye ez a brutálisan aránytalan rendszer.

J.László 2014.01.18. 16:18:30

A világra leselkedő egyik legnagyobb veszély, ha Schultz lesz ez EU elnöke. Ez nem napirendi pont Davosban?

]{udarauszkasz 2014.01.18. 16:24:41

Arra azert kivancsi leszek, ha az emberektol mar nem tudnak elvenni tobbet ezek ott Davosban, akkor hogy nyulnak maguk ala. Felteve, ha lesz mivel, es nem rongyol be valami bombaval jol megrakott jarmu kozejuk.

camilló 2014.01.18. 16:27:25

@Pensive: Csak az első tízmilliót ne kérdezzék honnan van! Szóval nem feltétlen biztos, hogy jobb képességűek ezek a gazdagok. Lehet, hogy csak gátlástalanabbak, hiányzik belőlük az empátia? Ahhoz hogy milliókat keress becsületesen, kb. annyi az esély, mint Szálasinak a felmentőítéletre a főtárgyaláson!

Arados 2014.01.18. 16:51:27

Majd eljön még az az idő amikor répát mennek egyelni az úri asszonyságok.

2014.01.18. 16:51:46

@Kerek négyszög: Nincs ok okozati összefüggés a neki van, másiknak meg nincs között. Neki nem (feltételen) azért van, mert mástól vette el, de ami ettől is fontosabb, ha neki nem lenne, sem garantálja semmi azt, hogy akkor másnak szükségszerűen lenne.

Nem. A féltékeny és irigy középszer legkézenfekvőbb módszere felelőst keresni valamiért, amiről rajta kívül más nem tehet. Sőt. Sokaknak, akinek igazából nincs panaszra oka az életben, pusztán azért hőzöng, mert a másiknak több van. Házmestertempó, used to say.

@camilló: Attól függ mit nevezünk tehetségnek. Itthon a tolvajokat, csalókat "ügyesnek" titulálják. Persze, egy szóval sem állítottam hogy minden gazdag ember becsületes. Egy bizonyos szint felett azonban elmosódik a jogalkotás és a jogkonformitás, avagy a jófiú és a rosszfiú határvonala.

zobod 2014.01.18. 16:53:52

@Kerek négyszög: de, ez a természetes. Kortól, államformától függetlenül.

2014.01.18. 16:54:19

Egy biztos: számos példa volt a történelem során arra, hogy a "szegény" tömegek fellázadtak, megrohamozták a "gazdagot", meglincselték, a javait pedig szétszórták maguk közt.

Az égvilágon semmit nem oldott meg.

2014.01.18. 16:57:29

@Kerek négyszög: Arról nem is beszélve, hogy én nem hiszek abban, hogy a javak mennyisége állandó. Hogy mikor mennyi jószág, milyen arányban oszlik el a teljes népesség közt, az is változik. Hogy valami nem jól működik? Ez így van. Ez egy tökéletlen világ. Tökéletlen teremtmények lakják.

SzerződésSertés 2014.01.18. 16:59:48

Hagyjátok már a hülyeséget. Miért kellene a tanulatlan segédmunkásnak ugyanannyi fizetést adni, mint amennyit a felsővezetőknek? Ha meg az átlagprolinak odaadsz mondjuk 50 millió forintot, csak úgy, hogy ne legyen különbség, 5 év múlva semmi nem lesz belőle a kezében és jajveszékel tovább, hogy ő csőró, amiről persze nem tehet és valaki segítsen neki..

]{udarauszkasz 2014.01.18. 17:02:25

@Pensive: Azert nem oldotta meg, mert le volt szervezve, es a vegso soron csak egy szakadas volt az elit retegen belul, ahol az egyik csoport felheccelte a tomeget, a birkak meg megindultak.
Az igazi lazadas viszont nem a vasvillas, dardarazos parasztgyalazat, hanem az lenne, ha az also retegek nekiallnanak egymas kozott barterben kereskedni, es ebbol kihagynak a gazdag reteget, az allamot, es minden egyeb haracsolo elemet. Mindjart nem lenne annyi ehezo.

