sorok között

sorok között

Létezik a bankároknál visszataszítóbb létforma a bolygón?

2013. november 25. - Politikai Ateista

Nehezen elképzelhető.

Az Európai Unió tagállamai, és az Egyesült Államok kormánya is hajlandó a végletekig elmenni  a szent tehén státuszú pénzügyi intézményeinek megmentése érdekében, lényegében ez az, amit a válságkezelés alatt értenek.

A Világgazdaság az egyik cikkében pénzügyi nagyágyúk véleményét gyűjtötte össze, akik az Európai Központi Bank következő lehetséges lépéseivel kapcsolatos gondolataikat osztják meg.

Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsának belga tagja, Luc Coene a hétvégén azt mondta, hogy a bank időben cselekedett, amikor a hónap elején rekord alacsonyra, 0,25 százalékra csökkentette alapkamatát. Szerinte további intézkedésre nincs szükség a defláció megelőzése végett. Kiemelte, "most a legfontosabb csökkenteni a bankok számára a finanszírozás költségét.

...

A Bloomberg által megkérdezett közgazdászok szerint az EKB valószínűleg hosszú lejáratú hiteleket adhat majd a bankszektornak; 77 százalékuk azt mondta, hogy ez az első negyedévben meg fog történni.

...

Matteo Cominetta, a HSBC európai közgazdásza azt közölte: "az EKB-nak meg kell értenie, hogy milyen hatásai, következményei lehetnek a kamatcsökkentésnek. Ha a hatás nem jelentős, akkor a 3 évre szóló kedvezményes kölcsönt, vagyis az LTRO-t kell alkalmazni."

Pénzinjekciót ad vagy pénznyomtatásba kezd az EKB? - Világgazdaság

Természetesen ez az egész a mi érdekünkben történik.

Az egyik népszerű legenda az, hogy a jelenlegi pénzügyi rendszer nélkül megszűnik az élet. Ez persze nem igaz. Egy üzleti monopóliumról van szó, amelynek a haszonélvezői szeretnék, ha minden maradna a régiben.

A másik populáris feltételezés, hogy ha majd minden rendben lesz a bankoknál, és ők is úgy érzik, akkor majd megindul a hitelezés, ezzel együtt a GDP növekedés, és megint mindenki boldog lesz.

Erre a jelek szerint még egy kicsit várni kell.

Az EKB félévente végzi el az eurózóna területén működő kkv-k körében a reprezentatív finanszírozási felmérését. Ennek november közepén közzétett friss eredményei többek között azt mutatták, hogy a cégek összességében kissé nagyobb arányban (11%) mondták a megelőző felméréshez képest (10%) azt, hogy nehezültek a bankhitelhez jutás feltételei. Ezzel párhuzamosan szintén kissé többen mondták azt (12% vs. 11%), hogy visszautasítást kaptak a banki hitelkérelem elbírálása során.

Aggasztóak maradtak a kkv-hitelezési folyamatok az eurózóna perifériáján - Portfolio

És ennél még sokkal aggasztóbb folyamatokról kerültek nyilvánosságra információ a napfényes Egyesült Királyságból.

A Sunday Times két hónapos magánnyomozása során bizonyítékokat talált arra vonatkozóan, hogy a Royal Bank of Scotland (45 milliárd fontot fordítottak az angol adófizetők a megmentésére 2008-ban) egy úgynevezett "hit squad" részleget tartott fenn.

A vádak szerint pénzügyi kivégzőosztag jól működő kis és középvállalkozásokat igyekezett pénzügyileg ellehetetleníteni, azért, hogy a csődjüket követően olcsón megszerezhessék a tulajdonukban lévő, értékesnek tartott ingatlanokat, és ezzel az RBS ingatlanportfólióját gyarapíthassák.

A bank büntetőkamatokkal és különböző horror illetékekkel sújtotta, illetve váratlanul megvonta a finanszírozást olyan vállalkozásoktól, amelyek egyébként eleget tettek a szerződésekben vállalt kötelezettségeiknek.

