sorok között

sorok között

A focista aki felgyújtaná a napot

2013. január 17. - Politikai Ateista

Az elmúlt napokban a központosítás ostorozásával voltam elfoglalva, miközben számtalan alkalommal ledaráltam, hogy ha a lehetne is jól központosítani ennek a kormánynak akkor sem sikerülne.

Még szinte be sem fejeztem az utolsó bejegyzést amikor az élet, pontosabban a kormány tálcán kínálta a balfékség legújabb ékes bizonyítékát :

„A dolgok most épp úgy állnak, hogy próbálják, és akár az éjszakai órákig próbálhatják valahogy a minisztériumban és az autópálya-kezelőnél megoldani a lehetetlent, mert félnek attól, hogy ha éjfélig nem írják alá a szerződést, és nem indul el júliusban az e-útdíj, akkor hiába hogy a legfelsőbb helyekről érkezett utasítás szerint jártak el mindvégig, fejek fognak hullani” – mondta kedden a kora esti órákban egy, a minisztérium ügyeit ismerő forrásunk. - Éjfélkor kiröppent a zsebünkből 75 milliárd - Index

Az e-útdíj bejáratása nem lehet könnyű feladat, de bizonyára sokkal egyszerűbb, mint például az oktatási intézményeket egy központi szuperközpontból hatékonyan működtetni.

A legújabb hírek szerint még nincs minden veszve, az állam tovább birkózik a feladattal, és egy újabb hónap haladékot adott a Getronicsnak, ennek ellenére a július elejei start sansztalannak látszik.

Közben az egyik olvasó felvilágosított, hogy az Orbán-kormány és a központosítási mánia azért sem rácsodálkozásra okot adó jelenség, mert maga a Fidesz is egy tetőtől talpig centralizált monstrumpárt. És valóban, az egész szervezet tudat nélküli politikai frankensteinként hajtja végre a mester utasításait, érvek, viták, fékek, és ellensúlyok nélkül, az alárendelt tisztviselők bólogatnak és végrehajtanak, legyen szó bármekkora baromságról.

Az ellenforradalmár Ángyán József a szabályerősítő kivétel.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr845022215

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kurva életbe: csak összeesküdött a világ Matolcsy és Orbán ellen! 2013.01.18. 08:46:12

Régebben talán azt remélte a FIDESZ-KDNP vezetése, hogy idővel talán majd immunissá válik a világegyetem Matolcsy újabb meg újabb rettenetes kijelentéseire, amiket szokásos módon a csütörtöki Heti Válasz oszt meg az olvasókkal, azonban ha ők nem is v...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hot-spot (törölt) 2013.01.17. 23:19:22

Engem igen is érdekelne,hogy Getronics alvállalkozója miért lépett vissza?
Lehet hogy rájött,hogy sosem fogja a pénzét látni ha ezeknek dolgozik?

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.01.17. 23:39:21

Kérünk, sőt könyörgünk: Matolcsy György maradjon csöndben!
Matolcsynak adatszerűen bizonyosan 90 fölötti az IQ-ja, de a fél világ mégiscsak hülyének nézi. Főnökével együtt szokása teli szájjal harsogni: rendbe tettük az ország pénzügyeit, jöhet a növekedés. Rendbe tették, mégpedig úgy, hogy a 2012-es költségvetést - figyelem, magyar rekord - egy év alatt kilencszer kellett módosítani. A 2013-ast pedig júniustól december közepéig hegesztették, azért, hogy január harmadik hetére kiderüljön: máris összeomlott. Ha egy pillanatra kiemeljük fejünket unortodoxiából, és átpillantunk a konzervatív közgazdaságtanba, látható: közepesen rossz esetben 1000 milliárddal borul a költségvetés, miközben csak 500 milliárdos tartalékkal fordultunk rá 2013-ra. (Azt a virtuozitás már ne is nagyon feszegessük, hogy államadósság-csökkenés mellett tavaly minden eddigi rekordot megdöntött a kamatfizetés mértéke. Vagyis csökkenő adósságállományra Matolcsy több kamatot fizet, mint az "elmúltnyolcév" bármelyik kormánya.)
Polgárok itt az idő, orbán banda takarodj!

felcsutisuttyo 2013.01.18. 07:09:08

Nemzeti Gonosz Törpe levele 2015 ből:

Drága feleségem, kedves gyermekeim!

