sorok között

sorok között

Matolcsytól retteg a forint

2013. február 06. - Politikai Ateista

Tegnap este a Világgazdaság megbízható forrásokra hivatkozva lengette be a hírt: Matolcsy lesz az új jegybankelnök. Ha ez egy tesztrepülés volt, akkor nem sikerült túl jól.

Az értesülésről elsőként az derült ki, hogy egy valódi rémhír, ami a frászt hozta a forintra:

A lapértesülés megjelenése óta eltelt 1 órában 1,5%-ot esett a forint az egyébként rendszerint illikvid kereskedésben az euróval szemben. A jegyzések átlépték a 295-ös szintet és már 296 közelében járnak. A dollár jegyzései 218-ig, a svájci franké 240-ig ugrottak a bankközi piacon. - 1,5%-os forintesés 1 óra alatt - Portfolio

Matolcsy néhány órás elméleti jegybankelnöksége majdnem akkora pánikot keltett, mint amikor Kósa Lajos annak idején államcsődöt helyezett kilátásba.

Kacsa

Röviddel 11 után azonban valahonnan előmászott Kocsis Máté, és bejelentette, hogy a Matolcsy-értesülés mindössze álhír volt.

Lehetséges, hogy a kétharmadék kíváncsiak voltak rá, hogy a befektetőket mennyire zaklatná fel a nemzetgazdasági miniszter jelölése? Abszurd gondolat, de a kormány IMF szerződéssel kapcsolatos ködösítése, és folyamatos félretájékoztatási gyakorlata után nem nehéz elképzelni.

Rizikófaktor

Mindenesetre nem tudom mire számítottak, a legtöbb elemző szerint Matolcsy jelölése legalább annyira kívánatos mint a kolera. A Nomura novemberben hazánkban turnézó szakértője komoly kockázati tényezőként értékelte Matolcsy esetleges kinevezését.

"Matolcsy György jelenlegi nemzetgazdasági miniszter jegybankelnökké történő kinevezését tartanák a leginkább aggasztónak a hazai szakértők a Nomura elemzőjének benyomásai alapján."

Sajnos az a helyzet, hogy a felkiáltójelek ellenére a "leginkább aggasztó" jelöltnek még jók az esélyei. Mert ha ezek egyszer valamit a fejükbe vesznek...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr485065021

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A fülkeforradalom felfalta a Magyar Hírlapot 2013.02.06. 14:54:32

Széles Gábor nem érti, hová tűntek az olvasók. A kormányváltás évében, 2010-ben a Magyar Hírlap elvesztette előfizetőinek és vásárlóinak egyharmadát, az olvasótábor csökkenése azóta is folyamatos. Ami még érdekesebb, hogy a 2004-ben még 28,4 ezres napi...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2013.02.06. 14:53:00

Hogyan irányíthatja egy ország gazdaságát az, akinek egyetlen nap munkatapasztalata sincs a versenyszférában? Nemzetgazdasági miniszterünk soha nem dolgozott a versenyszférában, ám mind MSZMP-s, mind "demokrata" múltja alatt jó pénzt kapott azért, hogy...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. jenőke (jenőke) 2013.02.06. 06:50:16

A forint védelme érdekében az MNB a Nemzetgazda Minisztérium egyik Osztálya lesz az Anyagbeszerzési és Üzemeltetési Főosztályon belül.
Így Matolcsy nem lesz MNB elnök, nem lesz probléma az elnöki fizetés és az MNB - végre - nem lesz szem előtt.

Probléma?

ob.szerver 2013.02.06. 10:22:26

"Röviddel 11 után azonban valahonnan előmászott Kocsis Máté, és bejelentette, hogy a Matolcsy-értesülés mindössze álhír volt."

Aminek a blogger örömmel hitelt ad. Ízlelgessük a szavakat: Kocsis Máté bejelentette...

Az olyan, mint a szentírás.

vénkujon 2013.02.06. 10:26:05

anno, amikor peti meg lajos szétaprította a forintot, bebizonyosodott, hogy nekik semmi sem drága, ha pr-tevékenységről van szó.

mahet 2013.02.06. 10:27:15

Folyik tovább az orosz rulett 10 millió emberrel.

