sorok között

sorok között

Bizonyíték hiányában

2013. május 09. - Politikai Ateista

A tábornokok ma született szűzlányok:

A katonai ügyészség üzletszerűen és bűnszervezetben elkövetett vesztegetéssel vádolta meg a Honvédelmi Minisztériumban dolgozó magas rangú katonákat, köztük három tábornokot, hat ezredest és két alezredest. A vád szerint a HM-alkalmazottak 2002-től nyolc éven át pénzt kértek a tárcának szállító és szolgáltatást végző cégektől, s utóbbiak fizettek, mivel így akartak hosszú távú megrendelésekhez jutni. Az okozott kár nagyságát 200 millió forintra becsülte a nyomozóhatóság. - Tábornokper: fölmentették a tizenöt vádlottat - NOL

A bizonyítási eljárással volt probléma. Ha a felmentés jogerőssé válik, valószínűleg némi kártérítéssel is megtömhetik a tányérsapkáikat.

Hende Csaba a Világgazdaságnak adott interjújában az előző garnitúra kiszervezési mániájáról, a korrupciós rizikóról, és a pufi biztonsági őrökről is ejtett néhány gondolatot:

"Az outsourcing a kormányváltás előtt szinte főszabályként működött a honvédségnél. Ezt megfordítottuk. A honvédség nem lehet kiszolgáltatva a külső beszállítóknak. Sok pazarló külső megállapodást megszüntettünk, amelyeknek korrupciós kockázata is volt...A katonai objektumok őrzését korábban civil biztonsági cégek látták el. Ez önmagában elég vicces volt, mivel 50 év feletti, néha testesebb hölgyek fekete kezeslábasban, az övükön egy gázspray-vel vigyáztak az őrtornyokban az állig felfegyverzett katonákra." - Hende: Újrafegyverkezésre van szükség - Világgazdaság Online

Korrupciós kockázat? Hende Csaba nagyon óvatosan fogalmaz.

A kiszervezéseknek egyetlen, logikusan megmagyarázható célja lehetett: a visszaosztott százalékok zsebelése. Ennyi.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr235286567

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.05.09. 13:00:13

"Ha a felmentés jogerőssé válik, valószínűleg némi kártérítéssel is megtömhetik a tányérsapkáikat."

Mr. Hagyó kitaposta az utat nekik.

"A kiszervezéseknek egyetlen, logikusan megmagyarázható célja lehetett: a visszaosztott százalékok zsebelése."

Ez teljesen nyilvánvaló.

"A katonai objektumok őrzését korábban civil biztonsági cégek látták el. Ez önmagában elég vicces volt, mivel 50 év feletti, néha testesebb hölgyek fekete kezeslábasban, az övükön egy gázspray-vel vigyáztak az őrtornyokban az állig felfegyverzett katonákra.""

Hálistennek, azóta önkéntes tartalékosok teszik ugyanezt. Mindjárt más az optikája..

kepviselofunky.blog.hu/2010/12/17/long_live_the_fighters
süti beállítások módosítása