]{udarauszkasz 2014.01.18. 17:05:28

@SzerződésSertés: nem ugyanannyit, de legalabb annyit, amennyibol van eselye elorelepni. Eltartani a csaladjat, valamennyit felretenni belole, amit a sajat hobbijara fordithat, anelkul, hogy napi 17 oraban megszakadna a melotol.
Es nem meg ezek utan azon gondolkozni, hogy most a gazt fizesse be, vagy kajaljon. Es meg mindig maradna a nagykutyaknak eleg.

01234567 2014.01.18. 17:08:59

A hozzászólásokban ismét az látszik, nálunk fogalmuk sincs az embereknek a kapitalizmusról.

2014.01.18. 17:10:27

@]{udarauszkasz: Lehet hogy így lenne, de sajnos az ember gyarló - még az is, aki lázadozik az elit ellen. Ő sem volna hajlandó az éhező tömegek miatt feladni azt a sok mindent, amihez hozzászokott. Mert erre volna szükség, ha cserekereskedelmet akarnának létrehozni. Az elit, és az állam nem hülye. Megkerülhetetlen rendszert alkottak. A civilizált városlakó, aki a társadalmi egyenlőtlenségek miatt tüntetni jár, biztos nem volna hajlandó visszacsúszni a nemes cél érdekében a kőkorszakba.

Nincs megoldás, hidd el. Vigasztaljon, hogy lehetne rosszabb is.

]{udarauszkasz 2014.01.18. 17:28:39

@Pensive: lesz is rosszabb. Es nem biztos, hogy a kokorszakba kene visszacsuszni emiatt. Egy pelda: ha egy napkitores a nirvanaba kuldene a mainstream halozatot, akkor elobbutobb beindulna a kozossegi radiozas, az aram kereskedelem, a viz, az elelmiszer, stb elleneben.

Alick 2014.01.18. 17:33:59

@Pensive: "A felső tízezer legnagyobb bűne, hogy neki van valamije, ami a tehetségtelen és sikertelen tömegeknek nincs."

Ja, a lúzerek elmentek tanárnak, ahelyett hogy drogbárók vagy politikusok lettek volna. :)

csakférfi 2014.01.18. 17:43:55

@Pensive: Hm?.Azért egyvalami paradox az érvelésedben.Nem élhet mindenki a szellemi teljesítményéből annyira jól,hogy teljen neki milliárdos életmódra.Vagyis aki ilyen életszínvonalon él az inkább erkölcsi tabukat döntött meg mint inkább a szellemi magasságokat.Vagyis lop attól (nyereségességre hivatkozva) aki eltartja az "effektív" termelő munkával.
Ez az ami a"nyomorult "tömegeknek kiveri majd a biztosítékot.Hisz akik ebben a "magasságokban" élnek lenézik a "söpredéket".

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2014.01.18. 18:07:04

Ma sokkal több diplómáss van mint a világtörténelemben bármikor is. Ugyan mi esélye lenne a kevés gazdag embernek a több százmillió diplómásss ellen? Semmi.

:)

2014.01.18. 18:12:26

@csakférfi: Sajnos a kapitalizmus ilyen. Egy tökéletlen rendszer, amit tökéletlen emberek alkottak, de amitől jobbat eddig még nem talált ki senki. Pedig próbálták.

Lehet hogy a tömegeknél ez időről időre kiveri a biztosítékot, de jobbat ők sem tudnak. Csak rosszabbat. Leginkább semmilyet.

kela-bá 2014.01.18. 18:20:59

Érdekes bejegyzések !
Ez is:Youtube A kiszivárogtatott ILLUMINÁTI tréning videó

További szép estét!
@endike: @csakférfi: @]{udarauszkasz:@01234567:
@Alick: @Pensive: @SzerződésSertés: @zobod: @Arados: @Jóképességű Takarítónő: @toyoda: @Szúrófény:

régi villamos 2014.01.18. 18:30:29

@Pensive: Mert a RENDSZER visszavette! Megvolt hozzá az eszközrendszere.

régi villamos 2014.01.18. 18:32:06

@Pensive: Ja, mert azt kellett volna megváltoztatni, nem megállni a szétkapásnál!

