sorok között

sorok között

Vámosszabadi - járulékos veszteség

2013. július 11. - Politikai Ateista

Ha jól tudom járulékos veszteségnek nevezik a katonai akciók során a civil infrastruktúrában, illetve a civil emberéletben jelentkező veszteségeket. Vámosszabadi lakói az elhúzódó közel-keleti és észak-afrikai konfliktusok járulékos áldozataivá váltak.

A kormány kizárta a helyi lakosságot a döntéshozatal folyamatából, és egy tollvonással menekülttábort létesít a település közelében. Ez már biztos.

Egyre több a menekült, gyors, és olcsó megoldásra volt szükség:

„Magyarországon drámai mértékben megnőtt a bevándorlók száma, májusban Németország és Franciaország után hazánkba érkezett a legtöbb menekült az egész EU-ban” – mondta Vámosszabadin Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója. Elmondása szerint nagyon gyorsan kellett döntést hozni egy új befogadó állomás megnyitásáról, és összességében a legelőnyösebb helyszín Vámosszabadi volt. - Az idill elvesztésétől fél Vámosszabadi - Index

A helyiek a kormányra mutogatnak, a Pintér pedig az Európai Unióra. A menekültprobléma valójában a nyugati országok intervenciós külpolitikájából fakad. Ezek az emberek nem azért hagyják el a hazájukat, hogy minket idegesítsenek, hanem azért mert az országaik a "demokráciaépítés" közben élhetetlenné váltak. Az állampolgárság sok mindent elárul: Afganisztán, Pakisztán, Irak. Ha még nincsenek, akkor majd jönni fognak Egyiptomból, és Szíriából, illetve ha végül sikerül káoszba dönteni, majd Iránból is. Egyre többen.

A kormány pedig a feszített költségvetés, a brüsszeli parancsok, és a választópolgárok tiltakozása közepette keresi az "olcsó" megoldást a "drámai mértékben megnőtt számú menekültek" elhelyezésére.

A vámosszabadi lakosságnak azonban nagyon sokba fog kerülni a kormány olcsó megoldása. A ingatlanjaik értéke egyelőre nehezen meghatározható mértékben, de biztosan csökkenni fog. A befektetők pedig ...

Szeretném hangsúlyozni, hogy a területen, ahogy azt már Önökkel előzetesen egyeztettük és az Önök előzetes hozzájárulását is megkaptuk, több millió eurós beruházással egy világszínvonalú pezsgőtabletta gyárat és ennek kutató/fejlesztő bázisát kívánjuk létrehozni.

Az angol cégcsoportunk befektetésének egyik alap kritériuma és a döntés egyik legfontosabb érve a régió fejlettsége (Győr/Egyetem/Audi...stb) és az kimagasló közbiztonság volt.

Nyilván Ön is emlékszik, hogy a beruházásért szlovák, angol és más magyar helyszínekkel kell versenyeznünk és biztosan állíthatom, hogy ez a hír, vagy talán már döntés, jelentősen rontja a beruházási és munkahely-teremtési terveink megvalósulását. - Az INNOPHARMA Kft. levele

És nem ők az egyetlenek akik meggondolták magukat.

A kormány szerint az új létesítmény munkahelyeket is fog teremteni. Ez gusztustalan hazugság. A menekülttábor személyzete állami alkalmazottakból fog állni. ( Esetleg kiszervezik egy havernak, de a lényegen ez nem változtat.) Ezeket a munkahelyeket az adófizetők pénzéből fogják teremteni. Minden egyes állami szektorban létrejövő munkahelyért a privát szektorból kell forrásokat elvonni, általában adóztatás formájában.

Persze elsősorban nem ez izgatja a vámosszabadiakat, hanem a közbiztonság. Ami érthető, hiszen nem sok jó hír érkezik a menekülttáborok környékéről. A biztonságérzet megfizethetetlen. Az illetékes rendőrfőnök a kedélyek hűtése érdekében egyelőre fűt-fát, lovasrendőrt ígér.

A belügyminiszter meg legfeljebb küld majd néhány traffipaxot az új flottából.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr425398660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.07.11. 05:35:57

Elkeserítő. Utolér minket is a nyugat pestise?

Politikai Ateista · http://sorkoz.blog.hu 2013.07.11. 09:18:58

@Pensive: Azt nem tudom, de az biztos, hogy egyre több menekülttel kell számolni. Észak-Afrikában, a Közel-keleten a helyzet nem stabilizálódik, sőt. Az merényletek, emberrablások, dróntámadások nem szűnnek, ahol van kormány ott a velejéig korrupt. Én azon csodálkozom, hogy egyáltalán még maradt valaki ezekben az országokban.

2013.07.11. 09:43:52

@Politikai Ateista: Sosem volt más a helyzet - említett régiók puskaporos hordók voltak mindig is (a rettenetes, elnyomó gyarmatosítókat, akik megpróbálták a civilizáció alapjait létrehozni, persze ordítva kiebrudalták). A nyugat bevándorlásösztönző, öngyilkos politikája az, ami rettentően vonzza őket. Nomeg a vaskos szociális juttatások. Később persze teleöklendezik az országot aki befogadja őket. Ehhez képest egy menekülttábor - ajándéknak tűnik.

A baj akkor lesz, ha Szily Lászlón kívül tömegek teszik magukévá a nyugat píszí idiotizmusát. Akkor tényleg semmi nem marad, ami akár csak egy cseppet is élhetővé tenné ezt az országot.

Mitzimackó 2013.07.11. 11:17:05

Ha utánanéztak itt-ott, Vámosszabadi azért kapta el derékba pont így a faszt, mert nem fideszes polgármestert választott.

Shanarey 2013.07.11. 16:26:27

Na igen, így is el lehet foglalni Európát.
:-)

tomi79 2013.07.13. 21:43:34

Azért én úgy érzem, hogy ebben a tiltakozásban elég sok a hisztéria. Egyrészt a menekültek nem bűnözők, és nem jókedvükből menekülnek a háborús országokból, másrészt voltak olyan időszakok, amikor Magyarországról is tömegesen menekültek az emberek külföldre, például '56-ban. Szerintem nekik sem esett volna jól, ha mondjuk az osztrákok bűnözőként kezelik őket.
Arról ne is beszéljünk, hogy "A menekültprobléma valójában a nyugati országok intervenciós külpolitikájából fakad. Ezek az emberek nem azért hagyják el a hazájukat, hogy minket idegesítsenek, hanem azért mert az országaik a "demokráciaépítés" közben élhetetlenné váltak. Az állampolgárság sok mindent elárul: Afganisztán, Pakisztán, Irak."

Jeleni 2013.07.19. 17:51:15

Én dolgoztam ilyen táborban, tehát ha úgy vesszük hasznom is volt belőle, ráadásul szociálisan érzékeny vagyok, távol áll tőlem a xenofóbia is. Ugyanakkor tapasztalat, hogy romlik a közbiztonság, és nem szívesen engedem bicikliel a lányaimat arra a környékre, ahol sokan vannak , mert a nőt tárgynak v annak se nézik. Pofátlanok, és tényleg romlott a közbiztonság ahol sűrűn vannak. Ezen felül a sok rendőr, akik azóta pluszban folyamatosan szolgálatban kell legyenek, jól megterhelik a büdzsét is, úgyhogy értem az ellenvetéseket, ugyanakkor sokan tényleg nem jódolgukban jönnek, hanem menekülnek. Nincs jó megoldás :(
süti beállítások módosítása