sorok között

sorok között

Az állam mindig a rövidebbet húzza

2013. február 03. - Politikai Ateista

Ha a privát szektorral üzletel. Ami nem lenne akkora tragédia, ha a veszteségeket nem az adófizetők finanszíroznák.

Amikor a szokásos, az állam nem jó gazda szövegemet darálom gyakran felbukkannak olyan hozzászólások amelyek azt firtatják, hogy miért vagyok ebben ennyire biztos. Elméletileg létezhet hatékonyan működő állami vállalkozás Magyarországon is, de a gyakorlat sajnos nem ezt mutatja.


Az Állami Számvevőszék decemberben megjelent horrorjelentését az Index szúrta ki:

Eszerint a különböző állami szervek összesen 271 ingatlant adtak ingyenesen használatba: közülük 65-t piaci szereplőknek, 10-et állami tulajdonban lévő gazdasági társaságnak, 30-at társadalmi szervezeteknek adtak oda. Az ÁSZ jelentéséből azonban nem derül ki, hogy konkrétan milyen ingatlanokról van szó, mely állami intézmények mondtak le ingyen a tulajdonukról, illetve az erről szóló döntésüket mivel indokolták. - Ingyen adta ingatlanjait az állam - Index

Az ingatlanokkal kapcsolatos nagyvonalúság nem is lenne annyira érdekes, ha a padlás nem lenne tele az állam által kötött előnytelen bérleti szerződésekkel.

MTV székház, Markó utca

A 65 ingyen ingatlan esete eltörpül az általános ingatlanhasznosítási adatok mellett:

Összesítésében az ÁSZ azt írja, hogy a központi költségvetési szervek 3613 ingatlant adtak bérbe, 2835-öt pedig más szerepelőktől béreltek. Hiába volt 27 százalékkal több az állam által bérbe adott ingatlanok száma, mint a bérelteké, előbbiből mégis csak negyed annyi pénz folyt be, mint amennyit az utóbbira költöttek. Az ingatlanok hasznosításából 2010-ben havonta 370 millió forint bevétel származott, a bérleményekre pedig havi 1,4 milliárdot költött az állam. - Ingyen adta ingatlanjait az állam - Index

480%

Ha az Állami Számvevőszék adatai pontosak, akkor úgy néz ki, hogy az állam egy ingatlant átlagosan 102000 forintért adott ki, miközben 493000 forintért bérelt.

Elég hanyagul bánnak a rájuk bízott ingatlanvagyonnal. Ennél valószínűleg egy számológéppel felszerelt 7 éves is jobb eredményeket tudna felmutatni.

 

powered by Fotopedia

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr905056883

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Már a közüzemi számlákon is kampányolna a kormány 2013.02.03. 19:27:23

Rányomtatnák a számlákra, mennyit takarított meg az adott hónapban és összesen a fogyasztó a rezsicsökkentéssel a kormányhatározat kihirdetése óta. Az új típusú energiaszámlák első oldalán a fogyasztás, az egységár, az ÁFA és a végösszeg sorai alá ker...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tobolszk (törölt) 2013.02.03. 10:23:25

némi közgazdasági háttér (közösségi választások elmélete, kormányzati kudarcok elmélete)

kormányzati kudarcok elmélete

szisz.hu/sites/default/files/LeGrand_Korm%C3%A1nyzati_kudarcok.pdf

politikus-omm 2013.02.03. 16:18:21

Ez a példa nem alkalmas általános következtetések levonására.

1. központi ktgvetési szervek az alany

2. ingatlanok SZÁMA a tárgy

Ezért gondolom hogy manipulatív kiragadott példa.

sárkányfő 2013.02.03. 16:36:26

Piaci szereplőnek, azaz profitorientált cégnek ingyen odaadni egy közösségi tulajdont, ez nem más, mint lopás, azon belül is hűtlen kezelés. Ezek szerint ez a bűntett 65 esetben megvalósult.
(És persze nyilván korrupció is, hiszen azok a cégek fizetnek, csak nem hivatalosan, hanem azok zsebébe akiktől kapták az ingatlanokat. Ez a része sajnos nem bizonyítható, a többi már megvalósult tényállás.)