Most, hogy visszatáncoltak még tudok venni EUR-t.

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.02.06. 10:36:56

Ebbol is tisztan latszik, mennyire megbizhato hirforras az INDEX!Csak gratulalni tudok!
Rendszeresen kozolnek baromsagot, soxor hemzseg a helyesirasi hibaktol, es erosen kormanyellenes.

Tartós Béka 2013.02.06. 10:37:35

Idióta. Valami wécépapír bejelenti az álhírt, ti meg a kormányon kéritek számon. Mintha ők mondták volna.

zw007 2013.02.06. 10:39:42

@mahet: Az a gond, hogy a kormányunk a pszichopata vezetőnkkel az élén úgy játszik orosz rulettet velünk, hogy a tölténytár mindegyikébe tesznek golyót! :(

zw007 2013.02.06. 10:41:05

Erről a kormányról azt képzeni, hogy nem generálnak tudatosan álhírt, naivság.

Artie 2013.02.06. 10:41:24

@ob.szerver: Értő olvasás megy?

A blogger pont, hogy nem ad neki hitelt, hisz épp arról értekezik, hogy ezek az elmebetegek valószínűleg így szondázzák a piacot. Sikerült elolvasni is az írást, vagy csak idetoltad a trollert?

nincs1itt 2013.02.06. 10:41:49

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent:
Jo ember, nem a cuunarossz zindex, hanem valami gazdasagi lap jott ezzel elo talan tegnap eccaka.. De mindegy is, mert, ha vezenylofenyescsillagunk az O szajaval asztat mondotta, akkortol a papai enciklika blikk, a biblia meg mehet a 3,14csaba! :-)

Totof 2013.02.06. 10:42:01

"Ha ez egy tesztrepülés volt, akkor nem sikerült túl jól."
Ezzel vitatkoznék, ugyanis egy teszt akkor jó, ha azt az eredményt hozza, amit már papíron kiszámoltunk. Azt számoltuk ki papíron, ha Mata lesz az MNB elnök, bedől a forint. Nos, a teszt sikeres volt.

nincs1itt 2013.02.06. 10:45:00

@ob.szerver: me" nem az? Ne csinald esztet velem! Hat hova leszunk, ha mar Kocsi Mate sem az igazi!

ob.szerver 2013.02.06. 10:46:55

Ungváry Krisztián: Matolcsy családja érintett volt a zsidó és német polgárok gazdasági megsemmisítésében.

Matolcsy pedig érintett magyar polgárok 90%-ának gazdasági megsemmisítésében.

Runs in the family. Úgy látszik, a gazdasági megsemmisítés Matolcsyéknál családi vonás.

nincs1itt 2013.02.06. 10:47:01

@mahet: orosz rulett hat loszerrel

mahet 2013.02.06. 10:47:19

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent:

Pár észrevétel:
1, Miért lenne baromság a hír, hogy Matolcsy *lehet* a jegybankelnök? A Fidesz is ezt mondta korábban.

2, Nem az index mondta

3, A Világgazdaság is csak azt írta, hogy úgy értesült...

4, Normális országokban senki le se szarná, hogy ki a jegybankelnök. Most is csak azért téma, mert Matolcsy önmagában piacbefolyásoló tényező - nagy a kockázat.

5, A kormány/fidesz elég gyakran - következmények nélkül - hazudott már (nem lesz tandíj, nem kapnak nyugdíjat azok akik maradnak a magánnyugdíjpénztárban, emelik a tanárok fizetését stb)

Ha az index hazudik akkor be lehet perelni.

dr kíváncsivagyok 2013.02.06. 10:47:42

@Tartós Béka:
" Idióta. Valami wécépapír bejelenti az álhírt, ti meg a kormányon kéritek számon. Mintha ők mondták volna."