Most, hogy már túl vagyunk a tárgyalásokon, és megvolt az ítélet is rájöttem, hogy lehetett volna rosszabb is. Az E-On dolog kicsit meleg volt, mert az ügyész azt mondta, hogy a Sukoro dolog bábszínház volt ehhez képest. A tárgyalás után átkerültem az előzetes házból a körletembe, beköltöztem a cellámba tök egyedül. A smasszer kérdezte, hogy nem fogok e unatkozni, én mondtam, hogy jobb lenne, ha valakivel azért tudnék beszélgetni. Nagyon rendes volt, rögtön megszólított egy nagyra nőtt elítéltet, hogy költözzön át hozzám, sőt, hozzon magával még egy embert (Ez a mondat olyan ismerős...csak nem emlékszem, honnan!). Így most már hárman vagyunk. Mondták nekem, hogy én leszek a csicskájuk, meg a köcsögük, de ez nem tudom mit jelent. A csicskára még emlékszem az IMF kampány miatt. Navra azt írta a papírra, hogy nem leszünk az IMF csicskásai, úgyhogy nem biztos, hogy jó dolog. Remélem nem kell pénzt kölcsönadnom. A köcsögre végképp nincs tippem, gondolom, mivel nincs váza a körletben, nekem kell majd fogni a virágot. Tiltakoztam, de azt mondták, hogy nekik 2/3-uk van. Mondtam, hogy az nekem van, de akkor hívták az őrt, és elvittek egy hideg vizes fürdőre. Mindenesetre a vezetõ szerepem elfogatták mind a ketten, mert mondták, hogy rövidesen meglesz a beavatásom. Gondolom rosszul fogalmaztak, beiktatásra gondoltak.
A tárgyalásra visszagondolva: Nagy mocskok ezek a szocik. Az ügyemet egy olyan bírónak adták, akit úgy rángattak vissza a nyugdíjból. Én is nyűgös lennék, ha a jól megérdemelt pihenésemből rángatnának vissza. Azért az örömmel töltött el, hogy a tárgyalás alatt a békemenetesek megtöltötték az utcát. Hangosan kiabálták, hogy "Orbán gyarapodj!", meg narancsot dobáltak be a tárgyalóterembe. Hiába...a nép szeret!
Az őrök is nagyon rendesek, sőt van egy, akit különösen kedvelek. Mindig, amikor szolgálatban van, beöltözik bohócnak, és közli, hogy ma én vagyok az államtitkára! Nem értem ugyan, miért csinálja, de legalább jól szórakozik. Amúgy pedig biztatnak, hogy akkor fogok szabadulni, mikor ők nyugdíjba mehetnek. Tehát nem lészen ez olyan hosszú. Ők ugye, mint rendvédelmisek korábban el tudnak menni. Bár amikor ezt Lázárnak mondtam (itt van egy emelettel lejjebb!) nagyon furcsán nézett rám. Egyébként azt mondta, azért kérte magát ide, mert fél, ugyanis eddig közel volt Vásárhelyhez. Nem tudom, miért. Lehet, hogy unta a sok beszélőt. Egyszer állítólag még a szállítás alatt volt valami gond vele, mert azt hiányolta hogy nem Audival vitték, de a fegyőrök azt mondták letörik a nagy orrát ha nem hallgat, s erről gyorsan leszokott.