Alick 2014.01.18. 18:38:11

@Pensive: valójában nincs olyasmi, hogy "szocializmus" meg "kapitalizmus", ezek csak a marxista agyzsugorításon kitalált elméleti ellentétpárok. :)
Áruk és szolgáltatások áramlását, elosztását biztosító piac viszont sokezer éve létezik, még az úgynevezett "szoc. rendszerben" is volt valamilyen ennek megfelelő forma.
Fontos civilizációs támpillér... azonban nem mi vagyunk a piacért, hanem a piac van értünk!
Ugyanúgy, mint egy cipő, amelyik remekül támogatja a gyaloglásunkat, védi a lábunkat... célszerű ápolni, karbantartani, de ha szorít, akkor ki kell tágítani, meg kell javítani, ha pedig nem lehet, akkor ki kell dobni és újat venni helyette... ezt a feladatot látják el az önszerveződő társadalmi folyamatok és a politika - nem túl jó hatásfokkal.

2014.01.18. 18:49:37

@Alick: Jó, ne hívjuk úgy, ahogy a szemináriumon, nevezzük egyetlen, működő rendszernek ezen a föld nevű bolygón. A marxista ideológiát a fejekbe tömő, agymosó kommunista diktatúrák is a piacról finanszírozták magukat, mindössze odabenn csak kevesek tudtak róla. Anyway, régóta mondom, hogy az ideológia már régóta terhes volt nekik is.

Ami még fontos, a kommenteket olvasva: ne higyje azt senki, hogy a gazdagság kulcsát az egyetemeken osztogatják. Nem. Tehetség, rátermettség, tökösség (balls),ötlet, megfelelő helyen lenni, megfelelő időben, and so on. Bővebben? Nem tudom, nem is leszek milliárdos soha.

(Persze lehet gazdagnak születni is, de az ilyen gazdagságok általában nem tartanak soká.)

alterina 2014.01.18. 18:53:20

Ha valaki azt állítja, hogy kemény munkából gazdagodott meg, kérdezd meg tőle: Kinek a kemény munkájából?

www.facebook.com/anarchoinfo

profilo 2014.01.18. 19:28:13

Szar lehet a "világ elitjének" lenni.Folyamatos rettegés,szorongás...

Alick 2014.01.18. 19:31:58

@Pensive: azért használom idézőjelben az "izmusokat" meg a "rendszert", mert ha a szellemi szabadság biztosított, nagyon tágak ennek a piaci rendszernek a keretei, sokféle valamelyest eltérő társadalmi beágyazottsága létezhet.
Egyéni szinten még nagyobb lehet az ehhez való hozzáállás veriációja: ha adott a jó anyagi helyzet vagy mondjuk kurrens szakmája, sine cura pozíciója van, megteheti azt, hogy kis fogyasztás mellett a saját szellemi érdeklődésének éljen, kényelmes körülmények között.

Khonsu 2014.01.18. 19:34:34

Legalább látják a problémát. A tehetségbeli eltéréseket a jövedelmi különbségek messze felülmúlják. Ehhez hozzájön, hogy akinek nem sikerül kitörni nem feltétlen tehetségtelenebb mint egy gazdag. Valami háttér az induláshoz is kell, de ha valaki annyit sem keres hogy alapvető szükségleteit ellássa, akkor nem tud előrelépni. Aki önerőből, nulláról lett gazdag, annak meghajlok a tehetsége előtt, de azok melldöngetésén hadd röhöghessek már, akik papa-mama, protekció, törvénytelenség árán érték el amit és most azt hiszik mennyire tehetségesek.

Kezdik felismerni, hogy túl kevés ember kezében halmozódott/halmozódik fel túl nagy vagyon és olyan sokan csúsznak le, hogy ha a rendszer vesztesei egyszer fellázadnak, nincs az a szerv ami megvédhetné a gazdag seggüket. Főleg ha ezek is átállnak, mert ők sincsenek túlfizetve azért, hogy vásárra vigyék a bőrüket.

Kell egy kiegyezés, amivel mindenki jól járhat. Ha ez nem valósul meg, a folyamatok elsöpörnek mindent. Még van időnk, de már nem sok.

laci_52 2014.01.18. 19:50:56

Nagyon sok ország van(néhány év múlva köztük leszünk!), ahol már most nagy a szegénység, kilátástalanság és az elkeseredés a reménytelen helyzet miatt.