Nem zavar , hogy a valódi híreket is rendszeresen "szivárogtatja" a kúrmány ?!

dr kíváncsivagyok 2013.02.06. 10:48:46

Egyébként teljesen mindegy ki lesz "névleg" az MNB elnöke,...a valóságban Orvbánnak híjják...

vénkujon 2013.02.06. 10:49:24

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: talán átrepülhetnél az mno-ra. ott megnyugtató sikerekről olvashatsz. amúgy te is a pucérnős képek miatt jársz az indexre, akárcsak én?

nnnnnnnn 2013.02.06. 10:49:46

@ob.szerver: remélem a te gazdasági megsemmisítésedben is érintett, illetve előbb utóbb az internetet se fogod tudni fizetni.

nnnnnnnn 2013.02.06. 10:50:59

@vénkujon: te meg átrepülhetnél a demokratikus koalició fórumára a tieidhez, vénkomcsi.

vénkujon 2013.02.06. 10:55:03

@$$$=$$$: mi a fasznak cimbi? én jól elvagyok itt. te elégedetlenkedsz folyton az itteni közönség miatt. a komcsizásra jelenleg én lehetnék készen...

J.László 2013.02.06. 10:56:47

@ob.szerver:
Istenkém. Már úgy hiányzott megint egy kis ballib zsidózás.

Állam-vizsga 2013.02.06. 10:57:23

Szerintem Lázáréknak maradt még eurójuk de keveselték az árfolyamot. Én tuti biztis vagok benne hogy ezek milliárdokkal tőzsdéznek, tudják ki mikor mit jelent be.

ob.szerver 2013.02.06. 10:57:35

@$$$=$$$:

Ne reménykedj. Inkább ne netezz. Hallgasd Selmeczit, olvasd a MaNem-et, nézd a HírTV-t, és végeláthatatlan sikerekről fogsz értesülni.

Ja, és ki ne menj az utcára, legalábbis az Endrődi Sándor utcán túlra.

csak egy néző 2013.02.06. 10:58:55

@$$$=$$$:
Mi van kisköcsög, visszaért a buszod a birkamenetről?

_most_ 2013.02.06. 11:00:58

@Állam-vizsga: hát a fidesz tökélyre fejlesztette a forint árfolyamával való spekulációkat, mondjuk könnyű dolguk van, elég ha hagyják megszólalni Matolcsyt és már esik is a forint.

shushu2 2013.02.06. 11:13:34

Érdemes lenne megvizsgálni az álíhrt leközlő médiumok felelőségét, abban, hogy a forint árfolyam esett és jól megbüntetni őket.

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.02.06. 11:13:59

Igen, talan meg hinnek nektek, ha az elso eset volna.A legnagyobb gond az, hogy az index annyira erosen ellenzeki, hogy nem ad megbizhato tajekoztatast a magamfajta baromnak, aki egyik oldalon sem all, csak erdekli mi van korulotte, es a sok baromsagbol nehez kiszurni az igazat.Annyira erolkodnek hogy lejarassak a jelenlegi hatalmat, olyan gorcsosen akarjak bizonyitani sajat igazukat, mint a kutya amelyik raharap mindenre ami mozog.
Es ez soxor nem jon ossze, pofara esnek mint vajaskenyer.
Persze mindenki hibazhat ez nem gond.
De ok annyira kritikusak masokkal, akkor magukkal miert nem?
Milyen hirforras lehet, ami ennyire megbizhato?
Es sajnos nem ez volt az elso eset.
Emlexem meg azokra a cikkekre egy evvel ezelottrol, hogy
"Orban kivezeti magyarorszagot az eu-bol" meg""Allamcsod fenyeget, marciusra elfogynak a tartalekok"
vagy amikor sajat kardjukba doltek hogy "namostaztanittenmindennekvegemindenkifussonamerrelatomajgadvegeademokracianak"
aztan a fele sem lett igaz.
Kulon gyongyszem amikor bloggerek rettegnek nyilvanosan hogy oket cenzurazzak mert nem irhatjak le amit akarnak, kozben index cimlapon vannak.
Hatalmas orulet volt az Ep- ben is hogy namostanaztanittenhudserultekazemberijigok.Mostanra meg kiderult hogy megsem serultek, a demokraciat sem epitettek le, csak lehetett egy jot rettegni.
Bohoc oldal ez az index , joerzesu embef nem veszi komolyan, tenyleg csak a csocsokert jar ide.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.02.06. 11:14:15

Ha nem lesz IMF megállapodás, Varga Mihály miért nem takarodik, miért élősködik rajtunk?