A jelentést Vince Cable vállalkozásügyi, képzési és innovációs miniszterhez is eljuttatták. Országos botrány van születőben a szigeten.

 

goodwin.jpgSir Frederick Goodwin, az RBS volt főnöke, aki miután összehozta a történelem legnagyobb angol vállalati bukását, 2009 január 1-én lemondott. Azóta az évi 342500 fontos (kb 120 millió forint) RBS-es nyugdíjából tengeti a hétköznapjait.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr745654617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.11.25. 14:12:07

Igen, létezik.
Az ilyen állatfaj, a politikus, hiszen lop, csal , hazudik és még mentelmi joga is van a patkánynak !

toportyánzsóti 2013.11.25. 20:57:15

Teljes vagyonelkobzás és 1 kis ungabunga muraközi paci répájával jár nekik politikus csicskáikkal együtt,pár hétig se ülni se feküdni ne tudjanak!

végsőkig hiszterizált agyalágyult ámokfutó troll · http://engesztelhetetlen.blog.hu/ 2013.11.25. 23:38:34

A bankár a legútálatosabb óttvar patkány állat faj a Földön mindent megtehet Embereket főleg szegény Melósokat kifosztja lakást autót keményen dolgozó Melósoktól lenyúlja hazúg csaló rohadt vér büdös szemét mind!!!! Akkor lesz csak igazi rendszerváltás Magyarországon ha az összes bankárt aki a Magyarországot tönkre tette csalt hazúdott népet ki fosztott úzsóráskodott hamis szerződésekkel áll deviza hitelekkel szegény becsűletesen dolgozó kemény Munkát végző Melósokat becsapott kifosztott pénzét élete munkáját elvette!!! Ezekért kellene visszaállítani a halál büntetést nem másért!!! Csak így lehet igazságot tenni a hitel károsultaknak és bosszút állni a Hazánk Magyarország tönkre tevésséért!!! Ami szar ittvan főleg a bankár miatt van!!! Fél óra alatt meg lehetne oldani a bankár problémát emberek!!! Ugyanúgy elbánni velűk mind ők mi velűnk!!! Igen ezt kéne csinálni!!! Szégyentelen szemét ocsmány pofátlan mohó pénz éhes őnző kegyetlen rohadt szemét tolvaly hazúg korrúpt csaló állatokkal nem kéne kesztyűs kézzel bánni!!!

sanyix 2013.11.26. 00:31:57

a bankár és a politikus között nincs sok különbség. Mind2 gátlástalan, pszicho/szociopata, nem szégyell semmit, nem érez felelősséget, célja a mégtöbb pénz és a hatalom.
A különbség annyi hogy a politikusnál a hatalom az elsődleges, a bankárnál pedig a pénz.

monddazigazatmar 2013.11.26. 00:42:42

@végsőkig hiszterizált agyalágyult ámokfutó troll: "Ugyanúgy elbánni velűk mind ők mi velűnk!!! "
Ezt fejtsd már ki, légyszi. Adsz forinthitelt az erste vezéreinek, aztán beerősítjük a forintot amig egálba nem lesz az euróval?

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2013.11.26. 01:17:06

Fúj micsoda orbánszellemű írás!
Minden értelmissségi diplóóómás felsőbbrendű ember tudja hogy bankok nélkül blabla egy modern gazdaságblablabla...
Tehát aki a bankokat kritizálja az ki akarja irtani az értelmiséget!

Hajrá magyar értelmiség!

különvélemény 2013.11.26. 04:14:17

@monddazigazatmar:
Elárverezzük a házát, az autóját, inkasszáljuk a nyugdíját, stb.. :P

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.11.26. 07:45:24

Luc Coene? Arrafelé így írják a Kohn-t?

2013.11.26. 08:22:29

@Wind Callman tér: igen, így írják. Miért mire számítottál?

vomit 2013.11.26. 08:35:22

Paul Krugman az egykori osztalytarsanak: figyelj mar, basszaj, neked nem szoltak, hogy a penzrendszer megvaltoztatasarol szo sem eshet?