Ezekben csak annyi kell, hogy előkerüljön egy-két őrült, élére álljon a tömegeknek és máris kész a forradalom, amely nagyon brutális is lehet.

Khonsu 2014.01.18. 20:15:31

@laci_52: Sokan azt hiszik, hogy az elégedetlen tömeg önmagában elegendő egy forradalomhoz, ez téves feltételezés, ha így volna már rég kitörtek volna ezek a forradalmak. Ahhoz ugyanis, hogy a tömeg kellő erővel, elszántsággal tudjon fellépni kell egy "stimuláns" ami a szervezettséget és a motivációt, akár tömegpszichózist előidézi. Ezek az ideológiák. Azért nincs forradalom, mert mostanában ilyenből életképes nem született a régiek pedig már nem ütik meg a többség ingerküszöbét. Amint a kellő ideológia megszületik és terjedni kezd kezdődik a tánc.
Ebben az az érdekes, hogy ezen ideológiák tulajdonképpen erős mémek, melyek általában képesek megfertőzni akár kiváló helyzetben lévő országok lakosságát is, sőt a felső rétegek egy részét. Az ideológiák képesek arra, hogy társadalmi rétegek közt átugorjanak, a forradalom így nem csak egyszerű elégedetlenség hanem legalább annyira pszichológia is, a szervezést pedig még nem is említettem. Az ideológia és szervezés nélküli lázadásból általában csak rövid életű, de annál pusztítóbb zavargás lesz, míg egy jól szervezett forradalom akár teljesen békésen is végbemehet és tartós eredményeket hoz.

csakférfi 2014.01.18. 20:27:49

@Pensive: Lehet hogy volt jobb csak Te azt rosszabbnak vélted?És az ideáid miatt mostanra elfelejtetted hogy minden ember egyenlő és lopni bűn?
Vagy esetleg elhiszed hogy Te is lehetsz milliárdos.Csak merjünk nagyot álmodni valamint Te vagy a saját sikereid kulcsa.Tudok még jobb ilyen blődséget: a tudás hatalom.

csakférfi 2014.01.18. 20:45:29

@kela-bá: Úgy hat percig néztem aztán mentem mosogatni.
Logikailag ez fog következni Központosított világuralom?
A boldogságom nem rendszer függő, hiszen számomra a pénz eszközökhöz való hozzájutás biztosítéka és nem a boldog szabadságé.
Az hogy politikailag ki fogja irányítani ezt a bolygót, kínaiak arabok amerikaiak vagy négerek ....stb Engem aztán hidegen hagy.
Én már elköszöntem az ideák kergetésétől.
Szemlélődöm és olykor jókat mosolygok a feleségemmel a sok ..... emberen.:))
A világ olyan amilyen.A gyerekeim dolga helyre hozni az esetleges tévedéseimet(inket)!
Öket jól nevelem (tem).Ez a biztos.
A többi.ILLÚZIÓ!

HellsAngel 2014.01.18. 20:48:10

@Kerek négyszög: Tudod, az elet egyik alapveto torvenye, hogy a dolgok eloszlasa egyenlotlen. A legjobb vezeto fizikusok 10x annyit tudnak a teruletukon, mint barki mas, a legjobb sakkozok egyszerre akar 10 jo sakkozot is meg tudnak verni szimultan, a legjobb hosszutavfutok ugy mennek el a kozvetitesek tevekepein a jo hosszutavfutok mellett, mintha azok csak allnanak .. a legjobb nocsabaszoknak 10x meg 100x annyi csaj jon ossze, mint barki masnak. Vannak, akik meg tudnak tanulni 20 kulonbozo nyelven. Mindenhol a Pareto-elv ervenyesul - altalaban minden a keveseke.

Tehat, ha azt szeretned, hogy a penz eloszlasaban mashogy legyen, akkor elsosorban a termeszet akarataval kell szembemenned.

kvadrillio 2014.01.18. 20:54:11

A VILÁG LEGNAGYOBB BAJA PONT EZ AZ "ELIT" !!! :o)

kvadrillio 2014.01.18. 20:56:27

..azért nem emelkedik a dolgozók bére normális életfeltételek fenntartásához elegendő szintre, mert az ehhez szükséges milliárdokat kisíbolták különböző adóparadicsomokba !

kela-bá 2014.01.18. 21:03:31

@csakférfi: Kösz.,hogy válaszolt. Igaza van !
Íme egy esetleg hasznosabb :
Youtube A szem helyre állítása egyszerű tornával. (egy orosz prof.hasznos előadása szemüvegeseknek, és nélkülieknek, hogy ne legyenek szemüvegesek , és főleg a gyerekek veszélyeztetettek.)