Lenne még itt pár kérdés a telefonadó és az áthárított bankadók mellett:

- Hol van feltüntetve a villanyszámlán a világcsúcs fideszes 27%-os ÁFA miatti többlet-teher összege mind havonta, mind éves összesítéseben?

- Hol van feltüntetve a boltokban az élelmiszerek, a ruhák, a benzin, a vonatjegy, MINDEN árcéduláján a 27%-ra emelt ÁFA miatti többletteher?

- Hol a kötelező autóbiztosításon feltüntetve, hogy az új fidesz-adó, a biztosítási adó miatt mennyivel kell többet fizetni?

- Hol a gyógyszeres dobozokon a felirat, hogy kedves nyugdíjasok, a megszorítások miatt ennyivel kell többet fizetni?

- Hol a fizetési papírokon a kimutatás, hogy a Fidesz miatt, az adójóváírás eltörlése miatt (azaz a bújtatott szja-emelés miatt) ennyivel és ennyivel kevesebbet kaptok?
Hol az éves összesítése annak, hogy mennyivel keresnek kevesebbet?

_most_ 2013.02.06. 11:18:02

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: tényleg nem értem, ha nem tetszik az index, mégis miért olvasod, miért kommentelsz?

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.02.06. 11:23:55

@_most_: Nem mindtam hogy nemtetszik, csak kritizalik, szigoruan epito jelleggel!
En is tagja vagyok a tarsadalomnak, es megmondom havalami nem jo.
Az itt osszegyult tarsasaggal nincsen vajom.En elfogadommas velemenyet, akkor is ha ellentetes.
Visszaterve az indexre, nagyon kozel all hozza hogy hiteles hirforrss legyen,csak egy kicsit kellene visszavenni.

vénkujon 2013.02.06. 11:31:08

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: tökmindegy milyen szinten, tökmindegy milyen hévvel mond valaki ellent a vezérnek, meg a pártjának, azonnal besorolódik komcsinak/ellenségnek/hazaárulónak. vannak fideszblogok is, de olyan szarok, hogy az nem igaz, ugyanis nincs más választásuk, mint az ordenáré fideszfaszságokat védeni...azmeg hülyén néz ki. te is baszakodsz az indexszel, ahelyett, hogy morgolódva is, de beismernéd, hogy matócsy egy műfasz-nem egyéb. erről szól a cikk.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.02.06. 11:34:21

Nem értem! Nem tök mindegy, hogy ki a jegybank elnöke? Úgy is egy siccpali kaliberű bólogató ember lesz. Ha Matolcsy lesz, ha nem.

Muzsikok közt 2013.02.06. 11:37:21

Ha jól látom 293.6 a forint.

vénkujon 2013.02.06. 11:50:47

@Zuckerbrot: ja. mert kiderült, hogy csak tréfa volt

Muzsikok közt 2013.02.06. 11:50:54

Tegnap megint kiszoptak a szocik Gyulán katasztrofálisan a 'kinekvannagyobbfasza' tüntiversenyben, hát most jobban esik a forintesésről beszélni, ami szintén nem létezik kategória(lásd: www.deviza.hu/chart5year.php)

Pont annyi mint Bajnai IMFgeek Gordon alatt.

vénkujon 2013.02.06. 11:56:07

vvwwaaaaaaaaaaaa! godzilla vs. mechagodzilla.
bajnai televíziós párbajra hívta viktort.
:D:D
@Zuckerbrot: hogy jön ez ide bazmeg? mi köze az mszpnek, meg a békemenetnek a matócsyfaszsághoz??

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.06. 11:57:18

Szerintem Matolcsy lesz a jegybankelnök, és Varga a miniszter.

Ezekkel a kiszivárogtatásokkal pedig éppen hogy a piacot tesztelik.

És mivel az egyensúly hamar helyreállt, így szerintem a teszt sikeresnek mondható Matolcsy szempontjából.