Paul Krugman to Bernard Lietaer: Didn’t they tell you, never touch the money system?
money4nothingchicks4free.wordpress.com/2013/01/30/paul-krugman-to-bernard-lietaer-didnt-they-tell-you-never-touch-the-money-system/

Gazz 2013.11.26. 09:54:53

A bankárokat nem kell védeni egyáltalán, de a bankokat igencsak célszerű.
Teljesen általános tévhit, hogy a bankokban a bankok pénze van, közben kb. 80-as IQ és olvasnitudás mellet nem nehéz tisztába jönni azzal, hogy ott legnagyobbrészt BETÉTESEK pénze van. A szomszédé, a Rozi nénié, a Tied, a Kutyamosó KFT.-é, a MOL-és, stb.
Ezen pénz nagyrészt kinn van hitelben, hogy a betéti kamatot fizetni lehessen.
Amikor arra bátorítják a hiteleseket, hogy ne fizess, bukjon meg a szemét bank, akkor a BETÉTESEK pénzének eltapsolására hívják fel őket.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.11.26. 09:55:18

A pénzügyi válság kirobbanásának legfőbb oka az volt, hogy a bankok tudták, meg fogják menteni őket, így bármilyen kockázatot vállalhatnak, nem fogják az államok hagyni a piacgazdaságot működni és nem mennek csődbe a bankok.

Stabilo 2013.11.26. 10:03:11

@Gazz: Bakker. Ezt elolvasva neked messze nincsen meg az a 80-as IQ...

Gazz 2013.11.26. 10:35:23

@Stabilo: A te 50-eseddel ezt elég nehéz lenne megítélned, nem gondolod trollocska?

Karcolt lendület 2013.11.26. 10:43:17

@Online Távmunkás:
Nem igaz, sokan egész egyszerűen alábecsülték a kockázatot, nem gondolták, hogy ekkora baj lehet. Ahogy mások sem. Megmentetni magát senki nem szereti, még a bankok sem. (Az pedig hab a tortán, hogy az egész összeomláshoz vezető ésszerűtlen hitelezési gyakorlatnak részben politikai - népboldogító - oka volt, nem tisztán bankáros haszonlesős.)

"Az egyik népszerű legenda az, hogy a jelenlegi pénzügyi rendszer nélkül megszűnik az élet. Ez persze nem igaz. Egy üzleti monopóliumról van szó, amelynek a haszonélvezői szeretnék, ha minden maradna a régiben."

Az élet nem szűnik meg, de azért nem próbálnám ki a helyetekben. Mondanám, hogy csak egy közepes bank csődjével próbáljuk ki, mennyire jó az össztársadalmilag, hogy úgy 200 000 embernek eltűnik a megtakarítása, de nem lennék ott, ahol ennyi embernek hirtelen nem lesz több vesztenivalója.

Az üzleti monopólium pedig értelmezhetetlen faszság: a bankok (még egyszer: többes szám: bankOK) egy szolgáltatási szektor, amely szolgáltatási szektorra minden más szektornak szüksége van. Mondjuk ahhoz, hogy az egyik cég ki tudja fizetni a másiknak az árut. Persze, lehet szídni a bankokat, hogy ezt milyen drágán csinálják, nyugodtan fel lehet írni ellenpontként, hogy a készpénz biztonságos tárolása, eljuttatása a másik félhez mennyibe kerül és mekkora kockázatú. Akármennyire fáj, a bankrendszer stabilitása nélkül összeomlik a jelenlegi gazdasági rendszer, miután mindennel összefügg: a sarki péktől az atomerőműig mindenkinek és mindennek szüksége van rá a működéshez.

A magyar társadalom 90%-a jön ezekkel a marxista faszságokkal, abba már nem képesek belegondolni, hogy milyen infrastruktúrát kell fenntartani, milyen szabályozóknak megfelelni és mennyi tőkét benne tartani, hogy ezeket a szolgáltatásokat biztonságosan végezni tudja és ne kelljen attól tartani, hogy az betétben tartott vagy az elutalt pénz eltűnik.