További szép estét !

zobod 2014.01.18. 21:10:06

@laci_52: ez nem így van. Ha erős az elit, akkor lehetnek zavargások, de leverik. Forradalom akkor van, ha a régi elit annyira meggyengül, hogy eséllyel léphet fel a trónkövetelő. A alul lévők helyzete ettől persze semmit nem változik, talán romlik is, csak annyi változik forradalmak idején, hogy más fején lesz a csörgősipka. Ez ideig-óráig persze haladásnak tűnhet. A tömegek életén egyedül a technikai fejlődés tud garantáltan javítani, és az valóban javít is.

kvadrillio 2014.01.18. 21:29:49

Csanád Szegedi (NI ) , írásban. – Tisztelt Képviselőtársaim! Az EU sok problémával küzd évek óta. Minden probléma közül a legfontosabb talán az Európában terjedő antiszemitizmus és rasszizmus. Az antiszemitizmus és a rasszizmus az, amely képes romba dönteni mindazt a pozitív álmot, amelyet a békés, fejlődő Európa képes nyújtani az európai embereknek, példát mutatva az emberiségnek. Az EU-nak sokkal nagyobb a küldetése, mint pusztán gazdasági szövetségnek lenni. A görög elnökségnek el kell kezdenie visszaállítani az egymásba vetett hitet, a szolidaritást és az alapvető emberi jogok feltétlen tiszteletét. Én pár éve még a görög Arany Hajnal ideológiai testvérpártjának, a Jobbiknak voltam az egyik vezetője és pontosan tudom, hogy ezek a szélsőjobboldali szervezetek milyen hatalmas veszélyt jelentenek egész Európa számára. Most már elszörnyedve és egyben elhatárolódva ezektől a szélsőséges eszméktől és szervezetektől várom azokat a bátor politikai lépéseket, amikor együttesen felléphetünk a gyűlölet ellen. Sok sikert kívánok a görög elnökségnek az antiszemitizmus és a rasszizmus elleni harchoz is!

Európai Parlament honlapja - alfahir.hu

nu, ezért aljas, KAMÉLEON nép a zsidó ! HOL RÁKOSI FASZÁT SZOPTÁK, HOL KÁDÁRÉT, HOL ORBÁNÉT !!!+ ÉS MINDIG KIVÉTELES EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSBAN, KIVÉTELES ANYAGI ELLÁTÁSBAN RÉSZESÜLTEK, MINDIG JÓL FIZETŐ HELYEKRE FURAKODTAK BE KAPCSOLATAIK RÉVÉN. HOL KOMMUNISTÁZNAK, HOL NÁCIZNAK, HOL EGYMÁST IS LEZSIDÓZZÁK (MAZSIHISZ HISZ ! :o)
HOL 600 EZER EGYESÜLETET RÁNTANAK ÖSSZE HOLOKAMU-EMLÉKEZÉSRE HIVATKOZÁSSAL SOK MILLIÁRDOS TÁMOGATÁS LENYÚLÁSÁRA FÓKUSZÁLVA ! NEVETSÉGESEN KAPZSI, LEJMOLÓS, HARÁCSBANDA !!! :o))))))))

laci_52 2014.01.18. 22:52:44

@zobod: "A tömegek életén egyedül a technikai fejlődés tud garantáltan javítani, és az valóban javít is."

Kis hazánkban folyamatos technikai fejlődés van, a tömegek mégis egyre rosszabbul élnek!

Itt valami nem stimmel!

laci_52 2014.01.18. 22:59:29

@Khonsu: "Ahhoz ugyanis, hogy a tömeg kellő erővel, elszántsággal tudjon fellépni kell egy "stimuláns" ami a szervezettséget és a motivációt, akár tömegpszichózist előidézi."

Stimuláns volt Cromwell. Rákóczi, Kossuth, Lenin vagy akár Hitler is. Manapság is bármikor felbukkanhatnak hasonló stimulánsok.