_most_ 2013.02.06. 11:58:01

@Zuckerbrot: a tényekkel kár vitatkozni, tény, hogy esett a forint arra a hírre, hogy Matolcsy lesz a jegybankelnök. Tény, hogy nemrégiben 280 körül volt a forint és mióta bizonytalanság van akörül, hogy ki lesz a jegybankelnök azóta 290 felett van. És tény, a grafikonból is jól látszik, eddig a fidesz alatt volt a csúcson az eur/huf árfolyam, 320.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.06. 11:59:38

@vénkujon:
Ezt se nagyon értem.
Bajnai milyen minőségben vitázna ?
Eldőlt már hogy ő az összefogás miniszterelnök jelöltje ?
Vagy milyen más minőségben ?

Ki vitázott önjelölt vitázni akarókkal ezidáig, a miniszterelnökök közül ?
Lehet külföldi példa is.

Etniez 2013.02.06. 12:01:22

Mivel Matolcsy a létező legrosszabb választás, logikusan következik, hogy ő lesz az MNB elnöke.
Ez már eldőlt, ezek a hírek azért kerülnek be a sajtóba, hogy hozzászoktassák a piacot a gondolathoz.

Jimmy, állsz velem egy nyilvános fogadást? Legyen a tét mondjuk egy ezres, ne ezen menjél csődbe.

vénkujon 2013.02.06. 12:03:34

@Trompf: volt min. elnök vs. min. elnök?

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.06. 12:04:39

@_most_:
www.portfolio.hu/gazdasag/teszteli_a_piacot_a_kormany.179355.html
"Ha a híresztelés nem téves, azt gyanítjuk, irányított szellőztetésről van szó, azaz a piac reakciójára kíváncsiak. Ha relatív könnyen veszik a befektetők a hírt, az zöld jelzés a kormányzatnak. A sablon tagadást egyelőre a piac enyhe korrekcióval díjazta" - fogalmaznak az elemzők.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.06. 12:06:49

@vénkujon:
Én csak azt mondtam, hogy senki nem szokott vitázni még volt miniszterelnökökkel se, választás elött egy évvel, csak azért mert a kihívó akar.

Az érdekesebb kérdés, hogy a leendő miniszterelnök jelöltekkel lesz-e vita, kampányidőszakban, mint ahogy ez is elmaradt az utóbbi választások némelyikén.

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.02.06. 12:12:27

@Etniez: azt hiszem gazadvan.De akkor megint kezdodik a huzavona Brusszellel?
(jegybank fuggetlenseg)

vénkujon 2013.02.06. 12:15:53

@Trompf: viktornak amúgysem az erénye a vita. esetleg reménykedjünk-együtt-abban, hogy levonhatjuk majdan a következtetést: viktor gyáva volt a vitára.:D

dadddd 2013.02.06. 12:19:27

Kb. 100%, hogy nem Matolcsy lesz, de azért jó csámcsogást mindenkinek!

dadddd 2013.02.06. 12:29:29

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent:
Hát igen... Nagy váltás lenne a híresen független Simor után.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.06. 12:32:01

@vénkujon: Ebből a Bajnai féle felhívásból aligha.
Hisz, mint ahogy írtam soha senki nem vitázott eddig önjelölt vitázni akarókkal, csak azért mert ők most akarnak, még exelnökökkel se.

Ha a miniszterelnök jelöltek vitájából hátrál Viktor ki, akkor viszont ez nehezen lesz indokolható mással, mint a megfutamodással.

DezInf 2013.02.06. 12:45:46

@$$$=$$$:
Hát nem is mindenkiét a párt fizeti :) ezek szerint a tiedet a párt:D

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.02.06. 12:50:07

Na most azta kurva kivancsi vok, hogy szandekos szelloztetes volt, a piacot tesztelendo vagy sem.Ha megis igaz a hir ugy termeszetesen elnezest kerek az indextol!

vénkujon 2013.02.06. 12:51:04

@Trompf: bar nehezen nevezhető vitának, de az durva volt amikor a vezér megsemmisítette a tv2es faszit. a nevére már nem emlékszem.
szóval el kellene fogadnia ezt a kihívást-én aszondom.:D

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.06. 12:53:06

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent:

Napi gazdaság
www.napi.hu/tozsdek-piacok/pioneer_a_piac_felkeszult_matolcsyra.544418.html
Hozzátette: az elmúlt hónapokban felkészítették a piacokat Matolcsy György esetleges kinevezésére.