Akiben viszont nagyot csalódtam, az a Kövér Laci! Azt mondta, ha szabadul, megkeresi a nagyapja sírját, tudod aki vöröskatona volt. Ennyire kivetkõzött magából. Képzeld: már 2 hónapja nem is kommunistázik! Tisztára olyan lett, mint a Szegedi Csanád.
Apu is volt bent beszélőn! Kérdeztem mi újság vele. Mondta, hogy a bányák még megvannak, sőt mi több, õ még mindig ott dolgozik. Mondtam, hogy jöjjön sűrűbben, de azt mondta nem tud a műszakbeosztás miatt. Nem értem: ha õ a főnök, miért nem szabályozza a munkaidejét magának. Szerintem nem kíváncsi rám.
Írtad, hogy költöztetek Ócsára. Ugye milyen szép helyet találtunk? Remélem a szocik azért legalább a villanyt odavitték, meg a vizet. Én úgy terveztem, hogy csak akkor lesz meg, ha az utolsó faluban is lesz végre stadion, mert ugye nem lehet mindent egyszerre, és hát vannak a prioritások!
Tegnap volt Matolcsy ítélethirdetése: Képzeld milyen rendes volt a Csányi. Azt mondta, ha megéli a szabadulását, ad neki munkát! Söprögethet az OTP székház előtt! Havi 47 ezret ad neki! Hát ez nem jött össze, mert életfogytiglani elmegyógyintézetre ítélték a Kuszaszemet.
Egy ember van, akitől tartok: van egy örmény pali a szinten. Favágó lehet, mert csak annyit tud magyarul, hogy balta, balta. Martonyi mindenesetre rosszul lett, mikor megtudta, kivel kerül egy cellába. Megható volt az öreg. Átölelt, mondta, hogy Isten veled Viktor! És hogy tartsam távol magam az örménytől, ha tudom. Pedig milyen rendes nép...a konyakjukat nagyon szerettem! Azt ittuk akkor is mikor csinálták azt a TV felvételt, ahol énekelek. Pedig féltem, hogy elveszik, mert ugye a tanároknak ígérte valaki....
Lassan befejezem a levelet, mert megyünk focizni. Tényleg: megkérdeztem, és mondták, hogy a mezemet a 10-es számmal beküldheted. Tegnap megnéztem a pályát, és úgy döntöttem, beszélek az igazgatóval, hogy pályázzunk meg valami EU-s pénzt, mert az itteni pálya messze nem a Puskás stadion!