Stimulánsok nélkül is voltak forradalmak, lásd: nagy francia forradalom, őszirózsás forradalom vagy '56-os forradalom.

Khonsu 2014.01.19. 00:12:13

@laci_52: Elismerem, kicsit tyúk és a tojás esete. A "stimuláns" az ideológia, ez "fertőzi meg" az egyének elméjét és mondjuk úgy vannak "katalizátorai" is a folyamatoknak, olyan emberek, akik pl. szónoki tehetségükkel erősítik, gyorsítják fel az ideológia munkáját. Van úgy, hogy ezen emberek egyben az ideológia kitalálói is, de nem feltétlenül. Igazából most olyan ideológia lenne kívánatos, mely önmagában is annyira erőteljes, hogy nincs szüksége "népvezérekre", mondhatni magától bevégzi a dolgát, mint a köztársasági eszme a francia forradalomnál (mert az is egy ideológia, tehát ott is volt stimuláns). Mégpedig erre azért van szükség, mert ritka kivételtől eltekintve a népvezérek általában diktátorként végezték, azt pedig jó lenne elkerülni.

Vicces Gyerek · http://macskapasztor.blog.hu/ 2014.01.19. 01:02:43

@kvadrillio: Szevaaaasz!!!!

Na, kész?

Kizsidóztad magad, alaposan, Te szerencsétlen?

Holnap ismét, ha isten is úgy akarja.

Jó éjszakát!

Aludj jól!

Vicces Gyerek · http://macskapasztor.blog.hu/ 2014.01.19. 01:16:33

@zobod: Ha egy gép a tied, akkor Te használod, Neked takarít meg időt.

Ha a gépen csak dolgozol, de nem a Tied, akkor munkaerőt spórolnak meg a géppel, akár a Te munkahelyedet is.

Az általa nyert megtakarítás a termék termelési költségét illetően profitként fogja végezni a termelési eszközt birtokló tulajdonos oldalán.

Te ugyanúgy csak a fennmaradásodhoz szükséges fizetést tudhatod Magadénak, mint munkás.

A mosógép valóban megtakarít háztartási munkát, ugyanúgy, ahogy a többi szolgáltatás, vagy termék (pl. Kész lekvár, kész tészta).

Csakhogy a látszattal ellentétben nem kevesebbet dolgozol ezekkel, csupán versenyképes maradsz a többi dolgozóval szemben.

Gondolj bele, ha Ma is megpróbálnál ezek nélkül élni, tudnál-e még mellé versenyképes munkaerő maradni napi nyolc-tíz-tizenkét óra melóra?

Hiába a nagy technikai fejlettség, ha ez most sem garantál tisztességes lakhatást, egészségügyet, oktatást, emberhez méltó munkahelyet.

bastian 2014.01.19. 01:20:16

Sok itt a tévedés.
Mindenki a rendszer "hibáiról" beszél. Nincs itt semmiféle "hiba".
EZ MAGA A RENDSZER. A KAPITALIZMUS.
Értéket csak az emberi munka állít elő, semmi más a földön. Aki ezt nem érti, az egyszer üljön le, gondolja végig, ha kell rajzoljon folyamatábrákat és rájön :)).

Namármost. Ha valakik hihetetlenül gazdagok akarnak lenni, akkor semmi más lehetőségük nincs, mint a munka által megtermelt értéket (valójában leadott ill. beépített energiát) át kell csoportosítaniuk (szivattyúzniuk) a saját zsebükbe. Tehát rengeteg embernek az energiáját kell kevés zsebbe "átcsempészni". Ennek egyetlen módja van, az agymosás, hogy ez így rendben van. Ennek eszköze a szocializálási folyamat, család, óvoda, iskola, munkahely, stb...
Legyártották a munkaerő állatot, akit folyamatosan fejnek, miközben az ellenkezőjéről győzködik őket.

Ennyi az egész, minden más hablaty. Ez a kapitalizmus, azaz mások hülyének nézése.
Jó étvágyat hozzá! :))

Vicces Gyerek · http://macskapasztor.blog.hu/ 2014.01.19. 01:23:59

@Vicces Gyerek: és persze ez a válasz arra is, hogy a munkahelyeden a gép miért csupán az előállított végtermék piaci versenyképességét biztosítja, és nem a Könnyebb munkavégzésedet.