Egy bank csődje pont ezt a bizalmat ingatná meg és igen, annak kurva komoly következményei lennének (sokan meghalnának), főleg a világnak azon a táján, ahol komolyan veszik a magántulajdont.

Az említett botrány - mint ahogy az összes érvként, szörnyülködésre felemlegetett botránynak semmi köze ahhoz, hogy a bankok stabilitásáért a lehető legtöbbet meg kell tenni. Az összes botránynak ahhoz van köze, hogy a bankárok közt is vannak tisztességtelen pöcsök, ezért rendesen a körmükre kell nézni és esetenként jól megbüntetni, lecsukni közülük az arra érdemeseket.

vomit 2013.11.26. 10:53:40

@Gazz: arra gondol a kollega, hogy sajnos _elobb_ van a hitelkihelyezes, aztan lesz egy reszebol betet. ezt nem sikerult meg attekintened.

lasd az adossag alapu penzrendszer mukodesi elve, elso fejezet, elso bekezdes.
sorkoz.blog.hu/2013/05/10/hogyan_csinalj_penzt_levegobol

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.11.26. 11:18:17

@Karcolt lendület: A Lehmannak mennyi ügyfele volt? Hányan haltak meg a csődje miatt?

Abban egyetértek, hogy szükség van a bankokra és a pénzügyi szektorra.
Viszont szerintem sokkal komolyabb szabályozás kellene, mert már semmi köze a valósághoz annak, amikor egy egy robot ugyanazt a részvényt ötször adja-veszi egy másodperc alatt és ezzel pénzt keres...
Az pedig jogosan csípi sokak szemét, hogy a pénzügyi szektor mindig nyereséges, hiába van válság, itthon is csak az elrettentő mértékű bankadók tették átmenetileg veszteségessé.
Globálisan is le van maradva a szabályozás, de Magyarországon még inkább, ennek legszebb példája a devizahitelek kezelése (hagyták elszabadulni, aztán betiltották, most össze-vissza maszatolnak).

Gazz 2013.11.26. 11:37:23

@vomit: Csak szólok, ha esetleg becsődöl a bank, ahol esetleg betéted van, ne nagyon légy meglepve, ha bukod a pénzedet.
Talán hasznos ha tudod, hogy az OBA (betétbiztosítási alap) lemerítéséhez elég volt a tavaszi Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet csődje. És hol vannak ők egy bankhoz képest...

vomit 2013.11.26. 13:42:22

@Gazz: a betetek garanciaja nem tobb jo szandeku ohajnal.
ha ugy alakul, akkor lofaszt se er.

Merkels Versprechen ist im Zweifel nichts wert
www.handelsblatt.com/finanzen/vorsorge-versicherung/ratgeber-hintergrund/einlagensicherung-merkels-versprechen-ist-im-zweifel-nichts-wert/6713448-3.html

Gazz 2013.11.26. 13:44:02

@vomit: Pont ezt mondom én is, és éppen ezért jobb megmenteni a bankot, mint hagyni csődbe menni. Olcsóbb is, ha ahosszú távú következményeket nézzük.

vomit 2013.11.26. 16:07:03

@Gazz: akinek barmi megmentenivaloja van, sokkal elorebb jut, ha teljesen kivonul vele a penzrendszerbol es a papiralapu igeretek dzsungelebol. az ingatlan sem nyer hangszorot, mert nem tud elfutni a szenne adoztatas elol.

Cyprus warns Europe: compulsory levy for savers comes everywhere
translate.google.com/translate?hl=en&ie=UTF8&prev=_t&sl=de&tl=en&u=http://deutsche-wirtschafts-nachrichten.de/2013/11/24/zypern-warnt-europa-zwangsabgabe-fuer-sparer-kommt-ueberall/
süti beállítások módosítása