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.02.06. 13:02:16

@Trompf: Azt ertem hogy gozgep, de mi hajcsa?
Ugyertem akkor mi a fax a jegybanki fuggetlenseggel?
Idaig hiszti volt a jegybanki fuggetlensg miatt.
Volt is kitelezettsegszegesi eljaras amit lezwrrak.most akkor megint lesz?
Fax se erti.
Mindenesetre megkovetem az indexet.(barmit is jelent)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.06. 13:23:29

nem csak a forint, de többek között én is rettegek tőle. :S

trolipotlo 2013.02.06. 13:27:48

AKCIÓ, AKCIÓ! Winterschlussverkauf!

A pénzváltóknál, csak februárban: aki eurót vált forintra és kiejti a pénzügyminiszter nevét, 5% kedvezményt kap!

AKCIÓ, AKCIÓ! Winterschlussverkauf!

ob.szerver 2013.02.06. 13:37:59

Szeretnék Vincent második törvényére emlékeztetni mindenkit:

"A Fidesz mindent disznóságát előre bejelenti, csak tudni kell olvasni a jelekből. Ha szeretnéd tudni, mi fog történni, gondolj a lehető legnagyobb szemétségre, amit ki tudsz nézni belőlük, szorozd meg kettővel, és még így is csodálkozni fogsz."

Tehát ez már hivatalos: jegybankelnök Matolcsy György.

Aztán majd lehet gondolkodni, hogy hogyan basszák ki onnan 2014-ben.

ob.szerver 2013.02.06. 13:40:41

@Trompf:

"Az érdekesebb kérdés, hogy a leendő miniszterelnök jelöltekkel lesz-e vita, kampányidőszakban."

Mérget vehetsz rá, hogy nem lesz. A kutyában benne maradt a 2006-os verés.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.06. 13:42:36

Mi a fasznak lebegteti Orbán a nevet lassan egy éve?
Vagy erre rejszoló elmebeteg, vagy baromi sokat keres a shorton.

És hogy Dájcskompatibilis legyek: Ki a fasz az a Kocsis Máté?
Jóhogy nem az Erkel portása adott ki cáfolatot!

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.06. 13:44:03

@trolipotlo:

Lószart, 300 forintos kezelési költségnek nevezett tranzakciós adót fizetsz, már 100 Euro váltásakor is!

DezInf 2013.02.06. 13:54:33

@Anyád, a szúnyogok!!!:

Kocsis Máté a pázmányon tenyésztett MIÉP/Fityisz jogász-politikus,polgármester,bizoccsági elnök.
A jövő géniusza, fiatal, gátlástalan mint vitya a gazdája.

Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠ · http://stefania.blog.hu/ 2013.02.06. 13:55:11

@ob.szerver:

Mi van, zsidó? Régen láttalak, de ma nagyon aktív vagy, az összes címlapos blogra odapiszkítottál. Szóval hazatértél a haifai eligazításról? Biztos forrásokból tudom, hogy Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány fizet téged. Már nem sokáig rontod a levegőt, te szarzsák. A belpolitikai események alapján annyi bizonyossággal kijelenthető, hogy közeleg a polgárháború. Ez lesz a harag napja (dies irae), amikor az összes hozzád hasonló liberálbolsevikot máglyába gyűjtjük és élve elégetjük.

"Türelmes az Úr, de hatalma félelmetes, nem hagyja büntetlenül a bűnöst."

mahet 2013.02.06. 13:59:05

Orosz rulett v2 :)

"az orosz fél 4,6 milliárd dollárnyi magyar állampapírt jegyezne le, mégpedig 2,25 százalékos kamattal"

www.portfolio.hu/deviza_kotveny/akk/gigameretu_allamkotvenycsomagot_jegyeznek_le_az_oroszok.179372.html

Az kemény, nem rossz - ebből lehet majd osztogatni rendesen. Szép húzás a Fidesztől, de nem merek örülni neki.

Kíváncsi vagyok mit adunk cserébe - lehet, hogy nálunk állomásozhat újra 50.000 orosz békefenntartó? :)

Nem leszünk gyarmat! :)
Na elég a poénkodásból.... lássuk csak: www.monster.at/

dean23 2013.02.06. 13:59:47

Szerintem úgy vannak vele, hogyha beledöglenek is, de akkor is ez az elmegyógyintézetbe való ökör lesz az MNB elnök! Vele lehet majd felélni a devizatartalékot!