A munkaadód profitját is csak a versenyképességének fokozása tudja biztosítani, mert bizony az előállított termék ára beáll arra a piaci szintre, ahol már nem hoz surplus valuet. Az előállítása ismét csak akkor fog nyereséget termelni, ha fejlesztéssel a költségek ismét alacsonyabbak lesznek a versenytársaknál.

Vicces Gyerek · http://macskapasztor.blog.hu/ 2014.01.19. 01:26:12

@bastian: Ejnye, elkolbászol a bárány!
Mondja erre a gazda.

2014.01.19. 04:42:03

@csakférfi: Sosem volt jobb. Bármi egyéb, ami volt, illetve ami úgy tűnt, hogy más - ahhoz kellett valaki, aki azt eltartja.

na4 2014.01.19. 04:56:32

Nem a prolik fogják jobbá tenni a világot. A kommunizmusból elég volt!

alterina 2014.01.19. 07:46:59

@na4: Mikor láttál te kommunizmust? Szerintem még csak nem is olvastál róla!

thinkingandrioting.blogger.hu/2011/10/17/alapok

csakférfi 2014.01.19. 08:38:57

@Pensive: Önmagamat tartom el.Az általam tanult szakmákból kifolyólag.Megtermelem amit megeszek,van földem.Megtartom az otthonom mert a munkahelyen kapott pénzt arra költöm hogy ez fennmaradjon.A feleségem az aki,(ha én nem tudok teljesíteni veszteség miatt)helyt áll helyettem.Tudok áramot termelni,tudok hőt termelni,tudok az egyéni szükségleteimről lemondani ha a helyzet azt kívánja.A vágyaim nem határozzák meg az akaratomat.Az akaratom korlátai a lehetőségem határai.Érted?

Kerek négyszög 2014.01.19. 09:02:01

@HellsAngel: Nem osztom a véleményedet, mert nem jók a hasonlataid.

Így kellett volna hasonlítanod:

" A legjobb vezeto fizikusok 10x annyit tudnak a teruletukon, mint barki mas"

Ehelyett: A legjobb fizikusok (1%) mellett a többi fizikus (99%) ötig tud számolni. És ez természetes, mert ilyen a világ.

"a legjobb sakkozok egyszerre akar 10 jo sakkozot is meg tudnak verni szimultan,"

Ehelyett: A legjobb sakkozók (1%) szimultán verik a többi sakkozót (99%) akik a sakkbábúk felét ismerik.

"a legjobb hosszutavfutok ugy mennek el a kozvetitesek tevekepein a jo hosszutavfutok mellett, mintha azok csak allnanak .. "

Ehelyett: A legjobb hosszútávfutók (1%) simán rávernek a tövviekre (99%), akik még mindig a járást tanulgatják.

Bizony elég hülyén hangzik, ahogy a példáidat hozzáillesztem a VALÓS anyagi különbségekhez, de tényleg ilyen a különbség.
Van legjobb sakkozó, meg futó, de mögöttük szorosan ott van a többi, akik majdnem ott vannak, és nem azonnal mérföldekre leszakadva. És így tovább, homogén eloszlást mutatva a legtehetségtelenebbtől a No.1-ig. Ez a természetes. Az brutális anyagi kettéválás meg természetellenes (mesterségesen létrejövő) dolog.

na4 2014.01.19. 09:33:25

Ez a kapitalizmus emberek. A versenyképesek felemelkednek, a versenyképtelenek elbuknak. Másnéven: evolúció.

kela-bá 2014.01.19. 13:15:48

@bastian: "Jó étvágyat hozzá ! "
Röviden , érthetően összefoglalta a lényeget !
Itt vannak további részletek :www.hunnio.com
(és vannak akik tesznek is valamit e reménytelen helyzetből való kimászásból. pld. KIÁLTVÁNY-ban.)

kela-bá 2014.01.19. 13:26:32

@csakférfi: Örömmel olvasom, hogy Ön tesz saját magáért, családjáért, hisz ez a legnagyobb finom csúsztatása nálunk a demokráciának, hogy majd ez alatt, vagy az alatt a kormány alatt biztos jobb lesz. Nem lesz jobb !