Na hol az az oknyomozó tökös blogger, aki veszi a fáradtságot a 65 fideszes cégből legalább néhány lenyomozásához, akik a közös vagyonunkon élősködnek?

kpityu2 2013.02.03. 16:53:50

Ha a polgármester unokaöccsének a felesége által tulajdonolt cég bagóért megkap egy ingatlant, abból még nem következik, hogy a polgármester rossz üzletember. :P

Mpatikus Eszetlenellenes 2013.02.03. 18:17:08

"...az állam nem jó gazda szövegemet darálom gyakran felbukkannak olyan hozzászólások amelyek azt firtatják, hogy miért vagyok ebben ennyire biztos"
Az hogy ebben biztos lehetsz nem kérdéses. Sokkal inkább kérdéses, hogy aki megkérdezi, az hülye, vagy csak annak tetteti magát érdekből.

A szentek, Teréz Anya, de megengedem, lehet még jónéhány világi dolgokon felülemelkedett egyszerű becsületes ember kezében az állami (KÖZ) vagyon jó helyen lenne.
Csakhogy ezek az emberek már pont nem itt tartanak, hogy hatalommal vagyonnal és ehhez hasonlatos materiális dolgokkal múlassák az időt, az életük más dimenziói lényegesen előrébbvalók nekik.
Marad a premissza: Az állam nem jó gazda, mert EMBEREKBŐL álló apparátusa (NÁLUNK FŐLEG) romlott, mohó és irígy. Emiatt nem országjólét dimenzióban gondolkodik, sokkal inkább maga és családtagjai felé hajlik a (Szent László idejében lopásért azért levágatott) keze.
A tragédia az, hogy ezt végtelenített üzemmódban el lehet játszani, mert elég annyit mondani, hogy "Nem értettem hozzá, ezért történhetett meg"
A felelősség elkenése jelenkoruk rákfenéje.

McKinney 2013.02.03. 19:28:24

nyilván, mert az állami adásvételeket intézők nem a saját vagyonukkal gazdálkodnak, ezért kisebb nagyobb előnyökért cserébe mindig hajlandóak a másik félnek jó üzletet kötni.

@Mpatikus Eszetlenellenes: sőt, a hozzá nem értésre hivatkozva további zsíros tanácsadói szerződeéseket is lehet kötni, újabb pénzkivételi lehetőség.
Egy országot az ítél meg, hogy mennyire pofátlanul űzik ezt a műfajt.
Illetve, hogy a korrupt vezetők sikerén túl a köz java is megvalósul-e (akár csak részben, pl. az államtitkári palota mellett megépül egy infrastruktúra, ami értelmesen használható is, és mondjuk nem szakad be a tripla áron épült új út fél éven belül). Vannak pozitív példák, sajnos nem nálunk.

nakina1 2013.02.03. 20:37:55

A blog írója jobban tette volna, ha az ÁSZ jelentést olvassa el, nem az Index cikket.
A cikk címe ugyanis szimpán hazugság, mert a jelentés egyetlenegy ingatlan ingyenes odaadásáról sem szól, a benne írtak pedig egyszerűen nélkülözik a szakszerűség és az alaposság minimumát is.
Az ingatlan bérbeadásokkal kapcsolatban pedig nem lényegtelen körülmény, hogy a ÁSZ (jelentés) nem az ingatlangazdálkodást vizsgálta, hanem az MNV belső (tulajdonosi) ellenőrzésének adott időszaki tevékenységét.
Az ellenőrzési terület a 2010-es kormányváltást követően vizsgálta az ingatlanok bérbevételét, és bérbeadását. És ezzel kapcsolatosan állapította meg azokat a tényeket, amiket az ÁSZ is jelentésében leír, és az Index cikk is helyenként idéz.

Ezért persze lehet általánosan kijelenteni, hogy az állam rossz gazda, és korrupció van, és nem a sajátjaként gazdálkodik, de ez a jelentésben nincs benne, legfeljebb a blogíró, és egyes kommentelő firkálják mellé.

Az, meg hogy egy üzemi büfét bérleti díj nélkül üzemeltet valaki, vagy a minisztérium a dolgozók kényelméért felállított ital- és pénzautómatákért nem szed bérleti díjat, az szerintem nem bűntény.
És talán az sem ide sorolható, ha kölcsönösségi alapon a határrendészeti szervek ingyenesen befogadják a szomszédos államok hasonló egységeit.