Szeretettel: Viktor

irónika 2013.01.18. 07:45:34

@felcsutisuttyo: egy percet sem lesznek bortonban.
Aki a szabalyokat alkotja, nem lehet szabalytalan. Max a vegen visszamenoleg modositjak a szabalyokat. Aaaaa dilihaz.... az eselyesebb, de ott OV nem lesz kocsog, az csak nekunk jart.

ursus artos 2013.01.18. 08:16:10

Hogyan jön össze a cím és a tartalom?
Vagy Bajnaira gondolt a szerző?
Az úttender nyertesének visszalépése miért a kormány hibája?

Netuddki. 2013.01.18. 08:38:36

"A legújabb hírek szerint még nincs minden veszve, az állam tovább birkózik a feladattal, és egy újabb hónap haladékot adott a Getronicsnak"

Ez most valami pályáztatás volt? Ez a cég indult egyedül? Ha visszalépett akkor majd megcsinálja a 2. helyezett. Miért csak a Gecitronics csinálhatja?

TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.01.18. 09:47:16

"maga a Fidesz is egy tetőtől talpig centralizált monstrumpárt."

Pontosabban egy bolsevik típusú párt. Megtanulták a fiúk a kommunista párt történelmét. :(

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.01.18. 09:57:24

@kovi1970: "Ez most valami pályáztatás volt? Ez a cég indult egyedül? Ha visszalépett akkor majd megcsinálja a 2. helyezett. Miért csak a Gecitronics csinálhatja? "

ezek ugye koltoi kerdesek, mint ez?;-)))

lsimon.blog.hu/2013/01/16/legyunk_oszintek_993

nezd az allamtitkar ur blogjat. bevallottan csalnak, lopnak hazudnak es most kivanjak intezmenyesiteni:-)

igy konkretan ez a tolvaj kocsog leirja, hogy ugyis mindenki lop, csal hazudik, hagyjuk ezt a palyazosdit a francba:-)

az alegjobb az egeszben, hogy 2014ben nem kell majd beleszakadni a biznyitekok gyujtesebe, hogy felcsutisuttyo kommenttarsunk levele valora valjon..:-)

teknoc erno 2013.01.18. 10:13:32

@hot-spot: biztos azért lépett vissza, mert részese volt annak a világ szintű összeesküvésnek, amit az ENSZ és a cionista sztálinista trockista EU bérenc libsi bolsi zen budhista erők folytatnak a szeeeent magyar anyaföld ellen, már csak Orbán Viktorban, Gyurcsény Ferenc könnyfakasztó történeteiben, Torgyán doktor jogi tudásában és Vona Gábor mély hazafiságában bízhatnak a magyarok, és persze a hatujjú táltosokban.

wattafilling 2013.01.18. 10:28:28

Egyszerűen nem értitek a helyzetet!
Itt voltak; először vagy negyven, aztán csak négy, megintaztán még úgy nyolc évig. Beépültek, betagolódtak, betokozódtak, mozdíthatatlanok.

Jönnek az ifjak, tiszta tekintettel, erős hittel. Szépek és határozottak. Új szeleket fújnak. Nagy vihart kavar erős tüdejük, bátor szívük gőzgépként pumpálja forró vérüket.

De a megbújtak, a régiek, az árnyak, a múlt sötét és alattomos törpéi, a színlelők és árulók még munkálkodnak. Ferdítenek és csalnak. Bomlasztanak és rohasztanak.

Ők minden nagyszerű törekvés kerékkötői.

nnnnnnnn 2013.01.18. 11:32:12

"Az adósság 2005 óta először csökkent. Idén 1000 milliárdnál többet kell törlesztenünk az IMF-nek."

Előbbit köszönjük a Fidesznek, utóbbit köszönjük a teteves rohadt szociknak és az összes primitív baromnak aki szavazatával kormányra juttatta őket.

Füles [Göd.HU.EU] 2013.01.18. 12:17:49

@$$$=$$$: bocs, hogy ezt mondom, de neked meg anyád picsája.

toportyánzsóti 2013.01.18. 12:22:06

@felcsutisuttyo: Gratulálok,jól sikerült az írásod.Persze néhányan lehet hogy kérik majd a klaviatúrájuk árát,ne lepődjél meg.

toportyánzsóti 2013.01.18. 12:23:50

@$$$=$$$: Tökéletes az önképed,tetves,rohadt,primitív kérődző jobber.

Szelid sunmalac 2013.01.18. 12:55:32

@$$$=$$$: Kihagytad a kamatfelarat, amiben rekordot dontott az elmult evben a kedves vezired meg kuszaszem! Kevesebb adossagra tobb kamatot vizetunk, mint barmikor valaha!

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.01.18. 13:17:38

@toportyánzsóti: nem jobber

sem a fidesz, sem a mocskos csoseleke nem jobbar. prolik, kommerek, nemzeti szocialistak, fasisztak katyvasza, az orszag hulladekai. nem jobberek.

propagandajuk sokkal inkabb a marxista-kommunista vonalat kepviseli nemzeti szosszal.

vannak jobboldaliak az orszagban, bar nem sokan es kepviseletuk sem sok van. de ok nem fideszesek. jobboldali demokrata ugyanis nem fideszes, mert jobboldali demokrata hupililat hany orbanektol.

toportyánzsóti 2013.01.19. 07:55:58

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Jobber az nekem sem jobboldali,csak magát annak hívő,fényevő kérődző,felebarátját gyilkolászni vágyó lumpen....Tökéletesen erkölcs és önkontroll nélküli valami.
süti beállítások módosítása