Jó magyar közmondás, "minden ember saját sorsának kovácsa!" Ami már azzal kezdődik, hogy mit eszünk ?! Ezért is tartom fontosnak Weixel-Várhegyi László tanácsait :
youtube Lakossággyérítés állami segédlettel.

Ezt is ő írta : A só élettani hatásairól.
Meg ezt is : A parlagfű védelmében.

Jó egészséget, mert az a legfontosabb !

camilló 2014.01.19. 18:15:07

@Pensive: Milyen bizonyos szintről beszélsz? Nincs bizonyos szint. A gazember mindig gazember, függetlenül attól, hogy milyen "szinten" áll a társadalmi ranglétrán.

csakférfi 2014.01.19. 19:04:58

@kela-bá: Ujra elmondom:nem érdekel ki van kormányon .Szocik ,jobbikosok Liberálisok ,középutasok, kommunisták,vagy milyen a társadalmi berendezkedés feudális,fogyasztói,tőkés...stb
A boldogságom nem pénzfüggő és nem anyagi javak birtoklása az apró öröme az életemnek.
A rabszolga is lehet boldog,mégha tudja is hogy az.
Világos?Uram.

kela-bá 2014.01.19. 20:35:32

@csakférfi: " Világos ? Uram. "
Azt hiszem félre értett ! Vagy összetévesztette a bejegyzésemet valaki máséval ? Örülök, hogy "szót " váltottunk .
Jó egészséget, sok sikert kívánok !

HellsAngel 2014.01.20. 01:15:53

@Kerek négyszög: A sakkos pelda eseten peldaul ahhoz, hogy valakibol 2500 pontos nagymester lehessen, 150-es IQ kell, amivel az emberek 0.1%-a rendelkezik, es emellett rengeteg tanulas. Es ha valaki egyszer eleri ezt a szintet, akkor meg mindig fenyevekre van mondjuk a top 10 sakkozotol - hat ennyire igazsagosan van az emberek kozott elosztva a sakkozni tudas. Nem tudom, te ezt az eloszlast a lakossag koreben mennyire erzed homogennek.

Emlekszem, egyszer lattam egy videot a jelenlegi vilagbajnokrol, aki eloszor szimultan jatszott egyszerre egy csomo merkozest, majd a tablanal ujra elmutogatta a legerdekesebb meccset a kommentarjaival. Az egyik kommenter megjegyezte, hogy eleg durva, hogy fejbol ujra le tudja jatszani, mikor egy csomo fele figyelt egyszerre, erre masvalaki csak annyit reagalt, hogy te nem erted, mit jelent a vilag legjobb sakkozojanak lenni.

Azt hiszem, te se erted, mekkora a kulonbseg okozte es tekozted, ahogy a 80-20% szabalyt sem. Az osszes penz 80%-a az emberek 20%-nal van, az osszes penz 64%-a az emberek 4%-nal, es igy tovabb. Az osszes matematikai ismeret 80%-a az emberek 20%-nal van, es a 64%-a az emberek 4%-nal, es igy tovabb. Egyszer az egyik professzorom viccesen megjegyezte, hogy ha kinyirnak a vilag top matematikusait, akkor az evtizedekre vetne vissza a kutatast, mert az ismeretek nagy resze ezeknek az embereknek a fejeben letezik, es hiaba van leirva, a tobbseg azt felfogni is keptelen, nemhogy a kutatashoz szukseges szinvonalon a magaeva tenni. Nem volna, aki kikepezze a jovo top matematikusait.

Az anyagi szetvalas meg annyira termeszetes, hogy ha most lenullaznank a kulonbsegeket, veges idon belul (nehany evtized, evszazad) ujra letrejonnenek ugyanezek a kulonbsegek. Lenne, aki nem tudna banni a penzevel, lenne, aki kicsit jobban (ok ugye a nagy atlag), es lennenek nehanyan, akik mindenki mast lejatszva a palyarol megcsinalnak a szerencsejuket.

vomit 2014.02.11. 09:41:08

ettol rettegnek
Zbigniew Brzezinski Fears The Global Awakening
www.youtube.com/watch?v=DCWgksGGPQ0
süti beállítások módosítása