Persze ezért az információért már nemcsak el kellett volna figyelmesen olvasni a jelentést, és tudni kellett volna, hogy mit vizsgált, hanem még ennél is mélyebben ismerni a témát, a számokat...
A valódi tényfeltáró újságírásnak pedig ez minimumkövetelménye.
Egy ilyen cikk megírásához nem elég, hogy 10p alatt átfutom az ÁSZ jelentést, találok benne egy jó kis témát, adot egy hangzatos címet, nem baj, ha hazugság. Különösen akkor, ha látható módon ismeretlen mind z MNV, mind az ÁSZ működése számomra.
Kellenének szakmai ismeretek, és egy-két olyan a témában jártas ember ismerete, akit fel lehet hívni ilyenko és meg lehet kérdezni, hogy nem hülyeség-e, amit írok.
Enélkül csak marad az, ami most van: felszines, szenzációhajhászó firkálgatás...

Mpatikus Eszetlenellenes 2013.02.03. 21:21:19

@nakina1:
Ez egy szerencsétlen próbálkozás. Sajnos nekem is, és másoknak is KONKRÉT tapasztalatai vannak.
Ehhez képest idefirkálgatni ilyen üres "huuuurrrrá-szózatokat", ezzel csak magadat tudod győzködni... De azt meg minek?

Ha feljelentések után sem történik érdemi vizsgálat azt hogy hívod? Ha konkrét felvételek írásos bizonyítékok állnak rendelkezésre, azt hogy hívod?
A civilizált világ STATE CAPTURE-nek.

Azt senki sem állítja, hogy az összes államigazgatásban releváns hatalommal bíró korrupt, azt viszont kijelenthetem, hogy volam már olyan helyzetben, amikor AZ ÜGY ÉRDEKÉBEN 30 "rendes fideszes" szemet hunyt (még ha rossz szájízzel is) 5-6 lebukott mocsok ügyében.

nakina1 2013.02.03. 22:12:52

@Mpatikus Eszetlenellenes:

Úgy látszik, csak írsz, nem olvasol, és a konkrétumok nem érdekelnek, csak ürügy arra, hogy elmondjad, ami a szívedet nyomja. Bocs, és csak a konkrét cikkhez, és a konkrét bloghoz szóltam hozzá.
Azzal a maszattal, amit írsz nem tudok mit kezdeni, lehet, hogy igazad van, lehet, hogy nem.
Az ÁSZ jelentés nem vizsgálta az ingatlangazdálkodást, ami a jelentésben van, az a 2010 előtt megkötött szerződésekről szóló anyag, és az egész 120 oldalból max. 5.
Általában nem tudok, és nem is akarok vitatkozni...
De úgy látom, Te egyetlen tényemmel érvemmel sem vitázol, nem hozol fel a jelentéssel kapcsolatosan semmit, ezért nem is értem, mit nevezel szerencsétlen próbálkozásnak...

nakina1 2013.02.03. 22:23:36

@Mpatikus Eszetlenellenes:

Azt meg külön nem értem, hogy mi köze van ennek az ügynek 30 fideszeshez, meg 5-6 lebukotthoz.
1.) Vezércsere 2010 MNV
2.) Időszakos ellenőrzési vizsgálat az ingatlanok bérbeadásáről, és bérbevételéről.
(elrendelő, FB, IG, vagy vezig, vizsgált állapot adatai 2010, szerződések megkötési dátuma 2010előtt, döntéshozók: minisztériumok és egyéb vagyonkezelők)
3.) vizsgálat konklúziója: kb. 10% esetében módosítás, a bérleti és/vagy vagyonkezelői szerződések megszüntetése (ahol szándék és jogalap van)

Ennyi

Mpatikus Eszetlenellenes 2013.02.03. 22:32:50

Szerintem a két belőled előtörő gondolat alapján meg jól érted amit "maszatolok".

...és igen ez a jellemző, 30 jószándékú tökmindegy milyen pártban lévő, de éppen hatalmat gyakorló 5-6 korrupt így úgy kiderülő piszkos ügyeit kénytelen takargatni. De tényleg kénytelen?

Maradjunk annyiban, ahogy mondtad, hogy lehet,hogy igazam van és lehet hogy nem.

Globetrotter2014 2013.02.04. 10:44:37

Annak ellenére hogy az alaptételt (az álam nem a legjobb gazda) nehéz cáfolni, valami nagyon nem stimmel a cikkel.

Amit az állam bérba ad azt gyakran azért teszi hogy az ő szolgáltatását valaki elvégezze (legyen az büfé vagy művészeti akadémia), míg bérlés esetén gopndolom szolgáltatásokkal együtt szerzi, tehát nem csupén az irodanégyzetméterről van szó.

De ha férleélrtettem akkor remélem valaki elmagyarázza...
süti beállítások módosítása