sorok között

sorok között

Megválasztották az év jegybankelnökét - nem Matolcsy az

2014. január 10. - Politikai Ateista

A The Banker magazin ismét megválasztotta az év jegybankelnökét.

A győztes a Bank of Japan elnöke, Haruhiko Kuroda.

Az Financial Times szerint Kuroda tevékenysége visszaállította a világ japán gazdasággal, és a japán jegybankkal szembeni bizalmát.

Az ECB, a Fed, a Bank of England, és a Bank of Japan mérlegfőösszege a GDP százalékában:

central-banks-balance-sheet-as-proportion-of-GDP.jpg

Úgy látszik, hogy a zsűri a leglazább monetáris politikát díjazta, vagyis azt a jegybankelnököt aki a legtöbb pénzt nyomtatta. Ennyi erővel az év nyomdásza díjat is kioszthatták volna.

Kuroda ebben a tekintetben tényleg jól teljesített, tavaly márciusi hivatalba lépése óta több mint 35%-kal növelte a BoJ eszközállományát.

A japán államadósság 240% körül lehet.

A 10 éves államkötvények hozama szerdán 0.7% volt.

Ki fogja ezeket megvenni, ha a sikerül elérni az áhított 2%-os inflációt?

Talán aki eddig. A japán állampapírok 70%-át a japán jegybank vásárolja fel, a maradékot japán bankok, és vagyonkezelő alapok.

Az ország adóbevételeinek 25%-a az adósság kamatainak fizetésére megy el, még a nevetséges hozamok mellet is. Ha akár csak 1%-kal is emelkednek, akkor az államadósság finanszírozhatatlanná válik.


Nem lehet egyszerű egyben tartani ezt az egészet, és még a világ bizalmát is megőrizni. Kuroda tényleg tud valamit.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr215749188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FVB 2014.01.10. 11:57:16

Én most annyira össze törtem, hogy nem Matolcsy lett, hogy még aludni sem birok ettől a hírtől.Hát most hogyan lesz tovább, jaj jaj jaj?
süti beállítások módosítása