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.06. 14:00:04

@DezInf:

Akkor tényleg csak egy FASZ! :O)))

DezInf 2013.02.06. 14:06:19

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:

Ez már a hivatalos frakció álláspont?
Berci egyre tuskóbb tahó vagy!
A polgárháborút nem biztos hogy túlélnéd :) erőszak nélkül:D

Lehet erre vársz,hátha valaki beteszi a lompost a tied mellé ?

Hülye és perverz vagy :))))))

Álmodozz csak ....

Szeva ribanc, rég láttalak :O))) by Anyád...

mojszipupi 2013.02.06. 14:25:06

Matolcsynak sokkal fontosabb feladata lesz az EU milliárdok szétosztása. Minek kellene a felesleges bohóckodás mikor egy bábot is be lehet ültetni...két legyet egy csapásra

ob.szerver 2013.02.06. 14:32:59

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:

"ma nagyon aktív vagy.."

Ááá, csak eligazítottam egy-két egybites fideszbarmot.

"Szóval hazatértél a haifai eligazításról?"

Tájékoztatlak, hogy Izrael a világ egyik legfejlettebb informatikai társadalma, és az egy főre eső technikai innovációk területén világelső. Tehát van internet, Haifából is lehet kommentelni.

"annyi bizonyossággal kijelenthető, hogy közeleg a polgárháború"

Ezt én is így látom. Első lépésként kikiáltjuk Angyalföld Szabadállamot, és onnan kiindulva megtisztítjuk az országot a fideszmocsoktól. Finkelstein és Birnbaum révén már befurakodtunk az ellenség sorai közé. Az IAF gépei sem véletlenül repkedtek az ország fölött. Baranyába is elérünk, ne félj. Egyetlen esélyed, ha addig kéred a felvételed a lubavicsi ortodox hitközségbe.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.02.06. 14:49:19

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: Az ne zavarjon, hogy ez kormányzati kiszivárogtatás volt, az Index csak átvette a Világgazdaságtól és az Index tulajdonosa erősen Fidesz-közeli...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.02.06. 14:51:26

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: "az összes hozzád hasonló liberálbolsevikot máglyába gyűjtjük és élve elégetjük."

Vigyázz, még a végén kormányellenes fenyegetésnek veszik és elvisz a TEK téged is!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.02.06. 14:55:24

@Anyád, a szúnyogok!!!: Kocsis Máté a Fidesz kommunikációs igazgatója, józsefvárosi polgármester, a Fradi alelnöke, a Parlament Honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke, a Nemzetbiztonsági bizottság tagja. Egyébként nem álláshalmozó :)

salamander 2013.02.06. 15:20:05

Világgazdaság: "Megtudtuk: Matolcsy György lesz az új jegybankelnök"

Anyád! Ugyan honnan tudnák? Csak nem az Ungár Klára suttogta szerelmesen új barátnőjének fülébe?
Szégyenteljes a sok szarházi huhogó balib szemétláda "jóindulata" az ország embertelen küzdelmének láttán.

***

has 2013.02.06. 15:25:30

Valaki, vagy valakik jól megszedik magukat az ilyen árfolyam ingadozásokon, különösen, ha tudják mi a hír és mi az álhír:(

christophe 2013.02.06. 15:29:53

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: Tudod,az a legnagyobb baj,hogy kulfodi elemzok abszolut elkèpzelhetonek tartjàk azorbàn bàrmely agymenèsèt.Ugyanez pl.Belgiummal nem mukodne....

guglikugli 2013.02.06. 18:23:03

salamander: "Szégyenteljes a sok szarházi huhogó balib szemétláda "jóindulata" az ország embertelen küzdelmének láttán. "
Vajon ezek az emberek ki ellen küzdenek most te nagyon gyenge agyú birka? Nem a zorbáni rémségek miatt?
Menjél el gyomormosásra, hogy az altatót kimossák belőled. Aztán a balibet két l-lel írjuk te csökött majom!
süti beállítások módosítása